R E L I G I O *
M GT U D O M Á N Y O S , T A R S A D A L M I E S I R O D A L M I K A T H O L I K U S F O L Y Ó I R A T
Megjelenik - július és augusztus hónapot kivéve - minden vasárnapon.
E L Ő F I Z E T É S I ÁRA
Egész évre ... K 12.—
Félévre « 6.—
FELELŐS SZERKESZTŐ
D U D E K J Á N O S dr.
EGYETEMI TANÁR
S Z E R K E S Z T Ő S É G É S K I A D Ó H I V A T A L
Budapest, IX. ker., F e r e n c - k ö r ú t 27,
JÇrisztus istenemberségének malaszt jellege.
«Láttuk az Ő dicsőségét, m i n t az Atya egyetlen szülöttének dicsőségét, telve malaszttal és igazsággal».1
Ezen n é h á n y mélyértelmű szóban foglalja össze az Evangélista a Krisztusnak osztályrészül j u t o t t m a -lasztok végtelen bőségét, sőt mindazt, amit Krisztus személyéről oly élénk színekkel fest m e g Evangéliu-m á b a n . Az életszentségnek oly tökéletes képe áll előttünk, m i k o r saját szájából halljuk szent h a r a g -j á r ó l t a n ú s k o d ó önérzetes k é r d é s é t : «Quis ex vobis
arguet m e de peccato?»2 Isten küldöttének, a világot megváltó á l d o z a t - b á r á n y n a k m o n d j a nagy h í r n ö k e , az Atya pedig nyilvánosan tanúságot tesz mellette, F i á n a k ismeri el s szeretetének méltó tárgyát látja benne. Csodákat művelt, b ű n ö k e t bocsátott meg, az e m b e r e k szivében olvasott, t u d o m á n y a és bölcsesége b á m u l a t b a ejtette Izrael tudósait, a népet oly mély-séges meggyőződéssel és ihletséggel tanította, hogy m á r ezzel is magához vonzotta j ó a k a r a t ú hallgatóit, akik csodálkozva vallották meg, hogy oly h a t a l o m m a l szól, a m i n ő t a farizeusok n e m m u t a t h a t n a k föl.3
H o n n a n e szentség, h o n n a n e h a t a l o m , h o n n a n e tudomány, holott m é g az írást sem tanulta (Ján.
VII. 15.) és hozzánk egészen hasonló e m b e r v o l t ? Mindez a dicsőség «az Atya egyetlen szülöttének dicsősége» — felel az evangelista — azé, «a kit az Atya megszentelt és e világra küldött» (Ján. X. 3(i.) — az Istenemberé. Krisztus istenembersége az a l a p j a és végső oka m i n d a n n a k , amit róla az Evangelium elbeszél, az Egyház t a n í t ; alapja oly számos és dicső tettének, m e l y e k n e k m e g í r á s á r a a világ összes k ö n y -vei sem l e n n é n e k elégségesek (Ján. XXI.25.); alapja a mi m e g v á l t á s u n k n a k , alapja a n n a k a sok kivált-ságnak, m e l y n e k az 0 sz. személye osztályrésze-sévé lőn.
Az istenemberségnek, ezen az Egyház zsolozs-m á j á b a n oly enthuziazzsolozs-mussal dicsőített «adzsolozs-mirabile c o m m e r c i u m » - n a k a mibenléte ismeretes előttünk : conventus, qui p e r u n i t a t e m factus est n a t u r a l e m — m o n d j a Cyrill4 és pedig úgy, hogy «salva p r o p r i e
-1 Ján. I. -14.
2 Jo. VIII. 46.
» Matth. VII. 28, 29.
