Amikor Erdélyről beszélünk, meglehetősen könnyen összetévesztünk több, időben-térben egymást nem egészen fedő fogalmat. Aki a mai állapotokra gondol, az a román-magyar határtól a Keleti és Déli Kárpátok hegyvonulatának gerincéig terjedő területet érti alatta. A földrajzban járatosabbak tudják, hogy Erdélynek igazából e földnek csak egy részét, az ún.
Erdélyi-középhegység- és a Kárpátok közötti tájat volna szabad nevezni. Végül a történelem ismerői szerint az egykori Erdélyi fejedelemség nagyobb volt e földrajzi Erdélynél, de akkori határai nem azonosak a mai magyar-román határral: Kárpátalja felé északabbra, a Szamos-völgyénél és a Marosnál pedig beljebb húzódtak. A földrajzi értelemben vett Erdély a Szamos, a Maros, az Olt és mellékfolyóik tágas medencéjéből, valamint az azt körülvevő hegyekből áll.1 A disszertáció szempontjából az elmondottaknak az a lényegi eleme, hogy amikor Erdélyről fogunk beszélni, a mai Románia politikai-adminisztratív kereteiben található régióra gondolunk, a Partiumot is beleértve. Másrészt, ha azt mondjuk, megye, akkor a Románia aktuális közigazgatása szerinti judeţre gondolunk.
Az Erdély fogalom értelmezése a zsidóság szempontjából is problematikus. „A történelmi Erdélyben aránylag egységes a zsidóság múltja. A peremvidékeken (Bánság, Bihar, Szatmár) viszont más törvények szabták meg életkereteiket.”2 Ebben a disszertációban – a tényeknek megfelelően – ezeket is az erdélyi sors részeseiként vesszük számba.
Megjegyzendő, hogy utóbb e vidékeken a zsidóság sokkal nagyobb súlyra tett szert, mint a történelmi Erdélyben.
Erdély zsidó közösségeinek története része úgy a magyar, mint a román történelemnek, és egyedisége is részben ezzel magyarázható. Az erdélyi zsidóság történetében hat nagyobb korszakot különböztethetünk meg. Ezeket a magyar és a román történelem olyan fordulatai határozzák meg, amelyek a zsidóság megítélésében is változásokat hoznak: 1) A fejedelmi kortól az első emancipációig terjedő korszakban Erdély a vallásszabadság földje és egyúttal a zsidóság megtelepedésének3 korszaka is. 2) A második korszak az 1848/49-es
1 Barta Gábor: A történeti Erdély és határai. In Herner János (szerk.): Erdély és a Részek térképe és helység-névtára (Készült Lipszky János 1806-ban megjelent műve alapján), Szeged, 1987, 207. old.
2 Gaal György: Az izraeliták Erdélyben I. In: Helikon irodalmi folyóirat, Kolozsvár, 7. sz., 1994, 6. old.
3 Erdélyben először Gyulafehérváron telepednek le szefárd zsidók, akik a Magyarország felé vivő kereskedelmi útvonal mentén fekvő fejedelmi székvárosban kedvező megélhetési feltételeket találnak. 1591-ben már hitközséget alapítanak. Bethlen Gábor 1623-as kiváltságlevelében engedélyezi a bekerített városokban való letelepedést a törökországi zsidók számára. Szabad kereskedési jog és vallásgyakorlat biztosítása mellett mentesíti őket az Európában szokásban lévő zsidójelek viselésétől.
10.13146/OR-ZSE.2015.001
forradalommal kezdődik – felszabadítva a zsidókat a feudális kötöttség alól – és az 1867-es kiegyezésig, illetve az első zsidó kongresszusig terjed. Erre a korszakra tehető a zsidó közösségek zömének megalapítása és a zsidóság elterjedése az erdélyi városokban. 3) Az 1868-tól 1918-ig terjedő korszak a vallásilag megosztva élő, emancipált zsidóság aranykora Erdélyben. 4) Az 1919-1940 közötti korszakra a beilleszkedés, a romániai felekezeti keretek kialakítása jellemző, valamint a korlátozó intézkedésekkel és a fokozódó antiszemitizmussal való szembenézés. 5) Az 1940-1944-es évek a teljes jogfosztottságot, a tömeges pusztulás időszakát jelentik. 6) 1945 után az életben maradottak a hitközségi kereteket újra kialakítják.
