Gróf Tisza István ministerelnök válasza a második indemnitási javaslat tárgyalása során elhangzott felszólalásokra.
(1915. december 7.)
37Gróf Tisza István ministerelnök: T. ház! Nekem egy perczre sem szabad arról megfeledkez-nem, hogy a magyar nemzetnek ebben a nagy korszakában nekem jutott a feladat, hogy a nemzet ügyét felelős állásban képviseljem. Nekem egy perczig sem szabad arról elfeled-keznem, amit ez a helyzet hárit rám. És én azt hiszem méltatlan volnék ebből a helyzetből
37 KN, 1910. XXVII. kötet, 592. ülésnap.
kifolyó magasztos kötelességeimhez, de méltatlan volnék a magyar nemzethez is, amelyik az erkölcsi fenségnek olyan diadalmas magaslatán állja ki ezt a nagy erőpróbát, hogyha nem tartózkodnám a vita hevében is minden olyan nyilatkozattól, amelyik zavarólag hathatna és elhomályosíthatná azt a képét a magyar nemzetnek, amelyet a harcztéren küzdő fi aink és a háború megpróbáltatásait sztoikus lelkierővel tűrő itthonmaradottak nyújtanak. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.)
Ezért, t. ház, ne méltóztassanak félreérteni azt, hogyha a mai vita folyamán elhangzottak némely részét ezuttal válasz nélkül hagyom. Ez lesz a sorsa különösen az előttem felszólalt t.
képviselő ur előadása legnagyobb részének is.
[...]
Gróf Károlyi Mihály képviselő ur is felhozta, hogy a czenzurát szigorúbban kezelik az élelme-zési kérdésekben és ezt kapcsolatba hozta bizonyos visszaélések palástolásával.
Ismétlem, t. ház, hogy most mindenféle visszatolástól tartózkodom. De egyről biztositani kivánom a képviselő urat. Ezt a kormányt és ennek a kormánynak minden tagját és minden ténykedését áthatja az az erős elhatározás, hogy kérlelhetetlen szigorral bánjék el minden visz-szaéléssel, ami utjába akad. A képviselő urnak bárki mondta is azt, hogy másként van a dolog, nem mondott igazat. Ha nekem bárki példát tud mutatni arra, hogy bárminő hivatalos közeg nem járt el kérlelhetetlen szigorral a visszaélésekkel szemben, én azzal a hivatalos közeggel szemben tudni fogom kötelességemet. (Élénk helyeslés.)
[...]
Tényleg lesz még alkalmunk ezt a kérdést behatóan megvitatni; ezért megelégszem most azzal, amit erre vonatkozólag az imént megjegyezni bátor voltam és legfeljebb röviden térek még rá a czenzura kérdésénél.
Most méltóztassék megengedni, hogy a czenzura kérdésére térjek át.
T. ház! Már a tavaszszal, ha nem csalódom, egy vitában annak a nézetemnek adtam kifeje-zést, hogy a czenzura szükséges rossz. Ma egy fél év tapasztalataival gazdagabban talán még nagyobb nyomatékkal mondhatom ugyanezt.
Abban a felszólalt ellenzéki képviselő urak is egyetértenek velem, hogy a czenzurára szük-ség van, de kritikát gyakorolnak a czenzura mérve fölött s e kritikánál gróf Andrássy Gyula t.
képviselő ur abból a tételből indult ki, hogy a czenzura gyakorlásánál bizalommal kell lenni a magyar sajtó iránt is.
Hát én a t. képviselő urnak ezt a három tételét teljes mértékben aláirom. Azt, hogy ebben a kérdésben bizalommal fordulok a magyar sajtóhoz, igazoltam azzal, hogy a maga szósze-rinti értelmében a czenzurát, úgy ahogy arra a kormány az 1912:LXIII. t.-czikkben fel van hatalmazva, nem is hoztam be. Amint méltóztatnak tudni, a lapok előzetes bemutatásának kötelezettsége nem áll fenn. A kormány azzal a bizalommal volt a magyar sajtóhoz, hogy ebben a kényes és nehéz kérdésben közre fog működni a kormánynyal, és a sajtóra bizta azt, hogy mely czikkek legyenek azok, amelyeket előzetesen bemutat.