4 Cyrill anathem. III. Denz. 75.
täte u t r i u s q u e n a t u r a e et substantiae et in u n a m c o ë u n t e p e r s o n a m suscepta est a maiestate humilitas, a virtute infirmitas, ab aeternitate m o r t a l i t a s . . . In intégra ergo veri h o m i n i s perfectaque n a t u r a verus n a t u s est Deus, totus in suis, totus in nostris.»1
Az istenemberségnek e nagy titkát kétféle szem-p o n t b ó l elemezhetjük.2 Az első és m i n d e n további elemzésnek alapját tevő szempont az ontologiai.
K u t a t á s u n k n a k tárgya ez esetben az lenne, m i n ő ontologiai k o m b i n á c i ó áll előttünk az I s t e n e m b e r b e n . Megmarad-e a maga egészében és ö n á l l ó s á g á b a n a két természet, hol van az összekötő p o n t közöttük, mi teszi a kettőt eggyé, m i teszi egyetlen önállóan cselekvő személlyé, m e n n y i b e n m a r a d meg m i n d e n , az e m b e r i természet valóságához tartozó tökéletes-ség (subsistentia, esse stb.)? Körülbelül ott, a hol ez az elemzés véget ér, kezdődik a másik s z e m p o n t : az istenemberség elemzése a malaszt szempontjából.
Az örök Ige személyét ugyanis n e m c s a k azon szempontból tekinthetjük, hogy Krisztus e m b e r i t e r m é -szetének személyi határoltságot és tökéletességet kölcsönöz, h a n e m abból is, hogy oly természetfölötti méltóság és szentség osztályrészesévé teszi, a m i n ő n e k mi csak halvány á r n y é k á t n y e r j ü k a megszentelő malaszt által. A m e n n y i b e n tehát az I s t e n e m b e r b e n a szentek szentévé fölkent és az Atyától katexochén
«megszentelt» küldött áll előttünk s e tekintetben az ö r ö k Ige személye egészen h a s o n l ó szerepet tölt be, mint n á l u n k a megszentelő malaszt, joggal beszél-h e t ü n k az istenemberség malaszt jellegéről.
E két szempont természetesen n e m áll oly ellen-tétben, hogy két egymástól lényegesen k ü l ö n b ö z ő dolog állana előttünk. Az előbbi az u t ó b b i n a k alapja ügy, hogy egyes pontok (pl. az e m b e r i ter-mészet deificatio-ja) fejtegetése teljesen összeesik, b á r az isteni személy az első esetben, m i n t Krisztus emberi természetét ö n á l l ó a n m ű k ö d ő személlyé a l a
-1 Leonis Papae epist. 28 dogmát, cap. 3. Denz. 132.
2 Szándékosan nem hivatkozunk a harmadik szempontra, a mely az Istenember psychologiájával foglalkoznék. Ez ugyanis annyira össze van forrva a gratia unionis körébe eső kérdésekkel, hogy minden nagyobb nehézség nélkül beleilleszthető ezen szempontba, bár mint önálló szempont is teljesen jogosult.
kító, a m á s o d i k b a n pedig, m i n t a természetfölötti r e n d b e fölemelő tényező j ö n tekintetbe s ennél-fogva az e m b e r i természet részéről k ü l ö n b ö z ő alaki következményeket állapíthatunk meg, a mi elég ahhoz, hogy ű j s z e m p o n t r ó l beszélhessünk.
Az utóbbi szempontot tesszük értekezésünk tár-gyává. A fölmerülő kérdéseket a következő szem-pontok köré csoportosítjuk : aj m e n n y i b e n van az istenemberségnek malaszt jellege általában s mi az alaki tényezője ( p r i n c í p i u m formale) ? bj Melyek főbb következményei, illetőleg m i k é n t magyarázzuk az emberi természet átalakulását és az isteni t e r m é -szetben való részességét ezen gratia unionis követ-keztében s m e n n y i b e n találjuk m e g az istenember-sége m u l a s z t j á b a n a megszentelő malaszt egyéb előnyeit? Ez u t ó b b i szempont keretében a l k a l m u n k lesz r á m u t a t h a t n i a r r a is, hogy ez a gratia unionis Krisztus m i n d e n egyéb természetfölötti előnyének alapja és gyökere és hogy épen ez az egészen ter-mészetfölötti tökéletesbülés teszi Őt a legtökéletesebb emberré, m i n d n y á j u n k példaképévé.
