A falun kívül egy p a r á n y i helyen, beültetve, b e -kerítve illatos a k á c o k k a l van a temető. Zöld h a n t ú sirok, k o r h a d t fakeresztek, n é h á n y m o h l e p t e k ő e m -lék jelölik a béke és n y u g a l o m közös b i r o d a l m á t .
Tavasz kezdetén, alig hogy a végtelen természet elveti h ó f á t y o l á t : kegyeletes kezek virágot ültetnek a hóáztatta h a n t o k r a : n e f e l e j t s e t . . . á r v á c s k á t ; örökéletű r e p k é n y f u t j a be a sirok párkányait, m e g j e -lennek a j ó Isten m a d á r k á i : a fülemüle, pacsirta, rigó s ők zengik az elköltözötteknek az altató danát.
Virág: nefelejts, árvácska, örökzöld r e p k é n y , m a d á r k á k szólása: altató d a l . . . ragyogó n a p s u g á r . . . ki m o n d j a , hogy a t e m e t ő n e k nincs k ö l t é s z e t e ? . . .
Van, bizony v a n ! Pedig m é g elhagytunk vala-mit, a k o r h a d t fakeresztek ö r e g b e t ü j ű rovásait, a kőemlékek a r a n y o s betűit, a m e l y e k b e n f á j d a l m á t zengi a földön m a r a d t hitves, a j ó testvér, a szerető anya, rímes sorokban, nehogy megbontsa a temető költészetének h a r m ó n i á j á t .
Keressünk föl n é h á n y beszélő f e j f á t ; egyszerű szív gyöngéd h a n g j á n fog velünk beszélni.
A virág kit itt sirattok A földnek elhervadott, De a síron túl reája Uj tavaszfény virradott.
Mert minek halál nem árthat S el nem rontott a világ, Ártatlanság kellemében Fejlett e gyöngéd virág.
Isten kertjében virul most, Ez adjon enyhületet A szülőknek s akik érte Ontanak hív könnyeket.
Ne sirassatok szülőim Odavittek engemet,
IIol nincs tűz, csak Istenünkért Égő, boldog szeretet.
* ¥ *
Az nap jöttem a világra S abból az nap mentem el, Melyben Isten a szűz Anyát Mennyországba vitte fel.
Oltalmad alatt születtem S haltam meg, oh Mária, Legyen pártfogásod által Az Ég életem díja.
* Gyenge testem, És ti, kik ezt olvassátok, Gyermek éltem, Kérvén az ő szent Fiát, Lángok áldozatja lett, Mondjatok szegény lelkemért De a tűz nem sértlieté meg Egy «Üdvözlégy Máriát !»
Még ártatlan lelkemet.
Bizonyára találnánk még több ily sírverset az egyeki t e m e t ő b e n . . .
Ha k u t a t j u k , ki írta e verseket, felvilágosítanak b e n n ü n k e t tisztes, őszbeborult e m b e r e k : hogy e ver-sek írója Egyek egykori p l é b á n o s a : T á r k á n y i Béla, kit elvittek Egerbe — nagyságos ú r n a k .
Bégen volt, bizony r é g e n ! A keresztek elporla-nak, a kőkereszt Írásait lekoptatja az idő gyorsan forgó k e r e k e . . . talán m á r n e m is t u d n a a j ö v ő n e m -zedék semmit T á r k á n y i sírverseiről, ha az Írások n e m beszélnének. Benkóczy Emil.
M. E r d ő h o r v á t i . Társaival együtt fogadja szives kö-szönetemet. Áldozatok nélkül semmiféle nemes ügyet előbbre vinni nem lehet. Kár, hogy ez az eszme — még van hozzá idő — nem tudja megihletni más embereinket is. Egy-két fecske ugyanis még nem csinál nyarat. Az események azonban meghozzák a kiábrándulást és a — bánatot.
F. B u d a p e s t . Nagyon ajánlom, (".ime : Zurück zur heili-gen Kirche. Erlebnisse und Erkenntnisse eines Convertiten von Professor Dr. A. v. Ruville. 8° 149 1. Ára 2 k. 40 fill.
Megkaphatja a Szent-István-Társulat könyvkereskedésében.
