Kolozsvár és környéke. A zsidó letelepedés kezdetei

Kolozsvár (románul Cluj, németül: Klausenburg) a Kis-Szamos két partján terül el, kis részben a Fellegvár lejtőin és aljában (a folyó bal partján), nagyobb részben a Szamos jobbparti lapályán, ahol a város a vele 1894-ben egyesített Kolozsmonostorral öt kilométernyire húzódik dél felé. A Házsongárd nevű kerteknél a város a dombok egy részét is elfoglalja. A belvároshoz észak felé – a Szamos mellett és azon túl – a Hídelve külváros, kelet

601 Szalontai Lapok, XXXVIII. évf. 1921. okt. 16, 226. szám.

602 Bordás László: Nagyszalonta város temetőinek monográfiája, Bordás László-füzetek 1. 28. old.

603 U.ott, 31. old.

604 Az alapkő letétele 1947. június 8-án volt (Nagyszalontai Népakarat 1947. június 7-i száma).

10.13146/OR-ZSE.2015.001

felé a Kétvízköz és Alsóváros, nyugat felé a Felsőváros és Monostor városrészek csatlakoznak.⁶⁰⁵

Kolozsvár helyén már a dákok idejében létezett lakott település; a római korban Napoca név alatt volt colonia. A római város omladékain épült Klusvár. A települést V. István 1270-ben városi kiváltságokkal ruházta fel. Mátyás király⁶⁰⁶ elrendelte, hogy a város főbírája felváltva magyar és szász legyen.⁶⁰⁷ Mátyás korának egyébként komoly lenyomata van a város karakterének kialakításában.⁶⁰⁸ János Zsigmond alatt kiszorították a szászokat a város igazgatásából. A hitújítás alatt Kolozsvár egészen megmagyarosodott, és nagyobbára elfogadván az unitárius hitet,⁶⁰⁹ 1569-ben elszakadt a szász városoktól.⁶¹⁰ Kolozsvár a magyar nemesség és értelmiség központja lett. Élénk kereskedelme és fejlett ötvösipara folytán gyorsan gyarapodott, és „kincses” városnak kezdték nevezni. Politikai jelentőségét emelte az a körülmény, hogy – bár nem volt az erdélyi fejedelmek székhelye – mintegy nyolcvan országgyűlés tartatott itt. Politikai villongásoktól igen sokat szenvedett a város a XVI., XVII.

és XVIII. század folyamán. 1690-ben, az önálló fejedelemség megdőlésével a német kormány Nagyszebent kezdte favorizálni, és 1703-ban a főkorányszéket odahelyezte. Csak 1790-ben került vissza ismét Kolozsvárra.⁶¹¹ 1867-ben véget ért a főkormányszék, és ezzel Koloszvár fővárosi szereplése, de azért a város nem veszítette el eddigi vezérszerepét, sőt, közművelődési és közgazdasági tekintetben egyre nagyobb lendületet vett.⁶¹²

Kolozsvár – területére nézve – 1917 és 1937 között majdnem megkétszereződött. „A fejlődés azonban csak a külső városrészekben volt rohamos. A belváros utcáinak képe nagyjában a régi maradt még, s a kedves műemlék-épületek majd mind változatlanul állanak.”⁶¹³ Ezek mind beszédes tanúi a város történetének. Ugyanez érvényes a zsidóság kolozsvári történetére is.

605 Révai Nagy Lexikona XI., Hasonmás kiadás, Babits Kiadó, Budapest, 1992, 813. old.

606 Mátyás Kolozsváron született 1440. február 23-án.

607 Mivel magyarok és szászok egyenlő számban éltek a városban, Mátyás rendelete szerint a tanács és az esküdtek felerészben a magyarok, felerészben a szászok közül kell választassanak.

608 A Farkas utcai református templom Kolozsvár Mátyás-temploma. A kolozsvári közönség ugyan leggyakrabban a Szent Mihály-templomot nevezi így, azonban erre ez a név csak az utolsó fél században, a tér nevéről és Mátyás király ott álló lovas szobráról ragadt. Mátyás királynak alig volt más köze ehhez az épülethez, mint hogy az az ő uralkodása végén leégett, s talán éppen a király élete utolsó évében hozzákezdtek kijavításához. Ellenben a régi Farkas utcai nagytemplom Mátyás király uralkodása végén, az ő rendeletére és támogatásával kezdett épülni. Egészen tipikus Mátyás-kori épület. (KELEMEN: 1982, 45. old.).

609 Az unitárius hit annyira dominált Kolozsváron, hogy Szamosközy István „kolozsvári vallás”-nak nevezi (Szamosközy István: Erdély története 1598-1599, 1603, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981, 530. old.).

