Barázdás m a r k á b a szedi a j á m b o r szántóvető a magot kötényéből s kora hajnalban, m i k o r a föld-nek legkellemesebb az illata, m i k o r a jövendő ter-més fölött való gondolkodásában semmi zaj nem zavarja, elkezdi hinteni szorgalmasan, vigyázva, hogy m i n d e n h o v a jusson, ahová kell és minél kevesebb kerüljön oda, ahová n e m kell, a föl n e m szántott gyöpös oldalba. De ki tudja, hová fejlődik a kis mag, h a az anyaföld jótékony melegétől megeredve kidugja fejét? Sok baj érheti: kis liba elcsípheti szárát, vakondok kitúrhatja gyökerestül, vagy a mel-lette köröskörül fejlődő gaz elnyomhatja, úgy, hogy tovább m á r csak sínylődik. De megérheti az érés idejét is, lassanként fejlődve isteni s emberi gondo-zás alatt s ekkor a gazdának nagy öröme telik fáradságos m u n k á j a gyümölcsében; gondosan, óva-tosan elcsépeli a szép magot s a legszebbjét elteszi, hogy újra elvethesse. Igy megy ez aztán mindig elülről.
Az Egyház is: megalkotta a magasztos szertar-tásokat m i n d j á r t keletkezése első idejében s azok, mint a gabonaszemek a gondozott földben, meg-fogamzottak az első hivők közt és csírázásnak indul-tak, fejlődtek lassanként, úgy, hogy a fiatal, szép hajtványokat megkedvelte a nép fogékony szive, mely n e m elégedett meg a csupán ünnepélyes alkalmak-kor használt szép templomi ceremóniákkal, h a n e m m i n d s ű r ű b b e n és s ű r ű b b e n adatott elő m a g á n a k a papjától kiválasztott emberekkel, többnyire egyházi férfiakkal, alszerpap-, szerpapokkal egyes alkalmas részleteket különösen az Újszövetségi Szentírásból.
Elvetette hát az Egyház a j ó magot. Igy hirdette s kedveltette meg a néppel tanításait, egyszersmind gyönyörködtetve is. És különösen k ö n n y ű volt ez akkor, midőn a régi r ó m a i színdarabokat többé máin e m adták elő, a szímáinházak megszűmáintek, a d r á m a -írók darabjait csak fölolvasták, elrecitálták, ahelyett, hogy az érzelmeknek megfelelő módon, a test moz-gásával, taglejtésekkel adtak volna kifejezést.
A nagy r ó m a i birodalom és irodalom h a n y a t -lása után egészen a tizedik századig a népvándorlás idejében n e m lehetett színdarabokat előadni, úgy, hogy szinte el is felejtették az emberek, hogy ilye-neket régen játszottak is. Egy tudós apáca például, Roswitha, a tizedik században tökéletesen k o r á n a k fölfogásán van, mikor Terentius vígjátékai után készített keresztény drámáit n e m előadásra, h a n e m olvasmánynak szánja.
Ennek ellenében a mai világi színdarabok a középkor egyházi színdarabjaiból fejlődtek k i ; azok-nak alapja pedig az egyházi szertartásokban van.
Az ünnepélyes nagymise szertartásai például töké-letes d r á m a i részletek (drámát a szó görög értelmé-ben véve, hol cselekményt, általában színdarabot jelent). A miséző p a p és segédlete folyton és
föl-váltva cselekvényt adnak elő és a néppel, illetőleg énekkarral a váltakozó énekek révén állandó, szinte szerves összeköttetésben vannak.
