A nemzetiszocializmusok mindegyike erős szocialista alapról, a tőkés társadalmat kritizáló elméleti bázisról indult ki. Az olasz, a spanyol és a portugál fasizmusok ideológiájában nem játszott komoly szerepet a rasszizmus, a faji ideológia. A német, a magyar és a kelet-európai nemzetiszocializmusokat erősen áthatotta a faji ideológia, a rasszizmus. A fasiszta és nemzetiszocialista rendszerek mindegyike végső soron elfogadta a kapitalista tulajdoni rendszert, a piaci gazdálkodást és a magántulajdont.
A fasiszta és a nemzetiszocialista ideológiák a XX. század első évtizedeiben jelennek meg és válnak koherens ideológiai világ- és történelemmagyarázattá, politikai programmá.
1920-ban a fasizmus szót az olasz Benito Mussolini használta, kezdetben csak képletes, új kifejezésként (idézőjelbe téve a szót), majd saját mozgalmának és ideológiájának
„hivatalos” megnevezéseként – a római lictorok jelvényének (a végrehajtó hatalmat jelképező rőzsenyaláb és bárd) nevét átvéve.
Mussolini a fasizmust mint „nemzeti alapon álló, szervezett, koncentrált, tekintélyelvű demokráciát” határozza meg. „A fasiszta eszmék a kor eszméi”
– hangoztatja az 1930-as években –, amelyek „a világ politikai és szellemi megújításának élesztői”, és hamarosan egész Európa fasisztává válik.
Portugáliában Antonio de Oliveira Salazar mozgalma és az általa létrehozott állampárt (az União Nacional) egy katonai diktatúrát alakított át fasiszta állammá.
Spanyolországban Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo Franco, ismertebb néven Francisco Franco tábornok 1937-ben, a spanyol polgárháború befejezése után szervezte fasiszta állampárttá a Falange Españolát. Radikálisan tradicionalista programmal lépett fel, élvezve a hadsereg, az egyház és a nagybirtokosság támogatását.
A nemzetiszocialista pártok, mozgalmak és ideológiák az 1920-as évtizedben jöttek létre. A német nemzetiszocializmus nem volt „társtalan” ideológia Európában. Szinte egy időben alakultak meg a magukat egyszerre nemzetinek és szocialistának nevező mozgalmak, radikális szocialisztikus követelésekkel, erős kapitalizmuskritikával.
Thomas Mann a nemzetiszocializmust és a fasizmust „olyan korbetegségként” jellemezte, „amely mindenütt otthon van, amelytől egyetlen ország sem mentes” (Ez a béke című művében). A fasizmus „… a tömegek diktálta kortendencia” – írja ugyancsak Thomas Mann.
Lukács György marxista filozófus szerint a nemzetiszocializmus „a kor nagy problémáira adott reakciós válasz”, amelynek előfeltétele, szellemi megalapozója a filozófiai irracionalizmus (Lukács György: Az ész trónfosztása).
Hitler a nemzeti szocializmust a „20. század tudományosságá”-nak, egyetlen tudományos ideológiájának tartotta, amely szakít és radikálisan szemben áll a 19. század mítoszaival.
A kommunista pártok ideológiai meghatározása szerint (Georgi Dimitrov bolgár kommunista által 1933 decemberében a Komintern Végrehajtó Bizottságának 13. ülésén előterjesztett formában): „A fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája.”
1935-ben a Komintern VII. kongresszusa ez alapján hirdetett harcot és összefogást az Antifasiszta Egységfront jegyében az Európában terjedő fasizmusok ellen.
A fasiszta és a nemzetiszocialista ideológiákat és politikai rendszereket sok szerző a totalitárius ideológiák és társadalmi rendszerek csoportjába sorolja. Éles, terjedelmes, és máig le nem zárt vita alakult ki arról, hogy lehet-e és elegendő-e a fasiszta és a kommunista ideológiákat és rendszereket a totalitárius rendszerek és ideológiák csoportjába sorolni.
