Nem érintve a theologiai t u d o m á n y különféle ágainak fontosságát, külön ki kell emelnünk az egy-házjogot, mint amely nemcsak önmagában, de annál i n k á b b vonatkozásaiban közelről érint m i n d n y á j u n -kat. Nemcsak érdekel minket, de kötelességünk is t u d n u n k azt, miként van berendezve az egyház jog-rendszere, miféle vonatkozásban vagyunk mi ennek alapján a polgári joggal és miképen kell ezeknek alap-j á n élnünk. Mik a alap-jogaink és mik a kötelességeink?
Mert általánosságban szólva ezt foglalja m a g á -b a n az egyházjog, melynek legtágasa-b-b distinctióját a latin és a görög egyházjog képezi.
A latin egyházjog alapelveit és tételes intézke-déseit nemcsak az egyes szemináriumokban adják elő, de nagyobbszabású és szélesebb terjedelmű ku-tatás a l a k j á b a n foglalkoznak vele az egyetemeken is.
Minden kérdés kellő megvitatás tárgyát képezi, m i n -den tétel teljes és részletes bizonyítást nyer azoktól, akik erre úgy képzettségüknél, mint hivatásuknál fogva rendelve vannak.
Úgy kellene ennek lenni a görög egyházjoggal is, sajnos azonban az egyházjognak görög részével ez m á r nem úgy van. Vannak n e k ü n k is külön szemináriumaink, azokban foglalkoznak is az egy-házjognak görög részével, ezen foglalkozás azonban nem lehet kielégítő, sőt sok helyen teljesen hamis n y o m o n halad.
Külön egyházjogi egyetemi k a t h e d r á n k nincs, azt pedig, hogy például a budapesti tudományegye-temnek egyházjogásza külön még a görög egyház-jogot is adja elő és pedig, ami fontos, ugyanolyan
terjedelemben, mint teszi azt a latin joggal, kíván-nunk sem lehet. A h i t t u d o m á n y i kar egyházjogtanára megteszi a maga részéről azt, hogy az egyes tételek-nél, az egyes jogi kérdéseknél külön kiterjeszkedik a görög egyház rendelkezéseire is, ez azonban az előadás természeténél fogva sem lehet olyan bő, hogy a görög egyházjogi tudományt, mint ilyent, a maga teljében kimerítse. Ez az oka annak, hogy tulajdonképeni görög egyházjogi tudásról h a z á n k b a n szólni sem lehet.
Ez nem panasz, n e m is föl jaj dúlás, hanem a tényeknek száraz föltárása.
Nézzük az egyházjogi előadásokat. Meghatározzák az egyházjog és az ezzel kapcsolatos egyéb jogok fogalmát. A fiatal klerikus elé tálalják az egyházjog forrásait s m a j d átmennek a tételes intézkedésekre.
Ha szemeink előtt tartjuk azt, hogy a tanításnak első sorban gyakorlatinak kell lenni, látjuk, hogy m á r az egyházjog anyagának ily nagy keretekben való csoportosítása is különbséget involvál a görög és a latin egyházjogi tanulmányok között. Ha egy is a jog és ennek alapján az egyházjog meghatáro-zása a latin és a görög egyházban, de m á r nagy különbségnek kell lenni az egyházjog görög és latin forrásai, valamint az ezen különbség alapján f ö n n -álló görög és latin egyházjogi tételes intézkedések között.
Nem is kell azt külön kiemelnünk, mennyire fontos az egyházjog forrásainak kellő és pontos ismerete. Bennfoglalja ezen kérdést m á r maga az egyházjognak az életre vonatkozó befolyása, illetőleg annak az élettel való viszonya. Hisz az egész egy-házjog semmi egyéb, mint életünk jogi és pedig egyházjogi berendezésének kellő megvilágítása. Nagy fontosságú tehát, hogy az alapot az igazságnak meg-felelően és kellő tájékozottsággal a d j u k elő, mert enélkiil eredményes m u n k á t n e m végezhetünk.
