5. A KUTATÁS EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA
5.3. Az óvodások szociális kompetenciájának korcsoportok
A szociális kompetencia három mutatója közül a megküzdési mechanizmusok és a szociometria változói mentén indokolt megvizsgálni a korcsoportok közötti különbségeket, ugyanis a Szociális Kompetencia Kérdőív korcsoportonként külön mérte fel a társas készségeket. A szociometriai értékelésben korcsoportok szerint nem találtunk jelentős különbséget abban, ahogyan a gyermekek egymást értékelik, ezért a továbbiakban csak a megküzdési mechanizmusokra nézve tárjuk fel a korcsoportokra jellemző preferenciákat.
Mintánkban a szociometriai státusz megszerzésében nem mutatkoztak hatékonyabbnak a nagyobb gyermekek. Az eredmény azonban
17 Az ellentmondás megfejtését lásd az 5.6.4. alfejezetben a 210. oldalon.
18 Az alfejezetben leírt eredményeket tárgyaltuk az LDMD Nemzetközi Konferencián (Lazsádi, 2017), illetve néhány adat megjelent a Pedacta folyóiratban (Albert-Lőrincz és Lazsádi, 2016).
nehezen interpretálható, mivel nem vizsgáltuk külön az életkor szempont-jából vegyes és heterogén csoportokat. Amennyiben nem vizsgáltuk, hogy hány évesek az egyes gyerek szociometriai értékelését nyújtó csoporttársak, nem tudjuk azt vizsgálni, hogy az 5–7 éves gyermekek kihez képest hatékonyabbak vagy sem.
5.3.1. A megküzdési mechanizmusok alkalmazásának eltérései óvodai korcsoportok szerint
A megküzdésre vonatkozó értékeléssel rendelkező gyermekeknek több mint fele nagycsoportos. A pedagógus-értékeléssel rendelkezők mintája (459 eset) a következőképpen oszlik meg: 19%-a 3–4 éves, 24%-a 4–5 éves, 57%-a 5–7 éves. A gyermekek értékelésével 360 esetben rendelkezünk, korosztály szerinti megoszlása hasonló: 17/24/59 százalék.
Én-helyzetekben a gyermekek az életkoruk függvényében az egyezkedés (χ2(2)=10,834; p=0,004) és az érzelemi reakció (χ2(2)=17,512;
p=0,000) esetében adtak eltérő válaszokat. Páronkénti összehasonlításban az egyezkedést az 5–7 évesek jelentősen gyakrabban alkalmazzák a 3–4 éveseknél (U=4663; p=0,001), míg az érzelmi válasz az 5–7 éveseknél ritkábban fordul elő, mint a két kisebb korcsoportnál (4–5 év: U=7963;
p=0,006/3–4 év: U=4663; p=0,001), a kis- és középcsoport között nincs szignifikáns eltérés. A gyermekek válaszai mentén kimutatható életkori különbségeket az én-helyzetben alkalmazott megküzdésekre vonatkozóan a 16. ábra szemlélteti.
16. ábra: A megküzdési mechanizmusok életkori különbségei én-helyzetben önértékelés alapján Kruskall-Wallis rangérték átlagokkal
A pedagógusok válaszai alapján a bántalmazást leszámítva minden én-helyzetbeli megküzdési változó esetén eltérés figyelhető meg a korosztályok között. Az elkerülés (χ2 (2)=10,176; p=0,006) és az érzelmi ventilálás (χ2 (2)=9,333; p=0,009) a kisebb gyerekeknél fordul elő
gyakrabban. Az ellenállást (χ2 (2)=13,971; p=0,002), segítségkérést (χ2 (2)=7,415; p=0,025), egyezkedést (χ2 (2)=12,533; p=0,002) a nagyobb gyermekek alkalmazzák többször. Páronkénti összevetésben a 4–5 éves gyerekek a segítségkérést gyakrabban választják kisebb társaiknál (U=3813;
p=0,008), az elkerülést ritkábban (U=3906; p=0,014). A nagycsoportosok a 4–
5 évesekhez képest az ellenállást többször választják (U=12348; p=0,016). A 3–4 évesek és az 5–7 évesek között különbözik az ellenállás (U=9077;
p=0,001), az elkerülés (U=9107; p=0,002), az egyezkedés (U=8686; p=0,000) és az érzelemi reakció mértéke (U=9633; p=0,008). A pedagógusok értékelése mentén a megküzdési mechanizmusok alkalmazásának életkori különbségei én-helyzetben a 17. ábrán követhetők.
