bj T e r t u l l i á n n a k kath. k o r á b a n a «De poenitentia»
c i m e n írt m ű v e1 két szempontból is tanulságos. Elő-ször tanúskodik arról a nagyfokú nézetváltozásról, melyen Tertullián, a m o n t a n i s m u s r a térve, a b ű n -bocsánatra vonatkozó fölfogásában keresztülment ; és tanúskodik másodszor arról, mi volt e tekintetben a kath. fölfogás a II. század végén. T e r t u l l i á n n a k e m ű v e ugyanis m i n d e n izében katholikus.
Stufler is a «De poenitentia»-ra vonatkozó fej-tegetését a T e r t u l l i á n b a n végbement eme gyökeres változás hangoztatásán kezdi2 s hogy ez iránt elejét vegye m i n d e n kételkedésnek, nevezetesen hogy magából a m ű b ő l l e v o n a n d ó érveinek Tertullián vallomásából m á r előre is elvitázhatatlan súlyt és erőt a d j o n , utal a később írt «De pudicitia» első fejezetére, hol Tertullián ú j helyzete t u d a t á b a n m a g a előre jelzi, hogy a miket fejtegetni készül, bizonyára m a j d ellene, illetőleg ú j álláspontja ellen f o g j á k kih a s z n á l n i ; bizonyára ellenmondással, k ö n n y e l m ű s é g gel f o g j á k e miatt vádolni. Ezt írja : «Erit titulus a d -versus m e a e q u o q u e sententiae retro penes illos socie-tatem, q u o magis hoc (a mit most ír) m i h i in n o t a m levitatis objectent» (maga is attól tart, hogy köpönyeg-forgatónak fogják m o n d a n i ) . Mit jelent ez az óva-tos bevezetés? Tertullián ezzel nyilvánvalóan m a g a a d j a t u d t u n k r a , hogy egyrészt a b ű n b o c s á n a t r a v o n a t kozólag v a l a m i k o r ő is egy nézeten volt a k a t h o l i k u sokkal (retro penes illos h a b u i t societatem) és m á s -részt m a g a figyelmeztet arra, hogy az, a mit fejte-getni készül, m á r egészen más, m i n t a mit régebben írt, s o k a k n a k szemében talán köpönyegforgatásnak tűnhetik föl. De ezzel szemben vigasztalódik szent Pállal, a ki szintén szakított volt atyái h a g y o m á n y á -val és azonfelül — úgymond — m e g n y u g t a t j a az a gondolat, hogy az új tanra térve át, j o b b és s z e m é r -metesebb lett. Non s u f f u n d o r e r r o r e q u o carui, quia caruisse delector, quia m e l i o r e m m e et p u d i c i o r e m recognosco.
1 Migne, Patr. Lat. I. 1334. 1.
2 Stufler, Zur Kontroverse über das Indulgenzedikt des Papstes Kallistus. Zeitschr. f. k. Theol. 1908. 22. 1.
Az a későbbi «De pudicitia» m ű tehát kétség-telenül ú j álláspontot képviselt Tertullián p á l y á j á n (in novis p r o p h e t i s habeo c. 21.); hogy mi volt az előbbi, ezzel ellenkező nézete, azt ebben a 198—202 körül írt «De poenitentia» m ű v é b e n örökítette meg.
Ugyanarról a tárgyról, a b ű n b o c s á n a t r ó l szólván, micsoda m á s t a r t a l m ú könyv ez! Más hang, m á s eszmekör, m á s világ az, mellyel itt az olvasó talál-kozik. A b ű n ö s e m b e r e k buzdításától (az egyház itt még n e m áll csupa szentekből), az Isten egyetemes irgalmasságától s m i n d e n b ű n megbocsáthatóságától visszhangzik az egész. Első részében a keresztségre készíti elő a k a t e c h u m e n o k a t , a m á s o d i k részben ( VII. fejezettől végig), mely t u l a j d o n k é p e n most érdekel b e n n ü n k e t , tárgyalja a «residuum auxilium p o e n i -tendi»-t, a keresztség u t á n r a rendelt «poenitentia secunda»-t.
