A politikai ideológiák lényegüket tekintve: tudományosan megalapozott politikai eszmék. Az ideológia szó megalkotása a francia Antoine Destutt de Tracy nevéhez fűződik, aki 1796 áprilisában tartott egyik előadásában használta és magyarázta meg az új szóösszetétel lényegét. Az új kifejezés megalkotója a görög „idea” (amely eszmét, nézetet jelent) és a „logosz” (ami tudományt jelent) egybekapcsolt új szóösszetétellel a „tudományosan megalapozott eszméket” vagy másképpen kifejezve az „eszmék tudományát” kívánta jelölni.
Az „új tudományt”, az „eszmék tudományát” meg kell szabadítani a babonáktól, az idoloktól (Bacon), a hamis fogalmaktól, téveszméktől.
A „tudományosan megalapozott eszmék”, az ideológiák évszázadok óta „uralják”, meghatározzák a politika világát. Erejükre és hatásukra utalva Edmund Burke nevezte „felfegyverzett eszméknek” is az ideológiákat. Németh László 1943-ban a Szárszón elmondott beszédében arra utalt, hogy a fajelméleti alapokon nyugvó és szociális demagógiával átitatott magyarországi fasiszta szocializmus ideológiájának, a „század vad alanyá”-nak nincs mentsége, mivel „…ha az indulat vérengzik, annak még megvan a mentsége: a teóriának nincs”. A XX. század sok tekintetben a „vérengző eszmék”, „a vérengző teóriák”, a „felfegyverzett eszmék” évszázada volt.
A nagy ideológiák, az uralkodóvá vált eszmék kialakulásának időszaka a XIX. és a XX. század. A tudományra hivatkozó ideológusok és műveik fokozatosan váltak a politikai versengés és harc meghatározó elemeivé. Kritikai és programadó funkciójuk révén az ideológiák mozgósító ereje rendkívülivé vált. Országokra és birodalmakra kiterjedő integráló erejük történelmileg hosszú távra is érvényesült. A különféle nacionalizmusok, a totalitárius ideológiák és hatalmi rendszerek (nemzeti szocializmusok, fasizmusok, kommunista rendszerek stb.) és a különböző demokráciaideológiák és demokratikus politikai rendszerek harca a XX. század egészének történelmét alapvetően meghatározták.
A politikai ideológiák tudományosan megalapozott és koherens (logikusan összefüggő, egymásra épülő) nézetek és eszmék összessége, amelyek egy-egy politikai akaratot, célkitűzéseket támasztanak alá.
Az ideológiák alapvetően különböznek és eltérnek a politika világának törvényszerűségeit feltáró politikatudományoktól és a politikai filozófiától, a
„megismerő és magyarázó tudattól”. A politikatudománynak megismerő funkciója van, s nem aktivizáló, meghatározott politikai cselekvésre ösztönző szerepe. A politikai ideológia mint sajátos „tudatforma” ugyanakkor több, mint a puszta propaganda, politikai célok, a választási kampányokban szavazatszerzés céljából megfogalmazott ígéretek sora.
Ideológiamagyarázatok és típusok
Az ideológiának számtalan definíciója született. Daniel Bell Az ideológia vége című könyvében több mint félszáz ideológiadefiníciót gyűjtött össze.
A definíciókban vannak közös fogalmi elemek.
Az ideológiák legfontosabb közös elemei és összetevői:
• Az ideológiák cselekvésre ösztönző eszmerendszerek (Martin Seliger).
• Az ideológiák a komplex, átfogó eszméket leegyszerűsítik abból a célból, hogy cselekvésre ösztönözzenek, bizonyos politikai célok elérése érdekében.
• Az ideológiák bemutatják, leírják, közérthető formában elmagyarázzák, igazolják egy politikai szervezet cselekvésének célkitűzéseit, ami a társadalmi berendezkedés megőrzésére, módosítására vagy „teljes eltörlésére is” irányulhat (Max J. Skidmore).