De mit látunk az egyházjog forrásainak t a n u l m á
-138
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.n y o z á s á n á l ? Nincs egyházjogi kézikönyvünk, amelyik a görög egyház forrásait a maga teljében és oly világításban adná elő, amelyikre a tételes rendelke-zések tanulmányozásánál m i n d e n kételkedés nélkül támaszkodnunk lehetne. Mert hogy a latin egyház-jogász a legapróbb részletekkel a d j a elő például
Gratián kódexét, hogy a latin papnövendékek előtt külön részletességgel veszik elő IX. Gergely dekre-táliáit, VIII. Bonifác, V. Kelemen gyűjteményét, továbbá az Extravaganteseket stb., azt meg tudom érteni.
Annak a latin theologusnak mindezekre nagy szük-sége van. De sehogysem tudom megérteni, ha egy görög jogi előadó külön megkívánja Gratián kódexé-nek stb. a legapróbb részletét s megfeledkezik arról, hogy a görög p a p n ö v e n d é k n e k sokkal nagyobb szük-sége volna a görög egyházjog forrásainak ismeretére, amelyekről szó sem igen esik tanulmányaiban.
Ezen hiányos tanulmányozás az oka annak, hogy ma úgyszólván kiveszett a görög embereknél a görög egyházjogi tudás, hogy ma homályos képe sincs — nagyon sok papnak is — a r r ó l , mi is tulajdonképen a görög egyházjog és mik a n n a k részletes intézkedései.
Talán kíméletlennek látszik ezen állítás, de az élet számtalan esettel bizonyítja azt.
Ha m á r oly hiányos az egyházjog forrásainak a kutatása, mennyivel i n k á b b azzá kell lennie az ezen hiányos tanulmányozásra alapított részletezésnek.
Ezzel is úgy vagyunk, hogy sokan közülünk jóval többet tudnak a latin egyházjogi berendezésről, mint a saját egyházuk jogi intézkedéseiről, pedig az életet s a n n a k kérdéseit nem a latin, de a görög egyházjog szerint kell átélniök.
Szinte fölösleges ezen állítást egy-két példával ís megvilágítani. Oly egyetemleges m á r ezen állapot, hogy a részletekről közülünk sokan úgy beszélnek, hogy szavaik a latin intézkedésről tesznek vallomást.
Vegyük csak a rokonsági fokoknak a megállapítását.
Gondoljunk csak az ezen fejezet alá tartozó kérdések előadására és megvan a példa. Sokan azt sem tudják, miképen kell a görög egyházjog intézkedései alapján számítani a rokonsági fokokat, pedig hát ez van olyan fontos, m i n t Gratián kódexének fölösleges részletezése ( m á r t. i. a görög embernél), mert ez m á r nemcsak elvi tételeket foglal magában, de ugyanolyan hatással biró elvi intézkedéseket is, amelyek pedig különböznek a latin egyházjog intéz-kedéseitől.
Van egy p á r egyházjogi kézikönyvünk. Szerzőik iparkodnak a kérdést a saját oldalukról megvilágí-tani, de természetesen itt is inkább nyilvánul meg a latin egyházjogban való jártasságuk, mint a görög tételes törvényekkel való ismeretségük. Ott van pél-dául a kiváló szerzőnek: Papp-Szilágyinak Enchiri-diona. De sajátságos körülményeknél fogva úgy vagyunk vele még azoknál is, akik mint a szakadár egyház tagjai i p a r k o d n a k világot vetni a sötét chaoszba, amelyik a mai napig sincs rendezve. Pedig
mily szépen indult az egyházjog görög t a n u l m á n y o -zása az első századokban. De sőt a későbbi századok folyamán is. Annyira, hogy hatása meglátszott m a g á n a latin egyházon is, a n n a k jogi intézkedésein. Ma azonban ez mind másképen van.
