i l
Felolvasás, melylyel a párisi „ Institut catholique "-ban a nem-keresz-téuy vallások történetének harmadik évfolyamát 1881. decz. 18-án
megnyitotta d e B r o g 1 i e abbé.
Ford. Dr. Pápai.
Mindenek előtt, uraim, meg kell magyarázni, mit kell érteni a vallás oly meghatározása alatt, mely min-den vallásra alkalmazható.
Nyilván nem tá,rgyi (ohjeciiv) meghatározásáról, vagyis nem ama láthatatlan tárgynak, melyet a vallás szem előtt tart, és ama tényleges viszonyoknak pontos fogalmáról van szó, a melyekben e tárgy az emberekkel van. Tárgyilagos szempontból, a különböző vallások egy-másnak ellentmondván, csak egyetlenegy lehet az igaz, és lehetetlen egy nem alá foglalni az igazságot és tévelyt, a valóságot és hazugságot. Ezért jogos azoknak aggálya, kik megtagadják a pogány kultusoktól a vallás nevét.
Tárgyilagos szemi)ontból igázok van.
RELIGIO. 35 Tárgyilagos szempontból nincs más vallás, mint az
igaz, a pátriárkái, zsidó és keresztény vallás: a többi val-lások nem érdemlik meg e nevet, bármennyire hasonlít-sanak is az egyedüli valláshoz és egyeznek is m e g vele.
De nem igy áll a dolog, ha alanyi (subjectiv) szem-pontból tekintjük, vagyis ha azt keressük, hogy az érzel-mek, gondolatok, értelmi és erkölcsi igények, mely osztá-lyának (ordre) felel meg a vallás, s ha az ember a val-lásokat csak úgy tekinti, mint jó vagy rosz, vagy tör-vénytelen eszközöket, az emberi természet vágyainak meghatározott osztálya kielégítésére.
A pogányok lelke lényegében hasonló a kereszté-nyekéhez : Tertullián kifejzése szerint a lélek természet-szerűleg keresztény, vagyis természettermészet-szerűleg a ténység felé hajló ; azt is elmondhatjuk, h o g y a keresz-ténység az Isten müve, isteni szerzője által az emberi lélek igényeihez van alkalmazva. Szigorúan ebbe az alanyi rendbe zárkózva, rettegés nélkül helyezhetjük ugyanazon vonalra a tévelyt, mint az igazságot, kereshetjük, mi közös van a különböző vallások között, vagyis melyik amaz igények osztálya, a melyeknek kielégítésére ren-deltetvék. Az igaz vallás különböző f o g maradni a ha-mis vallásoktól, amaz törvényes kielégítést n y ú j t v a a val-lási igényeknek, emezek pedig hazug és látszólagos (illu-siore) kielégítést.
A vallás alanyi meghatározásának tanulmányozása lesz tehát feladatunk.
E meghatározás megalkotása nehéz feladat ; de nem t a r t j u k megoldhatatlannak ; azt hiszszük, ha valamely fogalmat megérteni lehet, azt meg is lehet határozni.
Már pedig az egész világ érti, mi az a vallás. A vallás, vallásos szavak oly érteménynyel birnak, melyre nézve az emberek tegtöbbje egyetért : tehát lehetséges megha-tározni és szavakkal kifejezni,
Czélunk elérésére először is azokhoz fordulunk, kik m á r foglalkoztak e kérdéssel, és különösen az észelviek-hez, kik, úgy látszik, teljesen meg vannak elégedve az eszmével, hogy minden vallás egyenértékű.
Müller Miksa, a hires oxfordi tanár, kinek E u r ó -pában nincs vetélytársa a szanszkrit tanulmányokat ille-tőleg, h á r o m éve előadásokat t a r t o t t Londonban a vallás eredetéről és fejlődéséről. T á r g y a megkivánván, hogy a vallás meghatározásával foglalkozzék, ő is miként mi, az előbbi meghatározások visszatekintő tanulmányozásá-val kezde. Munkájának eredménye sajátságos. H a t meg-határozást talált, melyek közüJ kettő-kettő egymással homlokegyenest ellenkezik. K a n t szerint a vallás nem egyéb, mint az erkölcsiség. H a kötelességeinket úgy tekintjük, mint isteni rendeleteket, a moráltól eljutunk a valláshoz.
Fichte Kantéval egyenesen ellenkező fogalmat fogad el.