• Az ideológiák – mivel valamely társadalmi réteg, osztály, politikai csoport sajátos szemléletmódját tükrözik, s az adott réteg, osztály, csoport érdekei által meghatározottak – érdekkötöttségük miatt a „hamis tudat” megnyilvánulásai (Karl Marx). A burzsoázia osztályérdekei által meghatározott ideológiák „hamis tudat”-jellegétől különbözik a „proletariátus ideológiája”, mivel azt a „tudományos szocializmus” tételei és filozófiailag megalapozott magyarázatai támasztják alá, továbbá mivel a proletariátus osztályérdekei – történelmi távlatokban – egybeesnek az egész emberiség érdekeivel. A burzsoázia „hamis tudatként” megjelenő ideológiája és a munkásosztálynak a „tudományos szocializmuson” alapuló adekvát, igaz ideológiája két, egymással antagonisztikusan szemben álló osztály cselekvésre ösztönző eszmerendszere. A burzsoázia ideológiája a burzsoázia érdekeinek érvényesülését szolgálja, míg a munkásosztály „tudományos szocializmuson” alapuló ideológiája az egész emberiség érdekeit szolgálja.
• Az ellenideológiák (pl. az osztályideológiák, a faji ideológiák, a nacionalista ideológiák) a velük kibékíthetetlenül szemben álló csoportok, osztályok ideológiájára adnak válaszokat, eltérő magyarázatot a társadalmi, történelmi folyamatokra és a megváltoztatásukra vonatkozó célkitűzésekre.
Alapvetően kritikai ideológiák.
• Karl Mannheim (Ideológia és utópia. 1929) megkülönbözteti az ideológiát az utópiától. Míg az ideológia a fennálló társadalom magyarázatát adja és a fennálló rendet védelmezi, addig az utópia a jövőbe tekint, és a létező rend jogosságát kérdőjelezi meg.
• Az ideológiák vonatkozásában – a jelen, a fennálló rend magyarázata és a jövőre irányultság tartalma alapján – többen használják az
„állapotideológiák” és a „programideológiák” vagy „jövőideológiák” megkülönböztetést (Szabó Miklós, 1978).
Daniel Bell Az ideológia vége című könyvében az 1960-as években az ideológiai gondolkodás eltűnését vélelmezte a jóléti társadalmakban, amelyekben az osztályellentétek „megszelídültek”, és amelyekben a választási programok vették át a szavazók politikai aktivizálásának a szerepét.
Az érzelmek és a szenvedélyek által meghatározott ideológiák kora lejárt, állították, az ideológiák elveszítették a rendszerkritikai funkciójukat. A jóléti társadalmakban a tömeglojalitás megszerzése (Claus Offe), a „tömegfogyasztás által egydimenzióssá” tett ember fogyasztásorientáltsága megszüntette az ideológiai magyarázatok iránti igényt és ezzel az ideológiák társadalomkritikai funkcióját. Ezt a rendszerkritikai funkciót a fogyasztói társadalmon kívül rekedt csoportok és rétegek látják csak el (Herbert Marcuse).
Az ideológia elméleti megragadására irányuló törekvések eltérő fogalmi apparátusokat hoznak létre, bármelyik társadalmi jelenség kutatásáról van szó, de a vizsgált tárgy határait illetően a különböző megközelítések több-kevesebb eltéréssel megegyeznek. Az ideológiára vonatkozó kutatásokban ezzel szemben még ez a minimális konszenzus sem jött létre. A megközelítések egyik pólusán találhatók kiindulópontja az ideológia
lokalizálhatatlansága. Ebbe éppúgy beletartozik a Marxot tudásszociológia felé radikalizáló Karl Mannheim „totális” ideológiafogalma, mint Louis Althusser „pánideológia”-felfogása, aki a családot, iskolát stb. is mint „ideológiai államapparátusokat” értelmezi (Althusser, 1974).