Amint m á r említettük, az ontologiai elemzés a l a p j á r a kell építenünk, a miért is a n n a k e r e d m é -nyeit, anélkül, hogy bizonyításukra k ü l ö n kiterjesz-k e d n é n kiterjesz-k , a l kiterjesz-k a l o m a d t á n egyszerűen fölhasználjukiterjesz-k.
Mivel pedig t ö b b vitatott kérdést foglal m a g á b a n az említett szempont (subsisentia, esse), Szent T a m á s és a thomisták nézeteit vesszük alapul, ezek vilá-gosságánál k u t a t j u k az emberi természet részesülé-sének mibenlétét és fokát az isteni természetben.
Másrészt pedig, mivel értekezésünk a r r a ad feleletet, hogy Krisztus e m b e r i természete a malaszt biro-d a l m á h o z tartozó m i n ő és mily fokú előnyökkel ékeskedik, g y a k r a n kell foglalkoznunk a megszentelő malaszt sajátságaival is, mivel ezek ismeretesebbek előttünk s Krisztus megszentelése és szentsége a gratia unionis által így erősebb világításban álland előttünk.
Az istenemberség malaszt jellegét egyrészt a b b a n kell k e r e s n ü n k , hogy Istennek egészen ingyenes és Krisztus m i n d e n é r d e m é t megelőző a d o m á n y a ;1 m á s -részt pedig és főképen a b b a n , hogy b e n n e az Istennel való egyesülésnek oly egyetlen és legkiválóbb alakja áll előttünk, a mely a megszentelő malaszt (gratia habitualis) m i n d e n előnyét végtelen m ó d o n egye-síti m a g á b a n , a m e n n y i b e n Krisztust a szentek szen-tévé avatja, személyes isteni szentséget kölcsönöz e m b e r i természetének.
Állításunk első része n e m szorul további
bizo-1 «Sic ergo dicendum est, quod si gratia accipiatur ipsa Dei voluntas gratis aliquid faciens, vel gratum, seu acceptum aliquem liabens, unio incarnationis facta est per gratiam, sicut et unio sanctorum ad Deum per cognitionem et amo-rem ; si vero gratia dicatur ipsum gratuitum Dei donum, sic ipsum, quod est humanam naturam esse unitam personae divinae, potest dici quaedam gratia : inquantum nullis prae-cedentibus meritis hoc est factum«. S. Th. III. qu. II. a. X. c.
nyitásra. A természet követelményeit t ú l h a l a d ó a d o -m á n y o k szükséges előföltétele ugyanis, hogy Isten ingyen és é r d e m ü n k nélkül a d j a őket.1 Azért m i n d e n ilyen a d o m á n y t malasztnak vagy kegyelemnek (gra-tia) nevezünk, a nélkül, hogy az általános fogalommal a természetfölötti a d o m á n y mibenlétét közelebbről k ö r ü l í r n ó k . Ezen szempontból tehát az istenember-séget oly m é r t é k b e n kell malasztnak nyilvánítanunk, a m i n ő b e n az emberi természet követelményeit túl-h a l a d j a az Istennel való személyes egyesülés. Továbbá a n n y i b a n kell b e n n e ingyenes és é r d e m n é l k ü l i a d o m á n y t l á t n u n k , a m e n n y i b e n Krisztus e m b e r i ter-mészetének személyi tökéletessége s következőleg m i n d e n m u n k á l k o d á s a és é r d e m e é p e n ezen egyesü-léshez volt kötve, úgy hogy ez egyesülést megelő-zőleg Krisztus létéről és é r d e m e i r ő l egyáltalában szó sem lehet.2 E részben tehát az istenemberséget a legtökéletesebb, sőt végtelen m a l a s z t - a d o m á n y n a k , az isteni m i n d e n h a t ó s á g és irgalom legtökéletesebb m ű v é n e k kell tekintenünk.
