A gazdasági rendszer és a politikai rendszer funkcionális kapcsolata a társadalmak történeti fejlődése során sokszínű és egymástól eltérő konkrét történeti alakzatokban jelent meg. A történeti fejlődésben a gazdaság és a politika összekapcsolódása és funkcionális kapcsolatai végtelen variációkban öltenek testet.
A gazdaság az emberi történelem folyamatában, mint a társadalom túlsúlyos alrendszere, történelmi tendenciaként végső soron meghatározza a politikai rendszer mozgásterét, konkrét lehetőségszféráját. A gazdasági rendszer által történelmileg meghatározott lehetőségszféra a konkrét alternatívák mozgástere, bizonyos jellemzőkkel bír. Ezek a jellemzők:
a. Az alternatíva keret, a lehetőségszféra mindig konkrétan és nem általában létező és meghatározott;
b. a lehetőségszféra a politika számára mindig többféle alternatíva felvázolását, többféle alternatíva közötti választást biztosít;
c. az alternatívák azonban nem egyenértékűek sem gazdasági, sem politikai, sem más értékelési alapról vizsgálva, úgy mondhatjuk, hogy a választható konkrét alternatíváknak többféle – a választott értékelési alaptól függő – értékelése képzelhető el;
d. az alternatívák közötti választás azonban nem pusztán valamely értékrend (gazdasági, politikai vagy erkölcsi stb.) alapján történik, hanem az, hogy végül is a politika melyik alternatíva jegyében tölti be társadalomirányítói funkcióját, az a mindenkori konkrét érdek- és hatalmi viszonyok alapján dől el;
e. az alternatív szerkezetű politikai létszféra szembetűnő vonása, hogy átfogó politikai, ideológiai, kormányzati céltételezések uralják, amelyek mindig a különböző hatalmi csoportok között megszülető kompromisszumok formáját öltik;
f. az egyes alternatívák közötti választások politikai döntések formájában átalakítják a gazdasági és a többi rendszert, amelyek fejlődése új és új lehetőségeket és korlátokat teremt a politikai vezetés számára.
Vagyis a gazdasági rendszer által meghatározott mozgástér történelmileg állandóan átalakul, dinamikus mozgásban van;
g. a gazdaság által meghatározott lehetőségszférán belül érvényesül a politikai rendszer irányító, célkitűző és megvalósító szerepe, alternatívák közötti választások révén. Történelmileg vizsgálva a gazdaság és a politika kapcsolatát, a maga „tiszta formájában” a tendenciatörvény természetesen nem jelenik meg.
A társadalmi fejlődés konkrét időszakaiban más és más létszféra, illetve létszférák együttesen töltik be a konkrétan domináns, túlsúlyos szerepet.
Ha a történeti fejlődés menetét vizsgáljuk, akkor a gazdaság és politika viszonyában többféle konkrét kapcsolattípust különböztethetünk meg. Egy-egy társadalmi formáción belül is történelmileg változik a dominanciaviszony, de azért Egy-egy-Egy-egy társadalmi formációra tendenciaként meghatározó dominanciatípus a jellemző. Az egyes társadalmi formációk azonban nemcsak abban különböznek, hogy melyik létszférának van aktuális, túlsúlyos domináns szerepe, hanem abban is, hogy a gazdasági és a politikai rendszer szétválik-e, és szétválásuk után közvetítéses vagy közvetítés nélküli módon kapcsolódnak-e egymáshoz.
A gazdaság és a politika szétválasztottsága (ami elkülönült és önállósult funkciójuk alapján jön létre), közvetítéses vagy közvetítés nélküli összekapcsolódása, továbbá dominanciakapcsolata alapján a következőképpen jellemezhetjük és csoportosíthatjuk az egyes társadalmi formációkat.
Először a csoportosítás elméleti modelljét vázoljuk fel, utána annak felhasználásával a történeti csoportosítást.
