Az 1878-as berlini nagyhatalmi kongresszus felhatalmazásával teljes függet-lenségét elnyert fiatal román állam gazdasági-társadalmi modernizációjához nagy tömegben vett igénybe külföldi munkaerőt. Az adómentességgel, szabad iparűzéssel, kedvező kereseti és előmeneteli feltételekkel az országba vonzott idegenek között kivételes elbánásban részesült a Kárpátokon inneni román-ság, amely a műveltség magasabb fokán állt, mint az ó-királyságbeliek, ezért a közigazgatás, az oktatás és kultúra területén fontos pozíciókat szerzett, (így értelmisége talált módot a szülőföldjéről hozott magyarellenesség felszítására is). A bevándorlók között egyedüliként akadálytalanul nyerhetett állampol-gárságot.
Az idegenekkel való bánásmódot nagyrészt a történelem visszás tapasztala-tai határozták meg: a török kor, s annak záró akkordjaként az évszázados fanari-óta uralom, az orosz területrablás és gyámság évtizedei; s a magyar fennhatóság alatt élő nemzetrész sorsa, melynek megítélését sokban torzította a durva osz-mán hatalomgyakorlás emléke, amellyel könnyelmű párhuzamot vontak részint tudatlanságból, részint a leválasztás mögöttes szándékoktól vezetve.
Ugyanak-57 A Mandrea cipőgyár teljes magyar részlegekkel, magyar művezetőkkel működött másfél évtizeden át, a 600 munkavállalónak több mint fele, 3–400 fő volt magyar. Aztán a helyzet gyökeresen megváltozott. Barabás 1901, 436–437.
kor az előítéletek ellenében hatott a gazdasági észszerűség.58 A kapitalizálódás bűnbakjának szerepét is elhordozni kénytelen bevándorló askenázi zsidóság az állampolgárokat megillető jogokból csak korlátozottan, illetve kivételes esetek-ben részesülhetett, noha a hiányzó polgárság pótlására gazdasági-társadalmi befolyása egyre erősödött. Az idegenellenesség azonban nem pusztán a heveny antiszemitizmusban,59 vagy az újonnan megszerzett Észak-Dobrudzsa erőlte-tett beolvasztásában mutatkozott meg, de a történelmi aláveerőlte-tettség számtalan formája miatt mélyen átjárta a román társadalom gondolkodását.60 Mindezen problémák majdan megjelennek az 1907. évi parasztfelkelésben, de jól tapintha-tók a századforduló sajátos demográfiai viszonyaiban is.
Románia demográfiai növekedése – az európai átlagot jócskán meghaladó-an – 54%-os volt a század utolsó négy évtizedében. A 3 864 848-ról 5 956 690-re kúszó népességszám61 a magas születési mutatók mellett jelentős mértékben a bevándorlás eredménye. Ez utóbbit tükrözi a városi népesség ugrásszerű növeke-dése,62 s a 4. számú táblázat etnikus tagozódást mutató számsorai, vagyis a tény, hogy a városi népesség mintegy harmada idegen eredetű volt. Mi több, a románság 13 városban (mint Bacău/Bákó, Botoşani, Dorohoi, Iaşi/Jászvásár, Piatra Neamţ/
58 Az 1863-as januári lengyel felkelés után beáramló politikai menekültekkel szembeni attitűd hátrányosan módosult, ahogy a megélhetési kényszer szülte „mérnökök” kontár volta lelep-leződött. Barabás 1901, 431.
59 A Bukaresti Híradó cikke idézte a liberális Romanult, amely szerint az idegen zsidók szo-kása, hogy üldöztetéseikről „jajgassanak” és „vádaskodjanak”, de ezzel megkeserítik a ha-zai zsidóság és a románok kapcsolatát. BH, 1877. febr. 20./márc. 4. Egy másik közlemény Ion Brătianu emancipációs vitában elfoglalt álláspontját idézte. A román miniszterelnök Berlinben tárgyalva az Alliance Israelite elnökével megpróbálta elérni, hogy ne vigyék a nagyhatalmak kongresszusa elé a romániai zsidóság ügyét; miközben azt állította, hogy ha-zájában 10 gazdasági bűncselekményből 8-at zsidók követnek el, s hogy „gyakran fel kellett hagynom a zsidó bűnös megbüntetésével, nehogy Európa azt mondja, hogy zsidó üldözők vagyunk.” BH, 1879. márc. 16.
