Az „örökre száműzött” cenzúra visszahívása – előzetes lapellenőrzés az első világháború idején

A HKtv.-be foglalt rendelkezések nyomán kiadott rendeletek első csoportját jelentették te-hát azon jogszabályok, amelyek hatáskört biztosítottak a sajtótermékek ellenőrzésére, továbbá azok, amelyek az ellenőrzés szabályait határozták meg. A kormány az időszaki lapok és más sajtótermékek ellenőrzéséről szóló 5.483/1914. számú rendeletében felhatalmazást adott az igazságügyminiszternek, hogy a belügyminiszterrel és a kereskedelmi miniszterrel egyetértve,

63 Uo. 192.

64 Tóth i. m. (1996): 51.

65 A m. kir. ministerelnök jelentése a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről. KI, 1910. XLIV.

kötet, 1100. számú iromány. 371–374.

az erre okot szolgáltató időszaki lapoknak és az időszaki lapok közé nem tartozó minden más sajtóterméknek az ellenőrzését rendelettel szabályozza.⁶⁶

Az e felhatalmazás birtokában megalkotott rendeletet, szintén tartalmazta a Tájékoztató.

A rendelet preambuluma visszautalt a felhatalmazást adó jogszabályra és ismételten kijelen-tette, hogy „ellenőrzési szabályok csak és kizárólag az erre okot szolgáltató (külön megjelö-lendő) sajtótermékekre vonatkoznak.”⁶⁷

A szétküldés előtti ellenőrzés nem példa nélküli a magyar sajtójog történetében, hiszen a Bach-rendszer formális sajtószabadsága idején, szintén e módszert alkalmazták. Ezen ellen-őrzési mód bár nem nevezhető klasszikus értelemben előzetes cenzúrának, azonban annál akár jóval hatásosabb is lehetett, hiszen a felmerülő jelentős költségektől való félelem, öncen-zúrához vezethetett. Jelentős eltérés a korábbiakhoz képest, hogy szankcionálásra csak bűn-cselekmény megvalósítása esetén volt lehetőség, vagyis az ellenőrzést végző személy döntési jogkörét kellően körülhatárolta a jogalkotó.

Ellenőrzésére kijelölt szervek a királyi törvényszékek mellett működő királyi ügyészségek voltak. Illetékességük alá azok a sajtótermékek tartoztak, amelyeket az általános illetékességi területükön állítottak elő.⁶⁸

Az előzetes ellenőrzésre rendelt sajtótermék sajtórendészeti kötelespéldányát a királyi ügyészség vezetőjének, vagy az általa megbízott ügyészségi tagnak, ügyészségi megbízott-nak, rendőrhatósági tagnak vagy határrendőrség területén ezzel megbízott határrendőrségi tagnak a kezéhez kellett, kézbesítőkönyvvel megküldeni. A szétküldés jogszerű megkezdésé-nek kezdete – ha az ellenőrzéssel megbízott hatósági tag korábban ezt nem engedte meg – a sajtórendészeti köteles példány kézbesítésétől számított 3 óra, más sajtóterméknél viszont egy hetet követően volt ez lehetséges. A postahivataloknak, vasúti és hajózási vállalatoknak a saj-tótermék felvételét meg kellett tagadni, amíg a hatósági tag engedélyét vagy a kézbesítőkönyv révén a fentebb meghatározott idő elteltét nem igazolták.⁶⁹

A hatósági tag, amennyiben vizsgálatának eredményeként megállapította, hogy sajtóter-mékkel olyan bűncselekményt valósítottak meg, amely a hadviselés esetleges érdekeit veszé-lyeztette, a sajtótermék szétküldését meg kellett, hogy tiltsa. A tilalom kimondása mellett, erről azonnal tájékoztatnia kellett a szétküldésben közreműködő szerveket. A rendelet exp-ressis verbis kizárólag a szétküldést tilalmazza és a sajtóról szóló 1914. évi XIV. törvénycikk 8. § szerinti további terjesztési módokról nem rendelkezett, így annak szószerinti értelmezése esetén azon sajtótermék, amelynek szétküldését megtiltották, például árusítás vagy ingyenes szétosztás révén terjeszthetőek lettek volna, azonban „,ily magyarázat mellett a törvény által fokozott mérvben védeni szándékolt elsőrendű érdekek csak igen fogyatékos oltalomhoz jut-hatnának [...]”⁷⁰