A)
A csoportosítás elméleti alapjai:
1. A gazdaság és a politika szétválasztottsága.
2. A köztük levő kapcsolat közvetítéses vagy közvetítés nélküli (ezen belül egyirányú vagy kétirányú a közvetítés).
3. Melyik létszférának van konkrét dominanciája, konkrét túlsúlyossága.
Az ennek alapján nyert csoportosítás:
I. A gazdaság és a politika szétválás és elkülönülés nélkül.
II. A gazdaság és a politika szétválasztottsága, relatív elkülönültségük, közvetítések nélküli együttlétük.
III.A gazdaság és a politika szétválása, relatív autonómiájuk mellett közvetítéses összekapcsolódásuk.
1. A gazdaság és a politika szétválása a gazdaság erős dominanciája mellett, egyirányú közvetítés a gazdaság felől a politika felé.
2. A gazdaság és a politika szétválása a politika erős dominanciája mellett, egyirányú közvetítés a politika felől a gazdaság felé.
3. A gazdaság és a politika szétválása a gazdaság gyengülő és a politika erősödő dominanciája mellett, kétirányú közvetítési mechanizmusok kiépülése a gazdaság és a politika között.
4. A gazdaság és a politika szétválása, a politika gyengülő és főleg átalakuló dominanciája, kétirányú közvetítés a gazdaság és a politika között.
B)
A csoportosítás részletesebben lebontva:
I. A gazdaság és politika szétválasztás nélkül.
1. Az ősközösség, a relatíve elkülönült és autonóm politikai szféra kialakulása előtt.
2. Az ázsiai államdespotizmus, amelyben a politikai, a közhatalmi szféra kialakul, relatíve elkülönül ugyan, de a politika közvetlenül termelési funkciót tölt be, közvetlenül összekapcsolódva a rokonsági és termelési-gazdasági intézményekkel.
II. A gazdaság és a politika elválása és közvetítések nélküli kapcsolatuk.
A politika és a gazdaság szétválik, relatíve önállósulnak, sajátos és elkülönült funkciókat töltenek be, de a közvetítő mechanizmusok nem épülnek ki.
1. A politikai létszféra első történelmi leválása és viszonylagos önállósulása, a politikai szféra gyenge dominanciája a görög és a római rabszolgatartó társadalmak fejlődésének bizonyos szakaszában valósult meg. A görög és a római demokrácia virágkora, amelyben a „civil társadalom a politika rabszolgája volt” (Marx). A politika és a gazdaság között a közvetítő mechanizmusok csökevényesek.
2. A két létszféra szétválik és közvetítés nélkül csúsznak egymásba, és bár eltérő módon funkcionálnak, de együttesen határozzák meg a társadalmi folyamatokat, együtt és egymásra tekintettel határozzák meg a társadalmi státuszokat, az egyének és a társadalmi csoportok jogait, kötelességeit, közhatalmi viszonyait. A magán- és közszféra egymásba csúszik, szétválasztás nélkül együtt funkcionálnak. A gazdaság dominanciája fokozatosan fejlődik ki (germán forma, feudális út).
III.A gazdaság és a politika elválása és közvetítéseken keresztül megvalósuló kapcsolódásuk.
A gazdasági és a politikai létszféra határozottan elválik, valamelyik szféra erős dominanciája érvényesül egy- vagy kétirányú közvetítési mechanizmus funkcionálása mellett.
1. A gazdaság dominanciája egyirányú közvetítéssel
A gazdaság egyértelmű dominanciája érvényesül, és a gazdaság erős autonómiáját biztosító közvetítő mechanizmusok épülnek ki, melyek korlátozzák a politika hatását a gazdaságra.
Egyirányú közvetítő mechanizmus épül ki a gazdaságtól a politika felé, ezt biztosító érdekcsoportosulások, politikai akarat- és szerveződési keretek, szervezetek formájában. Megvalósul a politika erős önállósulása és emancipálódása a gazdaság alól, de úgy, hogy a politikai szféra autonóm működése nem zavarhatja a gazdaság működését. (A klasszikus kapitalizmus kora.)