Nagy ártalmára van a keleti szakadároknak az a betegségük, hogy ahelyett, hogy a görög egyházjog egyetemes és általános intézkedéseiről szólnának, különös előszeretettel iparkodnak fölsorolni az egyes országok vagy nemzetek egyházjogi különválásait.
Például a görög, a szláv, a szerb, a horvát, a b u k o -vinai, az oláh stb. részleteket, pedig ezek helyett mennyivel j o b b és célszerűbb volna elsősorban megállapítani a görög egyházjog tételeit és csak azután az egyes nagyon is mellékes ilynemű föl-osztásokat. Ebben a hibában szenved például a ke-leti szakadárok egyik kiváló egyházjogászának, Niko-dém dalmát püspöknek egyházjogi könyve is, amely pedig nemcsak Dalmáciában, de más helyen is nagy tekintélynek örvend. Mint kiváló szakkönyvet isme-rik azt például az orosz schizmatikusok is.
Nagy hálára kötelezne mindenkit egy vállalkozó férfi, aki a görög egyházjogot ily alapon venné boncolás alá, aki ily m ó d o n tanulmányozná azt s aki n e m ijedne meg attól, hogy midőn a görög egy-házjogot tanulmányozza, ki kell terjeszkednie egyes oly irodalmilag is szerepelt egyének ismertetésére, akiknek egyéb működéséhez kevésbbé ajánlatos tulajdonságok is j á r u l t a k hozzá. Tárgyilagos t a n u l m á n y o -zás és részrehajlatlan kritika nélkül nincs a tudo-m á n y b a n előhaladás, erre kell tehát fektetni a fő-súlyt és n e m arra, hogy a részleteknek más irányú megkivánása által megnehezítsük a fiatal törekvő seregnek ambícióját, amelyet az előbb felsorolt elvek szerint folytatott ismertetés úgy sem tud kielégíteni és ha kielégíti, annál nagyobb h i á n y n a k lesz az
okozója. —u—
Neomalthusianizmus.
A k e r. erkölcstan köréből.V.
bj A neomalthusianus apostolok, m i k o r az anti-koncepcionális mesterfogásoknak (fraudes génésia-ques) minden fajtáját ajánlják, arra hivatkoznak, hogy ily m ó d o n kellemesebbé lehet tenni az életet, megőrizni az ősi vagyont és tekintélyt, sőt hogy ez uton a közjólét is uralkodik. Ha mindez igaz is volna, a malthusiánus gyakorlat akkor sem lenne erkölcsileg megengedhető, mert az, amiről itt szó van, ö n m a g á b a n véve, bensőleg rossz, erkölcstelen dolog, m á r pedig semmi körülmények között sem szabad elkövetni bűnt, hogy általa valami hasznot elérjünk. A machiavellizmus m i n t mindenütt, úgy ezen a téren is elvetendő, immorális felfogás.1
1 V. ö. értekezésemet, A machiavellizmus, cikksorozat, Religio 1911. évf.
10. szám.
