Bánáti János
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2013 elején kezdte meg egy új büntetőeljárási törvény előkészítését, amelynek keretében a kodifikációs bizott-ság elnöki tisztére felkérték Erdei Árpád professzor urat, és tagjai közé jelölték – mások mellett – Belovics Ervin legfőbbügyész-helyettes urat, és személyemet.
A kodifikációs bizottság elkészítette az új büntetőeljárási törvény koncepció-ját, amelyet a minisztérium 2013. október 15-én nyilvánosságra hozott.
A koncepciónak írásom témája szempontjából legfontosabb alapvetése az alábbiakban foglalható össze: a büntetőeljárás gyorsítása, hatékonyságának növelése továbbra is meghatározó eleme kell hogy legyen a jogalkotásnak, azonban a gyorsítás érdekében történő esetleges egyszerűsítés nem vezethet az eljárási elvek és garanciák csorbításához.
E mellett a koncepció a nyomozás és tárgyalás egymáshoz való viszonyának alapvető átrendezését is javasolja, leszögezve, hogy: „A védő eljárása a nyo-mozásban különösen fontossá válik, ezért a törvénynek a lehető legszélesebb jogosítványokat kell biztosítania a védő számára az eljárási cselekményeknél történő részvételre, az iratok megismerésére, indítványtételre, és a terhelttel való kommunikációra, még annak kihallgatása során is.”
A benyújtott törvényjavaslat rendelkezéseit vizsgálva azonban már elöljáró-ban leszögezhetem, hogy nem sikerült e két elvet maradéktalanul megvalósí-tani, mert álláspontom szerint néhány új szabály a védekezési jog korlátozását okozza, és nem észlelhető a nyomozás során a „legszélesebb jogosítványok”
biztosítása a védőnek.
A 2014. évi kormányalakítást követően az igazságügy-miniszter a jogalkotási folyamat irányítására kinevezte Miskolczi Barna miniszteri biztost, valamint létrehozta a Kodifikációs Tanácsadó Testületet és egy külön Szakértői Testületet, amelyek bevonásával 2015 januárjában elkészült az új büntetőeljárási törvény szabályozási elveiről szóló előterjesztés a kormány részére.
Ebben ismételten kiemelték, hogy az új büntetőeljárási kódex szabályozási elvei közül a legfontosabbak: a hatékonyság, gyorsaság, egyszerűség, korsze-rűség, koherencia és célszerűség. Az előterjesztés is leszögezte azonban, hogy mindezek érvényre juttatása nem járhat az eljárási garanciák sérelmével.
A szöveg további részeinek elemzése azonban – védői szempontból – már adhatott okot aggodalomra, hiszen olyan megállapítást is tartalmazott, mint például: „Az elméleti elveknek a gyakorlati élettől távol álló, öncélú követé-sét elkerülve a kodifikáció az új büntetőeljárási törvény alapjait a szükséges garanciákkal védett, egyúttal a hatékonyság irányába mutató egyszerűség és alkalmazhatóság irányelveire figyelemmel fekteti le.”
Nem sok jóval biztatta a védőket az a határozott megfogalmazás, amely haté-kony fellépést sürgetett a visszaélésszerű joggyakorlással szemben, ezek közül kiemelve az eljárások indokolatlan elhúzásának veszélyét. Természetesen egyet kell értenünk azzal a jogalkotói akarattal, amely egyensúlyt kíván létrehozni a terhelti alkotmányos jogok védelme és a büntető igazságszolgáltatás hatékony működése iránti társadalmi elvárások között, azonban nyilvánvalóan fennáll a veszélye annak, hogyha a jogalkotás elsősorban az eljárások indokolatlan elhúzásának visszaszorítása igényét hangsúlyozza, akkor ezt elsősorban a védekezési jog csorbításával kívánja elérni, noha tényadatokkal nem támaszt-hatók alá azon nézetek, amelyek a védői munkában látják a büntetőeljárások szükségtelen elhúzódásának fő okát. Nem vitatva, hogy esetenként lehet ilyen jellegű kifogásolható magatartással találkozni, a tárgybani felmérések egyér-telműen igazolták, hogy védői mulasztásra, szándékos jogellenes magatartásra elenyésző számban vezethető vissza eljárás elhúzódása.