2. A politika erős dominanciája egyirányú közvetítésekkel
A politikai szféra primátusa érvényesül, a gazdaság autonóm funkcionálása lényegében megszűnik, csak a politikai akaratot közvetítő mechanizmusok épülnek ki, ez lényegében a szocialista tervutasításos gazdálkodási szisztéma. A gazdaságból a politikai rendszerbe átmenő érdek- és politikai-akarati közvetítő mechanizmusok, a gazdasági autonómia politikai garanciái hiányoznak. Legkifejlettebb formája a hadikommunizmus, de idetartozik a tervgazdaságon alapuló szocialista politikai irányítás és gazdálkodás rendszere is.
3. A gazdaság dominanciája kétirányú közvetítő mechanizmusok mellett
A kétirányú közvetítő mechanizmus révén kölcsönösen korlátozza a politika és a gazdaság egymás autonómiáját. A kétirányú közvetítő mechanizmusok (a gazdaságból a politikai rendszer, s a politikai rendszerből a gazdaság felé) egyszerre biztosítják a két létszféra autonómiáját és egymás kölcsönös meghatározottságát. A politikai döntések a közvetítések révén gazdasági mozgásokká változnak, és a gazdasági alapú érdektörekvések politikai konfliktusok formájában közvetítődnek a politikai szféra felé. A politikai konfliktusok gazdasági harmonizációja és a gazdasági konfliktusok politikai harmonizációja a kétirányú közvetítés révén a gazdaság dominanciája mellett valósul meg. (A legfejlettebb kapitalista társadalmak gazdasági és politikai rendszerének összekapcsolódása.)
4. A politika dominanciája, fokozatosan kifejlődő kétirányú közvetítő mechanizmusokkal a gazdaság és a politika között
Ez a politikai tevékenység fokozatos visszaszorulását jelenti saját érvényes működési területére, egyúttal a gazdaság fokozatos emancipálódását a politika alól. A gazdasági érdektörekvések politikai akarattá válását biztosító demokratikus közvetítő mechanizmusok és intézmények épülnek ki a gazdaság felől a politika felé, ami egyúttal biztosíték a gazdaság relatív autonómiájának megőrzésére. A politika felől a gazdaság felé a politikai akaratot közvetítő mechanizmus megmarad, és ez történelmi távlatokban egyre határozottabban biztosítja a politikai akaratképzés keretében kialakult döntések érvényesülését a gazdaságban. Ez a folyamat és társadalomszervezés az „átmenet” időszakára jellemző az 1990-es évek elején. Az „átmenet” lényege: a diktatúrából és a túlállamosított gazdaságból a demokrácián és a piaci gazdálkodáson alapuló társadalomba való átmenet, közelítve a 3. pontban jelölt társadalmi berendezkedéshez.
A társadalmi alrendszerek totalitásán belül a két legjelentősebb alrendszer konkrét történeti összekapcsolódása rendkívül változatos típusokban valósul meg. A gazdaság és a politika konkrét összekapcsolódási módja társadalmi rendszerenként eltér, bár egy-egy társadalmi rendszeren belül is változatos formákban valósulhat meg, sőt a fejlődés egyes szakaszaiban is átalakul összekapcsolódásuk módja. Egy-egy társadalmi rendszeren belül megállapítható a tipikus, a formációra jellemző összekapcsolódási mód. Ezért helyesebb társadalmi-gazdasági-politikai rendszerekről vagy formációkról beszélni. A formációspecifikus jegyeket – a tulajdoni, a munkamegosztási és a rétegviszonyok mellett – ki kell egészítenünk nemcsak
a politikai-hatalmi viszonyokkal, de a gazdaság és a politika összekapcsolódási módjának ismérveivel is. Különösen fontos ez akkor, ha az adott társadalmi-gazdasági-politikai rendszerben a politika konkrét túlsúlyossága, dominanciája érvényesül. Így pl. a szocializmus társadalmi berendezkedése teljesen érthetetlen a politikai berendezkedés nélkül, mivel a gazdasági rendszer és struktúra maga is politikai meghatározottságú.
Az egyes gazdasági-politikai-társadalmi formációkat és rendszereket a következőképpen jellemezhetjük:
Az ősközösség jellemzője, hogy a politikai szféra még nem alakult ki, elkülönült közhatalom nincs, így semmiféle kapcsolatot nem találunk a gazdaság és politikai rendszer között. Az erkölcsi, a vallási viszonyok egymást áthatva funkcionálnak a társadalmi reprodukciós folyamatokban, a rokonsági, a termelési, a gazdasági és a vallási-ideológiai viszonyokkal összefonódva közvetlenül termelési funkciókat töltenek be.