Ehhez j á r u l még, hogy úgy e személyes egye-sülés, m i n t pedig Krisztus egyéb m a l a s z t - a d o m á n y a
«confertur a n i m a e Christi, sicut c u i d a m universali principio gratificationis in l u i m a n a natura.»3 Követ-kezőleg b e n n e kell k e r e s n ü n k m i n d e n egyéb malaszt forrását, a m e l y n e k bőségéből m i n d n y á j a n m e r í t ü n k úgy, hogy nélküle vagy tőle függetlenül az Istentől megállapított j e l e n természetfölötti rend szerint é r d e m nincs. Ebből következik, hogy az egyesülés malasztja, a m e n n y i b e n Isten ingyen a j á n d é k o z ó akaratát jelenti, abból a szempontból is f ö l ü l m ú l j a a m i természet-fölötti a d o m á n y a i n k a t , hogy még m á s személy részé-ről sem előzte meg semmiféle, az isteni igazságosságot lekötelező é r d e m sem ( m e r i t u m de condigno), míg Krisztus é r d e m e i épen ezen egyesülés következtében de condigno érdemelték ki a n e k ü n k osztályrészül jutó malasztokat.4
Az istenemberség" malaszt-jellege a z o n b a n sokkal j o b b a n kitűnik tételünk m á s o d i k részéből, a mely
Krisztus emberségének az örök Igével való
egyesü-1 «Indiget autem liumana natura gratuita Dei voluntate ad hoc quod elevetur in Deum, cum hoc sit supra faculta-tem suae naturae». Ibid.
2 «Quantum ad ipsum Christum manifestum est, quod nulla eius mérita potuerunt praecedere unionem : non enim ponimus, quod ante fuerit p u r u s homo, et postea per meri-tum bonae vitae obtinuerit esse Filius Dei ; sicut posuit Pliotinus; sed ponimus quod a principio suae conceptionis ille homo vere fuerit Filius Dei, utpote non habens aliam hypostasim, quam Filii Dei, secundum illud Lucae I. «Quod ex te nascetur sanctum vocabitur Filius Dei» ; et ideo omnis operatio illius hominis subsecuta est u n i o n e m ; ergo nulla eius operatio potuit esse meritum unionis». Ib. art. XI. c.
3 Ib. Qu. VII. a. XI. c.
1 «Neque etiam opera alterius cuiuscumque hominis potuerunt esse meritoria huius unionis ex condigno; — — ex congruo tarnen m e r u e r u n t sancti Patres incarnationem desiderando et petendo ; congruum enim erat ut Deus exau-diret eos, qui ei obediebant». Ib. Q. II. a. XI. c.
2. szánt. R E L I G I O 195 lésén alapuló szentségét és Isten előtt való
kedves-ségét hangsúlyozza.1 A malaszt ugyanis szorosabb értelemben véve az értelmes lény megszentelésének és szentségének alaki tényezőjét (princípium formale) jelenti.2 A szentségről n e m mint erkölcsi erényről
beszélünk most, a melynek feladata, hogy cselekede-teinket Istenre vonatkoztassa,3 h a n e m az értelmes teremtmény azon benső természetfölötti átalakulá-sáról (elevatio in ordinem supernaturalem), a mely az isteni természet és méltóság részesévé (szent a görög âycoç értelmében), az istenség templomává (szent a tepôç értelemben) teszi, m u n k á l k o d á s á n a k természetfölötti irányzatot ad s így cselekedetei érté-kének és Isten előtt való elfogadhatóságának alapja és gyökere. Három főbb mozzanatot különböztetünk meg b e n n e : aj a teremtmény benső átalakulása az Isten természetében és cselekvés-módjában való rész-vétel végett közölt természetfölötti életerő (esse supernaturale) által ; bj az ebből folyó új viszony (relatio reális) Istenhez; cj a mi az egésznek a koro-náját teszi — az Istennek a lélekben lakása (inhabi-tatio). Ezen mozzanatok változása szerint változik a szentség és megszentelés fokozati vagy faji (esetleg még nagyobb) mineműsége is.
