Ábrahám Dezső interpellációja és az igazságügyminiszter válasza a cenzura tárgyában

Ábrahám Dezső interpellációja és az igazságügyminiszter válasza a cenzura tárgyában

(1916. július 5.)

Ábrahám Dezső: T. képviselőház! A háboru kitörésével ellenzék, kormánypárt és az egész közvélemény beletörődött a reánk kényszeritett helyzetbe és abba is, hogy a czenzurát mint szükséges rosszat meg kell türni. Ezzel a kérdéssel egy izben már foglalkozott Rakovszky Ist-ván t. képviselőtársam, de olyan ez a kérdés, mint a lidérczfény, hiába üzzük el, ujra meg ujra előtör, mert az egyes feltoluló esetek mindig ujból alkalmat adnak reá.

Maga a ministerelnök ur, gróf Tisza István, elismerte, hogy a czenzura mint intézmény tökéletlen. Ebben teljesen egyetért vele mindenki. De a tökéletlenségnek is vannak korlátai, melyeken túlmenni nem szabad. Az ellenzék lojálisán, mondhatom tullojálisan is, elhatározta magában, hogy feledve a régi keserűségeket, normális tárgyalási mederben fogja a parlamenti tárgyalásokat folytatni és elnyomja magában azokat az ellentétes nézeteket is, melyek rendes körülmények közt feltétlenül felszínre kerülnének. De bizonyos véleményeknek feltétlenül elő kell törniök, azokat elnyomni nem szabad, ha nem akarjuk, hogy a közéleti tevékenység, a közlelkiismeret kihalófélben legyen. A közélet ébrentartásának egyedüli közege a sajtó. Saj-tómizéria mindenütt van; ezt el kell ismerni; van a velünk ellenséges országokban is, van ez Francziaországban, Angliában is. De méltóztassék fi gyelemmel kisérni, hogy a sajtószabadság is egyenlő arányban áll mindig a közszabadságokkal, melyek egy ország intézményeit jellem-zik. A sajtószabadság époly arányban növekedik a békeidőben, vagy sülyed alá a háboru alatt, mint ahogy sülyed a háboruban a sajtószabadság mint a közszabadságoknak egyik ágazata.

De elgondolható-e az a helyzet nálunk, ami Angliában van, hogy az angol sajtó, különösen a Northeliff -sajtó, amely bizonyos mértékben a kormánynyal szemben ellentétes állásponton van, nemcsak lényegtelen, hanem a háboru lényeges érdekeit érintő kérdésekkel is határo-zottan ellenzéki szempontból foglalkozik, – elképzelhető-e a mi viszonyaink között, hogy itt egy olyan orgánum lehessen, anélkül, hogy a czenzurának veres és kék czeruzája kárt ne tegyen benne, vagy hogy ez az illető lapra még szigorubb következtetésekkel ne járjon? Vagy képzelhető-e itt egy Clémenceau az ő L’Homme Enchainé-jével, vagy egy Hervé a maga

54 KN, 1910. XXX. kötet, 640. ülésnap.

őszinteségével, szókimondásával, daczára annak, hogy nálunk nincs egy talpalatnyi föld az ellenség kezében, amint Francziaország területének egyhatod része német kézen van?

Németországban, ahol a czenzurának szintén bizonyos szigora nyilatkozik meg, e részben épen azok részéről, akiknek érdekében testesült meg elsősorban ez az intézmény, sokkal szabadabb fel-fogás nyilatkozik meg, mint nálunk. Például Falkenhayn vezérkari főnök egyik nyilatkozatában kimondja, hogy (olvassa:) »Én is károsnak tartom a sajtószabadság olyan korlátozását, mely nem a hadviselés érdekeit szolgálja s azért támogatni fogok minden olyan törekvést, mely e határokon belül a sajtó függetlenségét biztosítani akarja.« Ez egy katonának a kijelentése. De hivatkozha-tom egy még illetékesebb faktorra, Bethmann-Hollweg birodalmi kanczellárra, aki 1916. junius 4-ikén ezt mondta (olvassa:) »Die Presse die trotz unendlichlier Schvurigkeiten und Aergernisse ihre Aufgabe in bohem Sinne auff asst und durchführt, soll in gerechter und unparteiischer Würdigung ihrer Ziele nach meinem Willen so venig Esseln empfi nden wie möglich.« Íme, t.

ház, ezen nyilatkozat is a czenzura könnyítésébe, a sajtószabadság emelésére utal.