A megkeresztelt ember, írja, az ördög részéről folytonos kísértésnek van kitéve. De erre is van orvosszer. Haec igitur v e n e n a ejus (diaboli) p r o v i d e n s Deus, clausa licet ignoscentiae j a n u a et intinctionis sera obstructa (a keresztséget t. i. csak egyszer szabad fölvenni), aliquid a d h u c permisit pátere. Collocavit in vestibulo poenitentiam secundum, q u a e p u l s a n t i b u s patefaciat. c. 7. A kath. Tertullián szerint Isten g o n -doskodott az e m b e r r ő l és a keresztség mellé a t e m p l o m c s a r n o k á b a odahelyezte a m á s o d i k p o e n i -tentiát, hogy a zörgetőknek megnyissa a kaput.1
Az egész m ű b e n sehol s e m m i nyoma a b ű n ö k
1 Tertullián hozzáteszi : «sed iam semel (l. i. patefaciet), quia iam secundo. Sed amplius nunquam, quia proxime frustra». Mi ennek az értelme? Ez a nyilvános bűnbánatra vonatkozik, mely csak egyszer volt megengedve. Funk ellené-ben ez is mutatja, hogy Tertullián nem gondolhatott az élet után való bűnbocsánatra, hanem csak oly penitenciára, mely itt a földön végződhetik és pedig az egyház fűloldozásával, mert máskép hogyan is tagadhatta volna annak többszöri megismétlődését? A mi az életben kezdve az égben végző-dik, annak megismétlődéséről beszélni egyszerűen képtelen-ség. «Wo immer die Väter und Kirchenschriftsteller von der poenitentia una nach der Taufe reden, setzen sie voraus, dasz man durch sie einmal in diesem Leben die Rekon-ziliation erlangen könne, dann aber im erneuerten Rückfall f ü r immer des Kirchenfriedens (ich sage natürlich nicht, der sakramentalen Lossprechung) verlustig bleibe.» Stufler i. m.
34. lap.
osztályozásának, vagy a b ű n b o c s á n a t korlátozásának, vagy épen a h á r o m f ő b ű n f ö n t a r t á s á n a k , a m i n később, m o n t a n i s t a k o r á b a n , annyit mesterkedett. Ellenkező-leg. Abból ugyanis, a mit közvetetlenűl ezen idézett sorok előtt ír, hogy m i k azok a «venena hostis», melyek ellen használ a poenit. secunda, nyilvánvaló, hogy m i n d e n b ű n ellen való orvosság az.
A lelki ellenség t. i. «observât, o p p u g n a t , obsidet, si q u a possit aut oculos concupiscentia carnali irretire (a testiség bűnei !), aut fidem terrenae potestatis for-rni dine evertere, aut a via certa perversis traditio-n i b u s d e t o r q u e r e : traditio-n o traditio-n scatraditio-ndalis, traditio-n o traditio-n tetraditio-ntatiotraditio-nibus deficit. Haec igitur v e n e n a ejus providens Deus . . . » rendelte a poenit. secunda-t.
Érdekes, hogy a következő c. 8.-ban a többi közt épen a F u n k f é l e két főbűn bocsánatát is h i r -deti. Hivatkozva az Apokalypsisra, mely szerint
«Spiritus . . . stuprum el idolotliytorum esum Thyati-renis exprobrat», hozzáteszi : «omnes ad p o e n i t e n t i a m c o m m o n e t , sub c o m m i n a t i o n i b u s q u i d e m . Non c o m -m i n a r e t u r a u t e -m n o n poenitenti, si non ignosceret poenitenti». És n y o m b a n hivatkozván a tékozló fiú-íól szóló p a r a b o l á r a , az Isten irgalmát m a g a s z t a l j a :
«Quis ille nobis intelligendus p a t e r ? Deus scilicet;
tarn paler nemo, tarn pius nemo».
