(Vége köv.)
Mohács.*)
I.
Meg ne háborodjék szivetek! Hisztek az Istenien, én bennem is higyetek
Sz. János Ev. 14. I.
Messzelátó bölcseséget találok abban, hogy a gyá-szos emlékű mohácsi veszedelem napja e város kebelében évenkint diszes ünnepély t á r g y á t képezi. Hisz nagy ese-mények mindig nagy tanulságokat rejtenek a gondolkozó emberre nézve. A nagy eseményekben sokkal világosabban fölismerjük azt a nagy világtörvényt, hogy ok nélkül nem esik semmi, hogy az isteni Gondviselés vasszigorusággal vonja le az okból az okozatot, az előzményből a követ-kezményt. Ha tehát ily események emlékét minél gyak- i rabban és élénken fölébresztjük, azt nyerjük vele, hogy mindig világosabban látjuk a Gondviselés intéző kezét,
*) Egyházi beszéd, melyet a mohácsi vész emlékünnepén 1883.
aug. '29-én Mohácson mondott Vogl Márton káplán a pécsi püspöki megyében. Rudapest, a „Hunyadi Mátyás" intézet betűivel. 1884 22 lap. — Közöljük e beszedet, hogy az szélesebb körben is olvas-tassék, mert benne nemcsak itt-ott találunk ritka becsű gondola-tokat, hanem mert az mint egész is, maradandó irodalmi becscsel bir.
megszívleljiik az események magvát, velejét, okát és me-rítjük a kellő tanulságot. A nemzet igy él múltjából és készíti jövőjét. A mohácsi veszedelem is egy ily nagy esemény, mely nemzetünk történetében a Gondviselés b ü n -tető kezére vall. Számtalan a szempont, melyről e gyászos eseményt vizsgálva drága tanulságot meríthetünk. Vizs-gálhatnék előzményeit, melyek vasszigorusággal vezették a nemzetet e véres katastrophához ; vizsgálhatnék követ-kezményeit, melyek a nemzet életének oly nagy átala-kulásaiban nyilvánultak : mindkét esetben széles mezőt nyernénk a gondolkodás és tanulságszerzés számára. Sok gyászos emléket, sok szomorú tanulságot tárna föl ez a vizsgálódás. De én ma az előzményekre és következmé-nyekre figyelmemet bővebben nem vetem ; inkább magá-val az eseménynyel, a mint az egészében lezajlott, fog-lalkozom. E s itt is a gyászos esemény emlékének fölele-venitése u t á n tekintetemet különösen arra fordítom, a mi abban oly szivet-lelket fölemelő, névszerint a hősök dicső példájára, kik a veszedelem zivataros napján a saját val-lomásuk szerint is két szent eszméért: Krisztus vallásá-ért és a hazávallásá-ért ontották véröket, szemébe néztek a ha-lálnak, mert szivök-lelkök szent meggyőződéséért nekik halni édes vala. Ez után pedig kiválóan arra a nagy ta-nulságra ügyelek, mely reánk ebből a nagy példából há-ramlik ; ez pedig annyiból áll, hogy Krisztus vallása és a haza ma is az a kettős alapkő, melyen nyugszik a be-csületes élet és a boldog halál ; ne keressünk tehát u j ala-pot ; m e g van vetve számunkra igen jól a régi, és ezt a régit nem fogja pótolni soha semmi ; ha ezt az alapot el-h a g y j u k , nem találunk ujat, vagy el-ha találunk, nem j á r u n k r a j t a biztosan, szilárdan.
Fontoljuk meg tehát az U r Jézus nevében : I. a hősök dicső példáját, kiknek emlékét e napon tiszteljük ; II. a nagy tanulságot, mely reánk ebből a dicső példából háramlik.
Hordozzuk végig szemeinket e téren, melyről a k ö l t ő azt mondja, bogy az nemzeti nagylétiink nagy temetője.
Szálljunk vissza a múltba több mint háromszáz eszten-dővel és vessük lelki szemeinket az eseméyre, mely itt e napon lezajlott.