Értelemszerűen tehát az olyan megállapításokkal értek egyet, amelyek sze-rint: „A védelem szabadsága rend szerint éppen nincs ellentétben a jó és helyes igazságszolgáltatással, sőt ellenkezőleg, azt elősegíti, midőn ellensúlyozza a vádnak egyoldalúságát.”1
Ugyanezt az elvet vallja a magyar büntetőeljárási jog tudományának kiemel-kedő képviselője, Király Tibor akadémikus: „Soha nem a védőtől kell félteni a büntetőeljárást, a védő közreműködése sokkal inkább elősegíti, mint gátolja a jogszerű eljárást, az igazságos ítéletet.”2
1 A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk indokolása.
2 Király Tibor: A védelem és a védő a büntető ügyekben. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1962.
Megújuló büntetőeljárás, újszerű védői feladatok 159
Tanulmányomban a fentiek szem előtt tartásával elemzem a kézirat nyomdá-ba adásakor még el nem fogadott törvényjavaslatnak (a továbbiaknyomdá-ban: javaslat) a védői munkára vonatkozó egyes új rendelkezéseit.
I.
A terhelt védekezési jogának, a tisztességes eljárás fontosságának hangsúlyozá-sára kell következtetni abból, hogy az alapvető rendelkezések között a legelső három szakaszban az ártatlanság vélelme, az alapvető jogok védelme és a véde-lem joga került szabályozásra.
Mindez megfelel a fent idézett jogtörténeti, tudományos elveknek. A kérdés csak az, hogy a javaslat egyes rendelkezései mennyiben fedik ezeket az elveket.
II.
A védői munkára, a védő jogaira és kötelességeire alapvető kihatással van a terhelti jogosítvány köre, hiszen a védő a terhelti jogokat teljeskörűen gyako-rolhatja. Ebből a szempontból is nagy jelentőséggel bír, hogy a javaslat 39. § (1) bekezdés j) pontja egyértelműsíti, hogy a terheltnek – az e törvényben meghatá-rozott kivételekkel – jogában áll teljes terjedelmében megismerni az ügy iratait.
A gyakorlatban sok vitára adott okot, hogy a hatályos Be. az iratmegismerési joggal kapcsolatban a terheltet „érintő” fordulatot használja. Ez a megfogal-mazás nagyon gyakran még tárgyalási szakban is alkalmas volt arra, hogy korlátozza a teljes irat megismerése tekintetében a vádlotti-védői jogokat.
Álláspontom szerint egyébként egy büntetőügyben minden, az ügyhöz tartozó irat érinti a vádlottat, függetlenül attól, hogy egy terhelttársi vagy tanú-vallomás nem a vádlott cselekvőségét érinti közvetlenül. Nyilvánvaló ugyanis, hogy például döntő jelentősége lehet annak, ha az ügy iratai között – akár a terheltet közvetlenül nem érintő részében is – olyan adat lelhető fel, amely a vád szempontjából fontos tanú szavahihetőségét megkérdőjelezi.
Ezért a megismerési jog nem szeletelhető, annak az irat minden részére kell vonatkoznia.
III.
Természetesen a javaslat továbbra is abból indul ki, hogy a védő a büntetőeljárás önálló alanya, ezért a védő feladatait meghatározó jogokat és kötelezettségeket önállóan határozza meg, miközben utal arra, hogy a védő önálló jogosítványai mellett a terhelt jogait is teljeskörűen gyakorolhatja.
Újonnan kerül azonban megfogalmazásra, hogy a védő úgy köteles gyakorol-ni a jogait és teljesítegyakorol-ni a kötelezettségeit, hogy azzal a büntetőeljárás időszerű lefolytatását ne akadályozza.
A javaslat szövegében írt akadályozási tiltással szemben az indokolás még tovább megy, és elvárható védői feladatnak tekinti, hogy segítse a büntetőeljárás időszerű lefolytatását. Meggyőződésem, hogy e kötelezettség kizárólag a védői alapfeladat keretei között értendő és értékelhető. A védőt ugyanis a törvény – az egyoldalúságot biztosítva – arra kötelezi, hogy a törvényes védekezési eszközt és módot a terhelt érdekében használjon fel kellő időben [javaslat, 42. § (4) bek.
b) pont].