A vallás, úgymond, sohasem gyakorlati. Csak megromlott társadalomban szolgál a vallás indokul az erkölcsi csele-kedetekhez. A vallás a t u d o m á n y ; az embernek meg-szerzi az önismeretet és megfelel a legmagasabb kérdé-sekre, melyeket magának föltesz.
IIa Kant és Fichte egymásnak ellentmondanak, Schleiermacher és Hegel nemkülönben. Schleiermacher azt mondja, hogy a vallás függésünk tudata ama viszonynál fogva, melyben vagyunk, a mi bennünket determinál s a mit
mi determinálhatunk. E r r e Hegel fölkiált, hogy „ha igy volna, a kutya a legvallásosabb állat lenne." Azért azt állítja, hogy a vallás nem függés, hanem ellenkezőleg a tökéletes szabadság: az isteni szellemnek öntudatra jutása a véges szellemen át.
Hasonló ellentét van Comte Ágost és Feuerbach kö-zött. A franczia positivista szerint a vallás az ultruismus, a végletekig h a j t o t t és az emberiség-isten tiszteletében személy esitett önfeláldozás. „Hogyan! kiált föl Feuer-bach. ön hát el akarja nyomni az önszeretetet és az egoismust ! de hisz ez az érzelem az emberi természet alapja ! ezt eltörölni őrültség s a vallásnak nem az em-beriség, hanem az egyedi ember tiszteletének kell lenni."
Eddig csak Müller Miksát idéztük.
Most az általa felhozott ellenmondások sorozatát egy átalánosabbal és komolyabbal szaporíthatjuk. S ez az, a mely a vallás meghatározásainak két osztálya, a pantheis-tikus és bölcseleti, s a polytheispantheis-tikus és történeti megha-tározások közt fenforog.
A patheistikus meghatározás typusa a Straussé : A vallás az isteninek tudata az emberiségben. Ez isteni
teljesen személytelen: e semleges terminus nem képvisel sem egy, sem több egyediséget.
Tiel, leydoni egyetemi tanár, a vallásokról szóló leg-újabb kézikönyv ^szerzője, a vallás polytheistikus és tör-téneti meghatározását adja.
A vallás úgymond, viszony az ember és az em-berfeletti hatalmak közt, melyekben hisz, a hatalmak közt, melyek nyilván személyes léttel birnak.
Az ellentét ismét föltétlen.
T é r j ü n k most vissza Müller Miksához, s lássuk, hogyan oldja ő meg a feladatot, mely annyira összeza-varta elődeit.
A vallás, úgymond, alanyi szempontból tekintve, ér-telmi tehetség, mely az érzékektől és észtől függetlenül, sőt ezek daczára képessé teszi az embert a végtelen fel-fogására különböző nevek és különböző álczák alatt.1)
E meghatározás, mint látható, egy másikat tételez föl, a végtelen meghatározását, a mely a vallási tehetség-tárgya.
Es ime, hogyan határozza meg szerzőnk a végtelent.
Végten, úgymond, mindaz, a mi felülmúlja az érzékeket és az észt.2)
Igy a vallási tehetség olyas valaminek felfogásában áll, a mi felülmúlja az érzékeket és az észt, és ez a va-lami csak úgy határozható meg, mint az érzékekre és az észre nézve hozzáférhetetlen tárgy.
Körben forgunk. E végtelenben való hit hasonló ahoz, minőt az egyszeri szénégetőnek vetnek szemére. A szénégető azt m o n d á ; „Azt hiszem a mit az egyház hisz", s midőn kérdezték, hogy hát mit hisz az egyház, feleié:
„Az egyház azt hiszi, a mit én hiszek." Éppen igy kiált fel a mi bölcselőnk: érzékeimen és eszemen túl észreve-szem a végtelent. Mi hát a végtelen? Az, a mit érzékei-') Lectures on the origin and growth of religion. — Lecture 1. 23. 1.
2) Lectures on the rigin and growth of religion. — 28. 1. I Thougth the infinite the least objectionable term for all that trans-cends our senses and our reason.
5*
men és eszemen túl észreveszek. Igaz, hogy Müller Miksa más magyarázatot ad. Azt mondja, hogy minden véges végtelent tételez föl, mint viszonylagost ; hogy a vég-telen, mielőtt felfogatott, éreztetett, habár nem látható, vagy görögül szólva, hogy aixj&r^ov, hahár nem cpaivófisvov.