Mi a helyzet már most nálunk? Működik itt a hadfelügyeleti bizottságnak egy albizottsá-ga, az u. n. sajtóalbizottság, amelynek alig van egyéb funkcziója, mint bizalmas értesítések küldözgetése a szerkesztőségek nyakára, olyan számban, hogy maholnap már ezeknek a tö-mege a 600 körül van. Ezek pedig alig tartalmaznak egyebet, mint közlési tilalmat.

Anélkül hogy mélyebben belemennék ezeknek a taglalásába, ezeknek a jellemzésére csak egy pár adatot akarok felhozni, hogy mit nem szabad ezen albizottság tilalma folytán közölni.

Itt van az 507. számú bizalmas értesítés – mert mind ezt a czimet viseli –, ez azt mondja: »A hadfelügyeleti bizottság sajtóalbizottsága felsőbb utasításra felhívja a t. Szerkesztőség fi gyel-mét arra, hogy a Haditermény Részvénytársaságnak igazgatósági üléseiről csak a hivatalos kommünikéket hozhatja«. (Derültség balfelől.) Tehát minden kritika már eleve ki van zárva.

A személyes érdekű közlésekre is kiterjed ez a tilalom.

Mert ne méltóztassék ildomtalanságnak venni, de épen az eset érdekességénél fogva ho-zom ezt is elő. Zita főherczegnő hogylétére vonatkozólag azt mondja az 508. számú bizalmas értesítés, hogy a Löw-szanatóriumba való szállításáról a főherczegnőnek újsághírek nem kö-zölhetők. Az 516. számú már koncziliánsabb, mert megengedi, hogy Zita királyi herczegnő Ő fensége állapotáról újra írhatnak, a közlési tilalom megszűnt.

Szerencsétlenül járt maga a vezérkar főnöke Hötzendorfi Konrád is, akinek házasságköté-sére vonatkozó közleményeket szintén eltiltották.

Itt van az 528. számú bizalmas közlés, hogy a Bécs környékén levő fogolytáborokról hireket ne közöljenek.

Az 517. számú arra kéri a szerkesztőségeket, hogy Kramarz és társai bűnügyről szóló közle-ményhez semmiféle kommentárt ne fűzzenek. (Derültség balfelől. Felkiálltások: Aha! A kedves csehek!)

Az 505. számú, hogy az osztrák vámpolitikai központ határozatainak mindennemű kom-mentálásától tartózkodni szíveskedjék.

Az 532. számú, hogy a terméskilátásra vonatkozó közleményekben optimista jósolgatásoktól feltétlenül tartózkodjanak. Ez bizonyos tekintetben indokolt is, csak az indokolással nem értek egyet, amely azt mondja, hogy »kereskedelempolitikai szempontokból«. Tudjuk, fájda-lom, hogy a mi kereskedelmünk különösen a külfölddel most a minimumra szorítkozik s ily aggodalomra alig van ok.

Az 533. számú bizalmas értesítés arról szól, hogy paczifi sta irányú közleményeket ne irogassanak.

Itt még egy érdekes mozzanattal találkozunk: országgyűlési beszélgetésekhez fűzött kom-mentárokat, folyosói beszélgetéseket tessék az albizottságnak bemutatni.

Egy másik értesítés a terméskilátásról szólván megmondja, hogy czimekkel el nem látott közleményeket, bármily ártatlan tartalmuk legyen, nem engedélyez.

Az 523. szám kívánja, hogy az Ausztriában előfordult sorozási csalásokról semmiféle hirt ne adjanak le. (Élénk derültség balfelől.)

530. szám: térképeket, tervrajzokat s vázlatokat akkor sem adhatnak közre, ha ezek pusztán korábban már engedélyezett helyzetváltozatok ujabb lenyomatai. Nem tudom, miféle felfo-gása van a sajtóalbizottságnak; de azt hiszem, az ellenséges hadvezetés nem a mi ujságlapjaink térképeiből fogja frontunk egyes pontjait megítélni.

Egy másik értesítés szerint a semleges sajtóban megjelenő olyan híreket, hogy mi Olaszor-szágban jól állunk, átvenni tilos.

525. szám. Ez szintén a terméskilátásokkal foglalkozik s megint kereskedelempolitikai szempontokat hoz fel.

518. számú értesítés: A hadfelügyeleti bizottság sajtóalbizottsága felkéri a t. szerkesztő ura-kat, hogy Lenquist svéd újságírónak Hötzendorfi Konráddal való interjújára újból vissza ne térjenek és abból semmit se közöljenek. Ugylátszik, Konrád sem kerülte el a szigorú fi gyelmet.

