Az emlősök ivarszervei

Elsőként nézzük át anői ivarszervrendszert! Itt abelső nemiszerveka petefészek, a petevezető, a méh és a hüvely. Apetefészek(ovarium) a petéket és a női nemi hormonokat (ösztrogének, progeszteron) termelő lapított, tojás alakú szerv. A petefészekben kéreg– és velőállományt különíthetünk el. Az előbbiben találjuk az érőben lévő tüszőket, az érett tüszőket és a sárgatesteket (11.13. ábra).

11.13. ábra.Az emlősök női ivarszervrendszerének belső szervei és a petefészek felépítése

Apetevezetőkezdete, a petekürt ráborul a petefészekre. Az petevezető ehhez közeli kis tágulatában történik a megtermékenyítés. Az embrionális fejlődés kezdetét veszi, s eközben az embrió halad a méh felé. Améh(uterus) területén kitapad annak falához, majd a méhnyálkahártyába süllyed (beágyazódik). Abeágyazódás(implantáció) teremti meg annak lehetőségét, hogy kialakulhasson a magzati és az anyai szervezet között az emlősökre jellemző szoros kapcsolat. A méh már páratlan szerv, a külvilágból ebbe nyílik ahüvely(vagina), amely a nőstény állatok párzószerve. Egyes esetekben a húgycső ennek végső szakaszába nyílhat, máshol az ivarszerv és a vizeletképző szervrendszer önállóan vezet a külvilágba.

Az elsőrendű tüsző fejlődése során egyre nagyobb lesz és saját hormontermelése (ösztrogének) is nagymértékben fokozódik. Az érési folyamat végén a most már érett tüsző (Graaf-tüsző) az FSH, de főleg a hirtelen megnövekedett LH termelés hatására (LH-csúcs) fölreped, és a pete kilökődik. Ezt a folyamatot nevezik tüszőrepedésnek (ovulació).

Bizonyos állatokban, így pl. a macskákban is, az ovulációt a párosodás váltja ki (indukált ovuláció). A fölrepedt Graaf-tüsző bevérzik, majd röviddel ezután sárgatestté alakul. A sárgatest ösztrogéneket és progeszteront termel, majd ha az állat nem termékenyült meg, hormontermelésének csökkenésével fokozatosan elsorvad. Ha az állat vemhes lesz, a sárgatest tartósan működő terhességi vagy vemhességi sárgatestté alakul át, és hormontermelésével fenntartja a méhnyálkahártya beágyazódást és embrionális fejlődést lehetővé tevő állapotát. Szerepét egy idő múlva méhlepény eredetű hormonok veszik át. Minthogy a működő sárgatest a hipotalamusz-hipofízis rendszeren keresztül gátolja a peteérést, így a fennálló terhesség megakadályozza az újabb terhesség bekövetkezését.

Akülső nemiszerveka csikló és avulva(a hüvelynyílást határoló képletek gyűjtőneve).

Az emlősökhímivarszerveibelső ivarszervekre (herék, mellékherék, ondóvezetők és járulékos mirigyek), illetve külső ivarszervekre (herezacskó és hímvessző) tagolhatók (11.14. ábra). Ahere(testis) aherezacskóban(scrotum) foglal helyet. A herezacskó a hasfal ventrális kitűrődése, benne a hőmérséklet valamivel alacsonyabb, mint a testüregben, és ez a kis hőmérséklet különbség rendszerint nélkülözhetetlen a spermiumok normális fejlődéséhez, termékenyítőképességéhez. (Bizonyos emlősfajokban (pl.: szarvas) a herék csak a szaporodási időszakban találhatók meg a herezacskóbanban, különben a lágyékcsatornába vagy a hasüregbe húzódnak vissza.)

A here állománya kúp alakú lebenykékre tagolódik, amelyekben vékony, felcsavarodott csövecskék, herecsatornácskák nagy tömege található. A herecsatornácskák falában fejlődnek a spermiumok, a csatornácskák között, az ún.

interstitialis állományban a tesztoszteront termelő Leydig-sejtek találhatók.

11.14. ábra.Emlősök hímivarszervei

A herék a hasüregben fejlődnek, majd a magzati élet folyamán a lágyékcsatornán át innen szállnak le a herezacskóba.

Ahímivarszervek járulékos mirigyeiaz ondófolyadék termelésében, a spermiumok életképességének biztosításában játszanak fontos szerepet. A hím húgycső a húgyhólyagból lép ki és a hímvessző csúcsán nyílik a szabadba. Izmos falú cső, mely a vizeletet, valamint az ejakulátumot vezeti ki a szervezetből. Ahímvessző(penis) merevedésre képes (erectilis) párzószerv.

