„Olyan vétség és – bűntetteknél nem szabad eljárni, Hol sértett fél indítványát kell előbb bevárni.”1 Büntető törvénykönyvünk bizonyos bűncselekmények esetében a büntetőjogi felelősségre vonás akadályának mondja a magánindítvány hiányát.
A magánindítvány – a kifejezés nyelvtani értelmezéséből, jelentéséből követ-kezően is – csak a bűncselekmények szűkebb körénél jöhet szóba.
Ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a bűncselekményeket, amelyeknek eleve nem lehetnek sértett passzív alanyai, vagy más okból eleve kizártnak tekinthető a magánindítvány, azt látjuk, hogy a szóba jöhető – az élet, a testi épség és egészség elleni; a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni; az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni; valamint a vagyon elleni – összesen 44 büntető tényállásból 22-nek (tehát ötven százaléknak) a megvalósulása esetén csak magánindítványra indulhat büntetőeljárás.
Jelentős tehát azoknak a bűncselekményeknek a száma, amelyek üldözhető-ségét a törvény magánindítványhoz köti; ezért nem oktalan e jogintézményről szólva felvetni az officialitás, a hivatalból való kötelező eljárás mint alapelv megtörésének kérdését, és az is szükségszerű, hogy tisztán lássuk a jogintéz-mény jogi természetét, anyagi jogi és eljárásjogi vonatkozásait.
Ezeket a jogdogmatikai kérdéseket nálam jóval avatottabb szerzők már bőségesen kitárgyalták2, s nem hiszem, hogy a jogi okfejtéseket gazdagítani tudnám.
1 A Magyar Büntető Törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. Versekbe szedte Doctor Deodatus. Budapest, Eggenberger-féle könyvkereskedés, 1884. 14.
2 Lásd például Angyal Pál, Balogh Jenő, Kádár Miklós és Kálmán György, Tremmel Flórián, Belovics Ervin, Kiss Anna vonatkozó írásait.
Dolgozatomban inkább a magánindítvány magyarországi jogtörténeti átte-kintésére vállalkozom, de a jogalkotási történések kapcsán nem kerülhetek el rövid jogelméleti vagy jogirodalmi hivatkozásokat.
A magyar büntetőjog történetének hagyományosan legelsőnek elismert jelentős ***
alkotása a Csemegi-kódex3 volt; ez tartalmaz először magánindítványról szóló rendelkezéseket.
E törvény IX. fejezetében „a bűnvádi eljárás megindítását kizáró okok”
között csak a „bűnös halálát”, a királyi kegyelmet és az elévülést említi (105. §), majd az elévülésre vonatkozó szabályokat fogalmazza meg a 106–109. §-ban.
Ezt követően a 110. § (ugyanabban a fejezetben, tehát mégiscsak a bűnvádi eljárás megindítását kizáró okként) arról rendelkezik, hogy „Bűntett vagy vétség miatt, mely csak a sértett fél indítványára üldözhető, a jogosítottak in-dítványa nélkül a bűnvádi eljárás meg nem indítható” – azaz a magánindítvány hiányát (bár a magánindítvány kifejezést nem használja) a büntetőjogi felelős-ségre vonás akadályának tekinti; más szóval a magánindítványt a büntethetőség feltételének tekinti.
A törvény miniszteri indokolása4 emlékeztet arra, hogy „már a francia
»Code d’ instr. criminelle« módosította az 1781. évi Bűnvádi eljárás merevsé-gét: bizonyos büntetendő cselekmények miatt a bűnvádi eljárás megindítását a sértett fél panaszától teszi függővé”.
A miniszteri indokolás emlékeztet arra is, hogy már az 1843-as törvény-javaslat is megvalósítani kívánt ilyen értelmű megoldást, s „az 1843-ik évi törvényjavaslat által elfogadott eszmét követi a jelen törvényjavaslat is”5. Bizonyos büntetendő cselekmények miatt csupán a sértett fél indítványára, illetőleg panaszára indítható meg a bűnvádi eljárás.6 E megoldás szükségességét
3 1878. évi V. törvénycikk „a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről”
4 Löw Tóbiás (szerk.): A magyar büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről és teljes anyaggyűjteménye. [Csemegi-kódex] Budapest, Pesti Köznyomda Részvénytársaság, 1880.
584–589.
