A nemzet, illetve a rávonatkozó nemzetfogalom összetevőit nem lehet történelmi időszakoktól, a nemzetek kialakulásának, a „nemzetépítésnek” a konkrét és változatos körülményeitől függetlenül, taxatív (kimerítő és pontos) felsorolással vagy normatív előírással (csak azok az emberi közösségek tekinthetők nemzetnek, amelyek maradéktalanul megfelelnek a pontosan meghatározott és felsorolt 7-8-9-10 stb. feltételeknek) meghatározni.
A „nemzetiségek” és a nemzetek kialakulásának szinte áttekinthetetlenül gazdag, változatos, egyedi útja csak azt teszi lehetővé, hogy a nemzetként való létezés megközelítő ismérveit, dimenzióit számba vesszük, ismételten hangsúlyozva a nemzetté válás, a nemzeti létezés kimeríthetetlenül változatos, gazdag és egyedi történeti útjait és formáit.
1. A nemzet történelmi képződmény és kategória. Egyes szerzők szerint a nemzet csak a modern kor szülötte (vö. Eric J. Hobsbawm). Mások szerint a nemzet valamilyen formában ősidők óta létező, de/és változó emberi közösség.
A nemzeti közösségek és a nemzet fogalma, tartalmi ismérvei, terjedelme történetileg változó. Szűcs Jenő és mások megkülönböztetik
• a birodalmi nemzetet,
• a területi-tartományi nemzetet,
• a leszármazás szerinti, nyelvi-kulturális nemzetet
• és a modern nemzeteket.28
27 Bauer, Ott: Die Nationalitätenfrage und die Sozialdemokratie. Talmon, Bécs, 1924.
28 Vö. Szűcs Jenő és mások felfogását például a „birodalmi nemzet”-ről vagy a „tartományi nemzet”-ről (a regnum Hungariae minden alattvalója a gens Hungarica részének számított); a
„nemzetség” (natione), azaz eredet és a leszármazás szerinti nemzet, amely nyelve és szokásai (lingua et moribus) szerint elkülönül a többi, más eredetű nemzetektől; a „rendi nemzet” azon privilegizált
A nemzet történelmileg alakult ki, ahogy a francia Renan 1882-ben, a Sorbonne-on tartott előadásában mondja: „a modern nemzet egyazon irányba konvergáló tények egész sora által létrehozott történelmi képződmény”. Nemigen vonja senki kétségbe, hogy lényegileg a Római Birodalom felbomlása után, de különösen a középkort követő időszakban jelenik meg az etnikai, a nemzeti alapú szerveződés Európában, és az új vagy a magukra talált nemzetek lényegileg történelmi képződményként alakultak ki.
A vita inkább akörül volt, hogy vajon a nemzetek mint történelmi képződmények tovább élnek-e, vajon az emberiség történetének történelmileg kialakult és történelmileg állandó vagy örök képződményei lesznek-e, vagy pedig elhalnak. Nagyon sokan jósolták meg a nemzet mint közösség megszűnését, a nemzettel szemben más közösségi formáknak az előtérbe kerülését. A mai világ fejleményeit is figyelembe véve semmilyen szociológiai, történelmi, tapasztalati tény nem igazolja a nemzetnek mint közösségnek a megszűnését. Nemcsak azokban az országokban nem, ahol a nemzeti konfliktusok még inkább ébren tartják a nemzeti tudatot és az együvé tartozást, hanem azokban az országokban, és azon nemzetek körében sem tapasztaljuk a nemzeti tudat leépülését, a nemzethez mint közösséghez tartozás fontosságának a háttérbe szorulását, amelyek nincsenek a fenyegetettség állapotában, szabadon élhetik meg nemzeti kultúrájukat.
Éppen azt tapasztaljuk, hogy olyan nemzetek is újra felfedezik önmaguk nyelvét, amelyek már elfelejtették. Gondoljunk az ír nyelv újrafelfedezésére, vagy arra, hogy a bretagne-iak archaikus, elfelejtett nyelvükhöz fordultak újra, amelyet az értelmiség olyannyira sikeresen tudott feléleszteni, hogy ma már újságokat adnak ki, oktatnak rajta, holott korábban csak néhány tucatnyi nyelvész ismerte már ezeket a nyelveket. A nemzetfogalomnak ezt az összetevőjét csupán annyiban érdemes megemlíteni, hogy lássuk, semmi okunk nincs azt hinni: a nemzet helyett vagy a nemzetek felett valamilyen új, magasabb rendű vagy más, lényegesen fontosabb társadalmi közösség alakulna ki.