A legújabb konvertita világlátott, sokat tanult lörténettanár a hallei egyetemen. Tanulságos, komoly, de egyúttal élvezetes olvasmány a könyve ; magyarázza különösen a protestánsok által kifogásolt tanokat : a pápaságot, az oltáriszentséget stb.
Hat fejezetből áll. Meglep az a fejtegetése, hogy most érzi magát igazán szabadnak s nem a protestantizmusban. Minde-nütt korrektül beszél ; egy-két nem szabatos kifejezésén kivül csak 40—3. lapon kifogásolható : Péter primátusánál. Elkerülte figyelmét, hogy Jézus ugyan valamennyi apostolt ruházott föl kötő és oldó hatalommal (Máté 18, 18) ; de csak az egy Péternek m o n d t a : neked adom a mennyek országa kulcsait.
(Máté 16, 19.) Ez a közös hatalom forrását jelenti ; ezzel állott Péter fölötte a többi apostolnak. Tehát nem voltak egyenlők.
L. P o z s o n y . Elő van fizetve. Az előfizetést Kalocsáról kaptuk.
Kérjük az elő- és utófizetések szives beküldését.
TARTALOM. Bűnbocsánat az ősegyházban. (Dogma-történeti részlet.) I. üudektöl. — Van-e a görög egyházban breviárium ? II. Rusznák Miklós dr.-tól. — Adatok Bosznia történetéhez a XIX. században. II. Pércsics Vince S.
J.-től. — Középkori biráskodás egyházi birtokon. II.
(Vége.) er-től. — Óhitű és újhitű áramlatok a szocializmus eszmevilágában. VI. (A történelmi materializmus kér-dése.) Jehlicska Ferenc dr.-tól. — Egyházi világkrónika.
— y—/a-tól. — Irodalom. Kenedi Géza : Szociologiai nyo-mozások. Mattyasóvszky Kasszián dr.-tól. — Staab: Die Lehre von der stellvertretenden Genugtuung Christi.
Dudektöl. — Az egyeki temetőből. (Tárkányi sírversei.) Benkóczy Emiltől. — Telefon.
Laptulajdonos és kiadó :
D U D E K J Á N O S dr. egyetemi ny. r. tanár.
Steplianeum nyomda r. t. Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 2<v.
LXIX. évfolyam. 117. szám. 1910. február 13.
R E L I G I
/ • V
YA V
Ç2,
F U D O M Á N Y O S , T Á R S A D A L M I É S I R O D A L M I K A T H O L I K U S F O L Y Ó I R A T
Megjelenik - július és augusztus hónapot kivéve - minden vasárnapon.
E L O F I Z E T E S I ARA
Egész évre...
Félévre
FELELŐS SZERKESZTŐ
K 1 2 - D U D E K J Á N O S dr.
" 6- EGYETEMI TANÍK
S Z E R K E S Z T Ő S É G E S K I A D Ó H I V A T A L
Budapest, IX. ker., F e r e n c - k ö r ú t 27,
Bűnbocsánat az ősegyházban.
ó i . )2. Ha visszatekintünk a lefolyt vitára, a b b a n a következő öt mozzanat emelkedik ki. F u n k n a k a h á r o m f ő b ű n f ö n t a r t á s á t vitató értekezése 1897-ben j e l e n t meg. E r r e válaszul Esser 1905-ben írja meg
füzetét. F u n k 1906-ban felel neki a «Theol. Quartal-schrift»-ben, míg Esser u g y a n e r r e 1907-ben a «Der Katholik» folyóiratban válaszol. F u n k n a k viszon-válasza közbenjött halála miatt — s a j n o s — el-m a r a d t ; de Essernek 1907-ki válaszával egyidejűleg kezdi meg Stufler alapos t a n u l m á n y a i t az i n n s b r u c k i
«Zeitschrift»-ben s t u l a j d o n k é p e n Esser mellett ő viszi d ű l ő r e a vitát, kiegészítvén mindazt, ami Esser értekezéseiben F u n k teljes meggyőzésére még h i á n y -zott. A többi hozzászóló i n k á b b csak ismételte F u n k n a k vagy Essernek érveit, azért a vita s o r á n felhozott p r o és contra érvek j e l e n ismertetésénél csak a h á r o m főszereplőre szorítkozunk, hogy aztán végül a m a g u n k részéről is hozzászóljunk a vita tisztázásához.
F u n k első értekezése1 — most utólag l á t j u k csak igazán — elejétől végig erőltetett és elhibázott volt.
