A klasszikus liberális elméletek és ideológiák a szabad versenyes kapitalizmus társadalmi következményeinek (a társadalmi egyenlőtlenségek megnövekedése, a halmozottan hátrányos helyzetben élők számának növekedése, a piaci versengésbe bekapcsolódni nem tudók életesélyeinek romlása, a jogok túlhangsúlyozása és a társadalmi felelősségérzet csökkenése) hatására kiegészültek és részben átalakultak. A „modernizált
3 Alexis de Tocqueville: A demokrácia Amerikában, I–III. Buda, 1841 és 1843; (első kiadás); legújabb kiadás: Az amerikai demokrácia. Ford.: Ádám Péter, Frémer Jusztina, Kiss Zsuzsa, Martonyi Éva. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1993.
4 Bibó István: Az államhatalmak elválasztása egykor és most. Vigília, 1980, 8., 538.
5 Coker, F. W.: The Technique of the Pluralistic State. American Political Science Review, 1921, Vol. 15, 186.
liberalizmus” vagy más néven a „szociálliberalizmus” – a XIX. század második felétől, lényegileg a második világháborúig – elismerte az egyén szabadságának bizonyos korlátait, a szociális elvek érvényesítésének elkerülhetetlenségét, az egész társadalom iránti felelősségének és kötelezettségeinek érvényesítését. Ezen irányzat egyik legjelentősebb képviselője Leonard Trelawny Hobhouse (1864–1929) volt. A szociálliberalizmus kialakulásában szerepet játszottak a szocializmus ideológiájának a liberális értékeket elismerő szocializmusfelfogások, így például Eduard Bernstein reformszocialista felfogása.
A liberális ideológiai irányzatok átalakulásában és versengésében – új társadalmi kihívásokra adott válaszként, illetve az egyes ideológiák egymásra hatásaként – erősödött fel a XX. század második felében a „liberálkonzervatív eszmerendszer”, amelynek legjelentősebb képviselői Friedrich August von Hayek (1899–1992), Karl Popper (1902–1994), Milton Friedman (1912–2006), James McGill Buchanan (1919–), Robert Nozick (1938–2002), John Rawls (1921–2002) és Ronald Dworkin (1931–).
F. A. Hayek – aki az osztrák közgazdasági iskola eszméit rekonstruálva fejtette ki nézeteit – az Út a szolgasághoz (1944) című művében hangsúlyozza, hogy az állami beavatkozás a gazdaságba – ami a szabadságelvű társadalomból út a szolgaságba – helytelen. Vissza kell térni a szabad versengésen alapuló piacgazdasághoz, mivel mind a konzervatív gyakorlat nyugaton, mind a szocialista nézeteken és gyakorlaton alapuló nácizmus által kínált alternatívája a szolgasághoz vezet. El kell vetni az európai szocialisztikus elméleteket és gyakorlatot egyaránt.
A második világháború utáni liberalizmuseszme és ideológia alapművének tartott, A szabadság alkotmánya (1960) című művében F. A. Hayek hangsúlyozza, hogy a gazdaságban nem a makrogazdasági törvények a meghatározóak, hanem az egyéni gazdasági cselekedetek és döntések, amelyek az egyének értékelő-választó preferenciáin alapulnak.
A fő veszély, amely az egyén szabadságát fenyegeti, az állam túlhatalma. A szabad ember autonóm ember, vagyis önmaga tulajdonosa. A piac pedig szabadságmegőrző szerepet tölt be a társadalomban.
F. A. Hayek az osztrák közgazdasági iskola alaptételeire támaszkodva elutasít mindenféle ún. objektivista értékelméletet, amelyek szerint a gazdasági érték, a szóban forgó dolog valamilyen tulajdonságának (például a dologban megtestesülő fizikai felépítésének vagy a létrehozásához szükséges emberi munka mennyiségének) tudható be.
Egy vagyontárgy erőforrásértéke az egyének preferenciáinak és értékeléseinek köszönhető.
F. A. Hayek szerint a makroökonómiai elméletek statisztikai fikcióknak és összegezett ítéleteknek tulajdonítanak oksági, az egyéni cselekvéseket meghatározó szerepet, amelyekkel a való világ nem rendelkezik. John Maynard Keynes makroökonómiai elméleti és gyakorlati hibáinak kritikai elemzésével mutatja be azok tévedéseit és hibáit.
F. A. Hayek szerint az 1970-es évek gazdasági visszaesésének alapja az állami beavatkozás erősödése volt – az inflációs monetáris politika –, ami nem a gazdasági döntéshozók várakozásait hozta maga után.
A második világháború utáni években jelentős hatást gyakorolt a liberális filozófia és eszmerendszer fejlődésére Karl Popper The open society and its enemies (A nyitott társadalom és ellenségei, 1945) című műve. Könyvében részben a nyugati filozófiák autoriter ismeretelméleti megközelítését, részben pedig a radikális – forradalmi jellegű (vö. marxi) – társadalmi változásokat bírálta.
