Bárczy István dr. polgármestersége, az esemé-nyek után ítélve, korszakos jelentőségű lesz a szé-kesfőváros történetében. Új és céltudatos élet vonult be vele a főváros vezetésébe; pár év előtt eszmékkel eltelve és p r o g r a m m o t adva, foglalta el polgármesteri székét s rövid idő alatt tettleg is megmutatta már, hogy tartalmas p r o g r a m m j á n á l csak hatalmas alkotó erővel párosult szociális és kulturális érzéke nagyobb.
Ennek a kulturális s m i n d e n t megmozgatni kész érzékének köszönheti létét a legújabb fővárosi intézm é n y : a pedagógiai szeintézmináriuintézm is, a intézm i n ő t u d t o intézm -mal külföldön is csak egy van. Bárczy régebben maga is tanár volt, tudja tehát, mit jelent a kultúra szolgálatában egy jól képzett, hivatásának élő s a t u d o m á n y eszményi javaiért lelkesülő tanító. Ilyen tanárságot és tanítóságot óhajt ő a székesfőváros számára, anyagilag lehetőleg jól ellátottat s hivatása teljesítésében lehetőleg az első helyen állót, amint ez az ország fővárosához illik.
Ez vezette őt a tanítói továbbképző tanfolyam felállításában, melynek pedagógiai szeminárium a
144
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.neve. (MáriaTeréziatér 8. szám II. emelet.) P e d a -gógiai j o b b keze, Weszely Ödön dr. egyetemi m.
tanár volt az eszmének megtestesítője. Ő csinálta meg a tervet, állította össze a programmot, válogatta össze a tanerőket s a fővárosi tanügyi osztály, ille-tőleg a tanács approbatiója mellett az intézmény febi\
1-én nyilt meg. Bárczy dr. nyitotta meg nagy érdek-lődő közönség jelenlétében oly beszéddel, aminőt csak a kultúra haladásának óhajától a legbensőbb meggyőződésében áthatott s messze a jövőbe látó férfiú m o n d h a t .
Nem afféle egy p á r n a p r a szóló kurzus ez, h a n e m állandó intézmény. Két részből áll: állandó tanfo-lyamból és t u d o m á n y o s s módszertani előadásokból.
Az elsőbe a kezdő tanerők iratkozhatnak be korlá-tozott s z á m m a l ; a másikba mindazon fővárosi taní-tók, kik valamely szakban részletesebb ismereteket ó h a j t a n a k szerezni, szóval akik magasabb ismeretek után áhítoznak. A székesfőváros háromezret megha-ladó tanítói testületében a k a d n a k ilyenek számosan.
Az intézmény t. i. a szabadság elvére van alapítva, beiratkozik, aki a k a r s oly tantárgyra, aminőt akar.
Magának az intézménynek kell m a j d vonzóerőt gya-korolnia a tanítóságra, célszerűségével, előkelőségé-vel és előadóival.
A bő tárgysorozatban s valami 50 előadóban (köztük valami 26 egyetemi rendes és m a g á n t a n á r s a fővárosi gyakorlati férfiak legkiválóbbjai) lehet válogatni. Tárgysorozatuk a következők: filozófia és pedagógia (12 előadó); magyar nyelv (1 előadó, két tárgy); magyar irodalom (7 előadó s kilenc tárgy, közöttük én is P á z m á n y Pétert tárgyalom) ; világiro-dalom (2 előadó, négy tárgy); földrajz (3 előadó);
természettudományok (5 előadó); orvosi előadások (5 előadó); művészet (2 előadó); könyvtári előadás (1 előadó); módszertani előadások (7 előadó); ide-gen nyelvek (3 előadó); l a b o r a t ó r i u m o k : fizikai, pszi-chológiai és pedagógiai laboratórium (3 előadó).
Összesen 55 tárgy. Jövőre még ki fogják egészíteni.
Az intézet igazgatója Weszely Ödön dr. A tanítás m á j u s végéig tart, v a s á r n a p kivételével m i n d e n d. u.
