6. EGYESÜLETEK A DIASZPÓRÁBANDIASZPÓRÁBAN
6.1. A regáti magyarok önszerveződésének nehézségeiönszerveződésének nehézségei
A romániai támogatáspolitikai akció nem lehetett sikeres a program kedvezmé-nyezettjeinek, s az általuk fenntartott karitatív-, szakmai- és öntevékeny szer-vezeteknek az együttműködése nélkül. Egy, a regáti helyzetfelmérés eredmé-nyeit összefoglaló miniszterelnökségi emlékirat azonban nem csak a csángók megmaradási esélyeit ítélte meg borúlátóan, de a kivándoroltak egzisztenciális és mentális állapotáról is drámai képet festett. Kiemelve tömeges elszegényedé-süket és lecsúszásukat, s azt is, hogy a bevándoroltakra a befogadó társadalom, mint a puszta túlélésért idegenbe szegődött páriákra tekint.668
Másképpen volt mindez az egyesületalapítások kezdetén, a 19. század de-rekán, amikor az 1848/49-es magyar szabadságharc menekült tisztikara ki-emelkedő szellemi vezetőket adott a regáti kivándorolt közösségeknek, ame-lyek tagsága akkoron jobbára hiányszakmákban működő, keresett iparosokból állt. A mérnökök, lelkészek, orvosok és művészek alkotta politikai emigráció biztató távlatokat jelölt ki a közösségépítés mindennapos munkájához. Ma-gyar intézmények egész sora sarjadt ki a kezük nyomán. Mint a Mikó Imre gróf támogatásával Koós Ferenc lelkész és Nagy István által alapított Hunnia Bukaresti Magyar Olvasóegylet,669 vagy a református gyülekezet
áldozatkészsé-668 Emlékirat a romániai magyarok nemzeti szervezése tárgyában. MNL OL K 26 ME 548. cs.
3879/1901 XXXI. t. 811. asz.
669 Barabás 1901, 446.
géből létesített első magyar tannyelvű iskola. De ide sorolhatjuk az első regáti hírharangot, a Bukuresti Magyar Közlönyt, amelyet Koós tiszteletes mellett dr.
Oroszhegyi Józsa szerkesztett, s megfontolt, építő írásaival rendszeresen jelent-kezett benne az első romániai vasútvonalat megtervező, s az udvari körökben is elismert mérnök, Veress Sándor. Bizonyosan az általuk képviselt értékrendnek és színvonalnak köszönhető, hogy az anyaország és a befogadó haza ellentétei-nek enyhítésén igyekvő, mégis mélyen hazafias szellemű lap a kint élő magyar-ság összetartásának legfőbb tényezőjévé vált.670 Miközben az önkényuralom két évtizedében a gúzsba kötött anyaország gondviselése helyett csak az osztrák ügynökök ármánykodására számíthattak, s az idegenben élő „rebellis” magya-rok boldogulásának buktatóiról, köznapi gondjaikról a külképviseletek idegen tisztviselői hallani sem akartak. Sajnálatos módon ez a terhes örökség a későbbi évtizedekre is rányomta bélyegét.
A Kárpátok túloldalán felcseperedő Barabás Endre szerint a bukaresti kö-vetség csak egyszer, 1894-ben állt ki mellettük, amikor a Tei ligetben majálisozó Magyar Dal- és Műkedvelő Társulatra román diákok támadtak. Az egyesület tagjait helyben hagyták, ronggyá szaggatott zászlajukat pedig a Vitéz Mihály szobornál elégették, végül horát táncolva a követség ablakait is bedobálták.
A rendőrség és katonaság csak ekkor avatkozott be. Mindazonáltal az egyesü-let – a követség közbenjárására – a megsemmisült zászlóért kártérítést kapott.
