A regény folytatása szerint hiába könyörög a káplán. Tann, a szerkesztő, hajthatatlan m a r a d , hivat-kozik feleségére és gyermekeire, kik tovább nyomo-rognának, h a n e m sikerül ez a szép üzlet, mert bizony a lap és a n y o m d a a b u k á s szélén állanak. Szegény János erre kétségbeesetten a vonatra ül föl, a fő-városba siet; a püspök lába elé akar borulni, bocsá-natot kérni és a főpap segítségét igénybe venni, hogy a könyv meg ne jelenhessen.
A püspök körúton van ; m á s vezető egyházi em-berrel sem tud beszélni. Félig őrülten utazik h a z a ; a kiállt izgalmaktól beteg lesz, ágyba dúl és félre-beszél. Várja egzisztenciájának, becsületének össze-roppanását ; tele van bánattal és szégyennel. A botrány kikerülhetetlen.
De íme, Therézia, a papszakácsné, a b o r n í r t n a k és bigottnak mondott vénkisasszony, aki véletlenül megtudta a könyv körül folytatott manipulációkat, a városba siet, o d a a d j a évek hosszú során át keser-vesen összespórolt pénzecskéjét : 5000 francot a pénz-éhes szerkesztőnek, megveszi rajta az egész kiadást, megmenti gazdájának becsületét, nyugalmát és lelki-ismereti békéjét.
A fiatal káplán visszanyeri egészségét és élet-kedvét erre az önfeláldozó cselekményre. A kis falu népe egész télen át csodálkozik, hogy milyen csúnya fekete füstöt okád a kápláni lakás kéménye. Azt lehetne hinni, hogy csupa ördög száll ki abból a kápláni lakásból. A j ó Therézia fűtött a főtisztelendő úrnak modernista ördögökkel teli könyvével.
íme, ez a regény tartalma főbb v o n á s o k b a n ; mellékepizódokban igen gazdag. Tárgya : egy tévedő papi lélek tisztulási processzusa ; főhőse, aki ezt a kúzködő lelket a j ó útra segíti saját vagyonának föláldozásával, az egyszerű, őszinte, szögletes modorú, j ó h u m o r ú papgazdasszony : Therézia. Szelid h u m o r ömlik el az egész cselekvényen, melyben azonban igen izgalmas jelenetek is vannak. A mellékszereplők:
az orvos, a kapucinus, a plébános, az iskolaszéki elnök, a zúgszerkesztő és puccos felesége, a parasz-tok és a falusi gyerekek jól vannak rajzolva.
A regény tendenciája, Keng János fejlődése, jól van feltüntetve konfuzus modernistából kitűnő pap lesz. Stílusa szép, visszatükröződik benne a hegyi lakók érdekes pszichológiája.
A regény folytatásokban jelent meg a « G r a b -ban. Az első két részlet megjelenése után egy papi szerző keményen támadta Federert a «Bonifacius-Korrespondenz»-ben, gyarló tákolmánynak mondta a m u n k á j á t és frivolnak nevezte el a költő eljárását, hogy rokonszenvesen beszél egy modernista papról s hozzá még tréfás hangon is szerepelteti a gazd-asszonyával együtt.
A t á m a d ó cikkre egy püspök levelet írt a «Gral»-nak, amelyben védelmébe vette a regényírót, ama nézetének adva kifejezést, hogy egy elbeszélés, melyben az igazi katholikus felfogás diadalt arat a m o d e r -nista ábrándozások fölött, igen sok katholikus lélek-nek csak üdvös olvasmányul szolgálhat. A püspök nevét nem akarja a «(irai» a polémiába bele-vonni — nem talált a regényben kifogásolni valót;
mert ha a regény humoros, ez a h u m o r még nagyon messze van a frivolságtól; Sheehan művei sem kü-lönbek.