Mások kommunistaként eltávolodnak addigi hitéletüktől. Ismét mások a kivándorlás útjára térnek, 1970 után gyakorlatilag megszüntetve Erdély kisvárosaiban a hitközségi életet.
* E disszertáció témaválasztása – mindenek előtt – etikai elkötelezettségű. Célja temetői fényében foglalkozni egy olyan néppel, melynek fiai milliószám nélkülözték a természetes végtisztességet, mint utolsó állomást: testük porrá és hamuvá lett, vagy jeltelenül hever Európa országútjain. Az erkölcsi-érzelmi késztetésnek alapot teremt az a tudományos meggyőződés, hogy „a maguk kivetettségében, elhagyatott szépségében”4 a közép-kelet-európai zsidó temetők a helyi történelem mindmáig látható, hűséges tanúi maradnak.
Nyomukban életre kelthető sok-sok egykori virágzó közösség.
* A sírkövek és a temetők sorsa mindig nyomon követte a közösség sorsát. Ha valamely terület zsidóságát felszámolták, előbb-utóbb a temető is hasonló sorsra jutott: városfalat erősítettek meg a kövekből, különböző építkezéseknél használták fel őket. A feliratokat gyakran le sem csiszolták, így részben máig fennmaradtak. A beépítés némelykor oly „jól”
sikerült, hogy az épület veszélyeztetése nélkül ki sem lehetne bontani. Máskor a zsidó temetők bántalmazása mintegy megelőzte a hitközséget fenyegető veszélyt.
* A temetők sorsa szervesen kötődik a város történetéhez. Ezáltal nyilvánvalóvá lesz, hogy egy város története bemutatható temetőinek sorsán keresztül. Talmudi előírás szerint az élők házát mindig a városon kívül helyezték el, a lakott települések szélétől számított legalább ötven rőfnyi távolságban.5 A város terjeszkedésével párhuzamosan a temető előbb-utóbb a település belsejébe szorult, az újabb épületek mintegy közrefogták azt. Természetesen, hasonló a helyzet más felekezetek temetőinél is, ám a zsidó vallás szigorúbban ragaszkodik ahhoz, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják, másrészt a hitközség nehezebben tudott új területet szerezni. Így gyakrabban láthatunk a város házai közé ékelt zsidó halottasházat és
4 Raj Tamás: Bevezetés Sáros László – Váli Dezső: Tanú ez a kőhalom c. könyvéhez. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1993.
5 Baba batra 2.9.
10.13146/OR-ZSE.2015.001
sírkertet, mint keresztényt. Új sírkert létrehozása vagy akár a régi bővítése mindig a helyi hatóság kegyeitől függött. Új temető létesítése olykor járványokhoz kötődött. A járvány visszahúzódása után nem egyszer már kizárólag az új temetőt használták, máskor szükségessé vált az ideiglenes temetkezési hely fölszámolása, a sírok exhumálása a régi temetőbe.6
* Bizonyos értelemben a temetők (esetenként a zsinagógák) többet árulnak el a zsidó társadalomról, mint az írott dokumentumok. Ha például elolvasok egy dokumentumot egy adott időben Kolozsváron tartózkodó zsidó kereskedőről, vagy egy udvari zsidó orvosról, akkor abból a dokumentumból nem feltétlenül tudom meg, hogy az a kereskedő kolozsvári lakos volt-e, vagy esetleg csak – mondjuk – észak felől jött és Bécs felé tartott. A zsidó orvosról sem fogom feltétlenül megtudni, hogy az uralkodó orvosa volt-e, vagy csupán adott helyen és időben a megbetegedett koronás fő aktuális egészségi állapotát volt hivatott rendezni. Fentiekkel szemben az emlékhelyek – a temetők és a zsinagógák – stabil jelenlétről, szervezett közösségi életről tanúskodnak.