Szolimán, a törökök hatalmas szultánja, miután a magyar kormány tanács visszavetette azon kivánatát, hogy seregét a magyar korona tartományain keresztül az oszt-rák birodalom és a keresztény N y u g a t ellen vezethesse : bosszút esküdött a magyar birodalom ellen, mely Szoli-mán óhajának visszautasítása által azon szent szándékát m u t a t t a meg, hogy továbbra is a keresztény Nyugat védő bástyája akar maradni a pogány török ellen. A szultán boszujának, de meg hóditó terveinek megvalósí-tására is óriási sereggel indult meg Konstantinápolyból és I oly rohamosan közeledett az ország határához, hogy már julius 2-án (1526) Belgrád alá érkezett és pár nap múlva
Péterváradot megszállotta. Mig Szolimán ily rohamos gyorsasággal tört a nemzet vesztére, addig a magyar kor-mány és nemesség szégyenletes pártviszályokban volt el-merülve, a sereg pedig a legnagyobb készületlenségben vesztegelt. Végre julius 20-án megindult seregével Lajos király is Tolnára és innét augusztus 14-én körülbelül 20,000 emberrel Szegszárdon át Báttára ment. I t t k e z d e t
-13*
tek végre fővezérről gondoskodni és a király a szavaza-tok többsége szerint Tomory Pál érseket, ki már több-ször diadalmasan küzdött a török ellen a határszéleken, nevezte ki a sereg fővezéreül. Hasztalan vonakodott a sze-rény ember a nagy felelőséggel járó méltóságot elvállalni, a csata előestéjén előle kitérni nem lehetett. Ezután a vezérek Mohács mezején t á b o r t mértek, melybe a király hadai mindjárt be is költöztek. Tomory tábora Mohács-tól két mértföldnyire dél felé a mocsáros Karassó vagy Karasicza folyón túl állott. A király maga egy időre még Szekcsőn maradt : de miután augusztus 22-én hire jött, hogy Szolimán átkelését a Dráván öt nap alatt befejezte, Lajos is másna]) reggel Mohácsra j ö t t és a pécsi püspök mohácsi házában szállott meg. I t t hadi tanácsot tartott, és több napi tanácskozás után meggyőződtek, hogy a se-r e g hase-rczvágya folyton nő és a visszavonulás az ellenség nagy közelsége miatt ugy sem biztos, elhatározták az ütközetet megállni.
1526. augusztus 29-én — szerdai napon, mint ma, sz. János fejevételének ünnepén — sok °sős nap után gyönyörűen hasadt a hajnal. A vezérek csatarendbe állit—
ják a sereget. A csatatér a tábor alatt Mohácstól egy mértföldnyire azon erdőtlen sikságon nyúlt el, melyet keletről a Duna szigetet képező kisebb ága, délről a K a r a -sicza s a villányi szőllőhegyek környeznek. A sereg két hadosztályra osztatott. A második osztály negyedik sorá-nak közepét maga a király foglalta el. Az egész sereget ezer vértes pánczélos lovas zárta be, kiknek közepén D r á g f y János, országbíró, a királyi zászlót lobogtatá. Az első hadosztály közepén voltak felállitva az ágyuk.1)
„Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon és lángja messziről lobog a tenger pusztaságon" : ugy látom mesz-sze a mult idők méhében e csatának képét. A reggeli nap legnyájasabb sugarait küldi a hadakra, midőn Bá-thory István, nádor, az i f j ú királyt hadosztályról hadosz-tályra vezeti. A vitézek arczain mosolyog a remény, hogy ma küzdeni, győzni fognak, mint apáik. Hallom a nádor lelkes szavait : „íme itt a király ő felsége közöttünk, kész meghalni veletek Krisztus vallásáért, a hazáért, hit-veseitekért, gyermekeitekért. Emlékezzetek meg tehát ti is, hogy magyarok vagytok, utódai azon hősöknek, kik annyiszor fényes diadalt nyertek az ellenségen, melylyel ma harczolni fogtok. A győzedelmet nem a sokaság, ha-nem a vitézség dönti el. A Mindenható is velünk leszen, ő is gyámolítani fogja a sz. vallásáért harczolókat. Keze-tekben van ma hazátoknak és az egész kereszténységnek is sorsa, üdve"8). Mintha csak m o n d a n á : I t t az ellenség szemeitek előtt, itt vannak a föld kerekségének megrab-lói, kiket sem Napkelet, sem N a p n y u g a t kielégíteni nem fog, kik a rablást és gyilkolást uralomnak nevezik. Föl tehát a sz. vallás és a drága haza védelmére és ha men-tek a csatába, őseimen-tekre és unokáitokra gondoljatok!3)
') A történeti részre nézve nyomról-nyomra követem Horváth M. és Szalay L. nagy történelmét, v. ö. tehát : Horváth M. : Ma-gyarország Történelme, (az uj dolgozat 2. bővitett kiadása) XI.
könyv. II. fejezet. VI. és Szalay L : Magyarország Története III.
kötet, XV. könyv. XVIII.