A «Bonifacius-Korrespondenz»-et nem elégítette ki a püspöki nyilatkozat sem ; még egy második táma-dást is intézett a «Gral» és Federer ellen. A polé-miának véget vetettek a következő hires i r ó k : Stock-m a n n Alajos S. J. ; LiStock-mbourg M. S. J.; Innerkoller A. C. S. S. B. ( H o f b a u e r Szent Kelemen életrajzirója.) Koch Gaudentius (). Cap. és Weisz A. M. egyetemi tanár. Igazat adtak a «Gral»-nak és gratuláltak a szerzőnek. A «Bonifacius-Korrespondenz» elvesztette a csatát; Kichert, a «Gral» szerkesztője m a r a d t fölül, aki a regényt nagy irodalmi nyereségnek mondta.
Az ártatlan «Jungfer Therese» vihart keltett, de még nagyobb kifogásokat emelhet a túlbuzgó p r ü d é r i a Federernek második nagy regénye ellen, melyet az
«Aar» első évfolyama közölt.
A «Berge und Menschen» cimű regény, mely m á r könyvalakban is kapható, igen kényes problé-mával foglalkozik. Tárgyalja a törvénytelen gyermek helyzetét nemzőjével szemben és azt tanítja, hogy az atya erkölcsi kötelessége a botlásból származott gyermeket akármilyen körülmények között is el-ismerni, fölnevelni és a botrányt j ó v á tenni.
Manusz Emil, svájci mérnök, vasutat tervez a turisták számára egy meredek hegycsúcsra: az Ab-somerre. Elmegy a hegyek közé, otthon hagyja fele-ségét és mostoha gyermekét, hogy a pálya tervezésén dolgozzon. A sziklaóriások közt megismerkedik egy 15 éves parasztfiúval, aki m u n k á l a t a i b a n segédkezik.
Véletlenségből rájön, hogy ez a pásztorfiú — Mang a neve — nem más, mint saját természetes fia.
Ezelőtt 16 évvel Manusz Emil egyetemi hallgató
ko-28
R E L I G I O
LXXI. évf. 1912.r á b a n ezen vidéken turistáskodva, egy szép parasztleánnyal ismerkedett meg. Csupa fiatalos k ö n n y e l m ű -ségből elcsábította és aztán otthagyta. Azóta 16 év mult el. El is felejtette azt a leányt, megnősült és gazdag, hires m é r n ö k lett belőle. Most azt is meg-tudja, hogy h a j d a n i áldozata: Cecilia azóta teljesen rossz űtra tévedt és szégyenletes életmódot folytat.
«Én vagyok az oka ennek a szörnyű erkölcsi h a l á l n a k ! — m o n d j a m a g á b a n Emil — én vagyok a bűnös a b b a n is, hogy ez a szegény parasztfiú kény-telen megvetni édesanyját és ismeretlen apját 1»
Manusz hideg, kemény, számító e m b e r volt m i n -dig, de itt a hóval borított sziklák alatt, a romlatlan nép társaságában, felolvad a szive körül a jégpáncél ; fölébred j o b b érzése, kínozza a 16 évig mélyen alvó lelkiismerete. Jóvá a k a r j a tenni a h i b á t ; ha nem volna m á r felesége, nőül kellene vennie a romlott teremtést, hiszen ő, a férfi, volt züllésének az okozója és a pásztorfiútörökbe kellene fogadnia. Ez az adop-tálás is nagyon sok szégyennel j á r n a , hiszen Cecilia csak az imént bukott el újra, két törvénytelen gyer-m e k n e k adott életet. Manusz lelkiisgyer-mereti furdalását és tévedését j ó feleségével közli, akivel szemben máiegészen meghidegült. Sette, a mérnök neje, igen j ó -szívű, n e m tesz az u r á n a k hiábavaló szemrehányást m ú l t j a m i a t t ; megígéri, hogy segítségére lesz a hiba helyrehozatalában.
Manusz Emil attól is fél, hogy törvénytelen fia n e m fogja őt szerethetni, ha fölfedezi magát előtte.
