Főm. és ft. Simor János
bibornok hg-primás és esztergomi érsek nagyböjti főpásztori levele.
(Vége).
N O Y Í plures assignari posse, et reipsa assignari cau-sas huius revolutionis morum : civilium legum laxitatem, nimiam erga vitia tolerantiam, quam multi velut primam et palmarem mali causam proferunt. Sed nemo in histó-ria Ecclesiae primorum saeculorum plane rudis negaverit, illorum saeculorum leges erga quaelibet vitia, et quasli-bet turpitudines longe indulgentissimas fuisse, imo tunc gravissima YÍX non vitia exemplo Deorum, qui vitiis in-claruerunt, consecrata novimus. E t forte Christiani in me-dio nationis pravae ac perversae non fuerunt sancti ? Vei
forte Sacerdotes christiani Ecclesiae ministri etiam tunc ab Apostasiae crimine non abhorruerunt ? E t non potius tarn hi, quam illi vitám posuerunt, ut in üde, innocentia, virtute usque finem perseverare valerent? Vei forte tunc Christianorum fidei non insidiabantur monstra variorum de Deo, de Christo, yerbo de religione errorum ? Utique.
Scimus enim S. P a u l u m monuisse fideles, ne se seduci patiantur per philosophiam et inanem fallaciam secundum traditionem hominum, secundum elementa mundi.1) E t Christianis illius aevi suffecit monitio Apostolica. — Quid-quid vero sit de causa malornm, quibus hodie laboramus, seu rectius de concursu et concatenatione plurium causa-rum, utinam mali causa repetenda non foret etiam inde, unde suo tempore m oralem coecitatem populi maligni repetiit dolore percitus Jeremias.2) Si enim omnes ministri Ecclesiae sanctitatis radios quaquaversum spargerent, si forent, ut esse deberent, sal terrae et lux mundi, ambu-larentne tot christiani in tenebris, et non potius sicut in die honeste ambularent ? Si perfecti imitatores Christi essemus, fideles quoque essent imitatores nostri ; quia, ut S. Joannes Chrysostomus observât, discipuli super docto-r u m vitam intuentudocto-r, neque tadocto-rn considédocto-rant ea, quae a nobis dicuntur, quam quae aguntur. Laici videntes non-nullorum Ecclesiae ministrorum mores Evangelio contra-rios, vitám vitae Christi dissimilem ; audiunt illos e cathedra detonantes : „nisi poenitentiam egeritis, omnes similiter peribitis regnum coelorum vim pati, et a violentibus illud rapi ; arctam viam esse, quae ducit ad coelum ; qui spiritum Christi non habet, hune non esse Eius : interim clarissime vident, quod ipsimet viam latam et spatiosam ingrediantur, spiritum habeant mundanum, vident, quod qui super candelabrum positi sunt, ut lu-ceant omnibus qui in domo sunt, non dent nisi irreligio-nis exempla, quod qui deberent esse sal terrae ad condi-endas hominum mentes, et ad homines a putretudine peccatorum praeservandos, non pr a eh e a n t , nisi laxioris vitae exempla ; quod haud pauci Evangelii praecones fac-tis suis nonnunquam evertant veritates quas tanto zelo videbantur in cathedra asserere, hinc scandalum passi il-lis fidem omnem detrectant observantes : „si concionator ille, quod edicit, ipse crederet, non utique contrarium ageret." Inde fit, ut fideles paulatim in fide titubent, tan-dem illam perdant, passionibus frena laxent, et de crimine in crimen ruant. Ruina populi mali sacerdotes.
Cum S. Paulo loquendo:3) „Confidimus de vobis, dilectissimi, meliora et viciniora saluti : tametsi ita lo-quimur ; " vos omnes ardentissimum votum, desideriumque in iis, quae facietis, ss. exercitiis concepturos, salvandi animas, tarn vestram, quam curae vestrae créditas, ac id-circo etiam toto pectore incumbendi in Evangelium et pastoralem laborem. Sed factis comprobandum est con-cepta vota efficacia fuisse. Facto autem nonnisi ii com-probabunt, qui omnes et singulas vigilantissimi pastoris partes ad amussim adimplere satagent, qui oves errantes, animas non corruptibilibus auro vel argento, sed sanguine Filii Dei redemptas,4) ast diabolica fraude deceptas,
re->) Col. 2, 8. — 2) Thren. 4. - 3) Ep. ad Hebr. 6, 9 4) 1.