4-től—8-ig, tehát esti időben, m i d ő n a tanítókat s tanítónőket az iskolai m u n k a nem akadályozza.
Valóságos otthona az új intézet a tudománynak, illetőleg a tudományos továbbképzésnek, fölszerelve a r r a való helyiségekkel s m i n d e n szükséges eszközzel.
Bárczy éles esze fölismerte a ritka kedvező körülményeket, melyek ilyen intézmény létesítésére szükségesek s amelyekkel tényleg se a felekezetek, se az állam nem rendelkeznek, h a n e m csak a székes-főváros. Egy iskolafenntartónak sincs ugyanis egy hely-ben annyi tanítója (polgári, elemi), mint a székes-fővárosnak s nincs m ó d j á b a n a legalkalmasabb elő-adókat se megszerezni úgy, m i n t a központnak. Már pedig az ilyen intézménynek szint, nevet és értéket az előadók a d n a k
A kezdet jól indult meg, beiratkozások szép
s z á m m a l történtek m i n d e n szakra, az előadások rendes folyamatban vannak.1
Legnagyobb érdemét az új intézménynek ez idő szerint a b b a n látom, hogy végre akadt nálunk is valaki, aki a továbbképzés szükségének ilyen konkrét a l a k b a n kifejezést adott s azt itt a székesfővárosban mintegy zászlónak tűzte ki az ország szeme elé.
Mintha azt m o n d t a volna : legyen m á r egyszer nálunk is a tanulás nemcsak kenyérkereseti eszköz, jól-rosszul végezve, de legyen m á r egyszer lelki szükségletünk. Fektessünk rá legalább is olyan nagy súlyt, mint a folytonos és meddő politizálásra, hisz az igazi nagy nemzeteket a szellemi kultúra tette valóban naggyá.
Hogy az eszmét, illetőleg magát a létesített intéz-ményt milyen méltánylólag fogták fel legelőkelőbb tudós köreink is, legjobban mutatta a szives készség, mellyel j ó n e v ű tudósaink is az előadások tartására vállalkoztak. Magyar szokás szerint nem derogált nekik a tanítók közé lépni, szeretettel tették, mint akik nagyra becsülik a nemzet nehéz m u n k á t végző napszámosait. Szinte érezte mindenik, hogy az ilyen tervek létesítőit, a kultúra előbbre vivőit, mindnyá-j u n k n a k telmindnyá-jes erővel támogatnunk kell.
Valóban nagyrabecsülendő nálunk mindenki, aki
alkotni akar és alkotni tud. Dudek.
1 A különböző szakokra beiratkozott hallgatók száma 1230.
W . E s z t e r g o m . A következő számban.
G. B. B u d a p e s t . Magam is észrevettem, hogy más felfogás is van arról a könyvről. Persze mindenről személye-sen meggyőződnöm nem lehet. Sziveszemélye-sen vettem volna, ha megjegyzéseit összeállítva közli velem.
B. B u d a p e s t . Az «Est» a jezsuiták ellen intézett támadásait «előkelő, magas hierarchiai állású és megbízható»
forrásból származtatja. Utoljára nem lehetetlen ; magas állás-ban is akadnak vén pletykások, akiknek nincs más okosabb tenni valójuk.
II. B u d a p e s t . Porzsolt a «Pesti Hírlapban» írt «Esti levélben» (febr. 22.) egy figyelemreméltó megjegyzést tett.
Irt a zsidó nagygyűlésről s végül ezt jegyezte meg : Ideje volt, hogy a zsidók már egyszer a magok ügyeivel is foglal-kozzanak s ne csak mindig — a kath. egyházéval. Azt a sok otromba támadást, mely a zsidó sajtóban napról-napra elhang-zik ellenünk, úgylátselhang-zik már Porzsolték is, ha nem egyéb, hát a jó izlés nevében megsokalták.
TARTALOM: Új könyv a kath. autonómiáról.