Határozott d r á m a i jellegűek továbbá a virág-vasárnapi egyházi ünnepségek, melyekben Krisztus szenvedéstörténetének szövegét különböző személyek között előadásra fölosztották. Még j o b b a n megvolt ez nagypénteken és húsvét ünnepén. Húsvétkor az asszonyok a Szentsírnál az angyalokkal beszélgetnek i l y f o r m á n : Kit kerestek a sírban, Krisztus tiszte-lői ? — A megfeszített názáreti Jézust, Égnek lakói. — Nincsen itt, föltámadt, amint megmondotta. Menje-tek, hirdesséMenje-tek, hogy föltámadott sírjából 1 Föltá-madt, mint m o n d á , Alleluja! — — A h á r o m első m o n d a t megtalálható a szertartási könyvekben a X. századtól a XIII-ig Németországban, Ausztriában, Svájcban, F r a n c i a - , Olaszországban, a Németalföldön, Angol- és Spanyolországban. E n n e k a váltakozó éneknek tulajdonképeni d r á m a i jellege akkor lett, mikor a Szentsír látogatásának szertartásával h u s -vétreggelen összekötötték.
Hosszú volna fölsorolni a különböző helyeken divatban volt eme szertartásokat; azért csak n é h á -nyat említsünk meg, melyekből m a j d az is kitűnik, hogy a mag, melyet a körötte növekvő gaz, az e m b e -riségnek b a b o n á s k o d á s r a és a szellemi lények meg-személyesítésére törekvő természete, állandóan fenye-getett, n e m fejlődhetett gyorsan virágzó szárrá, h a n e m folytonosan több és több világi elem vegyült az elő-adásokba.
R o u e n - b a n a XIII. században következő szokás volt: karácsonykor az oltár mögött kripta és egy Mária-kép állott ; a kórus előtt egy magaslaton pedig Krisztus születését jelentő fiú angyal képében. A pász-torok, öt egyházi személy, belépnek és a kriptához mennek. Eközben a templom boltozatáról gyermek-hangon hallatszik: Dicsőség a m a g a s b a n Istennek.
A pásztorok elé a kriptánál két m á s személy lép egyházi r u h á b a n (dalmatikában) és kérdéseket intéz-nek hozzájuk. Ezután m i n d j á r t kezdődik a mise. Ha-sonló ünnepségek voltak több más francia városban is.
88
R E L I G I O
LXXI. évf. 1(.)12.Egy XI. századból m a r a d t játékrend előírja, hogy a játék vecsernye végén lesz. Ez ü n n e p e k azonban m á r a XII. században nemcsak tanításra és épülésre szolgáltak, h a n e m a nép kíváncsiságá-nak kielégítésére és mulattatására is. Mert olyan előadás, melyben a zsidó illatszerkereskedők finom olajokat a d n a k el a j á m b o r asszonyoknak nyílt szí-nen és Pilátus r ó m a i helytartói p o m p á b a n fölfegy-verzett zsoldos testőrökkel jelenik meg, m á r n e m tartozik az egyházi szertartások közé. Mária Mag-dolna is, megtérése előtt, pirosítót vesz és énekel ;
«Boltos, adj nekem festéket az arcpirosításra ; bolon-duljon belém m i n d e n ifjú, ha m e g is bánja». Egy helyen meg a passióban az első vallatásnál Jézus-nak széket tesznek o d a ; de a b b a n a pillanatban, mikor le a k a r ülni, Malchus a széket elrántja alóla, úgy, hogy Jézus a földre ül.
Egy francia d a r a b b a n az Úristen elalszik trón-j á n és á l m o d trón-j a Jézus keresztrefeszítését ; egy angyal
imígy ébreszti föl barátságos szavakkal : Örök Atya, Te vagy o k a ;
Nincsen Benned szégyenérzet?
Meghalt hőn szeretett Fiad, Míg Te alszol, mint egy részeg.
Atyaisten: Meghalt? Angyal: Meg bizony, a j ó ember. Atyaisten: Vigyen el az ördög, ha tudtam róla valamit!
Egy XIY. századbeli passiójátékból való az a jelenet, melyben a h á r o m Mária pirosítót a k a r venni ;
a boltos Rőtfejű nevű szolgájára bízza a keresést, aki igazi bohóc és sok országban megfordult, amint m o n d j a is maga :
Franciaországban jó sokat hazudtam, A bajoroknál meg sok embert becsaptam.
Mesterét, Hippokrast, következőleg a j á n l j a : Egészséges embert,
Aki ő hozzá ment, Kigyógyított bizton : Vaknak szavát vette, A némát etette.