Petr. 1, 18.
ducere ac salvare totis viribus studebunt, qui nullis par-cent laboribus, quive in multa patientia, in vigiliis, in lenitate, in charitate non ficta, in spiritu humilitatis et mansuetudinis, rudes instruent, bonos firmabunt, discolos carpent, et ad frugem reduc^re adnitentur.
E x infinito porpemodum pastoralem officiorum am-bitu in tribus his, bonorum propositorum efficacia se pro-bet, seque exerat, est necesse : in praedicando Verbo Dei et docendo populo ; in dispensatione Sacramentorum ; in pascendo grege Domini per conversationis exemplum. I g -norantia veritatum fidei, ut apprime nostis, multorum malorum mater, et origo vix non totius mali, et u t S.
Isidorus Hispal. observât, vitiorum et errorum nutrix est.
xlaec causa est, quod tanti Christiani sint in rebus fidei velut parvuli fluctuantes, et circumferantur omni vento doctrinae in nequitia hominum, in astutia ad circumven-tionem erroris hominum, qui se dicunt naturae scrutato-res et philosophos, de quibus j a m Cicero notavit, nihil esse tarn absurdum, quod non asseruit aliquis philosophorum, qui tamen ab ignorantibus suspiciuntur, quia p r u -riunt auribus ; illos intelligo, qui nihil aliud in homine detexisse garriunt, quam Organa corporea, quam sensibi-litatem, seu sensuasensibi-litatem, quibus omnes hominis functio-nes peragi comminiscuntur. E r r o r non novus, etsi novo eruditionis apparatu propositus, in cujus magistros j a m S. Augustinus sicinvehebatur : „Vah foedissimos homines qui hominem ipsum jumentis insipientibus comparant.
Non istos philosophos dicam, neque enim continuo verae sapientiae sunt amatores, quicunque appellantur philoso-p h é "1) Ubi autem ignorantia veritatum religionis viget, ibi peccatum regnet, est necesse, et ubi populus fidei ig-norât veritates, ibi exterminium est fidei. Ante Christum nemo populum docuit, nemo docendum jussit : t a n t u m singuli, imprimis divites ac potentes didicerunt, po-pulus in ignorantia relinquebatur.
Huius tenebras dissipaturus Dominus indefesse, ac indesinenter docuit populum in synagogis, in templo, in deserto, in vicis ac plateis, in monte ac de navi, prout in Evangeliis legimus ; omnes autem gentes docendas jussit, velut ultimam suae voluntatis dispositionem delectis a se Apostolis relinquens: „Euntes ergo docetes omnes gen-t e s . . . Praedicagen-te Evangelium omni creagen-turae."2) Manda-tum hoc non illis undecim tanManda-tum daManda-tum est, sed omnibus animarum pastoribus, alioquin S. Paulus non dixisset:
„Nam si evangelizavero, non est mihi gloria: nécessi-tas emim mihi incumbit : vae enim mihi e s t , si non evangelizavero."3) Nec Timotheum, quem Ephesinum constituit Episcopum, appellando ad tribunal illud ri-gidissimum, in quo Christus praesidebit extrema die ad triumphum obedientium, et ad confusionem refragantium, suis monuisset verbis: „Testificor coram Deo, et Jesu Christo, qui judicaturus est vivos et mortuos. per adven-tum ipsius et regnum eius, praedica verbum, insta op-portune i m p o r t u n e : argue, obsecra, increpa in omni pa-tientia et doctrina."4) Cum S. Augustino interrogo, „quis haec audiens ab hac diligentia, et instantia conquiescat ?