A temető a történész, a régész, a szociológus számára felbecsülhetetlen kincseket, dokumentumokat, páratlan értékű adatokat, tudományos útbaigazításokat adhat. A néprajz számára a temetkezés történeti hagyományai, a népművészet részét képező ábrázolások, feliratok, dekoratív elemek, a hagyományokból és környezeti hatásokból merítkező összetett szimbólumvilág az elsődleges. Emellett egy-egy közösségnek sajátos hiedelemvilága is van,7 melyről a temető sokat elárul. A motívumkeresés, a szimbólumok, az ikonográfia sajátos módszertanára való tekintettel, a kérdéskör részletes tárgyalására külön Ikonográfiai bevezetőt szánunk.
Ez a tanulmány alapvetően interdiszciplináris jellegű, a történelem, szociológia, szociálantropológia, zsidó hagyománytörténet, néprajz, szemiotika, vallástörténet mezsgyéjén mozog, mely diszciplinák tárgya lehet ugyan közös, de módszertanuk gyakran eltérő. A felsorolásból nem maradhat ki a nyelvtudomány sem. Gondoljunk például a feliratok nyelvére, vagy a szövegkorpuszok tömörített jellemkép-rajzoló funkciójára a sírköveken, vagy a textusok, sírversek modernizációt tükröző jellegére, mentalitástörténeti változásaira.8
6 Ez vitákra adott okot, mert a rabbik hagyományosan – a Szanhedrin 46a. alapján – megengedhetetlennek tartották a sírok megbolygatását.
7 Pocsai Judit – Tóth László: Csöndes kertek Mezőgazdasági Kiadó Kft., Budapest, 1990. 6. old.
8 Vö. Prof. Dr. Schőner Alfréd 2008 évi MTA-OR-ZSE kutatási jelentését, Ábrahám Vera textusokkal és sírversköltészettel kapcsolatos gondolatait (Ábrahám Vera: Lőw Immánuel sírversei. Textusok a szegedi neológ izraelita temetőben. In: Magyar Zsidó Szemle füzetek 3 – sorozatszerkesztő Lichtmann Tamás – Budapest, 2009, 11-12. old.), Sarosácz György sírjelekkel és temetőpoétikával kapcsolatos gondolatait (Duro Šarošac:
Magyarországi horvát, szerb és szlovén temetők, temetkezési szokások és sírjelek, Krónika Kiadó, Pécs, 2003) és Gaal György elmélkedéseit a kolozsvári Házsongárdi temető zsidó sírkövei kapcsán (is) (Gaal György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003, 106-109. old.)
10.13146/OR-ZSE.2015.001
Tézisek. Erdély zsidó társadalmával – elsősorban – a temetők tanulmányozása alapján foglalkozni igen összetett kérdéskör. A Moshe Carmilly-Weinberger, Gál Ernő, Gaal György, Spielmann Mihály, Erdélyi Lajos, Csirák Csaba által elindított tudományos folyamathoz csatlakozva ez a tanulmány kísérletet tesz e kérdéskör újragondolására és kiegészítésére saját kutatások tapasztalataival és konklúzióival.
1) „Erdélyben a zsidók magyarul halnak”9 – mondja Erdélyi Lajos. Moshe Carmilly- Weinberger lényegében ugyanezt vallja – érzelmi töltet nélkül, inkább szkeptikusan. Igaz-e, érvényes-e ez a megállapítás, általános érvényű-e, vagy időszakhoz, helyhez, történelmi eseményekhez kötött? Érvényes-e Trianon után, a második bécsi döntés után? Hogyan jelentkezik Észak- illetve Dél-Erdélyben? Hogyan alakul a kérdés Auschwitz után? Hogyan alakul a felszabadulás éveiben Romániában?
