Ez az alfejezet a diákok által elmesélt viselkedésbeli változásokat veszi számba. Ugyanakkor általános megjegyzésként le kell szögeznünk, hogy nyilvánvalóan a szemlélet- és az atti-tűdváltozás által kísért viselkedésváltozásokról van szó.
Szinte mindig nyomon követhető, hogyan észleli a diák a különbséget az adott terü-leten a saját és a helyi kultúra között, és ennek keretében reflektál a benne bekövetkezett változásokra. Fontos tényező, hogy mióta van az adott országban és milyen hosszú távra tervez. Van, aki csak utólag nyugtázza az idő hatását, de nem ritka az sem, hogy ha hosszú távon terveznek az adott országban maradni, tudatosan készítik fel magukat a változásra és a beilleszkedésre. Az alábbi magyar fiatal a magyar és a holland kultúra közötti főbb különbségeket vette lajstromba, majd egyes dimenziók mentén változik, illetve igyekszik változtatni, a holland irányba.
„[…] fél évre én se törném magamat, de mivel nekem ez 3 év, legalább, plusz még utána valószínű itt is fogok dolgozni, vagy ha nem is Hollandiában, de Nyugat-Európában, ezért be kell illeszkednem, és egy csomó mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy elfogadtathassam magamat at itteni emberekkel.
Például az előző helyen kérdezted, hogy mik a különbségek Magyarország és Hollandia között, […] azok megváltoznak és a holland forma fogja át-venni a helyüket, például sokkal közönyösebb vagyok én is sok szempontból, mik vannak még […] például sokkal rendezettebb vagyok.” DH25 19 éves magyar férfi, alapképzés, Hollandia
kognitívkiértékelés: változásésszemélyesfejlődés
89 További példákat sorolt még fel a fenti diák arra vonatkozóan, hogy milyen cselekvési dimenziókban változott tudatosan, a befogadó kultúra általa értékesnek, átveendőnek ítélt viselkedési elemeinek átvételével. Ez lehet a direkt kommunikációs stílus vagy az egész-séges életmód. Mindegyik esetében tudatos végiggondolás, döntés és az attitűdváltozás viselkedésben való megjelenítése is tapasztalható:
„Próbálom a pozitívumokat átvenni, például, hogy mondjak egy példát is, a hollandok rettenetesen őszinték, de az átlagnál is jobban, néha a bunkó szinten, de ez nekem szimpatikus, és ezt szeretném átvenni, tehát nincs olyan, hogy tabu, és ezt akár szeretném is hazavinni, tehát ezt a tapasztalatot ha-zavinni […] Például sokkal egészségesebben étkeznek komolyan […] és min-denki vizet iszik […] Én is vizet iszom, de aztán amikor hazamegyek, ez kicsit megváltozik (nevet).” DH25 19 éves magyar férfi, alapképzés, Hollandia
Az öngondoskodó, aktív állampolgár, az ágenciával rendelkező személy – aki nem az államtól és más külső ágenstől várja a megoldást – képe sejlik fel a következő interjúi-dézetből, aki a cselekvés szintjén is megmutatja, hogy azonosul az újonnan elsajátított attitűddel.
„Ha nekem valami fontos, akkor nem kívülről várom, hogy »valaki majd megcsinálja«, hanem akkor én beleteszem az időmet, a pénzemet, teszek érte. És ez itt nagyon a kultúra része. És ez hat rám. Tehát ezt tudom, hogy ez hat rám. Már most innen elkezdtem a kevés nem létező pénzemből is fizetni haza olyan dolgokra, amik nekem fontosak.” DH11 30 éves magyar férfi, egyéb képzés, USA
Az aktív, egészséges életmódot nemcsak a külföldön tanuló magyar diákok igyekeznek átvenni a helybéliektől. Hanem az ide érkező nemzetközi diákok közül is van, aki ezt a kö-rülötte levő magyaroktól átveendőnek gondolja, mint például az alábbi, Ausztráliában is élt török diák. Az ausztráliai tapasztalat arra enged következtetni, hogy nem egy esetleges falu-nagyváros eltérés rejlik a háttérben. Nem olyan diákról van szó, aki először hagyja el a kisközösségi lakóhelyét, hogy Budapesten tanuljon és éljen.