2) L. Horváth M. : Magyarország Történelme III. kötet, 416.
lap ; és Szalay L, : Magyarország Története III. kötet, 627. lap.
3) Corn. Taciti: Agricola, c. 3 0 - 3 2 .
Látom, mint nyilallik a bátor szó a hősök szivébe és mintha csak szivök leikök a szemökben volna, ugy ég a bátorságtól. Mint az eke vasa a föld keblét mélyen föl-hasítja : ugy szántja lelköket a nádor harczra hivó szava.
Nem tagadják meg öröklött v é r ö k e t : nő a veszély, nő a bátorságuk. Fölnéznek esdőleg a magas égre, hol az ül-dözöttek nagy Istene lakik és kérik, hogy immár bocsássa vétköket és e sokat szenvedett hazához édesedjék isteni kegyével és fogja fel ügyét. Igy nézett szemökből lelkök leghőbb vágya ; oh ha ezt szemlélem, elgondolom, mily dicső az ember, midőn hazájáért halni készül.
Szolimán augusztus 28-án nyugvót tartott Baranya-váron tul és 29-én kora reggel indult meg. Három óra volt délután, midőn áz ellenség első lovasai a mohácsi völgyben mutatkoztak. Alkonyat félé volt, midőn az oz-mán derék sereg a dombokról leereszkedett. E pillanat-ban Tomory és vezértársa a királyhoz érkeznek és táma-dót fúvatnak. A sisakot a király fejére teszik : Sápadt volt, mint a halál.
Az ágyukat elsütik. A magyar sereg oly erővel veti m a g á t a török előhadakra, hogy azok visszadőlnek. S ime rögtön kétfelé kanyarul a török homlokzat és a hátul felállított 400 ágyút elsütik a győzelem reményével előre törő magyar hadakra. Midőn a török ágyuk másodizben megszólalnak: a sereg fénye, virága elhullt. Másfél óra múlva a magyar királynak 20,000 embere holtan feküdt a csatasikon, a nádasokban és vizerekben. A sikon feküdt 7 püspök,-28 zászlós ur, 500 főnemes és 20,000 vitéz. A királyt, midőn menekvése közben a Csele patakon át-u g r a t ó félben volt, fáradt lova hanyatt esve a vizbe te-mette.1)
Vége a csatának, vége, vége ! Végig néz a szemem és elborul a lelkem, mint a legsötétebb éjfél. í m e rövid másfél óra iszonyú viharja tönkre verte a hazának sok szép reménységét. Látom, most látom egészen, hogy „e nap véres najjok atyja, még a maradék is gyászolva
si-r a t j a . " Nézzük a tési-rt, nézzük könyünk szakadtáig, néz-zük a nemzetnek hősi szép virágát vadul letarolva. Ezek álltak egyszer, nagy lélekkel álltak, hogy „megóvják a nemzetszabadság sértett lobogóját." Es most elterülve fe-küsznek a téren, nem mozdul a hős kar, csak a szemek-ben ég néhol-néhol élet. Elhal az is, de nem kétségbe-eséssel, e nagy lelkeket nem szennyezte be a félelem gyáva indulatja ; a halált nem félik, tehetetlen karral, de hős szivvel halnak. Csak egy bánatos gondolat ég a haldok-lók szemében : szemöknek megtörő végső sugára valamit ' o o o keres, egy képen tévedez, és ez a pusztuló szép hazának képe. Csak ez a szabadság szent révébe j u t n a : ez volt lelkök végső óhajtása.
Elhalt a haldoklók végső sóhaja, elszálltak a hősök lelkei egy jobb hazába, és nekünk itt hagyták e nagy temetőt, mely Mohács mezején a mi drága örökségünk.
Ezek a földek itt évekint megtermik az arany kalászo-kat, ezek a mezők minden évben megujitják virágaikat.