610 Révai Nagy Lexikona XI., Hasonmás kiadás, Babits Kiadó, Budapest, 1992, 816. old.

611 U.ott, 816. old.

612 U.ott, 816. old.

613 KELEMEN: 1982, 101. old.

10.13146/OR-ZSE.2015.001

Kolozsvár térségében a zsidókat első alkalommal 1481-ben a kolozsmonostori bencés apátság oklevelei említették. Jelenlétük a XVI. században már a fejedelemhez intézett panasz tárgyát képezte, és az 1578. évi kolozsvári országgyűlést követően letelepedésüket tiltó törvény született. Bizonyos engedményeket Bethlen Gábor tett a zsidóknak. Kiváltságlevelét 1623-ban éppen Kolozsváron keltezte, és ebben nem kis szerepe volt Péchi Simon kancellárnak. Más történészek úgy vélik, hogy a XVI. század végéig Erdélyben nem léteztek zsidók, és az oklevelek által zsidókként említettek tulajdonképpen szombatosok voltak.⁶¹⁴

Bár a városban hosszú ideig nem telepedhettek le, és a vásárokat sem látogathatták szabadon, a XVII. századtól kezdve a zsidóság egyre fontosabb gazdasági szerepet játszott. A XVII. század végén a zsidóknak megengedték, hogy a kolozsvári heti vásárokra bejöjjenek.

Haraszti György Két világ határán című művéből megtudjuk, hogy a XVII. századi adólajstromok bizonyossága szerint Kolozsváron már 1691-ben éltek zsidók. Az első zsidó, aki a városban hivatalos engedéllyel 1770-ben letelepedett, Deutsch Löbel volt, később azonban őt is kiutasították, és így az 1781-82-es összeírás zsidót nem említett a város falai között. 1784-ben kormányszéki ösztönzésre a városi tanács a zsidók letelepedését tiltó újabb szigorú határozatot hozott, de a vásárokra való bejárási jogot ez is biztosította. A tiltások miatt a zsidók főleg a városhoz közeli falvakban laktak.

A XIX. század elején a zsidóság megvetette lábát Kolozsváron. Ebben az időszakban főleg a Hidelvén létrejött Zsidó köz környékén telepedtek le. A közösségnek 1812-ben már volt rabbija, Ábel Efrájim személyében, 1818-ban megépült az első zsinagóga, az 1830-as évekre létrejöttek a legfontosabb hitközségi intézmények, 1836-ban megalakult a Hevra Kadisa, majd megnyilt a temető is. A betelepülési folyamat a század közepén gyorsult fel, azt követően, hogy 1840-ben a zsidók városban történő letelepedését jogszabályban engedélyezték. 1846-ban Kolozsváron 40 zsidó családot tartottak nyilván, az 1850. évi népszámlálás a városban már 479 izraelitát talált.⁶¹⁵ A XIX. század közepén a zsidók már a Külső- és Belső-Magyar utcában is letelepedtek. A 48-as forradalmat követően, 1850-1851-ben a már itt működő rituális fürdő mellett építették fel zsinagógájukat. A második világháború utáni időszakban az ortodox közösség által használt zsinagóga mellett álló

614 Tibori Szabó Zoltán: Zsidlic. A Kolozsvári Zsidó Gimnázium története (1940-1944), Mega Kiadó, Kolozsvár, 2012, 26. old.

615 Az 1850-1890 közötti adatokhoz hozzá kell számítanunk a ma már Kolozsvárhoz tartozó, de valamikor önálló Kolozsmonostort – ahol 1850-ben 49, 1857-ben 37, 1869-ben 34, 1880-ban 23, 1890-ben 71 izraelita élt –, illetve az 1850-1941 közötti időszakra nézve az akkoriban szintén önálló Szamosfalvát is – ahol 1850-ben 7, 1857-ben 14, 1880-ban 15, 1890-ben 16, 1900-ban 17, 1910-ben 30, 1930-ban 33, 1941-ben pedig 8 izraelita vallású lakost írtak össze. (Tibori Szabó Zoltán: Zsidlic. A Kolozsvári Zsidó Gimnázium története (1940-1944), Mega Kiadó, Kolozsvár, 2012, 27. old.)

10.13146/OR-ZSE.2015.001

egykori rabbilakásban hitközségi étkezde alakult, amely napjainkban is működik.⁶¹⁶ Az 1850.

évi népszámlálás a vármegye területén 1.521 zsidót talált, és nem sokkal többen voltak 1857-ben sem: 1.575 zsidó.⁶¹⁷ A kisebb helységekből már 1880-ban hangsúlyos bevándorlás kezdődött a környék nagyobb településeire. Ez a folyamat 1910-1930 között oda vezetett, hogy számos olyan faluban, ahol korábban szép számban éltek zsidók, 1930-ra egyetlen zsidó lakos sem maradt.⁶¹⁸ 1910 után tulajdonképpen csak Kolozsváron növekedett nagymértékben a zsidóság lélekszáma. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés által kijelölt magyar-román államhatár magyar oldalán elterülő észak-erdélyi vármegye, Kolozs, 267.605 lakosa közül az 1941-es népszámlálás 19.100 izraelita vallású személyt talált. Ezek zöme – 92,8 százaléka – két városban: Kolozsváron (16.763) és Bánffyhunyadon (960), a többiek pedig a vármegye öt járásához tartozó 83 településen éltek.⁶¹⁹