(A miniszter kezében levő kath. alapok és alapítványok eredete.) VII. Dudektöl. — Az evangeliumi vetésre rossz esztendők járnak. I. Pohlinger Bekénytöl. — A jellem alapja és kiépítése szent Tamás szerint. I. Faragó János-tól. — A görög egyházjog tanítása. —u-János-tól. — Neo-nialthusianiznius. V. Jehlicska Ferenc dr.-tól. — Egyházi világkrónika. — y —la-tói. — Irodalom. Reinke: Natur-wissenschaftliche Vorträge. (5. és 6. füzet.) Madarász István dr.-tól. — A fővárosi pedagógiai szeminárium.
Dudektöl. — Telefon.
Laptulajdonos és kiadó:
D Ü D E K J Á N O S dr. egyetemi ny. r. tanár.
Stephaneum nyomda r. t. Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28.
LX.XI. évfolyam. 11. s z á m . 1912. március 17.
R E L I G I O
TUDOMÁNYOS, TÁRSADALMI É S IRODALMI KATHOLIKUS FOLYÓIRAT
Megjelenik - július és augusztus hónapot kivéve - minden vasárnapon.
E L O F I Z E T E S I A H A
Egész évre...
Félévre
K
12-« 6.
F E L E L O S S Z F . H K E S Z T O
D U D E K J Á N O S dr.
EGYETEMI TAHÁK
S Z E R K E S Z T Ő S É G É S K I A D Ó H I V A T A L
Budapest, IX. ker., Ferenc-körút 27,
Új könyv a kath. autonómiáról.
(VIII.)Az igazsággal vakmerő tusába kell szállnia annak, aki, előző fejtegetésünk után, a miniszter kezében levő alapjaink és alapítványaink kath. birtok-jellegét
kétségbe akarja vonni. Kétségtelen ugyanis, hogy az állami vagyonból nem került azokba egy fillér se.
A hívek magánalapításainak s a főpapság részéről történt befizetéseknek köszönik eredetöket. A királyok, mint főkegyürak s mint az egyházi vagyon védői, csupán kezelésükről intézkedtek legjobb belátásuk s kath. lelkületük szerint. De maguk szintén nem adtak hozzá semmit. Talán legegyszerűbb Czinár-Fuxhoffer : Monasteriologiá-jára hivatkoznom, lia valaki régi kolostoraink nagy számára s alapításaikra kíváncsi.
A középkorban nem volt valamire való úri család, amely — lelke üdvösségére — kolostort, apátságot vagy prépostságot ne alapított volna. Emléküket manap jórészben a sok címzetes apát és prépost
kitüntetés-kép viseli. Az efféle kolostorok pusztulása a török időkben a mi alapjaink eredése.
A másik nem kevésbbé fontos kérdés ugyancsak ezen alapok és alapítványok kezelésének története 1848-ig, melyet Kérészy, egy pontot leszámítva, elég tárgyilagosan beszél el (90—101. 1.), miért is előadá-sát némely részben ki kell egészítenünk.
Miként kezeltettek alapjaink 1848-ig?
Mint láttuk, a vallás- s közvetve a tanulmányi alap is eredetét a török hódoltság' idejében elpusz-tult egyházi javakban s az 1548: XII., valamint az 1550: XIX. t.-cikkek ezen javakra vonatkozó rendel-kezéseiben kell keresnünk. A rendelkezés az volt, hogy ezek a javak a kath. lelkészek és iskolák fenn-tartására s ezzel a régi kath. vallás (pristina religio) újból való fölvirágoztatására fordítandók. Kezelésük pedig — s ez érdekel most elsősorban — az egyes megyés püspökökre volt bizva, akiknek egyházme-gyéje területén az illető elpusztult kolostorok feküd-tek; a püspökök kötelessége volt gondoskodni arról, hogy az illető egyházi intézmény pusztulása után fennmaradt javak és jövedelmek a jelzett célra for-díttassanak. Igy keletkezett az első Cassa parocho-rum, a vallás-alap őse s a további fejlődés magva.