Célunk bebizonyítani, hogy a magyarsághoz való asszimiláció, illetve a kettős identitás kérdésére adott válaszok sokrétűek, korok, helyek, történelmi helyzet függvényében.
Az uralkodó rendhez, a hatalomhoz vagy a domináns kultúrához való igazodás, asszimiláció, integráció, szeparáció, kettős identitás kérdése a zsidóság különböző társadalmi-felekezeti csoportjai szerint is más és más. A lehetséges válaszok sokszínűségét fogjuk bemutatni, anélkül, hogy kételkednénk abban: ha valamiféle summázás, valamilyen „társadalmi eredő”
kimutatása lehetséges volna, Erdélyi Lajosnak bizonyára igaza lenne. E tanulmány megkísérli az erdélyi közösségek valóságát felmutatni, tudományosan megoldható feladatként kezelve a rekonstruálást: a hajdani gazdag, pezsgő és változatos zsidó közösségi élet különböző formáinak létezését és annak bemutatását, hogyan jelentkezik mindez a jelen temetőinek megmaradt sírkövein. A sírkövek feliratainak nyelve e tézis bizonyításának elsődleges eszköze.
2) Az Erdély zsidó temetőit fókuszba állító kutatás második tétele a következő: Nagy lélekszámú és erős volt az erdélyi zsidó társadalom. Meglepő módon ennek igen kevés nyoma van a tudományos köztudatban. Kevesen tudják például azt, hogy Szatmár megyének abban a részében, amely aktuálisan Romániához tartozik, 131 (százharmincegy) zsidó temető van, címmel, megbízott gondnokkal, megtekinthető – bár helyenként romos – állapotban. E tétel másik végpontja az, ami Ruth Ellen Gruber könyvében10 egész Romániára vonatkozóan jelenik meg: Bár vannak zsidók Erdélyben, és él a közösségépítés vágya is, de a zsidó közösségi élet valósága megszűnt a holocausttal. A vidéki zsidóság eltűnésével a disszertáció
9 ERDÉLYI: 1994, 42. old.
10 GRUBER: 2010, 253. old.
10.13146/OR-ZSE.2015.001
címében megfogalmazott, „a kezdetektől napjainkig” időszak így fogalmazható át: „a letelepedéstől a holocaustig”. Sok esetben a zsidó közösségek hanyatlásnak indultak még azelőtt, hogy a nácik és a nácizmussal együttműködők szisztematikusan és brutálisan pusztítani kezdték volna. Célunk bebizonyítani azt is, hogy a Habsburg Birodalom összeomlása, az országhatárok újrarajzolása és az utódállamok létrejötte gyakran elvágta a városi közösségeket hagyományos kapcsolatrendszereiktől, ennek következményeként pedig az itt élő közösségek elvesztették jelentőségüket. Visszatekintve a XIX. századra, a technikai, társadalmi és jogi fejlődés tervezetlenül, akaratlanul is kihatott a zsidó közösségi életre, például a Habsburg Birodalomban a lakhely és szabad mozgás korlátozásának megszüntetése 1848-ban, majd 1861-ben. Ezek a törvények gyakran jelentős gazdasági és demográfiai hatással voltak az egyes zsidó közösségekre: a nagy és közepes városok felé irányuló migrációs hullámot indítottak el. Nem kis jelentősége volt a nagy vasútépítések során jelentkező gazdasági és demográfiai változásoknak.11 Ezek a társadalmi mozgások tetten érhetők a zsidó temetők sírkövein. A szimbólumok, a feliratok nyelvének változása mellett a sírkövek dátumai is fontos szerephez jutnak e tézis bizonyítása során.