A szentség tehát lényegében nem egyéb, mint az értelmes teremtmény természetfölötti egyesülése Istennel4 s ezt az egyesülést eszközlő kapcsot m o n d j u k malasztnak. Következőleg ott beszélhetünk malaszt-ról, ahol ilyen természetfölötti egyesülést konstatál-hatunk. Minél bensőbb tehát a teremtmény egye-sülése Istennel, minél közelebb jut ezáltal Istenhez, minél nagyobb a belőle származó méltóság, annál nagyobbnak kell a malasztot nyilvánítanunk, annál nagyobb a teremtmény szentsége, annál kedvesebbé tesz Isten előtt.
Ez az egyesülés kétféle alapon történhetik; aj a személyes lét (esse personale) b) és a lélek m ű -ködése (operatio) alapján. Az utóbbinak alapját a lélek szellemi voltán alapuló oly accidensszerű tökéletesbithetésében kell keresnünk, melynél fogva alkalmas oly felsőbb élet- és cselekvő-erőnek
felvé-1 «Nomen gratiae a duobus assumi potest. Uno modo ex hoc, quod est gratum esse : dicimus enim aliquem ali-cuius gratiam habere, quia est ei gratus. Alio modo, quod est gratis dari : dicitur enim aliquis alicui gratiam facere, quando ei aliquod beneficium gratis confert». (Ez értelemben szóltunk az imént.) Az elsőről megjegyzi szent Tamás ugyan-ott : «Quaedam vero hominem l)eo gratum reddunt el ei coniungunt ; et huiusmodi dona non solum gratiae dicuntur ex co quod gratis dantur, sed etiam ex eo, quod faciunt hominem Deo gratum». S. Thom. Conpendium theologiae.
cap. 214.
2 A malaszt fogalom egyéb jelentéseiről, melyek itt nem jöhetnek tekintetbe, v. ö. S. Th. I—II. Q. 110. a. 2. c.
3 «Sanctitas dicitur, per quam mens hominis seipsam et suos actus applicat Deo». S. Th. I I - I I . Q. 81. a. 8. c.
4 Sanctitas sumitur »pro coniunctione amicabili hominis ad Deum, fundante radicaliter rectificationem et regulationem opcrum ad Deum». Billuart : De Incarnatione. Diss. 8. a. 1.
telére, a mely b á r a lélek lényegében székel, lényegét mégsem változtatja meg, h a n e m erre építve oly m ó d o n tökéletesbíti, hogy egy természetfölötti princí-p i u m m á egyesül vele. Két főbb mozzanatot külön-böztetünk meg b e n n e : aj A lélek lényegének accidens-szerű tökéletesítését oly teremtett alaki tényező által, mely egyrészt Istenhez teszi hasonlóvá,1 m á s -részt pedig természetfölötti cselekvésre képesíti. Az így létrejött egyesülés m a g á b a n véve még tökéletlen, mert n e m Isten lényegével, h a n e m a n n a k csak árnyé-kával egyesít a megszentelő malaszt lelkünkbe öntése által.
b) A tulajdonképeni egyesülés (unió, coniunctio) az így accidentálisan természetfölöttivé tett lélek m ű k ö d é s é n e k az eredménye, a mennyiben az Isten természetfölötti megismerése és szeretete által az istenségnek egészen új különös jelenléte j ö n létre, a melyet inhabitationak nevezünk.2 Az egyesülésnek ezen m ó d j á t szent Tamás unió per aífectionemnek nevezi s legközelebbi tényezőjének (princípium p r o -ximum) a szeretetet mondja.3 Kettős szempontból is accidentális ez egyesülés: aj mert a lélek accidensszerű természetfölöttiségén (megszentelésén) és m ű -ködésén alapszik, bj mert a lélekben lakó istenség csak accidentális összeköttetésbe lép vele, a mennyi-ben csak mint megismert és szeretett tárgy lesz eggyé azzal.