A vitapontok és az eltérő álláspontok a következőképpen foglalhatók össze:
A. A totalitarizmust illetően:
a. a fasiszta, nemzetiszocialista ideológiák és rendszerek egyaránt totalitárius rendszerek, szemben a nem totalitárius (demokrata, paternalista stb.) rendszerekkel;
b. nem lehet mindkét ideológiát és rendszert a totalitarizmus alá besorolni, mivel az elismerhető közös vonások ellenére nagy és alapvető különbségek vannak közöttük.
B. A fasiszta és a nemzetiszocialista ideológiákat illetően
a. a két ideológia és társadalmi rendszer egy csoportba tartozik;
b. alapvető különbség van egyrészt az olasz, a spanyol, a portugál fasizmusok és másrészt a német, az osztrák, a magyar, a lengyel, a szlovák, a román, a szerb, a horvát stb. nemzetiszocializmusok között.
C. A viták harmadik kérdésköre, hogy egyrészt a fasizmusok, másrészt a nemzetiszocializmusok, harmadrészt pedig a kommunizmusideológiák és rendszerek egységesek vagy egymástól lényegesen eltérőek-e.
A fasizmusirodalom egyik markáns képviselője, Ernst Nolte 1963-ban (magyarul 2003-ban) megjelent, A fasizmus korszaka című könyvében a fasizmust a következőképpen határozza meg: „A fasizmus olyan antimarxizmus, amely az ellenfelet egy radikálisan ellentétes, vele mégis szomszédos ideológiával és csaknem azonos, mégis jellegzetesen átformált módszerekkel megsemmisíteni igyekszik, de mindig a nemzeti önfenntartás és autonómia széttörhetetlen keretein belül.” (E. Nolte, 2003, 55.) E. Nolte maga rögtön hozzáteszi, hogy ez a definíció olyan tudományos állítás, amelyet könyve egészével tud csak alátámasztani. Elismeri azt is, hogy fasizmusdefiníciójának minden szava magyarázatra szorul és vitatható.
Így például: „az ideológia”, a „marxizmus”, a „szomszédos”, az „ellentétes” kifejezések.
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy – elismerve a fasiszta és a nemzetiszocialista ideológiák és rendszerek jelentős különbözőségét és a maguk történeti és társadalmi egyediségét – egyaránt jellemző vonásaik:
1. mindegyik totalitárius, vagyis olyan totális politikai és ideológiai rendszer, amelyben az állam/az állampárt totális igénnyel lép fel állampolgáraival szemben, az egyén teljes alávetésére épülő, mindent meghatározó hatalom, és amely az ellenség teljes elpusztítására törekszik;
2. mindegyik nacionalista;
3. mindegyik szocialista;
4. a legtöbbje rasszista, de legalábbis a faji megkülönböztetés és egyenlőtlenség ideológiája (esetleg annak gyakorlata nélkül) jellemzi a fasiszta és nemzetiszocialista ideológiákat és rendszereket.
A magyarországi nemzetiszocialista ideológiát és politikai programot legrészletesebben az 1938 tavaszán megjelent „A hungarizmus irányeszméi”
című, Hubay Kálmán által írott terjedelmes brosúra tartalmazta, amely a Nemzeti Szocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalom (1938 nyarától Magyar Nemzeti Szocialista Párt – Hungarista Mozgalom) hivatalos ideológiája volt. A párt 1939. február 24-i betiltása után Nyilaskeresztes Párt néven alakult újjá, és 1939. március 15-én tette közzé részben megújított programját. (A kettőt együtt, összevonva ismertetjük.)
A „Hungarista program” (1938) alapvető célkitűzése: „A magyar nemzetszocializmus megvalósítja az ősi magyar népi és nemzetvezéri elvet.”