További rendelkezés II. Ferdinánd részéről
1625-ben történt. Elrendelte, hogy a főpapság ingó vagyonának csak feléről rendelkezzék szabadon, a másik fele papnöveldék állítására és plébániák javítására fordíttassék. Ez egy új járulék volt az
előbbi vagyonhoz s igazgatását Ferdinánd az eszter-gomi érsekre s az illető megyés püspökökre bízta.
Tehát a kezelés tisztára egyházi kézben volt letéve.
A III. Ferdinánd által 1650-ben létesített s a kir.
kamara által a m á r fönnebb említett okból fizetendő évi 6000 forintból álló alapítvány, mint újabb j á r u -léka a «régi» vallásalapnak, szintén az esztergomi érsek kezeihez volt kiutalandó, ki a négyévenkint tartandó tartományi zsinatnak számolt el róla.
III. Károly alatt a. kezelés új formát kapott, melyet célszerűségi okok javaltak. 1733 niárc. 7-én kelt rendeletével a fölszaporodott Cassa parochorum kezelését ugyanis az esztergomi érsek elnöklete alatt álló bizottságra (commissio) bízta, melynek tagjai az országbíró, a helytartótanács két s az udvari k a m a r a egy tanácsosa voltak. Ez a központi kezelés aztán tipusnak maradt mindvégig, 1848-ig.
Mit látunk ebből? Azt, hogy a főkegyúr a saját hatáskörében, az országgyűléstől teljesen függetlenül, egy szervet állít fel, épenúgy, mint ahogy elődei csupán az esztergomi érseket bízták volt meg ugyan-ezekkel a teendőkkel; egy szervet állít föl, mely az állami végrehajtó hatalomtól intézményileg el volt különítve, mely csupán a főkegyúrtól nyert megbizást s csak neki volt felelős. A bizottság tagjai pedig, kezdve az elnökön, csupán kath. férfiakból állottak s lia egyúttal köztisztséget is viseltek, nem a kor-mányzati hatalomban való részesedésük miatt alkal-maztattak az új tisztségre, nem a helytartótanácsi vagy kamarai tanácsosi állásuk volt a jogcím r á ; hanem mivel mint ilyenek rendelkeztek az ide szük-séges kezelési készséggel. Vájjon jutotl-e valakinek, akár az országgyűlésnek, akár valaki másnak eszébe akkor valami kifogást emelni ezen intézkedés ellen?
Pedig hiszen akkor is volt már az állami jövedel-meket kezelő királyi k a m a r a ! Nem jutott senkinek eszébe. Akkor még se az 1848 : III. t.-cikk, se Wlassicsok nem léteztek ; hanem uralkodott a W e r -bőczy-féle az egyház magánjogát tisztelő jogi elv s az embereket irányította az 1548 : XII. t.-cikk ; jóllehet
146
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.a király is, az állam is a XVI. században ugyancsak rászorult volna egy kis váratlan jövedelemre, bogy legalább a harácsoló s ezer panaszra okot szolgáltató zsoldosait fizethesse. Akkor azonban még tisztelték az egyház tulajdonjogát.
Ez a III. Károly, mint főkegyúr által szervezett s csak neki felelős bizottság az alapok önálló keze-lésére jogosított o r g á n u m volt s olyannak is m a r a d t 1848-ig. II. József ugyan egyházi bizottság (commissio ecclesiastica) néven újból szervezte 1782-ben, rábízta a kegyúri ügyek elintézését, a lelkészi pénztárt s a vallásalap kezelését, tagjait pedig a helytartótanács egyházi és világi tagjaiból nevezte ki s csupán csak ennyiben volt nevezhető a helytartótanács kebelében létezőnek, mint m á r III. Károly alatt. De önállóságát ekkor is megtartotta ( benigne ordinamus, ut separata Commissio Ecclesiastica dicta ex gremio fidelitatum vestrarum, ut videlicet illi, qui e clero sunt, cum totidem secularibus c o n s i l i a r i b u s . . . nobis repraesentandis intersint, q u a m p r i m u m constituatur, in qua d e m u m unice praespecificatae materiae . . . referantur et pertractentur.) II. József később Bécsbe központosítván mindent, a bizottságot feloszlatta, de Eerenc király 1794-ben visszaállította, elnökévé régi gyakorlat szerint a prímást nevezte ki, kihez a bizott-ság tagjaiként két püspök s a helytartótanács két világi tanácsosa sorakoztak. Kérészy szerint «ezen vallási, illetve egyházi bizottmány jogállása 1733-tól 1848-ig lényegileg változatlan maradt».