Tehát első dolgának tartja, hogy az elismertetés előtt megnyerje előbb a pásztor szeretetét.
Maiig, kemény és gyanakvó természetű fiú, ne-hezen barátkozik. De megszereti a mérnököt, a m i k o r ez bátran szembeszáll az egész faluval, hogy a nagyra-vágyó bíró életét megmentse, akinek egy rossz vál-lalata — az a bizonyos hegyi vasút — a parasztokat az anyagi bukásba sodorta.
Amikor élelről-halálról van szó, akkor borulnak egymás keblére apa és fiú. Manusz törvényesíti fiát;
a bukott nővel nem tehet semmit se, mert ez szülés után tüdőbajt kap és belepusztul. Felséges és meg-ható az a jelenet, midőn Manusz az egész falu előtt bevallja hibáját és bocsánatot kér a halottól, hogy életét elrontotta. Egy ilyen szép jelenetet csak keresz-tény érzésű e m b e r írhatott le. Nincs meghatóbb dolog, mint a férfias, nyilt bevallása annak, hogy hibáztunk és a kárnak nyilt jóvátevése.
A regény nagyon emlékeztet Tolsztoj «Föltámadás»
cimű művére, amelyben egy gazdag gróf m u n k á s n a k áll be a szibériai ólombányákba, hogy állatias zül-léséből kiragadja azt a szerencsétlen, deportált nőt, kinek ő volt az első csábítója.
A «Berge und Menschen» regény igen gazdag mellékeseményekben. Federer leírja azt az alpesi népet, mely még az ősi é l e t m ó d o t : a pásztorkodást folytatja. Svájc olyan zúg'át mutatja be, ahol az e m -berek n e m élnek az idegenforgalomból, ahol még
nincsen lépten-nyomon hôtel, fogaskerekű-vasút és mesterséges vízesés. Ez a patriarchalis világ pusztuló-félben v a n ; hiszen a regényben is arról folyik a szó, hogy fogaskerekű vasútat építenek az Absomer büszke hegycsúcsára. Csakhogy a regény szerint a természet erősebb, mint az emberi t u d o m á n y ; készen van a pálya, de jön egy alapos felhőszakadás és szét-szaggatja, lehordja a mérnöki ész és a munkáskéz
m i n d e n alkotását. F e d e r e r sok helyen ad kifejezést megbotránkozásának, hogy m e n n y i r e csúfítja el a rút iizleti vállalkozás az Alpesek legszebb vidékeit.
A kiállhatatlan hegyi vasútak pocsékká teszik a leg-szebb tájképeket. Az igaz, hogy sok pénzt hoz Svájcba a «Baedecker-csôcselék», de kiforgatja a svájci népet jámborságából és becsületességéből. A nagy idegen-forgalom kész nemzeti veszedelem. A svájci e m b e r m á r - m á r n e m érzi magát otthonosan a hegyek közt ; veszélyben forog a nép ősi jellege és jelleme.
A regény paritätikus vidéken játszik; a j o b b szerepekben m a j d n e m kivétel nélkül protestánsok játszanak. Ez a tényleges viszonyokból folyik; a protestánsok befolyásosabbak, gazdagabbak és m ű -veltebbek a vegyes vallású helyeken. A pásztor-életnek és a hegyvidéknek rajza mesteri. Svájcnak Federerben olyan népies irója van, mint Steiermark-nak Roseggerben, azzal a különbséggel, hogy Federer katholikus gondolkodású.
Federer bőven használja m ű v é b e n a dialektust is, ami csak érdekesebbé, földszagúbbá teszi regé-nyeit; de, mint tudjuk, a tájszólás művelője gyakran esik abba a hibába, hogy nem kerüli el az eredeties-kedő szólásmódokat, a póriás (alias: zaftos) kifeje-zéseket sem. Federer parasztjai is néha nagyon is drasztikusan beszélnek (mint Móricz Zsigmond em-berei), de m a g á b a n a tárgyban kínálkozó kényes-természetű helyzetek rajzolását elkerülte, regényét tehát a túlskrupulózus erkölcsbiró inkább nyelvi szempontból támadhatja meg. Katholikus felfogását a szerző nem erőszakolja tüntetőleg, de a sorok között kiolvasható igazi keresztény érzülete.
