3. A ROMÁNIAI AKCIÓ KEZDETEI
3.4. Diplomáciai megfontolások és a csángó-kérdéscsángó-kérdés
A Széll-kormány figyelmét hivatalosan Pallavicini János őrgróf, bukaresti követ hívta fel a székelység szakadatlan kiáramlására és asszimilációs fenyegetettsé-gére.176 A miniszterelnök ezek után már egy külön pénzügyi alap létrehozásá-nak, s annak révén a romániai magyar iskolák segélyezésének tervével fordult Wlassics Gyula kultuszminiszterhez, egyúttal közreműködését kérte egy ma-gyar nyelvű hetilap elindításához.177 A kormányfő természetesen tisztában volt azzal, hogy „…egy hetilap alapítása és iskolák fenntartása által a Balkánon élő magyarságot megmenteni nem lehet…”, ezért arra kérte a tárcavezetőt, hogy ta-lálja meg a hatékony módját a kivándoroltak nemzeti kultúrjavakkal való ellá-tásának. Ezzel párhuzamosan részletes jelentést kért a Balkánon élő magyarság etnikai, gazdasági, kulturális és erkölcsi (!) állapotáról.178
A Statisztikai Hivatal 1901. májusi jelentése179 elemezte az 1899. évi román népszámlálás számsorait, de kitért a moldvai magyarság helyzetére is, ismer-tetve a Magyar Tudományos Akadémia ez irányban végzett kutatásainak ered-ményeit. A jelentés a csángóság testi, erkölcsi és kulturális elmaradottságának megállapítása mellett rohamos beolvadásuk két fő okaként a Szentszék elhibá-zott egyházpolitikáját (az anyanyelvű hitélet hiányát) és a román nyelvű állami oktatási rendszert nevezte meg. A nyelvszigetekbe tömörült moldvai magyar-ság jövőjét mégis mérsékelt bizakodással ítélte meg. Hogy ezt mire alapozta, azt egy másik, jóval terjedelmesebb háttéranyagból olvashatjuk ki. Az Emlékirat a romániai magyarok nemzeti szervezése tárgyában címet viselő 40 oldalas
doku-176 MNL OL K 26 ME 548. cs. 811/1901 XXXI. t.
177 Fogalmazvány Wlassics Gyula kultuszminiszternek. (1901. máj. 8-án kelt iraton Klebels-berg szignója.) MNL OL K 26 ME 548. cs. 1713/1901 XXXI. t. 811. asz.
178 Uo.
179 Vargha Gyula KSH-igazgató 1901. máj. 23-i 14 oldalas jelentése Széll Kálmán miniszterel-nöknek. MNL OL K 26 ME 548. cs. 1937/1901 XXXI. t. 811. asz.
mentum egyfelől megismétli azt a tételt, hogy a román állampolgárságú csán-gókért a magyar kormány „semmit nem tehet”, minthogy a nemzetközi jogban ez illetéktelen beavatkozásnak minősül egy idegen állam belügyeibe. Ugyanak-kor rámutat, hogy a megmentésükre szolgáló orvosság a gyors beolvadásukat is okozó egyházi viszonyokban keresendő. A híveikkel románul érintkező olasz [valamint lengyel és német – M. B.] papok működését az emlékirat szerző-je, ahogy a múltban, minorita szerzetesek kiküldésével kívánta ellensúlyozni.
Ennek érdekében az esztergomi érsek közvetítését sürgette a Szentszéknél,180 minthogy a Bánffy-kormány kísérlete 1897-ben kudarcot vallott, amikor köl-csönös támogatási szerződést kötött Dominique Jaquet, jászvásári püspökkel a csángók gondozásáról.181 (A pápai Kúria politikája azonban a csángó-kérdés-ben mit sem változott!182)
A külpolitikai megfontolásokból végül is elvetett csángó-gondozáshoz ké-pest merőben más elbírálás alá estek a magyar állampolgárságú kivándoroltak.