A hadviselés érdekét sértő bűncselekmények egy részét, már a HKtv. is megállapította a II.

fejezetében; ezen túlmenően kifejezetten a sajtó útján megvalósuló ilyen cselekménynek

mi-66 A m. kir. minisztérium 1914. évi 5.483/M. E. számú rendelete, az időszaki lapok és más sajtótermékek ellenőrzéséről. MRT. 1914. 1430.

67 A m. kir. igazságügyminiszternek, a m. kir. belügyi- és kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve kiadott, 12.001. I. M. E. számú rendelete, az időszaki lapok és más sajtótermékek ellenőrzésének szabályozásáról (továb-biakban: Sajtótermékek ellenőrzését szabályozó rendelet). MRT. 1914. 1973–1976. 1. §.

68 Sajtótermékek ellenőrzését szabályozó rendelet 2. §.

69 Uo. 3–4. §.

70 Angyal i. m. (1914): 91.

nősültek „az osztrák-magyar monarchia két állama fegyveres erejének állásáról, mozdulatai-ról, erejéről és működéséről, az erődök és erősítvények állapotámozdulatai-ról, úgyszintén az e fegyveres erő számára szolgáló fegyverek, hadiszerek és szerelvények mennyiségéről, vagy élelmiszerek hollétéről, mennyiségéről és minőségéről, vagy szállításáról a sajtó útján történő közlések.”⁷¹ Ezen szabály megsértője a Csemegi-kódex alapján 5 évi államfogházzal és nyolcezer koronáig terjedő pénzbüntetéssel volt sújtható.⁷² Katonai intézkedéseket csak akkor közölhettek, ha a hír a miniszterelnökség sajtóosztályától, a horvát-szlavón-dalmát országos elnökségektől, a hivatalos lapok útján, valamint honvédelmi minisztériumtól, a sajtófőhadiszállástól és a közös hadügyminisztérium sajtóosztályától származott. Eme tilalmak körét 1914. augusztus 3-án kiterjesztették a német birodalmi hadsereggel kapcsolatos közlésekre is.⁷³

1914 októberében tovább szélesítették a tilalmazott cselekmények körét azzal, hogy aki a hadviseléssel kapcsolatban vészhírt koholt, terjesztett, vagy valakinek a halálát, sebesülését, hadifogságba esését híresztelte anélkül, hogy kétséget kizárólag arról meggyőződött volna, továbbá egyéb olyan hírt koholt vagy terjesztett, amely a lakosság körében félelmet keltett, az kihágást követett el.⁷⁴

Ha az ellenőrzés alá vont lap nem a hadviselés érdekével kapcsolatos bűncselekményt, hanem egyéb közvádas cselekményt valósított meg, akkor az ügyész intézkedett a bűnvádi eljárás megindításáról.⁷⁵

Az előzetes vizsgálat alá vont lapok esetében nemcsak azt fi gyelték, hogy megvalósított-e olyan cselekményt, amely a hadviselés érdekeit sértette vagy veszélyeztette, hanem szűrték az olyan hírek közlését is, „[a]mely a lakosság körében nyugtalanságot vagy izgalmat kelthetett, hátrányos befolyással lehet a monarchia katonai helyzetére és a hadviselés érdekeit is veszé-lyeztethette.”⁷⁶