quis sub tanta testificatione segnis esse audeat ? Hoc igi-tur sit primum, sit etiam efficax propositum, in piis me-ditationibus, sacrisque exercitiis concipiendum : assidue praedicandi Evangelium, et docendi populum, praedicandi opportune bonis et volentibus, importune pravis etnolen-tibus, quibus insuavis est praedicatio, ut notât S. Augus-tinus.1)
Nullibi autem efficacius gloria Dei et salus anima-r u m panima-romovetuanima-r, panima-romoveanima-rique potest, atque in s. poeni-tentiae tribunali.—Profecto, si omnes Confessarii tremendum illud munus digne Deo, et sacerdotali zelo administrarent, vix aliqua anima periret, et fere omnes Christi fideles ad aeternae salutis p o r t u m pervenirent. Verum enim vero, quod multi illuc non pertingant, sed pereant, indubitanter a perversa huius Sacramenti administratione repetendum est. Quid igitur, peribit in nostra scientia frater, pro quo Christus mortuus e s t ? Absit.2) Armemus nos sacramentali zelo, ut t a n t u m malum impediamus, faciamusque e parte nostra, quidquid fieri a nobis potuerit, ut animas ab in-teritu vindicemus, j u x t a illud: „erue eos, qui ducuntur ad mortem, et qui t r a h u n t u r ad interitum, liberare ne ces-ses."3) Fixum Vobis sit, quod nolitis perfunctorie, negli-genter, stupendaque pessimorum Confessariorum celeritate, tremendum illud ministerium peragere. Qui Confessarii infinita et nunquam satis deploranda mala patrant, quandoquidem animas non salvant, sed perdunt, animas a m a -culis non abluunt, sed foedius inficiunt, peccata non destruunt, sed magis augent, peccatores non absolvunt, sed decipiunt dicendo : pax, pax, ubi non est pax. Absit, ut confessarii illi sint Mysteriorum Dei dispensatores fide-les ut potius dissipatores dicendi sint crudefide-les. P e r suam gratiam concédât, misericors Deus, ut omnes fideles tanti, atque ad salutem aeternam tarn necessarii Sacramenti dis-pensatores invenianimi, ut inter vos nullus rejjeriatur hu-ius ministerii praevaricator, ut in hora mortis omnes au-dire mereamini „Euge serve bone, et fidelis . . . intra in gaudium Domini tui."4)
Unum adhoc Vos firmiter apud Vos statuisse, pro certo teneo, nempe, ut populo, curae vestrae credito, praeluceatis pie conversationis exemplo. Nos omnes, qui Sacerdotes, eo a fortiori, qui pastores animarum sumus, ad hoc obligatos esse, tota Scriptura, totaque Ecclesiae traditio clamat, omnes, quotquot celebratae sunt, Synodi inculcant. — Sed quotnodo id praestabimus, si non nos praebeamus „exemplum bonorum operum in doctrina sana, in integritate et in gravitate morum : si non in moribus nostris vita sic clarescat, ut populus fidelis et eligere, quod sequatur, et videre possit, quod in se corrigat?
Hoc ipsum est, quod ab omnibns pastoribus exigit divus Petrus Apostolus, dum a i t : „Pascite, qui in vobis est, gregem, forma facti gregis ex animo."5) Forma, inquit, Angelicus Doctor, ad cuius aspectum informentur alii, et concipiant foetus similes diversarum virtutum ; sicut ad aspectum virgarum diversi coloris oves Jacob concipiebant agnos j u x t a colores, quos videbant; ita oves Christi ex aspectu vitiosi pastoris vitiorum maculas cortrahunt ; hinc ') De Civ. Dei 1. 8. c. 1. — 2) Matth. 28, 18 ; Marc. 16. 15
— 3) 1. Cor. 9 ; 16. — *) 2. Tim. 4. 1. 2.
') Epist. ad Crescon.— *) 1. Cor. 1. 11. —s) Prov. 24, 1 1 . —
*) Matth. 21. 23. - "•) 1. Petr. 5, 3.
RELIGIO. 135 illud : sicut pastor : in populus. H u c u s q u e S. T h o m a s A q u .
