I.
Immár tíz esztendeje, hogy a második (1897—
1902) autonómiai kongresszus által kidolgozott s a kongresszusi küldöttség által a főkegyúrnak átnyúj-tott szervezeti szabályzat elintézésre vár. Vár, a köz-szólás szerint, de várat csak nem nyerhet, annak dacára, hogy ez m á r a második várás, miután az első kongresszus által kidolgozott s 1871-ben benyúj-tott tervezet épen 26 esztendeig hevert a miniszter fiókjában. Akkor végre az új kongresszust összehívó leiratban a főkegyúrtól hallottuk, hogy a tervezet el nem fogadható, mivel az egyház hierarchikus szerve-zetének s a főkegyúr jogainak sérelme nélkül életbe-léptetni nem lehet.
Csináltunk tehát egy másik tervezetet, a két utóbbi szempont skrupulózus tekintetbevételével s íme ez a tervezet is csak hever, az igaz, hogy még nem huszonhat esztendeig, de hever valamelyik fiókban eldugva, anélkül, hogy az ország legősibb s legna-gyobb egyházának közönségét arra méltatnák, hogy legalább csak egy szóval is jeleznék, hogy mi lesz h á t : jó-e, megvalósítható-e, vagy megint csak rossz-e ez az új tervezet i s ?
Pedig j á m b o r a b b autonómiai, önkormányzati tervezetet m á r képzelni se lehet, mint amilyen ez a második. Szinte nem is illik rá ez a jogi kifejezés:
autonómia. Első részében egy csomó paragrafusból áll, olyanból, amit a mozgalmak idején senki se kivánt ; amire 1848-ki őseink, midőn a változott kormányzati viszonyok folytán kath. alapjaink és alapítványaink, valamint iskoláink átvételét a megszűnt helytartó-tanács kezéből kérelmezték, nem is gondoltak: áll a hitközségi és egyházmegyei szervezetre vonatkozó töméntelen paragrafusból, ami azonban az életben alig jelent valami új jogot, legkevésbbé pedig olyat, amit az állammal szemben védeni kellene, szólván az iskola, a paplak, a templom építéséről vagy fenn-tartásáról s a híveknek e célokra való
megadóztatá-1 A katholikus autonomia közreműködése a főkegyúri jog gyakorlatában. Irta : Kérészy Zoltán dr., a kassai kir. jog-akadémia igazgatója. Budapest, 1912., 110. 1. Ára 3 korona.
sáról. Mind olyan dolgok tehát, amit minden hit-község a saját kebelében, főkegyúri összehívók s óriási apparatussal végzett autonómiai kongresszusok nélkül, püspökével egyetértve maga is megállapíthat s elintézhet. A második részében pedig, amelyben épen egyházunk rendezetlen ügyeinek, főképen a főkegy-uraság gyakorlásának : a főpapnevezésnek, a kormány kezében lévő kath. alapítványaink és iskoláink keze-lésének az állammal végzendő s a változott kormány-zati viszonyok által követelt rendezéséről van szó, olyan szerény, annyira messze álló az autonómia szo-ros fogalmától, hogy alig lépi túl a meglévő, a kath.
alapok és alapítványok miniszteri kezelésének ellen-őrzésére kinevezett, most is működő s jobbára világi kath. férfiakból álló bizottság hatáskörét.
Oly szerény, mondom, az újabb tervezetnek épen ez a főbenjáró s országos kath. autonómiánkat hal-vány vonásokban sem kifejező, hanem inkább csak amolyan keztyűs kézzel érintő része, mintha a kon-gresszus nagy alázatosan csak annyit akart volna m o n d a n i : Miniszter ú r ! ha m á r semmit se akarnak átadni a saját jussainkból a magunk kezelésébe, leg-alább engedjék meg, hogy alkalomadtán mi is szólhassunk a magunk dolgaihoz. Csak legalább hozzá-szólhassunk, nem azért, hogy szavunk a magunk dol-gaiban esetleg irányadó is legyen, de legalább, hogy csak hozzászólhassunk !
