Én azonban a sajtóczenzura állásfoglalásának ezen megismerése óta nem mertem tollat ragadni, mert az ember nem ir egy 100–200 oldalas munkát csak azért, hogy a czenzura azután a non possumus-t ráüsse. Ezt az ember nem teszi meg, bármennyire tisztelje is a sajtóczenzura büróját.
Gr. Károlyi Mihály: Pályi Edének azonban szabad!
Gr. Batthyány Tivadar: Igen helyesen utal t. képviselőtársam arra, hogy van kivétel, ameny-nyiben, miután a Budapesti Naplóban napvilágot láttak bizonyos tervezetek a középeurópai ál-lamok szövetségéről, megjelent ugyanattól a szerzőtől, egy magyar hírlapírótól, »Deutschland und Ungarn« czímen egy brosüra is, amely szintén bizonyos ideákat fejteget. Én az állam-szövetség eszméjével nem tudnék szimpatizálni és így a hírlapíró úr munkájával szemben is szívesen kifejtettem volna álláspontomat. Mivel azonban ezt a czenzura miatt máshol nem tehetem, ne vegye tőlem rossz néven a t. ház, ha ezeket itt elmondtam és ha még utalok a következő konkrétumokra is.
[...]
Zboray Miklós felszólalása az első indemnitási javaslat képviselőházi vitájában.
(1915. május 4.)31
Zboray Miklós: Ezek után engedje meg a t. ház, hogy egy nagyhorderejű kérdésre térjek át, amelyről ma már két szónok beszélt, akik rámutattak a viszás és érthetetlen állapotra, amely a czenzura terén nálunk uralkodik. A czenzurát az 1912:LXIII. tc.-ben a ház megszavazta. Meg-szavazta azzal, hogy ez minden oly cselekményre vonatkozik, amely a harczászat érdekeit érinti.
Később, amikor a kivételes intézkedések életbeléptek, ministeri rendelet jelent meg, amely eltiltotta a fegyveres erő állásaira, mozdulataira, az erődök fegyvereire, hadiszerek, élelmisze-rek, municziók hollétére, szállítására vonatkozó köz leményeket. Ez ellen nincs is senkinek kifogása, bár bizonyos esetekben viszásságot látunk, mert azt hiába mondja valaki, hogyha a tábori posta helye megjelöltetik, amint a német hadseregnél megjelölhető és közölhető volt, hogy ebből nagy baj származhatik és a hadállás megtudható. Ez nem igen valószínű, de el-szenvedtük, hisz a fő a lényeges az volt, hogy hozzátartozóinktól hellyel-közzel hírt halljunk, vagy mi hirt adjunk nekik.
De megjelent egy másik ministeri rendelet is, amely már kiterjesztette ezt a törvényben gyökerező elvi megállapítást. Ez a ministeri rendelet már kimondja, hogy minden oly hírnek közlése, amely a lakosság körében nyugtalanságot vagy izgalmat kelthet, hátrányos befo-lyással lehet a monarchia katonai helyzetére és a hadviselés érdekeit is veszélyezteti, az ilyen hírek csak akkor közölhetők, ha azok hivatalos forrásból erednek, vagy közlésükhöz a magyar királyi ministerelnök sajtóirodája, vagy a nyomtatvány megjelenési helyén illetékes kormány-biztos kifejezetten hozzájárul. (Mozgás.)
Néhány példát óhajtok felhozni abból a szempontból, hogy a gyakorlati életben hogyan kezelte-tett ez, hogy ez a szabály betartatott-e és hogy nem áll-e az, amire beszédem végén rá fogok térni,
31 KN, 1910. XXVI. kötet, 576. ülésnap.
hogy itt igazán önkényesen egy láthatatlan kéz intézi a dolgokat, amely hol eltakar, hol kitakar, hol oly dolgokat akadályoz, amelyekre nézve igazán nem lehet azt mondani, hogy izgalomba ejtenek embereket, népeket, kedélyeket, de ha ejtenek, akkor sem egyformán kezeli az érdekelteket.