60 Például oroszországi németek bojárok általi telepítését a Romanul című lap éles szavakkal ítélte el. Idézem a Bukuresti Magyar Közlönyből, 1860. okt. 6. Tény viszont, hogy az idege-nek befolyása felszította a velük szemben táplált ellenséges érzelmeket. Egy regáti születésű magyar tanárember öntudatos megállapítása szerint a századvégi Romániában… Barabás 1901, 431. Ezt a tételt lényegében a történész, Lucian Boia visszaigazolta. Boia 2015, 16–17.
61 Észak-Dobrudzsával, de Besszarábia nélkül számítva. Barna 1908, 1.
62 Turnu Severin ez idő alatt 575%-kal, Brăila 257%-kal, Bukarest pedig 127%-kal növekedett.
Uo. 2.
Karácsonkő, Sinaia vagy Sulina, stb.) egyenesen kisebbségben élt.63 Az 1899-es népszámlálás a fővárosban 34,5% nem románt regisztrált, s hasonló volt a helyzet a nagyobb városokban is: Brăilán 41,1%, Galacon: 38,8%, Romanban 45,7% Tur-nu-Severinben 33,6%, Focşaniban 33,0%, míg Konstancán 36,8%. Moldvában a városi népességnek csupán 55,7%-a volt ortodox vallású (amibe természetesen görögök, bolgárok, ukránok és oroszok is beletartoztak), míg izraelita 38,7%.64
A nem román ajkú városlakók magas részarányának elsődleges oka, hogy a befogadó ország községi törvénye tiltotta az idegeneknek a falvakban való letelepedést, míg az 1866. évi, 1879. október 13-án módosított állampolgársá-gi törvény 5. §-a lehetetlenné tette ingatlanszerzésüket.65 E korlátozást csak az állampolgárság megszerzése oldotta fel. Ezt azonban 10 év helyben lakáshoz kötötte a törvény, illetve annak igazolásához, hogy a kérelmező hasznos tag-ja a román társadalomnak. A jogszabály 2. §-a mindez alól csak akkor kínált mentességet, amennyiben a bevándorló valamilyen hasznos találmányt, vagy jelentős tőkét vitt az országba, vagy vállalatot alapított, esetleg katonai szolgá-lata érdemesítette a kedvezményre.66 A szabályozás kirekesztő jellege leginkább az említett törvény 5. §-ában ragadható meg. Ezzel a román kormányzat nem csak az 1878-as berlini kongresszus rendelkezéseinek nem tett eleget (azaz a független államiság elismerése fejében nem történt meg a regáti zsidóság jogi emancipációja), de különösebb aggályok nélkül magára vette a despotizmus bé-lyegét, amikor az egyenlő elbánás elvével szemben ország-világ előtt a homogén nemzetállam megteremtésének doktrínáját követte. Fokozatosan ennek a po-litikának váltak áldozataivá a Bukarest környéki ortodox bolgárkertész falvak is.67 A vegyes lakosságú helyekre kiszolgált román katonákat telepítettek,
beval-63 Moldva fővárosában, Jászvásáron (Iaşi) a századfordulón a zsidóság önmagában 57,7%-ot tett ki. Pándi 1995, 82.
64 Barna 1908, 3.
65 Tételesen annak VII. paragrafusa. Hegedüs 1902, 24. Barna 1908, 81.
66 A zsidó népesség 260 772 főt számlált, s ebből csupán 4272 rendelkezett román állam-polgársággal, ezek java része gazdag szefárd volt, vagy az 1877–78-as orosz–török háború askenáz veteránja. Barna 1908, 81–82. Amikor 1906-ban Alexandru A. Bădărău igazság-ügy-miniszter próbált megfelelni az 1878-as berlini határozatoknak és a jelentősebb számú honosításukat kezdeményezte, azonnal megbuktatták… Uo.