„A mindennapi életem sokat változott. Például itt a magyarok nagyon ak-tívak a sportban, jobban, mint Törökországban. Mindenki megy az edzőte-rembe, vagy olyan sportokat űz, amelyek engem is motiválnak. Járok edze-ni, pilatesre, jógára.” DI05 25 éves török nő, alapképzés
Mindig annak megfelelően, hogy milyennek látják a helybélieket az otthoniakhoz (illetve azok sztereotípiákban létező elképzeléséhez) képest. Ehhez az észlelt képhez, a magyar
anemzetközifelsőoktatásimobilitáspszichológiaiaspektusai
sztereotípiához igyekeznek sokan adaptálódni, ahogyan az előbb idézett magyar diák a holland kultúrának bizonyos elemeihez. A magyarokat türelmesnek mondják többen – kínai, iráni, török diákok közül – az interjúkban különösebb felháborodás nélkül képesek mindenhol várakozni, a hosszadalmas és kevéssé hatékony hivatali ügyintézést sztoikus nyugalommal viselik el a különböző nemzetközi diákok szerint. Ezt a türelmet sajátította el saját elmondása szerint az alább megszólaló diák. Igaz, hogy hosszú idő alatt.
„Úgy látom, a legnagyobb különbség köztem és a családom között az, hogy türelmesebb vagyok, míg a családomban nagyon gyorsan akarnak mindent csinálni, ami nagyon tipikus a törököknél. Én az adott időkereten belül las-san, a lehető legjobban igyekszem megcsinálni a dolgot és soha nem siette-tem el. Ez az egy dolog változott meg talán, míg itt voltam. Végül is 9 évről beszélünk.” DI13 27 éves török nő, doktori képzés
Az alábbi idézet jól mutatja be azt a kínai diákok között elterjedt meggyőződést, miszerint a magyarok jobban élvezik az életet, jobban engednek az őket belülről hajtó motivációk-nak, mint a kínaiak, akik túlságosan csak a munkára koncentrálnak. Ezt követendő példá-nak tartja az egyik kínai diák.
„A magyarok élvezik az életet. Odafigyelnek az életminőségre. Olyan dol-gokat csinálnak, amit igazán szeretnek. Ha tanulnak, nagyon érdekli őket a tanulás. Ez befolyásol engem abban, hogy most én is egészséges életet szeretnék, hogy élvezzem a szabadidőt és kövessem a szívemet.” DI62 24 éves kínai nő, mesterképzés
Ugyanakkor ennek a kellemesnek tűnő habitusnak az átvételével kapcsolatban felmerül némi aggály is egy másik kínai diák szerint.
„Attól félek, kényelmessé, lustává válok, miután több évig voltam itt Magyarországon. Mivel az életstílusuk nagyon nyugodt, laza, de Kínában sok versengés vár rám. Nem lehetek lusta.” DI51 21 éves kínai férfi, alapképzés
A kommunikációban, társas viszonyulásban történő változás leginkább a viszonylag nagy kulturális távolságból érkező diákok esetében tapasztalható. Az üdvözléskori ar-con csókolást először tartózkodással fogadták azok a diákok, akiknek a kultúrájában sokkal szigorúbban van szabályozva a testi érintkezés, de elmondásaik szerint idővel ők is alkalmazzák. A származási kultúra attribútumaival („introvertált” a japán diák esetében, és „konzervatív” a kínai diákok esetében) magyarázzák az ettől való kezdeti idegenkedést.
kognitívkiértékelés: változásésszemélyesfejlődés
91
„Nyitottabb vagyok most. A magyarok arcon csókolják egymást, amikor ba-rátaikkal találkoznak. Először nem voltam hozzászokva, és mindig elpirul-tam, de most már természetesen üdvözlöm így én is a (magyar) barátokat.”
DI57 37 éves kínai nő, doktori képzés
Nagyon hasonló élményről számol be egy diáktársa, annyi különbséggel, hogy „most már nem állok ellen az ilyen köszöntésnek.” DI62 24 éves kínai nő, mesterképzés.