Az ő támogatásukról szólva Klebelsberg Kuno azt a határozott álláspontot kép-viselte, hogy: „elvitathatatlan jogunk, sőt kötelességünk”. De a miniszteri titkár nem kívánt lemondani a huzamos távollétük miatt állampolgárságukat elvesz-tett „hazátlanok” felkarolásáról sem. Indoklása a mai szemlélőnek kissé szo-katlan, ám tagadhatatlanul okszerű: „…nagyhatalom vagyunk, s e […] státus érdekében jelentékeny erkölcsi és anyagi áldozatot hozunk, természetes tehát, hogy e nagyhatalmi állás előnyeit is élvezni kívánjuk, minek meg kell nyilvánul-ni abban is, hogy a nemzetközi […] érintkezésben megengedünk magunknak olyat is, mit magunkkal szemben nem lennénk hajlandók eltűrni.”183
180 Emlékirat a romániai magyarok nemzeti szervezése tárgyában, 1901. júl. 12. MNL OL K 26 ME 548. cs. 3879/1901 XXXI. t. 811. asz. A kérdésről bővebben l. Seres 2002, 17–47.
181 Ám a közös külügyminisztérium a belügyekbe történő beavatkozás esetleges vádja miatt az egyezség felmondását kívánta. Klebelsberg szerint a kormány már akkor kénytelen volt lemondani a csángók segélyezéséről. Klebelsberg Kuno 1901. szept. 17-ei emlékirata. MNL OL K 26 ME 548. cs. 3153/1901 XXXI. t. 811. asz.
182 Egy a közös külügyminiszterhez intézett átiratban Tisza István úgy fogalmazott, hogy Szat-ira, ahogy a Kúria a püspöki székek betöltésénél a regula di idiomate elvét hangoztatja „…
midőn a csángóknál ezen elvet kirívó következetlenséggel mellőzi.” 1904. ápr. 6-i titkos levél tisztázata. MNL OL K 26 ME 631. cs. 852/1904 XVIII. t. 337. asz.
183 Klebelsberg 1901. szept. 17-ei emlékirata. MNL OL K 26 ME 548. cs. 3153/1901 XXXI. t.
811. asz.
A kormányzat tehát körültekintőnek, egyszersmind elszántnak mutatko-zott az akció kedvező diplomáciai hátterének megteremtésében. A kivándorlást előidéző vaskos gazdasági-társadalmi okok kezelésében azonban nem jutott el a programadásig. A földéhség és munkanélküliség alapkérdéseinek e jó szándékú és nemzetpolitikai szempontból fordulatot sejtető akció sem szentelt elegendő figyelmet. Az ifjú Klebelsberg által ekkor még parancsoló szükségképpen em-legetett földosztás184 a politikai közbeszédben jámbor óhajként, vagy legfeljebb a baloldal osztályharcos agitációjában jelent meg; még ha e felvetéshez társult is Hegedüs Lóránt, majdani pénzügyminiszter szakértői véleménye, aki egy mélyreható föld- és erdőreformot kívánt, s az ipari nagytőke fokozott munka-helyteremtő aktivitásában bízott.185
Így a Romániai akció, akárcsak a későbbi társ-akciók (az 1904-ben elindított Szlavóniai,186 az 1905-ben elkezdett Bukovinai,187 s végül az 1909-ben induló Bosz-niai akció188) megfelelő szociálpolitikai program híján, a kivándorolt magyarságot pusztán az állampolgári jogok, az anyanyelvű hitélet és iskolarendszer biztosítá-sával próbálta a nemzetpolitika alanyaiként összefogni és megtartani. Igaz, a ké-sőbbiekben differenciáltabb eszközök és módszerek is megjelentek kínálatában.
A kormány romániai titkos akciója 1901 júniusában vette kezdetét. Az 1902-es költségvetési évre 50 ezer koronás keretet különítettek el a romániai (és pár-huzamosan az amerikai akció céljaira).189 A kétségtelenül szerény összegen túl
184 Huszti József, Klebelsberg életrajzírója talált rá a gróf kéziratai között az Emlékirat a magyar nemzeti birtokpolitikáról címet viselő dolgozatra. Huszti 1942, 32. L. még: Makkai 2012, ill.
Kovács 2017, 95–96. Neményi Bertalan? [Imre? M. B.], aki 1911-ben egy MTA-pályázatra foglalta össze elképzeléseit a földéhség miatt, ugyancsak a parcellázást, belső gyarmatosítást és telepítést jelölte meg elsődleges teendőnek. Puskás 1982, 46.
