A Tüdőgyúladásomról már egy másik évszázad verse. Egy másik év-század a költészet történetében. Későbbi költőink utolsó verseivel rokon, a végtelennel való találkozás borzongásával telített minden-ség-költemény.
Szörnyű idő…, A vén cigány, Mindvégig, Üdvözlet a győzőnek, Ének a semmiről, [Ime, hát megleltem hazámat…], Jónás imája. A megbéké-lés, a világ és az emberi lét hívságain való felülemelkedés, a szabadság nagy-nagy versei…
A hízelkedő Vigyázz! ha a hízelkedő Rád mosolyog: oly tűkör ő, Kit mindég készen találsz:
Színén lefestve láthatod Saját rózsás ábrázatod:
De csak míg előtte állsz.
(1800)
Válassz magadnak Csokonai összes versei közül egyet, s készíts róla komplex elemzést!
4.
Szerinted is előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor az egyedüllét ki-mondottan jót tesz az embernek? Igaza lehet A Magánossághoz cím-zett elégiko-óda költőjének? Vagy ő is csak a szükségből próbál erényt kovácsolni…?
5.
Te voltál már ilyen helyzetben? Elevenítsd fel a szituációt!
6.
Csokonai sok versét átírta később. A Konstancinápoly első változata például az Egy város leírása címet viselte, A tihanyi ekhóhoz előzménye A füredi parton című vers. Érdemes összevetni egymással a különböző változatokat!
7.
Még izgalmasabb, ha megvizsgáljuk-megkeressük a Lilla-versek korábbi, más nőkhöz szóló változatait!
8.
A Szilágyi Ferenc irodalomtörténész és mások gondozásában évtizedek óta készülő Csokonai-kritikai kiadás (lásd a kötetborítókat a 123. olda-lon!) alkalmat adhat Neked az okos szövegösszehasonlító kutakodásra!
9.
A 123. oldalon egyetlen lapot láthatsz egy kísérleti munkából. Csokonai versének genetikus kritikai kiadását – később is találkozunk még e fo-galommal – Debreczeni Attila modellezte tanulmányában. Olvassatok bele! Mintha egy természettudományos munka lenne, nem?!
10.
genetikus kritikai kiadás A kifejezés azt jelenti, hogy ha egy szerző meg-változtatta egy szövegének akár csak egy elemét, akkor is egy teljes értékű új változat keletkezett. Különböző jel-rendszerek kidolgozásával érzékeltetik a fi lológusok (’szövegkutatók’) a válto-zatok egymástól való eltéréseit. Mivel a genetikus kiadás esetében a változatok száma megszámlálhatatlanul sok, ezért ezeket szinte már csak számítógép segítségével lehet megmutatni. Két dimenzióban, azaz papíron a jelrend-szer bonyolultsága miatt a szöveg már szinte olvashatatlan, de mindenképpen élvezhetetlen.
Izsó Miklós romantikus szobra 1867-ből:
Csokonai Vitéz Mihály
Tüdőgyúladásomról
Fenn lengő Hold! nézd, mint kínlódom, Mondd meg nekem, hol fekszem én?
Ágy-é, amelyben hánykolódom, Vagy a koporsó az szintén? – Nem! Csónak ez, mely, jaj, a kétes Remény és bíztos félelem S az élet és halál setétes Hullámjain lebeg velem.
Fojtó szirokkóknak* hevétől Asznak tüdőhólyagjaim, S a kriptáknak fagyos szelétől Borsódznak minden tagjaim.
Szívem megett egy láthatatlan Kéznek nyila bélőve áll,
S mellem csontbóltján irgalmatlan Sarkával rúgdos két halál.
Hová ütődöm a habokba?
Haj! mely szörnyű hányattatás!
Most a kupresszusos** partokba, Hol rémlet űl s jéghallgatás;
Majd a túlsó part lejtőjébe, Honnan barátság szózatit Hallok a plátánok berkébe, S örömszerszámok hangzatit.
Innen savanyú ázótjokkal Pusztás barlangok fojtanak;
Amonnan kerti balzsamokkal Hígabb szellők újítanak.
Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok, Vagy egy kivégez már, vagy más, Ájúlok, érzek és ocsúlok:
Haj! mely szörnyű hányattatás!…
Ki vagy te, ki hószín leplekbe Felém mosolygva közelítsz S a partról e szagos berekbe Áldott jobbodon felsegítsz?