527. számú bizalmas értesítés: Az aratás biztosítására vonatkozólag tett kormányzati in-tézkedésekről szóló közleményekhez kommentárt ne fűzzenek, általában erről a kérdésről bármiféle más cikk, vagy közlemény közzétételét mellőzzék.

Meglehet, hogy egyes községekben főszolgabírák, jegyzők intézkednek kellő értesítések adásáról. De mégis a nagyközönség tájékoztatá sára elsősorban a sajtó van hivatva, s bizony nem ártana, hogyha erről a fontos mozzanatról a gazdálkodó közönséget értesítené.

529. szám. A szerkesztő urak felkéretnek, hogy egyes csapattestek, póttestek, katonai inté-zeteknek saját jóléti intézményeik anyagi támogatására vonatkozó felhívásait, jótékonyczélu előadások, ünnepélyek stb. tartásáról szóló bejelentéseiket, úgyszintén ezek propagandájára vonatkozó minden felhívást mellőzzenek. Indokolás: mivel ez a hadsereg tekintélyével össze nem fér. Újra ez a régi nóta a hadsereg tekintélyéről.

Egy ujabb terméke a sajtóalbizottságnak az 537. számú, mely az 535. szám alatt kiadott bizalmas értesítés kiegészítéseként közli, hogy a képviselőház ülésein állítólag elhangzott köz-beszólások, melyek az országgyűlési naplóban nincsenek meg, nem közölhetők. Magam-nak is volt már esetem, épen Sándor Pállal folytatott vitámban, hogy egyes képviselő urak megváltoztatják a naplóban tett beírásokat. Ez jövendő esetekben arra fog vezetni, hogy a napló nem fogja minden esetben fedni a házban történteket. Erre vonatkozólag egy nagyobb helyi lap meglehetősen tendencziózus kommentárt is hozott, melyben a képviselőház ülései alkalmából fi gyelembe ajánlja a képviselőknek, hogy csak olyan közbeszólásaikat közölheti, melyeket a parlamenti gyorsirók feljegyeznek s a melyeket e feljegyzés folytán az országgyű-lési naplóba iktatnak. Erre vonatkozólag kéri a képviselőket, hogy lehetőleg hangosan és értelmesen szóljanak közbe.

Mártonff y Márton: Értelmesen, ez a fő!

Förster Aurél (a jobboldal felé): Ez nektek szól! A »hangosan« nekünk!

Ábrahám Dezső: Itt vannak a Höfer-féle jelentések. Ha ezeket olvassuk, hol büszkeség, hol keserűség szállja meg az ember lelkét. Ha egy-egy magyar ezred szerez dicsőséget a harczmezőn, Höfer azt mondja: erdélyi gyalogság, 44-es, 68-as, 39-es, vagy 82-es stb. ezre-dek szereztek dicsőséget. Ha azonban nem ezek, amelyek voltaképen Magyarországból

ke-rülnek ki, szintén magyar ezredek, hanem mások jutnak dicsőséghez, akkor Höfer sohsem mulasztja el megjegyezni : »die bewahrten Regimenter so und so«.

Hogy ezen Höfer-jelentéseket magyar nemzeti szempontból miért ne lehetne kommentál-ni s hogy ez miért ütköznék a hadsereg érdekeibe, azt nem értem. De elsősorban bizonyos, hogy előmozdítaná a magyar érdekeket. Kezemben van egy hozzám igen közelálló tiszt le-vele, melyben az óriási orosz off enzíva egyes mozzanatait ecseteli. Leírja, hogy most is egy magyar ezred volt, a 82-es, amely egyedül tartotta vissza az oroszok óriási off enziváját. (Fel-kiáltások balfelől: Szé kelyek!)

Azt hiszem, talán nem teszek felesleges szol gálatot, amikor megmondom, amit tovább mond közleményében, hogy a más ajkú, nem magyarországi ezredek pedig úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna, a 87-esek közül pedig egy darab ember sem maradt ott. Amikor azonban ott ilyenek fordulnak elő, akkor mi a Höferben nem olvastuk, hogy a 82-es ezred maga mentette meg a frontnak ideiglenes fentartását.