A helyes értelmezés tehát álláspontom szerint kizárólag az lehet, hogy a kellő időt minden esetben a terhelt érdekének szemszögéből kell vizsgálni.
Ebből következően az esetek jelentős részében csak az eljárás menete döntheti el, hogy védői indítvány előterjesztésre kerüljön-e. Ennek az elvnek különös jelentősége lesz, ha az Országgyűlés változatlan formában fogadja el a beter-jesztett törvényjavaslatot és hatályba lépnek a tárgyalási szakban a bizonyítási indítványok előterjesztésének új szabályai. (Erre a kérdéskörre írásom későbbi részében visszatérek.)
IV.
Miközben a javaslat természetesen továbbra is a meghatalmazott védő elsőbb-ségét hangsúlyozva szabályozza a kirendelt védő intézményét, annak szabályait teljeskörűen megújítja. Az elmúlt években többoldalú kifogás érte a kirendelé-sek elosztásának rendszerét, ezen belül azt, hogy az eljáró hatóság nemcsak a kirendelés szükségességéről dönt határozattal, hanem a kirendelés ellátására jogosult ügyvédek közül maga választhatta ki az eljáró ügyvéd személyét. Az írás keretei nem teszik lehetővé, hogy e helyütt részletezzem azokat a ma már széles körben ismert és részben elismert aggályokat, amelyek ezt a megoldást körbevették.
Megújuló büntetőeljárás, újszerű védői feladatok 161
A változást az ügyvédi kamarák bevonása jelenti, hiszen a jövőben a hatóság kizárólag a kirendelés tényéről dönt, ezt elektronikus formában jelzi az illetékes területi kamarának, és a javaslat a köztestület feladatává teszi, hogy egy lénye-gében automatikus, az eljárási cselekmények időszerű lefolyását, az arányos munkateher-elosztást is biztosító informatikai rendszert működtessen.
A kirendelt védő jogai és kötelességei fő vonalakban érintetlenül maradnak, azonban törvényi szinten kerülne szabályozásra kötelezettségként, hogy ha az eljárásba a kirendelt védő helyébe meghatalmazott védő lép, akkor egyrészről erről a tényről a meghatalmazott védő köteles haladéktalanul tájékoztatni a korábban eljáró kirendelt védőt, aki viszont ugyancsak haladéktalanul köteles minden olyan adatot közölni, és minden rendelkezésére álló olyan ügyiratot átadni, amely felhasználható a védelem ellátásához.
E rendelkezés kapcsán jegyzem meg, hogy az új büntetőeljárási törvény – a hatályoshoz hasonlóan – a védelmet, ezen belül a meghatalmazott védőt egysé-ges jogintézményként kezeli, és általában nem tartalmaz rendelkezéseket arra az esetre, ha a meghatalmazott védő személye változik. Ennek a szemléletnek a következménye, hogy az előzőekben írtakkal szemben nincs arra vonatkozó rendelkezés, hogy az ügybe újonnan „belépő” meghatalmazott védőnek köte-lessége tájékoztatni erről a tényről a korábban eljáró meghatalmazott védőt, aki – hasonlóan a kirendelt védőhöz – köteles lenne az iratait átadni az új védő-nek. Ezt a kötelezettséget az ügyvédi hivatás etikai szabályai között kell majd rendezni és pontosítani, megteremtve az összhangot a büntetőeljárási törvény rendelkezéseivel.
V.
A javaslat az eljárás ügyiratainak megismerése jogát új keretek között állapítja meg, amelyből kitűnően megszűnik, hogy az iratmegismerés fogalmát a másolat kiadásával azonosítjuk. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy mint a megismerés legelterjedtebb és legfontosabb formáját, a másolathoz való jogot külön nevesí-ti, és kifejezetten biztosítja a másolathoz való jogot [javaslat, 100. § (7) bek.].