R E L I G I O
139 A maithusi b ű n n e k legközönségesebb fajtája a«l'imperfection de l'act conjugal», amit így szoktak meghatározni a m o r a l i s t á k : «Copulae inceptae a b r u p -tio, ita ut semen extra vas elfundatur et sic generatio impediatur». «Hic m o d u s o n a n i s m u m c o m m i t -tendi — hozzátesszük Noldin szavaival — olim unicus erat, recenti vero aetate inventa sunt q u a e d a m media praeservativa seu praeventiva, quibus efficiatur, ut semen in vas mulieris non perveniat aut, si perve-nerit, ibi enecetur».1
Az onanizmus benső rosszaságát Aqu. sz. T a m á s imígyen magyarázza m e g : «Est a u t e m b o n u m unius-cuiusque quod finem s u u m consequatur, m a l u m autem eius est quod a debito fine divertat; sicut autem in toto, ita et in partibus hoc considerari oportet, ut scilicet u n a q u a e q u e p a r s hominis et qui-libet actus cius finem debitum sortiatur; semen autem etsi sit superfluum, q u a n t u m ad individui conservationem, est ei necessarium q u a n t u m ad propagationem spéciéi ; alia vero superflua, ut egestio, urina, sudor et similia ad nihil necessaria sunt, unde ad b o n u m hominis pertinet solum quod emittantur. . . . E x quo patet quod contra b o n u m hominis est omnis emissio seministali m o d o quod generatio sequi non possit; et si ex proposito hoc agatur, oportet esse p e c c a t u m ; dico autem m a l u m ex q u o generatio sequi non potest secundum se, sicut omnis emissio seminis sine débita naturali commixtione maris et feminae : propter quod huius-modi peccata contra n a t u r a m dicuntur».2
A Szentírás megerősíti ezen meggyőződésünket, mert O n a n n a k biinét halálos b ű n n e k minősíti : «lile introiens ad uxorem, semen fundebat in terram, ne liberi nascerentur. Et idcirco percussit eum Dominus, quod rem detestabilem facérét».8
Az erkölcstanítók m a egyhangúlag halálos b ű n -nek minősítik az onanizmust.4 Onanismus m u t u o coniugum consensu u t r i m q u e grave peccatum est, tum quia adversatur fini p r i m a r i o matrimonii, t u m quia adversatur fidei coniugali, tum denique quia adversatur non solum valetudini coniugum, sed praesertim bono societatis h u m a n a e ; ideo i n s . scrip-tura res detestabilis dicitur et s. sedes ilium iure naturali prohibitum s et intrinsecus m a l u m 0 declarat».7
1 V. Ö. Noldin S. T., De sexto praecepto et de usu matrimonii, Qeniponte, edit. X. 1908, 80. 1.
2 S. Thomae Aquinatis Summa contra gentiles, Lib III.
Cap. CXXII.
3 Gen. 38, 9.
4 Libidinosa eiectio seminis, quando solitaria est, ut distinguatur ab onanismo (mutua pollutio), simpliciter pol-lutio aut masturbatio appellatur.
s S. Ofïïc. 21. maji 1851. 6 S. Ofl'ic. 19. apr. 1853.
7 Noldin, De sexto praecepto, Oeniponte, 1908. p. 81.
Göpfert szerint : «Onanismus est copula coepta cum frustra-tione finis. Es ist schwere Sünde». V. ö. Moraltheologie, Paderborn, 1897., III. k. 407. 1. A II. k. 320. lapján pedig :
«Cum pollutio (sive solitaria sive mutua) sit contra finem
Megjegyezzük még, hogy az onanizmus a VI.
parancsolat ellen irányuló b ű n ö k n e k legsúlyosabbjai közé tartozik. Súlyosabb bűn az, mint a paráznál-kodás(fornicatio), házasságtörés és erőszak (stuprum);
s csak a sodornia és a bestialitas rosszabb nálánál.
Az előbbieknél azért erkölcstelenebb, mert ter-mészetellenes. Latba esik az a megfontolás is, hogy ezek a b ű n ö k csak a b n o r m i s helyzetbe hozzák a gyermeket, de el nem n y o m j á k azt; megfosztják a jól-léttől (bene esse), de a létet magát (to esse)
meg-h a g y j á k ; ellenben az onanizmus lemeg-hetetlenné teszi számára magát a létet is, — pedig j o b b lenni, bár kedvezőtlenebb viszonyok között is, mint egyáltalán n e m lenni. Az onanizmus az actus coniugalisnak természetes célja ellen irányulván, lényegileg és ben-sőleg rossz (malum secundum se), úgyhogy még Isten sem teheti azt megengedetté.1
Valdor többször elveti ugyan a sulykot, m i k o r erről a kérdésről nyilatkozik, túloz úgy az elméleti, mint a gyakorlati kérdésekben, de azért van valami igazság abban, mikor az onanizmust rosszabbnak tartja a gyermekgyilkosságnál. Rosszabb szerinte azért, mert az infanticidium a gyermeknek csak a testi életét n y o m j a el, a lelket meg n e m ölhetvén ; ellenben az onanizmus előre lehetetlenné teszi mindakettőt.2 Azonkívül a szorosan vett gyermekgyilkosság többé-kevésbbé kivétel m a r a d mindig, míg ellenben az ona-nizmus, ha megengedettnek nyilváníttatnék, elterjedne és gyökerében m e g t á m a d n á az emberi n e m n e k létét.