De vannak még szomorúbb esetek is. Rakovszky t. képviselőtársam épen múlt interpellácziójában hivatkozott arra, hogy forradalmároknak tüntettek föl egyes embereket, akiknek beszédét a czenzura nem engedte közölni. Ezen forradalmárok közé sorolták Bülowot és Wekerlét is. Még különösebb az a bizalmas értesítés, – Sághy Gyula t. képviselőtársunk már említette egy felszólalásában – amely magának Ő felségének egy táviratát tiltotta el.

Ez a bizalmas értesítés, amelyet 1916. május 1-én adtak ki, azt mondja (olvassa:) »A sajtó-bizottság tisztelettel értesíti a szerkesztőségeket, hogy a hadfelügyeleti sajtó-bizottság a következő sajtótilalmat adta ki: Ő felségének a lengyel hódoló táviratra adott válasza nem közölhető.«

(Mozgás a baloldalon.) De nem olvastunk az egész magyar sajtóban arról se soha egyetlen szót, hogy 32 magyar törvényhatóság foglalt állást a lengyel kérdésben a lengyelek érdekében és intézett ilyen értelemben feliratot a kormányhoz. Höfernek azonban nemcsak a hivatalos, de nem hivatalos kijelentései is kommentálhatok, mikor megnyugtat bennünket, hogy Lem-berg még mindig a miénk.

Sokszor megesik az is, hogy egyik lapnak szabad közölni azt, amit a másiknak nem, hogy ez elnézésből történik, vagy jóindulatból, azt nem tudhatom. Megesik, hogy délután megengedik azt, amit délelőtt töröltek. De van egy másik különös esete is a czenzurának, az »ablakolás«.

Ez abból áll, hogy, amint méltóztatnak itt látni, (Felmutat egy lapot.) itt van a Magyarország-nak egy négy hasábot kitevő czikke, a régi nyugdíjasok helyzetéről, amelynek czime »Az igazi nyomor«. Már a czim se tetszett, mert erős, vastag vonások kal kitörölték. A négy hasábból 40 sor maradt épségben azzal a bizalmas értesítéssel, hogy csakis »ablakok« nélkül közölheti, ab-lakokkal nem. Ha tehát a lap közölni akarta volna a czikket, akkor négy hasáb helyett csak 40 sort közölhetett volna belőle és ha nem lett volna véletlenül abban a helyzetben, hogy aktuális czikkekkel pótolhassa a hiányt, akkor elővehette volna Esopus meséit.

Amikor a tisztviselői nyomorúságról országszerte megnyilatkoztak, Nyíregyházán, Debreczenben, Szegeden, Aradon, Kolozsvárt, akkor a Pesti Hírlapnak egy erre vonatkozó czikkét törölték.

Amikor a t. ministerelnök ur nyilatkozott a kiegyezés kérdésében, akkor ezt a kérdést sem pro, sem contra semmi irányban nem volt szabad taglalni. Az osztrák közvélemény egész szervezett agitáczióval rendelkezett akkor, amikor mi még teljesen gyámoltalanul állottunk ezzel az agitáczióval szemben. Itt van az erre vonatkozó 447. számú bizalmas értesités, amely azt mondja (olvassa:) »A hadfelügyeleti bizottság sajtóalbizottsága felsőbb helyről azt az uta-sítást kapta, kérje fel a t. szerkesztő urakat, hogy az osztrák újságoknak kiegyezési czikkeivel

ne foglalkozzanak, azokkal a közleményekkel polémiába ne bocsátkozzanak, egyáltalában a kiegyezési tárgyalásokat, ugy mint a múltban, a jövőben se kisérjék kommentárokkal«.

Amikor Helff erich államtitkár magában a parlamentben per longum et latum tárgyalta a hadikiadásokat, úgy az ántántét, mint a mienket, amikor Bark orosz pénzügyminister szintén részletezte a hadikiadásokat, akkor sem a képviselőházban illetékes helyről ilyen kijelentések el nem hangzottak, sem a sajtó nincs abban a helyzetben, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozhassék. Ugy látszik, ebben a tekintetben még Oroszország is liberálisabban kezeli a czenzurát.

A kiegyezési tárgyalásokkal kapcsolatosan az egyik lap pár soros kommünikét akart kö-zölni (olvassa:) »Budapesti politikai körökben – irta – oly hirek terjedtek el, mintha Bécsben tartózkodó magyar politikusok belebocsátkoztak volna a hosszú lejáratú kiegyezés megvi-tatásába. Hir szerint 25 éves kiegyezést terveznének, közbenső vámsorompók felállításával.