Az Istennel való egyesülés ezen m ó d j a acciden-tális szentséget kölcsönöz a léleknek. Alaki tényezője a megszentelő malaszt, amely, mint participatio physica divinae naturae, bizonyos, b á r csak acciden-tális, isteni méltóságot ad a léleknek. A lélekben végbemenő átalakulás csak közvetve érinti a szemé-lyiséget, közvetlenül csak mint quo — vagyis mint a lelki működések gyökere (princípium q u o radicale) változik.
Az egyesülés másik m ó d j a a személyes léten alapul ; épen ezért személy szerinti egyesülésnek (unió in persona) m o n d j u k . Ennek lehetőségét a személyes lét tényezőjének (subsistentia) sajátossá-gában kell keresnünk. Ez ugyanis, mint a termé-szettől valósággal különböző, a természetet m á r föl-tételező és önállóan cselekvő képességgel fölruházó tökéletesség (terminus naturae) kiválóan alkalmas
1 «Gratia reducitur ad primam speciem qualitatis».
I—II. Q. 110. a. 3. ad 1. Homo «per naturam animae parti-cipai secundum quandam similitudinem naturam divinam per quandam regenerationem sive recrealionem». Ibid. a. 4. c.
2 «Est unus communis modus, quo Deus est in omnibus rebus per essentiam, potentiam et praesentiam, sicut causa in effectibus partieipantibus bonitatem ipsius. Super istum modum communem est unus specialis, qui convenit creaturae rationali, in qua Deus dicitur esse, sicut cognitum in cognos-cente et amatum in amante. Et quia cognoscendo et amando creatura rationalis sua operatione attingit ad ipsum Deum, secundum istum specialem modum Deus non solum dicitur esse in creatura rationali, sed etiam habitare in ea, sicut in templo suo». I. Q. 43. a. 3. c.
3 Compend. Theol, 1. c.
a r r a , hogy helyét m a g a s a b b személyi tökéletességnek e n g e d j e át, a n é l k ü l , hogy a t e r e m t m é n y t e r m é s z e t i t u l a j d o n s á g a i b a n k á r t s z e n v e d n e . Emellett, mivel n e m ú. n. i n f o r m á l ó tényező, h a n e m egyszerű t e r m i n u s , helyét m a g a az isteni személyiség is k i p ó t o l -h a t j a , m í g a lélek f ö n n e b b leírt tökéletesbítésénél n e m , (mivel ez i n f o r m á l ó tényezőt követel). E h h e z j á r u l még, hogy a személyes lét, m i n t a természetet ö n n á l l ó a n cselekvő képpességgel f e l r u h á z ó tökéletes-ség, hogy úgy m o n d j a m az egész természetet á t h a t j a a b b a n az é r t e l e m b e n , hogy az egyes részek ( p r i n c í p i u m q u o k ) m ű k ö d é s é t egyetlen p r i n c í p i u m q u o d -b a n egyesíti s a természettel egyetlen su-bsistentialis egészet alkot, következőleg, h a m a g a s a b b személyiség foglalja el helyét, m a g a a természet is b i z o n y o s vál-t o z á s o k o n m e h e vál-t kereszvál-tül a m a g a s a b b személyi létről r á á r a d ó m é l t ó s á g folytán. Mivel t o v á b b á a személyi lét a t e r m é s z e t n e k n e m accidentális, h a n e m lényeges (substantiális) k ö v e t e l m é n y e , m a g a s a b b személyiségnek e n g e d v e helyet, n e m a c c i d e n -tális, h a n e m s u b s t a n t i á l i s vagy h e l y e s e b b e n subsis-tentiális egyesülést közvetít.