Az «Aar» helyesen cselekedett, hogy első év-folyamát ilyen nagykaliberű regény közlésével indí-totta meg.
Federer nemcsak jeles regényíró, h a n e m költe-ményei és irodalomtörténeti cikkei is az «Aar» és a
«Gral» legértékesebb közleményei.
Nagyon eleven t a n u l m á n y t írt tavaly Tolsztojról az «Aar»-ba. Fejlődése elé feszült várakozással tekint az egész német irodalom. A «Jungfer Therese», mely annyi pör-patvart okozott, igen ajánlatos könyv, lveng János története, aki rosszul megemésztett szo-ciológiai frázisokkal és reformokkal egy kis falucskába kerül, m a j d pedig ábrándozó rajongóból p r a k -tikus gondolkodású lelkipásztor és Krisztus igazi követője lesz, jótékony hatású olvasmány minden k ü z k ö d ő lélek számára. A falusi segédlelkész apolo-getáját tisztelheti Federer Henrikben. Lám Frigyes.
1. szám.
R E L I G I O
29 Igyházi Budapest. Újévi üdvözletül. — II. Talán ezt az. . . ellenvetést fogja tenni valaki nekem : A papnak
tekin-° tétyét és állásának tiszteletét óvnia kell; gondoskodnia rónika. keii róla, hogv az iránta való rokonszenv kárt ne
vall-jon ; ha ő az újságírók közé keveredik, sokféle gyűlöl-ködés veszedelmének teszi ki magát, ellenfelei érzékeny oldalán fogják megtámadni, kicsinyíteni és rágalmazni fognak igyekezni öt. A következmény az lesz, hogy az egyház gyalázása és üldözése fokozódni fog.
Ám, hogyha a papság az ily elkerülhetetlen kelle-metlenségek miatt azt hiszi, hogy neki az újságírástól tartózkodni kell : akkor ebből az következik, hogy neki társadalmi téren minden tevékenységet abba kell hagyni és pusztán a templomban és sekrestyében való műkö-désre kell szorítkoznia, amely helyekről Ireland érsek, nem minden gúnyos vonatkozás nélkül a jelen körülményekre azt mondja, hogy azok neki most, ebben a hideghitü korban, az ö «téli szállásai». Es tulajdonképen még itt is lakatot kellene szájára tenni és hivatásához hűtlenné kellene lennie, ha az ilyes aggályokat figyelembe kel-lene vennie. A hírlapirodalom terén dolgozó papokat a világ, természetesen, nem szereti, mert fél tőlük. Ámde, ha már bajnak kell lenni, nem jobb-e gyűlöletbe ke-rülni, mint megvetésbe? Gyűlölni a világ azt szokta, aminek tekintélye van, ami tiszteletet érdemel. A béká-ról mondja egy mesekönyv, hogy mérgét csak fényes tárgyra fecskendi ki. Akinek magaviselete méltóságán alul marad és hallgatásba burkolódzik, mikor beszélnie kellene, az az ember nem sokat log a latban nyomni.
A gonoszok gyűlöletébe kerülni — jó jel. «Ha e világ-ról valók volnátok — mondá Jézus az ö tanítványai-nak — akkor a világ az övéit szeretné; de minthogy e világról valók nem vagytok, azért gyűlöl benneteket a világ». Párisban a kővetkező fölhívást intézték a pap-sághoz : «Hogy a népet nevelhessétek, hát erre nézve a templomi szószékkel nem vagytok megelégedve? Csak ti maradjatok szépen templomaitokban, terjesszétek a val-lástant az igazság szószékeiről ; de ne használjátok erre a világi és titeket kompromittáló szószéket — a sajtót».