Elsősorban rámutathatok arra, hogy nem tudom, tendenczia-e, szándékosság-e, nem aka-rom feltételezni, de sokszor úgy tűnik fel, mintha a sajtóirodában volnának ellenzék-ellenes egyének, akik ebbeli szimpátiájuk és antipatiájuk szerint kezelnék a dolgokat.
Engedje meg a t. ház, de Wekerle Sándor volt ministerelnököt, az ország egyik díszét, nem tekinthetjük olyannak, aki a levegőbe beszél, akinek a szava kis egyénecskék által esetleg ott a sajtóirodában czenzurázható legyen. Az ő nagy kvalitásai felül állnak azon, hogy kiskaliberű czenzor intézkedhessék arra nézve, hogy, mit és hogyan közölhessenek az ő szavaiból. És ime, megjelent egy bizalmas értesítés, amikor Wekerle felolvasást tartott közgazdasági állapota-inkról és azt mondja: »A hadfelügyeleti bizottság albizottsága kéri a szerkesztőséget, hogy Wekerle beszédét csak a távirati irodában megjelent szöveg alapján közölje, kivonatot is csak abból a szövegből adjon, valamint a beszédet kommentárral is csak a szöveg alapján illesse.
Budapest, 1915 február 16.« (Mozgás.)
Nem hiszem, hogy a házban lenne komolyan gondolkozó képviselőtársam, aki hozzájárul-hatna ahhoz, hogy a nagykaliberü, kiváló hazafi nak, Wekerle Sándornak beszédét ily módon lehessen czenzurázni. (Mozgás.)
Tovább megyek. Gróf Andrássy Gyula volt az, aki, hogy parlagi kifejezést használjak mindnyájunk érzelmeit tolmácsolta, amikor azt mondta, hogy e háború vetette fel a magyar-ság elhatározásának, lelkesedésének önfeláldozásának oly díszes szimptomáit, hogy büszke, hogy kétszeresen büszke, mert magyarnak vallhatja magát. Elmondhatjuk mi is, hogy ez a háború mutatta meg, hogy Andrássy Gyulának mily nagy tudása ékesszólása s hogy egyéni-sége oly kiváló, hogy büszkék lehetünk mi is, miszerint olyan kiváló emberünk van. (Éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És amikor minden kicsinyes melléktekintetet félre téve, Take Joneskuval nagykonczepczióju szellemi csatát vívott a magyarság érdekében, akkor jött egy utasítás, hogy a czikkeknek csak egy részét lehet közölni, de mindenütt ki kellett hagyni, hogy ezt Andrássy Gyula mondta. (Derültség, a bal- és a szélsőbaloldalon.)
Itt van Szterényi József. Hágában egy kiváló nagy elterjedésű tekintélyes lapban czikket írt. A külügyminister átolvasta, helyeselte, maga küldte el a czenzurának, hogy továbbítsa és leadassék és akkor a czenzura megtagadta közlését, nem engedte meg. (Derültség.)
Hogy milyen a czenzor természetrajza, annak fényes bizonyítéka az is, hogy megjelent május elsején esti 9 óra 30 perczkor a következő bizalmas értesítés (olvassa:) A hadfelügyeleti bizottság sajtóügyi albizottsága a pénzügyminister megbízásából tisztelettel felkéri a t. szer-kesztőségeket, hogy az uj hadikölcsönről kiadott kommünikéhez egyelőre semmiféle kom-mentárt ne fűzzenek. Ezzel szemben azonban én olvastam két bankdirektornak a czikkét és olvastam egy görögkeleti püspöknek czikkét egy német lapban.
Akadt azután czenzor, aki a herczegprimás felhívását (Nagy zaj a baloldalon.) a herczegprimás körlevelét, melyben a szószéken kihirdetni kérte, hogy a papság a tanítósággal karöltve hasson oda, hogy a második kibocsátású hadikölcsönt a lakosság jegyezze, nem kö-zölhetőnek nyilvánította. (Élénk derültség a baloldalon.) Ugyanez történt a rozsnyói püspök, Sipeky Balás Lajos körlevelével.