Legbelső része a medencecsonthoz kapcsolódik, és így erősen rögzíti a hímvesszőt. Szabadon levő kiemelkedő része testre és makkra tagolódik. Apenistestében és a makkban szivacsos test és barlangos testek vannak, amelyek vérrel megtelve megmerevítik a hímvesszőt és lehetővé teszik a hüvelybe való behatolását. A makk (glans) mögötti ároknál a makk bőre visszahajlik és a makkot borító fitymát hozza létre.

Az erekció bonyolult mechanizmusa jelentős egyszerűsítésekkel a következőképpen képzelhető el. A barlangos testekbe vezető artériák lumene nyugalmi állapotban igen szűk. Mindezek következtében rajtuk csak minimális mennyiségű vér áramlik át. Nemi izgalom hatására az erek átmérője megnő, a bezúduló vér telíti a barlangos testeket, mire ezek megduzzadnak. Ez a duzzadás csak egy határig növeli a penis méreteit, ui. a barlangos testet körülvevő erős kötőszövetes tok nem tágulékony. A hímvessző mérete egy határon túl tehát már nem nő, megmerevedik. Az ejaculatiót követően a nemi izgalom csökken, az említett artériák lumene szűkül, ezzel együtt fokozódik a vénás elfolyás, a hímvessző fokozatosan visszanyeri eredeti, nyugalmi méreteit.

Amegtermékenyítésa petevezető felső részén történik, az embrió beágyazódásának helye azonban már a méh.

A méh nyálkahártyája mirigyekben és erekben igen gazdag. A fejlődő embrió körül kialakulnak a magzatburkok, amelyek közül kettő létrehozza a méhlepény (placenta) magzati részét (11.11. ábra). Mivel a méhlepénynek van magzati és anyai része is, itt „találkozik” a magzati és az anyai keringés (természetesen a kettő nem nyílik egybe).

A magzatot a köldökzsinór köti a placentához, amelyben magzati erek futnak. A méhlepény az erszényesekben (Marsupialia) kezdetleges, utódaik így korán és viszonylag fejletlenül jönnek a világra. Azemlősök evolúciója sorána méhen belüli fejlődés hossza a placenta tökéletesedésével nőtt, ami a méhlepényes emlősök (Placentalia) elterjedését és sikerességét alapvetően befolyásolta. (11.15. ábra).

11.15. ábra.A méhlepény tökéletesedése lehetőséget ad a méhen belüli fejlődés időtartamának növekedésére, így fejlettebb utódok születhetnek

Összefoglalás

Az ivarszervrendszer általános felépítésének (ivarmirigyek és vezetékek) áttekintése után megnéztük a diploblasztikus állatok (csalánozók) ivarszerveit, majd áttértünk a triploblasztikus gerinctelen állatok szervrendszereire. Közülük részletesebben az örvényférgek (laposférgek), a tízlábú rákok és a rovarok (ízeltlábúak) szervrendszerét jellemeztük.

Felvázoltuk a gerincesek ivarszervrendszerének alapszabását, majd kialakulását összehasonlítottuk a magzatburok nélküliek és a magzatburkosok esetében. Ezután áttértünk a halak, kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök szervrendszerének részletesebb bemutatására. Rövid leírást adtunk a magzatburkokról, megnéztük a tojás, valamint egy magzatburkos (hüllő vagy madár) embrió felépítését. Végezetül kitértünk arra, hogy az emlősök szaporodásbeli sikere belső megtermékenyítésüknek, a méhen belüli fejlődés lehetőségének, azaz a méhlepény kialakulásának köszönhető.

Megválaszolandó kérdések és feladatok

1. Milyen feladatai vannak az ivarmirigyeknek, s mit nevezünk tüszőnek?

2. Általánosságban milyen szakaszai vannak az ivarutaknak, s ezeknek mi a feladata?

3. Mi a megtermékenyítés, s milyen funkciói vannak? Mi a szűznemzés jelensége?

4. Mutassa be röviden csalánozók, a férgek és a puhatestűek ivarszervrendszerét!

5. Jellemezze az ízeltlábúak, azon belül a tízlábú rákok és a csótányok ivarszervrendszerét!

6. Mutassa be röviden a gerincesek ivarszervrendszerének alapvető vonásait!

7. Hasonlítsa össze halak és a kétéltűek ivarszerveit!

8. Jellemezze a magzatburkosok ivarszervrendszerének fő vonásait, majd hasonlítsa össze a hüllők és a madarak ivarszerveit!

9. Mutassa be röviden az emlősök ivarszervrendszerét!

10. Adjon rövid leírást a magzatburkokról!

(systema vasorum) - (Cs.T., K.V., M.K., S.M., Sz.Zs., T.J.)