Vigasztalja a bűnöst, ne féljen, a «poenitentia s e c u n d a in vestibulo collocata» segít. «Non statim s u c c i d e n d u s est a n i m u s desperatione, si s e c u n d a e quis poenitentiae debitor f u e r i t : pigeat sane p e c c a r e r u r s u s , sed r u r s u s p o e n i t e r e n o n pigeat : pigeat i t e r u m periclitari, sed n o n i t e r u m liberari. N e m i n e m p u d e a t ; iteratae valetudinis iteranda medicina est : gratus in D o m i n u m exstiteris, si q u o d tibi D o m i n u s offert, n o n r e c u s a v e r i s : olfendisti, sed reconciliari a d h u c potes. Habes cui satisfacias, et q u i d e m volentem.» c. 7.
Saját szavait idézzük, hogy lássa az olvasó, m e n n y i r e n e m ismerte Tertullián kath. k o r á b a n mindazt, a miért később m i n t m o n t a n i s t a h a r c b a szállt : a b ű n ö k osztályozását, a b ű n b o c s á n a t és az isteni irgalom korlátozását.Iteratae valetudinis i t e r a n d a m e d i c i n a est ; oífendisti, sed a d h u c reconciliari potes !—
hangoztatta. Mintha csak a m a i lelkipásztorokat hal-l a n ó k a nagyböjti i d ő b e n !
Tehát az irgalmas Isten m i n d e n b ű n ö s n e k meg-bocsát és m i n d e n b ű n t megmeg-bocsát.
Ez a megbocsátás a poenitentia s e c u n d a ú t j á n és pedig itt az élet f o l y a m á n történik. T e r t u l l i á n n a k ebben a m ű v é b e n sejtelme sincs arról, hogy volna oly b ű n b á n a t , melyért a bocsánatot az élet u t á n r a lehetne halasztani. A gyónás akkor, legalább a köz-t u d o m á s ú bűnösöknél, nyilvános vezekléssel lévén összekötve, ezt írja a b ű n b á n a t r ó l : «Cum provolvit h o m i n e m , magis relevât: c u m s q u a l i d u m facit ( a r r a reflektál, hogy a penitensek szőrzsákba öltöztek és h a m u v a l hintették b e magukat), magis mundatum reddit: c u m accusat, c u m c o n d e m n a t , absolvit. In q u a n t u m n o n peperceris tibi, in t a n t u m tibi Deus,
crede, parcet». c. 9. Mind a j e l e n r e vonatkozó h a t á sok ezek, melyeknél az élet u t á n r a gondolni s e n -k i n e -k sem j u t eszébe.
Arra buzdít aztán, hogy senki se r e t t e n j e n vissza ettől a k e m é n y elégtételadástól, m e r t «an melius est d a m n a t u m latere, q u a m p a l a m absolvi ?» c. 10. Innen a p á r h u z a m is, melybe állítja a poenit. s e c u n d a - t a keresztséggel. Ez a p á r h u z a m csak a hatásra vonatkozhatik s csak azt jelentheti, hogy a poenit.
secunda is kiengesztelődés Istennel, mint a ke-resztség és a b ű n ö s n e k visszahelyezése a keke-resztség által nyert, m a j d elvesztett állapotba. S még valami!
A m i n t a keresztség fölvétel, úgy a poenit. secunda visszahelyezés az elvesztett egyházi tagságba. «Cum scias adversus g e h e n n a m post p r í m a illa intinctionis Dominicae m u n i m e n t a (keresztség u t á n ) esse a d h u c in exomologesi s e c u n d a subsidia, cur salutem t u a m deseris?» c. 12. Azért ugyanitt folytatólag a kereszt-ség és a poenit. s e c u n d a neki «duae h u m a n a e salu-tis plancae» ; azért szerinte az evangeliumi asszony d r a c h m á j a arestituti peccatoris e x e m p l u m est», c. 8.