5 Kármán Elemér az 1843-as javaslat és a Csemegi-kódex között lényeges eltéréseket látott, s arra emlékeztetett, hogy „Deák Ferenc büntetőjogában nem opportunitási elvek” nyilvánultak meg, s „e felfogás alapja az, hogy a köz elleni bűntettek hivatalból veendők közkereset alá, a magánosok elleniek ellenben kivétel nélkül csak a sértett fél panaszára […] a sértett kímélete, a felfedezés nehézsége, a delictumok csekélyebb volta – ily indokokat nem ismer. Egyedüli ismérv arra, hogy mi legyen indítványi, s mi hivatalból üldözendő, az, hogy a közt, avagy a magán egyént sértette-e a delictum.” Kármán Elemér: A magánindítványi bűncselekmények-ről. In: Magyar Jogászegyletei Értekezések, XVIII. kötet, 7. füzet. Budapest, Franklin-Társulat Könyvnyomdája, 1903. 234–235.
6 Löw (szerk.) I. kötet, i. m. 586.
A magánindítvány megjelenése és története… 97
és célszerűségét ekként indokolta: „Igaz ugyan, hogy a bűntett és vétség által az állami rend sértetik meg, s hogy a büntetés társadalmi érdekben szükséges;
de tagadhatatlan másrészről az is, hogy több esetben ezen közérdek csak má-sodrendű, s a sértett fél érdeke sokkal nagyobb, mint a közvetett állami érdek.”7 A magánindítvány jogintézményének meghonosításával tehát az állam bizonyos szempontokra, érdekekre tekintettel lemondott a büntetőjogi igény érvényesítéséről, illetve azt a sértett akaratától tette függővé.8
A kor hazai legjelentősebb jogtudósai egyetértettek ezzel a felfogással, „mely helyesli a magánindítványi cselekmények felvételét s két illetve három okot hoz fel, melyek ez intézmény mellett szólnak, ezek: 1. a sértett fél kímélete; 2. a minima non curat praetor elv s 3. itt-ott az a körülmény, hogy némely esetben csak a sértett közreműködése biztosíthatja az eljárás sikerét”9.
Ezt a felfogást helyeselte egyébként a Képviselőház Igazságügyi Bizottsága is, amikor azt írta, hogy: „[a] bűntettek és vétségek igazságszerinti megtorlása az állam hivatása […]. Vannak azonban büntetendő cselekmények, amelyek megfenyítését a sértett panaszától függővé tenni célszerű […]”, amelyeknél
„a közérdekek megsértése csak másodrendű, a sértett fél érdekeinél kisebb tekintetű; azok a családi becsületet, békét, nyugalmat érintik, az államnak az érdekeltek akarata elleni beavatkozása által még sértőbbekké, fájdalmasabbak-ká válnak, és oly természetűek, hogy a büntető eljárás a sértett felek közremű-ködése nélkül alig vezethet eredményre”10.
Megjegyzendő, hogy a kódex adós marad a magánindítvány fogalmi meg-határozásával, a törvény a „magánindítvány”-t sehol nem használja, hanem „a sértett fél indítványát” kívánja meg, másutt „a magánfél indítványáról” szól (például 111., 112., 115., 116. §), a különös részi rendelkezések között újra a
„sértett fél indítványa” vagy a „szülő vagy gondnok indítványa”, a „sértett nőnek vagy férjének indítványa”, „a sértett házastárs indítványa” kifejezésekkel találkozunk, de például az erdőtörvényben bizonyos erdei bűncselekményeknél a „sértett fél” erdőkerülő tisztje panaszára indulhatott büntetőeljárás.
7 Uo.
8 Kármán Elemér véleménye szerint „nem az a helyes theorecitus felosztás, hogy kétféle bűn-cselekmény van: hivatalból üldözendő s magánindítványra üldözendő bűnbűn-cselekmény; hanem minden bűncselekményt általános szabályként a köz üldöz, de ez a köz bizonyos esetekben megadja a magán egyénnek a jogot: a bűnvádi eljárás megakadályozására”. Kármán i. m.
230–231.
9 Angyal Pál: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.
Kiadása, 1909. 510.
10 A Képviselőház Igazságügyi Bizottságának jelentése a Magyar Büntető Törvénykönyv javas-latáról általánosságban. In: Löw (szerk.) I. kötet, i. m. 81.