Az eset után a konzulátustól tartózkodási igazolványt igénylő magyarok száma látványosan megnövekedett…671 A külképviseletek és a kivándoroltak kölcsö-nösen távolságtartó viszonya ugyan a megtorlás és az önkényuralom hosszú
670 Makkai 2004, 19–36.
671 A borús időben a nemzeti színű egyleti zászlót hazaküldték, hogy ne ázzon meg, de a tá-madók kikövetelték az elnöktől az „eldugott” zászlót, amit – a lakását feltörve – elragadtak.
A pénztáros az egyesület értékőrző páncélládikáját a park tavába „menekítette.” Így csak a zászló veszett oda, amiért 700 frank kártérítést kaptak. Ha a magyar honpolgárok testi épsége nem is kívánt magyarázatot, a követség ablakai már igen! Barabás 1901, 448–449.
Poliány az egyesületet nem Társulatnak, hanem Körnek nevezi. Poliány Zoltán újságíró 1904. ápr. 14-én kelt emlékirata, 54. MNL OL K 26 ME 604. cs. 636/1904 XVIII. t. 636.
asz. Bálinth János viszont úgy emlékezett a május 27-én történtekre, hogy valamiféle belső
„árulás” után az egyesületi székház előtt vették el és égették el a zászlót, ami után a megret-tent tagság ki akarta mondani az önfeloszlatást. Végül két évvel később, 1896. szept. 20-án a kártérítésből vettek új zászlót. Bálinth 1901, 126.
éveire nyúlik vissza, ám az eltaszító ó-haza politikai megítélése a kiegyezés után is alig változott, hiszen a székelység – a jórészt nemzetiségi szavazatok jóvoltá-ból kormányzó Szabadelvű Párt ellenében – a függetlenségi eszme tántorítha-tatlan hívének számított.672 A külképviseletek idegen ajkú tisztviselői kara tehát már világnézeti alapon is ellenségesen viszonyult hozzájuk, amit még bizonyos szociális és nemzeti előítéletek is átszíneztek.
A magyar bevándorlók a választott hazában sem remélhettek azonos el-bírálást erdélyi román sorstársaikkal, minthogy beilleszkedésükhöz magasabb követelményeknek kellett megfelelniük. Így egyfajta köztes állapotba kerültek, ahol az ember értékét nem a „hivatalos” mérték, hanem a saját szubkultúrá-ban megnyilatkozó egyéni törekvések, az elért – általászubkultúrá-ban a közösség elismeré-sét leginkább kivívó anyagi – sikerek adják. Ezáltal egy zárt és versengő közeg épült ki az otthonról hozott és az idegenben talált értékek és fékek, vágyak és lehetőségek elemeiből. Ahogy a kortárs krónikás honfitársairól megállapította, a nagyvárosban mindenfajta kontroll nélkül létező nép „féktelenül független”, még adót sem fizet, ha csak haragosa fel nem jelenti.673
S minthogy a maroknyi sikeres vállalkozó, szakértelmiségi, művész és dip-lomata elfoglaltsága, presztízs- vagy karrierokok miatt távol maradt az övéivel való kapcsolattartás alkalmaitól,674 ezért a szűk vezetői kör kiválasztódása is belterjessé vált. A gazdasági nehézségek a korábban jól működő gyülekezetek, közösségek belső életére is bomlasztó hatással voltak. A romló létfeltételek, s a szerény díjazás miatt a vezető posztokra sok alkalmatlan ember,
írástudat-672 A kereskedelemügyi miniszter bukaresti tudósítója azt jelentette a Miniszterelnökségnek, hogy a Magyar Társulat kaszinójába csak pár ellenzéki lap jár, ezért el kellene érni, hogy
„megfelelő” budapesti újságok cserepéldányokat küldjenek a bukaresti lapnak, amelyek a kaszinóba kerülve bővítenék a politikai sajtókínálatot. dr. Márffy-Mantuano Rezső 1902.
márc. 28-ai jelentése a Bukaresti Magyar Újságról. MNL OL K 26 ME 858. cs. 1496/1902 XXII. t.