Leszögezhető tehát, hogy nem teszi lehetővé azt a megoldást, hogy a hatóság a védő másolat iránti igényét mellőzve – saját választása szerint – más módon biztosítsa az ügyirat megismeréséhez való jogot.
Az ügy iratairól szólva kell említeni az ügyvédi munka terén a következő években bekövetkező legfontosabb változások, újszerű feladatok között az elektronikus kapcsolattartási kötelezettség általánossá tételét.
A polgári perrendtartást követve a büntetőeljárás is áttér a hatóságok és az eljárásban – bármilyen minőségben – részt vevő ügyvédek vonatkozásában a kötelező elektronikus kapcsolattartásra.
Az előterjesztés kiemeli és pontosan szabályozza egyrészt a benyújtó digi-talizálási és a papíralapú okirat megőrzésére irányuló kötelezettségét, másrészt megteremti annak törvényi kereteit, hogy a védő az ügyirat megismerésére vonatkozó jogát elektronikus hozzáférés útján, internetes felületen keresztül is gyakorolhassa. Ez természetesen a hatóságok mellett az ügyvédi kar számára is jelentős informatikai fejlesztési feladatokat generál.
Az „informatikai forradalom” a technikai fejlesztés mellett szemléleti válto-zásokat is szükségszerűen maga után kell hogy vonjon. Gondoljunk csak arra például, hogy az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal való védői beszélőn ezt követően nem lesz tiltható az elektronikus eszköz bevitele és használata.
A büntetőeljárás során meghozott határozatokhoz fűződő kiemelten súlyos következményekkel járó joghátrány okán különös jelentőséggel bír annak rögzítése, hogy az elektronikus kapcsolattartás szabályainak megszegésével tett jognyilatkozat hatálytalan, úgy kell tekinteni, mintha nem is létezne. Ez különösen a jogorvoslati jog gyakorlásánál járhat természetesen súlyos követ-kezményekkel, ezért a védői feladatokat ellátó ügyvédeknek az eddigieknél is körültekintőbbnek kell eljárniuk.
VI.
A nagyobb körültekintésre a terhelttel való kapcsolattartás során is szükség lesz, mert a javaslat a védő merőben új feladatává teszi a terhelt kötelezettsé-geire való figyelmeztetést, amelynek keretében a védőnek külön fel kell hívnia például a figyelmet a megjelenési kötelezettségre, a címváltozás bejelentésének kötelezettségére éppen úgy, mint a szakértői vizsgálaton való megjelenés köte-lezettségére [javaslat, 194. § (2) bek.].
Miközben a védő a hatósággal a jövőben kizárólag elektronikus kapcsolatot tart, újszerű „postás” feladatot is kap, hiszen a hagyományos módon kell teljesí-tenie a kézbesítési megbízotti feladatot. E dolgozat témájához nem kapcsolódik szorosan a vádlott tárgyalási jelenlétének újraszabályozása, mindössze arra uta-lok, hogy a jogalkotó sokkal szélesebb körben képzeli el ennek lehetőségét, de a védekezési jog garantálása okán a védő új feladatot is kap azzal, hogy a vádlott tárgyaláson való jelenléti jogáról való lemondás feltételéül szabja a védővel való rendelkezésen túl azt is, hogy a védőt megbízza a kézbesítési megbízotti
Megújuló büntetőeljárás, újszerű védői feladatok 163
feladatok ellátásával. Nyilvánvaló, hogy ennek elfogadása a védő kötelezettsé-ge, teljesítése pedig adott esetben vethet fel problémákat, ilyennek gondolom például azt is, hogy a kirendelt védői díj újraszabályozásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a kézbesítési megbízotti kötelezettség adott esetben kirendelt védőt is terhelhet.
VII.
Nehezen vitatható, hogy a büntetőügyek jelentős részében ügydöntő jelentőségű lehet a szakértői vélemény. A szakértői álláspont sok esetben a büntetőjogi alapkérdést, a bűnösség kérdését is eldönti, de a szakértő nélkülözhetetlen sok bűncselekménynél az összegszerűség meghatározásához, amelynek a minősíté-sen keresztül a büntetés kiszabására lehet jelentős kihatása.