Az a b e n y o m á s o m , hogy Petavius hatása alatt állva, n e m igyekezett elsőben az alapot, amiből kiindult, t. i. T e r t u l l i á n n a k a «De pudicitia» művét megérteni.
Egyes állításait kiragadta, de sejtelme sem volt a
«De pudicitia» m û alapeszméjéről, vezető gondolatá-ról, s az egyes tertulliáni állításoknak az alapeszmétől függő értékéről.
N e m fektetvén súlyt arra, hogy Tertullián maga is m ű v e elején «nézetváltozását» emlegeti, abból i n d u l ki, hogy a b ű n b o c s á n a t tana tekintetében a katholikusok és m o n t a n i s t á k között n e m volt el-térés,2 aminélfogva azt gondolta, hogy Tertullián e m ü v é b e n tulaj d o n k é p e n a kath. álláspontot képviseli, tehát hogy igaz mindaz, amit Kálixtnak szemére hány, nevezetesen, hogy ő az első, aki a házasság-t ö r ő k n e k megnyiházasság-toházasság-tházasság-ta az egyház k a p u j á házasság-t .
1 A már említett : Kirchengesch. Abhandlungen und Untersuchungen között. Padernborn. 1897. I. 155. 1.
2 Azt í r j a : «Zudem bestand zwischen dem Montanis-mus, an den etwa allein zu denken wäre, und der Kirche bezüglich der Buszdisciplin damals keine nachweisbare Dif-ferenz.» 158. 1.
Ez a kiindulás, m i n t látni fogjuk, teljesen téves s oka az egész v i t á n a k ; de F u n k igaznak vélte s igazolására bizonyítékok után nézett, melyeket Petavius még n e m ismert. Két részre osztja bizonyítékait.
Először a r r a keres adatokat, hogy a másik két főbűn csak jóval Kálixt után nyert b o c s á n a t o t ; a m i h a úgy volna, nyilván m u t a t n á , hogy Kálixt idejében azt a bizonyos h á r o m főbűnt csakugyan megbocsáthatat-l a n n a k tartották.
Névszerint k i m u t a t n i igyekszik, hogy az idolo-latria — a «lapsi» — a deciusi üldözés idejében (251) részesült először bocsánatban. E n n e k n y o m á t fel-találni véli a r ó m a i klérusnak F á b i á n p á p a halála után bekövetkezett széküresedéskor Cypriánhoz írt két levelében (Ep. 8, c. 2, 3 és ep. 30. c. 8 i n t e r Cypr.), mely levelek szerint az elesetteknek csak halálos ágyon h a j l a n d ó k bocsánatot adni. A r ó m a i klérus e l j á r á s á b a n F u n k újítást lát s ügy találja, hogy maga Cyprián is ezentúl ezt a praxist kezdi követni. (Ep. 18, c. 1.) Az utód, Kornelius p á p a , aztán hogy általában megnyitotta nekik az egyház k a p u j á t . (Eus. H. E. VI. 43.) Ez az eljárás m i n t ú j í -tás R ó m á b a n a Novatián-féle s c h i s m á n a k lett volna okozója. (Ezekre még visszatérünk.)
A 3-ik főbűn, a gyilkosság, F u n k szerint hasonló-kép Kálixt u t á n még hosszú ideig n e m részesült egyházi b o c s á n a t b a n . Ancyrai zsinat (314-ben) 22.
k a n o n j á b a n találja első n y o m á t a n n a k , hogy a gyilkosok csak halálos ágyon részesülhettek k o m m u -nióban.
Ezek az adatok első tekintetre döntő e r e j ű e k n e k látszanak, s ezek szereztek F u n k n a k tulaj d o n k é p követőket; pedig csak látszatos bizonyítékok s csak azért a k a d t r á j u k , mivel a k a r t valamit találni, mivel Tertullián h á r o m főbűnét kath. á l l á s p o n t n a k gondolta s mint ilyet be kellett bizonyítania.
Adatainak másik részét a Kálixt ideje előtti k o r -ból f ö n m a r a d t i r a t o k b a n kereste s e b b e n a részé-ben csak úgy erőltet ki bizonyítékot, hogy veszedel-mesen közeledik H a r n a c k é k ismert álláspontjához.