A törvényjavaslat képviselőházi tárgyalása során egy képviselő felhívta a fi-gyelmet arra, hogy „némely helyen »indítványra«, másutt »meghatalmazásra«, ismét másutt »kívánatra« mondja a törvény az eljárást megkezdendőnek”. Az előadó Pauler Tivadar szerint azonban „semmi distinctio a szavakban nincs.
Neki kell azt indítványozni, kívánni, szorgalmazni: ez az értelme […], de »in-dítvány« vagy »kívánat«, e két kifejezés között elvi különbség nincs.”11
A törvény IX. fejezetének általános indokolása a büntethetőséget a „törlő hatályú” tényezők között említi: „a büntetés alkalmazásának kizárása, a ma-gánpanasz hiánya, vagy visszavonása folytán”12.
Rendelkezik azonban a törvény a magánindítvány előterjesztésére jogosul-tak köréről (a 16. életévét betöltött sértett fél; a körülírt esetekben a törvényes képviselő), és arról is, hogy „ha azonban a sértett fél ellen ennek törvényes képviselője vagy gondnoka követte el a bűntettet vagy a vétséget, a bűnvádi eljárás hivatalból indítandó meg”.
Utóbbi rendelkezést illetően a törvény miniszteri indokolása rámutatott arra, hogy „az állam feladatával is leginkább megférő intézkedésnek látszik az, hogy ilyen esetben az állam, kettős minőségénél fogva, mint a kiskorúak legfőbb gyámhatósága, és mint a jogrend oltalmazója maga vegye át a kiskorúak védel-mével járó feladatot, egyszersmind a jogrend képviseletét is”13.
Amint már említettük, a törvény a Különös Részben további, a magánin-dítvány előterjesztésére jogosult személyeket nevez meg, nem rendelkezik azonban arra az esetre, ha a sértett meghal.
A törvény a magánindítvány előterjesztésére meglehetősen hosszú, három hónapos határidőt enged, s ennek indokát nem sikerült megismerni.
A Csemegi-kódex egyértelműen állást foglal a magánindítvány oszthatat-lansága mellett, ellenben megengedi a magánindítvány visszavonását [116. § (2) bekezdés]; „a magánfél, amennyiben a törvény kivételt nem tesz, az ítélet kihirdetése előtt indítványát vissza is vonhatja”, de a visszavonást is oszthatat-lannak tekinti.
A törvény 116. §-ának miniszteri indokolása szerint: „aki az indítvány tételre jogosítva van, az rendszerint joggal bír annak visszavonására is”. A törvény azonban megszorítást is alkalmaz: „ha a törvény kivételt nem tesz”. E körben kitér arra is, hogy „a törvényjavaslat különös részében a visszavonást illető-en némely bűntettekre nézve fontos oknál fogva lényeges kivételek vannak
11 Löw (szerk.) I. kötet, i. m. 589.
12 Uo. 564.
13 Uo. 593.
A magánindítvány megjelenése és története… 99
megállapítva”, illetve, hogy ez „a legcélszerűbben az illető szakasznál lesz indokolható”.14
E fő szabály alól a Különös Rész két bűncselekmény csoportnál tett kivételt.
A Btk. 238. §-a az erőszakos nemi közösülés bűntette, a szemérem elleni erőszak bűntette és a megfertőztetés bűntette esetén rendszerint csak a sértett fél indítványára teszi megindíthatóvá a büntetőeljárást, de a törvényhely utolsó mondata azt is kimondja, hogy „az indítvány azonban nem vonható vissza”.
A törvényhelyhez fűzött miniszteri indokolás azt hangsúlyozza, hogy „a tör-vényjavaslat megengedi, hogy a közvetlenül sértett határozzon afölött, vajon megindítandó-e az eljárás, de ennél tovább nem terjedhet a magánfél joga. Ezen a vonalon túl könnyen üzérkedéssé, zsarolássá fajulna a jog: erre pedig az állam okot és alkalmat nem adhat […]. Ez eltérés a 115. § szabályától, mely eltérés azonban a tapasztalatban találja igazolását.”15
A másik kivétel: A Btk. 322. §-a úgy rendelkezik, hogy a gyermekrablás bűn-tette, a leányszöktetés bűntette és a nőrablás bűntette alapesete miatt bűnvádi eljárás csak a sértett indítványára indítható meg, de az indítvány nem vonható vissza. A miniszteri indokolás e körben nem indokolja a visszavonhatatlanságot.