2. A nemzet valóságos, ténylegesen létező, gyakorlati (nem csak fikciós, elképzelt) társadalmi nagycsoport.
A nemzet „organikus” közösség (nem választott, de olyan, amiből ki lehet válni), amely történetileg már létezik, s amelybe beleszületik az egyén, és a szocializáció folyamatában elsajátítja a nemzeti tradíciók és kultúra összetevőit.
Az organikus közösség a választott közösséggel szembeállítható forma. A nemzetről mint organikus közösségről azt mondja Herder, hogy a népek genetikus szellemének és jellemének megmagyarázhatatlan, kiolthatatlan összetevője az, amely az eredetig nyúlik vissza. Olykor a nemzetszellem, a nemzetkarakter, a nemzetgéniusz kifejezés helyett a népszellem kifejezést használja; ez a népszellem teremti meg a nemzet organikus egységét az égtájból, az életmódból, a neveltetésből, az ősi nemzeti gyökerekből. Az, hogy a nemzet organikus egység, lényegileg a XIX. század végéig, a XX. század elejéig nem okozott nagy problémát. Mindenki elismerte, hogy a nemzet és az egy nemzethez tartozás történelmileg alakult ki, a beleszületés révén, mindennap megtapasztalva azt, hogy mi a nemzethez és a hazához tartozás élménye. A haza mindennapi tapasztalat, kinyitjuk a szemünket, és a „hazát látjuk”, kimegyünk az utcára, és a „hazával találkozunk”, bemegyünk egy boltba, és ugyancsak a hazával, a „haza összetevőjével”, alanyi perszonális elemeivel kerülünk kapcsolatba.
A XX. században, amíg az úgynevezett sokkultúrájú és többnemzetiségű országok ki nem alakultak; amíg nem érte támadás a különböző nemzeti kultúrához tartozókat a kulturális genocídium jegyében, addig nem vetődött fel a nemzetnek mint organikus, szervesen kialakult, a nemzethez tartozást természetes módon megélt közösségnek a kérdése. Amikor a többkultúrájú népek választhattak, esetleg választaniuk kellett aközött,
korporációk, communitasok összessége, amelyet a képviselet elve és a lojalitás fűz a szuverén hatalomhoz, és a modern nemzet formáit és fogalmaikat. Részletesen lásd könyvünk A „nemzetiség”
és a „nemzet” a magyar történelemben c. alfejezetében.
melyik nemzeti kultúrát vallják magukénak, akkor merült fel ez a kérdés. Különösen a második-harmadik generációs leszármazottak, esetleg idegen országba szakadtak esetében válik nyilvánvalóvá, hogy nem csak erőszak révén, az erőszakos asszimilációval szemben lehet vállalni a nemzethez tartozást (vagy félelemből egy másik nemzeti kultúrához tartozást). Normálisan megélt választás elé kerülhetnek nemzedékek, emberek, amikor is többcsoportú vagy többetnikumú országokban választhatnak aközött, hogy ők maguk vagy a leszármazottaik végül is melyik nemzeti kultúrát tanulják, élik meg és vállalják. Ma a nemzet már választás kérdése, nem egyszerűen a beleszületésé. Illyés Gyula híres mondata: „Magyarnak lenni vállalás és nem születés kérdése.” Ma már nemcsak a fenyegetettség állapotában, hanem viszonylag konszolidáltan, megélt nemzeti tudat és lét körülményei közt is vállalás és választás kérdése a nemzethez tartozás. A Herdernél nagyon pontosan és klasszikusan megjelenő gondolat, ha nem is vált túlhaladottá, mindenesetre pontosításra szorul.
3. A nemzet nyelvi közösség. „A nemzet nyelv” – írja Herder. Azt mondja: Németországot mint szellemi egységet és nemzetet az irodalma és a nyelve teremtette meg. Azt hiszem, ezt elmondhatjuk a magyar nemzet alakulásáról is. Ez nem azt jelenti, hogy a nagy nyelvújítók és irodalmárok XVIII–XIX. századi fellépése előtt nem volt magyar nemzet és nemzeti tudat, de óriási szerepet játszott a XVIII. és a XIX. század nemzeti irodalma a nemzeti nyelv felélesztésében, tisztázásában és ezen a nemzeti, közösen beszélt, gondolt nyelven keresztül a nemzeti érzés megélésében.