Különös módon utálatossá teszi ezt a b ű n t az is, hogy míg a fajtalanság többi n e m e a szenve-délynek, az érzékiségnek a b ű n e (peccata passionis), addig ez mesterséges bűn (peccatum industriae), az értelemnek a bűne, mely a szenvedélyt megfosztja gyönyörének egy részétől és eszközöket keres Isten szándékainak meghiúsítására. «C'est l'intelligence de l'ange mise au service de l'homme p o u r lui faire c o m m e t r e le péché de la bête». Az angyali értelem az e m b e r szolgálatába szegődik, hogy bestiális bűnt követtessen el vele.
A gyermekbőség korlátozására s ez által az élet nagyobb kényelmének biztosítására tehát ezekkel a neomalthusiánus eszközökkel törekedni nem szabad.3
Az onanizmus bűn és ismételjük: sohasem szabad bűnt tenni azért, hogy általa valamely hasznos vagy kellemes dolgot elérjünk.
7. A gyermekbőség redukálásának csak egy meg-engedett eszköze van: az önmegtartóztatás, abstinentia a coitu maritali. Ezzel az eszközzel szabad élni. Ha tehát azt m o n d j a valamely szülő : nehéz az élet, a meglevő gyermekeimet is alig tudom eltartani s n e m akarom, hogy halálom u t á n nélkülözzenek, — azt feleljük n e k i : hát jól van, tessék abstineálni, joga actionis seminativae et delectationis venereae, est peccatum grave contra naturam».
1 V. ö. Valdor, i. m. 126. 1.
2 I. m. 111. 1. 3 Noldin, i. m. 97. 1.
140
R E L I G I O
LXXI. évi. 1912.van hozzá; tessék úgy élni feleségével, mint édes testvérével. A sexuális közlekedés a házasságban m a g á b a n véve egyik félre nézve sem kötelező. Köl-csönös egyetértéssel tartózkodhatnak tőle bizonyos időre vagy akár örökre is. «Nulla enim existit p r o singulis coniug'ibus obligatio utendi matrimonio, sed ad illum usum ius t a n t u m habent, n e m o autem tenetur uti iure suo».1 Sőt nagyobb tökéletesség is nem élni a házastársi j o g o k k a l : Bonum est homini mulierem non tangere (I. Kor. 7, 1). Azt sem bánná, sőt óhajtaná szent Pál, hogy minden házastárs ön-megtartóztató életet éljen, mint ő : «Mert a k a r n á m , hogy m i n d n y á j a n úgy lennétek, mint én vagyok»
(I. Kor. 7, 7). Müveit, finom lelkű házasfelek, ha élnek az anyaszentegyház erősítő kegyelemeszközeivel, főleg ha adtak m á r életet egy-két gyermeknek, megtartóz-tathatják magukat, testvérek m ó d j á r a élve egymással.