Megjegyzem, hogy ha nem is a 116. § szerinti indítvány-visszavonásról van szó, mégis ide érthető a Btk. 240. §-a által adott lehetőség: „az erőszakos nemi közösülés, a szemérem elleni erőszak és a megfertőztetés nem büntettetik, ha a tettes és a sértett között a bűnvádi ítélet kihirdetése előtt házasság jött létre”. A miniszteri indokolás szerint minthogy e bűncselekmények esetén sem vonható vissza a magánindítvány, a sértett fél és az elkövető házasságkötése esetére
„speciális intézkedésre van szükség, hogy a törvény általános intézkedésétől egy különös esetben eltérés történhessék”16. Lényegében ebben az esetben is arról van szó, hogy a sértett – akinek akaratnyilvánítása adott lehetőséget a büntetőeljárás megindítására, egy későbbi akaratnyilvánításával (a házasság-kötéssel) – a büntethetőség feltételét szüntette meg. Az következett be tehát, amit a magánindítvány visszavonása eredményezett volna, ha arra a törvény lehetőséget adott volna.
A magánindítványra üldözhető bűntettek és vétségek körét a kódex II. része („a bűntettek és vétségek nemeiről és azok büntetéséről”) állapítja meg.
A magánindítványnak a Csemegi-kódexbe foglalása azt mutatja, hogy a tör-vényhozót a magánindítvány létjogosultságát igazoló – és a vezető jogtudósok
14 Uo. 596.
15 Uo. 393.
16 Uo.
által is hangoztatott – szempontok vezették; a legtöbb esetben arról van szó, hogy „a sértett fél iránti kímélet többször erősebb szempont, mint az a kívána-lom, hogy a bűntevőt elérje a büntetés”, továbbá hogy „némelykor a minima non curat praetor elv lép előtérbe s teszi indokolttá, hogy csak akkor legyen eljárás, ha a sértett fél az elkövetett cselekményt felpanaszolja”.17
A XIV. fejezet „A szemérem elleni bűntettek és vétségek” közül kizárólag magánindítványra üldözendőnek nyilvánítja az erőszakos nemi közösülést, a szemérem elleni erőszakot, a szemérem elleni bűntettet, a megfertőztetés bűntettét, a házasságtörést, a „férjszínlelést”, valamint a testvérek közötti vérfertőzést.
Magánindítványos volt továbbá a „családi állás elleni bűntett”, továbbá a könnyű testi sértés, a levéltitok megsértése, a titok tiltott felfedezése, a ma-gánlaksértés, a személyes szabadságok megsértése közül a gyermekrablás, a leányszöktetés, a nőrablás, továbbá a rágalmazás és becsülettartás, valamint a hozzátartozó és a munkaadó sérelmére elkövetett lopás, a rokonok, hozzátarto-zók sérelmére elkövetett jogtalan elsajátítás, csalás, hűtlen kezelés és a rongálás.
E bűncselekmények szerepeltek már a törvényjavaslatban is, és ezeket illető-en nem is volt vita, de a Képviselőház Jogügyi Bizottsága egy új szakasz (hamis vád enyhébb esete) felvételét is javasolta a sértett fél indítványára üldözendő cselekmények közé; ez meg is történt a Btk. 229. §-ának az indítvány szerinti megfogalmazásával.18
A különböző bűncselekmények magánindítványossá nyilvánításának okai ma is nyilvánvalónak, kézenfekvőnek tűnnek, de mégsem tartom feleslegesnek, hogy a Csemegi-kódex indokolásából szemezgessek.
A szemérem elleni bűncselekményeket illetően a miniszteri indokolás hang-súlyozta, hogy „még az erőszak esetében is háttérbe vonul az állam büntető érdeke a családot ért rendkívüli szerencsétlenség előtt, a családot teszi az eljárás megindításának vagy mellőzésének urává”19.
Az úgynevezett családi lopás miatti eljárásnak a sértett féltől való függővé tételét a családi viszonyok kíméletével magyarázta a miniszteri indokolás, de hivatkozott a hasonló megoldást tartalmazó francia, belga, német, osztrák törvényekre és az 1843-as törvényjavaslatra. Állítja, hogy „a család tagja által elkövetett lopásra nézve csaknem mindenütt, a római jog óta kivételes
intézke-17 Angyal i. m. 511.
