A totalitárius ideológiák jellemzői, sajátosságai a kommunista pártok hatalomra kerülése után, a totalitárius hatalmi rendszerekben mutatkoznak meg igazán. Nem minden totalitárius hatalmi rendszer összetevője az ideokrácia, vagyis egy totalitárius ideológia erőszakolt érvényesítése. Totalitárius elnyomó-hatalmi rendszer koherens ideológia nélkül – pusztán a nyers hatalmi erőszakra támaszkodva, ideológiailag meghatározott és körülírt történelmi küldetéstudat nélkül – is fennállhat és működhet. A marxista–leninista ideológia magában hordozta és tartalmazta a totalitárius ideológia összetevőit, amelyek a despotikus szocializmusokban, illetve a szocializmusok despotikus időszakában bontakoznak ki leginkább.
A Rákosi-rendszer totalitárius ideológiája és ideokratikus rendszere a totalitárius ideológia szélsőségesen eltorzult változatát mutatta fel, amelyek a Kádár-rendszerben olyan szélsőséges formában nem érvényesültek. A Kádár-rendszer konszolidációját követő reformidőszakban (1968-tól) a totalitárius ideológia és az ideológia uralma enyhült, racionalizálódott, s az ideológia tudatátalakító, „nevelő funkciója” is lecsökkent.13 A magyarországi diktatórikus szocializmus egyes szakaszait jól jellemezhetjük a totalitárius ideológia tartalmának és uralmának változásaival, az ideokrácia érvényesülésének enyhülésével, pragmatikus átalakulásával, majd erőteljes visszaszorulásával. A totalitárius ideológia és ideokrácia jellemzőit a következőkben foglalhatjuk össze:
13 A totalitárius ideológiák az ideológiák általános funkcióit eltorzítva, abszolutizálva próbálják érvényesíteni a hatalomra kerülésük előtt és után egyaránt. A totalitárius ideológiák funkciói:
• A magyarázó, érvelő funkció a politikai eszme- és nézetrendszer kifejtése során, amely egyúttal minden más ideológia elnyomását is jelentette a hatalomra kerülés után.
• A kritikai funkció a fennálló társadalom és az addigi történelem totális tagadásában jelenik meg. („Ez a harc lesz a végső.” „Megforgatjuk az egész világot.”)
• A propaganda- és agitációs funkció az erőszakos átnevelésben és a tömeges agymosásban jelenik meg.
• A magatartás-irányító funkciót a terror és a diktatúra eszköze, a tömeges megfélemlítés veszi át, kiegészülve egyrészt a fanatikus rajongók, másrészt a megfélemlített csőcselék és tömeg aktivizmusával.
Az ideológia legitimáló, az ideológia helyességét igazoló funkcióját a külső kényszernek való engedelmesség helyettesíti. A vitathatóság hiánya miatt az ideológia tulajdonképpen el is veszti a társadalmi legitimációs funkcióját, meggyőzetés helyett megelégedve a kikényszerítéssel, a vitathatóság tilalmának tudomásulvételével. A totalitárius ideológia legitimációs funkciója lecsökken a hatalmat gyakorlók tekintetében arra, hogy a hatalom mindenáron való megőrzése történelmi feladata és kötelessége a politikai uralkodó osztálynak, akár a társadalom többségének elnyomása arán is.
A proletárdiktatúra, a pártállam hatalmának fenntartása és megvédése nemcsak történelmi feladat, hanem a történelmi szükségszerűségből eredő felismert és vállalt kötelesség is, akár magával a proletariátussal szemben is.
1. A totalitárius ideológiák univerzális magyarázatigénnyel és szándékkal lépnek fel, amelynek alapján az ideológia az emberi társadalom törvényszerűségeinek és a történelmi fejlődésének minden kérdésére tudományosan alátámasztott választ tud adni.
2. A tudományos előrelátás mítosza (a „profetikus tudományosság”, miként azt H. Arendt nevezte) alapján a marxizmus–leninizmus tudományát alapul véve a múlt és jelen minden lényeges összefüggése megérthető, megismerhető, és a jövő pedig tudományosan kiszámítható, előre látható, sőt megtervezhető.