673 Poliány Zoltán újságíró 1904. ápr. 14-ei emlékirata, 20. MNL OL K 26 ME 604. cs. 636/1904 XVIII. t. 636. asz.
674 Barabás Endre gyermekként Bukarestben sokáig azt gondolta, hogy a magyarok mind sze-gény emberek. Csak Károly király születésnapján a református templomban látott először
„urakat” (követségi tisztviselőket) díszmagyarban. Elmondása szerint öröme határtalan volt, noha a Magyar Társulatban már nem volt alkalma hasonlókkal találkozni. Barabás 1901, 434.
lan iparos, vagy összeférhetetlen, erkölcsi példaadásra képtelen lelkész, tanító került, akik egyre kevésbé voltak képesek a közösségek összefogására, érdeke-ik védelmére, s kivívott társadalmi rangjuk megóvására. Törvényszerű tehát, hogy az iskolázatlan személyek által vezetett magyar egyesületek működését belső ellentétek, kicsinyes versengések jellemezték. Egy köreikben forgó újság-író megfogalmazása szerint „…az egyesületeket nem közszükség, a közérdek hozta létre, hanem az egyéni hiúság, kapzsiság, vagy felekezetiség.”675
A protestáns közösség vezetőjének és az erkölcsi megújulás erjesztőjének ide küldött Újváry István esperes hasonló véleményen volt az idegenbe elbi-tangolt „nyájról”, amelyet az „önfejű”, „megfékezhetetlen” és „megbízhatatlan”
jelzőkkel illetett. Ha mentséget nem is, de az előállt helyzetre magyarázatot talált a kivándorolt népesség állandó és gyors cserélődésében, és az idegen tár-sadalmi környezet züllesztő hatásaiban (amelyet egy miniszterelnökségi fo-galmazó a „könnyelmű keleti életmód” vonzásának nevezett.)676 A lelkész kü-lönösen az élet „természetes” napi gyakorlataként elfogadott baksisrendszert kárhoztatta.677
A magyar törvények és íratlan erkölcsi szabályok kötelékéből kiszakadó, a román társadalmi- és jogviszonyokba viszont csak részlegesen és felszíne-sen betagozódó magyarok erkölcsi fékei óhatatlanul meglazultak. Társadalmi és morális hanyatlásuk annyira szembeszökő volt, hogy a Vallás- és Közokta-tásügyi Minisztérium egyik háttértanulmányának szerzője regáti honfitársait egyszerűen „söpredéknek” nevezte.678
675 Poliány Zoltán 1904. ápr. 14-ei emlékirata, 6. MNL OL K 26 ME 604. cs. 636/1904 XVIII. t.
636. asz.
676 Miniszterelnökségi emlékeztető. A közös külügyminiszter támogatólag küldi a ploieşti ma-gyarok 1912. dec. 12-én kelt kérelmét. MNL OL K 26 ME 1082. cs. 441/1913 XX. t.
677 Újváry István 1905. szept. 6-ai levele Bartók György erdélyi püspökhöz. RZsL, 2. f. Külügyi ir. 51. d. 1085/1905.
678 A kultuszminisztérium 16 oldalas javaslata a Romániai akcióhoz. MNL OL K 26 ME 548.
cs. 2198/1901 XXXI. t. 811. asz. A kifejezést később a Miniszterelnökség fogalmazói is át-vették. L. fogalmazvány Fejérváry Géza ideiglenes kereskedelemügyi miniszternek, 1905.
nov. 27. MNL OL K 26 ME 793. cs. 5139/1905 XV. t. 1215. asz. Bálinth János ezt a megbé-lyegző minősítést önérzetesen visszautasította: „Tény tehát, hogy nem áll a különösön újabb időben annyiszor hangoztatott ráfogás, a röpiratokban a magyar név gyalázatára híresztelt rágalmazás; mintha Romániában csak söpredéke élne a magyarságnak…” Bálinth 1901, IV.