18 „[A] bizottság ezen szakaszban kimondandónak tartotta, hogy azon esetben, ha a hamisan vádolt ellen büntető eljárás nem indíttatott meg, a bűnvádi eljárásnak csak a hamisan vádlott indítványára van helye.” Löw (szerk.) I. kötet, i. m. 389.
19 Uo. II. kötet, 393.
A magánindítvány megjelenése és története… 101
dések vannak hatályban”. Annak a felfogásnak adott hangot, hogy rosszabb „a család szentélyébe s annak viszonyaiba behatolni, s ezen viszonyokat nyilvános vizsgálat és tárgyalások tárgyává tenni, mint maga a bűntett”20.
A rágalmazás és becsületsértés magánindítványi jellegét illetően a minisz-teri indokolás arról szólt, hogy a törvény lehetőséget ad ugyan a sértettnek, hogy bírói úton szerezzen elégtételt, ugyanakkor nem látja indokát a hivatalból való eljárásnak, ezért a sértettre bízta, hogy mérlegelje a sérelem súlyát és az esetleges eljárással járó kellemetlenségeket, és döntsön arról, hogy akar-e „tör-vénykezési útra lépni”21.
A könnyű testi sértést illetően a miniszteri indokolás lényege az volt, hogy
„a könnyű testi sértések esetében nincs az államnak kiváló érdeke a tettes üldözésében”22.
Feltétlenül szólni kell a Csemegi-kódexhez kapcsolódó későbbi jogszabályok ***
rendelkezéseiről is.
Ahogy Györgyi Kálmán rámutatott: a „Csemegi kódexről szólva gyakran elfelejtik azt, hogy ennek a törvénynek az árnyékában született meg az 1879.
évi XL. tc. a kihágásokról. Ezek együtt alkotják a büntető kódexet.”23
Ez a törvény (Kbtk.) a magánindítványt érintően azért említendő, mert két kihágás miatti eljárás megindítását magánindítványhoz köti: a 126. §-ban felvett kis értékű élelmiszerlopás és a 127. §-ba ütköző idegen ingó dolog jogosulatlan használata miatt csak a sértett fél indítványára indulhatott eljárás.
Az 1879. évi XXXI. tc. (erdőtörvény) 82. §-a szerint erdei kihágás miatt büntetőeljárásnak csak a sértett fél panaszára van helye.
A Csemegi-kódexet érintő későbbi jogszabályok a magánindítványt illetően csak kevés változást hoztak. Az 1883. évi XXV. tc. az uzsora vétsége; az 1887.
évi XL. tc. az idegen ingó dolog jogtalan használata; az 1879. évi XXXI. tc.
az erdei lopás bizonyos esete; az 1895. évi XLI. tc. által módosított 1890. évi II. tc. a védjegybitorlás; az iparvédjegy-hamisítás és a találmányi szabadalmak bitorlásának bizonyos esetei; az 1907. évi III. tc. a villamos áram jogtalan elsajátítása; az 1908. évi XXXVI. tc. (I. Bn.) a kerítés vétsége és a tulajdon elleni kihágás; az 1914. évi XIV. tc. (sajtótörvény) egyes sajtóvétségek; az 1923.
20 Uo. II. kötet, 662–663.
21 Vö. Uo. 464.
22 Uo. 564.
23 Györgyi Kálmán: Az új Büntető Törvénykönyv kodifikációjának története. A HVG-Orac Kiadóban, 2012. szeptember 4-én, az új Btk.-t bemutató konferencián elhangzott előadás.
http://ujbtk.hu/dr-gyorgyi-kalman-az-uj-bunteto-torvenykonyv-kodifikaciojanak-tortenete/
évi V. tc. a tisztességtelen verseny tekintetében kismértékben bővítette a ma-gánindítványos bűncselekmények körét. Kiemelendő, hogy az I. Bn. 43. §-a a kerítés vétségét illetően kimondta, hogy a magánindítvány nem vonható vissza.
Ugyanígy rendelkezett az uzsoratörvény is.
A becsület védelméről szóló 1914. évi XLI. tc. a magánindítványt illetően egy lényeges változást hozott azzal, hogy a jogosultak körét a sértett halála esetére is meghatározta. Két új magánindítványos bűncselekményt fogalmazott meg; a hatóság előtti rágalmazást és a meghalt embernek vagy emlékének meggyalázását. Utóbbi esetében pontosan meghatározta a magánindítvány előterjesztésére jogosultak körét (22. §): „[…] kizárólag az előd, a gyermek, az unoka, a testvér és a házastárs jogosult”.