I t t nyoma sincs már a gyilkos csatának ; de azért kedves barátom, honfitársam, ha ezen a sikon haladsz, emelked-jék szivedben egy érzés, támadjon lelkedben egy kérdés
') V. ö : Szalay L : Magyarország Története III. kötet, 628. lap
RELIGIO. x 101 és kérdezd a költővel: „Hány fiatal szivet tele sok szép
földi reménynyel, sujta le kegvtelen itt a riadó csatavész ! Elte kies tavaszán kora sirt hány ifjú talála, kit nem r é g az öröm lágy öle ringata még ! Disztelen itt fekszik deli termete összerutítva, száguldó paripák vasszegii körmök alatt Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni, fénytelen itt szunyád, s kő se' m u t a t j a helyét." Gondold el, hogy ez a sik az, melyről a költő m o n d j a : „Hantra diil a pásztor s fütyörészve legelteti n y á j á t és nem tudjai kinek hős pora nyugszik alatt A csatasikon mély bo-rulattal ballag az utas, elgondolva, minő kétes az emberi sors." Nézz tovább, ott a Csele patak egyik pontján, „ott vergőde Lajos, rettentő sorsú királyunk . . . . tátogat a mélység, aranyos pánczélja fakó lesz, s összezúzott testét hab fedi s barna iszap." Gondold el ezeket és ejts egy testvéri könyet, mondj egy áldást a nagy nemzeti temető fölött !
De h á t el ti komoly képek ! A 20,000 hős elesett, no hisz ugy volt, megtörtént ! A halál angyala végzett velők. Illő, hogy testvéri könyet ejtsünk értök, de nem
elég. Sursum corda ! emeljük föl sziveinket és tekintsük azt, a mit el nem ölhetett az enyészet angyalának pusz-titó keze. Tudjuk, hogy a halál nem oltja ki a lelkek életét, sem a nagy tettek dicső ragyogását. A kik szent ügyért ahhoz méltó halállal halnak el, azoknak nevei meg vannak irva az élet könyvében és hirök t ú l r a g y o g minden enyészeten. Ezek a hősök tehát a gyarló érzel-géstől és gyermekes siránkozástól nagy erényeik szemlé-letére hivnak bennünket, melyeket nem siratni, hanem csodálni és követve tisztelni kell. Mit csodálunk és tisz-telünk tehát e hősökben ?
(Folytatjuk).
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest. Magyarország gyásza gr. Cziráky János feleit. — 1. A főrendiház vasárnap délben t a r t o t t ülése
kez-detekor Szögyény Marich László főrendiházi elnök Cziráky halálának bejelentéseül a követke"2& beszédet m o n d á :
Másodszor j u t nekem azon kinos feladat, hogy az ezen nagyméltóságú házat érhető veszteségek legsulyo-sabbjainak egyikét, gróf Cziráky János királyi tárnok-mesternek tegnap váratlanul bekövetkezett kimultát, e helyről fájdalmasan jelezzem ; és ha ezt bárki más az el-hunyt nagy férfiú magasztos tulajdonaihoz és érdemei-hez méltóan neérdemei-hezen teljesíthetné, én azon szorosb viszony mellett, melyben vele a köz- és magánéletben állottam,
messze előrehaladt koromban, a csapás súlya által szinte megsemmisülve — nem találok szavakat, melyekkel ezen az összhazával közös veszteségnek megraérhetlen
nagysá-gát csak megközelitőleg is kifejezni képes lennék.
Gróf Cziráky János egy ősrégi fényes magyar főúri nemzetségnek ivadéka, aranygyapjas vitéz, szent-István jeles rend és a pápai Gergelv-rend nagykeresztese, kirá-lyi tárnokmester és a magyar főrendiház másodelnöke, a nyilvános és magánélet minden téréin az emberi erények-nek mintegy mintaképe volt.
Mint keresztény és egyházának hü fia, mint magyar honpolgár és hazafi, mint alattvaló, a királyi trón
tánto-rithatlan hive, annak idejében mint biró és hivatalnok, mind főrendi t a g és elnök; mint férj, atya, barát és em-ber, az elérhető tökélynek azon fokán állott, melyre ma-gát felküzdeni kevés halandónak adatott.
