1. A társadalmi újratermelési (reprodukciós) folyamatok irányítása politikai döntések meghozatala és végrehajtása révén. A politikai rendszer funkcionálása lényegileg önmagán kívülre, a többi társadalmi alrendszer, a társadalom egésze felé irányul. A politikai rendszert a többi
alrendszerrel a döntési folyamatok és mechanizmusok kötik össze. A döntési folyamatok keretében „közvetítődnek” az érdekek által meghatározott politikai-hatalmi-akarati elhatározások a társadalom felé.
A politikai döntések – a társadalmi alrendszereket áthatva – meghatározzák azok tartalmát, kereteit. A meghatározás ereje és terjedelme társadalmi alrendszerenként és társadalmi formációnként, sőt, történelmi koronként eltérő.
A társadalmi reprodukciós folyamatok irányítása keretében külön kell választani a három legfontosabb reprodukciós folyamatot irányító funkciókat, úgymint
• a társadalom gazdasági-termelési folyamatai (az anyagi javak és szolgáltatások, a társadalom infrastruktúrája, a természeti és az épített környezet) fenntartásának és fejlesztésének az irányítását,
• a társadalom népesedési, demográfiai (biológiai) újratermelésének az irányítását,
• a társadalom tudati, tudományos, kulturális, művészeti termékeinek a megőrzését, fejlesztését, gazdagítását és ezen folyamatok irányítását.
A társadalom termelési és újratermelési (reprodukciós) folyamatainak az irányítása, végrehajtása, az erre fordítható anyagi-költségvetési források prioritásának a megállapítása a társadalmi lét minőségét meghatározó jelentőségű feladata és funkciója a politikai rendszernek. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése az egyes alrendszerek felé ellátott szakpolitikai funkciók révén valósul meg, de társadalmi méretű és történelmi léptékű társadalmi funkcióban összegeződnek az eredmények vagy az eredménytelenségek a társadalompolitikai döntéseket meghozó politikai vezetők tevékenysége révén.
2. A politikai rendszer az intézményesült eljárásokon, szervezeteken keresztül összegyűjti, becsatornázza a politikailag releváns érdektörekvéseket, politikai véleményeket és akaratokat.
A társadalom különböző alrendszereiben – de elsősorban a gazdaságban – keletkező érdektörekvések politikai véleményekké és akaratokká, majd döntési javaslatokká és alternatívákká transzformálódva jutnak be a politikai rendszerbe, ezáltal a társadalom érdek- és politikai viszonyait döntési igények formájában „tükrözve”, megjelenítve a politikai rendszerben. A politikai rendszer a konkrét hatalmi viszonyok által hierarchizált, ebből következően a politikai érdekek és akaratok becsatornázása mindig szelektív módon valósul meg. A politikai rendszer szelektív (válogató, rangsoroló, korlátozó, tiltó, preferáló) érdekbecsatornázó mechanizmusának jellegét és tartalmát a gazdasági rendszer jellege és a politikai hatalmi viszonyok határozzák meg.
A társadalom érdek- és politikai tagoltságának felszínre hozatala, politikai akaratok, politikai alternatívák formájában való megjelenítése természetesen még nem azonos azzal, ami ezután a megszületendő politikai döntések tartalmában tükröződik és elfogadásra talál. Az érdekek, politikai akaratok, követelések becsatornázása a megjelenítést (az artikulálást) célozza, és nem feltétlen az elfogadást. Már csak azért sem, mivel a politikai rendszer felé áramló érdektörekvések reális társadalmi súlya, az érdekek felismertsége nagyon szembetűnően torz is lehet. Egyes csoportok saját érdekeiket általánosabb, gyakran társadalmi érdekként tüntetik fel, ennek pontosítására, reális súlyának a megítélésére csak a politikai rendszer nyílt érdekütköztetési, politikai rangsorolási folyamatában kerülhet sor, ebben a folyamatban közelíthetők egymáshoz a csoportok és rétegek érdekei, biztosítható valóságos súlyuknak megfelelő rangsorolásuk egymás kölcsönös korlátozása és politikai egyeztetések révén.
Az érdektörekvések és az alternatív politikai döntési igények elfogadott döntési akarattá válása a konkrét hatalmi erőviszonyokon múlik. A társadalom érdek- és politikai törekvései legalább három szinten „jelenítik meg” az érdek- és politikai tagoltságot. Egyrészt a társadalomban ténylegesen meglévő érdektörekvések és politikai akaratok szintjén, másrészt a politikai rendszerbe becsatornázott, szelektíve megjelenített (artikulált) érdektörekvések és politikai akaratok szintjén, harmadrészt pedig a konkrét hatalmi erőviszonyok alapján megszületett döntések tartalmában kifejeződő érdektörekvések és politikai akaratok szintjén. A politikai rendszer artikulációs funkciójának ellátásához közvetítő intézmények, szervezetek, szabályozott érdek-képviseleti és döntéshozatali eljárások szükségesek. A politikai vezetők felelőssége az artikulációs infrastruktúra jogszabályi, szervezeti, infrastrukturális, információs rendszerének, demokratikus intézményeknek a kiépítése és az ezeket működtetni képes szakhivatalnokoknak a kiképzése. Ezek elmaradása vagy hiányos kiépítése súlyos funkcionális zavarokhoz vezet.
3. A politikai rendszer a társadalom egésze tekintetében kitüntetett módon látja el a politikai szocializációs folyamatok irányítását, a politikai kultúra intézményes átadásának folyamatait.