Ilyen volt a vallásalap kezelése 1848 előtt.
A tanulmányi alap 1848-ig a vallásalapéhoz hasonló módon, azaz a főkegyúr által a helytartó-tanács kebeléből e célra szervezett külön bizottság, az ú. n. tanulmányi bizottság — Commissio studio-r u m — által kezeltetett. A bizottság elnöke a kistudio-r.
egyetem m i n d e n k o r i főigazgatója s két tagja a hely-tartótanácsból vétetett, kiknek egyike a gazdasági, másika pedig a közigazgatási ügyek referense volt.
Hasonló volt az egyetemi alap kezelése is.
A kezelés tehát a főkegyúr m a n d a t á r i u s a i kezébe volt letéve, külön pénztárral, külön számadásokkal, holott az állampénztárral is lehetett volna egyesítve, hiszen maga az állam is még katholikus volt s cél-j a i n e m ellenkeztek az egyház célcél-jaival. Az a vallási
egyenlőség ugyanis, mely ma a felekezetekre nézve irányadó, csak az 1848 : XX. t.-cikkel k ö v e t k e z e t t b e ; akkor még, mikor a mi alapjaink keletkeztek, a p r o -testánsok csak tűrt vallás voltak, házasságaikat a kath.
plébános előtt kötötték s míg utcára nyiló templo-mokat is csak az ú. n. becikkelyezett helyeken volt szabad építeniök. Tehát k ö n n y ű s az elvnek épen n e m derogáló lett volna alapjainkat az állampénz-tárban, a kir. k a m a r á n a k kezelnie. Nem úgy történt.
Az egyházi javakból begyült pénzt külön kezelték s kezelésében 1848-ig az 1548 : XII. t.-cikket soha szem elől nem tévesztették és pedig, mint Günther dr.
megjegyzi, kétségtelenül amaz okból, mert a hitújítás
folytán megváltozott egyházpolitikai helyzetre való tekintettel, e teendőknek az államkormányzati orga-nizmus keretében való ellátása a kath. egyházi és tanügyi érdekek szempontjából aggályosnak m u t a t -kozott.
Hogy alapjaink kezelése 1848-ig mennyire az állami végrehajtó hatalom funkcióitól intézményileg elkülönítetten történt, csak két ténnyel akarom illusztrálni. Az 1848-iki püspöki konferencia, tekin-tettel a változott helyzetre, a királyhoz intézett elő-terjesztésében a főkegyúri jogot a kiiály személyes s átruházhatatlan sajátjának mondván, arra kérte, hogy az alapok kezelését ezentúl egy egyháziakból s vilá-giakból álló bizottság által gyakorolja. Mi lebeghe-tett szemeik előtt más, mint az alapoknak addigi kezelési m ó d j a ? Egészen természetesnek találták tehát, hogy amint az addigi Commissiók a főkegyúr által szervezett s neki felelős o r g á n u m o k voltak, úgy intézkedjék most is s ne az országgyűlésnek felelős minisztert bízza meg kezelésükkel.
A másik a kir. udvari kancellária, az esztergomi érsek és az országbíró együttes előterjesztése II. Jó-zsefhez 1781 július 6-án a tanulmányi és egyetemi alapnak a kincstárba való beolvasztását elrendelő parancsa ellen. Pedig szorosan véve, a kalapos ki-rály nem is akarta az alapokat addigi rendeltetésök-től elvonni, h a n e m az egyesítéssel csupán azt célozta, hogy az ország iskolai szükségletei (a kath. iskolák értendők) azontúl egyszerűen az államkincstárból fedeztessenek.