Kötődött a Btk.-hoz a Katonai büntető törvénykönyv, a 1930. évi II. tc.
(Ktbtk.) is, amennyiben 1. §-a kimondta, hogy a katonai büntetőeljárás alá tartozók tekintetében is a Btk.-t kell alkalmazni, amennyiben a Ktbtk. másként nem rendelkezik. Ebből következően a Btk.-ban megjelölt magánindítványos bűncselekmények miatti katonai büntetőeljárásnak is feltétele volt a magánin-dítvány előterjesztése.
A Ktbtk.-ba felvett katonai bűncselekmények közül az egyébként rágalmazást vagy becsületsértést is magukban foglaló függelemsértési bűncselekményeknél merülhetett fel a magánindítvány kérdése.
A megoldásról Schultheisz Emil a következő magyarázatot adta: „Az előljáró (följebbvaló) sérelmére elkövetett rágalmazásnak valamint becsületsértésnek katonai bűncselekménnyé nyilvánítása folytán a két deliktum kivált a közönsé-ges rágalmazások és becsületsértések köréből […] a közönséközönsé-ges büntetőjognak a […] rendelkezéseihez a lex specialis és a lex generalis viszonyába került […]
ehhez képest a függelemsértésnek rágalmazás, illetőleg becsületsértés által történt elkövetése esetében a bűnvádi eljárás mindig hivatalból indul meg.”24
A Ktbtk. életbe léptetéséről szóló 1930. évi III. tc. (Ktbtké.) azonban a köztör-vényi bűncselekményeket illetően is tesz kivételeket.
A 89. § úgy fogalmaz, hogy „a katonai büntető bíráskodás körében hivatalból kell intézni a rágalmazás bűntettét, ha tiszt követte el tiszt ellen és az állítás vagy híresztelt tény valósága esetén megvetendő tulajdonságra vagy érzületre vallana a becsületsértés bűntettét, ha tiszt követte el tiszt ellen, és a sértés feltűnően durva”.
24 Schultheisz Emil: A katonai büntető törvénykönyv magyarázata. II. kötet, 1. füzet. Budapest, 1931. 9–10.
A magánindítvány megjelenése és története… 103
A 91. § azt mondja ki, hogy a katona által elkövetett lopás és sikkasztás akkor is hivatalból üldözendő, ha egyébként csak magánindítványra lenne büntethető (úgynevezett szolgálati vagy cselédlopás). Ugyanakkor az úgynevezett családi lopásra fenntartotta a magánindítvány szükségességét. A Ktbtké. 91. § utolsó bekezdése szintén hivatalból üldözendőnek nyilvánítja az uzsora vétségét és a tulajdon elleni kihágást, de hozzátartozó sérelmére elkövetett ilyen bűncselek-mény esetén megkívánja a magánindítványt.
Témánk szempontjából mindezeknél sokkal nagyobb jelentősége volt a büntető ***
perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. (Bp.) megalkotásának. E törvény használta először a magánindítvány kifejezést. A 3. § megtiltotta, hogy a csak magánindítványra üldözhető bűncselekmények miatt az indítvány megtétele előtt nyomozás induljon, s természetesen vád sem volt emelhető, illetve bírói eljárásra sem kerülhetett sor.
A Bp.-ben azonban nem ez a nóvum, hiszen a rendelkezés a Btk. 110. §-ában foglaltak eljárásjogi megfelelője, az ellenben lényeges, hogy a Bp. törekszik a magánindítvány tartalmának megfogalmazására. A 90. § szerint: „a ma-gánindítványban a panaszolt bűncselekmény határozottan megjelölendő, és a tettesre valamint a részesekre vonatkozó adatok lehetőleg felemlítendők. Erre a jegyzőkönyv felvételénél figyelmet kell fordítani […] A bűncselekmény téves minősítése az indítvány hatályát nem érinti.”
Hiányzik azonban az a kívánalom, hogy a magánindítvány előterjesztője határozottan juttassa kifejezésre az eljárás lefolytatására és az elkövető büntető felelősségre vonására vonatkozó igényét.
Sőt a törvényjavaslat miniszteri indokolása is úgy szólt, hogy „egyetlen
Sőt a törvényjavaslat miniszteri indokolása is úgy szólt, hogy „egyetlen