A politikai rendszer keretében működnek a legjelentősebb politikai szocializációs intézmények és folyamatok (az állami és társadalmi-politikai szervezetek, a politikai mozgalmak, a politikai képzés és nevelés szervezetei, a politikai tömegkommunikáció eszközei stb.). A politikai szocializáció azonban nemcsak vezérelt, irányított folyamatokban valósul meg, hanem a társadalmi kiscsoportok és személyközi kapcsolatok keretében is. Sőt, ezekben kezdődik és ezekre épül rá, illetve ezeket kívánják áthatni a politikai szocializáció intézményes eszközei, ágensei és csatornái. A politikai szocializáció a társadalmi lénnyé válás folyamatának része, spontán és tudatosan vezérelt folyamatok fonódnak össze benne.
A politikai szocializáció a politikai kultúra (politikai nézetek, ismeretek, érzelmek, politikai értékek, politikai ideológiák, politikai státusokhoz kapcsolódó politikai elvárások, szerepek, normák) elsajátítása. A társadalomban mindig többféle politikai kultúra létezik, a politikai kultúrák pluralitása megszüntethetetlen. A társadalom politikai vezető csoportjai, a politikai elitek (érték- és mintaadó csoportok) felelőssége azonban az, hogy a politikai kultúrák közül melyik és milyen tartalmú politikai kultúra válik domináns politikai kultúrává.
A demokratikus vagy az autoriter politikai kultúrák, a tolerancia, a konszenzusos politizálásra törekvés vagy az intolerancia, a konszenzusképtelenség; a befogadó vagy a kirekesztő, a csak a barát vagy ellenség megosztottságban gondolkodó politikai beállítódások, attitűdök, politikai mentalitások közötti választásokat rendkívül nagy mértékben meghatározzák a politikai vezető csoportok által kínált minták.
4. A politikai rendszerek funkciója a társadalom politikai integrációjának megvalósítása és a politikai rendszer legitimációja.
A politikai integrációs és legitimációs funkció a politikai rendszer egészének az integráló és legitimáló erejét és működését jelenti, s nem valamely elemének (a kormánynak, egyes pártoknak, uralkodó eliteknek stb.) az elfogadását és legitimitását. A politikai integráció és legitimáció mellett a társadalomban természetesen más integráló és legitimáló elemek és mechanizmusok is hatnak, sőt azok integrációs és legitimációs hatékonysága erősebb is lehet, mint a politikai rendszeré. Így például a nemzeti kultúra és értékek, a közös történelemi tudat, a külső fenyegetettség kollektív élménye, a vallási tradíciók és értékek stb. rendkívül fontos integráló és legitimáló elemek és mechanizmusok a politikai rendszer mellett.
A politikai rendszer integrációs és legitimációs funkciójának különböző eszközei vannak. Ezek az eszközök minden politikai rendszerben léteznek, de az eszközök aránya és tartalma változó, s ezek az egyes politikai rendszereket alapvetően megkülönböztetik egymástól.
A politikai rendszer legfontosabb integrációs és legitimációs eszközei:
a. a legális (jogszerű) erőszak alkalmazása vagy kilátásba helyezése a köz- és az igazságszolgáltatási hatalom gyakorlása során, a közrend és a közbiztonság védelme és ezen funkciók ellátására alkalmas államszervezet működtetése (szakszerűen és jogszerűen működő állam), b. a politikai elit legitimitása, teljesítményének elismerése, vagyis az uralkodó politikai rezsim és politikai elit iránti lojalitás megszerzése, uralmuk
elfogadása, politikájuk helyességének és szükségességének az elismerése révén (politikai lojalitás a politikai vezető csoportok iránt),
c. a politikai életben való részvétel biztosítása és a politikai vezető pozíciókat betöltők felvállalhatósága, vagyis a politikai csoportok, mozgalmak és szervezetek bevonása a politikai tárgyalási-alkudozási-döntéshozatali eljárásokba (political bargaining), a politikai participáció biztosítása szabályozott és nyilvános versengés keretében, a politikai vezető pozíciók felválthatósága, a hatalmi pozíciók rotációjának a biztosítása (politikai participáció és versengés a hatalmi pozíciókért),
d. a jogbiztonság érvényesülése és az ebbe vetett meggyőződés kialakulása, amely a szakszerű és jogszerű bürokrácia és az általánosan elfogadott jogelveknek megfelelő jogrendszer fenntartása és működtetése, a joguralom (rule of law) biztosítása (jogállam és annak elfogadása) révén valósul meg,
e. a civil biztonság garantálása a civil szféra és a magánautonómiák védelme és biztosítása révén (a magánlakás és a magánélet sérthetetlensége, a személyes adatok és a magántitok védelme stb.),
f. a szociális biztonság megteremtése és garantálása (foglalkoztatás, egészségügyi ellátás, ingyenes vagy megfizethető oktatás, szociális, gyermeknevelési vagy munkanélküli-segélyezés, nyugellátás).
5. A politikai rendszer bekapcsolása a nemzetközi politikai rendszerbe az állami külképviseletek fenntartásával, nemzetközi szervezetekben való részvétellel, nemzetközi tárgyalások és a külpolitikai (állami, nem állami szervezetek révén, a nemzeti és az ún. népi diplomácia eszközeivel kifejtett) tevékenység folytatása.