Az orvosi tudományhoz Tehetsége volt neki, Annyi, mint ha a szamár a Hegedűhúrt pengeti.
Mikor pedig a kívánt pirosító elkészül : No, legyen meg a kedvetek,
A festék jó mérték felett;
Beleraktak mindenfélét, Mint hídon tolong a népség : Szúnyog zsírja került bele S egy bolondnak agyveleje, Egy borjúcombnak a vére, S mit a kakuk szólt ez évbe'.
És így tovább hasonló dolgok. A bevételeken aztán a boltos h a j b a k a p élete párjával, aki ennek következtében a szolgával, Rőtfejűvel, megszökik a R a j n á n .
Egész csomó ilyen világi elemet találunk a kö-zépkor vége felé ezekben a színjátékokban,
melyekből néha a veszélyes elemek sem hiányoztak. A k r ó -nikás említést tesz egy esetről, melyben a p r ó b á n Krisztust későn vették le a keresztről, úgy, hogy a főjátékban az illető pap helyett, kit jól agyonkinoz-tak, mást kellett alkalmazni. J ú d á s n a k is elállott a
lélekzete, m i k o r fölakasztották, úgy, hogy h a m a r o s a n ki kellett vinni az utcára.
Mindezeket a játékokat eleinte a templomokban adták elő, míg később, mikor m á r a díszletek foly-ton szaporodván olt n e m fértek el, a templom ud-varán, vagy a piacon.
A középkori egyházi színjátékok közt, főkép Franciaországban, hol a XIV. századból mintegy 65 van, fordulnak elő úgynevezett moralitások, erkölcsi színjátékok, melyekben erények, b ű n ö k s más meg-személyesített fogalmak léplek a színpadra. Ezen d a r a b o k az erkölcsök javítása céljából, valamely bűnt akartak nevetségessé tenni. Néha azonban poli-tikai vagy vallási érdeket is szolgáltak, vagy a napi életből vett tárgyat dolgoztak föl. H a m a r elterjedtek Angol-, Olaszországban és a Németalföldön s csak a XVI. század vége felé szűntek meg. A legrégibb Rennes-ből való, 1439-ből; c í m e : óvatos, meggon-d o l a t l a n ; t a r t a l m a : h á r o m moggonmeggon-dolatlant az örmeggon-dö- ördö-gök a pokolba visznek s l a k m á r o z t a t j á k ő k e t : húst visznek nekik s leöntik őket a lével.
Világi és egyházi hatóságok azonban egyszex- csak betiltották eme játékok előadását. A párisi p a r -lament 1548-ban megtiltotta, hogy a Megváltó szenvedéséről, vagy másról szóló játékokat tovább j á t -szanak, mert, á m b á r szent történeteket tárgyaltak, mégis több vígság és éle volt bennük, mint áhítat, a színészek viselkedése és a játék könnyelműsége folytán. Az érdeklődés m i n d i n k á b b a világiasabb színezetű d a r a b o k felé fordult s a hitújítás k o r á b a n mindkevesebb lesz a húsvéti játékok száma és m i n d -nagyobb a karácsonyiaké, melyeket a protestáns Németországban nagy számmal készítettek és ad-tak elő.
Főleg több püspök fölszólalására a középkor végén s leginkább a XVI. század elején abbahagyták ezeket a templomi játékokat és helyükbe léptek lassanként az iskolai d r á m á k , melyekben a k a t h o l i k u -sok és protestán-sok vitáztak egymással. Magyarorszá-gon a XVI. század közepén Sztáray Mihály próbál-kozott meg először ilyenekkel «A papok házassága»
és az «Igaz papság tüköré» címeken, melyek vitat-kozó párbeszédek a papi nőtlenség és a kath. pap-ság ellen. A «Debreceni disputa» az unitáriusok és kálvinisták között Debrecenben lefolyt hitvitáról tár-gyal. Szegedi Lőrincnek «Theophania» (Isten jelenése) című m u n k á j á b a n (1575) az Isten meg-jelenik a paradicsomból kitiltott első e m b e r p á r házánál s a verekedő, mosdatlan és imádkozni nem tudó Káint megbünteti és szolgájává teszi öccsének Ábelnek.