H a megértettük ez ú j meghatározást, a végtelen nem egyéb, mint az a mit mint lehetségest felfogunk a véges határán. Tehát e további lehetség eszméje nyilván benfoglaltatik a határolt eszméjében. Fölfogni valami ha-tároltat és felfogni valami lehetségest a határon túl, egy és ugyanaz. Csak az a következmény, hogy minden em-ber, szükségkép felfogván az ilyen végtelent, mint a vé-ges viszonylagosát, szükségkép vallásos is ; sőt mert mondhatjuk, hogy egyenlően azok, m e r t nem lehetséges ily egyszerű felfogásban fokozat. E z nagyon olcsó vallás lenne !a)
Nem tudjuk, hogy e következtetést megengedné-e egész terjedelmében Míiller Miksa.
De azt megjegyezhetjük, hogy váltakozva lelkesül a fétis előtt térdelő papu, mint az ind bölcsek felett, a kik tisztességesen átheusok lettek, hogy vallásosabbak lehessenek.
Nem vesztegetjük időnket ily eszmék megczáfolásával.
A szerző személyes nézetét képviselik ; mi sincs bennök, a mi a történeti tényeknek megfelelne. A mit a vallásos emberek, keresztények, pogányok, musulmanok, buddhis-ták, vallásuktól kivánnak, az kétségkívül oly valaminek, a mi őket felülmúlja, egy végtelennek eszméje, de hatá-rozottabb eszméje ; egy mennyei Atya eszméje, ki őket szereti, egy Biróé, ki a bünt bünteti, az özvegyet és ár-vát védi, egy eszközé a jövendő élet bajainak elkerülésére és a boldogság elérésére. Szóval egészen másként akarnak valásosak lenni, mint az átheusok.
Müller Miksában két ember van, a tudomány embere, a nyelvész, a Védák szövegének páratlan magyarázója egyrészről, és másrészről a bölcselő vagyis inkább a költő, ki ragyogó külalakba öltözteti a német pantheismus határozatlan és elavult formuláit.
Azért örömmel vettük tudomásul, hogy a franczia Collégiumban a vallástörténelem u j tanára, Réville, nem fogadja el Müller Miksa meghatározását ; joggal jegyzi meg, hogy tiszta és egyszerű végtelen nem vallási, hogy a végtelen csak oly feltétel mellett szól a vallási érzet-hez, ha valaminek vagy valakinek tulajdona (attributuma) vagy ha más, mint Müller Miksa határozatlan végtelenje.
Réville is megbirkózott a vallás meghatározásának pro-blémájával. í m e a megoldás: „a vallás az emberi élet irányítása (determination) egy kötelék érzete által, a mely az emberi szellemet egyesíti a titokzatos szellemmel, ki-nek a mindenség fölötti uralmát elismeri és kivel szereti magát egyesültnek érezni."2)
') Talán az Müller Miksa gondolata, liogy nemcsak felfog-juk. de hogy érezzük a végtelent, vagyis liogy módosíttatunk a végtelen által. De hogyan lehet egy elméletet vak érzésre alapitani s a melynek tárgyát nem lehet meghatározni ? Különösen hogyan lehet azt a vallás meghatározására használni? Miben különbözik ily érzés a többitől? Ily elmélet, mely a vallást puszta érzésre viszi vissza, igazolása volna egy észellenes mysticismus minden képtelenségének.
2) Reville, Prolégomènes de l'histoire des religions. — 34 1.
E meghatározást olvasva, az ember majdnem keresz-tény talajon hiszi magát. Az emberi szellem olyan forma, mint a lélek. A titokzatos szellem, kinek a mindenség fölötti uralmát elismerjük, nem igen különbözik a jó Istentől.
De a meghatározás mellett ott van a magyarázat.
Mi a szellem P Réville szerint, láthatatlan és tapinthatatlan dolgok összege {ordre) ; különbözőnek tűnik fel előttünk a látható dolgok összegétől, de figyelem ! a dualismus nem összevonhatatlan ; a lét titkaiban a szellem nem le-het más, mint az anyag alapja, s az anyag csak a szellem alakja lehet. S mi az a titokzatos szellem, kinek a min-denség fölötti uralmát szellemünk elismeri? Az, a mi a mindenségben szellemünkhöz hasonlónak tűnik fel, legyen ez törvény, istenség, végzet (fatalité), vegyük bár a szel-lemet collectiv vagy egy egyes érteményben, fogjuk fel mint személyest vagy személytelent : mindez mitsem változtat, Réville szerint, a meghatározáson.