Oly szerény, ismétlem, a szervezetnek épen ez a főbenjáró része s annyira távol áll attól, amit az autonómia, az önkormányzat jogköre alatt az állam-mal szemben nem mondom a protestánsoknál, hanem még az erdélyi kath. Statusnál is, akár alapjaik, akár iskoláik önálló kezelését tekintve, mindennap végbe-menni látunk, hogy a kath. közönség, ha ma életbe-léptetnék ezt a szervezetet, nagyot nézne s csodál-kozva kiáltana fel : ki a manóba nevezi ezt autonómiá-nak, magyarul : önkormányzatnak ! Hiszen ez semmi ; ki mondhatja ezt jognak, vagy a miniszter kezében lévő főpapnevezés, kath. alapítványok és iskolák igazi rendezésének az állammal szemben !
S kérem, még ez a tervezet is hever a miniszter fiókjában, hever már tíz esztendeje, mert hogy ez a semmi is — még sok n e k ü n k !
Mit szóljunk ehhez?
34
R E L I G I O
LXXI. évf. 1912.Nem komoly, nem igazságos eljárás ez a magyar kath. egyház egyetemével szemben, a k á r a haza meg-állapításánál, a k á r a további századokon által a mai napig a nemzet léte s fejlődése körül szerzett érde-meinél, akár a többi egyházakat egyenkint és össze-sen fölülmúló s m a döntő elvként elismert több-ségénél fogva. N e m komoly eljárás ez, főkép azért, mert maga az illetékes hatóság s nevezetesen maga a k o r m á n y ismételten összehívta a katholikusokat kongresszusra; amivel maga jelezte, hogy a katholiku-sok bizonyos világi vonatkozású ügyei, mai rendezet-len állapotukban, n e m felelnek meg az államhata-l o m m a államhata-l szemben a 48-ban törvénybe iktatott vaállamhata-lállamhata-lási egyenlőségnek és viszonosságnak, hogy tehát azokat rendezni kell. S mikor a felhívásra összegyűlt katho-likusok legitim képviselete a rendezésnek igazán hogy is m o n d j a m — a m i n i m u m á t állapítja meg, akkor meg ad acta, fiókba teszik iratait.
Ennél az ismétlődő ténynél semmi sem bizo-nyítja jobban, hogy az egymást felváltó k o r m á n y o k csak amolyan másodosztályú polgároknak tekintenek b e n n ü n k e t katholikusokat és sajnos, mutatja egyúttal azt is, hogy ezt nagy bátran meg is tehetik velünk, a nagy, de tehetetlen masszával szemben.
Ilyen körülmények között jelenik meg most Kéré-szy könyve a kath. autonómiáról. Jó arra, hogy leg-alább pillanatra elfelejtve szégyenletes állapotunkat s elfordulva a reális élettől, vigasztaláskép ismét csak a jogi elméletekkel foglalkozzunk.
Mielőtt azonban érdemlegesen foglalkoznám e könyvvel, előbb meg kell festenem hátterét, azaz előbb még kissé mélyebben kell részleteznem az imént mondottakat.
Játékot űznek velünk s a u t o n ó m i á n k k a l és nincs senki, aki o d a m o n d a n á n e k i k : elég legyen a j á t é k -b ó l ; ne gúnyolódjatok a kalholikusokkal azért, mert tehetetlenek ! Ne mutogassátok nagy fölényeteket egy tehetetlennel szemben, ti híres kath. miniszterek ! A h á r o m millió protestánsnak állami prot. egyetemet emeltek, melyet nem is kért: adjátok meg a tizenkét mil-lió k a t h o l i k u s n a k a saját dolgai fölött való rendelkezési jogát, hisz magatok m o n d t á t o k kétszer is, hogy az
megilleti a katholikusokat. Tehát legalább a magatok szavára legyetek kényesek, ha m á r b e n n ü n k e t a k á r hátba is verhettek — büntetlenül.
Hogyan állhatott azonban elő ez a mai visszás állapot s mi lehet az oka annak, hogy amit a 3V2 millió protestánssal, vagy az 1 millió izraelitával a világért se m e r n é n e k megkockáztatni, velünk, a 12 milliót számító nagy majoritással, oly k u r t á n b á n -hatnak e l ?
Ez az a háttér, melyet megfesteni fölötte szük-ségesnek látok s okulásul minden katholikussal jól
megértetni akarok.
Ki hinné, hogy a mi szégyenteljes állapotunkban a magyar kath. egyház vezetői által száz esztendeje elhanyagolt sajtó boszulja meg m a g á t ? Pedig úgy
van, végső elemzésben m i n d e n b a j u n k n a k , minden tehetetlenségünknek és népszerűtlenségünknek ebben rejlik a forrása.