Hog}' a z o n b a n s e m m i kétségünk se m a r a d j o n fönn a r r a nézve, vájjon ezt a Tertullián által tár-gyalt b ű n b á n a t t a l összekötött bocsánatot F u n k k a l az élet u t á n r a1 utalja-e, vagy pedig a b ű n ö s a n n a k m á r itt az élet f o l y a m á n részese-e, hivatkozunk egyszerűen Tertullián tárgyalásának az elejére (De poenit. c. 7.), hol óva int attól, nehogy a következő fejtegetését a poenit. secunda-ról, m e l y b e n annyiszor, ahányszor lehet bocsánatot nyerni, valaki a r r a magyarázza, hogy tehát n e m is oly nagy b a j a keresztség u t á n vétkezni, ha az e m b e r a hányszor vétkezik, annyiszor nyerhet bocsánatot.2 Kérdezzük : h o n n a n t á m a d t volna ez az aggodalma, hogy szavait félreérthetik, h a a keresztség után elkövetett b ű n ö k e t , m i n t F u n k hiszi, m i n d e n b ű n b á n a t dacára, csak az élet után, csak Isten előtt tartotta volna m e g b o c s á t h a t ó k n a k ?
Szóval T e r t u l l i á n egészen úgy beszél ebben a
1 Hogy Funk az egyház első két századában s így a «De poenitentia» műben is a főbűnökért végzett penitenciának bocsánatát a túlvilágra, az élet utánra utalja, a minek pedig az iratokban semmi nyomát sem találjuk, amaz alaptévedé-sének következménye, melybe a «De pudicitia» m û értelme-zésénél esett, midőn Tertullián montanista fölfogását a bün-bocsánatról kath. álláspontnak nézte. Ebből folyt minden további tévedése. Ezt a tertulliáni montanista álláspontot akarta beleerőszakolni a «De poenitentia» kath. irányú műbe is s a Kálixt kora előtt írt minden kath. termékbe. Ha abba az alaptévedésbe nem esik, a «De poenitentia», a «Pastor» s más iratok olvasása közben eszébe se jutott volna a túl-világra halasztott bűnbocsánatra gondolni.
2 «Piget secundae, imo jam ultimae spei subtexere men-tionem, ne retractantes de residuo auxilio poenitendi, spatium a d h u c delinquendi demonstrare videamur. Absit, ut aliquis ita interpretetur, quasi eo sibi etiam nunc pateat ad delin-q u e n d u m , delin-quia patet ad poenitendum ; et redundantia cle-mentiae coelestis, libidinem faciat humanae temeritatis. Nemo idcirco deterior sit, quia Deus melior est, totiens deliquendo quotiens ignoscitur.»
2. szánt.
R E L I G I O
147m ű v é b e n a b ű n b o c s á n a t r ó l , mint a hog}' beszélteti a t á m a d o t t katholikiisokat a «De pudicitia» művében.1 Végül, ha itt az élet f o l y a m á n bocsáttatnak meg a b ű n ö k , szinte ö n k é n t következik, hogy csak az egyház lehet az, a kinek közvetítésével eszközli Isten ezt a bocsánatot. Tertullián n e m is hagy ez iránt két-ségben és pedig m i n d j á r t m a g á n a k az i n t é z m é n y n e k (a poenit. s e c u n d a - n a k ) a b e m u t a t á s á n á l . A «pervicacissimus hostis» folytonos kísértéseinek kitett e m -berről gondoskodott az ő nagy i r g a l m á b a n az Isten : collocavit in vestibulo p o e n i t e n t i a m s e c u n d a m , q u a e p u l s a n t i b u s patefaciat. A b ű n eltaszít az Istentől, b e z á r j a az Istenháza, a t e m p l o m által jelképezett eget. De Isten az e l ő c s a r n o k b a n elhelyezte a segítő eszközt, a «duae salutis plancae» közül a másodikat.
Ez nyitja meg a zörgetőknek az ajtót.2 Ez az elhelye-zés m á r maga m u t a t j a , hogy kinek a joghatósága ú t j á n történik az a «palam absolvi», hogy hogyan lesz a «peccator restitutus», szóval hogy ki kezeli a poenit. secundát. N e m is lehetne m á s k ü l ö n b e n érteni mindazt, a mit e m ű b e n Tertullián a b ű n b o c s á n a t r ó l mond, az egyház b ű n b o c s á t ó h a t a l m a nélkül.3 Vájjon h o n n a n is t u d h a t n á a bűnös, hogy m á r «mundatus», hogy «restitutus», az egyház nyilatkozata n é l k ü l ?