De hát ha azt m o n d a n á valaki: én n e m vagyok képes ily életre ; n ő m nélkül nem élhetek ; az önmeg-tartóztatásra nincs b e n n e m elég erkölcsi erő: a k k o r mit feleljünk neki ? Szívesen elhisszük, amit mond, mert tény, hogy a házaséletben való «continentia» az emberek túlnyomó többségére nézve erkölcsileg lehe-tetlen dolog. «Non o m n e s capiunt istud», m o n d á az Üdvözítő és Istennek különös kegyelme nélkül senki sem tudná magát ennyire fékezni. Ez tehát nagyon közönséges eset s e p o n t b a n a keresztény erkölcs-tannak álláspontja az, hogy ily emberek, ha nőtle-nek, házasságra lépni kötelesek, a házasságban pedig ily e m b e r e k r e nézve a különben fakultativ nemi közlekedés kötelezővé válik, hogyha különben a paráználkodás vagy a masturbatio közeli veszedelme fenyegetné őket. Világosan megmondotta az ide-vonatkozó szükséges tudnivalókat szent Pál a korín-tusiakhoz írt I. levelében : «Arra nézve pedig, ami felől írtatok nekem : j ó az e m b e r n e k asszonyt n e m illetni. A paráznaság eltávoztatásáért azonban min-denkinek tulajdon felesége legyen, és minmin-denkinek tulajdon férje legyen. A férfiú, amivel feleségének tartozik, adja m e g ; hasonlóképen pedig az asszony is férjének. Az asszonynak nincs saját testén hatalma, h a n e m a f é r f i ú n a k ; hasonlóképen pedig a férfiúnak sincs tulajdon testén hatalma, h a n e m az asszonynak.
Ne vonakodjatok egymástól, h a n e m h a egyenlő aka-ratból ideiglen, hogy imádságban foglalkozzatok;
azután ismét keljetek össze, hogy ne kisértsen titeket a sátán, ha meg nem tartózkodhatnátok. Ezt pedig engedelemképen m o n d o m , n e m parancsképen. Mert a k a r n á m , hogy m i n d n y á j a n úgy lennétek, mint én vagyok; de kinek-kinek tulajdon a j á n d é k a van Isten-től, egynek ugyan így, másnak pedig amúgy.» (7,
1—7. vv.) Jehlicska Ferenc dr.
1 Ezen rossz eszközök közé tartozik az ovariotomia nevű operáció is (castratio in mutiere), mely a praegnatiót teljesen kizárja. Plutokrata nők végeztetik magukon ezt a költséges műtétet, hogy annál biztosabban átadhassák magu-kat a kicsapongásnak.
B u d a p e s t . Európa legvirágzóbb állama. — Azt hi- Egyház szem, azok előtt, kik akár utazásból, akár
tanulmányo-zásból ismerik Európát, nem kell bizonyítékokat egy- , ® másra halmozni amellett, hogy mikor Európa legvirág- krónika zóbb államáról van szó, akkor mindenkinek, akinek
szeme van a látásra és esze van a belátásra, nem lehet másra gondolni, minta kicsi bár, de igazán testileg-lel-kileg egészséges Belgiumra. S ami e dologban legkülö-nösebb, az, hogy ez a kis Belgium az ő másokat felül-múló anyagi és szellemi haladásával, annak a valláser-kölcsi befolyásnak hatása alatt él és virágzik, amely val-láserkölcsi befolyásról a szabadkőműves és zsidó szellemi maszlagtól megkótyagosodott világban nem lehet egyebet hallani és olvasni, mint azt, amit a jeruzsálemi zsidó csőcselék tizenkilencszázév előtt az ő Megváltója ellen feldühödve hangoztatott: «tolle, tolle, crucifige eum — el vele, el vele, meg kell semmisíteni őt !» A kis Bel-gium, ez a minta-állam, a hol igazi parlamentarizmus, nem pedig leplezett abszolutizmus uralkodik, szóval Európa legvirágzóbb állama — katholikus parlamenti többségből vett kormány alatt van, ennek a vezetése, előrelátása és gondoskodása alatt jutott a szellemi és anyagi jólétnek arra a magas fokára, amely a többi, ren-geteg kül-belbajokkal küzködő európai nagy és kis álla-mokban méltán nem irigységnek, de vetélkedésre sarkaló lelkes kívánalomnak lehet alkalmas oka és tárgya.