Zboray Miklós az első indemnitási törvény vitája során, részben helyesen rögzítette a saj-tóellenőrzési rendelettel kapcsolatban, hogy az azáltal, hogy nemcsak bűncselekmény elköve-tését vizsgálja, ezzel „,kiterjesztette ezt a törvényben gyökerező elvi megállapítást.”⁷⁷ Részben helyesen, ugyanis ha a HKtv. 11. § 4. bekezdésében foglalt szöveget⁷⁸ megfelelően értelmez-zük, akkor látható, hogy az magába foglalja azt, hogy az ellenőrző hatóság nem csupán azért vizsgálja az előzetes cenzúra alá helyezett lapokat, hogy a hadiérdeket bűncselekménnyel sértő közléseket kiszűrje, hanem azért is, hogy azoknak is elejét vehesse, amelyek

bűncselek-71 A m. kir. ministeriumnak 1914. évi 5.482. M. E. számú rendelete, a katonai intézkedések közlésének eltil-tásáról. MRT. 1914, 1429–1430.

72 A Csemegi-kódex fentebb említett szakasza még 4000 forintról rendelkezett, azonban 1900. január 1-től Magyarországon a hivatalos fi zetőeszköz a korona lett (1892. évi XVII. törvénycikk). Egy korona értékét fél forintban szabták meg, tehát a két büntetés értékazonosságot mutatott.

73 A m. kir. ministeriumnak 5.081/M. E. számú rendelete a katonai intézkedések közlésének eltiltásáról szóló 5.482/M. E. számú rendelete hatályának kiterjesztéséről. MRT. 1914. 1463.

74 A m.kir. belügyminiszter 1914. évi 7.271. eln. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztvi-selőjéhez és a székesfővárosi államrendőrség főkapitányához a hadviseléssel kapcsolatos álhirek koholásának és terjesztésének tilalmáról. MRT. 1914. 2337–2338.

75 Sajtótermékek ellenőrzését szabályozó rendelet 5. §.

76 Uo. 6. §.

77 Zboray Miklós felszólalása az első indemnitási javaslat képviselőházi vitájában. KN, 1910. XXVI. kötet, 470.

78 „A ministerium intézkedhetik, hogy egyes belföldi időszaki lapoknak, a mennyiben közleményeik a had-viselés érdekeit veszélyeztetik, megjelenése és terjesztése eltiltassék.”

mény elkövetése nélkül realizálhatnak ilyen következményeket, ugyanis nehezen elképzelhe-tő, hogy vizsgálat nélkül az eltiltás expressis verbis kimondott jogával élni tudtak volna. Ezen felül azonban a HKtv. egyetlen szakasza sem szól olyan felhatalmazásról, amely lapszám eltiltását vagy akár megjelenés eltiltását lehetővé tette volna olyan hírek közlése esetén, amely nyugtalanságot vagy izgalmat kelthetett a lakosság köreiben. Érvelhetnénk azzal, hogy a jogalkotó a hadiérdek körében értékelte ezen közléseket – amely nem lett volna a valóság-tól elrugaszkodott gondolat, hiszen a hátország nyugalma segíti a hadiérdekek eredményes kimenetelét – azonban látva, hogy az idézet szakasz külön is kiemeli a hadviselés érdekeit, vagy a Monarchia katonai helyzetének veszélyeztetését, mindebből azt a következtetést kell levonni, hogy maga a jogalkotó itt a tilalmas közlések egy külön csoportját fogalmazta meg, amelyre azonban nem adott felhatalmazást a HKtv. egyetlen szakasza sem.

A sajtótermékek ellenőrzését szabályozó rendelet 6. §-ba foglalt hírek közlése, csak a fen-tebb említett forrásokból szerzett információk esetén volt lehetséges, vagy akkor, ha ehhez a miniszterelnökség sajtóosztálya vagy a területileg illetékes kormánybiztos hozzájárult.