Ezzel polárisan szemben áll az ideológiát zárt alrendszerként értelmező megközelítés, amely az ideológia teljesítményeit éppolyan specifikálhatónak tartja, mint pl. a jogét, tudományét, gazdaságét. Legtisztábban ezt Niklas Luhmann fogalmazta meg, de idetartozik a funkcionalizmus felől megközelítő legtöbb elmélet is. E két végpólus közötti skálán a legnagyobb szóródás található, és anélkül, hogy ezekre kitérnénk, csak jelezzük, a többségi megközelítés az ideológia valamilyenfajta lokalizálásán nyugszik, még ha elismerik is egy sor társadalmi szféra (jog, tudomány) ideológiai implikációit.
Kiindulópontként ez utóbbit fogadjuk el. Lokalizálható az ideológiai szféra, illetve a modernizáció előrehaladásával fokozatosan lokalizálódik.
A ,,pánideológia” megközelítése elsikkasztja azokat a különbségeket, amelyek a tudomány, jog, közigazgatás stb., illetve a tényleges ideológiai szféra működése és teljesítményei között fennállnak, és mivel a magas szintű társadalmi reprodukció épp e szférák elkülönülésén nyugszik, ez a megközelítés a modern társadalmi lét egészének félreértését vonja maga után.
A modern ideológiák két irányban fejtik ki hatásukat. Egyrészt az egyes egyének számára koherens tablóban fogják össze a társadalomra és a világra vonatkozó ismereteket, beillesztve az egyént a felvázolt struktúrákba, és ezzel biztosítják az egyén identitásának stabilitását. Illetve idetartozik még, hogy a felvázolt világképből következő cselekvési és értékelési elveket kodifikálják, mellékelik az ideológiák. (Alvin Gouldner az ideológiák két aspektusának nevezi a „mi van?”-ra választ adó „report”-ot és az ebből következő „mit kell tennem?”, „command” dimenziót. Gouldner, 1976, 95.) Az ideológiák másik hatásiránya a modern társadalmakban mind nagyobb szerepet játszó állami-politikai akaratképzés felé szerveződik. Egyrészt jelenti ez a társadalom egészében felmerülő és állami döntéseket kiváltó problémákra határozott válaszok adását, másrészt a fönnálló politikai rendszer struktúrájának vagy esetleg ehhez képest alternatívát jelentő más megoldásoknak az igazolását, legitimálását a társadalom tagjai előtt. Az ideológia e két irányban eltérő mechanizmusokon keresztül valósítja meg funkcióit, illetve az egyes társadalmi szféráknak a modernizáció előrehaladásával végbemenő funkcionális elkülönülése különbözőképpen érinti az egyes funkciókban részt vevő mechanizmusok szerveződését.
A nyugat-európai és az észak-amerikai társadalmakra megjósolt ideológiák alkonyát az ideológiák megújulása és előtérbe kerülése váltotta fel az 1970-es és 1980-as években.
Megreformált ideológiákként jelentek meg a neokonzervatív (neokon), az új jobboldali (New Right) és az új baloldali (New Left) ideológiák.
A neokonzervatív ideológiák virágzása Angliában Margaret Thatcher miniszterelnöksége, az Egyesült Államokban pedig Ronald Reagen elnökké választásának idejére esik a múlt század 70-es, 80-as éveiben. A szabadpiac mellett erősen elkötelezett, az állam gazdasági szerepvállalását csökkentő, a hagyományos értékek (család, vallás, tradíciók) felerősítését hirdető neokon ideológiákat sikeres politikai-kormányzati rendszerek erősítették fel.
Anthony Giddens a szociáldemokrácia ideológiájának és politikájának a megújulását készítette elő és propagálta A harmadik út (A. Giddens, 1999) című írásában. Angliában ez az időszak Tony Blair többciklusú miniszterelnökségéhez köthető.
Samuel P. Huntington szerint a XXI. század elején, de még inkább a jövőben az egymással versengő és a közülük „választott ideológiák” versengését a „beleszületett ideológiák”, az eltérő kultúrák és civilizációk harca fogja felváltani. (A kereszténység, az iszlám, a keleti kultúrák harca.)