Kerestem magam is ebben a tekintetben az érinkezést a sajtó hivatott tényezőivel. Ismételt alkalmakkor volt szerencsém személyesen érintkezni a magyar sajtó vezető egyéniségeivel, az u. n. sajtószindikátus tagjaival. Megbeszéltük többször együtt a czenzura kérdéseit s az
urak-nak alkalmuk volt felhozni kifogásaikat, panaszaikat, kivánságaikat. És én azt hiszem, hogy azok az urak, akik ezekben az eszmecserékben részt vettek, nagyban és egészben talán azt az impressziót kellett hogy meritsék, hogy az én csekély személyem részéről a magyar sajtó iránt sem a bizalom, sem a jóindulat ennek a kérdésnek a kezelésében nem hiányzik.
S itt mindjárt rá kell arra utalnom, hogy az a kritika, amit pl. a külügyi kérdések tagla-lása szempontjából gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur a czenzura ellen mondott, a magyar czenzurára, a budapesti sajtóviszonyokra nem is vonatkozhatik. Mert hiszen itt külügyi kér-désben jelennek meg gyakran czikkek, amelyeket nem is látott előre az a czenzura-bizottság, amelyeknek tartalma nagyon sok esetben a kormány álláspontjával nem egyezik és ahol én volnék a legelső, aki a leghatározottabban tiltakoznám az ellen a feltevés ellen, hogy a kor-mánynak imputáltassék vagy a kormány álláspontjának tekintessék minden állitás, ami kül-ügyekre vonatkozólag a magyar sajtóban megjelent.
Rakovszky István: Kérem, megczenzurázták, nem engedték ki!
Gróf Tisza István ministerelnök: Kérem, megczenzurázzák azt, amit az illető lap bemutat.
(Derültség balfelől.)
Másodszor, azt nagyon jól méltóztatik tudni t. képviselő urnak, hogy az a czenzurázás egy bizottság kebelében folyik, amely, mondhatom, igen nagy buzgalommal, jóakarattal és igen sok ügyszeretettel kezeli ezt a kérdést, de amely természetesen nem lehet abban a hely-zetben, hogy annak minden tagja a legkülönbözőbb ügyekre nézve helyesen itélhesse meg az egyes nüanszokban és detailokban a kérdéseket. Hiszen ez a czenzura természetében rejlik.
Nincs hálásabb feladat, mint szemelvényeket gyűjteni össze czenzoroknak, mondjuk, kisebb-nagyobb tévedéseiből, és azokkal mulattatni a közönséget. Szeretném tudni, hogy hol volt valaha, vagy hol lesz valaha czenzura, amelynél ilyen hibák elő nem fordulhatnának.
A magam részéről csak egy dologról biztosithatom a képviselő urat. Én mindig igye-keztem kitűzni azokat a határvonalakat, ameddig nézetem szerint a czenzura helyesen el-mehet. Mindig igyekeztem ebben a tekintetben érintkezésben lenni úgy a sajtóval, mint a czenzurabizottság tagjaival és különösen ami a politikai kérdéseket illeti, – mert hisz kato-nai szempontból természetesen katokato-nai tényezők hivatvák megitélni, hogy mit lehet közölni, mit nem, – de politikai szempontból mindig igyekeztem világosan kitűzni a határvonalakat, ameddig szerintem a czenzurának el szabad mennie.