Ez a valós helyzetismeretből és némi osztálygőgből fakadó sarkos minősí-tés azonban felülvizsgálatra szorul. Noha saját sorsával, tisztességével minden migráns belátása szerint maga sáfárkodott, azt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy ennek az összetett problémának mindenekelőtt vaskos megélhetési és társadalompolitikai gyökerei voltak. Ám ez aligha változtat azon a szomorú tényen, amit a helyszínen tájékozódó közgazdász, Hegedüs Lóránt is rögzíteni volt kénytelen: „…a civakodásban, az önfeledt egymásba gázolásban itt értük el a legszebb rekordot.” Példaként Czelder Márton „aszkéta-kalandor” műkö-dését hozta fel, aki az autonómia megőrzése reményében az anyaországi egy-házszervezettel szemben a román belügyminisztériumot hívta segítségül.679 Ugyanakkor a missziói lelkész az idegenben való létezés fatális hősiességét is példázza. Egyetlen magyar vezető sem hozott létre annyi hitközséget, nem alapított annyi iskolát és építtetett annyi parókiát és templomot, mint éppen ő. S ez a tetterős áldozatvállalás nem vitatható el a kivándoroltak közössé-geitől sem, hiszen minden állami és hivatalos anyaországi támogatás nélkül is évtizedeken át működtettek kulturális- népjóléti és szakági szervezeteket, s jól-rosszul megőrizték, fenntartották nyelvüket és nemzeti azonosságtuda-tukat. S nem csak a fővárosban, de néhány vidéki csomópontban is. (Focşa-niban és Turnu Severinben már a ’60-as évek elején magyar olvasóegylet működött,680 Galacon pedig a református lelkész kezdeményezésére magyar kaszinó alakult.681) Ahhoz azonban nem fért kétség, hogy az egyesületek a századfordulón megérettek a megújulásra. Különösen a fővárosban, ahol a két emberöltőnyi múltra visszatekintő Bukaresti Magyar Társulatban a kato-likus többség szembefordult a hagyományosan református vezetéssel, s ezzel a régóta lappangó vallási ellentétek ismét felszínre kerültek. A botrányos köz-játékokkal tarkított küzdelem csúcspontján három fővárosi egyesület összefo-gott, s az anyaország kormányához fordult, a válság elsimítását kérve.
679 Hegedüs 1902, 49.
680 BMK, 1860. nov. 17.
681 Az alapító Molnár László lelkész volt. BMK, 1860. nov. 3.
A Bukaresti Magyar Társulat, a Bukaresti Kocsigyártók Társulata682 és a Be-tegsegélyező és Temetkezési Egylet 1900 novemberében elküldött folyamod-ványával683 megtörtént a hivatalos kapcsolatfelvétel a budapesti kormány és a regáti magyar „civil társadalom” között. A kérdés azonban nyitva maradt, hogy van-e alkalmas kivándorolt szervezet a romániai közélet palettáján, amely-re szilárd partnerként tekinthet a magyar kormány, és a bukaamely-resti követség is együttműködésre alkalmas félnek fogadja el?