Én feltételezem, hogy nem a ministerelnök ur, nem a pénzügyminister ur volt az, aki ezt csinálta, de bocsánatot kérek, akármilyen kis ésszel kormányozzák is a világot, legyen olyan kis ész, amely ezt a czenzurát kormányozza. (Élénk derültség és taps a baloldalon.)
Itt van az ellenzéknek egy un. félhivatalos lapja, az Uj Nemzedék. Mindnyájan, akik ol-vassuk, elismerjük, hogy tisztességgel, becsülettel szerkesztett folyóirat. (Úgy van! Úgy van!
a baloldalon.) A lap politikai, társadalmi, közgazdasági, sőt még irodalmi rovatában is olyan ürességek tátongnak, hogy megrémül az aggódó hazafi , hogy vajjon mit is követhetett el a szerkesztő?
A legutolsó szám közgazdasági rovatában láttam egy ilyen üres részt, érdeklődtem és meg-tudtam, hogy [...]
Egy hang (a jobboldalon): Reklám! (Nagy zaj és ellenmondások a baloldalon.)
Zboray Miklós: Én csinálhatok reklámot ennek a lapnak, mert közgazdasági rovatában, amelyet töröltek, Eöttövényi Nagy Olivér jogakadémiai tanár czikkezik, még pedig arról, amiről ma délelőtt is beszéltünk és ami a háznak majdnem osztatlan helyeslésével találkozott, hogy t. i. gondolkozzunk afelett, hogy ha a harczból hazatérnek véreink, hogyan helyezzük el őket; ő arról czikkezik, hogy a magyarnak a végeken földet biztosítsunk.
Hát, kérdem én, olyan kérdés-e ez, amelyet nem lehet taglalni? Izgalmat fog ez kelteni valamely néposztályban? A hadviselés érdekeit sérti? (Helyeslés a baloldalon.)
Nem akarok egy hosszabb czitátumra utalni, de egy rövidre hivatkozhatom. Ugyancsak ebben a lapban czikket ir egy kiváló iró, aki nem szorul reklámra, dr. Cholnoki Jenő. A czikkben megint törölt részek vannak. Vajjon mit irhatott? Felolvasom. Amerikáról beszél a czikkben, az amerikai viszonyokat tárgyalja és az egyik passzusa, amely kimaradt, a követ-kező (olvassa:) »Minden vendéglőszobában ott van a feketekötésü, vörösmetszésü biblia. Mily hazugság! Megnéztem legalább ötvenet! Egyetlen egy sem volt még soha felnyitva, mindnek össze volt még tapadva a vörös metszése. De a pálinkáspohár nyomai, azok meglátszanak a könyv tábláján, meg az, hogy, néha a biczegő asztalt pöczkölték alá vele«. (Élénk derültség.)
Tisztelettel kérdem, kinek vallási érzését sérti, hogy ő ezt konstatálja? A hadviselésnek mely érdeke követeli, hogy ezt el kell hallgatni?
De tovább megyek. Ha reklám az, hogy erre a lapra hivatkozom, megmondom, hogy igenis én tapasztalom azt is, hogy ami megjelent ebben a lapban humoros dolog, pl. a ministerelnök személyével kapcsolatosan, az – csodák csodája – közölhetőnek nyilváníttatott, megengedte a czenzura, hogy humorosan tárgyalja a lap azt is, hogy a ministerelnök ur kukoriczáskenyeret eszik, hogy a budai várfal omlásánál hősiesen megállott s hogy tárgyalhatta azt a legendás körrel körülvett hirlapi közleményt is, hogy a ministerelnök nem engedi a birtokán a gátat átvágni.