A múlt teljes magyarázata, a jelen teljes ismerete, a jövő teljes előrelátása és megtervezhetősége valósággá válik.14
3. A tudományos kizárólagosság hite és meggyőződése minden tudomány (természet-, társadalom- és műszaki tudományok) alapja.
4. A totalitárius ideológia egyeduralma a politikai tudatosság és voluntarizmus minden akadályt, ellenállást elsöprő érvényesüléséhez vezetett.
Az egyetlen és egyedül helyes ideológia és politikai akarat minden útjában álló, vitatkozó vagy kritikai ismeretet, ideológiát, politikai felfogást és politikai akaratot elsöpört, betiltott, kizárt a tudományos és a politikai életből. A tudományosság mítoszát felerősítette a történelmi szükségszerűség felismerésének egyedüli képessége. Mindezen képességek garanciája: az eszme. Az eszme történetileg aktuális hordozója és hiteles továbbfejlesztője: a párt és a vezér.
5. A párt és a pártvezér tévedhetetlenségi mítosza alapján megkérdőjelezhetetlenné válnak az ideológiai tételek. Az egyszer leírt ideológiai igazság és tételek megváltoztathatatlanok, örök igazságok. Ennek következtében az ideológiai tételek és magyarázatok dogmákká merevedtek. Azok, akik a legenyhébb mértékben is kétségbe vonták, vitatták az ideológiai tételeket, az „ideológiai elhajlás”, a „frakciózás”, az „ideológiai elmaradás”, a „burzsoá propaganda hatása alá kerülés” vádját vonták magukra.
6. A totalitárius kommunista ideológia globális jellegű, univerzális érvényessége van, mivel hirdetőit az a meggyőződés vezette, hogy előbb vagy utóbb, de történelmi szükségszerűség alapján a kommunista ideológia győzni fog az egész világon. Az ideológia világméretű terjedése és győzelme szempontjából ítéltek meg minden nemzetközi változást, minden esemény az ideológia világméretű győzelme szempontjából nyerte el helyét, jelentőségét a nemzetközi forradalmi harc sikerei szempontjából. Az egyes szocialista országok ideológiai rendszere és ideokráciája, világméretű ideokráciában egyesült, mely feltételezésük szerint előbb-utóbb egyetlen ideológia világméretű uralmához vezet. A nemzetközi ideológiai harcot a kommunista hatalmi rendszerek a nemzetközi forradalmi osztályharc különlegesen fontos „csatatereként” fogták fel, egyszerre harcolva a kommunista ideológia adott országon belüli egyeduralmáért és a nemzetközi „csatatéren” az egyedül és kizárólagosan igaz, tudományosan alátámasztott ideológia világgyőzelméért.
7. A totalitárius ideológia egyeduralmának nélkülözhetetlen kelléke és eszköze a totalitárius propaganda és a mozgalmi aktivizmus. Hannah Arendt hangsúlyozza, hogy „a totalitárius országokban a propaganda és a terror ugyanannak az éremnek a két oldala. Ott, ahol a totalitarizmus abszolút uralomra tesz szert, a propagandát indoktrinációval váltja fel, és az erőszakot nem annyira abból a célból veti be, hogy megfélemlítse az embereket (ezt csak a kezdeti szakaszban teszi, amikor még létezik politikai ellenzék), hanem azért, hogy ideológiai doktrínáit és gyakorlati hazugságait folytonosan valósággá tegye.”15
14 Révész Béla: A proletárdiktatúra ideológiai funkciójának kriminalizálása. Szeged, 1997. (Acta Juridica et Politica. Tomus LII.)
15 Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei. Fordította Braun Róbert, Seres Iván, Erős Ferenc, Berényi Gábor. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992.