A gazdasági életben az egyéni kezdeményezést meghagyják, de az a „népközösség” érdekeit nem sértheti. A kartelleket feloszlatják, a kamatrabszolgaságot eltörlik, s „iparral rendelkező magas fokú földmívelő államot szervezünk”. A „halódó kisipart” állami hitellel felélesztik, a vagyon-és jövedelemadókat csökkentik. A „nemzetközi szabad nagytőkvagyon-és” rendszer kizsákmányoló jármából a
„nemzettőkés magántulajdon-rendszerbe vezetik át” a magyarságot. A munkavállalók
„munkakamarákba” egyesülnek, amelyek meghatározzák a nyereségből való részesedést, és arányuknak megfelelő képviselőket küldenek az egykamarás képviselőházba. A „föld a magyar népközösségé”. Az irodalom és a művészet a „magyar nemzetiszocialista világszemlélet hordozójává”
válik. Az élet csak munkával tartható fenn, ezért a Nyilaskeresztes Párt programja (1939) követeli és tervezi a munkanélküliség teljes megszüntetését.
„Munkaalkotmányt” fogadnak el, a „munkaállam” a magánkézben lévő nagybirtokokat és ipari üzemeket felügyelet alá helyezi.
Az 1938-as és az 1939-es program egyaránt kinyilvánítja, hogy a Hungarista Mozgalom keresztény valláserkölcsi alapon és az évezredes magyar
„alkotmányosság fundamentumán” áll. A zsidóságot fajnak s nem felekezetnek tekinti, a zsidókérdést „szenvedélyek nélkül, higgadtan, de gyökeresen és véglegesen” kívánják megoldani. A zsidók nem lehetnek teljes jogú magyar állampolgárok. „Zsidóval házasságot kötni (magyarnak) tilos.”
Tulajdonszerzésüket és tevékenységüket korlátozzák. Az 1939-es program kimondja: „Zsidómentes magyar államot akarunk.”
A fajelméleti alapokon nyugvó és szociális demagógiával átitatott magyarországi fasiszta szocializmus ideológiája, a „század vad alanya” (Németh László) terrorhoz, öldökléshez és tömegmészárláshoz vezetett. Az osztályok vagy fajok likvidálására törekvő ideológiák, a „felfegyverzett eszmék”
előbb-utóbb emberek likvidálásához vezetnek. Ezért emel szót a nemzetiszocializmus és a bolsevik szocializmus ideológiájával szemben Németh László 1943-ban Szárszón elmondott beszédében: „...ha az indulat vérengzik, annak még megvan a mentsége; a teóriának nincs.”
A megújult szociáldemokrácia a második világháború után. A Szocialista Internacionálé pártjai. Elvek és fő értékek
A második világháború után került sor a szociáldemokrácia második nagy megújulására, még jobban eltávolodva a klasszikus tudományos szocializmus elméleti alapjaitól.
A Szocialista Internacionálé frankfurti Alapító Nyilatkozata 1951-ben leszögezte, hogy a szocializmus Európában született mint a tőkés társadalom ellen tiltakozó mozgalom. A szocializmus propagandából gyakorlati erővé vált, és a korlátlan kapitalizmust korrigáló politikát folytat. Az állam szabályozóan beavatkozik a gazdasági életbe, a szociáldemokrácia szorgalmazza a termelési eszközök köztulajdonának növelését, a magántőke működési körének korlátozását és a gazdasági tervezés szükségszerűségét.
Az Alapító Nyilatkozat leszögezi, hogy: „A kommunizmus jogtalanul hivatkozik a szocialista hagyományokra; valójában a felismerhetetlenségig eltorzította ezt a hagyományt. Olyan merev teológiát állított fel, amely összeegyeztethetetlen a marxizmus kritikai szellemével.” A szociáldemokraták a tőkés kizsákmányolás megszüntetésével szabadságot és társadalmi igazságosságot akarnak teremteni. A kommunisták ezzel szemben a társadalom osztályokra szakadását kívánják kiélezni annak érdekében, hogy egy párt diktatúráját vezessék be. A nemzetközi kommunizmus egy új imperializmus eszköze, amely ahol csak hatalomra jutott, mindenütt eltörölte a szabadságot. A kommunizmus alapja a militarista bürokrácia és a terrorista politika – írja az Alapító Nyilatkozat.