Az erkölcsi színjátékokhoz tartozik nálunk a
7. szám.
R E L I G I O
89Comico-Tragédia, mely megszemélyesíti a Jócsele-kedetet, Vétket, Gyönyörűséget, Kevélységet, a Gaz-dagot, Rablót, Tiszttartót és végül a Halált, mely m i n d n y á j u k a t pokolra kergeti.
A színjátékok elterjedését erősen gátolta az a körülmény, hogy a protestánsok egyházilag is tiltot-ták, a katholikusok pedig kizárták belőlük a világi szellemet. így tisztult meg lassanként az iskolai drá-m á k b a n a világi eledrá-mtől az egyházi színjátszás (nedrá-m szólván a darabok d r á m a i vagy szini értékéről), mely azonban az új k o r b a n szinte teljesen megszűnt.
Helyébe lépett a világi színészet, melynek az eredeti maghoz, a kath. Egyházhoz s a n n a k szertartásaihoz, tanításaihoz m e n n y i köze van, kiki megítélheti.
Hogy a vetéssel mi lesz : megérik-e s lesz-e b e n n e ö r ö m e a gazdának, vagy pedig le kell vágni majd-n e m tőből, mimajd-nt a fiatal gabomajd-na szárát, mikor «sás-solnak», hogy annál b u j á b b a n , gazdagabban tenyész-szék : a jövő kérdése.
Ujabban mozgalom indult meg tiszta kath. szín-ház létesítése érdekében s ez talán legnagyobb fej-lődése lesz az egyházi szertartásokból kifejlődött apró d a r a b o k n a k .
A régi időből való értékes m a r a d v á n y az ober-ammergaui nagy passiójáték, melyet m á r 1633-ban megtartottak s azóta m i n d e n tizedik évben rengeteg nép j á r látogatásukra még a tengeren túlról is.
Kónya Vilmos.
"Neomalthusianizmus.
A k e r. erkölcstan köréből.II.
A társadalomban mindig uralkodott az a ten-dencia, amit n a p j a i n k b a n szociális hajszálcsövese-désnek szokás nevezni.1 Az emberek t. i. általában fölfelé törtetnek vagyonban, rangban, élvezetekben, amint fölfelé igyekeznek a k a n ó c b a n az olajcseppecs-kék. A forradalom, megszüntetvén a régi privilégiu-mokat, ledöntötte az emelkedés sokszoros k o r l á t j a i t ; a radikális d e m o k r a t i z m u s győzelmével m i n d e n polgár előtt szabad lett az út a magasabb társadalmi fokok felé. A szociális hajszálcsövesedés, magyarán mondva : tülekedő kapaszkodás ily m ó d o n intenzivebb lett.2 Amig vallásosak voltak a lelkek, addig sok bölcs megfontolás fékezte az e m b e r e k b e n a kapasz-kodás szenvedélyét és visszatartotta őket az előmene-tel erkölcselőmene-telen eszközeitől. Az epikureizmus azon-ban és a vele j á r ó durva önzés, a hitetlenségnek emez iker-fajzatai, zabolátlanná tették a hajszálcsö-vesedés folyamatát; d o b j u n k le m i n d e n ballasztot, mondták az emberek, mely felfelé való igyekeze-tünket megnehezíti. Ezért aztán redukálják a gyermekeknek számát, fittyet hányván Istennek p a r a n -csolatára : Crescite et multiplicamini.3 A lelkiismeret
1 V. ö. erről szóló értekezésemet : A társadalmi kapilla-ritás törvénye, Kath. Szemle. 1910. VII. f.
2 így Bertillon is, i. ért. 3 Gen. 1, 28.
