5. A KUTATÁS EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA
5.2. A szociális kompetencia mutatói közötti kapcsolatok
A szociális kompetencia mutatói közötti kapcsolatok elemzése során arról szeretnénk releváns információkat nyerni, hogy melyek a hatékony stratégiák óvodáskorban, melyek azok a változók, amelyek kapcsolata igazolja a társas készségek és képességek magas szintű funkcionálását, vagy ellenkezőleg, valamilyen hiányosságra hívja fel a figyelmet.
5.2.1. A megküzdési mechanizmusok és a szociális kompetencia fejlettsége közötti kapcsolat
A megküzdési formákat továbbra is két társas szituációban elemezzük: én-helyzetben és társ-én-helyzetben. A kérdőív alapján a gyermek maga és az óvónője értékeli a helyzeteket. A Szociális Kompetencia Kérdőívre (SZKK) a szülő és a pedagógus részéről is van értékelésünk. A leírásban csak a szignifikáns kapcsolatok bemutatására térünk ki, a korrelációs értékek megtalálhatóak a 15. táblázatban. A megküzdési mechanizmusokat előbb a gyermekek önértékelése, majd a pedagógus értékelése mentén vetjük össze az SZKK pontszámokkal.
Én-helyzetben (15. táblázat első és harmadik oszlop) a segítségkérő megküzdés együttjár mind a szülők (SZKK-SZ), mind a pedagógusok (SZKK-P) szociális kompetencia értékelésével. A bántalmazó megküzdés negatívan korrelál a SZKK-P skálával. Ezek a kapcsolatok mindkét megküzdés-értékelő (a gyermek és az óvónő) válaszai szerint érvényesek, de további kapcsolatokat találtunk a pedagógus megküzdésre adott értékelése alapján: az SZKK-P pozitívan korrelál az egyezkedéssel, és negatívan az érzelmi ventilálással. Az ellenállás és az elkerülés nem függ össze a szociális kompetencia fejlettségével én-helyzetben.
Társ-helyzetben (15. táblázat második és negyedik oszlop) a gyermek értékelése szerint csak az elkerülés mutat szignifikáns negatív korrelációt az SZKK-P pontszámokkal. A pedagógus értékelése szerint a negatív korrelációk sorában foglal helyet a fizikai bántalmazás is, míg az egyezkedés és a segítségnyújtás pozitívan korrelál az SZKK-P értékeivel. Ezek a megküzdés-párok a klaszterelemzésben is egymással társultak. Az ellentétes előjellel rendelkező készségpárokat a cselekvés motivációja és eredménye is
16 A szociális kompetencia mutatói közötti kapcsolatokra vonatkozó eredmények egy részét bemutattuk és publikáltuk a SGEM Nemzetközi Konferencián (Lazsádi, 2015).
megkülönbözteti egymástól: az elkerülés és a fizikai bántalmazás során a gyermek érzelmi indíttatásból egy pajtást „bajban hagy” vagy „bajba kever”, az egyezkedő és a segítségnyújtó magatartás a társat kisegíti a bajból.
15. táblázat. A megküzdési mechanizmusok és az SZKK szerinti szociális kompetencia fejlettség szignifikáns korrelációs együtthatói rs
A gyermek értékelése Pedagógus értékelése
Én-helyzet Társ-helyzet Én-helyzet Társ-helyzet Segítségkérés Sz: 0,194*
n.s. Sz: 0,115*
n.s.
P: 0,172* P: 0,107*
Elkerülés n.s. P: - 0,190** n.s. P: - 0,383**
Egyezkedés n.s. n.s. P: 0,445** P: 0,149**
Bántalmazás P: –0,125* n.s. Sz: - 0,168*
P: - 0,109*
P: - 0,292**
Érzelmi válasz n.s. n.s. P: - 0,130* n.s.
Segítségnyújtás n.s. n.s. n.s. Sz: 0,200**
P: 0,266**
Megj. Sz: szülői kérdőív; P: pedagógusi kérdőív; * p<0,05; ** p<0,01
A segítségkérés pozitív kapcsolatát a szociális kompetenciával minden lehetséges értékelés igazolta én-helyzetben. A támaszkeresés – amint az a leíró statisztikából kiderült –, egy igen gyakori megküzdési forma óvodáskorban.