Kevesen tagadják, hogy a közös, vállalt nyelv az egyik legfontosabb összetevője a nemzeti létnek és kultúrának. De ha végiggondoljuk, hogy egy nemzeti közösségnek részese, tagja maradhat valaki, aki már nem pontosan beszéli anyanyelvét, ám érzelmei, kulturális kötődése, nem csak származása révén egy kulturális közösséghez tartozik, akkor ebben a soknyelvű és sajnos egyre inkább anglomán világban másképpen vetődik fel a közös, nemzeti nyelv összetartó erejének kérdése, mint korábban.29
4. A nemzet érzelmi és lelki közösség, szellemi vonások összessége. A materialista társadalomszemlélet számára a nemzet mint lelki közösség, mint szellemi géniusz, amely valamiképp egyformán van jelen mindazokban, akik az adott nemzethez tartoznak, tudománytalan, megfoghatatlan, misztikus, megmagyarázhatatlan dolog. Igen, sok tekintetben misztikus, nehezen megmagyarázható, de semmi esetre sem tudománytalan állítás az, amit Renan ír a nemzetről mint „lélek által összetartott közösségről”. Ezt a lelket két dolog táplálja: az emlékek gazdag örökségének közös birtoklása és a jelenlegi megegyezés, a vágy arra, hogy egy közösségben éljünk. Renan teszi hozzá azt is, hogy egy nemzet létének alapfeltétele:
közös dicsőséggel rendelkezni a múltban, és közös akarattal bírni a jelenben. Bölcsen megjegyzi még, hogy a nemzeti múlt és dicsőség emlékét felidézve felejteni is tudni kell. Minden nemzetnek van felejtenivalója. A francia nemzettel kapcsolatban azt írja, minden franciának el kell felejtenie Szent Bertalan éjszakáját, és a XIII. századi dél-franciaországi mészárlásokat.
Az egészséges nemzettudathoz hozzátartozik a múlt tárgyilagos birtokbavétele és ismerete.
A lelki és a szellemi összetartás jelentőségéről írja Györffy István 1939-ben: a magyarság nem test, nem vér, hanem lélek kérdése. A nemzet mint lélek kétirányú, egyrészt a múltban gyökerezik, másrészt a jövőre, a jövő felé irányul. A múltbeli dicsőségek, a hősi múlt közösen fenntartott élménye, valamint a jelenből a jövőbe kivetített akarat, lelki élmény. Renan kortársa, Jules Michelet azt írja, hogy „a nemzet egyetlen roppant szolidaritás”, „a nemzet mindennapos népszavazás”. Mindennapos népszavazás azáltal, hogy felkelünk, dolgozunk, tesszük, amit kell, megtartjuk erkölcseinket, szokásainkat, neveljük gyermekeinket. A nemzet szellemi princípium, József Attila szavai szerint: „a nemzet közös ihlet”. Renan a nemzetnek mint lelki összességnek a lényegét így fogalmazza meg: „A nemzet lélek, szellemi princípium, ezt a lelket, ezt a szellemi princípiumot
29 Gyönyörűen fogalmazza meg Krúdy a nyelvi összetartozás és a nyelv mint eszköz, mint kommunikációra, gondolatcserére, érzelemkifejezésre szolgáló, összekötő eszköz lényegét, amikor azt írja: „Semmink sincs, csak múltunk van, és múltunkban gyönyörűen zengő nyelvünk. Bár nem beszélünk manapság az Árpádok nyelvén, de megértenénk, megéreznénk egymást, ha egy lovas vitéz életre ébredne a nyírségi homokbuckák alatt régi sírjában. Tudnánk felelni Mátyás királynak, ha halottaiból felébredve az utat tudakolná Buda felé. A Rákóczi-korabeli kurucokkal elmulatozhatnánk, ha egy hegyaljai pincében kilépnének a falból.”
két dolog alkotja, amely azonban voltaképpen egy. Az első a múltban gyökeredzik, a másik a jelenben. Az egyik az emlékek gazdag örökségének közös birtoklása, a másik a jelenlegi érzés, a vágy arra, hogy egy közösségben éljünk, annak szándéka, hogy a jövőben is kamatoztassuk az osztatlanul kapott örökséget.” A lélek mint szellemi princípium kapcsolja össze a nemzet és a nemzethez tartozók múltját és jelenét. A nemzet nemcsak közös érzés, közös szellemi géniusz, hanem a múltat és a jövőt összekötő, egységesítő, folyamatosan működő kapocs is.