a vallástalan e m b e r b e n is hallatja ugyan szavát, á m ez a szó elnémítható; hozzá még az individualizmus és a liberalizmus ferdén kifaragott elméletei még j o b b a n összegabalyították a fogalmakat s
izmosítot-ták az egoizmust, teli torokkal hangoztatván, hogy m i n d e n embernek csak önmaga iránt vannak köte-lességei s hogy az önzés az a forrás, melyből a közjó ki fog buggyanni. «Que chacun souge à soi et tout le m o n d e sera heureux».1
A b a j n a k ismerői a sterilitásnak egyéb okaira is r á m u t a t n a k , azonban ezek az említett főokhoz képest csak h a r m a d r a n g ú dolgok. Legnagyobb jelentősége van még a Code civil azon intézkedésének, hogy a gyermekek egyenlő jogot f o r m á l h a t n a k az örökségre, ami miatt a nagy vagyonok fölaprózódnak, a tekin-télyes családok kivesznek. A szociológusok tényleg haraggal felpanaszolják, hogy az az átkos örökösö-dési törvény igen sok szülőt kerget a neomalthusia-nizmus karjaiba, mert n e m akarják, hogy az ősi vagyon a sok gyermek között atomizálódjék s így kikapcsolódjék a történelem folyamatából.
A társadalombúvárok buzgólkodása arra is birta a francia kormányt, hogy vizsgáltassa meg azt a kérdést, miképen befolyásolja a pornográfia, az elfajult színház és a prostitúció a népesedés h u l l á m -zását. A belügyminiszter által összegyűjtött adatok alapján Gide tanár2 a következő e r e d m é n y r e jutott.
Az erkölcstelen irodalom, művészet és a prostitúció szintén akadályai a népesség gyarapodásának, m e r t 1. a «l'acte sexuel» céljává n e m a nemzést, h a n e m a puszta gyönyört teszik; 2. mert késleltetik vagy számra nézve csökkentik a házasságkötéseket, pedig a házasság a «l'union sexuelle» legtermékenyebb f o r m á j a ; 3. mert bénítják a nemző erőt venerikus bajokkal és természetellenes bűnökkel ; 4. mert el-n y o m j á k az egyesülés gyümölcsét száel-ndékosael-n oel-na- ona-nizmus és elvetélés által, vagy nem szándékosan életre képtelen nemzedéknek prokreációja által.
Gide tanár megállapítja, hogy mindaz, ami csökkenti a közerkölcstelenségnek említett tényezőit, j ó -tékonyan hat a natalitásra, így mindenekelőtt a vallásnak parancsolatai és tilalmai, melyek mindkét n e m r e nézve kötelességnek deklarálják a szüzes-séget a házasság előtt s a kölcsönös hűszüzes-séget a házas-ságban. Ez is mutatja, hogy a terméketlenségnek ez az oka is a vallás-erkölcsi okok kategóriájába tartozik; k ü l ö n b e n is nyilvánvaló, hogy a sexuális élet elvadulása a vallásosságnak tünedezésével oko-zati összefüggésben van.
Jól előkészített talajt találtak tehát az ú j - m a l t h u s i eszmék, mikor Angliából a francia szárazföldre szi-várogtak be. Nem csoda, hogy az amúgy is romlott nép kapva kapott a maithusi tanításon, így legalább t u d o m á n y o s köpenybe öltöztethette a maga heródesi
1 Bertillon, i. ért. és Revue, 557. 1.
2 Bertillon, i. h., 560. 1.
90
R E L I G I O
LXXI. évf. 1(.)12.gazságait, a gyermekgyilkosságot, a gyermekkitételt, a szándékos elvetélést s az o n a n i z m u s különféle formáit.
Mindezek az okok bizonyos ú j - m a l t h u s i elve-ket szőttek bele a francia közvéleménybe, melyek közmondásos, axiomatikus f o r m á b a öltözködtek és szájról-szájra j á r n a k . így azt szokták m o n d a n i :
«Le couple vaut miex que la douzaine», többet ér a pár, mint a tucat ; «désir de roi : garçon et fille».
A francia írók nagyon hibáztatják az öreg asszonyo-kat, akik maguk r o n t j á k leányaikat; az egygyermek-rendszert, m i n t rendkívül ésszerű és erényes dolgot magasztalják gyermekeik előtt, a termékenységet pedig mint valami illetlen dolgot ócsárolják és ki-nevetik. «Elle est encore enceinte! Quel m a l h e u r ! Ces gents là, c'est pis que des animaux».