A fenti közléseket tartalmazó sajtótermékek adott lappéldányának terjesztését az ellenőrző hatóság eltiltotta, továbbá abban az esetben, ha szükségesnek vélte, a hatóság az időszakos lap esetleges betiltása végett, az igazságügyminiszterhez vagy a belügyminiszterhez fordulhatott.⁷⁹

Az ellenőrző hatóság annak megállapítására, hogy a sajtótermék katonai érdeket sértett-e, köteles volt – a katonai hatóság részéről ezzel megbízott – katonai szakértőt meghallgatni és véleményét fi gyelembe venni.⁸⁰ Katonai szakértőnek minősült: „a közös hadsereg vagy honvédség nyugállományú vagy szolgálaton kívüli tisztje, vagy pedig az ellenőrző hatóság székhelyén lévő állandó katonai parancsnokságoktól, illetve konkrétan megnevezett katonai szervektől kirendelendő havidíjasok, akiknek bizonyos mérvű helyi ismeretekkel, érettebb katonai ítélőképességgel és a helyi nyelvek ismeretével kell bírniok.”⁸¹

A rendeletbe foglaltak megszegése, a sajtórendészeti kötelespéldány beszolgáltatásának el-mulasztása, vagy sajtótermék idő előtti szétküldése, – ha súlyosabb bűncselekmény nem va-lósult meg – kihágási alakzatnak minősült, és 2 hónapig terjedő elzárással és hatszáz forintig terjedő pénzbüntetéssel volt sújtható.⁸²

A kortárs jogtudomány vita tárgyává tette, hogy eme rendelkezések az 1848-as sajtótör-vény által a magyar jogrendből véglegesen – vagy inkább véglegesnek hitt módon – szám-űzött, előzetes cenzúra intézményét vezették-e vissza, vagy egy annál enyhébb ellenőrzési mechanizmust. Edvi Illés úgy érvelt, hogy a „czenzuramentes sajtó háboru idején veszedel-messé válhatnék, mert a hadviselés érdekeit érintő közleményeket akadálytalanul hozhatna s ezzel esetleg a háboru sorát is eldönthetné [...]”⁸³ és eme előzetes ellenőrzést, az előzetes cen-zúra ismételt behozatalának minősítette. Edvi álláspontjával szembehelyezkedett Angyal Pál, aki úgy fogalmazott, hogy „a cenzúra, történeti fejlődésnek szem előtt tartásával arról győz meg, hogy annak lényege nem a szétküldés előtti bírálatban s a szétküldés engedélyezésében merül ki, hanem mindenkoron az írásnak a sokszorosítást és illetőleg a nyomtatást megelőző vizsgálatában s magának a megjelenésnek engedélyezésében állott.”⁸⁴ A cenzúra megjelenését

79 Sajtótermékek ellenőrzését szabályozó rendelet 6. §.

80 Uo. 8. §.

81 Tóth i. m. (1996): 72.

82 Sajtótermékek ellenőrzését szabályozó rendelet. 1–9. §.

83 Edvi i. m. (1914): 552.

84 Angyal i. m. (1914): 88–89.

ő a lapbetiltások esetében vélte felfedezni.⁸⁵ A kabinet az előbbi felfogással azonosult, amely Balogh Jenő igazságügyminiszter Rakovszky István cenzúrával kapcsolatos interpellációjára adott válaszából kiolvasható; ebben rögzítette, hogy „az ország legnagyobb részében előzetes czenzura 16 hónap alatt általában elrendelve nem volt, hanem egyes konkrét esetekben, ami-kor t. i. bizonyos lapok a hadviselés érdekét érintő híreket közöltek [...] minimális számban rendeltetett el az előzetes czenzura és pedig minimális időre.”⁸⁶

Az előzetes sajtóellenőrzést tehát általánosságban nem alkalmazta a kormány, mivel úgy vél-ték, hogy a lapok ennél kevésbé szigorú keretek között is képesek a háborús viszonyoknak meg-felelően működni. Az enyhébb revízió eszközei az ún. sajtótilalmak és bizalmas közlések voltak.