„Szóval, a japánok valahogy introvertáltabbak a magyarokhoz képest, emi-att is különbözik a kommunikációnk. Most már nem, de korábban sokkal szégyenlősebb, félénkebb voltam. Valamennyire nyitottabb lettem a nem japánokkal. Ez talán a »puszi-puszi«-nak köszönhető.” DI27 27 éves japán nő, mesterképzés
Nem csak a nonverbális kommunikációban van változás. A nyelvhasználat társas kapcso-latokban játszott szerepe eltérő lehet a különböző kultúrákban. A megkérdezett diákok sokszor hozzák fel ezt és azt is, hogy a bennük lezajlott változás a helyi gyakorlathoz adap-tálódás. Mindig a saját kultúrából kiindulva érzik, hogy mi változik meg bennük.
Az alábbi kínai diák most már kényelmesen érzi magát a magyar, az európai kommu-nikációs móddal, ahol kevésbé kell az egyéb társas dinamikákkal, a kínai kommunikáció-ban hangsúlyos szerepet kapó társas harmónia szem előtt tartásával törődni. A végzés utáni hazamenetel kapcsán fogalmazta meg az aggodalmát.
„Jobban szeretem, ahogyan az európaiak kommunikálnak. Félek attól, hogy megint úgy kell majd beszélnem, hogy mások kedvében járjak.” DI54 21 éves kínai nő, alapképzés
Az iráni kultúrában jelentős szerepe van a taarofnak. Az egyik iráni diák definíciója sze-rint ez a következőt jelenti.
„Az irániaknak van valami, amit taarofnak hívnak. Ez azt jelenti, hogy igyekszünk álkedvesek lenni valakihez, akit igazából nem kedvelünk, csak azt mondjuk magunknak: rendben, kedvesnek kell lennünk.” DI66 30 éves iráni nő, alapképzés
Meglátása szerint bár a magyarok nem olyan melegszívűek, mint az irániak, ám őszinték és egyenesek.
„Úgy értem, ha nem tetszik nekik valami, azonnal megmondják, nincs olyan, hogy álkedvesség.” DI66 30 éves iráni nő, alapképzés
anemzetközifelsőoktatásimobilitáspszichológiaiaspektusai
Hasonlóan ahhoz, ahogyan a fentebb említett magyar diák nyilatkozott a Hollandiában tapasztalt kommunikációs stílusról, ez az iráni diák a magyarokban és a többi nyugati kul-túrából jövőkben látja a direkt kommunikáció „taarof nélküli” módját, amit az itt töltött ideje alatt, úgy érez, hogy elsajátított.
„A két legjobb barátom nyugati. A taarofmentes kultúrát tanultam el tőlük. Van két iráni barátnőm, ha fel vagyok dúlva, megmondom nekik. Ha mérges vagyok, megmondom nekik. Nincs taarof.” DI66 30 éves iráni nő, osztatlan képzés
A saját magán tapasztalt legjelentősebb változást így jellemzi a fent említett japán diák.
„A kommunikációban változtam.” DI27 27 éves japán nő, mesterképzés
E mögött az egyszerű állítás mögött egy komplex folyamat húzódik. Időbe telt, amíg de-kódolta, megértette a kommunikációs és gondolkodásbeli különbségeket és lassan kezdett alkalmazkodni a magyar kommunikációs módhoz.
„Például Japánban, talán Ázsiában az emberek általában először gondol-kodnak és meghallgatják a másikat, és utána beszélnek. Itt Magyarországon rögtön beszélnek. Sokszor úgy éreztem, hogy nem hallgatják meg a másikat, aki beszél. Aztán felismertem, hogy más a gondolkodás folyamata. A magya-rok gondolkodnak, miközben beszélnek, a japánok gondolkodnak, miközben figyelnek és meghallgatják a másikat. Amióta rájöttem erre a különbségre, el tudom fogadni a magyar kommunikációt és egész komfortos nekem, mert sokat tudok hallgatni.” DI27 27 éves japán nő, mesterképzés
„Az első év borzalmas volt, nem értettem, hogy a tanárok meg a többi diák miért noszogattak, hogy beszéljek, mielőtt lett volna időm gondolkodni.
Nagyon össze voltam zavarodva, le voltam sokkolva. Úgy éreztem, a ké-pességeim nem olyan jók, mint a többi diáké […] Gondolkodási időre van szükségem, nem akarok valamit mondani, mielőtt végig nem gondolom, így lettem nevelve. De most már lassan alkalmazkodom a magyar kommuniká-cióhoz.” DI27 27 éves japán nő, mesterképzés