A t. képviselő urak felhoztak itt egyes eseteket, amelyekre nézve igazán azt kell mondanom, hogy most hallottam azokat először. (Halljuk! balfelől.) Felhozták pl. az »Uj Nemzedék«-nek az esetét. (Halljuk! Halljuk!) Komolyan mondom, hogy azt, hogy van egy »Uj Nemzedék« a világon, ma hallottam először, annál kevésbbé tehetek róla, hogy ott mit engedtek meg, mit nem. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Véletlenül a sajtóbizottság egyik t. tagja részéről kaptam azt a felvilágosítást, hogy a t. képviselő ur által inkriminált czikket keresztüleresztették azért, mert abban nem a német tőke, hanem a magyar kormány volt megtámadva. Arra pedig nagyon jól emlékeztek ezek az urak (Mozgás a szélsőbaldalon.) – én csak azt mondhatom, amit nekem mondtak, én nem olvastam a czikket –, hogy én ismétel-ten azt mondtam, hogy a kormány elleni kritikát és az éles kritikát is korlátozni nem szabad.
(Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.)
Azt hiszem, még az »Alkotmány« szerkesztőségében is tudják, hogy amikor ez egyszer-másszor előfordult, és tudomásomra hozatott, a leghatározottabban felszólaltam ellene, és megadtam a kellő utbaigazitást. Ezt, azt hiszem, még az »Alkotmány«-nál is tudják. (Mozgás a baloldalon.) Ami pedig azt a szépirodalmi dolgot illeti, én ezt rendelkezésére bocsátom a t.
képviselő urnak. Ez egy igazán felháborító, galád perszifl álása és kinevetése azoknak, akik a vérüket ontják a harcztéren, amely elmondja, hogy ezek hazajönnek és azt hiszik, hogy hősök, pedig itt már unja mindenki a háborut és nem is szeret róla beszélni. Véletlenül ebben az eset-ben teljes mértékeset-ben indokoltnak és helyénvalónak tartom a czenzurázó bizottság eljárását.
Különben, t. ház, a magam részéről abban a felfogásban voltam és abban a felfogásban vagyok most is, hogy meg kell engedni a kritikát minden téren, gazdasági téren, politi-kai téren, az élelmezési bajokat illetőleg, csak azt a gyűlölködő hangot kell kizárni, amely osztálygyülöletre izgat, vagy egyesek és hatóságok ellen is olyan mértékben izgat és gyű-lölködik, amelyet a külföldön ellenségeink felhasználhatnak arra, hogy ezt az országot ugy tüntessék fel, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) mint amely anarchiában van, mint amelyben most is, midőn élet és halál küzdelme folyik, a nemzet sorsa feletti aggodalmat elhallgattatja a szenvedély. Azt hiszem, t. ház, hogy ez kötelességem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.)
Annak a bizonyos tanárnak az esete pedig, amelyet a t. képviselő ur felhozott, igy áll: a neve most nem jut eszembe, egy győri tanárról van szó, de a nevét nem méltóztatott megmondani.
Az én t. barátom a kultuszminister ur a háboru előtt tartott itt egy beszédet és körülbelül még az ellenzék helyeslésével is kiemelte a német kultúrának nagy fontosságát a magyar nemzetre nézve. Pár hónappal ezelőtt egy bécsi lap interview alakjában t. barátomnak itt a házban évek-kel ezelőtt tett kijelentését közölte és egyik-másik ellenzéki lap ezért őt megtámadta és kriti-kában részesitette, anélkül, hogy ezt a czenzura bármennyire is korlátozta volna. Akkor akadt egy győri tanár, aki azt a nézetét fejezte ki, hogy egészen helyes volt, amit a kultuszminister ur mondott, szóval ugyanazt állapította meg, amit az egész ház konstatált ezelőtt két esztendővel.
Ráth Endre: Nehogy előléptessék, mert majd félreértik! (Mozgás a joboldalon.)