Ha erre azt m o n d j a F u n k , hogy Tertullián n e m említi kifejezetten az egyház b ű n b o c s á t ó h a t a l m á t , a b b a n igaza van, b á r a p e n i t e n s teendői közt említi a «presbyteris advolvi»-t c. 9. De vájjon m a is a p a p előtt térdelve, n e m azt m o n d j u k e : gyónom a m i n -d e n h a t ó Istennek és t u l a j -d o n k é p mégis a p a p n a k g y ó n u n k ? Ezt a h a t a l m a t k ü l ö n kiemelni Tertullián-n a k Tertullián-n e m volt o k a ; m i Tertullián-n d a z o Tertullián-n á l t a l a Tertullián-n Tertullián-n y i m i Tertullián-n d e Tertullián-n f é l e m ó d o n jelzi, hogy ki kezeli a poenit. secunda-t, hogy a fölött semmi kétség sem foroghat f ö n n .
Tertullián ugyanis e b b e n a m ű v é b e n kizárólag csak a bűnössel foglalkozik, a b ű n ö k megbocsáthatósá-gát hangsúlyozza ; a f o l y a m a t n a k másik tényezőjét: ki legyen a föloldozó, m i n t ismertet, föltételezi; hiszen azzal, hogy «in vestibulo» van elhelyezve a sec. poeni-tentia s hogy a b ű n ö s «restitutus», «mundatus» lehet, eléggé jelzi, hogy a föloldozó itt található, jóllehet kifejezetten n e m említi. Ha mégis magától
Tertullián-1 «In seiner Schrift De poen. findet sich kein Satz, den nicht auch Kallistus unterschreiben könnte.» Stufler, u. ott 36. lap.
2 «Viele Aussprüche Tertullians und Cyprians machen es höchst wahrscheinlich, dasz wenigstens in Afrika im dritten Jahrhundert die Büszer ihren Platz in der Vorhalle der Kirche hatten. In dieser Voraussetzung wäre unsere Stelle allso zu erklären : Gleichwie bei der Taufe die Katechumenen durch die ianua ignoscentiae in die Kirche eingeführt wurden, so öffnet auch die poenitentia secunda den im Vestibulum befindlichen Büszern noch einmal die Türe und gewährt ihnen die Zulassung zur Kirchengemeinschaft. Danach wäre die kirchliche Rekonziliation ganz klar ausgesprochen.» Stufler, u. o. 32. 1.
3 «Ohne Annahme einer kirchlichen Rekonziliation lassen sich manche Stellen in De poenit. einfach nicht erklären», hangsúlyozza Stufler, i. mü 29. 1.
tói kifejezetten is a k a r j u k tudni, hogy ki a meg-bocsátó, akkor, a nélkül, hogy a történeti m ó d s z e r ellen vétenénk, a «De pudicitia» művéhez f o r d u l u n k , m e l y b e n a m á s i k tényezővel, a b ű n ö k e t oldozó egy-házzal részletesen foglalkozik. Alig húsz év választja el a két művet, bízvást m o n d h a t j u k tehát, hogy a mit itt erre vonatkozólag a katholikusokkal m o n d a t és a mit ő m i n t m o n t a n i s t a tagad, az rövid idővel azelőtt, a «De poenitentia» írása idején is, a k a t h o l i k u s tan volt.
A «De pudicitia» 21. fejezetében fejtegeti a k é r -dést. «Sed habet, inquis, potestatem Ecclesia delicta donandi», m o n d a t j a a katholikus ellenféllel. És mit felel reá Tertullián, a m o n t a n i s t a ? «Ecclesia q u i d e m delicta d o n a b i t ; sed Ecclesia Spiritus p e r spiritalem h o m i n e m , n o n ecclesia n u m e r u s e p i s c o p o r u m : Domini enim, n o n f a m u l i est ins et a r b i t r i u m ; Dei ipsius, non sacerdotis.» A mit itt a végén hangsúlyoz, azt a kath. tan a k k o r teljesen úgy vallotta, m i n t ma. De sőt az egyenes kath. feleletet is megtaláljuk erre az ellenvetésre a n e m s o k á r a támadt n o v a t i a n u s időben.