A czenzura ilyet is megengedett, csakhogy ha az egyik helyen megengedi, engedje meg a másik helyen is. És itt állunk azon a ponton, hogy nem tudom megérteni, miért eszközölt bizonyos törléseket a czenzura akkor, amikor tárgyalta ez a lap a ház elnökének táviratát, amelyet Frigyes főherczeg utján az egész hadseregnek küldöttünk, megróván a távirat stílusá-nak magyartalanságát. A lap közölhette a távirat szövegére vonatkozó kritikát, de a czenzura egy szót kihagyott. Kiváncsi voltam, hogy mi az a szó. Megnéztem. Azt mondja a lap (ol-vassa:) »Az elnök dús szépségű mondatát le lehetne fordítani magyarra, de már késő, majd a háború után, egyelőre a másik stilusmonstrumot vezetjük elő szabadon, az elnök királyt és hadsereget üdvözlő javaslatát, amely igy recseg ékes bihari – itt jön egy szónyi üresség –
»czigánynyelven«.
Ezt a szót hogy »czigány«, a czenzor kitörölte. (Derültség a baloldalon.) Ez nem tetszett a czenzornak. Ugyanezen czikk végén megint egy üresség tátong. Kihagyta a czenzor a követ-kező mondatot. (Olvassa:) »Rójja le a kormány adóját nyelvünk tisztaságán és tanitsa meg beszélni azt, akiről az Isten igy elfeledkezett, mikor hivatalt adott neki«. (Derültség a
balolda-lon.) A czenzor ezt a passzust is kihagyja. Kérdem, melyik népréteget izgatja ez? (Derültség a baloldalon.) A hadviselés érdeke háborodik fel az ellen, ha egy szerkesztő konstatálja, hogy az elnök ur stilisztikája gyenge? (Derültség a baloldalon.)
De tovább megyek. Ugyanebben a számban – reklámot csinálok ennek a lapnak, mert megérdemli. (Derültség a baloldalon.) – »A főváros festtet« czimmel leírja a lap, hogy háború van és ilyenkor a főváros Hűvös József, Márkus József arczképeit festteti meg. A czikkben innen kezdve nagy üresség következik. Érdemes lesz elolvasni, hogy mi az, amit a czenzor töröl. Ez a következő. (Olvassa:) »A kép igy képzelhető: zöld mezőben ott látható a liszt, amely nincs, ott látható a plakát, amely azt mondja hogy van, jobbfelől látható a drága hús, mely-nek hig a leve, s balfelől az olcsó hús, amely Berlinben van, – középen volna a villanyvasuti forgalom, mely megcsökkent, s mellette volna az osztalék, amelynek nem szabad megcsök-keni, (Élénk derültség a baloldalon.) fent Spolarits a pékkávés, aki nullás lisztből süt kávéháza számára zsemlét és kifl it, mellette a tiszta kukoriczából a fővárosi kenyérgyárban készült dohos kenyér, a kenyéren a főváros czimere, egy behunyt szem, amely Spolarits és egy se-reg más Spolaritsok felé fordul, az egész képen vörös fonalként vonulnának a makszimális árak, a lisztkeverési arány, a kofák disznóságait mérséklő rendszabályok, a költözködési fuvar makszimuma és a hatósági burgonya, hús, zöldség és zsireladás és az előtérben mindezeken torkaszakadtából röhögne egy kofa, egy pék, egy szatócs és egy speditőr. A kép hátterében, a tízmilliós defi czit alapján állana a Városi Villamos, a Népopera, a Gellértfürdő, félig el-mosódottan abban a füstben, amelyet a Hungária-fürdő termel díjtalanul, egész hátulról élelmiszer- és tejhamisitók mozgalmas csoportja fejezné be a kompozicziót s a kereten egy kis gyémánt táblán fel lehetne vésve a főváros jelmondata: »Hála Istennek, háború van, az az oka mindennek«. (Derültség balfelől.)
Hát a hadviselés érdekét sérti, hogy Spolarits érdekéről beszél benne és panaszolkodik hu-morosan a czikkiró? Ez nem lehet komoly elbírálás. (Felkiáltások balfelől: Humoros!)