Te, főldi biztossa az égnek, Arany gyógyúlás! Te a nagy És bőlcs teremtő tehetségnek Halandó leánya! te vagy.
Te illetéd rózsás újjoddal Mellyemnek rokkant bóltjait, S elindítád pillantásoddal Az élet dobbanásait.
Már lelkem új phoenix módjára A lángok közzűl éledez;
S gyengűlt újjom pattanására Kis lantom újra zengedez.
De te repűlsz? mind tűnnek, – mennek – Minő derűlés ez, nagy ég?
Sándorff ym űl ágyamnál… s ennek Köszönhetem, hogy élek még?
Zendűlj, ekhózz, esti csendesség!
A hála engem dalra ránt.
Telj bé, kettős szent kötelesség, Az orvos és barát eránt!
(1804)
„Ő volt honjában legbujdosóbb magyar, De fényküllőzött fél magyar eget S elhagyhatták remények, Lillák, E bús legény tréfált és szeretett S dalolt, mikor már sipolt a melle.”
(Ady Endre: Vitéz Mihály ébresztése)
* sirokkó; földközi-tengeri szél
** ciprusokkal övezett
Idézd meg képpel, verssel, ze-nével a fent emlegetett „utolsó versek” szerzőit! Akár ppt-be-mutatót is készíthetsz róluk és alkotásaikról!
1.
Márton József 1816-os Csokonai-kiadása
124
ii. rész \ portrék \ csokonai vitéz mihály szárazságával | S szerelemvágyas kebelének | Tengerkínjaival. | Őt ugyanis | A szemérmetes Erzsókért | Öröműző lángok125
Létösszegzés egy új évszázad nyitányán
A Tüdőgyúladásomról már egy másik évszázad verse. Egy másik év-század a költészet történetében. Későbbi költőink utolsó verseivel rokon, a végtelennel való találkozás borzongásával telített minden-ség-költemény.
Szörnyű idő…, A vén cigány, Mindvégig, Üdvözlet a győzőnek, Ének a semmiről, [Ime, hát megleltem hazámat…], Jónás imája. A megbéké-lés, a világ és az emberi lét hívságain való felülemelkedés, a szabadság nagy-nagy versei…
A hízelkedő Vigyázz! ha a hízelkedő Rád mosolyog: oly tűkör ő, Kit mindég készen találsz:
Színén lefestve láthatod Saját rózsás ábrázatod:
De csak míg előtte állsz.
(1800)
Válassz magadnak Csokonai összes versei közül egyet, s készíts róla komplex elemzést!
4.
Szerinted is előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor az egyedüllét ki-mondottan jót tesz az embernek? Igaza lehet A Magánossághoz cím-zett elégiko-óda költőjének? Vagy ő is csak a szükségből próbál erényt kovácsolni…?
5.
Te voltál már ilyen helyzetben? Elevenítsd fel a szituációt!
6.
Csokonai sok versét átírta később. A Konstancinápoly első változata például az Egy város leírása címet viselte, A tihanyi ekhóhoz előzménye A füredi parton című vers. Érdemes összevetni egymással a különböző változatokat!
7.
Még izgalmasabb, ha megvizsgáljuk-megkeressük a Lilla-versek korábbi, más nőkhöz szóló változatait!
8.
A Szilágyi Ferenc irodalomtörténész és mások gondozásában évtizedek óta készülő Csokonai-kritikai kiadás (lásd a kötetborítókat a 123. olda-lon!) alkalmat adhat Neked az okos szövegösszehasonlító kutakodásra!
9.
A 123. oldalon egyetlen lapot láthatsz egy kísérleti munkából. Csokonai versének genetikus kritikai kiadását – később is találkozunk még e fo-galommal – Debreczeni Attila modellezte tanulmányában. Olvassatok bele! Mintha egy természettudományos munka lenne, nem?!
10.
genetikus kritikai kiadás A kifejezés azt jelenti, hogy ha egy szerző meg-változtatta egy szövegének akár csak egy elemét, akkor is egy teljes értékű új változat keletkezett. Különböző jel-rendszerek kidolgozásával érzékeltetik a fi lológusok (’szövegkutatók’) a válto-zatok egymástól való eltéréseit. Mivel a genetikus kiadás esetében a változatok száma megszámlálhatatlanul sok, ezért ezeket szinte már csak számítógép segítségével lehet megmutatni. Két dimenzióban, azaz papíron a jelrend-szer bonyolultsága miatt a szöveg már szinte olvashatatlan, de mindenképpen élvezhetetlen.