Ismert tény másrészről az is, hogy a nyomozó hatóságot költségvetési korlá-tok és egyéb körülmények ösztönzik a szakértő személyének „speciális szem-pontú” kiválasztására, ezért alapvető garanciális jellege van a fegyveregyen-lőség elve alapján annak, hogy a védelem a váddal egyező lehetőséget kapjon szakértő kirendelésének kezdeményezésére, bevonására. Hellyel-közzel ez a helyzet állt fenn mindaddig, amíg 2011-ben nem került kiiktatásra a Be. 111. § (4) bekezdése. E törvényhely a bírósági szakaszban kötelezővé tette – a vádirat kézbesítésétől számított 15 napon belül előterjesztett – védelmi indítványra új szakértő kirendelését. A 2011. évi LXXXIX. törvény rendelkezése azonban azt a változást hozta, hogy miközben a bíróság felé megfogalmazott elvárás az ügy mielőbbi befejezése, mérlegelési jogkörébe utalták, hogy a vád által prezentált és a nyomozás során a fentiekben ismertetett körülmények között kirendelt szakértő mellé vajon kirendel-e újabb szakértőt.
A jelenleg hatályos büntetőeljárási törvény mindazonáltal azonban több lehetőséget adott arra, hogy az eljárásba a védő maga vonjon be szakértőt.
Természetesen az így elkészült szakértői vélemény bizonyítékként való felhasználását a törvény szabályozta, de a javaslat ismeretében meggyőződéssel állítom, hogy még e korlátozó szabályok is több lehetőséget biztosítottak a vé-delem számára a szakértői bizonyítás terén, mint lesz a jövőben, ha a javaslatból változatlan formában lesz törvény.
A javaslat amellett, hogy megerősíti azt az elvet, hogy a szakértő alkalmazá-sára fő szabály szerint kirendelés alapján kell hogy sor kerüljön, az indokolásban kijelenti, hogy „A szakértői bizonyítás körében a magánszakértői vélemény fel-használásának következetesebb szabályozása a Javaslat egyik hangsúlyos újítása”.
Az indokolás hangsúlyos újítást említ, álláspontom szerint ehhez hozzá kell tenni, hogy a hangsúly itt egyben szűkítést okoz, azaz a jelenleginél szűkebb körben kerülhet sor arra, hogy az eljárásban teljes értékű bizonyítékként kerül-jön bevonásra a védelmi oldalon kezdeményezett, szakértő által adott vélemény.
Álláspontomat az alábbiakkal kívánom indokolni.
A büntetőeljárások nyomozati szakában – különös tekintettel a tervezett új szabályokra – a gyanúsítotti felelősségre vonásra az esetek döntő részében már azt követően kerül sor, hogy a hatóság az eljárás tárgyát képező szakkérdések megválaszolására kirendelt szakértőt.
Márpedig az előterjesztés szerint, ha a terhelt vagy a védő indítványa olyan tény szakértő általi megvizsgálására, véleményezésére irányul, amelyet a hatóság által kirendelt szakértő korábban már megvizsgált – a büntetőeljárá-sok döntő részében ez értelemszerűen így van –, csak kivételes esetben lesz lehetőség megbízást adni magánszakértői vélemény elkészítésére. Szükséges ugyanis, hogy a megbízást megelőzően a hatóság által kirendelt szakvélemény esetleges hiányosságaira utalással a szakértőtől felvilágosítás kéressék, illetve a szakvélemény kiegészítése történjen. Csak abban az esetben kerülhet sor a magánszakértő bevonására, ha ez az eljárás nem vezet eredményre, márpedig a hatóság – lényegében szubjektív – megítélésén múlik, hogy az általa koráb-ban kirendelt szakértő véleményének kiegészítését, vagy felvilágosítás adását elegendőnek értékeli és ezáltal szükségtelennek tartja új szakértő kirendelését.
Könnyen belátható tehát, hogy rendkívül kevés esetben vezet eredményre a védelmi oldalról magánszakértő bevonásának kísérlete mindazon esetekben, amikor az eljárás korábbi szakaszában a nyomozó hatóság már mindezt meg-lépte, lévén hogy az általa kirendelt szakértő véleményét szinte soha sem fogja homályosnak, hiányosnak tartani.