5. A nemzet közös lélek, közös nyelv és közös kultúra is. De a nemzetek által kialakított tárgyi, környezeti kultúra, a nemzet által kialakított és átformált környezet éppúgy hozzátartozik a nemzeti léthez, mint a nyelvi és a szellemi kultúra. Ha nem magyarok élnének 1100 éve a Kárpát-medencében, másképp néznének ki a falvak, az utak, az épületek, másképpen szólnának a harangok, másképpen alakult volna a tárgyi környezet, amit a magyarság megteremtett. Elmondhatjuk, ha Franciaország vagy Anglia területén nem a franciák és az angolok alakítják ki azt a tárgyi kultúrát és környezetet, amely 1000 vagy 2000 év alatt született; egészen másképp nézne ki mindkét ország.
6. A nemzet csoportintegráló tényező. Integráló tényezők: a közös eredet, származás, a közös nyelv, a közös hagyományok, az ősök által ránk hagyott történelmi emlékek, cselekedetek, szimbólumok, erkölcsi szabályok.
7. A nemzethez tartozás sajátos csoporttudatot alakít ki: a Mi nemzetünk, a Mi-csoport tudatát és az Ő-nemzetük megkülönböztetését hozza létre. A nemzetekhez tartozás alapján kialakuló Mi- és Ők-csoporttudat intellektuális és érzelmi alapú azonosulást (a nemzeti identifikációt és összetartozást) és elkülönülést von maga után.
A nemzettudat a nemzeti lét kereteiben, a mindennapi cselekvések és társadalmi viszonyok alapján, a társadalmi szocializáció részeként alakul ki.
A nemzetként való létezés feltételei (a nemzetalkotó, kialakító tényezők) részben objektív: terület, nyelv, szervezetek, politikai, állami keretek stb., részben szubjektív tényezőkből áll: a nemzethez tartozás tudata, vállalása, a nemzettel való azonosulás (nemzeti identifikáció), kollektív nemzeti érzések, ismeretek, attitűdök, sajátos intellektuális, emocionális és pozitív–negatív értékelő beállítódások a saját nemzethez és más nemzetekkel kapcsolatban.
8. A nemzet közös területhez kötődő közösség is. Ez a gondolat nagy vitákat váltott ki már a múltban, de a jelenben is. Az egyén akkor is megéli a maga nemzethez tartozását, akkor is természetes közegének tarthatja a nemzetet, ha már nem él azon a területen, amelyhez a nemzet kötődik.
A nemzet mint közösség, kollektíva tartozik egy adott területhez, ám egy egyén ebből a területi közegből kiszakadva is megőrizheti nemzethez tartozását.
9. A nemzet és a nemzetek a demokratikus politikai rendszerekben kollektív jogok hordozói. A nemzet politikai közösség és jogi fogalom, alkotmányban is megjelenő közösség, hatalmat gyakorló tényező. Csak az elmúlt évszázadokban vált a nemzethez tartozás nemcsak egyéni, hanem kollektív jogok hordozójává is. Az államhoz kötődés jogi, a nemzethez kötődés nyelvi, kulturális, szellemi, történelmi kötődés. A szellemi, nyelvi, kulturális kötődés révén összefogott közösségeknek különleges jogokkal kell rendelkezniük; akkor is, ha többségben, de akkor is, ha többnemzetiségű államban, kisebbségben élnek. A kollektív jogok közé tartozik a más nemzetektől elkülönülés joga. Annak a megvallása és a megélése, hogy én más vagyok, más nemzethez tartozom, más nemzet kultúrájához kötődöm. A nemzethez tartozás kollektív jogának részeleme a más nemzetektől való elkülönülés, az elkülönülés tudatos és nyilvános megvallásának, az autonóm nemzeti lét és önrendelkezés lehetősége és a kollektív jogok érvényesülése. A nemzet itt kötődik a demokráciához. Csak abban az esetben fonódik egybe a nemzetlét a demokráciával, a nemzet csak akkor válik igazi, nemcsak államalkotó, hanem hatalmat befolyásoló tényezővé is, ha ezek a kollektív jogok megilletik.