Izsó Miklós romantikus szobra 1867-ből:
Csokonai Vitéz Mihály
Tüdőgyúladásomról
Fenn lengő Hold! nézd, mint kínlódom, Mondd meg nekem, hol fekszem én?
Ágy-é, amelyben hánykolódom, Vagy a koporsó az szintén? – Nem! Csónak ez, mely, jaj, a kétes Remény és bíztos félelem S az élet és halál setétes Hullámjain lebeg velem.
Fojtó szirokkóknak* hevétől Asznak tüdőhólyagjaim, S a kriptáknak fagyos szelétől Borsódznak minden tagjaim.
Szívem megett egy láthatatlan Kéznek nyila bélőve áll,
S mellem csontbóltján irgalmatlan Sarkával rúgdos két halál.
Hová ütődöm a habokba?
Haj! mely szörnyű hányattatás!
Most a kupresszusos** partokba, Hol rémlet űl s jéghallgatás;
Majd a túlsó part lejtőjébe, Honnan barátság szózatit Hallok a plátánok berkébe, S örömszerszámok hangzatit.
Innen savanyú ázótjokkal Pusztás barlangok fojtanak;
Amonnan kerti balzsamokkal Hígabb szellők újítanak.
Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok, Vagy egy kivégez már, vagy más, Ájúlok, érzek és ocsúlok:
Haj! mely szörnyű hányattatás!…
Ki vagy te, ki hószín leplekbe Felém mosolygva közelítsz S a partról e szagos berekbe Áldott jobbodon felsegítsz?
Te, főldi biztossa az égnek, Arany gyógyúlás! Te a nagy És bőlcs teremtő tehetségnek Halandó leánya! te vagy.
Te illetéd rózsás újjoddal Mellyemnek rokkant bóltjait, S elindítád pillantásoddal Az élet dobbanásait.
Már lelkem új phoenix módjára A lángok közzűl éledez;
S gyengűlt újjom pattanására Kis lantom újra zengedez.
De te repűlsz? mind tűnnek, – mennek – Minő derűlés ez, nagy ég?
Sándorff ym űl ágyamnál… s ennek Köszönhetem, hogy élek még?
Zendűlj, ekhózz, esti csendesség!
A hála engem dalra ránt.
Telj bé, kettős szent kötelesség, Az orvos és barát eránt!
(1804)
„Ő volt honjában legbujdosóbb magyar, De fényküllőzött fél magyar eget S elhagyhatták remények, Lillák, E bús legény tréfált és szeretett S dalolt, mikor már sipolt a melle.”
(Ady Endre: Vitéz Mihály ébresztése)
* sirokkó; földközi-tengeri szél
** ciprusokkal övezett
Idézd meg képpel, verssel, ze-nével a fent emlegetett „utolsó versek” szerzőit! Akár ppt-be-mutatót is készíthetsz róluk és alkotásaikról!
1.
Márton József 1816-os Csokonai-kiadása
Életében mindössze két kötete jelent meg: 1802-ben A tavasz című Kleist-fordítása, 1804-ben pedig a Dorottya. 1796-ban a pozsonyi or-szággyűlésen Diétai Magyar Múzsa című versfüzeteivel próbál híveket szerezni magának s a költészetnek – kevés sikerrel. Műveinek első gyűj-teményes kiadása Bécsben jelenik meg 1813-ban.
E gyorsan múló és felejtő világ egyik utolsó nagy látogatója volt Csokonai Vitéz Mihály. Közismert, hogy 1804-ben Gróf Rhédei Lajosné temetésén olvasta fel búcsúztató-ját, valójában létösszegző fi lozófi ai költeményét, a Halotti verseket. Ezt végre megrendelésre, pénzért írhat-ta (A lélek halhaírhat-tatlansága). A hideg időben tüdőgyulladást kapott, sú-lyosan megbetegedett, s 1805. janu-ár 28-án meghalt.
Látomások, kétségek, remények összegzése a Halotti versek. Csokonai korábbi meggyőződései és kérdőjelei egyaránt benne vannak: „Érzem ne-mes vóltom, érzem gyengeségem, / S reményem béborúl és derűs kétsé-gem, / S mikor a mozgó sárt az égig emelem, / Az isteni lángot egy porba nem lelem.”
A Halotti versek utolsó szakasza még e poémán belül is különös tüne-mény. Úgy véljük, sajátos ars poeticát fogalmaz meg ebben a tizenkét sorban Csokonai. Az adott pillanatban mély pátosszal előadott szö-veg – gondolati ívelésének komolysága, méltósága azonnal érzékel-hető első hallásra is mindenki számára – bizonnyal megrendültséget váltott ki hallgatóiból.