A kancellár kimerítő előterjesztése1 oda k o n -kludál : a két alap n e m egyesíthető az államkincs-tárral, mivel egyházi és n e m állami vagyon. Ennél a fölterjesztésnél összefoglalóbb s klasszikusabb jogi érvet alig lehet képzelni alapjaink kath. természete mellett.
Összehasonlítva ezt az okmányt a mult század 70-es éveiben az országgyűlés által kiküldött bizottságok többségeinek államosító jelentéseivel (Győrffy-, Ho-ránszky- és a Szepessy-félével), megdöbbenve érezzük a jogi érzék sülyedését. a stat pro ratione voluntas önkényes érv u r a l m á t az ú j a b b időben.
Kérészy az alapok kezelésére a főkegyúr által rendelt s imént ismertetett bizottságokat intézménye-sen elkülönített o r g á n u m o k n a k tartja, tehát a törté-nethez híven beszél; de egy köteléket mégis lát, amellyel azokat az 1848 utáni felelős kormányhoz a k a r j a kötni, t. i. folyton ismétli, hogy azok a bizott-ságok régente a helytartótanács kebelében állíttattak, tehát hogy az alapok kezelésének, illetőleg a kezelő közegeknek most is a helytartótanács utódja, a fele-lős k o r m á n y körében kell maradniok. Innen az a propoziciója, hogy az alapok a kath. a u t o n ó m i á n a k kiadhatók ugyan, de az autonómia igazgatótanácsa, mint új kezelő, legyen egyik ügyosztálya a kultusz-minisztériumnak.
i Ismertettem a «Religio» 1906. 198—9. 1.
10. szám.
R E L I G I O
147 Azt gondolom, hogy ez alapos félreértése a régihelyzetnek. A mai felelős k o r m á n y tényleg utódja a helytartótanácsnak és a dikaszlerialis közegeknek (kir. kancellária, kir. k a m a r a stb.), de a helytartó-tanács n e m minden tekintetben elődje a mai kor-m á n y n a k ; a különbség közöttük akkora, kor-mint a kor-mai és az 1848 előtti alkotmány között. Azok a király közegei voltak, ő választotta őket tetszése szerint s csak neki feleltek ; a mai kormányt a többségből kénytelen kinevezni s lia a k o r m á n y t vagy valamely tagját leszavazza a parlament, azt a király is elejti.
Az 1848 előtti diéta lármázhatott a kancellár vagy a többi dikaszteriális közegek ellen (mekkora volt pl.
a fölzúdulás az 1847-iki köveiválasztáskor Apponyi György gr. kancellár ellen), azért hajaszála se gör-bült meg. De különösen n e m utódja a mi alapjaink kezelése tekintetében, m á r csak azért sem, mert a Helytartótanács sem volt az alapok kezelője, h a n e m a külön felállított bizottságok. A felelős k o r m á n y t alapjaink kezelőjévé via facti az 1848:111. t.-cikk lette, egy új s a múlttal ellenkező fejlődésnek nyitván meg kapuját, melybe mi soha bele nem nyugod-hatunk. Ha e régi kezelő bizottságok tagjai egyúttal a helytartótanács s a k a m a r a tagjai is voltak, ez tisztára az adminisztráció könnyítése miatt történt s különben is egy kath. államban nagyon természetes lehetett, hogy a király főkegyúri minőségében is ugyanazon közegeket használja a saját teendői végzésére. Mint láttuk, kezdetben a primást és a püspököket bizta meg, utóbb azonban célszerűbbnek bizonyult a központi kezelés. 1848-ban a főkegyúr ismét visszatérhetett volna a régibb módszerre, ha egy vis m a j o r - r a l nem áll szemben, vagyis ha akkor magokra a trónokra rossz idők nem j á r t a k volna.