Disszertációm következő két tézise szervesen kapcsolódik az előző kettőhöz;
ugyanakkor egymástól is szétválaszthatatlanok:
3) Az erdélyi zsidóságnak a történelme is fehér folt, de különösképpen ismeretlen az az óriási szellemi teljesítmény, amivel nemcsak a zsidóság, hanem a magyar kultúra és az egyetemes művelődéstörténet joggal büszkélkedhetne. A zsidóság temetőit tanulmányozva ez az aspektus is nyilvánvalóvá válik. Kohn Sámuel szomorúan kérdezné: mit ér egy zsidó tudós, ha erdélyi, főleg ha magyarul beszél? E tézis bizonyítása során az erdélyi szellemi életnek elsősorban azon alakjait szeretném felmutatni, akiket az egyetemes illetve a magyar kultúratörténet kevéssé ismer.
4) Negyedik tézisem két alpontban kívánja indokolni – illetve a temetők világán keresztül bizonyítani –, hogy Erdély zsidóságának helye van a zsidóság egyetemes történetében, éspedig a maga egészen specifikus módján, ugyanis ez volt az a térség, ahol a) a szefárd zsidóság a lehető legközelebb került az askenáz zsidósághoz; b) és ez volt az a térség, ahol együtt lélegzett az erős erdélyi zsidó ortodoxia a haszidizmus erdélyi változatával és a polgárosult városi zsidósággal.
5) Az első négy tézisből következik az ötödik: az erdélyi települések emlékhelyein, elsősorban a temetőkön keresztül a hajdani zsidó közösségek leírhatók, a társadalmi
11 Michael Miller: A nikolsburgi zsidó temető: az „ir vaem bejisrael” végső temetése. In: Múlt és Jövő, Új folyam XVIII., 2007/3, 105-106. old.
10.13146/OR-ZSE.2015.001
mozgások kikövetkeztethetők. A jól ismert egykori közösségek jellemzőinek a temetők adatai által kínált információkkal való összevetése arra ösztönöz, hogy a nem ismert, kevéssé ismert, vagy a feledés homályába merült közösségek is leírhatók legyenek temetőik, temető-reziduumaik alapján.
A Tézisek bevezető mondatában említettem néhány fontos nevet, kiknek a nyomdokain járok. A „névsor” természetesen kiegészítésre szorul, elsősorban azért, mert az előttem járók szintén valakik nyomdokában jártak, másodsorban pedig azért, mert nem egymagukban jártak ott. Moshe Carmilly – Weinberger Eisler Mátyás nyomvonalán indult el.12 Erdélyi Lajos nem írt nagyívű összefoglaló tanulmányokat az erdélyi zsidóságról, de ő volt az, aki felhívta a figyelmet, hogy miről beszélnek az erdélyi zsidó temetők, éspedig egy olyan korszakban, amikor e témával kapcsolatos megszólalás erkölcsi tettnek minősült.
Emellett fotóalbumai13 által arra is megtanított, hogyan kell hozzákezdeni a temetőfényképezéshez, és megosztotta tapasztalatait az őt követni kívánókkal. Erdélyi Lajos maga is együttgondolkodott olyan személyiségekkel, mint Gáll Ernő és Gaal György, valamint Spielmann Mihály. Gaal György a kolozsvári Helikon hasábjain maga is elmondja, hogy az erdélyi zsidóság kutatói mind a mai napig Eisler Mátyásra, szefárd vonatkozásban pedig Singer Jakabra hivatkoznak.
Az Erdély zsidó társadalmára vonatkozó irodalom gyakorlatilag visszavezethető két forrásgyűjteményhez, melyek közül az egyik magyar, a másik román nyelvű, így e disszertáció írója mindkettőt eredetiben olvashatta. Az egyik mű a Magyar Zsidó Oklevéltár tizennyolc kötete. Szerkesztői Grünwald Fülöp és Scheiber Sándor – majd egyedül Scheiber Sándor –, akik „levéltárosok önfeláldozó – esetenként névtelen – közreműködésével iratok tömegét ásták elő és tették közzé a magyar, s benne az erdélyi zsidó történelemről”.
