Az érdektörekvések az egyén személyiségi összetevői közül a leginkább politikai természetűek. Ezt az állítást alátámaszthatjuk azzal, hogy az érdek minden esetben politikai akarati objektiválódásra, kifejeződésre törekszik. Az érdek mint személyiségi összetevő politikai-akarati burokban jelenik meg, válik tulajdonképpen felismerhetővé. Az érdekek politikai természetét bizonyítja továbbá az is, hogy minden egyes politikai-hatalmi berendezkedés érdekviszonyokban gondolkodik, egyrészt meghatározott csoport-, réteg-, osztályérdeket preferál, választ saját politikájának ideológiailag alátámasztott alapjává, másrészt ez a politikailag preferált érdek a továbbiakban mint szelekciós alap funkcionál a társadalomban keletkező érdekek kezelése során. Más szóval: a politikai vezetés a társadalom irányítása során a társadalom érdekviszonyaira kíván hatni, a társadalom érdekviszonyait meghatározott irányba kívánja befolyásolni, mert csak így képes társadalompolitikai céljainak eléréséhez a társadalom tagjait megnyerni.
Az érdekek társadalmi mozgásterének elemzése előtt érdemes közelebbről megvizsgálni az érdeknek mint egyfajta személyiségi elemnek a tartalmát.
Az érdek olyan személyiségi elem, amely a legközvetlenebbül határozza meg az egyének, a csoportok politikai gondolkodását és magatartását. Ezért is tekinthetjük az érdeket a legpolitikusabb tartalmú és jelentőségű személyiségi összetevőnek. Az egyén érdekrendszere személyiségének leginkább
meghatározó jelentőségű eleme. Az egyén ismereti és érzelmi struktúrája, személyiségének alapvető beállítódása, cselekvési késztetettsége alapvetően érdekrendszere révén meghatározott.
Az egyén érzelmi, ismereti és érdekrendszere, szükségleti késztetettsége olyan dinamikus rendszer, amelynek valamely mozzanata – a cselekvést igénylő konkrét társadalmi szituációtól függően – elsődleges hatást fejt ki a magatartás meghatározásában, anélkül, hogy a többi személyiségi elem hatása teljesen megszűnne. Valamelyik személyiségi elem pillanatnyi háttérbe szorulása a konkrét szituációban tehát nem jelenti annak megszűnését, funkciótlanná válását.
Az érdek a szükségletkielégítési szempontból konfliktusos társadalmi szituációkban válik alapvetően meghatározó személyiségi mozzanattá. Az érdek a szükséglettel van a legszorosabb kapcsolatban. A szükséglet az egyén, a csoport számára fontos javak (anyagi, kulturális, szellemi stb.) iránti belső igény. Az egyén szükségletei hierarchizáltak, tehát vannak alapvető és kevésbé fontos szükségletei. A legalapvetőbb anyagi szükségletek kielégítése után tudatosul, fogalmazódik meg belső igényként a kulturális, a szellemi, a politikai szükséglet. A szükségletek egyéni hierarchiája az alapja az érdekek társadalmi hierarchizáltságának. A társadalmi viszonyokat – így a politikai-hatalmi viszonyokat is – konkrét egyének hordozzák, ebből és az érdekek politikai színezetéből következik, hogy a politikai rendszer, a politikai hatalmi viszonyok, a politikai szervezetek érdekviszonyokkal telítettek, tehát a politikai szervezetek, a politikai irányító testületek nem az érdekviszonyok felett lebegnek, hanem maguk is érdekviszonyokkal átitatottak. A politikai szervezetek kiemelkedő szerepe nem abban van, hogy mintegy az érdekviszonyok felett lebegve rangsorolják a társadalomban létező érdektörekvéseket, miközben ők maguk mentesek az érdekviszonyoktól, hanem abban, hogy olyan hatalmi pozícióban vannak, amelynek során – bár ők maguk is érdekviszonyokkal telítettek – képesek a társadalom érdekviszonyait politikai döntések révén befolyásolni. A hatalmi pozícióban levő szervezetek e tevékenységük során saját különös érdekeiket és az általuk képviselt csoport vagy réteg különös érdekét általános társadalmi érdekként fogalmazzák meg.