A mai olvasó azonban elsősorban nem ezt a megrendültséget, ha-nem sokkal inkább a sorok között megbúvó iróniát s öniróniát érzékeli.
A szerző kötelező szerénysége is nyilvánvaló túlzás. Csokonai nagyon pontosan tudta, hogy munkáinak milyen jelentősége van a magyar irodalom történetében. Főképpen túlzás a hallgatóság magasztalása:
Szerinted is modern vers a Tüdőgyúladásomról? Miben rejlik ez a modern-ség? Hogyan éri el a költő a szöveg hatásosságának ilyen magas szintjét?
2.
Te miben látod a Csokonai-beszédmód jellegzetességeit?
3.
Egyetértesz-e könyv szerzőjével a Halotti versek idézett részletének ér-telmezésében (szerinted is van irónia a szövegben)? Te hogyan érvelsz igazad mellett?
4.
Gróf Rhédei Lajosné a maga ne-mességében ember, de mégis-csak átlagember volt. A sors kü-lönös játéka s furcsasága, hogy az ő temetésén mondja el a kor legnagyobb magyar költője egyik legfontosabb versét. Valószínű-leg nagyon oda nem illő versét, mely igen hosszú, igen elvont, nehéz szöveg. Nem egy teme-tés gyászoló gyülekezetének hangulatához szabott versezet.
Gyanítható, hogy hallgatói fel sem fogták jelentőségét – mint ahogy Csokonai más műveinek vagy egész életének jelentőségét sem érzékelték. Épp csak kezdték észrevenni, hogy közöttük élt, amikor már el is távozott.
Egy temetésről azonban nem lehet elmenni a beszéd közben.
Akik ott voltak, azoknak ez egy-szer istenigazából végig kellett hallgatniuk ezt a szerencsétlen embert. Ő mind a harminckét évét nekik adta, s ennyien, mint most, talán összesen sem hallgat-ták meg egész életében. S végre ő is azt hihette, hogy tényleg fi gyel-nek rá, hogy tényleg őrá kíváncsi-ak, s még Rhédei Lajos is büszke lehetett. (Később megcsonkítva ugyan, de ki is adta Csokonai szö-vegét: jellemző, hogy a költő tud-ta nélkül. A gróf úr úgy gondoltud-ta, hogy ha már fi zetett érte, akkor nemcsak a szöveget, hanem an-nak „megváltoztatási jog”-át is megvette. A szerzői autonómia, a szerzői jog helyzete s egyáltalán a közfelfogás e kérdésekben egé-szen más volt, mint ma.)
az utolsó sor pedig mintha már nem is a temetésen hangzana el, ha-nem a költőnek az élettől való búcsúzása lenne. Nagyon éles az ellen-tét a verstárgy jelentéktelensége s magának a versnek méltóságteljes világképe, emberiségnyi távlatai között:
„És én, aki ollyan szerencséssé lettem,
Hogy illy nagy lelkek közt virtusid zenghettem, Bocsánatod kérem rebegő nyelvemről, Elmém szűk voltáról s kis tehetségemről, Amelly ha bírt vólna szívemnek lángjával, Verset futott volna a szelek szárnyával.
De bár talentomim nem tüzesek s nagyok, S hazám lantosi közt középszerű vagyok;
Az az önnönérzés emeli tollamat,
Hogy még méltatlanra nem fogtam lantomat, S hogy most is egy méltót magasztalt énekem, S ennyi nagy, bőlcs, csinos hallgatóm vólt nekem.”
(1804 – részlet)
Csokonai mintha érezte volna, ez az utolsó lehetősége arra, hogy meghallgassák, mintha érezte volna, a Halotti versek felolvasása élet-halál kérdése számára. És felolvasta. Kegyetlen (ön)iróniájába belerejt-ve utolsó kincsét, humorának morzsáit is. Ez az a humor, amely őt mindvégig segítette. Nagyon szeretett volna még élni, de méltósággal tudott meghalni. A lélek halhatatlansága egy nagy élet tanúságtétele arról, hogy mégiscsak érdemes új törvényeket alkotni: hinni emberben, szabadságban, természetben. Magányban, polgárban s szegény pórban, Lillában és Dorottyában.
Versben, drámában, prózában – a szó erejében.