A liberalizmus újfajta ismeretelméleti és erkölcsi megalapozását adó mű jelentős hatással volt a liberalizmus gyakorlati ideológiájára és politikai értékrendjének megszilárdítására. A „nyitott társadalom” – az értelmes cselekvések útján – az intézmények fokozatos átalakulásához vezet.
A klasszikus liberalizmus következetes képviselője – a jóléti állammal és annak gazdaságpolitikájával szembeforduló – a chicagói közgazdasági iskola és annak vezetője, Milton Friedman (1912–2006) amerikai közgazdász. A szabad választás (1980) és a Kapitalizmus és szabadság (1974, magyarul: 1996) című könyvei a modern liberalizmus alapművei.
A liberalizmus kiinduló tétele – s ezt a történelem bebizonyította –, hogy a gazdasági szabadság a politikai szabadság szükségszerű feltétele. A
„versenyző kapitalizmus” lényege – írja M. Friedman – a szabad magánvállalkozáson alapuló cseregazdaság – a szabad piac, amely mint „láthatatlan kéz” szervezi a gazdasági életet.
A gazdasági élet összehangolásának két fő útja van: a központosított gazdaság, amely pazarló, hierarchikus, redisztributív, erős államot feltételez, és amely lassú társadalmi fejlődést eredményez. Ez nem más, mint „út a szolgasághoz” – utal M. Friedman F. A. Hayek könyvének címére és állítására.
A másikfajta gazdaság: az egyének önkéntes együttműködésén alapuló piaci gazdaság. A piacgazdaság harmonizáló hatása gyors és állandó fejlődést biztosít. A piac változatosságot teremt, és a kisebbség is érvényesítheti, kielégítheti ízlését. A gazdaságban a „piacarányos képviselet”
érvényesül, mindenki azt vesz, amit akar, nem kell igazodni a többség ízléséhez.
Fő cél: a szabad vállalkozáson alapuló piac kiterjesztése, sőt maximalizálása minden társadalmi szférára, az egészségügyre, az oktatásra, a lakások építésére stb. El kell vetni: az árak korlátozását, a minimálbérek meghatározását, a lakbérek korlátozását, az állami lakásépítést, az agrárszféra támogatását, bizonyos társadalmi rétegek (nyugdíjasok, öregek) támogatását, a költségvetés növelését, az állami oktatás preferálását s legfőképpen az állam beavatkozását a gazdasági életbe.
Az állami beavatkozás és az újraelosztó gazdaságpolitika, valamint a költségvetési támogatás erkölcstelen – állítja Friedman. „A bürokraták mások pénzét költik másokra.” „A törvényhozók arról szavaznak, hogy másvalakinek a pénzét miként költsék el.” (In: Kapitalizmus és szabadság)
„A szabadpiac természetesen nem teszi a kormány szerepét feleslegessé. Ellenkezőleg. Az állam szükséges mint egy, a játékszabályokat meghatározó fórum és mint bíró, aki elmagyarázza a szabályokat és megköveteli azok betartását.” (In: Kapitalizmus és szabadság)
A piac biztosítja a gazdasági szabadságot, a gazdasági szabadság pedig a politikai szabadság feltétele – összegezi és ismétli meg M. Friedman a klasszikus liberalizmus tételeit. „Az alapvető veszedelem, ami a szabadságot fenyegeti, az a kényszerítés hatalma, legyen az akár egy király, egy diktátor, egy oligarcha vagy pedig egy pillanatnyi többség kezében.”
A gazdaság – a magánvállalkozások szabadsága és szabad létrejövetele által – széttöredezett – írja M. Friedman ugyancsak a Kapitalizmus és szabadság című könyvében. A politikai hatalom „széttöredezését”, szétosztását, a politikai hatalom decentralizációját sokkal nehezebb megvalósítani, pedig ez a legfőbb politikai feladat. „Ha a gazdasági hatalom kapcsolódik a politikai hatalomhoz, akkor elkerülhetetlennek látszik a koncentráció.”
Ami a szabadság és az egyenlőség értékeinek viszonyát illeti, M. Friedman határozottan a szabadság elsődlegességét fogadja el. „Ha valamely társadalom az egyenlőséget – az eredményegyenlőséget – a szabadság elé helyezi, akkor végül sem az egyenlőséghez, sem a szabadsághoz nem fog eljutni.” Az erőszakolt egyenlőség megszünteti a szabadságot, és az erőszakot alkalmazók megszüntetik az egyenlőséget – írja M. Friedman
A szabad választás című könyvében. „Másrészt az a társadalom, amely a szabadságot helyezi első helyre, mind a nagyobb szabadságot, mind – szerencsés melléktermék gyanánt – a nagyobb egyenlőséget el fogja érni.”