A társadalom érdekrendszerén belül a gazdasági érdekek, a gazdasági szférában keletkező érdektörekvések a leginkább politikai jelentőségűek. A politikai jelentőségű gazdasági érdekek jellemzőit röviden a következőkben foglalhatjuk össze:
1. Az érdektörekvések mindig szükségletkielégítési szempontból konfliktusos szituációkban keletkeznek. Az egyéni szükségletkielégítési törekvések akkor kerülnek egymással konfliktusba, ha a szükségletkielégítési törekvések, igények és az azok kielégítésére rendelkezésre álló javak között eltérés van. A legfontosabb szükségleti igények messze meghaladják azoknak a javaknak (kulturális javak, hatalomból való részesedés, anyagi természetű javak, iskolákba, szervezetekbe való bejutás stb.) a körét, amelyek a szükségleti igények kielégítésére szolgálnak. Hangsúlyozzuk, hogy nemcsak az anyagi természetű javakra gondolunk, hanem az olyan társadalmi javakra is, mint például a hatalomból való részesedés, vagyis a döntések birtoklása, az oktatási intézményekbe való bejutás vagy a szellemi, kulturális jellegű javak. A szükségletkielégítési igények állandóan meghaladják az azok kielégítéséhez rendelkezésre álló javakat, s ebből az ellentmondásból következik, hogy az egyéni és a csoportigények csak egymás rovására tudnak érvényesülni. Ez az ellentmondás az, amelynek a következtében a szükségletkielégítési igények ütközéséből és konfliktusából kialakulnak az érdektörekvések és érdekkonfliktusok. Azt mondhatjuk tehát, hogy nem minden szükségletkielégítési igény válik érdektörekvéssé, hanem csak azok a szükségleti igények válnak érdektörekvésekké, amelyek egymással konfliktusba kerülnek.
2. A politikailag releváns egyéni érdektörekvések, éppen a más érdektörekvésekkel való konfliktusos természetükből következően, minden esetben csoport- és közösségi viszonyokhoz kötődnek. Az érdektörekvések konfliktusos természete szinte szükségszerűvé teszi, hogy az azonos társadalmi viszonyok között élő egyének felfigyeljenek azokra az érdektörekvésekre, amelyek az ugyanolyan társadalmi viszonyok között élő
egyének érdektörekvéseként jelennek meg. Az azonos érdektörekvések csoportosulása, csoportérdekként való megjelenése szükségszerű azért is, mert mint csoportérdekek hatékonyabban képesek háttérbe szorítani a velük szemben ható egyéni és csoportérdekeket és elősegíteni a csoportérdekként integrált egyéni érdek kielégítését. Bár az egyéni érdekekből indultunk ki, ez nem feledtetheti, hogy a csoport-, réteg- és osztályérdekek uralják a politikai-hatalmi viszonyokat. A csoport-, réteg- és osztályérdek minőségileg más, mint az egyéni érdek, de csak azokból eredeztethető, sőt a csoport- és rétegérdek mint integrált érdek nemcsak az egyéni érdekből ered, hanem azokba kell „visszatérnie”, igazolódnia, tehát kétirányú folyamat játszódik le: az egyéni érdekek csoportérdekké integrálódnak, és „leválnak” az egyénekről, az integrálódott csoport- és rétegérdekek viszont a konkrét egyének tudatában mint egyéni érdekmozzanatok tudatosulnak, válnak az egyén érdekrendszerének tartalmává.
Az egyéni érdekek csoport-, réteg- és osztályérdekké való integrálódási folyamatában egyszerre történik meg az egyéni érdekek „letisztulása”, pontosabbá válása, az érzelmi és változó elemek kiszűrése és a csoporthoz tartozó egyének közös érdektartalmának lényegi érdekösszetevőként való felismerése és rögzülése. A csoport- és rétegérdekben mint minőségileg más érdekben egy letisztult és lényegkoncentrált, összesűrűsödött érdektörekvés jelenik meg. Ez a letisztulás és a közös érdek pontosítása különböző vitákon, kompromisszumkötési kísérleteken keresztül valósul meg. A politikai rendszerben már ezek a csoport-, réteg- és osztályérdekek jelennek meg, feszülnek egymásnak, kerülnek konfliktusba egymással.
A demokrácia alapkövetelménye, hogy az egyéni érdekek minél szélesebb, makrotársadalmi szintű csoport-, rétegérdekekké integrálódjanak, s így kezelhetővé váljanak.