Összefoglaló történeti feldolgozását a MZSO lapjain közölt erdélyi anyagnak elsőként Moshe Carmilly – Weinberger kísérelte meg.14 A másik, román nyelvű forrásgyűjtemény: Izvoare şi mărturii referitoare la evreii din România. Az 1986- , 1988- és 1990-ben megjelent kötetek szerkesztői közül Erdélyi Lajos vonatkozásában már beszéltünk Spielmann Mihályról,15 akinek széles látókörű és imponáló műveltségű professzor édesapját volt szerencsém személyesen ismerni: marosvásárhelyi orvostanhallgatóként részt vehettem orvostörténeti
12 CARMILLY-WEINBERGER: 1995, 9. old.
13 Erdélyi Lajos: Régi zsidó temetők művészete, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980 és Erdélyi Lajos: Az élők háza (a sírköves felvételek szövegét Jólesz László fordította), Héttorony Könyvkiadó, Budapest, 1994.
14 CARMILLY-WEINBERGER: 1995, 9. old.
15 A II. kötet első részének egymaga a szerkesztője.
10.13146/OR-ZSE.2015.001
előadásain. Az Izvoare… kötetei Erdélyi Lajos ajándékaként kerültek tulajdonomba, amiért nagy hálával tartozom.
Az említett forrásmunkák mellett, disszertációm előkészítésében fontos szerepet játszottak a memorbuch jellegű kiadványok, évkönyvek, hitközségi monográfiák és ezek szekunder irodalma. Figyelemben részesítettem az emlékezés jellegű – oral history – írásokat, névsorokat, listákat, riportokat, illetve a különböző periodikákat. Az oral history fejezeteknek a disszertáció speciális részeibe való rendszeres beiktatásán sokat töprengtem. Mi emberek szeretünk emberi sorsokba ágyazottan szemlélni eszméket és történéseket, „emberi cselekedetekben megvalósultan elemezni az értékeket. Nagyobb így a hitele, mélyrehatóbb a hatása.”16 Az oral history az erdélyi zsidó társadalom – úgy a hagyományhű ortodox, mint a kettős kötődésű társadalom – leírására igen alkalmasnak tűnt, más módszerek mellett.
Alkalmaztam is következetesen minden egyes erdélyi megye vonatkozásában. Hogy miért?
Azon túl, hogy az oral history módszere valahogyan ki tudja aknázni az erdélyi társadalom sajátos rezdüléseit, a megfontolás elsősorban etikai. Mert ahogy Fodor Sándor kolozsvári író mondja: Nemcsak nagy emberek mutathatnak – és mutatnak példát hűségből és más, követésre méltó emberi tulajdonságokból. Egyszerű emberek is szoktak – csakhát ha már tanulunk valakitől valamit, látványosabb dolog nagy embertől tanulni, mint hajlott hátú öregasszonyoktól, félkótya vénemberektől.17 Az oral history történeteinek rögzítésekor mindvégig az objektivitás megőrzésére törekedtem.18
Erdély zsidó közösségeinek a zsidó temetők fényében történő vizsgálatára hét kiválasztott megye legnagyobb városai/települései, illetve azok temetői alapján fog sor kerülni:
1.) Szatmár megye (ezen belül elsősorban Szatmárnémeti és Nagykároly). Indoklás:
Nagy lélekszámú közösségek éltek e helyeken, ahol kiegyensúlyozott arányban volt képviselve az ortodox, a haszid és a status quo „felekezet”.19
Ezekre a városokra, illetve zsidó közösségeikre kifejezetten érvényes az a megállapítás, hogy Közép-Európa összeér Kelet-Európával. A reformok által
16 CSETRI-IMREH: 1980, 5. old.
17 Fodor Sándor: Tíz üveg borvíz. Tűnődés séta közben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979, 34. old.
18 Az I.1.6-ban leírt, F.M.-val felvett interjút például úgy készítettem, hogy első vonalban az alany mellé vele egykorú és azonos közegből származó „társat” ültettem. Az interjúból csak azokat a tényeket őriztem meg, ahol a közlésekkel az interjúalany „társa” is egyetértett. Második vonalban ugyanazt a F.M.-t úgy interjúvoltam meg, hogy egy második „társat” ültettem mellé. Emez egy generációval fiatalabb volt, de ugyanabból a közegből származott. A továbbiakban a módszer ugyanaz volt. (Nyilván a más szerzőktől átvett, szóban vagy írásban közölt interjúk más és más módszerekkel készültek.)