«Solus hoc, inquies, Deus poterit», í r j a P a c i a n u s a novatián S y m p r o n i a n u s n a k . «Verum est, reponit, sed et q u o d p e r sacerdotes suos facit, ipsius potestas est».1
Joggal m o n d j a tehát Stufler : «Aus d e m Vergleich der beiden Schriften Tertullians ergibt sich d e m n a c h als ununistössliche Tatsache folgendes: Kallistus und die katholische Partei stehen genau auf demselben S t a n d p u n k t , auf d e m Tertullián als Katholik stand».
Az egyház e szerint a II. század végével m i n d e n b ű n t megbocsátott, s a bocsánatot n e m utalta az Istenre, h a n e m m a g a eszközölte : tévedett tehát F u n k2 és té-vednek H a r n a c k é k az ellenkezőt állítva.
Egy h i á n y á t érezzük Stutter n a g y é r d e m ű fejte-getéseinek, azt, hogy a Kálixt előtti időt tárgyalva, erélyesen n e m emelt szót F u n k megtévesztő eljárása ellen, hogy m á s tételt állított föl és mást bizonyított.
I n n e n van, hog}' az egy évvel utóbb a vitához hozzá-szóló R a u s c h e n is ugyanezen útvesztőben bolyong s az egyházból ö r ö k r e kizáró h á r o m f ő b ű n t vitatván, n e m ezt bizonyítja be, h a n e m F u n k n y o m á b a n h a l a d -ván, szintén az általános kérdésre tér át s a «De poenitentia» m ű r ő l F ű n k h ö z h a s o n l ó a n nyilatkozik.
Stufler magyarázatairól sajátszerű ingadozással ezt m o n d j a : « . . . i s t seine B e w e i s f ü h r u n g bei keiner von diesen Stellen zwingend».3 Lám, ha Stutter elválasztja a két kérdést : a h á r o m főbűn föntartását és azt a
1 Hurter, Theol. Dogm. 1885. III. 389. 1.
2 És sokan mások utána. Hogy az ilyen példa milyen ragadós, látjuk pl. Kirsch, Zur Geschichte der kath. Beichte.
Würzburg, 1902. 7—8. 1. «Von der Lösegewalt machte die alte Kirche den fraglichen Sündern gegenüber fast andert-halb Jahrhunderte hindurch keinen Gebrauch, und dieses wohl aus disziplinaren und pädagogischen Gründen», és Funkra hivatkozik.
3 Rauschen, Eucharistie und Buszsakrament. 1908. 114. 1.
másikat : volt-e az ősegyházban a keresztség u t á n b ű n b o c s á n a t , vagy pedig az Istenre utalta-e ? Hauschen sem beszélhetett volna olyan határozatlanul.
Ezt a megkülönböztetést én vezetem be a vitába s ezzel az remélhetőleg tisztázva is lesz.
c) Még egy i r a t u n k van az ősegyházi i r o d a l m i t e r m é k e k között, mely érdemlegesen foglalkozik a penitenciával s ez (a 140 k ö r ü l írt) H e r m a s «Pastorw-a.1
Már F u n k előtt is sokan a legsötétebb rigoriz-niust olvasták ki belőle, mi természetesebb tehát, m i n t hogy ő is megtalálta benne, n e m a h á r o m f ő -b ű n f ö n t a r t á s á n a k tényét, ezt ugyan hiá-ba kereste, h a n e m azt a másik elméletet, mely szerint az ősegy-h á z b a n a keresztségen kívül n e m volt bűnföloldozás.