185 „Miért nem találnak hát egymásra ők ketten: a tőke és a kivándorló?” – tette fel a költői kér-dést. A kötött birtokok fojtogató nagyságát kárhoztatva a Székelyföldön föld- és erdőosztást sürgetett, amit nézete szerint a kisparaszti parcellákra osztott állami birtokokra való telepí-tés sem válthat ki. De az olcsó hitelnyújtásra vonatkozó igényeket sem látta kielégíthetőnek pusztán az örvendetesen szaporodó hitelszövetkezetek által. Hegedüs 1902, 73., 94–96.
186 L. Makkai 2003.
187 L. Makkai 2000.
188 L. Makkai 1996.
189 Mégpedig 60–40%-os arányban. A craiovai katolikus iskola 500 koronás támogatását a Külügyminisztérium ill. a követség álláspontjától tették függővé. MNL OL K 26 ME 548. cs.
1713/1901 XXXI. t. 811. asz.
természetesen a kormányfői tartalékból is volt lehetőség átcsoportosításokra.
A segélyezés lebonyolításában azonban a kormányzat meglehetősen óvatosnak mutatkozott, s főként a magyar állampolgárok célcsoportjára összpontosított.
A román és magyar sajtó által egyaránt túlexponált bukaresti és craiovai iskolák
„kivételes” támogatását190 leszámítva a Miniszterelnökség a további kötelezettség-vállalást el kívánta kerülni.191 Felfogásuk szerint ugyanis a román hatóságok feles-leges ingerlése csak árthatott az akció kibontakozásának. Nem szólva arról, hogy egy túlhajtottan nacionalistának tetsző programhoz bajos lett volna elnyerni a ki-rály, I. Ferenc József támogatását. Hasonlóképpen a külügyi szakapparátusét, amely ugyan leginkább a dinasztia és a dualista monarchia össz-érdekeit látszott képvisel-ni, de amelynek helyismerete és széles manőverezési lehetőségei nélkül egy külföldi akciónak aligha volt esélye. Márpedig a kormány nem kevesebbet várt a közös Kül-ügyminisztériumtól, mint hogy „…a romániai kormánynak netaláni akadékosko-dása esetén… teljes eréllyel és nyomatékkal fedezze a magyar kormány actióját.”192 Ehhez azonban – legalábbis kezdetben – számos feltétel hiányzott. Mindenekelőtt, hogy az akció minden közreműködője, beleértve a külképviseletek személyi állo-mányát, magáévá tegye ezt a hitvallást: „A romániai magyarok dolgait erős faji sze-retet és igazán önfeláldozó hazafiúi buzgóság nélkül intézni nem lehet.”193
Hogy a romániai szakhatóságokkal és politikai szereplőkkel kielégítő vi-szonyt teremtsenek, óhatatlanul szükséges volt a bukaresti követség tisztviselő-inek megnyerése. Az erdélyi románságra tekintettel általános magyarfóbiában szenvedő román politikai elit rokonszenvének kivívására természetesen gon-dolni sem lehetett. Az ortodox államegyház nyomasztó túlsúlyától szabadulni igyekvő katolikus főpapsággal azonban a siker reményében építhettek ki köl-csönös előnyöket kínáló szövetséget.
190 Pro domo. A közös külügyminiszter tájékoztatása a craiovai katolikus iskoláról. MNL OL K 26 ME 548. cs. 1888/1901 XXXI. t. 811. asz. és MNL OL K 26 ME 548. cs. 2104/1901 XXXI. t. 811. asz.
191 MNL OL K 26 ME 548. cs. 2609/1901 XXXI. t. 811. asz.
192 Uo.
193 Természetesen átmenetileg az is elfogadható volt, hogy a kötelességszerű ügykezelésre nyo-matékos utasítást kapjanak hivatali elöljáróiktól. Emlékirat a romániai magyar kivándorol-tak szervezése tárgyában, 1901. júl. 12. MNL OL K 26 ME 548. cs. 3879/1901 XXXI. t. 811.
asz.