Tisza István kormányfő erről Agenor Gołuchowski külügyminiszternek úgy nyilatkozott, hogy a kinti szervezetek sem elég erősek, sem elég megbíz-hatóak ahhoz, hogy rájuk építsék az akciót.684 Az Osztrák–Magyar Segélyegylet szóba sem jöhetett, hiszen rangos, jórészt idegen származású tagsága miatt a kivándoroltak kétkezi tömegeitől kimérten elkülönülő szervezet nem élvezte az egyszerű bukaresti magyarok bizalmát. A kellemetlen civódások ellenére a legesélyesebb partner-szervezetnek továbbra is a Bukaresti Magyar Társulat lát-szott, hiszen százezres vagyona, emeletes székháza (díszteremmel, könyvtárral, étteremmel és szórakozási lehetőségekkel) nagy vonzerőt gyakorolt a bukaresti magyarokra. Társadalmi beágyazottságát jelzi, hogy szorosan kapcsolódott az összmagyar jellegű, tőkeerős Betegsegélyző- és Temetkezési Egylethez.685 A fe-lekezeti viszály csillapítására a Miniszterelnökség referense a katolikus vikárius társelnökké választását javasolta, illetve azt, hogy jól képzett és fizetett, nyelve-ket beszélő egyházi és tanügyi vezetők kinevezésével frissítsék az egyesületek
682 A szervezetet a kocsigyártó Sántha András alapította 1891-ben a Magyar Társulat helyisé-gében, hogy kedvező (5–10%-os kamatú) hitelekkel támogassa a szakma ambiciózus vál-lalkozásait. Alelnökei: a szász Johann Remmer és Ábrahám István, jegyző: Kóródi András, pénztárnok: Grósz Mihály, ellenőrök: Sándor János és Bándi Ignác, választmányi tagok:
Kosz István, Ambrus István, Bors Miklós, Fánta Elek, Riber Johann, Kovács András, Rebe-csik József, Bodoli János, Kovács Imre és Glasz Friedrich. A tagok között kovácsok, fénye-zők és kocsikárpitozók voltak, közülük többen az 1889-es és 1900-as párizsi világkiállításon érmeket nyertek. Bálinth 1901, 129–133.
683 A három egyesület 1900. nov. 30-ai levele Széll Kálmán miniszterelnökhöz. MNL OL K 26 ME 548. cs. 4280/1900 XXXI. t.
684 Miniszterelnökségi fogalmazvány a közös külügyminiszterhez, 1904. ápr. 14. MNL OL K 26 ME 659. cs. 1710/1904 XVIII. t. 411. asz.
685 Emlékirat a romániai magyarok nemzeti szervezése tárgyában. MNL OL K 26 ME 548. cs.
3879/1901 XXXI. t. 811. asz.
működését, olyanokkal, akiket szakértelmük és példás magatartásuk majd ké-pessé tesz kivívni a román hivatalosság tiszteletét is.686
Úgy tűnik azonban, hogy az akció vezetése a gyökértelen, törvényen kí-vüli ösztönélet pusztító hatásaival nem számolt eléggé. Néhány apróbb siker után Budapesten úgy hitték, hogy hamarosan látványos minőségi megújulás várható. A bukaresti követ egyik jelentésében a magyar katolikus hitközség megalakulása kapcsán elismerően szólt Poliány Zoltán újságíróról, mondván, örömteli, hogy az akció bizalmas kiküldöttjei lassan kézbe veszik a bukaresti kolóniát, s egy olyan egyesület megalapítása is megvalósulhat, amely kényes civil ügyekben is a kormány útmutatása szerint tud eljárni.687 A terv legalábbis az volt, hogy támogatnak egy magyar orvost, vagy gyógyszerészt, amennyiben vállalja a bukaresti kiküldetést, s a betagozódást az ottani társas életbe. Aki a támogatás fejében szakavatott tanácsadója lehet a betegsegélyező és gyermek-védő egyesületeknek, s ellenszolgáltatás nélkül gyógyítaná a szegényeket.688
Az effajta elképzelések megvalósítása azonban jó ideig megtört az egyesü-leti tagság ellenkezésén. Bartalus János esperes már korábban javasolta, hogy a lelkészek és tanítók alanyi jogon lehessenek tagjai a Társulatnak. Ám erre azt a barátságtalan választ kapta, hogy eddig is jól megvoltak az urak tanácsai nélkül… Poliány néhány hónapi kint tartózkodás után gyakorlatilag ugyanazt szűrte le: hogy az iskolázatlan tömeg „…mint minden tudatlan ember, gyűlöli az urat, s azt hiszi, hogy az fölötte uralkodni akar.”689 E megállapítást húzza alá egy Párizst megjárt regáti magyar iparos nyilatkozata, aki lelkesülten számolt be arról, hogy a francia főváros magyarságát a követség titkára, gróf Esterházy Miklós vezeti, aki még a szocialista, sőt anarchista magyar munkást is saját
la-686 Uo.