Az igy magyarázott meghatározással szemben azt kérdeni magamtól, miért nem képezik egy részét a val-lásnak a vegytan és természettan ? Nem az a czéljok-e, hogy szellemünket egyesítsék a szellemmel, mely a min-denségben a törvény és mérhető erő alakja alatt székel ? Talán az lesz a felelet, hogy a természettan és vegytan tárgya többé-kevésbbé érthető, mig a vallásénak oly ho-mályosnak, oly elrejtettnek, oly titokzatosnak kell lennie, hogy semmit se lehessen belőle megérteni ? De akkor elvesztettük a mit nyertünk, és ismét Müller Miksa hatá-rozatlan végtelenjénél vagyunk. E tárgy többé sem va-lami, sem valaki és nem különbözik a semmitől.
L á t j á k tehát, uraim, hogy ez az állítólagos (összehason-litó)vallástudomány, mely oly garral hirdeti magát századunk találmányának, az első lépésnél ingadozik. Minden vallás, mondják, a vallás nyilvánulása. De hát mi a vallás ? E g y semmi, egy árny, egy, nem tudom mi. Valóban, ily eredmény elérése végett kár volt oly megvetéssel bánni atyáink régi eszméivel, a kik haldokolva vallásukról ki-jelentették, hogy az az egyetlen igaz vallás, s hogy a többi kultusok csak azért érdemlik meg a vallás nevet, mert hozzá hasonlítanak. E régi konkrét és gyakorlati meghatározás jobban megfelel a tényeknek és jobban megengedi azok osztálvozását, mint a határozatlan és üres
o o
phraseologia, melylyel helyetesítették.
Tegyünk még egy észrevételt. A vallással, mint önök tudják, korunk politikusai sokat foglalkoznak. Némelyek szerint, az egy közveszély, melyet el kell hárítani, egy rák-fene, melyet ki kell égetni. Mások szemit egyedül a ba-bonát kell kiirtani, s a vallás csak tisztább lesz, de az eredmény elérésére szükség van az állani őrködő kezére, hogy a vallást megóvja a babona és klerikalismus ellen.
E czélból mindkét fél készíti a törvényes fegyvereket ; kü-lönleges rendszabályoknak akarják alávetni a vallási tár-sulatokat, a vallási egyesületeket, a vallási (szerzetes-) épületek tulajdonjogát stb . . . stb . . . Mert mindeme vallási törvényhozók nem tudják, hogy mi a vallás. A rosznak, mit elnyomni, vagyis inkább az érzetnek, a mit megőrizni és megtisztítani akarnak, nem tudják előadni jellegét.
Nem furcsa ellenmondás-e ez látszólag, u r á i m ? De
RELIGIO. 37 meg ne csalatkozzunk ; valójában, elleneink nagyon jól
tudják, bogy mit akarnak. A vallást, melyet némelyek le-rontani, mások föntartani akarnak azon ürügy alatt, bogy
megvédjék, nagyon is jól ismerik ; a mienk, a keresztény vallás, s különösen a katholikus vallás az. Ellene irányul a gyűlölet. Es ha más vallásokat megtámadnak, ezt vagy azért teszik, hogy részrehajlóságukat eltitkolják, vagy azért, mert ama más kultusokban feltalálnak valamit ab-ból, a mit a mienkben találnak, hitet az isteni igazság-ban, hivést a természetfölöttiben. Gyakorlatilag tehát, uraim, úgy határozzák m e g a vallást, mint a ker esztények.
Előttük, miként előttünk, a keresztény vallás a vallások typusa ; és ez ellen táplálnak kizárólagos gyűlöletet, miként mi kizárólagos szeretetet és bizalmat táplálunk iránta, s ha valamit gyűlölnek a többi vallásokban, ez bizonyára az, a mit mi szeretünk és dicsérünk az idegen kultusokban : az igazság megőrzött maradványai a tévelyek közepett.
Igy van az, uraim, hogy elleneink szenvedélye felszínre hozza az igazságot ß s megszabadítja a sophismáktól, me-lyekbe burkolták.