Az ősközösségből való kifejlődés többféle útja-módja ismeretes, és nincs egyetemesen érvényes fejlődési vonal. Vannak, akik a feudalizmust, mások a kapitalizmust, megint mások a szocializmust tartják olyan egyetemes társadalmi formációnak, amelyen keresztülmegy minden, a civilizáció felé haladó társadalom. A „germán út” bejárásával egyes társadalmak közvetlenül a feudalizmusba jutottak el az ősközösségből. Más társadalmak fejlődési útja az „ázsiai államdespotizmuson” keresztül vezetett a feudalizmusba, vagy a rabszolgatartó társadalmon keresztül jutottak el oda. Az
„antik rabszolgatartó” út összekötő fejlődési irány volt sok társadalom számára az ősközösség és a feudalizmus között.
A társadalmak fejlődésének ezt a sokféle útját azért érdemes feleleveníteni, mert a gazdaság és a politika viszonya, összekapcsolódási módja és főleg ezek történelmi egymásutánja rendkívül változatos társadalomfejlődési utakat, módokat mutat fel. Nincs tehát egyetemes fejlődési út a gazdaság és a politika átalakuló viszonyában.
Az ősközösségből a civilizáció felé az „ázsiai államdespotizmuson” keresztül fejlődő társadalmakban sajátosan alakult a gazdaság és a politika viszonya. A társadalmi összprodukció folyamatában elkülönült, önállósult funkcióval rendelkező politikai szféra nem alakult ki. Ez nem azt jelenti, hogy politikai intézmények és kapcsolatok nem jöttek létre, hanem azt, hogy a politikai intézmények és kapcsolatok egybefonódtak a vallási, a termelési, a rokonsági intézményekkel és folyamatokkal. Ezért nem találunk stabilizálódott és határozott politikai struktúrát ebben a formációban. A gazdaság és a politika viszonya itt nem jelenik meg relatíve elkülönült létszférák viszonyaként, elkülöníthető funkciókkal és közvetítésekkel. A politikai szféra és intézményei a rokonsági-területi viszonyokkal összemosódottan, egymásba csúszva, a termelési-gazdasági viszonyokba zártan funkcionálnak. Ilyen értelemben jellemezhetjük az „ázsiai államdespotizmust” a gazdaság és a politika viszonya kapcsán úgy, hogy ebben a formációban a gazdaság és a politika lényegileg funkcionálisan nincs szétválasztva, és a gazdaságba zárt politika felett a gazdaság egyértelmű dominanciája érvényesül.
A társadalomfejlődés „antik” útja során emancipálódott először a gazdaság alól a politika, önálló funkciója révén a politikai szféra levált a gazdaságról.
Ez az emberiség történetében az első fejlődési szakasz, amelyben határozottan elvált egymástól a gazdasági és a politikai szféra, és amelyben a politika dominanciája érvényesült. Az emberiség egészének fejlődéséhez viszonyítva ez azonban nagyon szűk területen és viszonylag rövid időn keresztül érvényesült, de hatása az emberiség fejlődésére rendkívül jelentős volt.
A rabszolgatartó formációt követő vagy az ősközösségből közvetlenül a feudalizmusba torkolló társadalmak fejlődési szakasza az ún. „germán út”, amelyben a politika és a gazdaság sajátos viszonya alakult ki. Ezt röviden úgy jellemezhetjük, hogy a magánszféra, a gazdaság közvetlenül politikai jellegű, és a politikai szféra közvetlenül
„magán-” és gazdasági jellemzőkkel bír. A politika és a gazdaság funkcionálisan relatíve elkülönül ugyan, de a jobbágy, a hűbérbirtok, az iparos korporáció, a tudós korporáció stb., a tulajdon, a kereskedelem, a társadalom, az ember viszonyai politikai jellegűek voltak, a magánszféra egésze
politikai jellegű. A politika és a gazdaság közvetítések nélkül, közvetlenül és együtt határozták meg az egyének és rendek gazdasági és politikai státusát, jogállását, a társadalmi kapcsolatok rendszerét. A gazdasági és a politikai mozzanat direkt és közvetítések nélküli egysége, együttessége a gazdaság dominanciája mellett valósult meg.
