Tiszteletteljesen javaslom a t. háznak, méltóztassék a ministerelnök urnak a kivételes hatalom igénybevételére vonatkozó jelentéseit tudomásul venni és azokat hasonló czélból a főrendi-házhoz áttenni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.)
Gróf Batthyány Tivadar felszólalása a képviselőház előtt a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről a
miniszterelnök által benyújtott jelentések tárgyában.
(1916. február 18.)
46Gr. Batthyány Tivadar: T. ház! (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Amidőn a t.
ministerelnök ur az első jelentéseit a ház elé terjesztette, az volt mindnyájunknak a felfogása, hogy e jelentéseket majd csak a háboru után tűzze napirendre a képviselőház, mert a jelenté-sek tárgyainak egész sorozata oly jellegű, amelyet a háboru folyamán egész őszinteséggel és nyíltsággal kritika tárgyává tenni, a nagy közérdek szempontjából, nem lehet, nem szabad.
Sajnálom, hogy a helyzet oda alakult, hogy kénytelenek voltunk hozzájárulni, hogy e jelenté-seket mégis most, a háború tartama alatt vegyük tárgyalás alá.
[...]
Én, amidőn számolok és leszámolok e helyzettel, ezt egy kimondott mentális rezerváczióval teszem, azzal, hogy ugyanis fentartom és fenn kell tartani a ház min-den tagjának a jogot, hogy e dolgokra nézve majd annak idején igenis visszatérhetünk.
Azzal, hogy mi e kérdéseket e módon, ahogy teszszük, tárgyaljuk, azzal mi a többi, a legsúlyosabb kritikára szoruló intézkedések helyességét ki nem mondottuk. Nagyobb érdekből hallgatással csúszunk át e kérdések egész sorozatán, de azt a jogot, hogy azután ezekkel foglalkozzunk, fentartjuk magunknak és már előre is óvást kell emelnünk, hogy bármikor, bárki is azt mondja, hogy e jelentéseket annak idején e ház tudomásul vette, ennélfogva erről már beszélni nem szabad.
Ezek előrebocsátása után méltóztassék megengedni, hogy magam részéről is a jelentések-ben foglalt egynéhány kérdéshez hozzá szóljak. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.)
46 KN, 1910. XXIX. kötet, 629. ülésnap.
[...]
A különböző, kivételes hatalomról szóló törvényes intézkedések nálunk oly széles meder-ben adtak felhatalmazást a kormánynak, amint azt sehol, talán egyetlen parlamentári-san kormányzott országban kormány nem kapott. Ausztriáról nem beszélek, mert hiszen köztudomásu, sajnálattal mondom, köztudomású, hogy Ausztriában az alkotmányos élet szünetel, ami tényleg egy igen kedvező és szép előnnyel is jár az én szempontomból, mint függetlenségi párti képviselő szempontjából, azzal ugyanis, hogy a hires delegáczió intézmé-nye teljesen csődöt mondott.
[...]
Mondom, egyetlen alkotmányosan kormányzott országban sem kapott kormány oly nagy hatalmat, teljhatalmat, mint épen a magyar kormány. E teljhatalom keretében azután in-tézkedhetett legjobb belátása szerint, inin-tézkedhetett akadály és zavar nélkül, mert hisz az a bizonyos kellemetlen tényező, a gyülekezési jog, meg a sajtószabadság, ezek az egyébként a kormányokat némileg feszélyező intézmények is el lettek hallgattatva és igy még a sajtó és a gyülekezési jog kritikája sem akadályozta meg a kormányt abban, hogy azt tegye, amit az ország érdekében jónak lát. Igy teljhatalommal felruháztatván a kormány, természetes, hogy a felelősség a maga egészében egyedül és kizárólag a t. kormányt terheli.
Annál inkább kötelességemnek tartom ezt kiemelni, mert hallottam, láttam, olvas-tam a háboru idejében bizonyos nyilatkozatokat, amelyekkel igyekeztek egyes tényezők átháritani a felelősséget a fővárosra, városokra. Ha a főváros, vagy bármely város, vagy törvényhatóság nem jól csinálta a dolgot, a kormány azért hibás, mert kezében volt a hatalom, hogy jobban csinálja. (Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem lehet tehát átháritani semmiféle felelősséget, hanem igenis ma is, de különösen, midőn szabad lesz a kritika az egész vonalon, a felelősség a bajokért, a mulasztásokért, nehézségekért, amelyek – ne adj Isten – később bajt okoznának, a kormányt terheli és őt fogják felelősségre vonni annak idején azok, akik itt fognak ülni.
[...]
A ministeri jelentés és a bizottsági jelentés is hangsulyozza a kormánynak a sajtóval szemben követett eljárását is. A bizottsági jelentés egészen helyesen utal arra, hogy a czenzura kezelé-sénél két alapelv a mérvadó. Az egyik az, hogy preveniáljunk annak, hogy olyan intézkedés, mely szorosan a hadviseléssel áll kapcsolatban, közzététessék. Ez ellen senki kifogást nem tehet, mert igazán suprema lex, hogy az ellenség olyat meg ne halljon katonai téren, a mi ügyünknek ártana.