Azonban a figyelmes olvasó azonnal észreveszi az elsikamlást, hogy hogyan tér el a főkérdéstől, a f ö n -tartott h á r o m f ő b ű n fölkeresésétől s azt n e m talál-ván, hogyan téved máshová.
Kezdi T e r t u l l i á n n a k k a t h o l i k u s k o r á b a n (Harnack szerint 198—202 közt) írt m ű v é n , a «De p a e -nitentia»-n, melynek első részében a lelkes szerző (a 7. fejezetig) a k a t e c h u m e n o k a t , a m á s o d i k részé-ben a penitenseket oktatja ki. F u n k úgy látja, hogy Tertullián (c. 1) a keresztségen, m i n t nevezi: a
«prima spes»-en kívül folyton a «secunda spes»-t is emlegeti, sőt c. 7 in fine reconciliation')!, c. 8 bocsá-natról is beszél. Ez — úgymond — kivált mivel Tertullián a bűnbocsánatot ismételten p á r h u z a m b a állítja a keresztséggel, ez úgymond k ö n n y e n azt a b e n y o m á s t kelthetné az olvasóban, hogy talán az egyház által eszközölt b ű n b o c s á n a t r a , a kulcsok h a t a l m á r a érti. De hát, igy okoskodik ezzel szemben, Tertullián sehol sem m o n d j a kifejezetten, hogy az általa emlegetett b ű n b o c s á n a t o t az egyházi bocsánat-tal, a reconciliatióval kapcsolatban kelljen é r t e n i ; azért, ú g y m o n d , n e m tehetünk mást, m i n t hogy azt a bocsánatot az élet u t á n az Isten részéről a d a n d ó b o c s á n a t r a értelmezzük.1 Azt hozza ki tehát, hogy T e r t u l l i á n n a k ebben a kath. k o r á b a n írt m ű v é b e n sincs t u d o m á s a m á s b ű n b o c s á n a t r ó l , m i n t aminőt később a «De pudicitia» m ű v é b e n fejtegetett. Hogy a «De paenitentia» szerint is a keresztség u t á n elköve-tett b ű n ö k é r t csak az Istennél volt bocsánat. «Die alte Kirche — úgymond — k a n n t e eine Busze o h n e Beconciliation».
Kérdezzük: mit kellett volna F u n k n a k k i m u t a t n i a ? Azt, hogy Tertullián ebben a kath. k o r á b a n szoro-san a penitenciáról írt m ű v é b e n is tanúságot tesz a h á r o m f ő b ű n t föntartó régi praxisról. És mit m u -tatott k i ? Bészletes kérdés helyett egy általánosat, azt, hogy az egyház a «De paenitentia» tanúsága sze-rint a keresztség után egyáltalán n e m szokott volt b ű n ö k e t megbocsátani. Ezt állítja H a r n a c k is. í m e a hibás kiindulás a vele j á r ó erőltetett bizonyítással így bőszülj a meg magát. Nein találván meg a h á r o m főbűnt, tagad m i n d e n egyházi bűnbocsánatot.
Szóba hozza végűi T e r t u l l i á n n a k (De pud. c. 1) megjegyzését a saját nézetváltoztatásáról; de ezt is úgy magyarázza, hogy az n e m vonatkozik, m i n t n é melyek fölfogják, Tertulliánnak előbbi, a «De p a e n i t e n -tia» m ü v é b e n vallott kath. nézetének a megváltozta-tására, h a n e m csupán csak az egyházhoz való előbbi tagsági viszonyának a változására,2 Pedig
1 Ezt m o n d j a : «Tertullián spricht sogar von einer Ver-zeihung für alle Sünden d u r c h die Busze, und man könnte versucht sein, die Verzeihung namentlich auch deswegen eine kirchliche zu fassen, weil die Busze häufig zur Taufe in Beziehung gesetzt wird. Aber notwendig ist dieser Sclilusz keineswegs . . . Dasz aber nur an eine göttliche Verzeihung zu denken ist, deutet Tertullián selbst an, da ihm der Ver-zeihende stets n u r Gott und nicht ein einzigesmal auch die Kirche ist.» 166. 1. Pedig közvetetlenül előbb idézte Tert.
szavait: collocavit (Deus) in vestibulo poenitentiam secun-dam, quae pulsantibus patefaciat, ami csak az egyházi bűn-bocsánatról és minden bűn megbocsátásáról érthető.