— F o r m a ergo esto gregis, idest, ita vive inquit S. An-selmus, ut sis omnibus f o r m a vivendi, ut qui te viderint, legant in operibus tuis, velut in libro ac exemplari, quod agere debeant, quid agere liceat ; quid non liceat ; hinc liber laicorum recte a Concilio Turonensi vocatur vita clericorum. Beatus populus, qui talem librum semper prae oculis h a b e t : sequendo talem pastorem grex n u n -quam deviabit, sed recto t r a m i t e ad coelestem caularn ibit ; verissimum enim est, quod SS. P a t r e s passim docent
„Salus populi boni Sacerdotes."
Totius autem rei cardo in eo vertitur, ut concepta proposita in effectum quoque d i r i g a n t u r ; ut bene coeptis constantia et perseverantia non desit ; non enim q u i d q u a m valent optima, sed inef'ficacia proposita. N o n c o r o n a t u r principium, sed finis ; nec etiam qui bene coeperit, sed qui perseveraverit usque finem, hic salvus erit. Haec perseverantia, ad consequendam aeternam salutem, j n x t a effatum Divini Salvatoris necessaria,1) est d o n u m Dei, per assiduas preces aliaque pia opera i m p e t r a n d u m . Quae-renti ex me, qua ergo via incedendum, quaeve sint illa j>raemittenda bona opera, quibus p r a e p a r a n d u s est animus, ut aptus r e d d a t u r ad accipiendum tarn pretiosum donum ? respondeo cum Apostolo „non coronabitur, nisi qui legi-time certaverit."2) Bellidux decretoriam initurus p u g n a m , qua victoria obtineatur et bello finis i m p o n a t u r , haec tria observet, est necesse : primo, ut se diligenter o b a r -met ; secundo, ut f o r t i t e r hosti résistât; tertio, ut noverit suo tempore, ubi opus est, caute ac p r u d e n t e r receptui canere. H a e c ipsa sunt, quae nobis, ut victoriam et coro-nam referamus, seu quod idem est, ut in bono usque finem perseveremus, observanda sunt. I m p r i m i s ut pectus obarmemus f r e q u e n t i orationis et S a c r a m e n t o r u m usu, dein, ut f o r t i t e r in fide resistamus telis igneis t e n t a t o r i s i. e. resistamus vitiis, pravis habitibus, inveteratis malis consuetudinibus ; tandem, ut caute f n g i a m u s occasiones ad peccandum, j u x t a illud „in f u g a salus." Haec fere sunt media, quae si diligenter adhibuerimus, facile ac certo obtinebimus perseverantiae in bono donum, huicque indis-solubiliter conjunctam, gloriae coronam omnibus ad finem usque in bono perseverantibus a Deo p r a e p a r a t a m , q u a m reddet Dominus in illa die Justus judex, cui gloria et nunc et in diem aeternitatis.
Strigonii, die 11-a Februarii, 1884.
Joanne.s- Cardinalis Simor m. p. Archi-Episcopus.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, f e b r u á r 24. Anti-Timoleon. — N o m e g j á r t a az a T i m o l e o n ! Oly h a m a r röpiratot, legalább ily irány-ban nem f o g irni. Az a válasz, amit Anti-Timoleon neki
adott, elég lesz, hogy m e g b á n j a a m u l t a t és k e r ü l j ö n a jövőben hasonlót — ha u g y a n tud legalább kerülni u r á -nak és megrendelőjének kegyelméből.
Annyi ferdítés és czélzatos h a z u g s á g válasz nélkül nem m a r a d h a t o t t . E g y h á z u n k meggyalázása, nemzeti multunk elferdítése, országos n a g y j a i n k becsmérlése m e g
-') Matth. 24, 13. — 2) 2. Tim. 2, 5.
torlást követeltek. E megtorlás először abban az általános indignáczióban nyilvánult, mely szélesebb k ö r b e n kelet-kezvén, pálczát tört — a jogérzület méltó felháborodásá-val — Timoleon „legújabb politikai divata" szelleme és iránya és — czélzatai felett. N e m csak ama körök, me-lyeket Timoleon egyenesen m e g t á m a d o t t , de ezeken ki-vül állók sőt — mint lapunk más helyén olvasható — mél-tányosabb protestánsok is sokalták a k a t h . egyházra szórt r á g a l m a k a t és a p r o t e s t a n t i s m u s r a pazarolt dicséreteket.
