Oral history

* Meir Ávrahám Munk, a rá jellemző visszafogottság ellenére a lelkesedés hangján szól Nagyváradon eltöltött házitanítói időszakáról, nyilvánvalóvá téve azt, hogy megérintette a polgárosult zsidóság életstílusa:

Általában oly nyílt házat vezettek, aminőt még sohasem láttam. Ott minden nap gazdag ebéd volt finom borokkal, és mindenki, aki nem lakott a városban, ha délelőtt jött a házba, meg volt hívva, akár szegény, akár gazdag volt, és sokszor öt-hat utas is étkezett ott ingyen. Isten áldása volt ezen a házon az elégségesen is túl (…) ebben az istenáldotta házban élve, ahol a háziúrtól kezdve a szolgálóig boldogan éltek, és senki sem mondta, hogy szűk lett volna részére a hely.⁵¹⁷

* Bíró Imre a nagyváradi zsidóságról. Bíró Imre Váradi emlékek⁵¹⁸ című műve krónikás írás és önéletrajzi ihletésű alkotás. Egyféle ars poetica, és ugyanakkor a zsidó-magyar kettős kötődés emblematikus alkotása.

Krónikájának bevezetőjében Bíró egy nagyváradi szociográfiai munkát⁵¹⁹ idéz, melyben a következő olvasható: „Kecskemét barackot termel, Makó hagymát, Szeged paprikát (…), Várad gondolatot.” E gondolatból kiindulva szomorú rezignációval azonosul az idézett szociográfiai munka szerzőjével, Adorján Péterrel, aki szerint a város aktuális szellemi hagyatlásának oka „a trianoni békediktátum utáni Várad határvárossá változása, éltető vidékének, anyagi és szellemi bázisának nagy részétől való elszakadása, amely nemcsak kereskedelmi és ipari gócpont jellegétől fosztotta meg, hanem szellemi fejlődésének is gátat vetett.” E bevezetőt követően kezd beszélni Bíró az ő Váradjáról:

1905-ben – még a „Holnap” városában születtem (…) Gyermek- és ifjúéveimben a Kapucinus utcánál a Nagypiacba torkolló Zárda utcán laktunk (…) A zsidó ünnepek és a kapucinus templom harangszava gyermekkorom nemfakuló emlékei közé tartoznak. Öt éves lehettem, amikor a Kolozsvári út 1. sz. alatti lakásunkból a Zárda utcába költöztünk. A ház a zsidó hitközségé volt, s a lakás egyrésze volt Apám tanári járandóságának (…) Mi négyen: Apám, Anyám, két évvel fiatalabb Józsi öcsém meg én, egymásnak és egymásért éltünk ebben a boldogító otthonban, amelybe nem csapott be az élet zavaró hullámverése (…) Öcsémmel együtt (…) a premontreiek gimnáziumába jártunk (…) Grósz Frigyes az újabbkori magyar szemészet egyik úttörő mestere, 1830-ban a váradi szemkórház alapítója, a XIX. század elején már ebben a gimnáziumban kezdte tanulmányait (…) A felsőbb osztályokban Vizy Lénárd volt az osztályfőnökünk (…) Azok közé a ritka tanárok közé tartozott, aki üres óráiban valóban Platont és Tacitust olvasott s kedvenc tanítványával a zsidó Neumann Gézával Vergilius stilusának szépségeit elemezte (…)

517 Meir Ávráhám Munk: Életem történetei, Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2002, 211-220. old.

518 Bíró Imre: Váradi emlékek. In: Évkönyv 1981/82 (szerk.: Scheiber Sándor), Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1982, 84-97. old.