A keringési rendszer testfolyadék áramoltatását végzi annak érdekében, hogy az az általa szállított tápanyagokat, légzési gázokat a szervezet minden sejtjéhez eljuttassa. További szerepe az anyagcsere végtermékek (széndioxid, víz) elszállítása a légző– és kiválasztószervekhez, ahol azok leadódhatnak a környezetbe. A szervrendszer általánosan ellátandó feladatai annak alapján is megfogalmazhatók, hogy bizonyos állatcsoportokban ki sem alakul, hiszen fejlettsége más szervrendszerek fejlettségétől függ. Ha a tápanyagok elosztásában döntően a tápcsatorna vesz részt (béledényrendszer, l. örvényférgek), a kiválasztó szervrendszer hálózatot képezve önmaga keresi fel a test minden részét (l.protonephridium), vagy a légzési gázokat sejtekig szállító légzőszerv rendszer alakul ki (légcsőrendszer), akkor ez a szervrendszer hiányzik vagy gyengén fejlett lesz.

A testfolyadék áramoltathatóönálló fallal rendelkező, csőszerű edényekben, azazerekben. Ez esetben a keringési rendszertzárt keringési rendszernek, a benne keringő testfolyadékot pedigvérneknevezzük. Egy adott érszakasz izomzata olyannyira megerősödhet, hogy a vér mozgatásában vezető szerepet kap: megjelenik aszív(cor). Az a része, amely az ide beérkező vért fogadja, apitvar(atrium cordis). Általában gyengébb izomzattal rendelkezik az őt követőkamránál(ventriculus cordis). A kamra fala vékonyabb ott, ahol a testfolyadék mozgatása kisebb ellenállású edényekben történik (pl. vízi állatokban). A szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodás megnöveli a kamra izomzatának vastagságát.

A szív gyakran egy másodlagos testüreg részletben helyezkedik el, amelyet szívburoküregnek nevezünk. Ezt a szívburok(pericardium) lemeze határolja.

Az önmagába visszatérő szívburok szívfalhoz növő területét (lemezét)epicardiumnak, a környezethez fekvő területét (lemezét) pedigpericardiumnaknevezzük. A két lemez között savós folyadékréteg van, amely lehetővé teszi a két lemez egymáson való elmozdulását, így megkönnyíti a szív mozgását.

A szív felé vezető ereket visszereknek (vénáknak), a szívtől elvezetőket pedig verőereknek (artériáknak) nevezzük. A főverőér neve:aorta. A két rendszer kis átmérőjű szakaszait a szervek többségében hajszálerek (kapillárisok) kötik össze. A kapillárisok területén a vér átszűrődhet az érfalon, s vérsejtmentes szűrletet képezhet:

ez a nyirokfolyadék, azaz a limfa. Gerinceseknél nyirokerek gyűjtik össze, s szállítják vissza a szívbe. Az érrendszerbenbillentyűkalakulhatnak ki, amelyek az áramlás egyirányúságát biztosítják.

Ha a testfolyadék a véredényekből kilépve olyan terekbe kerül, amelyeknek nincsen önálló falazatuk, akkor a rendszertnyílt keringésnektekintjük. A keringés központja ez esetben is aszív, amelybevisszerekfuthatnak és ahonnan verőerek indulhatnak, de a szervek többségében nincsenek hajszálerek, vagy ezek nem képeznek összeköttetést az artériás és a vénás rendszer között. Az artériás rendszer a szervek közötti kötőszöveti terekbe (azaz sejtközötti állományba) nyílik, amelyeket szinuszoknak és lakunáknak nevezünk. Az előbbi alakja szabályosabb, csőszerű, az utóbbié szabálytalan. E tereknek nincsen önálló falazata, határait kötőszöveti lemezek és szervek fala képezi. Mivel itt a testfolyadék érfalon történő átszűrődés nélkül kerül ki a kötőszöveti állományba (a vér nem különül el a nyirokfolyadéktól), a testfolyadékotvérnyiroknak (hemolimfának)nevezzük.

A keringési rendszert kitöltő testfolyadékvérsejteket(alakos elemeket) ésplazmáttartalmaz. A vérsejtek fontos szerepet kapnak a kórokozókkal szembeni védelemben (immunválasz), a szervezetbe került idegen anyagok és paraziták elszigetelésében (betokozásában), valamint a véralvadás beindításában. Az oxigént szállítólégzőpigmentek vagy vérsejtekben koncentrálódnak, vagy a plazmában oldottak.

A mondottak kiegészítéseként három megjegyzést teszünk. 1. Az értípusok elnevezései gerinces viszonyokat tükröznek: a gerinctelenek érfalának felépítése és így tulajdonságai nem feltétlen egyeznek a gerinces állatokéval.

2. A keringési rendszer típusának meghatározása sokszor „statisztikai alapú”: a zárt keringési rendszer nem azt jelenti, hogy egyes szervekben nem fordulhatnak elő szinuszok (pl. gerincesek lépe és mája)! Fordítva is igaz: ha a keringési rendszer nyílt, bizonyos szervekben akkor is kialakulhatnak hajszálerek (pl. rákok csápmirigye)! 3. Az erek (így a szív) falát középső csíralemez eredetű sejtek alkotják.