67 Uo. 28–29.
lottan az asszimiláció szándékával.68 A kormányzat egyedül a frissen szerzett, török, bolgár, lipován, görög, német, örmény lakosságú Észak-Dobrudzsában tűrt meg ideig-óráig kisebbségi iskolákat.69
Hogy a magyarellenességnek kezdetben csak mérsékelt jelei mutatkoztak,70 azt a kedvező megélhetési viszonyok, s az 1848/49-es emigráció lojális magatartása és kimagasló szakmai teljesítményei magyarázzák. (Elegendő utalnunk Veress Sándor mérnök,71 Mándy Ferenc és Szathmáry Pap Károly udvari festő és fotográfus, vagy dr. Fialla Lajos szemész munkásságára.72) Ezt a hagyományt a kétkezi iparosok is folytatták: az 1889-es párizsi világkiállításon a Sántha András alapította Bukaresti Kerékgyártók Társulatának több tagja kitüntetéssel gyarapította választott hazá-ja hírnevét.73 Igazi sikerszakmák művelőinek számítottak a szász gyógyszerészek alkalmazásában álló laboránsok, vagy a paszományos egyenruhát viselő személy-szállító fogatosok.74 Az ehhez hasonló eredmények ismeretében az egyik budapesti sajtóorgánum önelégülten úgy jellemezte a kivándorolt honfitársak helyzetét, hogy a mozgékony székelyek „teljesen értéktelenné teszik a román munkásokat”.75
Amit a nemzetgazdasági szempontból kiemelten kezelt bevándorolt szak-munkásokkal szemben nem tett meg a bukaresti kormányzat, azt minden er-kölcsi aggály nélkül érvényesítette a román állampolgárságú csángókkal szem-ben. A magyarság legkeletibb ága archaikus kultúrájának puszta megtartásáért
68 Uo. 30.
69 A muzulmánok esetében a szabad vallásgyakorlást, beleértve az anyanyelvi kultúra ápolá-sát nem feltétlenül a berlini kongresszus ez irányú rendelkezései határozták meg, hiszen a zsidóság esetében 40 évig kellett várni a pozitív fordulatra, a kedvezőbb elbánásra inkább a protektori anyaország léte és közelsége kínál magyarázatot, másfelől a nyugat-balkáni vila-jetekben élő kuco-vlachokkal szembeni kedvező bánásmód elnyerésének igénye. Uo. 31.
70 Noha már az első magyar orgánum emlegeti az „anti-magyarizmus” román hírlapi meg-nyilvánulásait, a neves forradalmár, Cezar Bolliac a Garibaldi seregében vitézkedő magya-rokat még példának állította saját ifjúsága elé. BMK, 1860. nov. 3.
71 L. Beke 1976.
72 A kiváló orvos magas kitüntetést kapott Milán szerb király román nagyanyjának meggyó-gyításáért. BH = Gazeta de Bucuresci, 1880. máj. 9.
73 Bálinth 1901, 130.
74 A kocsisok havi 40–120 frank fizetést (és borravalót!), teljes ellátást, különszobát kaptak, az istállós 30–40 frankot. Utóbbiakhoz hasonló keresménnyel, teljes ellátással, szállással és persze magasabb presztízzsel rendelkeztek a gyógyszerészlaboránsok. Barabás 1901, 439.
75 Pesti Hírlap, 1902. okt. 30.
elkeseredett küzdelmet kellett folytasson, annak ellenére, hogy az 1866. évi alkotmány 7. §-a a politikai jogegyenlőséget, 21. §-a a vallásszabadságot, 23.
§-a pedig az oktatás szabadságát biztosította elvben a hon minden polgára szá-mára.76 A templomokban a magyar szentbeszédet a jászvásári püspök „a ma-gyar propaganda” eszközének nyilvánította és megszüntette, csupán haldoklók anyanyelvi gyónása felett hunytak szemet. Veszely Károly, Imets Fülöp Jákó és Kovács Ferenc 1868-as moldvai körútjáról készült naplófeljegyzésből tudjuk, hogy Forrófalva iskolaépítő tervét Hohenzollern Károly fejedelem és az idősebb Ion Brătianu azért nem támogatta, mert a papjukat magyarbarátnak tartották.
A miniszterelnök segély helyett katonaságot küldött a faluba (ám azok semmi törvénybe ütközőt nem találtak).77 A század derekán még használatos magyar katekizmusok helyett a csángó gyermekek az 1893. évi oktatási törvényt követő-en már csak román vallásos irodalmat használhattak.78 Sokakat újrakereszteltek, természetesen ortodox rítus szerint,79 s ezzel a románoktól való megkülönbözte-tés, s azonosságtudatuk legjellegzetesebb vonását vesztették el. Az egyházi és vi-lági hatóságok nyelvváltásukért is mindent elkövettek. Barabás Endre szerint az államnyelvet nem beszélő tanulókat addig nem engedték felsőbb osztályba lépni, míg meg nem tanultak románul. Ennek érdekében még az iskolai szünetben is tiltották a magyar beszédet.80 Az államnacionalizmus sajátos megnyilatkozása az is, hogy a súlyos írástudatlanság felszámolása érdekében nem iskolákat épí-tettek, hanem – nyilvánvalóan az államnyelv terjesztése szándékával – óvodákat szerveztek idegen ajkú vidékeken. Ezek többsége éppen Csángóföldön létesült.81