Az Istennel való egyesülésnek ezen m ó d j á v a l á l l u n k s z e m b e n az i s t e n e m b e r s é g b e n . Ez egyesülés b á r m i n d e n é r t e l m e s t e r e m t m é n y n e k osztályrészül j u t h a t o t t v o l n a , a j e l e n t e r m é s z e t f ö l ö t t i r e n d t ö r -vényei szerint csak Krisztus e m b e r i t e r m é s z e t é n e k kiváltsága, m i v e l Isten az e m b e r i n e m m e g v á l t á s á r a r e n d e l t e s így csak a m e g v á l t ó t részesítette b e n n e . K ö z e l e b b r ő l az e m b e r i t e r m é s z e t n e k az ö r ö k Igével egy cselekvő személlyé, p r i n c í p i u m q u o d - d á egyesülését é r t j ü k , a m e l y az e m b e r i t e r m é s z e t n e k s z e m é -lyes, isteni szentséget és m é l t ó s á g o t kölcsönöz s így Isten előtt végtelen é r t é k ű c s e l e k e d e t e k r e képesíti.
Az i s t e n e m b e r s é g m a l a s z t jellegét t é t e l ü n k m á s o -dik része szerint tehát a b b a n kell l á t n u n k , h o g y f ö l t a l á l j u k b e n n e a m a l a s z t n a k , m i n t a l a k i t é n y e z ő -n e k legfőbb, lé-nyeges k ö v e t e l m é -n y é t : az Iste-n-nel v a l ó egyesülést, a megszentelést és szentséget. Mivel pedig ezen egyesülést n e m teremtett tényező közvetíti, m i n t a m e g s z e n t e l ő m a l a s z t eszközölte e g y e s ü -lést, és szentséget, h a n e m m a g a a m á s o d i k isteni Személy, az ö r ö k Ige, s következőleg az isteni t e r m é s z e t b e n v a l ó részesség n e m c s u p á n esetleges, h a n e m Krisztus e m b e r i természetét a szó szoros é r t e l -m é b e n istenivé (a k é s ő b b k i f e j t e n d ő é r t e l e -m b e n ) tevő lényeges subsistentiális tökéletesbülés, e m a l a s z -tot a l e g k i v á l ó b b s a megszentelő malasz-tot n e m c s a k faji vagy n e m i különbséggel, h a n e m végtelenül fölül-m ú l ó fölül-m a l a s z t n a k kell fölül-m o n d a n u n k . Efölül-mellett a ter-mészetfölötti cselekvés s z e m p o n t j á b ó l is n a g y o b b az i s t e n e m b e r s é g m a l a s z t j a , a m e n n y i b e n az e m b e r i t e r -m é s z e t általa végtelen é r t é k ű és é r d e -m ű ( i n f i n i t u -m relative) c s e l e k e d e t e k t é n y e z ő j é lesz, m á s r é s z t pedig, a m i n t k é s ő b b látni f o g j u k , az isteni cselekvés és b e h a t á s o k s o k k a l k ö z v e t l e n e b b eszközévé tesz, m i n t a megszentelő malaszt.