Tehát a vallás alanyi meghatározásának feladata teljesen megoldhatatlan ? Nem, uraim, nem hiszem ;
fen-tebb érintettem e pontra vonatkozó nézetem indokait.
Most tehát megkísérlem azt, mit az észelviek eddig nem tudtak megtenni, t. i. adni a vallás meghatározását.
(Folytatjuk).
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, január 15. Reflexiók a január 12-ki fő-rendi liberális beszédekre. — A remény és aggodalom napja elmúlt. Reményünk teljesedett, aggodalmunk leg-alább egy időre elmúlt. J a n u á r 12-ke nevezetes dátumot fog mindenkor képezni a magyar nemzet keresztény ál-láspontu polgárai közt, mert e napon győzedelmeskedett a főrendi házban ismét a keresztény eszme az antichris-tianus áramlat felett, e napon bukott meg másodízben a főrendiházban, a keresztények és zsidók közt házasságot engedélyezni törekvő törvényjavaslat. Ama kétszáz szava-zat, mely a keresztény felfogást ez ízben megmentette, a mily vigasztalásul szolgálhat mindazoknak, kik a házas-ságot sokkal magasztosabb intézménynek tekintik, hogy-sem azt a mindennapi üzérkedés tárgyaival akár csak gondolatban is egy színvonalra helyezni engednék, úgy másrészt, az antichristianismus képvisélőinek is elég anya-got szolgáltathat a feletti elmélkedésre, hogy törekvéseik nem oly könnyen arathatnak sikert, mint azt netalán előre vélték.
Ha már az ez alkalommal tartott beszédeket figye-lemmel olvassuk, azonnal jellemzőnek fog feltűnni a két párt modora. A keresztény álláspontu főrendiek beszédeit a nemes méltóság és a méltóságteljes nemesség ; a k o r m á n y -pártiakét jó részt a minden tekintetet mellőző, hogy
egyebet ne mondjunk, gyöngédtelenség és kíméletlenség ; az előbbieket magvas tartalom, ez utóbbiakat léha üres-ség jellemzi; vagy ki hasonlíthatja össze a bibornok-pri-más méltóságteljes nyilatkozatát egy Rosner Ervin-féle léha phrasisteljes beszéddel ? egy Szécsen gróf tartalmilag
és alakilag kimagasló, valódi államférfiúi beszédjét, egy Gyürky Á b r a h á m idétlen nyilatkozataival ? Ha semmi más nem volna, már e beszédek önmagukban eléggé iga-zolták, hogy csak a keresztény álláspontot elfoglaló fő-rendiek azok, kikbe a nemzet reményét helyezheti, vala-hányszor ugy a nemzet keresztény érzelmének, mint méltóságának és tekintélyének megmentéséről van szó.
A főrendi liberális beszédek észleletesebb vizsgálása ezt m é g jobban kitünteti. Ezek közül a jelen alkalommal csak néhányat teszünk figyelmünk tárgyává. Az elsőséggel Gyürky Ábrahám gr. beszédjét tiszteljük meg, ki nem elé-gedett meg azzal, hogy magát mint a keresztényellenes há-zasság p á r t f o g ó j á t tüntesse fel, hanem azon felül még jónak látta a főrendiházhoz intézett bizalmi feliratokat is meg-támadni, hozzátéve, hogy ha a képviselőház elé törvény-javaslat terjesztetnék a p á r b é r eltörlése és a papi javak elvétele iránt, azok ellen m é g nagyobb számmal lehetne bizalmi szavazatot gyűjteni. A gróf ur tudománya úgy látszik, nagyon h a m a r kimerült a zsidó házasság mellett felhozható argumentumokból, azért vegyítette a discussióba a p á r b é r t és a papi vagyont, mig az elnök részéről a megérdemelt rendreutasitást vonta maga után. Midőn azonban a gr. ur oly kicsinylőleg nyilatkozott a százezer-nyi aláivással dicsekvő bizalmi feliratok felől, elmulasztott bemutatni csak egyetlen egy bizalmi feliratot is azon fő-rendiekhez intézve, kik mult évi deczemberben a javasla-tot megszavazták, azon egyszerű okból, mert ilyen nem létezik; már pedig, ha oly könnyű e z e k e t a bizalmi felira-t o k a felira-t szerezni, a liberális főrendiek nem mulaszfelira-tofelira-tfelira-ták volna el ellensúlyozás végett hasonlókat gyűjteni ; de el-mulasztotta a gr. ur még a felett is nyilatkozni, hogy vájjon a liberális bizalmi feliratok létezése esetében, ezek felől is oly kicsinylőleg nyilatkozott volna-e, mint tette azt most a keresztény álláspontu bizalmú fetiratok elle-nében ? Ami pedig a párbért és a paj^i birtokot illeti, az előbbivel nemcsak kath. papok, hanem protestáns tiszte-letesek is, az utóbbival pedig már mások is birnak : eb-ből megítélhetné a gróf ur, hogy mily tapintatos volt azoknak az ügyeknek felemlítése ; mert legyen meggyő-ződve, hogy az ajtóban leselkedő socialismus egyikből ugy, mint a másikból akar osztozni, és ha van, akkor a grófét sem fogja megkímélni.