A totalitárius propaganda a totalitárius ideológia leegyszerűsített tételeit, magyarázatait, felhívásait közvetíti a tömeg, a nép, a mozgalom, a párt tagjai számára. A társadalom totális átnevelésének a célzata növeli a propaganda jelentőségét. Lenin tétele szerint a munkásosztályba „kívülről kell bevinni” – az agitáció és a propaganda révén – a munkásosztály „adekvát” tudatát. A munkásosztály „élcsapatának”, a pártnak – a hatalmi és a gazdaságirányító funkcióval együtt, azokat erősítve – kiemelkedő feladata az ideológiai nevelés. A totalitárius propaganda funkcióinak ellátása a „nevelők átnevelésével”, a propagandista funkciót ellátó káderek felkészítésével kezdődik. A totalitárius propaganda eszközei kimeríthetetlenek:
a sajtó, a film, a kultúra, a művészetek, az iskola, a sport, a könyvkiadás mind a propaganda szolgálatába állítandó.
8. Az ideológiai átnevelés az egész társadalomra, minden korosztályra, minden társadalmi rétegre kiterjed. A propaganda hivatásos szervezetei és eszközei totalitárius mozgalmakban teljesednek ki. Magyarországon például a tervkölcsön- és békekölcsön-jegyzés, a sztahanovista-és élmunkásmozgalom, felajánlások, a kommunista szombatok szervezsztahanovista-ése, szocialista munkaversenyek, szocialista brigádmozgalom, tsz-szervezés, szpartakiádok, színházlátogatás, ünnepi felvonulások, úttörőmozgalom, az ifjúság kötelező részvétele a DISZ-, majd KISZ-szervezetben, kötelező tömegsportmozgalmak, mint az MHK-, LMHK-mozgalmak (Munkára, Harcra Kész, Légy Munkára, Harcra Kész), törzsgárdamozgalom, vállalatok, üzemek kitüntetése a Vörös Zászló Érdemrenddel stb.).
A párt, a pártvezér tanításainak helyességét, az ideológia tömeges elterjedését és érvényesülését az egyetlen politikai „mozgalmi tömeggé”
integrált nép, nemzet, a társadalom hivatott visszaigazolni. A mozgalmi aktivizálás révén igazolja vissza a tömeg a politikai-ideológiai előrelátás helyességét, a párt és a pártvezér tévedhetetlenségét, a szenzációs leleplezések igazságát.
A totalitárius propaganda kihasználja, hogy az egyre irracionálisabb világban és egyre megmagyarázhatatlanabb események közben a „mozgalmi tömeg” egyre jobban igényli, hogy megszólaljon a pártvezér. A pártvezér pedig az ideológia nyelvén szólal meg, amit a propagandagépezet foglal leegyszerűsített sémákba, közérthető magyarázatokba, a magyarázatokból kiolvasott utasításokba, parancsokba, elvárásokba.
9. A totalitárius ideológia egyik legfontosabb funkciója és jellemzője: az ellenség megnevezése. A társadalom és az egész világ két részre oszlik:
barátra és ellenségre.16 Mindenki besorolható és besorolandó: barát/közellenség; politikai-ideológiai barát/ellenség.
A totalitárius ideológiában a politikai-ideológiai barát és ellenség nem mint konkrét szubjektum jelenik meg, hanem mint objektív (ideológiai) barát vagy ellenség. A barát: a párt, a kommunisták, a párttagok, a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, a szocialista értelmiség, a Szovjetunió, a szocialista országok, a felszabadító mozgalmak, a káderek, a forradalmárok.
Az ellenség: a volt kizsákmányolók, a kispolgárok, a kulákok (parasztkulák, értelmiségi kulák, munkáskulák) a klerikális reakció, a papság, a trockisták, az ellenforradalmárok, a munkalassítók, a szabotőrök, a huligánok, a nemzetközi imperializmus, Tito és bandája, a Rajk-banda tagjai, a revizionisták, a munkásárulók stb.
A totalitárius ideológia ideológiai fogalmakkal körülírja, megnevezi az „objektív ellenséget”, akiket az ideológia leplez le, tart számon, szűkíti vagy bővíti köreiket, aktuálisan újabb és újabb csoportokat von be az „objektív ellenség” körébe. A propaganda által aktivizált „mozgalmi tömeg” feladata az ellenség felkutatása, megtalálása, leleplezése. Ennek érdekében állandósul az „éberséghisztéria”, mozgósító jelszavakat kreál az ideológia
16 Vö. Carl Schmitt: A „politikai” fogalma. Osiris – Pallas Stúdió – Attraktor, Budapest, 2002.
és terjeszt a propaganda: „Vigyázz, az ellenség lehallgat!” címke a rádióadó-vevő készülékeken, a telefonokon, „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” felirat az ÁVH börtöneiben stb.