519 Adorján Péter: A halott város, Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1941.

10.13146/OR-ZSE.2015.001

Kisdiákkoromtól kezdve a politika ránk vetette sötét árnyékát. Kilenc éves voltam, amikor egy szép nyári napon (…) a Bémer-téren elszaladt mellettem egy ismerős hírlapíró (…) s rámkiáltott: „Megölték a trónörököst, Ferenc Ferdinándot… !” – s azzal sietett tovább (…) Az első világháború nem volt „totális háború”, a frontok mögött élők (…) a háború okozta kényszerű élelmezési megszorításokon, a legtöbb családot érintő katonai behívásokon kívül a háború elemi csapásaitól ment maradtak (…) Negyedik elemista voltam, amikor a háború kitört, s gimnáziumi életem első négy évét nem érték nagyobb megrázkódtatások. Negyedik gimnazista voltam, amikor ennek a felszínes nyugalomnak vége lett, az 1918-as októberi forradalom a város életét gyökeresen felkavarta s életünk megszokott ritmusa megváltozott (…) A változás Édes Apámat is magával ragadta (…) A Károlyi Mihály köré tömörült párthoz csatlakozott s a forradalom kitörésekor a város vezetői közé tartozott. (…) Különösen és megrázóan fájdalmas és tragikus, hogy a magyar nyelvnek és kultúrának szentelt életét 1945 januárjában nyilas bandíták oltották ki a pesti Dunaparton. (,,,) Diákkorom egyik emlékezetes eseménye volt iskolám, a premontrei gimnázium bezárása. 1923 télutóján – nyolcadikos voltam – a gimnázium működését az iskolafenntartó premontreiek, különösen az igazgató dr. Kovács S. Lajos állítólagos irredenta szimpátiája miatt megszüntették (…) Ez a drasztikus eljárás – amelynek kieszelése és végrehajtása Anghelescu kultuszminiszter, illetve a kisebbségi középiskolák főigazgatójának, Pteancu Sándornak a nevéhez fűződik – város- és Erdély szerte nagy izgalmat és felháboródást keltett. Gimnáziumunk működési jogát nem is nyerte többé vissza. Az intézkedést már régebben tervezhették, mert az iskola nélkül maradt diákság számára néhány nap múlva megnyílt a Gozsdu Emánuelről elnevezett állami román lyceum magyar tagozata az egykori Körös-parti reáliskola épületében. A román gimnázium délelőtt, a magyar sectio ugyanazokban az osztályokban délután működött (…) A román nyelvet, történelmet magyarul tudó román tanerők tanították. Ebben a gimnáziumban érettségiztem 1923 májusában (…) A premontrei gimnázium bezárása (…) a diákságnak nem az egészét terelte a Gozsdu-lyceumba. A zsidó diákok egy kisrésze a nemrégen létesített zsidó-lyceumban folytatta és fejezte be tanulmányait. Az intézet a neológ hitközség alapítása volt s megteremtése érdekében különösen dr. Kecskeméti Lipót, a hitközség messzeföldön híres, emberi és tudósi kvalításaival egyaránt kiemelkedő értékű főrabbija buzgólkodott. Az iskolát róla nevezték el Kecskeméti-lyceumnak. A tanári kar és egykori diákjaik nagyrésze a 44-es deportálások során vesztették el életüket (…)

* Benamy Sándor⁵²⁰ Két városról⁵²¹ című kétrészes művében Nagyvárad és Kolozsvár zsidóságára emlékezik. Íme a Nagyváradra való emlékezés (részlet):

Az igazi, nagy orvosok közül leghíresebb dr. Schiff Ernő volt, a gyermekgyógyász (…) A háziorvosok – dr. Ertler Mór, dr. Grósz Samu, dr. Sebestyén Arthur és a többi – konflison ment egyik páciensétől a másikig (…) A Kapucinus-utcán a szomszédunkban volt a palotája Weinberger Lajosnak, az Emilia-gőzmalom tulajdonosának (…) A Nagypiac-tér volt az igazi eldorádó. Olyan nagy cégek voltak itt, mint ifj. Ullmann Izidor fűszer- és vegyes, Schwartz és Ullmann vaskereskedés és átellenben, az akkor hipermodern Ullmann-palotában Ullmann Sándor, akiről csak azt tudtuk, hogy felesége révén birtokosa a galíciai drohobitzi olajmezőknek (…) A Kapucinus-utca a Nagypiac-térbe torkollt. Ezen az utcán lakott irodalmárkodó barátom, Friedmann tollkereskedő fia, Fémes F. László. Egyfelvonásosa is ment a Szigligeti Színházban: „Ilja” (…)