2 «Endlich ist auch bei Tertullián selbst in dieser Beziehung nicht eine Änderung seines Standpunktes
anzu-a két m ű összehanzu-asonlításanzu-a m u t anzu-a t j anzu-a , hogy F u n k ebben is alaposan félreértette Tertulliánt; n e m ismervén a
«De pudicitia» m ű alapeszméjét, n e m is tudta Ter-tulliánnak kath. k o r á b ó l származó «De paenitentia»
művével összehasonlítani.
A fejtegetés f o l y a m á n ki fogjuk mutatni, hogy T e r t u l l i á n n a k e két m ű v e között teljes az ellentét ; sőt hogy a «De pudicitia» m ű egyenes cáfolata a «De paenitentia» m ű n e k , m i n t ezt Tertullián m o n t a n i s t a állásfoglalása magával hozta.
Értekezése további f o l y a m á n említi F u n k T e r -tulliánnak «De praescriptionibus» c. 150 művét, azután Ireneust (Adv. haer. I, 8, 3 ; IV. 10, 1), Eusebiust (H. E. V. 28), k o r i n t h i Dyonisiost (Euseb. H. E. IV., 23, 6), m i n t akikről azt tartják, hogy az egyház köz-vetítésével j á r ó b ű n b o c s á n a t o t tanították (sie sollen ein Zeugnisz f ü r die kirchliche Bekonziliation der Sünder abgeben). De ezeken a helyeken is — úgy-m o n d — vagy a herezisről visszatérőkről van szó ; vagy arról, hogy az egyház a b b a n az i d ő b e n a b ű n ö -söket penitenciára bocsátotta ugyan s g o n d j u k a t is viselte, de az egyházba való visszafogadásról, egy-házi b ű n b o c s á n a t r ó l , hogy egyáltalán n e m volt szó.
Ez megint csak általánosítás, a helyett, hogy a h á r o m f ő b ű n f ö n t a r t á s á n a k praxisát bizonyítaná.
Azután folytatólag vizsgálat alá veszi a II. szá-zad közepe t á j á n (140 k ö r ü l ) irt H e r m a s «Pastorât», ezt az apokaliptikus természetű penitenciális művet, mely Tertullián «De paenitentia» m ű v é n kívül az ősegyházi i r o d a l o m b a n egyedül tárgyalja a b ű n -bocsánatot. A «Pastor» is F u n k szerint ismét csak a keresztségi b ű n b o c s á n a t o t ismeri, a most vagy a m é g ezután vétkezőkről pedig azt tanítja, hogy b ü n -b o c s á n a t -b a n tö-b-bé n e m részesülhetnek. Ezt a ride-gen szigorú álláspontot csak azáltal enyhíti némileg, hogy azoknak, akik az ő idejéig vétkeztek, b á n a t ú t j á n kivételesen m é g ígér bocsánatot, de az azután vétkezőket k i z á r j a belőle.
Mit kell a z o n b a n tartani, kérdezi F u n k , a r r ó l a b ű n b o c s á n a t r ó l , melyet H e r m a s a maga k o r á b a n talált s a melyről azt m o n d j a , hogy kijelentése u t á n értékét veszti ? J á r t - e az egyházi reconciliatióval, vagy s e m ? S feleli: ez utóbbit kell elfogadnunk, n e m c s a k azért, mivel Tertullián, Origenes s a Cypriánnál idé-zett r ó m a i p a p s á g ismertek b ű n b á n a t o t egyházi megbocsátás nélkül ; h a n e m főképen azért, mivel H e r m a s kifejezetten sehol sem említi az egyházi bűnbocsánatot, ellenkezőleg csak Isten előtt való bocsánatot ismer.1 A II. visióban pl. Isten esküvel nehmen. Denn was er in der Schrift De pud. c. 1. von einem Gesinnungswechsel sagt, das bezieht sich nicht speziell auf die Buszfrage, sondern auf sein Verhältnis zur kath. Kirche, aus der er austrat, nachdem er ihr längere Zeit angehört hatte.» 166. 1.
1 «Hermas nirgends von Verzeihung seitens der Kirche, sondern stets n u r von Verzeihung Gottes spricht, wie wir das ähnlich bei Tertullián in der Schrift De paenitentia an-getroffen haben.» 171. 1.