A sajtótilalmak – vagy más néven objektív tilalmak – körét az igazságügyminiszter ha-tározta meg bizalmi rendeleteiben. A kezdeti időszakban ez a hadihírekre és a külpolitika bizonyos kérdéseire terjedt ki.⁸⁷ A hadiesemények kevésbé szerencsés fordulata, továbbá a társadalmat egyre inkább szétfeszítő belső feszültség – amelyet mind tovább fokozott az élel-miszerárak drasztikus emelkedése, a szénhiány, gázhiány –, valamint az ezek következtében egyre megerősödő munkásmozgalmak okán, egyre több bíráló hangvételű cikk jelent meg az újságok hasábjain. Ezek folyományaként az igazságügyminiszterek folyamatosan bővítették a sajtótilalmak körét. 1916-ban Balogh Jenő igazságügyminiszter a tiltott közlemények körét kiterjesztette többek között: a liszt és kenyérhiányra vonatkozó közleményre, a kémkedési ügyekben hozott bírósági ítéletekre, a munkásmozgalmakról szóló közleményekre, valamint a béketörekvésekről szóló közleményekre.⁸⁸ Vázsonyi Vilmos első igazságügyminisztersége idején, 1917. július 8-án kiadott rendeletében már 25 pontban sorolta fel az objektív tilalmak körét.⁸⁹ Ugyanezen év utolsó hónapjaiban Grecsák Károly, bizalmas rendeletben tovább nö-velte ezen tilalmak számát és ekkortól már a tilalmazott körbe vonták a teljes közélelmezés, a közellátás kérdéskörét, a fűtéssel és a világítással kapcsolatos ügyeket. Azon sajtóterméket amely ezt megsértette, vagy előzetes cenzúra alá helyezték, vagy a kolportázs jogát (utcai áru-sítás joga – a szerk.) megvonták.⁹⁰

A másik, enyhébbnek – vélt – korlátozást a szubjektív tilalmak vagy bizalmas közlések jelentették. A bizalmi közlést eseti jelleggel adta ki a Sajtóalbizottság – akár felsőbb utasítás-ra – udvarias formában megkeresve a szerkesztőséget, hogy egy-egy hír közlésétől tekintsen el. A szubjektív sajtótilalmat megszegő lappal szemben, a Sajtóalbizottság az ügyészségnél kezdeményezett eljárást.

A szubjektív sajtótilalmak természetrajzának színes tárházát ismerhetjük meg a képviselő-házi ülések naplóiból. Rakovszky István képviselő a sajtócenzúrával kapcsolatos interpellá-ciójában, patológus módjára vizsgálta a Sajtóalbizottság szubjektív tilalmi gyakorlatát, de ez köszön vissza többek között Apponyi Albert, ifj . Andrássy Gyula, Zboray Miklós, Batthyány

85 Uo. 96.

86 Balogh Jenő igazságügyminiszter válasza Rakovszky István sajtócenzúrával kapcsolatos képviselőházi in-terpellációjára. KN, 1910. XXVII. kötet, 548–549.

87 M. Kondor Viktória: Adalékok az első világháború alatti sajtó és cenzúra történetéhez. Törvények és cenzúra. Magyar Könyvszemle, 1975/1. 82.

88 Bellér Judit: Sajtópolitika és sajtórendészet az I. világháború idején. Mezey Barna – Nagy Boldizsár (szerk.): Fiatal oktatók műhelytanulmányai 3. Budapest, ELTE ÁJK kiadása, 1982. 45.

89 Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter válasza Fényes László kormányprogrammal kapcsolatos képviselő-házi felszólalására. KN, 1910. XXXVIII. kötet, 239–240.

90 Az MNL iratairól készült digitális másolatok – W szekció, W12 Mtjk. K27, 1917, 1917. 12. 13., 44. ülés.

Tivadar, Eszterházy Móricz – még a Tisza-kabinet idején – Fényes László, Polónyi Géza és Rakovszky Iván – a Wekerle-kormány idején – felszólalásaiból is.