Csokonai szobra Sárospatakon (Vilt Tibor alkotása, 1972)
Ha volna kedved mélyebben foglalkozni Csokonai költé-szetével, először össze kellene gyűjtened könyvtárban a vele foglalkozó bőséges szakiroda-lom legfontosabb adatait. Ho-gyan indulnál el kutatóutadra?
5.
E kötet a Debrecenhez kötődő írókkal foglalkozik: főleg Fazekas Mihállyal és Csokonaival
126
ii. rész \ portrék \ csokonai vitéz mihály emészték, | Mint a vér rozsdája emészti | Ólmos fütyköseinket, amikkel | Tisztújítási csatákban | Egymást simogatjuk. | Ki127
Életében mindössze két kötete jelent meg: 1802-ben A tavasz című Kleist-fordítása, 1804-ben pedig a Dorottya. 1796-ban a pozsonyi or-szággyűlésen Diétai Magyar Múzsa című versfüzeteivel próbál híveket szerezni magának s a költészetnek – kevés sikerrel. Műveinek első gyűj-teményes kiadása Bécsben jelenik meg 1813-ban.
E gyorsan múló és felejtő világ egyik utolsó nagy látogatója volt Csokonai Vitéz Mihály. Közismert, hogy 1804-ben Gróf Rhédei Lajosné temetésén olvasta fel búcsúztató-ját, valójában létösszegző fi lozófi ai költeményét, a Halotti verseket. Ezt végre megrendelésre, pénzért írhat-ta (A lélek halhaírhat-tatlansága). A hideg időben tüdőgyulladást kapott, sú-lyosan megbetegedett, s 1805. janu-ár 28-án meghalt.
Látomások, kétségek, remények összegzése a Halotti versek. Csokonai korábbi meggyőződései és kérdőjelei egyaránt benne vannak: „Érzem ne-mes vóltom, érzem gyengeségem, / S reményem béborúl és derűs kétsé-gem, / S mikor a mozgó sárt az égig emelem, / Az isteni lángot egy porba nem lelem.”
A Halotti versek utolsó szakasza még e poémán belül is különös tüne-mény. Úgy véljük, sajátos ars poeticát fogalmaz meg ebben a tizenkét sorban Csokonai. Az adott pillanatban mély pátosszal előadott szö-veg – gondolati ívelésének komolysága, méltósága azonnal érzékel-hető első hallásra is mindenki számára – bizonnyal megrendültséget váltott ki hallgatóiból.
A mai olvasó azonban elsősorban nem ezt a megrendültséget, ha-nem sokkal inkább a sorok között megbúvó iróniát s öniróniát érzékeli.
A szerző kötelező szerénysége is nyilvánvaló túlzás. Csokonai nagyon pontosan tudta, hogy munkáinak milyen jelentősége van a magyar irodalom történetében. Főképpen túlzás a hallgatóság magasztalása:
Szerinted is modern vers a Tüdőgyúladásomról? Miben rejlik ez a modern-ség? Hogyan éri el a költő a szöveg hatásosságának ilyen magas szintjét?
2.
Te miben látod a Csokonai-beszédmód jellegzetességeit?
3.
Egyetértesz-e könyv szerzőjével a Halotti versek idézett részletének ér-telmezésében (szerinted is van irónia a szövegben)? Te hogyan érvelsz igazad mellett?
4.
Gróf Rhédei Lajosné a maga ne-mességében ember, de mégis-csak átlagember volt. A sors kü-lönös játéka s furcsasága, hogy az ő temetésén mondja el a kor legnagyobb magyar költője egyik legfontosabb versét. Valószínű-leg nagyon oda nem illő versét, mely igen hosszú, igen elvont, nehéz szöveg. Nem egy teme-tés gyászoló gyülekezetének hangulatához szabott versezet.
Gyanítható, hogy hallgatói fel sem fogták jelentőségét – mint ahogy Csokonai más műveinek vagy egész életének jelentőségét sem érzékelték. Épp csak kezdték észrevenni, hogy közöttük élt, amikor már el is távozott.
Egy temetésről azonban nem lehet elmenni a beszéd közben.