2. szánt.
R E L I G I O
115 erősiti, hogy az azután vétkezők n e m érhetik el azüdvösséget, amit szerinte H e r m a s bizonyára n e m állít-hatott volna, ha k o r á b a n egyházi b ű n b o c s á n a t divott volna s ha az egyház a keresztség után vétkezőktől n e m tagadhatta volna m e g a föloldozást.
Ebből aztán odakövetkezlet F u n k , hogy H e r m a s idejében a nagy b ű n ö s ö k k e l sem b á n h a t t a k szelí-debben, ellenkezőleg hogy m i n d e n jel "arra mutat, hogy a keresztség u t á n vétkezőkre mentőeszköznek tartották ugyan a bánatot, de csak Isten előtt, az egyház-ban nem ; tehát hogy az egyházon belül a nagy b ű n ö k m i n d e n k o r r a való kizáratást vontak m a g u k után.
Még a r ó m a i Kelement és .lustint említi ; de sze-rinte az előbbi a k o r i n t h i levélben általános meg-jegyzéseket tesz csupán, Justin pedig Diai. c. 44-ben
a k k é n t nyilatkozik, m i n t h a a H e r m a s sürgette b á n a -tot sem ismerné.
«Nach den klarsten Zeugnissen — így végzi kutatását — die u n s aus d e r nachapostolischen Zeit zu Gebot stehen, zogen die drei Kapitalsünden, Unzucht, Götzendienst u n d Mord im zweiten J a h r h u n -dert Ausschluss aus der Kirche nach sich, u n d z w a r i m m e r w ä h r e n d e n Ausschluss.»
A valóság pedig az, hogy Tertullián m o n t a n i s t a t a r t a l m ú «De pudicitia» i r a t á n kívül a h á r o m főbűn föntartásáról egyetlen őskeresztény irat sem e m l é k e -zik meg1; F u n k sem találta nyomát, amit pedig ki-hozott, az egészen más, az a H a r n a c k é k álláspontja, hogy t. i. az ősegyház a keresztségen kívül egyálta-lán n e m ismert egyházi bűnbocsánatot. Mint m á r kiindulási pontja, úgy ez a következtetése is — m i n t a l á b b k i m u t a t j u k teljesen téves.
Ez a h a m i s álláspont provokálta azután Esser elleniratát, melyet, m i n t d é k á n i székfoglalót, 1905-ben a b o n n i egyetem adott ki.
3. Esser csak a két tertulliáni irattal foglalkozik2
s ezek összehasonlítása a l a p j á n m u t a t j a ki, hogy Kálixt n e m lehetett újító. N e m terjeszkedik ki F u n k egész értekezésére, h a n e m csak két p o n t j á r a . Először a két irat összehasonlítása alapján részletesen k i m u t a t j a , hogy T e r t u l l i á n n a k a De pud. c. 1 - b a n említett nézet-változása igen is a b ű n ö k b o c s á n a t á r a vonatkozó s a De paenit.-ban világosan kifejezett kath. nézetére értelmezendő ; és k i m u t a t j a másodszor, hogy Tertullián a De paenit. régibb, még kath. k o r á b a n írt m ű v é b e n
1 Érdekes, hogy beismeri, hogy az apostoli korban meg-bocsátották a házasságtörést és a gyilkosságot, mint ezt Pál-ról (I. Kor. 5, 5.) és JánosPál-ról (Alex. Kel. Quis dives c. 42.) följegyezve találja. «Und es mag sein — írja — dasz die Kirche auch in der nächsten Folgezeit den schweren Sün-dern dann und wann Verzeihung erteilte» (173. 1.), de hogy ez idővel ellenkező praxisra változott. Pedig az ősegyházat mi sem jellemzi jobban, mint a tradícióhoz való renditlie-tetlen ragaszkodás. A *Didache»-ban olvassuk : custodias, quae accepisti, neque addens, neque demens. (Funk : Patres Ap. I. 15. 1.) Ugyanezt ismétli Epistola Barnabae (Funk I. 1)3. 1.)
2 E s s e r : Die Buszschriften T - s De paenit. und pud. und das Indulgenzedikt d. P. Kallistus. Bonn. 1905.
nemcsak v a l a m e n n y i b ű n n e k a megbocsáthatóságát hirdette, h a n e m azt a b ű n b o c s á n a t o t egyúttal egy-házi föloldozással is j á r ó n a k vallotta.