E tilalmak azok, ahol a cenzor túlkapásai, túlburjánzásai leginkább tettenérhetőek. A cen-zor eltiltotta például Wekerle Sándor gazdaságtudományi előadásának egészben való közlé-sét; nem közölhették a trónörökös utazásával kapcsolatban, hogy megboldogult Erzsébet ki-rályné szalonkocsiját a trónörökös udvari vonatába kapcsolták, fi gyelmeztetést adtak ki, mert a Budapesti Újság barátságtalan hangon írt a görögökről;⁹¹ szintén eltiltották annak közlé-sét, hogy már lehet az Operában német nyelven énekelni,⁹² nem jelentethették meg Szterényi József tanulmányát, amit korábban a külügyminiszter engedélyezett, továbbá eltiltották a hercegprímás hadikölcsönök támogatásával kapcsolatos körlevelét is, amelyet egyébként a templomokban vasárnaponként a szószékről már felolvastak, de betiltották⁹³ a Jogtudomány Közlöny tudományos vezércikkét is.⁹⁴

Meg kell viszont jegyezni a cenzorok védelmében, hogy a feladatuk rendkívül összetett és nehéz volt, még a legnagyobb fi gyelem mellett sem zárhatták ki a hiba lehetőségét, ráadásul nyilván voltak politikai utasításra elvégzett cenzúrázások is. Tisza István a fentebb felvillan-tott cenzúrát bíráló ellenzéki felszólalásokkal kapcsolatban jegyezte meg, hogy „a legjobb akarat mellett is, ha egyszer czenzuráról van szó, lehetetlen, hogy több-kevesebb kellemetlen-ség, árnyoldal, több-kevesebb, hol komikus, hol bosszantó fonákság kíséretében ne működje-nek azok az urak, akik a legnagyobb jóindulattal teljesítik ezt a feladatot.”⁹⁵

A sajtótilalmak és bizalmas közlések terén a cenzor szerepében kezdetekben a miniszterel-nökség sajtóosztálya, később pedig a Sajtóalbizottság lépett fel. A sajtóosztály gondoskodott a nyilvánosságra szánt háborús események közzétételéről a Budapesti Közlöny, a Magyar Távirati Iroda és a Budapesti Tudósító útján. Minden más katonai vagy háborús eseményre vonatkozó hír, csak előzetes jóváhagyás útján jelenhetett meg. Kezdetben ezeket az enge-délyeket a sajtóosztály adta ki, később viszont az apparátus nem volt képes ezen feladatokat ellátni; egyfelől mivel nem rendelkezett megfelelő katonai szakértelemmel, másodsorban az emberanyag és az infrastruktúra hiányosságai miatt, harmadsorban információ hiánnyal küzdött, mivel minden hírt, adatot először a Hadi Felügyeleti Bizottság kapott kézhez.

A Hadi Felügyeleti Bizottság (továbbiakban: HFB.) lényegében a kivételes hatalmi intéz-kedések végrehajtásának koordináló szerve volt. A testületet a háború kirobbanása előtt, 1914.

július 24-én a „kivételes intézkedések gyorsasága és az egységes irányítás céljából”⁹⁶ szervez-ték meg az egyes minisztériumokból delegált képviselőkből. A HFB. végezte a hadihelyzetről beérkezett hírek, jelentések politikai és katonai szempontból történő értékelését, majd annak alapján döntött, hogy ezek közül melyeket lehet nyilvánosságra hozni. A HFB.-vel egy időben állították fel, az annak szervezeti egységeként működő Sajtóalbizottságot. Ezen albizottság

91 Rakovszky István interpellációja a sajtócenzúra alkotmánysértő voltáról. KN, 1910. XXVII. kötet, 597. ülésnap.

92 Gróf Batthyány Tivadar felszólalása az első indemnitási javaslat képviselőházi vitájában. KN, 1910. XXVI.

kötet, 576. ülésnap.

93 Zboray Miklós felszólalása az első indemnitási javaslat képviselőházi vitájában. KN, 1910. XXVI. kötet, 576. ülésnap.

94 Polónyi Géza interpellációja sajtócenzúrával űzött visszaélések tárgyában. KN, 1910. XXXIX. kötet, 790. ülésnap.

95 Gróf Tisza István ministerelnök válasza az első indemnitási javaslat tárgyalása során elhangzott felszólalá-sokra. KN, 1910. XXVI. kötet, 483.