A polgári forradalmak után a politika és a gazdaság kapcsolatának legfontosabb jellemzője a két létszféra funkcionális szétválása, mindkét szféra erős autonómiájának érvényesülése. A gazdaság autonómiáját a politikai beavatkozás elé állított erős korlátok biztosították, és fordítva, a politika autonómiáját a gazdaságtól való függetlenedése. A két létszféra autonómiáját és elválasztását biztosító intézmények egyúttal a közvetítést megvalósító mechanizmusok is köztük. A gazdaság autonómiáját politikai és jogi intézmények biztosították (a szabad gazdasági verseny, a szerződési szabadság, a tulajdonszerzés és -felhasználás szabadsága és korlátlansága stb.). A politikai szféra autonómiáját a gazdaságtól való függetlenítés biztosította. Ahhoz azonban, hogy a gazdaság dominanciája a politika felett egyértelmű maradjon és ne veszélyeztesse semmi, hatékony közvetítő intézményekre volt szükség a gazdaság felől a politika felé. Olyan hatékony közvetítőkre, amelyek biztosították egyrészt azt, hogy a politika ne tudjon a gazdaságba beavatkozni (a politikai beavatkozás tilalma a gazdasági folyamatokba), másrészt viszonylagos megrázkódtatás nélkül tudja közvetíteni a gazdasági érdekkonfliktusokat a politika felé, azért, hogy azokat politikailag hatékonyan kezelve, leszerelve-harmonizálva elsődlegesen gazdasági és csak másodlagosan politikai stabilitást biztosítson. A gazdaság és a politika között kialakult közvetítők (politikai pártok, választási eljárások, politikai testületek, az állami érdek-képviseletek, az autonóm helyi szervek, a politikai akaratképzés szervei, intézményei és eljárásai, a „nyilvános okoskodás”és a közvélemény stb.) lényegileg egyirányú hatásuk ellenére is a politikai demokrácia intézményeinek a kialakulását biztosították. Ennek az egyirányú közvetítő mechanizmusnak a kialakulása siettette annak a társadalmi igénynek az egyre határozottabb megfogalmazását, amely követelte a gazdaságba való beavatkozást, a politika intervencióját a gazdaságba, most már nemcsak gazdasági, de a szociális és a politikai stabilitás érdekében is.
A demokratikus politikai közvetítő intézmények, az érdek- és akaratképző eljárások és szervezetek, a politika gazdasági intervenciója révén nem csupán a politikai szféra, hanem a gazdasági szféra számára is továbblépési lehetőséget teremtettek. A gazdaság és a politika viszonyára konkretizálva, ez egyet jelentett a politika felől a gazdaság felé kiépített közvetítő mechanizmusok megjelenésével. Idetartoznak a monopóliumellenes törvényektől kezdve, a bér- és szociális intézkedések, a tőkeakkumuláció korlátozása, a versenykorlátozás tilalma, a tarifa- és kollektív szerződések, a tervgazdálkodás bevezetése, az állami tulajdon növekedése, a gazdálkodó állam megjelenése (amiről kiderült, hogy nem feltétlenül a legtehetségtelenebb gazdálkodó, ahogyan azt J. St. Mill állította) stb. A politika felől a gazdaság felé kialakuló közvetítések nem szorították ki a korábbi közvetítő mechanizmusokat. A gazdaság és a politika között kialakult kétirányú közvetítő mechanizmusok biztosítják azonban továbbra is a gazdaság dominanciáját. A politikai rendszer hatása fokozatosan kezd erősödni, de a közvetítő mechanizmusok továbbra is biztosítják azt, hogy mindkét létszféra megőrizze viszonylag nagyfokú autonómiáját, a politikában a politikai, a gazdaságban pedig a gazdasági törvényszerűségek és ésszerűségek érvényesülhessenek. A politika nem hatja át direkt módon a gazdasági szférát. Ahhoz, hogy a gazdaságban politikai és a politikában gazdasági törekvések érvényesülhessenek, a közvetítő mechanizmusok láncolatán kell lebontódniuk, átalakulniuk a befolyásolni kívánt létszféra törvényszerűségei és ésszerűségei alapján.