Krisztus e m b e r i t e r m é s z e t é n e k e m a l a s z t j á t gratia u n i o n i s - n a k m o n d j u k az isteni személlyel való egyesülés miatt.1 Gratia u n c t i o n i s n a k is h í v j á k az e m b e r i t e r m é s z e t mélységes á t h a t á s a és az isteni t e r m é s z e t b e n való kiváló részvétele m i a t t ; m á s r é s z t p e d i g mivel a m a l a s z t tette Krisztussá, Isten f ö l k e n -tévé.2 Végül gratia s u b s t a n t i a l vagy subsistentialis n e v e t is visel, mivel az ö r ö k Ige s z e m é l y e az e m b e r i t e r m é s z e t s u b s t a n t i a l i s h e l y e s e b b e n subsistentialis tökéletességének helyét pótolja, illetőleg tőle n y e r i személyi ö n á l l ó s á g á t és befejezettségét.8
Az i s t e n e m b e r s é g m a l a s z t jellegét egészen által á n o s s z e m p o n t o k b ó által fejtegető t á r g y a által á s u n k b e f e j e -zéseid r é s z b e n világosság k e d v é é r t , r é s z b e n p e d i g a n n a k m e g h a t á r o z á s á r a , mily é r t e l e m b e n m o n d j u k az ö r ö k Ige személyét Krisztus megszentelése és szentsége alaki t é n y e z ő j é n e k ( p r i n c í p i u m f o r m a l e ) , r ö v i d e n feleletet a d u n k a k é r d é s r e , v á j j o n a szó szoros é r t e l m é b e n vett (formális) szentségnek m o n d -h a t j u k - e az e m b e r i t e r m é s z e t n e k I s t e n n e l v a l ó ilyen egyesülését, vagy p e d i g csak a legközelebbi s m á s a l a k i t é n y e z ő által való megszentelést s z ü k s é g k é p e n k ö v e t e l ő dispositiot kell-e b e n n e l á t n u n k ?
A k é r d é s egyes részleteire k é s ő b b i fejtegetéseink v e t n e k m a j d világosságot, m o s t csak á l t a l á n o s s á g b a n o l d j u k meg" e k ü l ö n b e n m a j d n e m m a g á t ó l é r t ő d ő kérdést. N é h á n y n e m is é p e n m á s o d r a n g ú skolasz-tikust leszámítva,4 azt hiszem, m e g l e h e t ő s e n á l t a l á n o s a t h e o l o g u s o k igenlő felelete, b á r n e m csekély az egyenetlenség e megszentelés és szentség m i b e n l é t é -n e k m e g h a t á r o z á s a k ö r ü l .
Ha a szentségen csakis az Isten szolgálatára való elkülönítettséget (tepôç) é r t j ü k , t é t e l ü n k bizonyítása n e m ütközik nehézségbe. T e r e m t m é n y m é g n e m szen-teltetett oly m ó d o n Isten szolgálatára s az istenség m é g n e m lakott oly k ü l ö n ö s m ó d o n t e r e m t m é n y b e n , m i n t az ö r ö k Ige Krisztus e m b e r i t e r m é s z e t é b e n , m e l y n e k m i n d e n egyes része a l e g k ö z v e t l e n e b b m ó -d o n áll az isteni Személy r e n -d e l k e z é s é r e . E b b e n az é r t e l e m b e n m i n d n y á j a n érezzük, hogy Krisztus az a
«Szentek szentje», a k i n e k «fölkenését» a p r ó f é t a m e g j ö v e n d ö l i5 s é r t j ü k , h a Krisztus ö n m a g á t k a t e -x o h é n az «Atyától m e g s z e n t e l t » - n e k m o n d j a ,0 de v a j
-1 «Gratia unionis est ipsum uniri personaliter Filio Dei».
III. Q. 7. a. 11. c.
2 «Posteaquam Dei Filius, sicut pluvia in vellus, toto divinitatis unguento nostram se fudit in carnem, ab unguento nominatus est Christus, et huius nominis solus extitit auctor, qui sic Deo perfusus est et infusus, ut homo Deusque esset unus Deus». Petr. Chrysol. serm. 60.
3 Die hypostatische Union «besteht in dem innerlichen substanzielten Vollendetsein der menschlichen Natur durch Mitteilung der göttlichen Hypostase an sie zur Konstitution eines hypostatischen Ganzen». Scheeben Dogm. 5. Buch §. 223.
4 V. ö. Joannes a S. Thoma : Cursus Theologicus ; in III.
P. S. Th. disp. 8. a. 1., a ki felsorolja a különféle vélemények nevezetesebb képviselőit.
5 Dániel. 9. 24.
« Ján. 10. 36.