687 A bukaresti követ 1903. dec. 22-ei jelentését idézi Tisza István kormányfő átirata Agenor Gołuchowski külügyminiszternek. Fogalmazvány, 1904. jan. 8/13. MNL OL K 26 ME 858.
cs. 5338/1903 XVIII. t. 405. asz.
688 A kormányfő Pallavicini véleményét kérte arról, hogy milyen feltételekkel működhetne az általuk megbízott orvos Bukarestben, jelezve, hogy a következő értekezlet tárgya a szociális kérdés lesz. Végül megnyugtatásul leszögezte, hogy a tervezett egyesület „a nyilvánosság és reclám szigorú kerülésével, folytonos felügyeletem alatt fog működi…”. Uo.
689 Poliány Zoltán újságíró 1904. ápr. 14-ei emlékirata, 15. MNL OL K 26 ME 604. cs. 636/1904 XVIII. t. 636. asz.
kásán látja vendégül – mert magyar.690 S mi más hitelesítené jobban az összetar-tozás sokat idézett, de gyakran hamisnak bizonyuló jelszavát?...
A regáti helyzet mindenesetre gyökeresen eltért a párizsitól. Mindkét fél hibájából. A követségi alkalmazottak leereszkedő gőgje, és a földönfutóvá lett székelyek konok tekintélyrombolása ugyanabból a feudális örökséggel terhes történelmi-politikai talajból tenyészett ki, amelynek egyik vadhajtása éppen a tömeges kivándorlás volt. Így hát rövidtávon nem sok remény mutatkozott arra, hogy a társadalmi egyenlőtlenségből fakadó baljós előítéletek a román vi-lágban varázsütésre meghaladottá válnak.
E sajnálatosan torzult kelet-európai viszonyok tünete az is, hogy az egye-sületek vezérkarában a bennfentesség látszata kedvéért az akcióval kapcsolatos titkok, és légből kapott pletykák is közszájon forogtak. Szélsőséges esetben, a személyi ellentétek elfajulásával bizalmas értesülések a Romániai akcióról is ki-szivároghattak, s akár a román bíróságok tudomására juthattak, diplomáciai
„üggyé” kerekedve.
A nemzetközi bonyodalmak elkerülésének igénye a civil kapcsolatok ag-gályos (ön)korlátozását eredményezte, amire példa, hogy a Kárpátokon túli magyarság felkarolásában korábban fontos szerepet játszó EMKE – nyilván fel-sőbb kérésre – az akció megkezdése után felhagyott a regáti magyar intézmé-nyek nyílt támogatásával. 1902. május 25-én tartott közgyűlésük talán emiatt mondott nemet egy bukaresti egylet segélyezésére, azzal a kitétellel, hogy velük
„közvetlenül semmi esetre nem érintkezhetik.”691
Ez a taktikus, visszafogott magatartás közel sem volt a regáti magyar közös-ségek elöljáróinak sajátja.692 A Budapestet megjárt vezetők az anyaországi kor-mányzati főméltóságok szívélyes viselkedését esetenként úgy értelmezték, hogy
690 Barabás 1901, 446–447.
691 Míg a Magyar Protestáns Nőegyletet visszautasították (RZsL, 2. f. Külügyi ir. 48. d.
96/1903.) a galaci magyarokat még évi 400 koronával támogatták. RZsL, 2. f. Külügyi ir. 48.
d. 765/1903.