A politikai létszféra legerőteljesebb dominanciája, túlsúlyos meghatározó szerepe a gazdaság felett a diktatórikus szocializmusokban valósult meg.
A két létszféra viszonyában a politikai rendszer meghatározó szerepe egyértelműen érvényesült. Ezt az érvényesülést a politika felől a gazdaság felé kiépített bonyolult és erős közvetítő mechanizmus – a politikai elhatározásokat közvetítő tervgazdálkodás mechanizmusa – biztosította. A szocialista társadalmak fejlődésének – különösen kezdeti időszakában – jellemző vonása volt nemcsak az erősen átpolitizált gazdaság, de a többi létszféra erős átpolitizálása is. A politika erős dominanciája a politikai tevékenység és irányítás túlzottan extenzív kiterjedéséhez vezetett. Politikai megítélés
tárgyává váltak olyan jelenségek is, amelyeket nem lehetett hatékonyan politikai eszközökkel befolyásolni (öltözködés, divat, tudati beidegződések, kulturális szokások és értékek stb.).
A politikai szféra törvényszerűségei érvényesültek a gazdasági szférában. A gazdaság „politikába zártan” működött. A gazdasági ésszerűség, a gazdasági törvényszerűségek és megfontolások nem érvényesülhettek. Az érdektörekvéseket közvetítő mechanizmusok fokozatos kiépülése a politikai rendszer felé a gazdasági viszonyokban keletkező érdekkonfliktusokat politikailag kezelhetővé tette, és egyúttal biztosította, illetve növelte a gazdasági szféra relatív önállóságát. Ezt jól mutatja azoknak a gazdasági törvényszerűségeknek a listája (értéktörvény, értékarányos ár, a hitelek gazdaságszervező funkciója, a hitel- és pénzintézetek gazdálkodó tevékenysége a közhatalmi elosztó funkciójukkal szemben, a kereskedelmi ésszerűségek érvényesítése, a fogyasztói igényekhez igazodó termelési szerkezet, a gazdasági verseny, a differenciált bérezés stb.), amelyeket a szocializmus utolsó két évtizedében a magyarországi reformok során „rehabilitáltak”. A magyarországi reformok során egyre inkább felismerték, hogy a politikai rendszer túldetermináló szerepét meg kell szüntetni, a különböző létszférák törvényszerűségeinek érvényesüléséhez mozgásteret kell biztosítani. Elfogadták, hogy a gazdaság és a politikai rendszer között ki kell építeni a gazdaságból a politikai rendszerbe való hatékony átmenetet biztosító közvetítő mechanizmusokat (érdek- és politikai tagoltságot közvetítő intézményeket, érdekintegráló politikai fórumokat, akaratképző és érvényesítő szervezeteket és eljárásokat stb.). A modern társadalmi berendezkedést, amely a létszférák és alrendszerek funkcionális szétválásán alapul, az 1987 után kibontakozó átmenet valósította meg.
Röviden áttekintve a gazdaság és a politika viszonyát a társadalomfejlődés különböző szakaszaiban és formációiban, láthattuk, hogy milyen sokféle változatban, összekapcsolódási formában valósult meg a kapcsolat a politika és a gazdaság között.
A gazdasági rendszer történetileg konkrét lehetőség- és mozgásteret határoz meg a politikai döntések és akaratok számára. Ezen a mozgástéren belül a konkrét alternatívák közötti választás a politikai rendszer funkciója. A választás érdekek által meghatározott, és a konkrét hatalmi erőkonstellációk függvénye. A választott politikai alternatíva alakítja a gazdasági viszonyokat, és e funkciója révén érvényesül a politikai rendszer funkcionális meghatározó szerepe a gazdasággal szemben. A politikai döntések révén átalakított gazdasági rendszer átalakítja a politikai szféra mozgásterét, új és új politikai döntések meghozatalát igényelve.