Ilyen volt a közhangulat.
De, scriptis scripta sunt opponenda. Igy is lett. S örülünk, hogy oly h a m a r , de m é g i n k á b b örülünk, h o g y oly helyesen, oly csattanósan lett.
Igaz, h o g y a liberális lapok eddigelé csak rövid pár sorban emiitették megjelenését ; igaz, hogy m é g a
ka-tholikus lapok sem igen siettek legalább annyi buzgalom-m a l buzgalom-megisbuzgalom-mertetni Anti-Tibuzgalom-moleont, buzgalom-mint a buzgalom-maga idején a liberális lapok ezt Timoleonnal cselekedték vala. Az már u g y szokott l e n n i , h o g y a támadásnak mindig t ö b b résztvevője akad, mint ahány p r ó k á t o r a van a védelem-nek ; azt már egyszer igy és isteni szájból h a l l o t t u k : Filii h u j u s saeculi p r u d e n t i o r e s sunt filiis lucis".
M a g u n k is — legalább sokan ugy vagyunk — hogy in k áb b sietünk a támadást megtudni, m i n t a védelmet megbecsülni. Amaz érdekel, ezt kötelességnek t a r t j u k .
P e d i g h á t m á s u t t t ö b b r e becsülik az elszánt és ki-t ű n ő védőki-t, minki-t az alaki-tki-tomos gonoszlelkü orvki-támadóki-tól félnének.
Anti-Timoleon elszánt, kitűnő védő. Mily sorsban f o g részesülni ? F o g j á k - e u g y venni, ugy olvasni, mint Timoleont ? Az igazság érdekében azt igen o h a j t a n ó k . Annyi tüz és lelkesedés, annyi logika és satyra, annyi verve és szellem szikrázik lapjain, h o g y a P . Nap ló is megjegyzi,miszerint „alig van p á r j a a m a g y a r irodalomban."
Igenis, nincs. A r ö p i r a t o k özönében mi sokat olvastunk, kellemeset, t a l p r a e s e t t e t és szellemeset, de a n y -nyit egy r a k á s b a n nem.
F e j e z e t e n k i n t követi Timoleont. T ö b b t á m a d á s a i elől sehol sem tér ki. Mindent czáfolni r o p p a n t n a g y és hozzá m é g h á l á t l a n m u n k a lett volna. N e m röpirat, könyv lett volna belőle. K ö n y v e k e t a nagyközönség nem igen olvas. A n t i - T i m o l e o n t pedig az is f o g j a olvasni, ki mint irodalmi g o u r m a n d csak Champagner-féle koszthoz szokott.
Mily szellemes és egyúttal mily sarkasztikus mind-j á r t az első f e mind-j e z e t : „Timoleon divattermében."
Komolyabban, de azért n a g y o n talpraesetten van t a r t v a a második fejezet : „A liberalizmus és a m a g y a r érdek." E g y i k - m á s i k nézetét mi ugyan el nem fogadjuk, hisz' in dubiis libertás.
F é n y p o n t j a a r ö p i r a t n a k a harmadik f e j e z e t : „A k a t h . egyház és a protestantizmus." Mily r a g y o g ó a n t ü n -teti fel a k a t h . egyház államalapító és fentartó missziój á t ! Őszinte^ részrehamissziójlatlan. E b b e n van eremisszióje. Mily h a -talmas a p r o t e s t a n t i z m u s „török-vezető" t a k t i k á j á n a k le-leplezésében? Látszik, hogy adefenzióra akar szorulni.
Kilép u g y a n nem ritkán azon szük keretből, de a talaj, amelyre lép, mindenütt a történelem, a tények, az igazság talaja.
A hang ugyan némelykor kissé erős, szenvedélyes ; de hát nem szabad elfelejtenünk, hogy — Timoleonnak válaszol. Pedig Timoleon perfidiától és eífronteriától duz-zugó hangját ismerni kell.
A IV. fejezet; „A főpapság" sokkal többet is ölel-hetett volna fel. Főpapságunk nemzeti, kulturális és jó-tékonysági működésének fényes képéből nem egy gyö-györü vonás hiányzik. De enfin ! röpirattal van dolgunk.