Esser széles alapra fekteti fejtegetéseit s tekin-tetbe veszi a prot. dogmatörténetirók fölfogásait is, de természetesen első s o r b a n súlyt fektet F u n k néze-tére, s fölfogását épen kiindulási p o n t j á b a n ingatja meg, m i n t h a t. i. a m o n t a n i s t á k és a katholikusok tana a b ű n b o c s á n a t tekintetében egy lett volna.
Világosan állítja elénk a b ű n b o c s á n a t r a vonatkozólag teljesen ellenkező nézeteivel a kath. és a m o n -tanista Tertulliánt.
í m e tehát, Esser, a dogmatikus, meglátta azt, amit a Petavius nézetétől elfogult F u n k n e m is sejtett, n e m is kutatott. Hogy Esser fejtegetése n e m volt m i n d j á r t teljesen perdöntő, az o n n a n van, mivel jóllehet egyik jegyzetében (23. 1.) jelzi, hogy sejtette,1
de ezen első értekezésében még egész mélységé-ben ki n e m fejtette Tertullián De pudic. i r a t á n a k dogmatikai jelentőségét: az Isten irgalmáról való ú j és k ü l ö n ö s m o n t a n i s t a tant, mely miatt Tertullián a b ű n b o c s á n a t korlátozását hirdette és a katholikusok-kal szemben vitatta. Kezdetben ő is i n k á b b fegyelmi, mint dogmatikai i r a t n a k tartotta a De pud. művet, épen úgy, m i n t F u n k . E n n e k a s z e m p o n t n a k részle-tesebb kifejtése a m á s o d i k értekezésében következelt;
m a j d betetőzte Stutler, akinek érdeme, hogy teljes világosságot derített a vitatott kérdésre, a h á r o m főbűn sorsára s végleg kimutatta F u n k összes érvei-nek és egész elméletéérvei-nek alaptalan voltát.
Ha Esser ezt m i n d j á r t első dolgozatában megteszi, lia a De pudic. alapeszméjét m i n d j á r t k i d o m -b o r í t j a : a k k o r -bizonyára F u n k felelete is m á s lett volna, m i n t a m i n ő volt. F u n k t. i. rövid idő m ú l v a felelt.2 Két i r á n y b a n is tett n é m i kis engedményt.
Elismerte, hogy Teri. nézetváltozása a b ű n b o c s á n a t r a vonatkozott és hogy az egyház m á r azelőtt is adott reconciliációt a súlyos bűnösöknek, de csak halálos ágyon. Egyebekben, nevezetesen a r r a nézve, hogy Kálixt újító volt, föntartotta nézetét.
Erezzük, hogy Esser érveire n e m volt k ö n n y ű felelnie; i n k á b b szellemeskedik, m i n t érdemleges választ ad. Legfőbb gondját a z o n b a n most is az képezi, nehogy Essernek valahogy sikerüljön Ter-tullián «De paenitentia»-jából az egyház b ű n b o c s á t ó h a t a l m á t kiolvasni. Nem a h á r o m főbűn megbocsát-h a t a t l a n s á g á n a k a kimutatása, ez érdekli őt főképen.
Esser ebbeli érveit igyekszik cáfolni.
Esser t. i. bizonyította, hogy Tertullián a De pudic. m ü v é b e n m a g á t ó l értetődőnek veszi a kisebb b ű n ö k egyházi megbocsáthatóságát, míg az előbb írt
1 «Wenn also Tertullián den Todsündern die Möglich-keit der Wiederaufnahme aberkennt, so kommt dies daher, weil er an der Möglichkeit der Verzeihung von Seiten Gottes zweifelt » 23. 1.
2 Theol. Quartalschrift. Tübingen, 1900. 511. 1.
De paenit. m ű v é b e n ilyen megkülönböztetést n e m ismert, h a n e m v a l a m e n n y i b ű n r e nézve s e c u n d u m s u b s i d i u m n a k nevezte a secunda penitentiát ( p r i m u m subsidium nála a keresztség). Miután pedig a sec.
poenitentia csak egyházi föloldozással végződhetik, azt következtette, hogy tehát Tertullián m i n d e n b ű n r e nézve vallotta az egyházi föloldozást, a nélkül, hogy m i n t magától értetődő dolgot, kifejezetten kellett volna említenie. F u n k kész a felelettel s azt m o n d j a , hogy a De pudic. kifejezéseiből n e m lehet visszafelé következtetni a m á s helyzetben íródott De paenit-ra.