Ezzel a válaszreakcióval a gyermek a problémát ugyan nem a stresszorral való interakcióban oldja meg, de aktívan cselekszik a saját maga érdekében.
Óvodás korban a hatékony stratégiák közé sorolja a szakirodalom (Thorne és mtsai, 2013), ugyanis a helyzet felismerésének készségét, kommunikációs képességet, felnőtthöz való bizalmat feltételez. Az egyezkedő megküzdés is magas szociális kompetenciával társult, de csak akkor, ha mindkét kérdőívet a pedagógus értékelte, akkor viszont – a többiekhez képest – kimagasló a korrelációs együtthatóval. Bernstein (1978) elmélete alapján ez nem meglepő, ugyanis az egyezkedés verbális készségeket és demokratikus viszonyulás-módot feltételez, amelyeket az intézményes oktatás értéknek ismer el.
A szociális kompetencia fejlettségével fordítottan arányos a fizikai bántalmazás és az érzelmi reakciók gyakorisága én-helyzetben. Az agressziót a szakirodalom is a szociális kompetencia hiányosságaként tartja számon (Gower és mtsai, 2014), több készség alulfunkcionálásához köt. Az érzelmi központú stratégiákat a felnőttek coping-mechanizmusaira vonatkozó kutatások a kevésbé hatékony stratégiák közé sorolják, az óvodáskorban azonban, mivel fokozottabb érzékenység és érzelmi labilitás jellemző,
gyakori és elfogadható válaszreakció a sírás. Ezt támasztja alá az is, hogy az érzelmi válasz és szociális kompetencia közötti negatív korreláció nagyon alacsony.
Társ-helyzetben az elkerülés negatív korrelációja a legerősebb a szociális kompetencia fejlettségével. Az elkerülő magatartást a szociális visszahúzó-dottság (withdrawal) és internalizáló problémák (internelizing problems) velejárójaként tartják számon (Fabes és Eisenberg, 1992), és a kutatók egyetértenek abban, hogy a kevésbé hatékony mechanizmusok közé tartozik (Warchola, 2007; Fincham, 2001). Mivel az elkerülés a harmadik leggya-koribb megküzdési forma társ-helyzetben, mind a gyermekek, mind az óvónők válaszai szerint, indokolt tehát odafigyelni erre a problémakörre. A társ-helyzetben alkalmazott mechanizmusok közül a segítségnyújtás is figyelemre méltó, de csak a pedagógus megküzdés-értékelése szerint jár együtt magasabb szociális kompetencia fejlettséggel. A gyermekek könnye-débben válaszolják azt, hogy segítséget nyújtanak (válaszaik 40%-ban), a pedagógus valószínűleg jobban differenciálja, hogy kikre jellemző a proszocialitás.
5.2.2. A szociális kompetencia fejlettsége és a kortársak szocio-metriai értékelése közötti kapcsolat
A nemzetközi eredményekkel egyetértésben (Zhang és mtsai, 2014; Denham és mtsai, 1990) azt találtuk, hogy azok a gyermekek, akiknek a szociális kompetencia fejlettségét magas pontszámmal illették a felnőttek, gyakrabban értékelik pozitívan a csoporttársaik is (SZKK-Sz: r=0,240, p=0,001; SZKK-P:
r=0,246; p=0,001). Az alacsony szociális kompetenciával küzdő gyermekek társaik részéről is gyakran kapnak elutasító értékelést (SZKK-Sz: r=-0,189, p=0,017; SZKK-P: r=-0,343, p=0,000). Ez az eredmény felhívja a figyelmet arra a beszűkülő körre, amelyre Saarni (1999) is hivatkozik, mely szerint a szociális helyzetekben kevésbé hatékony gyermekek elutasításban részesülnek, kudarcuk pedig egyre inkább elzárja őket a szocializációs lehetőségektől, izolálódáshoz vezethet.