96 M. Kondor i. m. (1975): 78–79.

az egyes szakminisztériumok képviselőiből és katonai szakértőkből állt.⁹⁷ A Sajtóalbizottság volt tehát az a szerv, amely a háború jelentős részében felelős volt azért, hogy a sajtótilalmak és bizalmas közlések megfelelő módon működjenek.

A szubjektív tilalmakat főszabályként kizárólag a hadviselés érdekében gyakorolhatta a Sajtóalbizottság, legalábbis – ahogy Apponyi Albert szavaiból kitűnik – az ellenzék elvárása az volt, hogy „czenzura akadályozza meg az olyan hirek és fejtegetések közzétételét, amelyek a hadviselés érdekeinek direkte vagy indirekte, felesleges izgalom előidézése által, árthatnak.”⁹⁸ A Sajtóalbizottság a háború kitörése alatt több, mint ezer ilyen szubjektív tilalmat adott ki.⁹⁹ Az egyes sajtótermékek szerkesztősége - az eltiltástól és más szankcióktól való félelem miatt -, még a nyomdába küldés előtt megküldte az esetlegesen a tilalmi körbe tartózó cikkeit a Saj-tóalbizottságnak. Eme intézkedések képében viszont ráismerhetünk az Angyal Pál kritériu-mainak megfelelő előzetes cenzúrára, amellyel a legfőbb probléma az volt, hogy nem erre volt felhatalmazása a kormányoknak, amelyek - bár a HKtv. 11. §-a szerinti előzetes ellenőrzést soha nem vezették be általánosságban, és annak könnyítéseként tekintettek a szubjektív és objektív tilalmi körök kiadására, és csupán tanácsadásnak tekintették az előzetes cikkvélemé-nyezést - valójában mindvégig tilosban jártak.

Ezen eljárás valódi árnyoldalát Zboray Miklós rendkívül érzékletesen foglalta össze, amikor kifejtette, hogy a cenzorok „[b[éklyókba kötik már a gondolatot is, nem látott alakok, nem látott szellemek, felelősség nélkül, felelősségre nem vonhatók. Nincs, akit előszólitson az ember, ha megfojtja a gondolatokat és megfojtja a közérdeki kérdések vita-tását a sajtóban [...]”¹⁰⁰ Annak ellenére rendkívül hangsúlyos, amit Zboray mondott, hogy a HKtv. kimondta, minden intézkedés a teljes kabinet felelőssége mellett történt,¹⁰¹ valamint annak ellenére is, hogy – Rakovszky István kérdésére – a napi ügyek intézése miatt, a po-litikai felelősséget maga Balogh Jenő igazságügy miniszter vállalta.¹⁰²

97 A miniszterelnökséget, a belügy-, a pénzügy- és a földművelésügyi minisztériumot 2–2 fő képviselte; az igazságügytől 3, a kereskedelmi minisztériumtól 5, a Horvát-szlavón minisztériumtól 1, Horvát-Szlavónország kormányától 2 fő vett részt a bizottság munkájában. 1915–16-ban 26 polgári alkalmazottja volt, ebben az idő-szakban vezetője Karátson Sándor honvédelmi minisztériumi államtitkár volt, e pozíciót később Drasche-Lázár Alfréd – a trianoni békeszerződés későbbi aláírója – vette át. Kezdetben a honvédelmi minisztérium épületében kapott helyet, később a sajtó kérésére a Parlamentbe költözött. – Paál i. m. (2015): 26–27.

98 Gróf Apponyi Albert felszólalása az első indemnitási javaslat képviselőházi vitájában. KN, 1910. XXVI.

kötet, 477.

99 Paál i. m. (2015): 26.

100 Zboray Miklós felszólalása az indemnitási törvényjavaslat képviselőházi vitájában. KN, 1910. XXVI. kö-tet, 472–473.

101 HKtv. 1. § 1. bekezdés.

102 Rakovszky István interpellációja a sajtócenzúra alkotmánysértő voltáról, valamint Balogh Jenő igazságügyminiszter válasza. KN, 1910. XXVII. kötet, 548.

In document AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ SAJTÓJOGI FORRÁSAI (Pldal 48-55)