Micsoda magyarérzelmű zsidók voltak Váradon, Biharban! Jónás Andor és Lóránd (a Szent László-téri Glücksmann Ármin-cég tulajdonosai). Kunsági magyar arc, bajusz. Aztán

520 Benamy Sándor (Sáp, 1899. máj. 8.) újságíró, író, műfordító. Nagyváradon és Budapesten végezte tanulmányait. Közírói pályafutását a Nagyváradi Naplónál kezdte, majd rövid bukaresti újságíróskodás után a kolozsvári Új Kelet és a Brassói Lapok munkatársa lett. Hat írótársával: Fekete Tivadarral, Győri Illés Istvánnal, Károly Sándorral, Ligeti Ernővel, Nagy Karolával és Szántó Györggyel szerzett „kollektív regény”-e, A földalatti hármak, 1933-ban Tamási Áron előszavával jelent meg. Műfordítóként Ilja Ehrenburg Párizs bukása című regényének fordítását végezte (1945). Budapestre visszaköltözve hosszabb ideig a Magyar Rádió irodalmi vezetője volt (Romániai Magyar Irodalmi Lexikon I., Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981, 193-194. old.).

521 Benamy Sándor: Két városról I. Emlékezés a régi Nagyváradra, II. Emlékezés a régi Kolozsvárra. In:

Évkönyv 1983/84 (szerk.: Scheiber Sándor), Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1984, 13-17.

old.

10.13146/OR-ZSE.2015.001

Róbert Béla, első világháborús főhadnagy. Bokacsattogtatás! Bátyja, Róth Lipót, ugyancsak főhadnagy, a püspökladányi vasúti csomópont állomásparancsnoka volt. Óriási forgalom, felelősség. Béke lett, de ő … megőrült.

Számunkra legtragikusabb része a városnak a Zárda utca - Szacsvay utca környéke lett, itt lakott a szegénysorsú zsidóság zöme. Rögtön a Zárda utcán a nagytemplom és a kistemplom (a sászhevre), az udvaron a zsidó elemi és polgári iskola az egyik oldalon, szemben a másik oldalon a „vágó” Kirsch sakterrel (aki tudásban, emberi értékben ennél sokkal több volt!), szomszédságában a Dávidovits-család, az apa sámesz, egyik fia pedig olyan snájdig katonatiszt szintén, hogy a leggazdagabb Leitner-kereskedőcsalád szépséges virágszála is hozzáment volna (…)

Elsüllyedt a „Nagyváradi Napló” szinte egész szerkesztősége: Radó Árpád (a híres Radó-Kempner Magda házaspár unokaöccse), Török Tibi, a már említett Fleischer Sanyi (Emőd Tamás unokaöccse), a külső, tudós munkatársak közül dr. Silbermann Jenő, Guttmann zeneesztéta, és az egész főszerkesztőcsalád: Fehér Dezsőné (Mengele láttán megőrült), gyönyörű lánya, Erzsike és egy másik szépség: Klári (dr. Bárdos Imre ügyvéd lánya, egyideig Forgács Sándor, a vagonban ugyancsak megőrült nagyszerű drámai szinész felesége) …

* Ligeti Ernőnek Emőd Tamásról szóló írásában⁵²² a következőket olvassuk:

Váradon észre kellett vennem, hogy nemcsak az a szabadelvű és radikális arculata van meg a városnak, amelyet Ágoston Péter, Dénes Sándor, Várady Zsigmond, Mártonffy Marcell, a Huszadik Század eszmekörének ismert letéteményesei mutatnak, de van egy másik politikai arculata is: Biharban vagyunk, Tisza István fellegvárában. A „bihari gárda” egészen más eszméket vallott, mint a holnaposok és a vérbő polgári reformerek. De a bihari dzsentri megfogalmazásában is a városi és megyei zsidóság éppen integráns része volt a magyarságnak. Tisza Istvánnak egyik bizalmasabb embere Telegdi József volt, akit később megtett a nemzeti munkapárt alelnökének. Közvetlen környezetéhez tartóztak Dési Géza orsz.képviselő és Werlheimstein Henrik belényesi főszolgabíró, tudtommal minden idők egyetlen zsidó főszolgabírója Magyarországon, Miskolczi Ferenc, a vármegye szigorú főispánja, akiről az a hír járta, hogy „kijegyeztette a törvénytárból mindazt, ami Biharban nem érvényes” minden kényúri véralkata ellenére is zsén nélkül ült le a Royalban kártyázni Kepes Samuval vagy más izraelitával. És a Vilmos-huszárok törzsasztalánál, ahol a monarchia leghíresebb családneveit viselő tisztek ültek össze, jólesett látni a szemnek Gergely főorvos urat vagy Kozári Gyula tábori páter örök mosolygó tekintetét, akinek éppen úgy nem firtatták zsidó származását, mint ahogyan közömbösen hagyta őket, hogy Comteről ír most könyvet avagy Hegelről. Amíg Váradon újságíróskodtam – egészen a világháború kitöréséig – egyetlen egyszer sem jutott az eszembe, hogy zsidóságom legcsekélyebb akadálya lehet magyarságom érvényesülésének (…)

* A Váradi Tea elnevezésű rendezvénysorozat⁵²³ célja olyan ismert személyiségek bemutatása, melyek reprezentatívak Nagyvárad szempontjából. A második rendezvény meghívottja Koppelmann Felix, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke volt, akit Seidler András alelnök kísért el. Deák Zsuzsa volt a kérdező, a megjelenteket pedig Csernák Béla, a Posticum elnöke köszöntötte, aki Nagyvárad köztiszteletben álló zsidó személyiségeiről emlékezett meg.⁵²⁴ A beszélgetés kezdetén Koppelmann Felix felvázolta a Zsidó Hitközség múltját és jelenét. Kiemelte a nagyváradi zsidóság mindennapi életében nagy szerepet játszó, két éve működő kulturális központ szerepét. Elmondta, hogy a hagyomány előírja, hogy

522 Ligeti Ernő: Emőd Tamás. In: Ararát Magyar Zsidó Évkönyv 1944-5704/5 (szerk.: Komlós Aladár), Országos Izraelita Leányárvaház, Budapest, 1944, 58-59. old.

523 Ez a rendezvénysorozat a Posticum vezetésének kezdeményezésére indult.

524 http://www.erdon.ro/parbeszed-a-nagyvaradi-zsidosag-historiajarol/news-20091123-0...

10.13146/OR-ZSE.2015.001

ahova egy zsidó közösséget elsodor az élet, mindig az első dolog, ami kötelessége, hogy létrehozzon egy temetőt, majd egy rituális fürdőt, végül pedig egy zsinagógát. A második világháborút megelőző békeidőben Nagyváradon körülbelül 30-33 ezer zsidó élt és 29 zsinagóga működött. A vészkorszakot követően csupán 3.000 túlélő tért haza. Jelenleg a Nagyváradi Zsidó Hitközség 700 lelket számlál, ami immáron 18 éve (amióta Koppelmann Felix az elnök) egy stagnáló létszám. Bizakodásra ad okot az, hogy az utóbbi időben minimális népességszaporulat tapasztalható. „Ha nem is lett sokkal jobb a helyzet az utóbbi 18 évben, rosszabb semmiképpen sem lett” – fogalmazott a hitközség elnöke. Seidler András alelnök elmondta, hogy a második világháborút követően jelentős problémát okozott a minjánképzés,⁵²⁵ hisz a közösségben kevés volt a túlélő. Mivel a vészkorszakot követően a 3.000 túlélő között nagyon kevés volt a nemzőképes asszony, így a népességszaporulat is csökkent volt. Ma már nem okoz gondot a minján, hiszen többen is vannak, mint tizen, viszont ha a zsinagógát kitartóan látogató idősebb generáció elhal, akkor ismét problémát jelenthet.

A beszélgetés alkalmával megelevenedett azon zsidó polgárok emléke, akik igazán naggyá tették a várost.⁵²⁶