Már kora fiatalságában éles eszével és komoly ta-nulmányaival a közfigyelmet vonta magára, s a mint az iskolai pályát jogtudori babérral koszorúzva elhagyta s a közélet terére kilépett, a hozzá kötött várakozásokat fe-lülmúlva köztisztelet és rokonszenv tárgya lőn. Közpályáját Sopron vármegyében mint aljegyző kezdte és később Fe-hérmegyében a megyei köztanácskozásokban élénk részt vévén, a megyei életet annyira megkedvelte, hogy iránta élte legutolsó szakaszáig folyvást a legnagyobb érdekelt-séget és fáradhatatlan részvétet tanúsította. Később mint a magyar királyi Cancelláriának titkára, mint a királyi táblának táblabírája, mint a legfőbb Ítélőszék bírája és utóbb, mint a pesti feltörvényszék elnöke és végre mint Fehérmegye főispánja szolgálta a királyt és hazát. Ezzel a közigazgatás és törvénykezés terén tényleges szolgálatait befejezvén, mint kir. főkamarásmester s azután kir. tárnokmester ország-zászlósi méltóságra lett emelve, és e minőségben három or-szággyűlésen át, mint ezen nagyméltóságú ház másodelnöke működött : mely állást tiz hó előtt ú j r a elfoglalni kész volt.
Mindezen állásokban ritka szakismerettel, sok tudo-mánynval, páratlan igazságszeretettel és példaadással fá-radozott. De ezen sokoldalú üdvös működései között kü-lönösen két tér magaslott ki, melyen ritka nemes lelki tu-lajdonai nagyobb fényben tündököltek. Az egyik a tör-vényhozás, a másik az egyház és vallás érdekeinek ápo-lása és védelme ; melyek közül mig az előbbin fényes ékesszólásával, nagy közjogi és történelmi ismeretével s jártasságával ezen ház tanácskozásának gyakran vezetője, mindig nyomatékos részese és disze volt ; az utóbbin lelke mélyében gyökerezett meggyőződésének egész melegével tapsot és népkegyet nem keresve, erélyesen védelmezte mindazt, mit a vallás és egyház érdekében állani vélt, kérlelhetlenül ellenezte, czáfolta és visszautasította, mit azokkal megegyeztethetőknek nem t a r t o t t .
Es ha mindezekhez még hozzáadjuk azon kristály-tiszta magánjellemet, melyet benne az élet minden viszo-nyai közt tapasztaltunk, azon méltányosságot, kíméletet és türelmet, melyet a tőle eltérő véleményben lévők irá-nyában mindig tanúsított, azon szeretetreméltóságot, lyet mindenkivel s azon önzéstelen áldozatkészséget, me-lyet megbizottabb barátjaival mindenkor éreztetett: el le-het mondanunk, hogy vele a jobbak legjobbjainak egyike szállt ismét a sirba, akire teljes joggal alkalmazható, amit Tacitus Agricoláról mondott :
„Quidquid ex illo amavimus, quidquid mirati sumus, manet, mansurumque est in animis hominum, in aeterni-tate temporum, fama r e r u m . N a m multos veterum velut inglorios et ignobiles oblivio obruet ; Joannes Cziráky posteritati n a r r a t u s et traditus superstes erit."
Ha a mélt. főrendek ezen fájdalmas érzelmet osztani méltóztatnak, méltóztassanak ezt félállásukkal jelezni. (A főrendiház tagjai felállanak.)
Az ezen ház részéről nyilvánitandó gyász- és vég-tiszteletet illetőleg következőket vagyok bátor a
méltó-ságos főrendeknek javaslatba hozni. A temetésre nézve következő táviratot vévén a családtól : Beszentelés hétfőn délben Lovasberényben (vasúti állomás Fehérvár) temetés kedden délután 3 órakor Kenyeriben, — azt tartom, hogy legczélszerübb lesz, hogy a beszentelésnél és yégtisztes-ségnél a méltóságos főrendek küldöttség által képviseltes-senek, melynek tagjául Haynald Lajos kalocsai bibornok-érsek ő eminentiájának vezetése alatt vagyok bátor a következő méltóságos főrendeket felkérni : Samassa József egri érsek, Schlauch Lőrincz szatmári püspök, Erdődy István gr., Szapáry Géza gr., Zichy E n d r e gr., Szapáry István gróf. (Helyeslés.)