Van egy nem épen klasszikus, de arra, hogy tisz-telet és megbecsülés tárgya legyen, elég régi latin köz-mondás, mely így szól : «nunquam satis dicitur, quod dici nunquam satis potest», azaz : nem lehet elégszer ismételni azt, aminek ismétlése — az ellenkező állás-ponton levők konoksága miatt — állandóan szükséges marad. Ilyen a belgiumi katholikusok parlamenti kor-mányzásának az ügye is. Zsidónak, szabadkőművesnek, hitetlen embernek hiába ismétli az ember : nézzétek Belgiumot ; ott katholikus valláserkölcsi alapon építik az állam épületét, S mit tapasztalni vájjon, mit bizo-nyítanak a tények ? Azt, hogy az ezen az alapon épített állam juttat és biztosít az állam polgárainak, felekezeti és pártpolitikai különbség nélkül, legnagyobb szellemi és anyagi jólétet nemcsak Európában, de mondhatni, az egész világon. Ezt a tényt, ezt az igazságot hiába is-mételjük azok előtt, kik a katholicizmusnak, mivel őt nem ismerik, ismerni nem is akarják és születésöktől fogva vele szembpn csak elfogultságot és gyűlöletet tud-nak gyakorolni. Tehát mégis miért térünk rá erre a tárgyra itt ismét és ismét? M i é r t ? . . . Mert még mindig tele van az ország, a mi országunk, olyan katholikus férfiakkal — szerencsére, számuk fogyatkozásban van — kik, mivel a kath. egyház ellenségei nem szűnnek meg nemcsak hirdetni, de követelni is azt, hogy a katholikus ember a politikai életben — a békesség és «egyéb jók»
kedvéért — szorítsa háttérbe a maga katholikus hité-nek érvényesítését, akkor, mikor a lármázok a maguk meggyőződését még csellel s erőszakkal is nem szűnnek meg előre, uralomra tolni), vagy ki sem lépnek a poli-kai küzdelmek porondjára, vagy pedig ha kilépnek, hát egyszerűen oda szegődnek a kereszténység, az egyház, az egy, szent, katholikus isteni vallás ellenségeinek a politikájához szolgaságra, apportirozásra. Ezekkel szem-ben kell szakadatlanul ismételni a Belgiumra, a bel-giumi katkolikusokra való hivatkozást, hogy végre
ki-10. szám.
R E L I G I O
141 nyíljék a szemök és belássák, mekkora kárt okoznakaz országnak, midőn a kathollicizmusban rejlő fensöbb és minden más vallásénál mérhetetlenül bőségesebb és hatalmasabb civilizatórius, egyén-, állam- s társada-lom-boldogító erejét elmulasztják belevinni a nemzeti életbe, dacára annak, hogy erre nézve Belgium kézzel-fogható szerencsés példát szolgáltat.
Alkalmat pedig arra, hogy ezt a témát itt újból elővegyük, egy jeles francia publicistának röpirata szol-gáltatott, aki hazájának katholikusait szeretné a bel-giumi példa követésére tespedésökből fellelkesíteni. Geor-ges Goyau röpirata «L'Oeuvre sociale de 1' Etat belge»
cim alatt, Belgium szociális fölvirágzását mutatja be har-minc évi megfigyelés alapján harhar-minc tömör lapon ta-nulmányozás céljából. A francia kath. publicisták egyik legelseje, Eugène Tavernier, ki a párisi kath. tud. egye-temen a publicisztikai tudományt tanszékre vitte föl, azt mondja erről a röpiratról, hogy az «meglepő bebizo-nyítása» annak, hogy a katholikus szellemnek mekkora ható és alkotó erő a tulajdona a népek életében. Hát reánk nézve ennek földerítése semmi tekintetben sem meg-lepő. Bizonyosan Taverniert sem lepte meg ez a dolog.
Meglepő Goyau röpiratában az, hogy a katholikus
Meglepő Goyau röpiratában az, hogy a katholikus