Az objektív ellenség konkrét perszonifikálása, megtalálása, konkrét személyek formájában való leleplezése pedig a pártvezér előrelátásának a helyességét, a feladatok kijelölését bizonyítják.
10.A totalitárius ideológia jellemzője, hogy nincsen tulajdonképpen legitimációs igénye, vagy legfeljebb egy csökevényes, korlátozott önlegitimációs igénye van. A legitimáció (egy nézet, eszme, ideológia) helyességéről és igazságáról való meggyőződés csak akkor alakulhat ki, ha az adott eszme, nézet, ideológia szabadon és nyilvánosan vitatható. A szabadon és nyilvánosan vitatható eszme, nézet, ideológia meggyőződésen alapuló elfogadása, helyességének elismerése az ideológiai legitimáció alapja.
A totalitárius ideológia a Tan, a tudományos szocializmus helyességébe vetett hitből eredezteti és vezeti le, fogadja el a Tan helyes, igaz voltát. A totalitárius ideológia tartalmi jellemzői (univerzális magyarázóképesség, a tudományosság kizárólagossága, a tudatosság és a tévedhetetlenség mítosza, a „felkent racionalizmus”, a „profetikus tudományosság” stb.) miatt a legitimációs igény önlegitimáció formájában jelenik meg és hat.
Az ideológiába foglalt tételek akkor is igazak, ha a társadalom többsége nem fogadja el azokat, vagy csak nagyon szűk kör vallja magáénak az ideológiai tételeket.
A totalitárius ideológia nem igényli sem a többségi, demokratikus választásokon megnyilvánuló legitimitást, sem a tudományos vitákban való igazolását. Az ideológia szerkezetéből és jellemző ismérveiből következően az ideológia legitimitását az adja, ha az megfelel az eszme, a tan, az ideológia alaptételeinek. Az eszme alapján levont ideológiai következtetések, állítások igazak, helyesek és vitathatatlanok. Tudományos igazságuk és helyességük megkérdőjelezhetetlen, ezért akár kényszerrel is érvényesíteni kell akár a többséggel szemben is.
A totalitárius kommunista ideológia önlegitimációja abból adódik, hogy az ideológia nyilvánosan és szabadon, következmények nélkül nem vitatható. A vitathatatlanság állapotát pedig a terror, a diktatúra, a megfélemlítés tartja fenn.17
A XX. század elején létrejövő kommunista pártok éles elméleti, ideológiai, majd politikai harcot hirdettek a szociáldemokrácia híveivel szemben. A tudományos szocializmus alapján kialakult két szocializmusideológia, a szociáldemokrácia és a kommunizmus ideológiája kettészakadt és végletesen szembekerült egymással.
A XX. század végén – a Szovjetunióban hetven, a szocialista országokban mintegy negyven év után – a bolsevista kommunizmus ideológiája alapján létrejött totalitárius és diktatórikus társadalmi berendezkedések összeomlottak.
Az 1970–80-as években a bolsevista kommunizmus kritikája a nyugat-európai (portugál, olasz) kommunista pártokban is felerősödött, s ennek alapján alakult ki az eurokommunizmus ideológiája. Az eurokommunista (az olasz, a portugál és a spanyol) kommunista pártok elvetették a
17 Marx, Engels és Lenin ideológiai felfogását a proletárdiktatúráról és annak funkcióiról, továbbá a kommün típusú államról részletesen lásd: Bihari Mihály: Magyar politika 1944–2004. Osiris Kiadó, Budapest, 2005, 244–248.
A bolsevik (kommunista) hatalom és politika erkölcsi alapjáról és a „messianisztikus küldetéstudatról” részletesen lásd: i. m. 248–251.
„kommunistaság” mércéjeként a Szovjetunióhoz való hűséget, a lenini demokratikus centralizmus pártszervezési elvét, a forradalmi erőszak módszerét, a proletárdiktatúra megvalósítását.