3. Az érdekek az egyének szubjektumának részeként léteznek és funkcionálnak, ennyiben tehát az érdek a szubjektum összetevője. Az egyén szubjektív érdektörekvése minden esetben objektiválódásra törekszik. Az érdekobjektiválódás formája az egyszerű verbális kifejeződéstől kezdve, az esetleg tudományos mélységű ideológiai megalapozásig, rendkívül sokszínű lehet. Az egyének szubjektív érdektörekvéseit tulajdonképpen csak annak objektiválódott, megfogalmazott formájából ismerhetjük meg, vagyis azokból a szóban kifejezett törekvésekből, igényekből vagy konkrét magatartásokból, esetleg ideológiailag alátámasztott politikai megfogalmazásokból, amelyek megjelenítik az egyének és a csoportok érdekeit. Az érdek „mutatkozik meg” és hat a munkalassításban, a teljesítménytaktikázásban, a plakátragasztásban és a választási agitációban, valamely politikai szervezet anyagi támogatásában vagy egy politikai program kidolgozásában egyaránt. Az érdek szubjektív volta nem mond ellent annak, hogy az egyéni és csoportérdekek az objektív társadalmi létfeltételek által meghatározottak. Az objektív társadalmi létfeltételek meghatározott érdekirányultságot, érdektartalmat idéznek elő.
4. Az érdekek konfliktusos természetéből következik, hogy politikai akaratként való megfogalmazásuk során lejátszódik az a szociálpszichológiában jól ismert összefüggés, hogy a „MI”-érdek minden esetben az „ŐK”-érdek konfliktusos kapcsolatában fogalmazódik meg, pontosul. Ezt a jelenséget a visszatükröződő érdektudat összefüggéseként jelölhetjük. Az egyik csoport érdekének megfogalmazódása minden esetben felszínre hívja a vele szemben ható csoportérdekeket. Az egymással szemben ható érdektörekvések elősegítik a saját csoportérdekek és a vele szemben ható csoportérdekek pontosítását, a közöttük meglévő ellentmondás tisztázását, kiélezését vagy megszüntetését. E nélkül, tehát a különböző érdekek pontos megfogalmazása és tudatosítása nélkül, tudatos érdekkompromisszumról nem is beszélhetünk.
5. Az érdekek ütköztetésével egy időben játszódik le az érdekek integrálódása. Azok az érdektörekvések képesek konfliktusok vállalására, amelyek előzetesen csoport-, réteg- és osztályérdekként összegződtek. Az érdekintegrálódás növeli meg legjobban a konfliktusvállalás és végigharcolás képességét. Makrotársadalmi szinten az érdekintegráció legfőbb eszköze a politikai szervezet. A politikai szervezetben integrálódott csoport-, réteg- és osztályérdek egyrészt a közös érdek alapján politikai azonosulást biztosít a szervezethez tartozók számára, másrészt a leghatékonyabb politikai fegyvert, a „szervezeti fegyvert” adja tagjai kezébe saját egyéni érdekeik érvényesítésére, más réteg- és osztályérdekekkel való konfliktusok vállalására és az érdekkonfliktus sikeres végigharcolására.
6. Az érdektörekvések, érdekérvényesítési esélyeik megnövelése céljából a társadalomban kialakult hatalmi pozíciók megszerzésére törekednek.
Az érdekmozgások a politikai-hatalmi szférában hatnak, ezért az érdekviszonyok elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a politikai-hatalmi viszonyokkal. A legjelentősebb érdektörekvések a legmagasabb hatalmi státuszok és pozíciók körül szerveződnek meg, hiszen alapvető céljuk az, hogy a politikai rendszer keretében születő döntések tartalmává váljanak, és ehhez a döntést hozó hatalmi státuszokat, szerveket kell megnyerniük.
7. Az érdektörekvések irányultsága, vagyis hogy milyen szervezeti pozíciók, státuszok, intézmények körül csoportosulnak elsősorban, kiket akarnak meggyőzni érdekeik fontosságáról, a legfőbb mutatója a státuszok, pozíciók, szervezetek tényleges hatalmi erejének.
8. Az érdektörekvések alapvető célja, hogy a nekik megfelelő tartalmú döntést érjék el a politikai rendszerben. Mégpedig azért, mert az érdektörekvések akkor tudnak hatékonyan visszahatni keletkezési színterükre – a társadalom gazdasági stb. viszonyaira –, ha a politikai döntések tartalmává válva mint politikai akarati előírások fogalmazódnak meg, és csatolódnak vissza a gazdasági viszonyokra. A politikai döntések minden esetben érdektartalmú akarati elhatározások. A politikai döntés egybeolvasztja a politikai akaratot az érdekkel.