Amit mond, azt a bensőség melegével, az igazság hatal-mával, a tények logikájával mondja.
A következő k é t fejezet — terjedelemre kisebbek — a főnemesség szereplését, illetőleg Timoleon ide vágó támadásait kellő világitásba helyezi.
„A fehér és fekete rém" méltó befejezése a f ü -zetnek.
Kötelességünknek ismertük röviden bemutatni Anti-Timoleont. Csak azt ohajtanók, hogy olvasnák és — meg-szívlelnék.
Közös jó anyánknak, szegény hazánknak, legelső sorban nagy szüksége van a belbékére, minden osztály-harcz, minden gyűlölet veszedelem a hármas bérezek or-szágára.
S nem a ki védelmez, de a ki támad, az zavarja meg a békét, az dobja az osztályharcz és gyűlölet üsz-két az úgyis sok robbantó elemmel saturált talajra. ?
IRODALOM ÉS EGYLETI ÉLET.
= Syntagma theologiae dogmaticae fundamentá-lis. Concinnatum per Joannem Ev. Zádori, doctorem Theol. et professorem in seminario Strigoniensi. Cum ap-probatione Ordinariatus. Strigonii 1882/3. Typis deserip-sit Gustavus Buzárovits. Legnagyobb nyolezadrét, 618 lap.
Kapható Esztergomban Buzárovits könyvkereskedőnél és Budapesten Knoll Károly akadémiai könyvkereskedésében.
Ara 4 f r t .
A III. tractatus-ban („De ecclesia.") 4 részben ér-tekezik sz. az egyházról (340—456 11.) (Demonstratio ca-tholica.) Az egyház tüzetes meghatározása után az I. rész két szakaszának elsejében — miután előbb fogalmukat
és alapjokat kifejtette volna — szól az egyház tulajdon-ságairól : láthatósága, — fogyatkozhatlansága, csalatkoz-hatlansága és egyedül üdvözítő voltáról ; — a második szakaszban — föltételeik előrebocsátával — a kath. egy-ház ismertető jegyeit vitatja be, annak egysége, — szent-sége, — egyetemessége -— és apostoliságában. A II. rész-ben röviden szól az egyház alkotmányáról, melynek alapját azon kettős hatalom képezi, melyekkel Krisztus apostolait és ezek törvényes utódait fölruházta, hogy Krisz-tus egyházába kegyosztói — papi, potestas ordinis — hatal-m a t ; a hatal-második szakaszban, hogy korhatal-mányzói hatalhatal-mat
— potest, jurisdictionis — rendelt. Ez utóbbiban benfog-laltatik a tanitási hatalom is, mely Krisztus rendeletéből az ő isteni tanának közvetítő szerves közege. Végül ki-fejti, hogy a Krisztus által szervezett apostoli egyház al-kotmányának örök időkre kell fenmaradnia. Tüzetesebben nem fejtegeti sz. az egyház alkotmányát, mivel annak
minden oldalú bevitatása részben a részletes dogmatica, részben pedig az egyházi j o g körébe tartozik. — A III.
részben beszél az egyház tagjairól. Kifejti, kik tartoznak s kik nem az egyház lelke és testéhez és szól a katholi-kusoknak a más felekezetbeliek irányában való viszonyá-ról, vagyis a tolerantiáról. A tractatus IV. (utolsó) részé-ben értekezik az egyházi csalatkozhatlanság tárgyáról és kiterjedéséről. Szól arról, hogy az egyház csalatkozhatlan-sága érvényesül : a kinyilatkoztatott igazságok megőrzése, -— kifejtése- és értelmezésében, továbbá dogmaticus Íté-leteiben, n dogmaticus tények fölismerésében, a szentek canonisátiójában, a különféle tanok minősitési jegyeinek és a theologicus censurák meghatározásában.