Ha ezen most általam megnevezettekhez a méltósá-gos főrendek közöl még többen akarnának csatlakozni, ugy méltóztassanak jelentkezni. A második, a mit ajánlani bátor vagyok, az, hogy a főrendiház nevében a ravatalra egy diszes koszorú tétessék. (Helyeslés.) Továbbá, hogy itt Budapesten egy gyász-istentisztelet lenne tartandó, a melyre Haynald Lajos kalocsai érsek és bibornok ur ö eminentiája kegyeskedett vállalkozni, és tartatik e gyász-istentisztelet a Sz.-Ferencziek templomában pénte-ken d. e. 10 órakor. Végre azt vagyok bátor ajánlani, hogy a nagyméltóságú özvegyhez és családjához átirat intéztessék, a melyben a főrendiház a veszteség iránti f á j -dalmas részvétét tolmácsolná. (Helyeslés.)
H a e javaslataimat a méltóságos főrendek elfogad-ják (Elfogadjuk !), ugy azokat határozatokul jelentem ki.
Ezután Schlauch Lőrincz szatmári püspök szólalt fel, a következőket mondván : Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek ! Még egy körülményre vagyok bátor a méltóságos főrendek kegyes figyelmét felhívni. Ugyanis az elnök ur ő nagyméltósága előadásából nem érthettem meg, hogy vájjon az elhalálozott alelnök ur ő nagymél-tóságának emléke a jegyzőkönyvben megörökittetik-e.
Ugyanazért bátor vagyok ezt indítványozni, valamint azon szerény véleményemet is kifejezni, hogy miután az elnök ur ö nagyméltóságának beszéde élénk viszhangra talált a méltóságos főrendeknél, az a jegyzőkönyvbe szóról szóra beiktattassék. (Helyeslés.)
Az indítvány egyhangúlag elfogadtatik és az elnök beszéde szórói-szóra fog a jegyzőkönyvbe beiktattatni.
2. A Szent-látván-Társulat igazgató választmánya február 10-én vasárnap délutáni -4 órakor feledhetetlen elnökének, gróf Cziráky János ö excjának gyászos el-hunyta alkalmából fömagasságu Haynald Lajos bibornok, kalocsai érsek ur elnöklete alatt, rendkívüli ülést t a r t o t t . 0 emja 4 órakor megnyitván a gyűlést, a legben-sőbb fájdalom ékesszólásával tolmácsolta azon nagy és az egész társulatot érzékenyen sújtó veszteséget, amely fe-ledhetetlen emlékű elnökének halálával a társulatot érte.
Dr. Tárkányi Béla alelnök a társulat közös fájdal-mát látván kifejezve ő eminencziája érzékeny szózata által, a dicsőült elnök végtisztességénél a társulat mély gyászát egy küldöttség által ó h a j t j a kifejeztetni s e végből indít-ványozza, hogy e küldöttség vezetését bibornok ő emi-nencziája mint a társulat védnöki karának nagy érdemű t a g j a elfogadni kegyeskedjék. 0 emja készséggel vállal-kozván e gyászoló küldöttség vezetésére, annak tagjaiul a választmány által fölkéretnek : gr. Apponyi Albert,
Masz-I laghy Ferencz. dr. Czibulka Nándor, Rudnyánszky Ferencz, dr. Balogh Sándor és Göndöcs Benedek.
Továbbá elhatározta a választmány, hogy a társu-lat boldogult elnökeért f. hó 14-én csütörtökön reggeli 9 órakor az egyetemi templomban ünnepélyes gyászmisét f o g szolgáltatni, melynek tartására a magas védnöki k a r -ból ő nmlga Ipolyi Arnold beszterczebányai püspök urat fogja fölkérni.
E küldöttség fogja átvinni a társulat babérkoszorú-ját, melylyel feledhetetlen elnökének végtisztességénél kegyeletét kifejezni ó h a j t j a .
Budapest, f e b r u á r 11. I^egujabb politikai divat (irta Timoleon). — Rövid és gyors életű korunknak egyik praegnans signaturája a röpiratok özöne. Az olvasó kö-zönség mélyen és hosszú időig gondolni nem szerető-ré-sze szívesen kap röviden irt füzetek után, melyekből gyors tájékozást meríthet. E s ez a rész a legnagyobb.
Azért van a röpiratoknak rendszerint nagy keletjük,
Azért van a röpiratoknak rendszerint nagy keletjük,