76 Barna 1908, 32.
77 Kovács 1870, 74.
78 Barna 1908, 38.
79 Uo. 54.
80 Uo. 53.
81 A kifejezést a moldvai (döntően Roman és Băcău megyei) magyar eredetű katolikusok által lakott, önálló felekezeti és etnikus jegyekkel bíró településterületre vonatkoztatva haszná-lom. Az 1905. szeptember 17-i 51817. sz. közoktatásügyi rendelettel 21 óvodát állítottak fel: tízet a Tulcea megyei törököknek, négyet a Bukarest környéki („szerbeknek”, valójában) bolgároknak, s hetet a csángóknak Luizi-Călugăra/Lujzikalagor, Gioseni/Diószén, Valea-Seacă/Bogdánfalva, Grozeşti/Gorzafalva, Faraoani/Forrófalva, Prăjeşti/Prezest és Cleja/
Klézse faluban. 1911-ig 168 óvoda létesült, ebből 133 csángó-magyar, illetve bolgár telepü-léseken. Uo. 56. – Itt köszönöm meg a kötet lektorának, Seres Attilának, amiért rávilágított,
Az oktatás szellemét Spiru Haret közoktatási miniszter 1897. április 22-i körrendeletének nacionalista ízű útmutatása határozta meg, aki a tanítói kart ekképpen buzdította: „Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk ese-ményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét […], higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek…”82
A faji sovinizmus azonban nem csak az egyház- és iskolapolitikát jellemez-te, s nyomasztó megnyilvánulásait nem csak a legelesettebbek szenvedték el.
Ezt példázza, hogy a Román Kulturális Egység Ligájának elnöke, Petre Grădiş-teănu szenátor Konstancában zaklatott egy magyar bárónőt, s a védelmére kelő Kuchera konzult, mert magyarul beszélt egy ottani pincérrel.83
S a példák még hosszan sorolhatóak lennének, a helyzet azonban csak rom-lott a román agrárpiacot ellehetetlenítő tengerentúli gabona túlkínálat miatt, amit még megfejelt a több éves háborúskodást hozó „nagy keleti válság” által előidézett gazdasági recesszió. Ez – a bevándorlók növekvő számával fordított arányban – jelentős életszínvonalesés és kiélezett kenyérharc okozója lett a bal-káni államban.
A romló megélhetési viszonyok láttán a bevándorolt magyarok régi, kedve-zőbb feltételeket megélt nemzedéke óva intette az otthoniakat: „Ne jöjjetek!”84 Ám mindezen riasztó esetek és a figyelmeztetés sem tartották vissza az erdélyi magyar munkavállalókat, s talán nem is nagyon voltak ilyen irányú értesülése-ik. A Regátban élő, vagy munkálkodó magyarok a legritkább esetben számoltak be az őket idegenben ért sérelmekről, vagy vállalkozásuk kudarcáról. Az újon-nan érkezők viszont, ha tudtak is visszatetsző esetekről, nem tulajdonítottak ezeknek nagyobb jelentőséget, mint olyanok, akik csak önmagukért tartoznak
hogy Barna Endre tévesen említett szerb falvakat a főváros környékén. A korabeli Romá-niában ugyanis a szláv népességet még egyöntetően „sârb”-nek nevezték, ami estünkben minden bizonnyal bolgárt jelent.
82 Kádár 2013 83 Barna 1908, 102.
84 BH, 1882. okt. 1. A magyar egyesület tiszteletbeli elnöke, Veress Sándor írta a Kárpátokon túli honfitársainak, hogy ne jöjjenek, mert nem tudnak túltenni a hely- és nyelvismerettel, s nagy érdekérvényesítő képességgel bíró görög és zsidó versenytársaikon. BH, 1877. ápr.
3./15.
felelősséggel. S családos csakugyan elvétve akadt soraikban.85 A túlnyomó több-ség munkaképes korú, házasulatlan személy volt, akik leginkább tőkegyűjtés céljából, átmenetileg lépték át a határt, s hosszabb távon nem kívántak letele-pedni a Román Királyságban.86