A nyilatkozat leszögezi: „szabadság nélkül nem lehet szocializmus”. A szocializmust csak demokrácia által lehet megteremteni. A nyilatkozat a demokráciát akként határozza meg, hogy az nem más, „mint az emberek kormányzása emberek által, az emberek érdekében”. A „demokratikus szocializmus” kifejezés a frankfurti nyilatkozatban szerepel először, amely később a szociáldemokrácia alapvető fogalmává vált. A „demokratikus szocializmus” éles ellentétben áll mind a kapitalista jellegű, mind a totalitárius tervezés minden formájával. Nem követeli meg valamennyi termelési eszköz társadalmi tulajdonba vételét.
A szociáldemokrácia ideológiájának továbbfejlesztésében jelentős szerepet játszott a Német Szociáldemokrata Párt 1959-ben elfogadott Bad Godesberg-i programja. A program hangsúlyozza, hogy a „demokratikus szocializmus” a keresztény etikában, a humanizmusban és a klasszikus filozófiában gyökerezik. A programból elhagyták a marxizmusra és a tudományos szocializmusra utalást. A „demokratikus szocializmus” számára közömbös az egyének világnézete és vallási meggyőződése, „tiszteli az embereknek a hitre vonatkozó ítéletét...”. A demokráciát általános állam- és életrenddé kell változtatni, ellenállva mindenfajta diktatúrának, totalitárius önkényuralomnak.
A Szocialista Internacionálé 1989 júniusában Stockholmban fogadta el azt az Elvi Nyilatkozatot, amely talán a legrészletesebben foglalkozik a szociáldemokrácia, a „demokratikus szocializmus” alapértékeivel. A demokratikus szocialisták egy olyan demokratikus világtársadalmat kívánnak megvalósítani, amelyben összekapcsolódnak egymással a szabadság, az egyenlőség, az igazságosság és a szolidaritás értékei.
Az Elvi Nyilatkozat alapvető értékként jelöli meg a békét is. „A béke több, mint a háború hiánya.” Nem elegendő a békét a szuperhatalmak jóakaratára alapozni.
Az Elvi Nyilatkozat éles kritikát fogalmaz meg a globalizáció térhódításával szemben. Különösen fájdalmas Észak és Dél szembekerülése, a környezeti kihívások és a környezeti katasztrófák veszélye, amely az egész világközösséget érinti. Az Elvi Nyilatkozat központi témája az emberi jogok teljességének biztosítása, a politikai, a gazdasági és a szociális jogok garantálása a „társadalmi demokrácia megvalósítása” érdekében.
A demokratikus szocialisták ismételten elhatárolják magukat a kommunista szocializmusoktól. „A kommunizmus elvesztette azt a vonzerőt, amellyel rendelkezett a munkásmozgalom egyes köreiben, vagy egyes értelmiségiek között az októberi forradalom után vagy a fasizmus elleni harc idején.”
Az Elvi Nyilatkozat elítéli a sztálinizmus bűneit, a tömeges üldöztetést és az emberi jogok megsértését, amelyek „hiteltelenítették a kommunizmus eszméjét mint a demokratikus szocializmus alternatíváját vagy mint a jövő modelljét”.
A demokratikus szocializmus – a stockholmi Elvi Nyilatkozat szerint – olyan nemzetközi mozgalom, amelyet a közösen elfogadott értékek jellemeznek:
• a szabadság¸ amely minden személyt megillető jog a politikai kényszerítéstől való mentességre, céljai szabad megvalósítására és mindenféle szolgaság elutasítására,
• az igazságosság és az egyenlőség értéke alapján tilos az egyének bármilyen hátrányos megkülönböztetése, és magában foglalja a jogok és esélyek egyenlőségét, a szociális hátrányok ellensúlyozását, elutasít mindenféle (a politikai vagy gazdasági hatalomtól való) függőséget.
Az egyenlőségérték annak a kifejeződése, hogy minden emberi lény azonos értékű, s ez a feltétele az egyén szabad fejlődésének. Az egyéni sokféleségek a gazdasági, a szociális és a kulturális egyenlőségben teljesednek ki.
• A szolidaritásérték humanista tradíción alapul, és mindenre kiterjedő együttérzést jelent az igazságtalanság áldozatai, továbbá a közös emberi lét iránt.