Akik ott voltak, azoknak ez egy-szer istenigazából végig kellett hallgatniuk ezt a szerencsétlen embert. Ő mind a harminckét évét nekik adta, s ennyien, mint most, talán összesen sem hallgat-ták meg egész életében. S végre ő is azt hihette, hogy tényleg fi gyel-nek rá, hogy tényleg őrá kíváncsi-ak, s még Rhédei Lajos is büszke lehetett. (Később megcsonkítva ugyan, de ki is adta Csokonai szö-vegét: jellemző, hogy a költő tud-ta nélkül. A gróf úr úgy gondoltud-ta, hogy ha már fi zetett érte, akkor nemcsak a szöveget, hanem an-nak „megváltoztatási jog”-át is megvette. A szerzői autonómia, a szerzői jog helyzete s egyáltalán a közfelfogás e kérdésekben egé-szen más volt, mint ma.)
az utolsó sor pedig mintha már nem is a temetésen hangzana el, ha-nem a költőnek az élettől való búcsúzása lenne. Nagyon éles az ellen-tét a verstárgy jelentéktelensége s magának a versnek méltóságteljes világképe, emberiségnyi távlatai között:
„És én, aki ollyan szerencséssé lettem,
Hogy illy nagy lelkek közt virtusid zenghettem, Bocsánatod kérem rebegő nyelvemről, Elmém szűk voltáról s kis tehetségemről, Amelly ha bírt vólna szívemnek lángjával, Verset futott volna a szelek szárnyával.
De bár talentomim nem tüzesek s nagyok, S hazám lantosi közt középszerű vagyok;
Az az önnönérzés emeli tollamat,
Hogy még méltatlanra nem fogtam lantomat, S hogy most is egy méltót magasztalt énekem, S ennyi nagy, bőlcs, csinos hallgatóm vólt nekem.”
(1804 – részlet)
Csokonai mintha érezte volna, ez az utolsó lehetősége arra, hogy meghallgassák, mintha érezte volna, a Halotti versek felolvasása élet-halál kérdése számára. És felolvasta. Kegyetlen (ön)iróniájába belerejt-ve utolsó kincsét, humorának morzsáit is. Ez az a humor, amely őt mindvégig segítette. Nagyon szeretett volna még élni, de méltósággal tudott meghalni. A lélek halhatatlansága egy nagy élet tanúságtétele arról, hogy mégiscsak érdemes új törvényeket alkotni: hinni emberben, szabadságban, természetben. Magányban, polgárban s szegény pórban, Lillában és Dorottyában.
Versben, drámában, prózában – a szó erejében.
Csokonai szobra Sárospatakon (Vilt Tibor alkotása, 1972)
Ha volna kedved mélyebben foglalkozni Csokonai költé-szetével, először össze kellene gyűjtened könyvtárban a vele foglalkozó bőséges szakiroda-lom legfontosabb adatait. Ho-gyan indulnál el kutatóutadra?
5.
E kötet a Debrecenhez kötődő írókkal foglalkozik: főleg Fazekas Mihállyal és Csokonaival
Olvass el néhányat Csokonai korai szövegei közül! Miben lá-tod a szerző szellemességének, a régies nyelvezet ellenére is megőrzött frissességének okait?
6.
Az ember, a poézis első tárgya című versében a költő tudósi alázattal és mély költői ihlettel szól az ember lényegéről. Ele-mezzétek közösen – bizonyára vitától sem mentesen – ezt a szép évszázadnyitó költeményt!
7.
Értelmezzétek a verset, illetve a
„Csokonai-jelenség”-et Bertók László verse segítségével!
8.
Az ember, a poézis első tárgya Óh, mely örömben folytak el ekkorig Zsengére nyíló napjaim! óh, miként
Érzém, hogy élni s Th áliának Rózsanyakán enyelegni édes!
Víg borzadással jártam el a görög Szépségek és a római nagy világ
Pompás maradványit; s ezeknek Sírja felett az olasz negédes Kertjébe szedtem drága narancsokat!
A franc mezőket láttam; az Álbion Barlangiban s a német erdők
Bérceiben örömöt találtam.
Olykor hevítvén lelkemet is belől Új képzelések s büszke vetélkedés,
Lantot ragadtam, s a lapályos Dácia térmezején danolván, A főldnek aljáról felemelkedém;
A felleg elnyelt, mennyei képzetim, Mint a habok, felfogtak, s úsztam
Gondolatim csuda tengerében.
„Mérész halandó! lelkesedett iszap!”
Így zenge hozzám egy levegői hang,
„Szentségtelen létedre nem félsz Angyali pitvarokat tapodni?
Ki vagy, miért vagy, hol lakol? és kinek Számára mozgasz? s végre mivé leszel?
Míg ezt ki nem vizsgálod, addig
Míg ezt ki nem vizsgálod, addig