A fönt idézett tudós püspök (Liberté de l'Eglise) rámu-tatott arra az ellenmondásra, melybe az egyház ellen-ségei kerüllek, egyúttal a rosszhiszeműségre is, mellyel azt állították, hogy az újságba író papokon megbotrán-koztak. Ha jószelleniü világiak emeltek szót a sajtóban, hogy az egyház jogait védjék, akkor ezeket a világi ka-tholikusokat arról vádolták, hogy a papság jogait bito-rolják. Ha pedig a papok a templomi szós/ékiöl védték az egyház érdekeit, akkor azt vetettek nekik szemükre, hogy a politika tilos mezejére kalandoztak át, emberit istenivel keverlek össze «és hivataluk becsületét kom-promitálták». Miután emlékezetbe idézte a hitvédő Ter-tullián szavait : «liceat veritati vei via tacitarum litte-rarum ad aures vestras pervenire», az említett francia püspök ezt a következményt vonta le: «Minthogy ta-gadni nem lehet, hogy a napi sajtó mindenki és min-den ügy számára nyitva áll: azért tehát rajta, fogjuk be a sajtót a hit, az igazság szolgálatába». (Vége köv.)
*
F u l d a . Katholikus egyház és halotthamvasztás. — A német püspöki kar 1911. aug. 22-én tartott értekezle-letéböl a halottégetés ügyeben a következő utasításokat adta ki. Ezek az utasítások az apostoli Szentszék
hatá-rozatain alapszanak s a keresztény katholikus hívek magatartását és a papság eljárását szabályozzák a halott-égetés szellemi járványával szemben:
«1. Katholikusoknak tilos halotthamvasztó társasá-gok tagjainak lenni.
2. Az emberi hulla elégetése, kivéve a szükség ese-tét, szigorúan tiltva van. Ennélfogva senkinek sem sza-bad sem elrendelni, sem helyeselni azt vagy közremű-ködni abban, hogv saját vagy más holtteste elégetés alá kerüljön.
«}. Olyan kalholikusokat, kik holttestük elégetését ren-delték el és ebben a szándékukban halálukig megmarad-tak, a római Szertartás-Könyvnek (Rituale) az egyházi temetés megtagadásáról szóló rendeletei szerint kell kezelni.
4. Olyan kalholikusokat, kik dacára annak, hogy az egyházi tilalomról tudomással birtak, mégis holttes-tük elégetését rendelték el, a halotti szentségek kiszol-gálása előtt meg kell inteni, hogy rendelkezésüket von-ják vissza. Vonakodásuk esetében nekik a halotti szent-ségeket nem szabad kiszolgáltatni. Ha alaposan lehet az egyházi tilalom bűntelen nemtudását feltételezni és hogyha egyúttal a megintés sikere iránt remény nincs, akkor, hacsak különben botránytól tartani nem kell, az intés mellőzendő.
5. Oly emberek tetemeit, kiket saját akaratuk nélkül, mások rendelkezése alapján égetnek el, otlhon vagy a templomban (temetői halottasházban vagy kápolná-ban) egyházi szertartás szerint megáldani lehet. Az ilye-nekért a szentmisét is nyilvánosan és ünnepélyesen le-hel szolgáltatni, az exequiákat is szabad megtartani és évfordulókat is szabad elfogadni. A holttest egyházi ki-kisérése azonban az elégetés helyiségébe tilos. Hogy ilyenkor botrány ne támadjon, ki kell hirdetni, hogy az elégetés az illető halott akarata nélkül vagy annak elle-nére van rendezve. Azoknak azonban, kik holttestük elégetésében bűnösök, a föntemlített megtiszlelések nem adhatók meg. Az ilyenekért a mise fölajánlása (appli-catiója) is csak magánúton (privatim), nem nyilváno-san történhetik.