F u n k szerint, mint m á r f ö n n e b b is hallottuk, a
«Pastor» csak egy b ű n b o c s á n a t o t ismer, azt, melyet a keresztségben lehet elnyerni. Azonban, hogy kivéte-lesen most az egyszer az ő idejéig vétkezőknek enged még b o c s á n a t o t ; azok ellenben, a kik u t á n a vétkez-nek, hogy ö r ö k r e el fognak veszni. És végül úgy találja F u n k , hogy ez a kivételesen engedélyezett bocsánat sem j á r t egyházi föloldozással, h a n e m hogy csak az élet után, az Istennél volt elérhető.2
A «Pastor»-ról m á r a Muratori-töredékből értesü-lünk,3 mi egykori népszerűségére mutat. R é s z ü n k r ő l a z o n b a n apokaliptikus természeténél fogva nehezen értelmezhető. F u n k n a k is észre kellett volna ezt vennie, hiszen m i n d e n e s e t r e feltűnő az, h a valamely iró úgy beszél, hogy ez és ez a r e n d e s állapot, de hog}7 most az egyszer a b o c s á n a t r a nézve egy kivétel áll be, nevezetesen, hogy a kik az ő idejében vétkeznek, azokkal így lesz, a kik ellenben az ő ideje u t á n vét-keznek, azokkal meg hogy m á s k é p lesz. Az ilyen könyv, hogy úgy m o n d j a m , n e m leiró, n e m a m e g -lévő állapotokat konstatáló, h a n e m jósoló természetű.
F u n k , mint fejtegetéséből látjuk, ezt n e m vette észre;
következőleg n e m c s a k a b e n n e megnyilatkozó szo-katlan rigorizmust, h a n e m a m ű egész jelentőségét sem értette meg.
Stuíler é r d e m e vele szemben, hogy az irat p a r u -ziás természetét fölismerte4 s r á m u t a t o t t a néző-p o n t r a , melyből az r á n k nézve érthetővé válik.
T. i. a «Pastor» a világ közeli végének, a paruzia
1 Kiadva Funk, Patres Apostoliéi. Tübingae, 1901. I.
414. s k. lap.
2 «Hermas spricht nirgends von Verzeihung seitens der Kirche, sondern stets nur von Verzeihung Gottes, wie wir dies ähnlich bei Tertullián in der Schrift De poenitentia angetroffen haben.» I. mű 171. 1.
3 «.. . Pastorem vero nuperrime temporibus nostris in Urbe Roma Herma conscripsit, sedente cathedra Urbis Romae ecclesiae Pio episcopo fratre eius. (142—57.) Et ideo legi eum quidem oportet, se publicare vero in ecclesia populo neque inter Profetas completum numero, neque inter apos-tolos in finem temporum potest.» Kaulen, Einl. in die heil.
Schrift. 1884. 31. 1.
4 Stufler, Die Buszdisziplin der abendländischen Kirche bis Kallistus. Zeitschr. f. k. Theologie, 1907. 451. 1.
(Krisztus eljövetele) v á r á s á n a k h a t á s a alatt keletke-zett.1 I n n e n a siettetés a b ű n b á n a t t a r t á s s a l ; i n n e n a kivételes s utoljára n y e r h e t ő b ű n b o c s á n a t n a k az emle-getése stb. Stufler négy p o n t b a foglalja össze Her-m a s n a k a b ű n b o c s á n a t r ó l szóló tanítását.
1. Minden a keresztség után elkövetett b ű n é r t , még a legsúlyosabbakért is, lehet bocsánatot n y e r n i s csak azok k á r h o z n a k el, a kik bánatot tartani v o n a k o d n a k .
2. Az angyal által hirdetett bocsánat n e m c s u p á n az Isten részéről a d a n d ó bűnbocsánatot jelenti, h a n e m m a g á b a n foglalja az egyházi föloldozást és az egy-házba való visszafogadást is.
3. Az Istentől az angyal u t j á n hirdetett és a b ű n b o c s á n a t r a kitűzött záros h a t á r i d ő u t á n meg-szűnik a keresztség utáni m á s o d i k penitencia és a b ű n ö k bocsánata, de csak föltételesen, ha a világ vége csakugyan bekövetkezik.
4. H e r m a s előtt is g y a k o r l a t b a n volt a poenitentia s e c u n d a (a keresztség u t á n ) s így H e r m a s s e m m i
u j a t n e m tanított. Dudek.