5.2.3. A csoporttársak szociometriai értékelése és a megküzdési mechanizmusok közötti kapcsolat
Ebben az alfejezetben előbb az én-helyzetekben alkalmazott megküzdések és szociometriai értékelés viszonyát tárjuk fel, majd áttérünk a társ-helyzetben alkalmazott megküzdésekre.
A megküzdési stratégiák és a szociometriai státusz viszonyában én-helyzetben következetes eredményt nyerünk a bántalmazás kapcsán: azokat
a gyermekeket, akik saját értékelésük szerint gyakran folyamodnak fizikai agresszióhoz, gyakran illetik negatív jelöléssel csoporttársaik (rs=0,173;
p=0,022), és ritkán jellemzik semleges jellel a velük való viszonyt (rs=–0,235;
p=0,002). A pedagógus válaszai alapján gyakran fizikai bántalmazást alkal-mazó gyermekekkel kapcsolatban hasonló eredményeket nyerünk: nem kedvelik őket társaik (r=160; p=0,025), és ritkán értékelik őket pozitívan (r=–
0,161; p=0,024). Az értékek alapján az agresszív megoldások nem vezetnek közkedveltséghez a kortársak körében. Ez megegyezik a nemzetközi ered-ményekkel.
Az egyezkedés és a szociometriai értékelés közötti kapcsolat szintén kiemelkedő, a viszony azonban nehezen értelmezhető, ugyanis a két értékelő – a gyermek és az óvónő – megküzdés-értékelése mentén eltérő ered-ményeket nyerünk. Az egyezkedést választó gyermekeket a kortársak nem értékelik pozitívan (rs=–0,182; p=0,016), és gyakran semlegesnek jelölik őket (rs =0,153; p=0,043). A pedagógus értékelése szerinti egyezkedés negatívan korrelál az elutasítással (r=–246; p=0,001), pozitívan a semleges választással (r=0,202; p=0,004). A pedagógus által egyezkedőbbnek vélt gyermekek elutasítottsága alacsony, míg az önértékelés alapján egyezkedőnek mutat-kozó gyermekek nem népszerűek a kortárscsoportban. Tulajdonképpen egyik érték sem képvisel határozott álláspontot a negatív, vagy a pozitív oldalon, de valamelyest ellentmondanak egymásnak, ugyanakkor közös bennük az, hogy mind a gyermekek, mind a pedagógusok értékelésében az egyezkedő problémamegoldás együttjár a kortársak semleges jelölésével.
Joggal merül fel a kérdés, hogy miért van ellentmondás a pedagógus és a gyermek-válaszok szerinti egyezkedő megküzdés „népszerűsége” között, és mi vezet oda, hogy az egyezkedést alkalmazó gyermekek gyakran semleges reakciót váltanak ki társaikból?
A gyermekek megküzdés-válaszai alapján az egyezkedés társ-helyzetben sem jár együtt a népszerűséggel, sőt, a csoporttársak negatív jelölésével korrelál (r=-0,162; p=0,032), valamint negatívan korrelál a semleges jelöléssel (r=-0,198; p=0,009). Az egyezkedés társ-helyzetben is ismétlődő negatív irányú kapcsolata a népszerűséggel arra utal, hogy az egyezkedés nem egy kedvező interperszonális megküzdés gyermekek között, de ez ellentmond annak az eredménynek, amely szerint az egyez-kedés együttjár a szociális kompetencia fejlettségével, és a szakirodalomban olvasottakkal sem összeegyeztethető. Indoklását a későbbiekben lesz lehetőségünk kifejteni, a szocio-demográfiai tényezők ismeretében végzett összefüggéselemzések alapján.
Társ-helyzetben a segítségnyújtás kapcsolata a szociometriai értékeléssel szintén jelentős: a pedagógus által segítőkészséggel jellemzett óvodás ugyan
nem nyer kiemelkedően sok pozitív választást, de társai ritkán értékelik negatívan (r=–0,147; p=0,043). Ebből kiindulva a segítségnyújtás, mint a leginkább proszociálisnak minősíthető szociális viselkedés én-helyzetben hatékony stratégiának minősül a kortársviszonyok szempontjából.