H o g y ez állitásunk mennyire igaz, azt, ha nem is tőlünk, de megtudhatta volna a gróf úr T a y Miklós báró úrtól, aki elég világosan kimondta, hogy van egy ellen-ségünk, a kiket a régi időkben úgy neveztek, hogy „bel-lum nihil habentium contra illos, qui aliquid habent."
Ebben a báró úrral mi is osztozunk ; de már nem oszto-zunk abban az argumatumában, melylyel a főrendeket rá akarta venni, hogy szavazzák meg a javaslatot. Vagy lehet-e osztozni amaz argumentumban, melyet a báró úr felhozott, hogy meg kell szavazni e javaslatot azért, mert a f ő r e n -dek mult évi szavazata felől a művelt világ sajtója elité-lőleg nyilatkozott ? Vájjon a mi hazai ügyeink intézésére a külföldi hitetlen sajtó van hivatva, vagy nem a főren-dek lelkiismerete'meggyőződése '? Ha ez az argumentum helyt-állhatna, akkor mindig be kellene várni a külföldi sajtó véleményét és a szerint kellene törvényeinket alkotni.
Már ki fogadhatja el az ilyen argumentumot ? Vagy
irány-adó lehet ez a körülmény a szavazásra, hogy ifjúságiink-ról — t. i. a nemmel szavazókifjúságiink-ról — a sajtó becsteleni-tőleg nyilatkozik ? U g y a n kik, minő emberek azok, kik birákul merészelnek fellépni ? Tett-e valami becstelenitőt a fiatal mágnási kar szavazatával, hogy most álláspontját el kellett volna hagyni ? Ki bizta meg ezt a sajtót, hogy morum censor legyen, hogy csak az becsületes, a mit ez a sajtó követel ? Hol követnek el nagyobb becstelenséget, mint épen a sajtó t e r é n ? Biz ez, úgy t a r t j u k , egyik sem szererencsés hivatkozás és nem csodáljuk, ha ezek a fő-rendeket inkább képesek voltak addigi álláspontjukban meg-erősíteni, mint megingatni. Az ugyan nagyon szép, a mit a báró úr beszéde további folyamában mondott, hogy nagy tisztelettel viseltetik a méltóságos clerus iránt, és hogy nem vonta kétségbe bölcsességét és igazságszeretetét, h a -nem ez még -nem jogczim szerintünk arra, hogy a clerus meggyőződése némi kis részének feláldozására hivatik fel, mert a meggyőződés oly valami egész, a mi részekre nem osztható ; a ki meggyőződésének bár csak egy kis részét adja is fel, az feladta az egészet és evvel azt bizonyitja, hogy mit meggyőződésnek állított, az nem volt meggyő-ződése. Hazai történelmünk legújabb évei eléggé bizc-nvitják, hogy a clerus ott, a hol elnézést gyakorolha-tott, azt tényleg gyakorolta is ; de feladni az egyház hit-elvét, sem szépszavakra, sem fenyegetésre nem f o g j a .
A főrendi liberális szónokok koronáját azonban min-denesetre Rosner Ervin báró tette fel, természetesen nem egyéniségének, nem tekintélyének súlyával, hanem — vak-merőségével. N e m is azért foglalkozunk vele, — hogy időnket az ő czáfolatára pazaroljuk, időnk sokkal
A főrendi liberális szónokok koronáját azonban min-denesetre Rosner Ervin báró tette fel, természetesen nem egyéniségének, nem tekintélyének súlyával, hanem — vak-merőségével. N e m is azért foglalkozunk vele, — hogy időnket az ő czáfolatára pazaroljuk, időnk sokkal