19 A „keleti” és „nyugati” ortodoxia bizonyos településeken egyértelműen szétvált, más helyeken inkább az egybemosódás volt jellemző.
10.13146/OR-ZSE.2015.001
áthatott, az erdélyi városokban uralkodó irányzattá vált osztrák-magyar zsidó tradíciók itt találkoztak a korábbi idők fő településformájával, a stetllel.
A disszertáció szerzőjének szülővárosaként, Szatmárnémeti és környéke jó terepismeretet, személyes tapasztalatokat jelent, melyek összevethetők a családi és baráti kör emlékezete által kínált adatokkal.
2.) Máramaros megye (ezen belül elsősorban Máramarossziget). Indoklás:
A gazdag népi hagyományairól híres Máramaros egyik legjelentősebb – a zsidóság szempontjából kétség kívül a legjelentősebb – városa Máramarossziget.
Ez a város a haszidizmus központja és sok karizmatikus csodarabbi20 működési helye.
Erdélyi viszonylatban itt látható ma is az egyik leggazdagabb szimbólumvilágú zsidó temető, egyúttal ismert rabbik temetkezési helye.
Máramarossziget az askenáz és szefárd zsidóság közös világa volt.21
A Nobel-békedíjjal kitüntetett holocausttúlélő író, Elie Wiesel szülőföldjeként Máramaros és környéke az erdélyi zsidó világ egyik fókuszpontja.
A zsidó szegények, a kétkezi dolgozók, földművesek, erdőmunkások, a „páriák”
világának kutatási helye22 Máramarossziget és környéke. Ennek a világnak a jiddis nyelvű folklórját jegyezte le Eisikovits Mihály zeneszerző.23
3.) Bihar megye (ezen belül elsősorban Nagyvárad). Indoklás:
Nagyvárad képviseli – Kolozsvár mellett – a legnagyobb lélekszámú, polgárosult zsidóság által lakott erdélyi várost.
A nagyváradi zsidóság teljesítménye (elsősorban szellemi teljesítménye) kiemelkedő, az egész magyar nyelvterület és Európa viszonylatában is.
Jelentős rabbiszemélyiségek (például a neológ Kecskeméti Lipót), írók, művészek, építészek hagyatéka fémjelzi a nagyváradi zsidóság munkáját, társadalmi, művelődéstörténeti szerepét.
4.) Kolozs megye (ezen belül elsősorban Kolozsvár). Indoklás:
20 Máramarossziget volt a Sátoraljaújhelyről származó Teitelbaum dinasztia központja. (Kiss Erika: Emlékezés Máramaros zsidóságára. In: Nyomkeresők nyomában, Logos Kiadó, Budapest, 2011, 236. old.)
21 A máramarosszigeti szefárd hitközség 1887-ben alakult. Kiemelkedő alakja Danzig Samu szefárd főrabbi (1875-1944), aki 1907-1944 közt gyakorolta rabbifunkcióját.
22 Erről a világról beszél a két világháború közötti korszak riporter-felfedezője, F. Brunea-Fox és nyomában Beke György sok érdekes, „oral history” kategóriába sorolt történettel ismertet meg (BEKE: 1983, 155-161.
old.)
23 Kányádi Sándor elkészítette a dalok magyar fordítását (Erdélyi jiddis népköltészet Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989.)
10.13146/OR-ZSE.2015.001
A kolozsvári zsidó közösség az egyik legnagyobb lélekszámú és mindenképpen
A kolozsvári zsidó közösség az egyik legnagyobb lélekszámú és mindenképpen