4. A magyar nemzet, h á b o r ú s múltja miatt, még mindig rászorul arra, hogy a műveltebb Nyugattól tanuljon. Ám nem ártana, ha jó dolgokban olykor a Kelet szerint is igazodnék. Az oroszok p. o. m i n d e n hibájok mellett utánzásra méltók abban, hogy kriti-kus szemmel néznek mindent, ami Nyugatról j ö n s bezárják a k a p u t m i n d e n métely előtt, amely a n é p -nek romlására lehetne. Ami Nyugaton rothad, azt n e m keresztelik el kultúrának és nem fogadják ho-zsannával, mint m i n á l u n k szokás.
Sajnos, a mi «modernjeink» m á r a n e o m a l t h u -sianizmusban is kulturvívmányt látnak,1 melyet ná-lunk is meg kell honosítani. A fővárosok meg is teszik. Kenedi Géza dr. szerint nagy városainkban száz m e d d ő házasságnál kilencven esetben maguk a házastársak limitálják a gyermekek számát. Egy is-mert orvos azt mondotta nekem, hogy Budapesten a b á b á k n a k több jövedelmük van az elhajtásokból, mint a rendes szülésekből. Ám százszorta gyászosabb az,2 hogy a maithusi rákfene a józan magyar földmives nép között is pusztít, mégpedig megdöbbentő m é r -tékben.
Az infekció Franciaországból jött.3 Mikor Napo-leon 1805-ben elfoglalta Bécset, csapatai folyton há-borgatták a szomszéd magyar megyéket, sőt később Magyarország a h á b o r ú n a k színhelyévé is lett. Sok francia e m b e r a h á b o r ú után itt ragadt és családot
1 A «Huszadik Század» p. o. igy í r : «Malthus a nemzés korlátozását csak a nemi közösülésről való lemondás által vélte elérni, mig az új malthusianizmus hivei haladtak az idők kultúrájával és azon álláspontot képviselik, hogy a nemzés korlátozható az elháríthatlan nemi szükség kielégí-tése mellett is.» 1911. 11. sz. Grete Meisel Hess, Népesedési és erkölcsproblémák. A folyóirat a szerzőnőnek fölfogásával azonosítja magát, megjegyzés nélkül közölvén azt le.
3 A magyarországi egygyermekrendszerről szól : Szé-chenyi Imre gróf, Az egyke, Budapest, 1906. ; Buday Dezső dr., Az egyke Baranyavármegyében, Budapest, 1909. ; ugyanaz : Az egyke, Különlenyomat a «Huszadik Század»-ból. Buda-pest, 1909. Azonkívül számos cikk a folyóiratokban és napi-lapokban.
8 Buday, Az egyke, 4. 1.
alapított. Ezek a dunántúli fél-magyar és fél-francia családok terjesztették el az új-malthusi fortélyokat s a Dunántúl ily m ó d o n az egykének főfészkévé lett és az m a r a d t mindmainapig.
Egykés m a n a p s á g egész Dunántúl, Duna-Tisza közének déli része, egykések a szászok lakta vidé-kek és a Felvidéknek egyes pontjai. Dunántúl a leg-egykésebb m e g y é k : Baranya, Somogy, T o l n a ; ke-vésbbé egykések: Fejér, Veszprém, Zalamegye; még kevésbbé Vas, Moson, Sopron és Győrmegye. Par excellence egygyermekrendszeres vidékek: az O r m á n -ság, Sikló melléke és Mohácstól délre Dráváig.