Mintha T e r t u l l i á n n a k vallásával a nyelve is meg-változott volna.
Beismeri F u n k továbbá, hogy a De pudic. egyes helyein (c. 10, 19, 20.) a paenitentia secunda (ma gyónásnak nevezzük) csakugyan m a g á b a n foglalja az egyházi föloldozást; de sajátszerűen ezt azzal indokolja, hogy T e r t u l l i á n n a k Kálixt d e c r e t u m a u t á n m á r így kellett beszélnie. Ellenben, hogy a De paenit. régebbi m ű Írásakor Tertullián fölfogásában a «paenitentia secunda» m é g c s u p á n csak az Isten előtt való megbocsátást jelentette.
Esser hangsúlyozta, hogy Tertullián a De paenit.
m ű v é b e n a de paenitentia «una» beszél, melynek tehát itt az élet f o l y a m á n kellett befejeződnie, a befejezés pedig m u l h a t l a n u l az egyházi föloldozást tételezi f ö l ; a m i abból is kitetszik, hogy Tertullián a «restitutus peccator»-t emlegeti, a mivel nyilvánvalóan az egy-házi kiengesztelésre utal. N e m úgy, feleli erőlködve F u n k , elég, h a itt a malasztállapot visszaállítására g o n d o l u n k és pedig olyformán, hogy «mochte auch die Verzeihung nicht ausdrücklich d u r c h die Kirche ausgesprochen, s o n d e r n Gott überlassen w o r d e n sein».
Esser hivatkozik (De paenit. c. 10.) T e r t u l l i á n n a k a penitenseket buzdító e m e szavaira: An melius est d a m n a t u m latere, q u a m palam absolvi9 s e b b e n nyilvánvaló utalást lát az egyházi absolutióra. Nem úgy, feleli F u n k , a «palam» szó csupán a penitencia nyilvános voltát jelenti, az absolutiónál pedig elég, h a az isteni absolutióra gondolunk.
Hibáztatja Essert, hogy a De paenit. m ű v e t csak m a g á b a n tekinti s n e m vet súlyt az általa fölhozott történeti érvekre. F u n k azt gondolta, hogy azokban van legnagyobb erőssége, pedig, m i n t látni fogjuk, csak képzelt erősségek voltak azok. Azután, persze n e m értvén a De pudic. egész jelentőségét, kérdezi, hogyan m e r t e volna Tertullián szemére hányni Kálixtnak a következetlenséget, h a n e m lett volna ú j í t ó ? Hogy Tertullián u g y a n a b b a n a m ű v é b e n még k ü l ö m b ferdítéseket is m e r megkockáztatni, azt F u n k szintén n e m vette észre, m i a z o n b a n erre a tulaj-donságára is rá fogunk térni.
Szóval F u n k m á s o d s z o r is m e g m a r a d t állás-p o n t j a mellett, hogy Kálixt újító s hogy az ősegyház két első századában a h á r o m halálos b ű n n e k n e m volt bocsánata, csak az égben.
4. Esser válaszolt F u n k e m e cikkére.1 E b b e n emelkedik végre a helyzet magaslatára, a m e n n y i b e n k i m u t a t j a , hogy Tertullián a De pudic. m ű v é b e n n e m a régi fegyelem érdekében, h a n e m az ú j m o n -tanista tan miatt korlátozta az egyház b ű n b o c s á t ó h a t a l m á t s hogy ez a t u l a j d o n k é p e n i oka, miért kellett ellenkezésbe j ö n n i e a régibb De paenit. művével is.
Az egyház Tertullián ú j fölfogása szerint tulaj d o n -képen azért n e m bocsáthat meg bizonyos b ű n ö k e t , mivel az új m o n t a n i s t a tan szerint maga az Isten n e m bocsát meg. A kérdés tehát dogmatikai. S még egyszer sorba veszi a F u n k által előbb ellenzett érveit.2
A kérdés ezzel egészen ú j m e d e r b e terelődik.
F u n k most m á r kétségtelenül igen szorult helyzetbe
kerül, h a időközben meg n e m hal. Dudek.