17. ábra: A megküzdési mechanizmusok életkori különbségei én-helyzetben a pedagógus értékelése alapján Kruskall-Waliis rangértékekkel
Láthatjuk, hogy a gyermekek értékelése alapján a változás csak nagyobb léptékben érhető tetten: az óvodakezdéstől nagycsoportos korra változik meg a két megküzdési készség: az egyezkedés mértéke nő, az érzelmi válasz gyakorisága csökken – ez utóbbi, úgy véljük, az érzelmi önszabályozás képességének kialakulásával (Kalpidou és mtsai, 2004; Saarni, 1999) egyre ritkábbá válik. A pedagógus értékelése árnyaltabban mutat rá a különbségekre: a legtöbb megküzdés esetén jelentős különbség mutatható ki a 3–4 évesek és az 5–7 évesek önvédelemre irányuló megküzdéseiben, ami azt jelzi, hogy az óvodai évek alatt a természetes fejlődés, az óvodai és családi szociális hatások látványos fejlődést idéznek elő a társas készségek fejlődésében. Némely mechanizmus, mint a segítségkérés és az elkerülés, már 4–5 éves korra változáson megy keresztül (a pedagógusok válaszai alapján).
A segítségkérés növekvő gyakoriságát a gyermek beszédfejlődésével indokoljuk, ugyanis 4 éves korában a gyermek verbális képességeinek
köszönhetően alkalmassá válik arra, hogy szinte minden helyzetben kifejezze társas szándékait (Cole és Cole, 2006). Egy év óvodai tapasztalat után a gyermeknek a pedagógus iránti bizalma is előrelendíti a segítségkérés mechanizmusát, viszont a gyermek még nem rendelkezik azzal az önbizalommal és kezdeményező képességgel (Erikson, 2015), amelyekkel az egyezkedés és ellenállás mechanizmusait működtethetné.
Az egyezkedés és az ellenállás megküzdésekről nyert eredménye-inket megerősítik a magyarországi és olasz longitudinális kutatások (Zsolnai és mtsai, 2008), mindkettőről egyöntetűen azt találták, hogy a nagyobb korcsoportra jellemzőek. Mindkét készség alkalmazása függ a verbális készségektől és konfrontáló stratégiának minősülnek (amint az a klaszterelemzésből is kiderül) – én-erőt, magabiztosságot követelnek. A segítségkérés kapcsán nyert eredmények kevésbé következetesek: az olasz felmérés alátámasztja a támaszkereső magatartás növekedését az életkorral, a magyarországi mintán azonban a segítségkérés én-helyzetben éppen a kisebbekre volt jellemző. Ha megfigyeljük az 17. ábrát, akár mindkét eredménynek igazat adhatunk: a segítségkérés 3–5 év között nő, az ötödik évtől hanyatlik.
Társ-helyzetben a gyermekek értékelése alapján nem mutatható ki szignifikáns különbség a korosztályok megküzdés-preferenciái között. Az óvónők válaszait elemezve szignifikáns eltérést találtunk a korcsoportok között a segítségkérés (χ2 (2)=7,815; p=0,020), az elkerülés (χ2 (2)=16,577;
p=0,000), az érzelmi válasz (χ2 (2)=8,450; p=0,015) és bántalmazás megküzdések esetében (χ2 (2)=6,105; p=0,047). Elvárásainkkal ellentétben a segítségnyújtás mértéke sem nő az életkorral a vizsgált periódusban.
A pedagógusok értékelése mentén a társ-helyzetben alkalmazott megküzdések életkori különbségei a 18. ábrán követhetők.
18. ábra: A megküzdési mechanizmusok életkori különbségei társ-helyzetben a pedagógus értékelése alapján Kruskall-Wallis rangértékekkel
Társ-helyzetben az 5–7 évesek többször fordulnak segítségért, mint a 3–4 éves óvodások (U=9391; p=0,007). Ezzel egybehangzó eredményre jutott a magyarországi kutatás is (Zsolnai Anikó és mtsai, 2008). Az elkerülés (U=9030; p=0,000), valamint az érzelmi ventilálás (U=11223; p=0,015) a 3–4 éveseknél gyakoribb megnyilvánulási forma, mint az 5–7 éves óvodásoknál – ezek a készségek az én-helyzetekben is hasonlóan változtak az életkor függvényében. A fizikai agressziót illetően a korcsoportok közötti különbséget a Mann–Whitney post-hoc próba nem mutatta ki. A megküzdési mechanizmusok alkalmazásának korcsoportok szerinti eltéréseire vonatkozó eredményeket a 16. táblázat foglalja össze.