A m a g y a r kath. egyház II. József kora óta először népszerűtlen, azután tehetetlen, végre m i n d e n -kitől, még a saját tőle elidegenített fiaitól is meg-rugdalt s megrúgható cadaver lett. Az okfűzés nagyon egyszerű és világos. II. József rendeletei által végre szabad levegőhöz j u t o t t a k a protestánsok s m i u t á n úgy szerették az «uralkodó» egyházat, mint kecske a kést, a közéletet még hevesebben kezdték ellene h a n -golni, mint intézmény ellen. Ugyanakkor uralkodóvá lett a francia forradalmi eszméken táplálkozó auf-klärizmus is, amely a katholicizmus tanai s egész szelleme ellen izgatott az emberek között. Nagyban kezdett terjedni a pamflet-irodalom s a napi sajtó.
A két j ó barát erre vetette rá magát, mert felismerte a nyomatott betii erejét. A magas klérus ellenben csak nézte mindezt, olimpusi nyugalommal megve-tette a «skriblereket», mert hisz ott volt a helytartó-tanács, ha b a j lesz, m a j d az segít rajta. Segített is, csak a lelkekre nem volt befolyása. A szellemek r o h a m o s a n mételyeződtek meg, elidegenedtek az egy-háztól; mert a katliolicizmusnak egy o r g a n u m a sem volt, mely résen állva, felvilágosítólag hatott volna az e m b e r e k r e s ellensúlyozta volna a terjedő keresz-tényellenes eszméket ; mely magyarázta, mely védte volna a kath. egyház jogait és tanait. A magas klérus m a g á b a n állott, külső fényében ugyan, de a lelkek-ben régen megingott m á r az iránta való tisztelet, híveiben, sőt j ó részt az alsó papságban is, sőt n e m csak iránta, h a n e m az egész katholicizmus, mint t a n -és intézmény iránt.
Történeti tény, hogy a katholicizmus m á r fél-századja csak a papiroson volt u r a l k o d ó egyház Magyarországon, mielőtt az 1848 : XX. t.-c. 2. §-ában papiroson is a bevettek közé degradálták. Jóval 48 előtt kezdték Paczolayék Borsodban és a diétán ter-jeszteni a szekularizáció eszméit; de a sajtóban sen-kinek se jutott eszébe megmagyarázni az emberek-nek, hogy a kath. egyházi vagyon n e m az állam javaiból keletkezett; ki is magyarázta volna, hiszen
kath. napi sajtó nem létezett. Mondhatott és Írhatott itt m i n d e n k i tiicsköt-bogarat a kath. ügyekről, el-hitték neki, mert ellenkezőről senki sem világosította fel őket. A kath. klérus a sajtó h a t a l m á n a k tudatára n e m tudott e m e l k e d n i ; így terjedt el a tudatlanság a kath. dolgok körül m a g u k a katholikusok között is.
Hallatlan egy helyzet volt az, amelybe egyházunk az egyoldalii és folytonos agitáció folytán került m á r 1848 előtt a közéletben és az e m b e r e k gondolkozá-sában. Megvetették, mint lejárt nagyságot, szivük mélyében.
Egészen érthető ilyen fejlemények között, hogy m e k k o r á t nézett a diéta, m i k o r 1848 április 7-én a Pozsonyban összegyűlt n é h á n y dietai főrend s né-h á n y követ a katné-holikus autonómiáért nyújtotta be
1. szám.
R E L I G I O 35
hozzá a petíciót. Egy esti kerületi ülésen vették elő s rövidesen k i m o n d t á k rá : «a petició elkésett», Deák Ferenc, az igazságügyminiszter, amaz indokolása alap-ján, hogy a katholikus alapok jórészben a status javaiból valók, tehát a kérdést az idő rövidsége miatt
érdemlegesen m á r megvitatni n e m lehet. De a két n a p múlva a u t o n ó m i á j u k a t kérő görög keletiek nem-csak hogy el n e m késtek, h a n e m n y o m b a n autonó-miát is kaptak.