6. Távolabbi vagy közelebbi közreműködés a halot-tak elégetésében, akár parancs, akár tanács vagy szol-gálat útján történjék, katholikusoknak, súlyos káro-sodásuk elkerülése végett, csak az alatt a fellétel alatt szabad, lia a j a halottégetés nem a szabadkőművesség tüntető megnyilatkozása; b) lia a halottégetésben köz-vetetlenül és szántszándékkal semmi sincs, ami a kath.
tannal ellenkeznék vagy ami a szabadkőművességnek elismerese volna; c) ha ki van zárva az, hogy katholi-kus alkalmazottak vagy munkások a katholikatholi-kus vallás iránt való megvetés céljából vannak munkára kötelezve illetve felfogadva.Egyébiránt,ilyen esetekben a résztvevők, ha meg is hagyandók jóhiszeműségükben, mindazáltal őket is mindenesetre figyelmeztetni kell, hogy szolgála-taikat ne formális közreműködéssel, vagyis ne helyeslő akarattal végezzék. A halottégelésnél csupán így, vagyis csak anyagilag közreműködőktől a szentségek kiszol-gáltatása meg nem tagadható».
íme, így fogadta a kath. egyház a fakultativ halott-égetést Poroszországban, ahol azt az országgyűlés 2 sza-vazattöbbséggel 1911. május hó 20-án elfogadta.
—y —la.
30
R E L I G I O
LXXI. évf. 1912.Politikai a r c k é p e k . Az új Magyarország vezér-egyéniségei. Irta : Pethő Sándor. Budapest, 1911. (Az «Élet»
irodalmi és nyomda-részvénytársaság kiadása.) 148 lap.
Ara 3 korona.
Pethő nevével csak a legújabb időben találkozunk az «Élet» szépirodalmi lap hasábjain. Hallom, hogv a nagy tavaszmező-utcai állami főgimn. oki. helyettes tanára s fiatalember. Ezek a körülmények, összevetve azzal, amit a címben foglalt «Politikai arcképek»-ben olvasok, ellentmondani látszanak egymásnak. Keresem t. i. a kezdőt s olyan valakit találok, aki széles tudá-sával, mélyreható s elfogulatlan Ítéleteivel, a lélek- s jellemrajz mesteri kezelésével már a nagybecsű alkotá-sok magaslatán áll. Aki nem tanítvány, hanem mái-Benczúr a politikai arcképfestők előkelő iskolájában.
Hogy mint és mikor kezdette írói pályáját, nem tudom. Gondolom, nem régen kezdhette. Nekem nemrég az «Élet»-ben Pázmányról írt arcképével tűnt föl; a jelen könyve után pedig már ügy vagyok vele, mint Petőfi volt Arannyal 1847-ben, midőn «Toldi»-jával a Kisfaludy-Társaság pályázatát megnyerte. Azt írta az egyszerre feltűnt Aranynak : más csak szálanként kapja a babért, neked egyszerre egész koszorút kell adni.
Meg vagyok lepetve s tisztelem nagy írói tehet-ségét ; mert nemcsak vállalkozott, de elismerésre méltó sikerrel egyszerre meg is oldott nagy problémákat : a legnagyobb férfiaink politikai működésének egy-egy arckép keretébe szorított jellemző bemutatását. Nehéz egy föladat ez. Megoldása nemcsak sokféle és széles-körű ismeretet tételez föl, hanem intuitiv lelki eröt is kíván, mely a politikai élet bonyodalmas alakulásai között meglátja a köznek és az illető vezetőféifiúnak egymásra való hatását s mindazt, amit a köz a férfiú-nak s a vezetőférfiú a köznek adott. Mely meglátja, mennyire vitték egymást kölcsönösen előre, vagy mennyire hálrállatták egymást. S meglátja, mi az illető vezető-férfiú lelki világában a jellemző energia, mely ilyen szerepre avatta. Mely számot tud vetni azzal, mit adott át örökségül a mult a jelennek s hogy a vezelőféríiú szerepe mi volt az újabb jelen kialakításában ?