A szociometriai értékelés és a megküzdési mechanizmusok közötti kapcsolatot részletező alfejezet befejező gondolataként kiemelnénk, hogy érdekes módon szignifikáns eredmény mindig csak a negatív és semleges szociometriai értékelések esetében mutatható ki, a pozitív kortárs-értékelések nem módosulnak a megküzdések alkalmazásának függvényében.
5.2.4. A szociális kompetencia mutatói közötti kapcsolatokra vonatkozó eredmények összegzése és következtetések A fejezetben a szociális kompetencia különböző mutatói közötti össze-függéseket kerestük. A három mutató – a társas megküzdések, a szociális kompetencia fejlettsége és a szociometriai közkedveltség – között szoros együttjárást feltételezünk, a kapcsolatokat három alpontban teszteltük.
H(1).a Eredményeink igazolták a feltételezésünk első pontját. Az óvodáskorban adaptív mechanizmusnak ismert megküzdési mechaniz-musok – a segítségkérés, az egyezkedés, valamint társ-helyzetben a segítségnyújtás – együtt változnak a szociális kompetencia fejlettségével.
Ezzel szemben, a szociális kompetencia hiányosságaival én-helyzetben az agresszió, társ-helyzetben az elkerülés társult, mindkettőt viselkedés-problémaként tartja számon a szakirodalom, az elsőt, mint externalizáló, a másodikat, mint internalizáló magatartást. Az érzelmi ventilálás is bizonyos körülmények között negatívan korrelált a szociális kompetenciával, de a kapcsolat gyenge.
H(1).b A feltételezés második pontja a szociális kompetencia és a szociometriai értékelés közötti kapcsolatra vonatkozóan szintén igazolást nyert. A szociális kompetencia fejlettségével arányosan növekedik a csoportban elért közkedveltség mértéke is. A szociális kompetenciában alacsony szinten teljesítő gyermekek gyakran kapnak elutasító értékelést a társak részéről.
H(1).c Harmadikként a népszerűség és a megküzdési mechaniz-musok kapcsolatát vizsgáltuk, ahol feltételezéseink részben nyertek igazolást:
A fizikai bántalmazás gyakori alkalmazása a társak gyakori elutasítását vonja maga után.
A segítségnyújtó magatartást gyakorló gyermeket éri a legkevesebb negatív értékelés a kortársak részéről.
Az egyezkedő megküzdés esetén ellentmondásosak az eredmények, hatékonysága csak a pedagógusok
megküzdés-értékelése esetén igazolódott be: a problémahelyzetekben egyezkedőnek észlelt gyermekeket kevésbé utasítják el társaik.
A gyermekek válaszai mentén ezzel ellentétes eredményt kaptunk: azok az óvodások, akik az egyezkedő magatartást preferálták, negatív értékelésben részesültek csoporttársaik részéről.
Az elkerülés, az érzelmi ventiláció és a segítségkérő megküz-dések nem módosítják a kortársak értékelését.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy a felnőttek (szülő és pedagógus) értékelései a gyermekek szociális kompetencia fejlettségét illetően és a csoporttársak szociometriai értékelései egybehangzóak, az eredmények megerősítették egymást. A megküzdési formákról pedig – a szakiroda-lommal összhangban – megtudhattuk, hogy óvodáskorban melyek vezetnek célra a társas érvényesülésben, melyek kevésbé. A segítségkérés, a segítségnyújtás és az egyezkedés hatékony stratégiának minősült. A legkevésbé hatékony stratégiának az agresszivitás mutatkozott én-helyzetben, illetve az elkerülés társ-helyzetben. Az agresszivitást alkalmazó gyermekeket a csoporttársak is negatívan értékelték. Az egyezkedésre vonatkozó pozitív eredmények nincsenek összhangban a kortárs szociometriai értékeléssel a gyermekek megküzdés-válaszai esetében. Az ellentmondás további kérdéseket vet fel az egyezkedést választó gyermekek jellemzőiről, de a szociometriai értékelők sajátosságairól is. A válaszra visszatérünk az egyezkedés és a demográfiai tényezők összefüggéseit vizsgáló fejezetben17.