Ez az 1848-iki sors, Deák nyilatkozatával együtt, f á t u m k é n t lebeg a u t o n ó m i á n k felett. És ha azután kétszer is belementünk a kongresszusba, mindakét-szer előreláthatólag h i á b a ; mert, ahogy volt a XIX.
század első felében, úgy m a r a d t a katholicizmus a század második felében is, lelkeket felvilágosító, elő-készítő hatalmas sajtó nélkül, ami leginkább meg-látszott azon, hogy még a jobblelkű aut. képviselők is csak a tárgyalások folyamán tapogatódzva jöttek rá, akik rájöttek, hogy voltakép mit is a k a r u n k az autonómiával s hogy mi lehet a n n a k a jogköre, tehát, hogy mit k í v á n h a t u n k ? Kevesen voltak tisztában a dologgal.
A száz esztendeje elhanyagolt sajtó íme alapo-san megbosszulja magát rajtunk — a mai napig. A leg-több e m b e r a mai napig sincs tisztában azzal, mi is t u l a j d o n k é p az a főkegyúri jog, vele j á r - e az a királysággal, mint más felségjog, vagy az egyház feje által adott kiváltság? Milyen eredetűek az egyházi javak, statusjavak-e, mint Deák nagy történeti
téve-déssel mondta, vagy Szent István családi, tehát ma-gán vagyonából eredő birtok-e ? Mily természetű lehet az ezekből származott vallás- és t a n u l m á n y i alap ? Szóval homály dereng az elmék felett, mert az ilyen kérdéseket csak a n a p o n k i n t adagoló napi sajtó ké-pes megértetni az emberekkel s köztudatba vinni.
Ez a köztudat, ez a tájékozottság az, ami n e k ü n k teljesen hiányzik.
Az 1848-iki petíciót, valamint az 1870—71-iki s az 1897—1902-iki aut. kongresszusokat n e m ala-pozta meg előre a katholikus sajtó, mert olyan n e m is volt; de volt bőviben liberális sajtó, mely száz oldal-ról s naponta szuggerálta a közönségnek és az irány-adó köröknek, hogy a katholikusokat semmi sem illeti meg, se a főpapnevezésbe való beleszólás, se pedig az alapok és iskolák kezelése, a n n á l kevésbbé tulajdonjoga, mert az m i n d országos alap. Ez a m o n d v a csinált közvélemény állja útját m i n d e n előre-menésünknek.
A száz esztendeje elhanyagolt sajtó —• ismét-lem — bosszulja magát r a j t u n k a mai napig. Filii t e n e b r a r u m prudentiores sunt íiliis lucis.
Az 1848-iki petició sorsa, Deák nyilatkozatával együtt, f á t u m k é n t Icbc^ autonomicink felett. Ezcrt került a második kongresszus elaborátuma is a miniszter fiókjába s ott is m a r a d elintézetlenül m i n d -addig, míg majd a k o r m á n y n a k szüksége lesz ismét arra, hogy az esetleg valamiért, valami u j a b b
meg-sértésért haragvó katholikusok figyelmét foglalkoz-tassa — az autonómiával.
Valóságos játéklabdája lettünk mi, a még mindig népszerűtlen, m e r t még mindig erős sajtó nélkül szűkölködő katholikusok a m i n d e n k o r i k o r m á n y o k -nak. S velünk együtt ez a szerepe a u t o n ó m i á n k n a k is. 1870 előtt épen itt a «Religioban» nagyon agitált Palásthy Pál egy konzervatív párt alakítása m i a t t ;
fogta magát Eötvös József miniszter s a katholiku-sokat, nehogy valahogy eszükbe jusson zavarni a a liberalizmus mézes heteit, autonómiai kongreszszusra hivatta össze. 1894ben nagyon fájtak a k a tholikusoknak az egyházpolitikai törvények ; a k o r -m á n y rögtön segített -magán, összehívta az auto-nómiai kongresszust, hogy jóindulatáról biztosítsa a háborgókat. De azért az a u t o n ó m i á t a világért se adják m e g ; még egy Apponyi Albert, vagy egy Zichy János kultuszminisztersége alatt sem történhetik meg ez a jogorvoslás a katholikusok részére.
Nincs mit tartaniok a n e m létező kath. közvéle-ménytől.