Csak említeni kell a 12 nagy nevet, melyeknek politikai arcképeit tartalmazza Pethő könyve, hogy be-lássuk, vagy inkább sejthessük, mily nehéz lehet az ilyen arcképeknek élethű megfejtése ! Apponyi Albert, ifj. Andrássy, Grünwald Béla, Szilágyi Dezső, idősebb Andrássy, Beöthy Ákos, Kállay, Ugrón és Kaas, Tisza Kálmán, Kossuth Lajos a publicista, Görgei, Zichy Nándor és a konservativ politika. Micsoda nevek, mi-csoda mozgató tényezői újabb politikai életünknek ! Igazán a legkiválóbbak.
És az arcképek mégis h ű k ; jól, elevenen s történet-imen mutatják be az illetőt ezer szálból font politikai tényezői minőségében, olykor irodalmi működésével ki-egészítve. Legalább a karakterisztikusnak kiemelt voná-sok igazán találók ; nyomukban ráismerünk teljesen az illetőre, akik működésüket éveken át figyelemmel ki-sértük. A pártosság vagy más elfogultság nem igen zavarja ezeken az arcképeken az összbenyomást, a tár-gyilagosan ítélő olvasó, csak ránézve is, szinte önként rá-j n o n d rá-j a egy-egyre: csakugyan olyan, ahogy fiziogno-miája az én lelkemben verődött lel Például a zseniális Apponyinak vissza-visszatérő hamleti
természete,Szilágyi-nak ragyogó agy-műhely bírása mellett is másodlagos politikai értéke, Beöthynek harcos, feszes, csaknem rideg erélyessége politikájában és könyvében, Ugronnak dantoni természete s egyúttal ravaszkodó, székelyes ész-járása, Zichy Nándornak evangeliumi szempontja, mint
archimedesi pont, ahonnan kiforgatta sarkaiból az egész magyar világot s így tovább — oly szembeötlő vonások, hogy hallatukra röglön r á m o n d j u k : ő az s nem m á s ! Az irodalmi arckép persze jellemrajz s nem kime-rítő történeti értekezés. Azért, habár vétkezném, ha azt mondanám, hogy az arcképek rendes természete szerint Pethő is könyvében a valónak szebb mását adja, hogy eszményíti alakjait, nem, előnyeiket csakúgy látjuk kiemelve, mint gyarlóságaikat; mégis, legalább pl. az ifj. Andrássynál, kit oly tárgyilagos és emelkedett Ítélettel megáldottnak mond, hiányzik szerintem egy vonás, amit az ilyen arcképben sem szabad említtetlenúl hagyni, az, hogy nagy művében, a magyar állam megalakulásáról szólva, igazságtalan a kereszténység és a pápaság érde-mei iránt. Pethő, aki megrója Beöthy Ákost, hogy Páz-mányt epés tollal s nagy elfogullsággal strébernek meri nevezni, még Andrássyban is megnótázhatta volna ezt.
Különben meg vagyok győződve, hogy sok olvasója lesz e könyvnek ; nemzeti pantheonunk, újabb korunk legnagyobbjai vannak benne leltározva klasszikus tollal és sok-sok levonható tanulsággal. Kit ne érdekelnének nemzetünk exponensei, a vezetők, vér a mi vérünkből, csont a mi csontunkból ?
Én nagy élvezettel olvastam s elgondolkoztam fölötte. Mert sok-sok keserű-édes gondolatot szuggerál ez a könyv nemzetünk mai sorsáról. S mikor már sokat élveztem, a végén az a gondolat kezdett motoszkálni a
Én nagy élvezettel olvastam s elgondolkoztam fölötte. Mert sok-sok keserű-édes gondolatot szuggerál ez a könyv nemzetünk mai sorsáról. S mikor már sokat élveztem, a végén az a gondolat kezdett motoszkálni a