692 Előszeretettel emlegették például, hogy Bálinth János újságját budapesti forrásokból tartja fenn; vagy, hogy Haynald Lajos volt kalocsai érsek 200 ezer koronás alapítványát Hornstein érsek és a követség munkatársai felelőtlenül elherdálták. Poliány Zoltán 1904. ápr. 14-ei emlékirata, 19. MNL OL K 26 ME 604. cs. 636/1904 XVIII. t. 636. asz.
azok „kezes” magatartását az ő kemény érdekérvényesítő fellépésük kényszerí-tette ki. Ezt az önhitt meggyőződést táplálta az önálló református egyházme-gye „kiharcolásának” alig fakuló emléke is. Az óhaza méltóságainak bizonyos fokú leértékelése a kitaszítottak revánsvágyából, az önismeret hiányából és a lappangó kisebbségi érzésből fakadt ugyan, de fontos kelléke volt a mesterséges ön-felmagasztalásnak, amire a koronát a gyakran anyagi előnyökkel lekötele-zett „hívek” kara helyezte fel.693 E miatt követelte a katolikus eklézsia élére kerü-lő „bizalmi férfiú” az egyesületek megrendszabályozását, sőt, akár feloszlatását, pénzkezelésük és alapszabályaik felülvizsgálatát, a vezetők „átvilágítását”.694 Mi-közben óvatosan rögzítette az elbocsájtó haza felelősségét is,695 természetesnek tartva, hogy az elkövetkezőkben az egyesületi közgyűléseken a konzuli tisztvi-selők jelenlétükkel erősítsék az összetartozás érzését.
Poliány Zoltán, akit a magyarság világnézeti orientálását szolgáló lap, a Bukaresti Magyar Újság élére állítottak, az egyesületek század eleji zűrzavaros viszonyairól 1904 tavaszán egy karcsúbb kötetre rúgó jelentést állított össze, minthogy ellentételezéséül rendszeres jelentést vártak tőle a kinti magyarság-ról. Ezek anyagát a mindenkori bukaresti követtel kellett egyeztetnie. A szer-kesztő négyhavi regáti tartózkodás után a bukaresti magyarság ellentmondásos világát éles szemmel és komor kontúrokkal ábrázolta. Állapotrajzából számos mozzanat visszaköszön a Romániai akció továbbágazó-finomodó programjá-ból, minthogy irattárba helyezése előtt a Miniszterelnökség szakreferensei a 118 oldalnyi anyagot módszeresen feldolgozták.
Az újságíró idegenbe szakadt honfitársainak közösségi életét egy torzult, erkölcstelen és irigy világként ábrázolta, ahol – mint megállapította – nem a román, „Nem más: a magyar itt a magyarnak legnagyobb ellensége.”696 Ebben bizonyosan a sajátos jogi viszonyok is közrejátszottak, hiszen a külföldi
állam-693 Uo. 16.
694 Uo. 69–71.
695 Amikor megállapította, hogy a rendezetlen jogi helyzetű, a román hatósági zaklatásoknak kitett kivándoroltak még a bajban sem lépik át a konzulátusok küszöbét, mert ott meg sem hallgatják; s mert attól tartanak, hogy szűkös jövedelmükből illetéket fizettetnek velük. Uo.
12., 22.
696 Uo. 5.
polgárok egyesületei kívül estek a román közigazgatás hatáskörén, alapításuk-hoz nem volt előírás sem a hivatali bejegyzés, sem előírt számú tagság, sem a tagdíjakból befolyó saját pénzforrás.697 A szereplési vágynak és személyes hiúságnak így alig szabott határt a magyar közösség korlátozott lélekszáma (a közéleti-kulturális eseményekhez túlságosan elfoglalt és pénztelen cselédek sokaságának távolmaradása). A század elején így több-kevesebb eredménnyel már fölös számban működtek egyesületek Bukarestben, és néhány vidéki vá-rosban is.