Amit tehát a u t o n ó m i á n k részére követelünk, t. i.
alapjaink és alapítványaink önálló kezelését s ennek folytán az 1848 : III. t.-c. 6. és 7. §§-ainak módosí-tását, az egészen megfelel a történeti fejlődésnek s a minket megillető jognak, valamint a protestánsok és az erdélyi Kath. Status is szép vagyont kitevő alap-jaikat és alapítványaikat maguk kezelik. Az a nagy-korúság, melyet ma széltében hangoztatnak, úgy hiszem, b e n n ü n k e t is megillet, annál is inkább, mert hiszen régi társunk, a régi magyar kath. állam, 1848-ban felekezetlenné lett.
Jól végez ellenben Kérészy az államjogászokkal, kik erőszakoskodásaikban és a törvények félrema-gyarázásaiban nem ismernek halárt, midőn az 1715.
évi LXXIV. s az 1723. évi LXX. t.-cikkekre hivat-kozva, azt vitatják, hogy ezen törvények rendelke-zései szerint a vallási és iskolai (egyetemi) alapok kezelése m á r a b b a n az időben is kizárólag az állami végrehajtó hatalom föladatai közé, illetve a magyar királyi helytartótanács hatáskörébe tartozott. Ezen törvények •— igy m o n d j á k m i n d e n n e m ű egyházi és iskolai alapítványokra vonatkozólag a király főfel-ügyeleti s ellenőrzési jogát hangsúlyozzák és az
ala-pítványoknak a helytartótanács u t j á n való kezelését rendelik el.
Félreértés az egész. így csak az beszélhet, aki n e m olvasta azokat a törvényeket. Az említett tör-vények csak a királyt a m i n d e n n e m ű alapítvány i r á n y á b a n megillető főfelügyeleti jog gyakorlatára nézve rendelkeznek s korántsem értelmezhetők úgy, mintha akár a protestáns, akár a katholikus egy-házaknak alapítványaik autonóm kezelésére való jogát megsemmisíteni akarnák. Aminthogy az ezen
törvények végrehajtása iránt intézkedő s 1724. dec.
3-án kelt királyi rendeletből, mely az alapítványok fölött való felügyelet gyakorlására a törvényhozás állal rendelt bizottságot szervezi, egész határozottan kitűnik, hogy itt a most említett értelemben m i n -d e n n e m ű — felekezeti, községi, vármegyei stb. — iskolai alapok irányában gyakorlandó felügyeletről s n e m azok kezelésének az államkormányzati közegek hatáskörébe való átutalásáról van szó. Az említett két törvénynek s az 1724-iki rendeletnek intenciója tehát csakis az volt, hogy az összes alapítványok államilag nyilvántartassanak s kezelésük feliilvizs-gáltassék, a tekintetben, megfelel-e az alapítók szán-dékainak. Ami nevezetesen a kath. egyházat illeti, a két törvény nemcsak n e m akarta megfosztani jogai-tól, h a n e m ellenkezőleg alapítványai rendeltetésszerű fölhasználását akarta biztosítani: ne Ecclesiae,juraque et aedificia Ecclesiarum desolari permittantur.1
Legérdekesebb az a filológiai játék, amit köz-jogászaink Mária Terézia idevonatkozó diplomáival űznek, mintha az elpusztult egyházi javakból kelet-kezett alapokat, mint allele «a k o r o n á r a vissza-háramlott egyházi javakat» az 1548: XII. t.-cikkekben foglalt rendeltetésüktől meg akarta volna fosztani;
szóval megteszik Mária Teréziát az egyházi javak államosítójának, hogy példájára szekulárizálhassák a m i -niszter kezén levő alapjainkat. Mária Terézia ko-r á n a k ismeko-rője mindent váko-rhatna inkább, mint a királynőnek ilyen szerepeltetését. Ha azt m o n d a n á k , hogy a katholicizmusra szerette volna visszatéríteni az
szóval megteszik Mária Teréziát az egyházi javak államosítójának, hogy példájára szekulárizálhassák a m i -niszter kezén levő alapjainkat. Mária Terézia ko-r á n a k ismeko-rője mindent váko-rhatna inkább, mint a királynőnek ilyen szerepeltetését. Ha azt m o n d a n á k , hogy a katholicizmusra szerette volna visszatéríteni az