A bizottság azonban utal arra is, hogy a kormány a sajtóczenzurát abból a szempontból is kezelte, hogy a közhangulat kialakulására is befolyással lehetnek egyes hirek és hirlapi czikkek. Arról is lehetne beszélni, de nem akarok, hogy amennyiben nem direkt háborus hirek, ezeknek közzétételét meg lehetne engedni.
De konczedálom, hogy lehetnek esetek midőn egyes hirek vagy támadó czikkek erős iz-galmat okozhatnak és helyes azokat meg nem jelentetni. Én nem fogok itt a sajtóczenzura bolondgombáinak gyűjteményéhez még egypár adattal hozzájárulni, megtettem én is,
meg-tették mások is ismételten. Hanem egyre fi gyelmeztetem a t. kormányt: hogyha ezen a téren olyan tulzásba mennek, épen az ellenkezőjét fogják elérni annak, amit a maguk bevallása sze-rint elérni akarnak. Minden embernek, különösen az olyan hevülékeny nemzet polgárainak, mint a magyar, az a természetrajza, hogyha magába kell fojtania a keserűséget, a haragot, az indulatot, sokkal nagyobb mérvben izgatja fel magát és környezetét, mintha magyarán mondva, kiadhatja a maga mérgét, dühét s szabad folyást engedhet méltó felháborodásának.
Csak egy példát akarok felhozni. A napokban megjelent egy közlemény, mely azt mondja, hogy a közös hadügyminister ur kiadott egy rendeletet a katonai egyenruhákra nézve, amely unifi kálja az egész hadseregre nézve az uj tábori egyenruhát. Én nem tudom, de vannak, akik azt állitják, hogy ez a rendelet a honvédségre is vonatkozik és pedig egyenruhaszabók és kereskedők körében mondják, hogy a honvédek épen olyan egyenruhát fognak viselni, mint a többiek. Eltekintek most ennek a kérdésnek részletes pertraktálásától, sérelmes vol-tától, eltekintek annak is részletes magyarázavol-tától, hogy vajjon akkor, midőn tudjuk, hogy a magyar honvédségről és a magyar csapatokról – hiszen a közös hadsereg magyar csapatainak is megvoltak a külön ismertető jelvényei – ellenségeink minő véleményen voltak, a hadve-zetőség szempontjából okos dolog-e eltüntetni a magyar jelleget a félelmetes magyar csapa-toknak egyenruhájáról. Még azt a sérelmet sem akarom itt hangoztatni, hogy ez a bizonyos uniformáló, ez a mi önállóságunkat eltüntetni törekvő bizonyos tendenczia – ha igy állna a dolog – mennyire fájdalmas és sértő lenne ránk nézve.
Nem tudom, igaz-e a dolog, vagy sem, de annyit hallottam, hogy ezt a kérdést a sajtó-ban tárgyalni nem szabad. Bocsánatot kérek, ha ezt egy-két czikkben komolyan tárgyal-nák, ha a sajtó ezt a kérdést napirendre tűzné és azután megjönne rá a válasz, meg vagyok győződve, hogy azt a köznyugalmat, amelyet a t. bizottság jelentése szerint a kormány keres, sokkal inkább elérné, ha pár ilyen czikk megjelennék, mintha ezeket elfojtjuk, mert az emberi természet olyan, hogyha ilyenekről nem szabad irni, akkor mindig azt hiszik az emberek, hogy még sokkal több van mögötte, mint amennyi tényleg van. (Úgy van!
balfelől.)- Az a titokzatosság és az az erőszak, amely a titokzatosságot okozza, ellenáram-latként mindig bizalmatlanságot kelt.
Igy vagyunk más téren is. Igenis, köznyugalomra van szükségünk itt az országban nekünk, akik a front mögött vagyunk, de ha azután azok a más tényezők, akik a nemzeti kérdésekben gyakran velünk szemben állanak, olyan dolgokat csinálnak, amelyek felháborodást okoznak, tessék elhinni, sokkal inkább elérjük a megnyugvást, ha a sajtóban kissé levegőhöz jutunk és megmondhatjuk a magunk ellenvéleményét, mintha elfojtják a sajtóban való megnyilatko-zást és az embereket arra kényszeritik, hogy magánházakban, kávéházakban, vendéglőkben sugdosva szidják azokat, akik ilyen nehéz időkben a magyar nemzet iránt kellő regarddal nem viseltetnek. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Kérem tehát a ministerelnök urat és azokat, akik ugy a czenzurában fenn a minister elnökségnél, mint az ügyészségnél ezt a kérdést ke-zelik, tanúsitsanak, kissé több liberalizmust, kissé több regardot a magyar nemzeti érdekek iránt, és azt a köznyugalmat, amelyet önök biztosítani akarnak, jobban fogják elérni, mint eddigi tulerős, tulzásig menő czenzurájukkal.
[...]
Ezek elmondása után, azt hiszem, bővebb indokolást nem is igényel, hogy én a t. kormány négy jelentését a magam részéről tudomásul nem veszem.