Hogy m e n n y i r e j á t é k l a b d á j a a m i n d e n k o r i kor-m á n y o k n a k a katholikus a u t o n ó kor-m i a a tehetetlennek ismert magyar katholikusokkal szemben, semmi sem m u t a t j a annyira kézzelfoghatóan, mint az utolsó k o n -gresszus összehívása. Összehívták a m á r feltűnően mozgolódni kezdő katholikusokat s azt is m o n d t á k nekik : tessék az 1870—71-iki tervezetet átdolgozni a hierarchia és a főkegyúri jog sérelme nélkül. De hogy mi jogot juttat az alakítandó a u t o n ó m i á n a k a hierarchia s mit a főkegyúr, a világért se mondották volna m e g , mert akkor a kongresszus esetleg eltalálta volna a dolgot s kidolgozhatott volna oly tervezetet, melyről többé n e m lehetne azt mondani, hogy a hierarchia és a főkegyúri jog sérelmére van. De-hogy közölték volna ezt! Hagyták a kongresszust m a g á r a : fejtse meg ő a rébuszt, ahogy tudja, ők pedig Wlassics u r a m m a l együtt előre a m a r k u k b a nevettek.
Nem az a b a j ugyanis, m i n t h a az irányadó he-lyen n e m tudnák, hogy létezett valaha egy II. Szil-veszter, aki Szent Istvánt felruházta valamivel s hogy létezett XIII. Kelemen is, aki Mária Terézia kérelmére újból megerősítette a főkegyúri jogot, tehát olyasmit tett, amit a p á p a a felségjogokkal sohasem tesz ; azt is tudják, hogy azok a miniszter kezelésé-ben levő alapok papi, egyszóval katholikus vagyon-ból gyűltek össze s hogy Arpádéknak is csakugyan volt valami családi v a g y o n u k ; mindent tudnak, de nem a d h a t n a k át nekünk semmit, mert a protestánsok, az uralkodó Tiszák, folyton azt súgják a f ü l ü k b e : jog ide, jog oda, a katholikusokat erősíteni nem szabad! Tehetik ezt annál könnyebben, mert erős kath. sajtó h i á n y á b a n a nagy, még a kath. nagy-közönség sincs fölvilágosítva jogaink igaz voltáról.
S akárki legyen nálunk a kultuszminiszter, az ugyanazon f á t u m hatása alá kerül. Az utóbbi időben kezdték kolportálni az újságok, hogy a
kultusz-36
R E L I G I O
LXXI. évf. 1912.miniszter be fogja n y ú j t a n i a katholikus autonómiá-ról szóló törvényjavaslatot. Bezzeg m á s n a p k a p t u k a hivatalos cáfolatot, hogy a törvényjavaslat (mely-ről mindenki tudta, hogy m á r Apponyi alatt készen volt) még mindig nem kész s különben is, hogy az idő n e m kedvez a dolognak, azért várni kell. Tehát az állami protestáns egyetem felállításának, valamint a zsidó autonómia előkészítésének n e m kedvezőtlen a véderővita ideje sem, a katholikusoknak ellenben kedvezőtlen az idő s kedvezőtlen is m a r a d a mi a u t o n ó m i á n k dolgában in secula seculorum, ha csak egyszer m a j d az a 12 milliós massza n e m fog akarni végre tettekkel tényező lenni.
Pihen tehát s a miniszter fiókjában továbbra is pihennie kell a kongresszusi elaboratumnak, termé-szetesen n e m más okból, h a n e m mivel ürességével is még mindig sérti a hierarchiát és a főkegyúri jogot. S a k o r m á n y o k jóindulatából fog is p i h e n n i addig a pillanatig, míg m a j d a valami jogsérelemmel arculcsapott katholikusokat ismét n e m kell újból foglalkoztatni valamivel. Akkor kerül elő a fiókból a tervezet; akkor sül ki róla, hogy sérelmes s újból megismétlődik a játék egy ünnepiesen összehívandó ú j a b b kongresszuson. S Zichy János gróf, bizonyára m á r mint n e m miniszter, akkor is elnökölni fog valamely katholikus nagygyűlésen, melyen egy szó-n o k — elszó-nöki helyeslés mellett — teljes páthosszal fogja vitatni a katholikus autonómia szükséges és jogos voltát.
Ez a mi helyzetünk.
Ha jóval száz év előtt, úgy m á r Batthyány József gróf primássága alatt, püspökeink n e m a helytartó-tanács rescriptumaiban keresik a földi üdvösséget, h a n e m a szép egyházi vagyonból m i n d j á r t a vész-felhőkkel terhes idők kezdetén erős sajtót teremte-nek s azt folyton élesztik, a száz év lefolyása alatt beh sok dolog máskép történt volna e magyar
föl-dön s m á s lenne a u t o n ó m i á n k sorsa is. Dudek.