Az emlékezetes ököritói tűzkatasztrófa a l k a l m á -val -valamennyien f ö l j a j d u l t u n k és nemzeti csapás-ként sirattuk annak az egy-két száz szerencsétlen embernek pusztulását. Bizonyos b a r b a r i z m u s r a vall, hogy a nemzetnek neomalthusiánus vérveszteségére, mely arányaiban sokkal félelmetesebb, csak azért, mert n e m megy végbe lángok sustorgása mellett, ha-nem titokban, feltűnés nélkül, az illetékes és arra hivatott közönség alig vet ügyet. Ujjainkon számlál-h a t j u k meg azt az egynészámlál-hány számlál-hazafit, aki e kérdés-sel foglalkozik. Beméljük azonban, hogy a számok-nak brutális beszédje végre m i n á l u n k is felrázza az alvó lelkiismereteket. Jehlicska Ferenc
dr-B u d a p e s t . Főpásztorunk kettős jubileumán. Ez a feb- Jzgyhá ruár hónap nekünk Budapest katholikusainak s velünk . az egész esztergomi főmegyének, sőt tovább menve, ^ ® Magyarország összes katholikusainak — hogy ez is meg kfónikí legyen itt ebben a krónikában örökítve — szerencsés
hónapunk. Kettős örömünnepet hozott nekünk ez a hónap Isten rendeléséből, aki Vaszary Kolos bibornok, hercegprímás és esztergomi érsek úr életét hosszúra nyújtván, megadta nekünk az alkalmat, hogy folyó hó 7-én ő eminenciája püspökké szentelésének huszadik, 12-én pedig születésének nyolcvanadik évfordulóját ünnepelhetjük meg. A hosszú élet már maga is Isten áldása szokott lenni ; hiszen azt maga az Isten igérte meg a sinai hegy magaslatán a neki engedelmes embe-reknek. Ha azonban valaki úgy tölti be a hosszú életet, ahogy azt ő eminenciája életében látjuk megvalósítva, akkor az áldásos élet dicsőségessé magasztosul, mert benne igazán Isten dicsőül meg, az ő határtalan jósá-gával és bőkezűségével. Mikor ő eminenciája Pázmány főpásztori székét elfoglalta, hazánk határain ádáz kul-túrharc volt felvonulóban. Csatára is került a dolog, de az nem mérgesedhetett el élet-halálra menő küzde-lemmé az impérium és sacerdotium között, mert kellő időben megjelent a nemzet életének látóhatárán — mint N. Konstantinnak a szent kereszt, — az isteni Üdvözítő ajkairól fakadt jelszó, a «Pax», Vaszary Kolos bibornok főpásztori jelszava, — s azóta ennek jegyében él az ország és szerveződik, fejlődik az ország javára a szo-ciális katholicizmus, a katholikus társas hitélet minden irányban, minden téren. Mert ö eminenciája szociális ember a szó legnemesebb, legszentebb értelmében. Szent, Istenből táplálkozó szeretetével vonzódik mindenkihez, érdeklődik mindenkinek java-baja iránt s ekkép
min-7. szám.
R E L I G I O
91denkit bevonz magához az isteni szeretet nagy, egye-temes szent társaságába. Ilyen volt ö teljes életében.
Szent Benedek szerzetesi reformja, az öntökéletesség mások javára, benne, a mai Magyarország nagy sze-rencséjére, példás fokon valósult meg. Már mint szer-zetes tanár — a mintaszerű Ifjúsági Plutarchban — lett vezére a szociális munka úttörőinek. Mint fejlelt szo-ciális érzékű pap és iró oda csatlakozott a «Religio»
munkatársaihoz is, abban a félszázad előtti időben, amelyből a «Religio» munkatársai közöl nem él már csak ő eminenciája és egy hozzá közel álló másik egy-házi férfiú. Mély tisztelettel s hálás megemlékezéssel a
«Religio»-nak tett régi szociális szívességért, most már kegyességért, csatlakozunk az ünneplő hivek millióinak imaszerű jókívánságaihoz : ad multos annos!
*
Á g o s t a . Zsidó elismerés a Centrumnak. — Az ortho-dox német zsidóság tolmácsa, az «Israelit», ezidei január 18-iki számában a következő nyilatkozatot közölte:
«A törvényhez hű zsidóság nem fogadhatja egykedvű-séggel azt, hogy a Centrum a választás első csatájából mindjárt 86 mandátummal győzelmesen került ki és további 30 mandátuméit részben kedvező körülmények
«A törvényhez hű zsidóság nem fogadhatja egykedvű-séggel azt, hogy a Centrum a választás első csatájából mindjárt 86 mandátummal győzelmesen került ki és további 30 mandátuméit részben kedvező körülmények