Gróf Tisza István ministerelnök: Ime, itt van! Épen ilyet nem szabad mondani, épen ezt kell kerülni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az a hang, amelyet joga van a képviselő urnak hasz-nálni, de azt hiszem, nem jár el helyesen az ország érdekében, ha használja. Akkor egy ellen-zéki lap azt mondta, hogy vajjon micsoda előléptetésre várhat ez az ur most, hogy ilyeneket állit és erre mondottam az illető lap szerkesztőjének vagy annak a szerkesztőségi tagjának, akihez szerencsém volt, hogy »engedelmet kérek, tessék kritizálni, tessék bárminő szigoru birálatot gyakorolni, de azt addig, amig ebben a világháboruban vagyunk, nem engedhetem meg, hogy az egyéni becsületét bántsák annak, aki véletlenül más meggyőződésen van, mint a képviselő urak.« (Mozgás a baloldalon.)
Ha jól emlékszem, még azt is hozzátettem, hogy ha valakit bántani akarnak, itt vagyok én, mert hiszen egy kicsivel több vagy kevesebb nem a világ, de egy szerencsétlen tanárt azért, mert egyéni nézetét ki meri fejezni, becsületében megtámadni: azt hiszem, ezt abbahagyhat-juk legalább a világháboru idejére. (Élénk helyeslés a jobboldalon.)
És azon se méltóztassék megütközni, t. ház, hogy a hirlapokat fi gyelmeztettük és felkértük bizonyos messzemenő tartózkodásra az élelmezés kérdésének taglalásában. Méltóztassék nekem megengedni, hogy az a kérdés sem egészen ugy fest, ha a felelős személy álláspontjáról nézzük.
Ha a sajtó tulvérmes várakozásokat ébresztett volna az élelmezési lehetőségek tekintetében, ezzel az egész közönséget, az egész nemzetet az élelmiszerekkel való olyan bőkezűségre biz-tatta volna, melyről előre gondoltuk, hogy nem lenne tanácsos. Viszont ha feketére festjük a dolgot, ha a sajtó az élelmezési bajokat igen sötét szinekben állitja a közönség elé, ezzel pedig egyenes bátoritást adtunk volna azoknak az ellenségeinknek, akiknek ma talán az az egyedüli reménységük, hogy fognak tudni éheztetni bennünket.
Abban a fi gyelmeztetésben, amelyet a t. képviselő ur is felolvasott, benne volt, hogy mi meg fogjuk mondani az igazat a közönségnek, de arra kérjük, hogy ebben a kérdésben tartóz-kodjanak addig különböző, akár optimista, akár pesszimista állásfoglalásoktól, amig a száraz tények nincsenek a nemzet előtt. És méltóztassék megengedni, itt ugy az optimizmus, mint a pesszimizmus a nemzet érdekeire nézve oly káros következményekkel járt volna, hogy ezzel szemben kénytelen voltam magamra venni a szabad véleménynyilvánitás idáig menő korláto-zásának felelősségét és ódiumát. (Helyeslés a jobboldalon.)
Nagyon is elvesztem a részletekbe, t. ház, de igyekeznem kellett a t. képviselő uraknak megadni a kellő választ és kellő felvilágositást. Még egyszer kifejezésre juttatom azt, hogy a czenzura kérdésénél bizalom vezet a magyar sajtó iránt. Én a magyar sajtóban addig, ameddig ez a világháboru tart, oly munkatársát és oly bajtársát kerestem a kormánynak, aki bizonyára nem akar semmi olyat mondani, ami veszélyeztetné a nemzet érdekét és épen azért talán fokozottabb mértékben, mint eddig tettem, keresni fogom a bizalmas személyes érintkezést a sajtó vezetőivel (Helyeslés.) és nagyon szivesen adok meg minden felvilágositást és nagyon szí-vesen fogadok minden fi gyelmeztetést a czenzura netaláni tévedéseire, vagy túlzásaira nézve.
De méltóztassék megengedni, ha már egyszer czenzurát kellett csinálni, azzal mindenesetre nagyon gyarló állapotot létesitettünk, amely szükséges rossz, amelynek hátrányai vannak és amelyre nézve a feladat csak az lehet, hogy ezeket a hátrányokat lehetőleg a minimumra korlátozzuk. (Helyeslés a jobboldalon.)
[...]