Nem hiszszük, hogy Bécsben vendégeskedő politikusaink ily könnyelmű lépésre ragadtatták volna magukat, annál kevésbbé, mert a magyar közvélemény még annak gondolatát is, hogy az ország önrendelkezési jogát ilyen hosszú időre lekössék, a legnagyobb ellenzéssel fogadja.«

Ez már igazán alig van valami összefüggésben a hadiérdekkel, mégis betiltották ezt az ártatlan kommünikét.

De nemcsak ezeknek a kérdéseknek, hanem teljesen ártatlan kérdéseknek a tárgyalásától is el van tiltva a magyar sajtó. Direkt meg van mondva pl., hogy az élelmiszerkereskedésre és az élelmiszerekkel űzött visszaélésekre vonatkozó bármiféle közlemény tilos.

Teljesen jogosult a Pesti Hírlap felsóhajtása, mikor azt mondja (olvassa:) »Mi értelme van ezekben a belpolitikai mezőkben a czenzurának? Milyen hadititkot árulunk el, ha a tisztvise-lők fi zetésének sürgős javítását kérjük? Miben segítjük Cadornát, ha a rokkantak, özvegyek, árvák ügyének javítását sürgetjük?« Ezek közlése szintén fehér lapot eredményezett. »Mi-lyen hadi csemegét szállítunk a skagerraki katasztrófán busuló Angliának, ha a parlament számonkérő akczióját sürgetjük a kiegyezési tárgyalásokról? «

Tökéletesen osztom ennek a lapnak az álláspontját. Hiszen nem is Budapesten van a sajtóczenzura gyökere, sőt nem is Budapestről és nem is Bécsből dirigálják ma a közállapo-tokat, hanem egyenesen Teschenből. Oda kell elküldeni egyes politikai czélzatu czikkeket, amint megtörtént egyik vezető politikusunk czikkével, aki nem forradalmár jelleméről isme-retes. Hathasábos czikke nem tudott és ma sem tud kellő időben megjelenni, mert előbb a tescheni legfőbb parancsnokság, a tescheni irányadó tényezők jóváhagyását kell kikérni, ügy látszik, hogy Bécset ezúttal Teschenbe tették át.

Mindezekkel szemben mit mond a sajtóalbizottság főnöke, Drasche-Lázár Alfréd ministeri tanácsos? Azt mondja, hogy hiszen nincs is voltakép czenzura. És a ministeri tanácsos urnak ezt a véleményét, úgy látszik, az igen tisztelt ministerelnök ur is meg akarja erősíteni, vagy leg-alább is el akarja hitetni a közvéleménynyel. A ministerelnök ur ugyanis gróf Hadik Jánosnak és gróf Sigraynak a főrendiházban tartott felszólalására 1916. február 25-én azt felelte, hogy (olvassa:) »Magyarországon czenzura a szó szoros értelmében nincs.« (Mozgás a baloldalon.)

»Csakis a szorosan katonai hirek előzetes bemutatása kötelező, egyebekben a magyar kor-mány részint közvetlen érintkezés, részint a czenzurával foglalkozó bizottságok utján igyek-szik a sajtóval kontaktusban maradni.« Folytatólagosan még azt mondja a t. ministerelnök ur (olvassa:) »de preventív czenzura a magyar sajtóra behozva nincs.«

Hogy áll ez a kérdés? Vajjon van-e preventív czenzura és van-e utólagos czenzura? Én el-fogadom az igen tisztelt ministerelnök ur álláspontját, hogy preventív czenzura nincs, noha

ő maga mondja, hogy katonai hireket illetőleg az előzetes bemutatás kötelező. Mit jelent a preventív czenzura és mit jelent az utólagos czenzura? Hogy mit jelent, azt maguk a szakem-berek, maguk a felelős szerkesztők, a laptulajdonosok tudnák legjobban megmondani. De hogy mit jelent, arra nézve, méltóztassék megengedni, szintén egy bizalmas értesítést hivok segítségül, mint a legillusztrisabb tanút. Ez a bizalmas értesités ugyanis, az 514. számú, amely nem is olyan nagyon régen kelt, 1916. junius 4-én, azt mondja, hogy (olvassa:) »A lapok szer-kesztőségei a fentiekről oly hozzáadással értesitendők, hogy az arra okot szolgáltató lapokkal szemben a kormány a rendelkezésére álló megtorló intézkedéseket fogja alkalmazni.« (Zaj a baloldalon.)