A fegyverek egyenlőségének biztosítása helyett tehát a megszorítások az egyenlőtlenséget konzerválják.
Magánszakértő bevonására tulajdonképpen csak akkor lesz igazán lehetőség, ha a hatóság az ügyben nem tartotta szükségesnek hivatalból szakértő kirende-lését, és az erre vonatkozó terhelti, illetve védői indítványt is elutasítja, illetve nem az indítványban megjelölt szakértő kirendeléséről dönt.
A másik problémát ott látom, hogy a terheltet és a védőt arra kívánja kötelezni a javaslat, hogy tájékoztassák az eljáró hatóságot – ha erre a törvényi feltételek egyáltalán fennállnak – a szakértői vélemény elkészítésére adott megbízásról.
Az általános büntetőeljárás-jogi alapelvekkel egyezően az indokolás hivat-kozik arra, hogy az önvádra kötelezés tilalmának tiszteletben tartása folytán az így felkért magánszakértő véleményének benyújtása nem lesz a terhelt, illetve
Megújuló büntetőeljárás, újszerű védői feladatok 165
a védő részére kötelező. A kérdés azonban joggal felvethető, hogy ha a hatóság tudomására jut egy szakértői vélemény elkészítésére adott megbízás, majd annak benyújtására nem kerül sor, ebből milyen következtetést von le, illetve kötelezheti-e az ügyben eljáró hatóság a szakértőt bármiféle nyilatkozattételre, adatközlésre.
A jelenleg hatályos jogszabály szerint ha az ügyben nem kerül sor a védő által felkért szakértő bevonására, akkor az általa készített vélemény nem szakértői véleményként, hanem okiratként kerülhet csak értékelésre a bizonyítási eljárás keretében.
A javaslat szerint, ha az előterjesztett magánszakértői vélemény mint szak-értői vélemény nem vehető figyelembe, mert a terhelt, illetve a védő nem a törvényben írtaknak megfelelően járt el a korábbi szakértői vélemény kiegészí-tése, ellentmondásának feloldása tárgyában, akkor a magánszakértői vélemény okiratként sem vehető figyelembe, az „a terhelt, illetve a védő észrevételének minősül”.
Belátható tehát, hogy a szakértői bizonyítás keretében a védői oldal – és ezáltal a terhelt védekezési joga – a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe kerül.
VIII.
Alappal feltételezem, hogy változatlan szöveggel való elfogadása esetén a tör-vénynek az egyik legvitatottabb új rendelkezései között fogjuk számon tartani és vélhetően a bírói gyakorlat számára is több megoldandó kérdést vet fel a javaslat 499–501. §-ában szabályozott előkészítő ülés, és ehhez kapcsolódóan az 519–521. § szerinti bizonyítási indítványok tervezett új szabályai.
Alapjaiban természetesen elfogadható, hogy az előkészítő ülés a jelenlegitől merőben eltérő rendeltetést kapjon, és a szó valódi értelmében szolgálja a tár-gyalás előkészítését.
Helyeselhető, hogy kinyilvánításra kerül a tárgyalás koncentráltságára vonat-kozó jogalkotói célzat, de legalábbis kritikával kell fogadni azt az egyértelműen vallott elképzelést, hogy a tárgyalási szakaszban jelentősen szűküljön a bizo-nyítási indítványok jogkövetkezmények nélküli előterjesztésének lehetősége.
E vonatkozásban mindenekelőtt azt tartom szükségesnek figyelembe venni, hogy a büntetőeljárás középpontjában a terhelt büntetőjogi felelősségének vizs-gálata áll.
Azt pedig felesleges hangsúlyozni, hogy a büntetőjogi felelősség fennállása vagy hiánya megállapításának következményei mélyrehatók és messzire
vezet-nek, ezért megfelelő módon szankcionálható ugyan az előterjesztő indokolatlan késedelme, de egyrészt itt a hangsúlynak az indokolatlan szón kell lennie,
vezet-nek, ezért megfelelő módon szankcionálható ugyan az előterjesztő indokolatlan késedelme, de egyrészt itt a hangsúlynak az indokolatlan szón kell lennie,