A IV. tractatus ezen feliratot viseli: „De romano Pontifice.a E b b e n a pápai primátus fogalmának meghatá-rozása után, a tárgy fontosságának megfelelő apparatus-sal és terjedelemben, két részben beszél I. a római pápa legfőbb tekintélyéről ; a II. a római pápa csalatkozhat-lanságáról. - Jelesen az első részben behatóan kimutatja, hogy sz. P é t e r Krisztustól a legfőbb hatalmat nyerte, hogy sz. P é t e r ez elsősége bebizonyul a szentírási tények-ből és szólamokból, hogy e primátus Péter utódjaiban állandóan fenmarad, felhozza a római pápa primatusára vonatkozó hagyományi bizonyítékokat és kifejti a primá-tus természetét s jogkörét. — A második részben a pápai tévmentesség historicumának rövid méltatása után meg-magyarázza a vatikáni zsinatnak a pápai tévmentességről hozott dogmaticus határozatát ; begyőzi azt a sz. Írásból és hagyományból ; szól ezen pápai csalatkozhatlanság sa-játságai és föltételeiről és értekezik Honorius pápa ügyé-ről. (457—518 11.)
Az V-ik és utolsó tractatusban „ De locis théologie is "
felirattal, négy részben kifejti sz. a ker. kath. hittudo-mány kutforrásairól szóló tant. Nevezetesen az I. részben szól a „magisterium petro-apostolicumról", mint a ker.
kath. hittudomány első és a többieket magában foglaló kutforrásáról és hitszabályról ; előadja mit kell tudnunk és tartanunk ezen hitszabályról és mikép érvényesül az az egyházban (Systema centrale et periphericum.) — II.
részben a sz. Írásról értekezik és a protestánsok szent-írás elve ellenében 3 tételben alaposau kimutatja, hogy a sz. irás nem lehet a ker. kath. vallástannak kizárólagos kútforrása, mert üdvözülésünk nem a sz. Írásból veszi kezdetét, — mert a sz. irás nem foglalja mind magában a ker. kath. hitigazságokat és mert a sz. irás sok helyen homályos. — III. rész a hagyományról szól. Miután fo-galmát és nemeit adta, k i m u t a t j a a hagyomány szüksé-gességét, tekintélyét s a megkülönböztetésére szolgáló szabályokat, értekezik a módról és ezközökről, melyek-kel a hagyomány f e n t a r t a t o t t és reánk átszármaztatott;
beszél a sz. atyákról, mint a hagyomány tanúi, és anyagi kutforrásairól, a zsinatokról és ezek föltételeiről, szüksé-gessége és hasznáról. Röviden szól a „disciplina ar-cani"-ról.
Vége köv.)
Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Breznay Béla, hittudor, k. m. tud. egyetemi ny. r. tanár.
Budapest, 1884. lludnyánszky A. könyvnyomdájából. (Papnövelde-utcza 8. gz.)
Megjelenik e lap heten-ként kétszer : szerdán és szombaton.
Előfizetési dij:
félévre helyben s posta-küldéssel 5 írt.
Szerkesztő lakása .-Buda-pest, VIII., Stáczió-utcza 55., hova a lap szellemi részét illető minden
kül-demény czimzendő.
RELIGIO.
KATH. EGYHÁZI S IRODALMI F0LY0IRAT.
NEGYVENHARMADIK ÉVFOLYAM.
: Előfizethetni : minden : kir. postahivatalnál ; ï Budapesten a szerkesz-Ë tőnél, és Rudnyánszky E A. könyvnyomdájában, Ë IV., Papnövelde-utcza : 8. sz. alatt, hova a ne-: taláni reclamatiók is, s bérmentes nyitott levél-: ben, intézendők.
Budapesten, márczius 1. 18. I. Félév. 1884.
TARTALOM: Vezéreszmék és Tanulmányok: A papság és a politika. — Jegyzék. — Egyházi Tudósítások: B u d a p e s t : Nagyböjt ele-jén. — K a s s a : A kegyelem éve. — R ó m a : A szent atya beszéde a belga zarándokhoz. — Irodalom és Egyleti élet : Syntagma
TARTALOM: Vezéreszmék és Tanulmányok: A papság és a politika. — Jegyzék. — Egyházi Tudósítások: B u d a p e s t : Nagyböjt ele-jén. — K a s s a : A kegyelem éve. — R ó m a : A szent atya beszéde a belga zarándokhoz. — Irodalom és Egyleti élet : Syntagma