Hantos Elemér: Ez nem humor, ez zagyvaság. (Zaj balfelől.) Én nem mulatok, szomorú vagyok az ilyen kabarén. (Zaj balfelől.)
Zboray Miklós: Lehet, hogy nem tetszik t. képviselőtársamnak [...]
Hantos Elemér: Kabaré!
Zboray Miklós: Kabaré? Kabaré az, hogy a czenzorok ilyent kihúznak, kabaré az, hogy igy kezelik a törvényben gyökerező azt az elvet, hogy a háborús érdekeket érintő kérdésekben gyakorolhatnak csak czenzurát. Ugyebár, kabaré, hogy igy kezelik ezt a nagy kérdést, hogy a czenzura a szabad gondolatnak, a gondolat megnyilvánitásának megölője igy bánjék el a gondolattal? (Úgy van! balfelől.)
Ha nem tetszik, rögtön szolgálok más ilyennel.
Ez nagyon fontos lesz. T. i. ugyanez az általam reklámozott lap leközölte egy tekintélyes iró tollából – mindenki tudja, kiről van szó, erdélyi és román kérdésekkel szokott foglalkoz-ni – a Magyarországon megjelenő román lapoknak czikkeit és ismerteti azon álláspontokat, amelyeket azok elfoglalnak. A czenzura itt is kihagyott, illetőleg kihagyatott közleményeket.
Kihagyatott a »Romanul« közleményéből és kihagyatott más közleményeket, amelyek román nyelven a hazai román lapokban megjelentek. Ezek közül példa gyanánt egy passzust olvasok fel. (olvassa:) »Amint az elrabolt Besszarábiából, a szép Erdélyből, a Bánátból, a magyarországi részekből és végül Timók panaszos völgyéből száz és százezer román katona rekrutálódott, akik mindannyian ugyanazt a nyelvet beszélik és ugyanezen Isten előtt borulnak térdre, de nem ugyanazon zászló alatt [...]«
Ezt nem engedték a magyar lapokban közölni, de a román lapokban megengedték. (Zaj balfelől.) Kérdem: miért? Ez nem izgatja román testvéreinket? És nekünk magyaroknak nem szabad tudomást venni arról, miként vélekednek, miként irnak román testvéreink? Mindenki kívánja a békét román testvéreinkkel, szeretettel öleljük őket keblünkre, mint magyar állam-polgárokat, mint ezeréves lakóit ennek a hazának. De a czenzura mérjen egyforma mértékkel és a czenzura ne engedje meg, hogy ilyeneket közöljenek ott, mikor nekünk ezeknek az ismer-tetését is eltiltják. (Helyeslés balfelől.)
Humoros dolog, amit az előbb felolvastam. De ez szomorú és a legszomorubb a dologban az, hogy béklyókba kötik már a gondolatot is, nem látott alakok, nem látott szellemek, fe-lelősség nélkül, fefe-lelősségre nem vonhatók. Nincs, akit előszólitson az ember, ha megfojtja a gondolatokat és megfojtja a közérdeki kérdések vitatását a sajtóban. Ha pedig itt hozatik szóba a dolog, odáig jutottunk, hogy humorosnak tekintik azt, hogy nem szabad mindent megírni, ami nem áll a hadsereg érdekeivel ellentétben. Pedig szabad! A törvényhozás csak arra adott okot és jogot a czenzurának, hogy a hadsereg érdekeit érintőleg ne írjanak; de nem arra, hogy kénye és kedve szerint egyik czenzor azt mondja: ezt nem hiszem el, ezt nem hi-szem el Höfernek, ezt nem engedem kiadni, sőt a ministerelnök ur sürgönyére azt mondja:
mint Aradon nem hiszem, hogy valódi és elkoboztatja a lapokat.
Hát ez nem egyforma mértékmérés és nem igazság. Én fi gyelmébe ajánlom a t. kormány-nak, hogy gondoskodjék a czenzura szabályozásáról, gondoskodjék arról, hogy egyöntetűen, ne sporadikus egyéni vélemény szerint bírálják meg ezt a kérdést. (Élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.)