16. táblázat. A megküzdési stratégiák korcsoportok szerinti eltérései A gyermek értékelése Pedagógus értékelése
Én-helyzet Társ-helyzet Én-helyzet Társ-helyzet
Segítségkérés n.s. n.s. 3–4 < 4–5 3–4< 5–7
Elkerülés n.s. n.s. 5–7, 4–5 < 3-4 5–7 < 3–4
Ellenállás n.s. n.s. 3–4 < 5–7 n.s.
Egyezkedés 3–4 < 5–7 n.s. 3 –4 < 5–7 n.s.
Bántalmazás n.s. n.s. n.s. n.s.
Érzelmi válasz 5–7 < 3–4 n.s. 5–7 < 3–4 5–7 < 3–4
Segítségnyújtás n.s. n.s. n.s. n.s.
Megjegyzés: n.s.=nem szignifikáns
Társ-helyzetben jelentős különbségek az alsó és felső korcsoport között mutathatók ki, akárcsak az én-helyzetek többségében.
5.3.2. A szociális kompetencia korcsoportok szerinti eltéréseire vonatkozó eredmények összegzése és következtetések
Eredményeink alapján bizonyos megküzdési mechanizmusok alkalmazása korcsoportonként különbözik.
H(2) A feltételezésünket igazolták a következő eredmények:
‐ Az egyezkedés és az ellenállás a nagyobb gyermekekre jellemző.
‐ Az érzelmi válasz, az elkerülés a kisebbek gyakori válaszreakciója mindkét szituációban.
A kezdeti hipotéziseknek ellentmondó eredmények:
‐ A segítségkérés a nagyobb gyermekekre jellemző (a pedagógus-válaszok alapján), már 4–5 éves kortól gyakrabban alkalmazzák az óvodások.
‐ A segítségnyújtás és a fizikai bántalmazás tekintetében nincs jelentős különbség a korcsoportok között, alkalmazásuk nem életkorfüggő az óvodai korcsoportok szintjén.
‐ A nagyobb gyermekek nem részesülnek pozitívabb szociometriai értékelésben társaik részéről.
Körvonalazódik számunkra, hogy a nyelvi készségeket igénylő mechanizmusokat – ahol a társsal, vagy a pedagógussal szükséges kommunikálni – a nagyobb korcsoportokban használják az óvodások. Csak részben igazolódott az a feltételezésünk, hogy felnőttel való interakciót az alsó két korcsoportban gyakrabban kezdeményeznek a gyermekek: 3–4 évesen kevésbé jellemző, de 4–5 éves kortól már megbátorodnak erre a típusú kapcsolattartásra a gyermekek, ezzel szemben a kortárssal való nyelvi konfrontáció formái csak a nagycsoportban erősödnek meg. A nem konfrontáló, passzív mechanizmusok alkalmazása szintén csökken az óvodáskor végére, az elkerülő válaszreakció már 4–5 éves korban ritkább. Ez az eredmény arra is felhívja a figyelmünket, hogy kiscsoportban az elkerülést és az érzelmi ventilációt nem indokolt maladaptív stratégiaként számon tartani, ugyanis a szükséges készségek és képességek a gyermek életkori sajátosságából adódóan fejletlenek. A proaktív magatartáshoz szükséges eszköztár a 3–7 éves időszakban folyamatosan nő.
Váratlan eredménynek tekintjük, hogy a segítségnyújtás és a fizikai agresszió kapcsán nem mutatható ki életkori különbség. Érdekes módon a bántalmazást illetően nem igazolják egymást a különböző kutatások eredményei: a két külföldi vizsgálatban ellentmondó eredményre jutottak a kutatók – a magyarországi gyerekeknél a bántalmazás mértéke az életkorral nőtt, az olasz óvodásoknál csökkent –, kutatásunkban pedig nem szignifi-kánsak a különbségek egyik szituációban sem. Mivel ez a két megküzdési forma a társas interakciók két ellentétes pólusán helyezkedik el, mint proszociális és antiszociális viselkedés, markáns különbségekre számí-tottunk. Az eredmény azonban arra utal, hogy ezek a viselkedési formák nem az éréssel függenek össze, hanem más tényezők befolyásolják, ezekben az esetekben nagyobb környezeti hatásra számítunk.