Én, mint felelős szerkesztő és laptulajdonos, mindig szívesebben veszem az előzetes czenzurát, amikor tudom, hogy czikkeimért további konzekvencziák nem terhelnek, mintsem hogy post equitém seclet atra cura, hogy a megjelent czikkek olyan következményekkel járhassanak, amelyek folytán a laptulajdonos tönkremehet. A kormány t. i. az uj sajtótörvény szerint is és esetleg a kivételes törvény értelmében a lap megjelenését egy időre felfüggesztheti, vagy egy-szer s mindenkorra beszüntetheti. Ez az utólagos czenzura sokkal nagyobb sullyal nehezedik a sajtóra, mint bármiféle előleges czenzura.

T. ház! Itt van előttem egy külföldi iró közleménye. Méltóztassék megengedni, hogy néhány sort felolvassak belőle. »Magyarország Potsdamja« czimen irja a Berliner Tageblatt munkatár-sa, Lederer Leó. Miután Magyarországot és Budapestet igen szimpatikus világításban mutat-ja be, igy folytatmutat-ja (olvassa:) »A magyar parlament nagyszerű palotájáról is szó kerül ezután, amely elég lenne egy százmilliós nép képviseletének is.

Ennek a kővé vált nemzeti akaratnak jelentősége van, azt mutatja, hogy a magyar politi-kailag is méltó helyet kér Európa népei közt. Egyébként a politika majdnem önczél Magyar-országon, nemcsak nemes művészet, hanem fejlett tudomány is. Ma e politikai tanulmány könnyebb munka, mert a czenzura rajta van, hogy a vélemények jobbára egységesebbek le-gyenek, ámbár nem szabad abba a csalódásba esni, hogy bizonyos kérdéseknél, igy a húszéves kiegyezést és Magyarország közjogi jövőjét illetőleg erősen egymásba ütköznek a nézetek. A magyarság erős szellemét sem a török idők, sem a reformáczió harczai, de még az Ausztriával való küzdelmek sem törték meg és át fogja élni a világégést is.« Tehát a külföldi, megfelelően informált tudósitók is kellően felfogják a nálunk uralkodó czenzurális állapotokat.

Olaszországban a parlament megbuktatta a ministeriumot abban a perczben, amint a harcztéri helyzet rosszabbá vált. Az uj ministeriumnál az volt a parlament első dolga, hogy a czenzura enyhítését kieszközölte.

Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt beszédemet befejezem, egy rövid reminiszczencziára térjek ki. A pénzügyminister ur arra a kifogásra, hogy miért tartott fenn magának az adója-vaslatokban olyan horribilis jogokat, azt felelte, hogy a külföldön is igy van. Szomorú dolog, hogy mi a mi eltérő viszonyainkat mindig a külfölddel hasonlítjuk össze. Ha a franczia tör-vény úgy intézkedik, – s valóban úgy intézkedik, azt magam is tudom – akkor viszont az is bizonyos, hogy óriási különbség van közszabadsági szempontból Francziaország viszonyai és a mi viszonyaink között. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) így van ez a sajtó tekintetében is.

Ha mi hivatkozunk Angliára és Francziaországra, akkor tartsuk a parallellát minden téren, a közszabadságok terén is. A háború alatt, amikor a parlament csak ritkán van együtt, egyedül a sajtó az, amely az ellenőrzést gyakorolhatja.

A sajtót pedig a kényszerhelyzet és az előzetes intézkedések annyira béklyóba szorítot-ták, hogy a közszabadságok ezen béklyóit okvetlenül enyhíteni kell. A sajtó a nemzet élő

lelkiismerete. Ne méltóztassék a magyar sajtónak se hazafi ságát, se nívóját deklasszifi kálni, ne méltóztassék azt feltételezni, hogy a magyar sajtó nem elég hazafi as arra, hogy kizárólag ama czélokat szolgálja, amelyek a közjó és az ország érdekében vannak, de ne méltóztassék feltételezni azt sem, hogy ne tudná megbírálni, hogy miféle eszközök alkalmasak a közérdek előmozdítására.

Mindezek után a következő interpellácziót intézem az igazságügyminister urhoz (olvassa:) Ismeri-e az igazságügyminister ur a hadfelügyeleti bizottság u. n. sajtóalbizottságának működését?

Hajlandó-e odahatni, hogy a bizottság működése liberálisabb legyen a czenzura kezelésében?

Hajlandó-e odahatni, hogy a bizottság működése liberálisabb legyen a czenzura kezelésében?