(Összehasonlító értelmezés) E korszak szülte az egyik legpesszi-mistább Vörösmarty-verset. A kilá-tástalanságot történelmi tablóvá és misztikus látomássá emeli Az embe-rek (1846). Vagy fordított logikával:
a történelem tényeiből a kilátásta-lanság, a semmi látomásait olvassa ki a költő. Itt nem a nemzet, hanem az emberiség történelmét tekinti végig archetípusok szerint, s jut el a szomorú végkövetkeztetésekhez.
Ez pedig a vigasztalanságában tár-gyilagos, egyszerűségében megren-dítő kijelentéshez: „Az ember fáj a földnek”. Igen, ez után a történelem után ennyi mondható.
A vers hangsúlyosan tagolt szerkezete emlékezteti az olvasót József Attila nagy létösszegző költeményének, az Eszméletnek szintén erőteljes tagolására. A versek fi lozófi ája is hasonló. Ám József Attila elsősorban az individuum öntudatra ébredéséről, a világban való helykereséséről szól.
Vörösmarty pedig az emberiség életének leglényegesebb ellentmondásait fogalmazza meg. E paradoxonok alaptétele a szándékok és a megvalósítás közötti feloldhatatlan ellentmondás, ész és rossz akarat érthetetlen, tehe-tetlen és dühös, örök egymásnak feszülése.
A két vers részletes összevetése több tanulsággal szolgálhat. Egy 19. és egy 20. századi létértelmezés áll egymás mellett – sok-sok hasonló motívummal.
Mindegyik költő kozmikus képpel indít, mindegyik vers alapvetően a sza-badságról s annak lehetségességéről-lehetetlenségéről szól. Olykor meglepő, szinte szó szerinti egyezésekkel: „Törvényt! s a törvény újra ölt” – Vörösmarty;
„…a törvény szövedéke / mindíg fölfeslik valahol” – József Attila.
Vagy tekintsük a hangnemet! „És hosszú béke van s az ember / Rémítő szapora, / Talán hogy a dögvésznek egyszer / Dicsőbb legyen tora” – mondja Vörösmarty. József Attila ugyanilyen szarkazmussal: „Láttam a boldogsá-got én, / lágy volt, szőke és másfél mázsa / Az udvar szigorú gyöpén / imboly-gott göndör mosolygása.” Még számos helyen érintkezik a két vers, itt csak jelzünk néhány lehetséges szempontot egy esetleges összehasonlításhoz.
„A Vörösmarty által festett negatív emberképre nem csu-pán a magyar irodalomban, de a világirodalomban is, sőt más művészeti ágakban és a fi lozófi ában is számos példát találunk. Az irodalmi kánonból kitekintve hívom fel a fi -gyelmet egy sokak által kultuszfi lmnek tartott alkotásra, a Mátrix-trilógiára. Ennek első részében fogalmazza meg az egyik főszereplő, Smith ügynök az emberi fajról alkotott el-képzelését*, amely a fi lmben a Föld vesztét is okozza, hogy az emberi faj egy vírus, amely szaporodik, túlnépesedik, fel-éli a környezeti forrásait, majd továbbterjeszkedik (pl. egy másik kontinensre, aztán más bolygókra), és azt is ugyan-így elpusztítja. A biológiából vett analógia, ahogy egy vírus beférkőzik egy sejtbe, feléli azt saját szaporodási funkciója közben, majd a fi atal vírusok sokaságától a sejt szétrob-ban, kórokozók ezreit szabadítva ezzel a környező többi sejtekre, rendkívül erősen fejezi ki az emberről alkotott negatív véleményt. Ugyanakkor nehezen is cáfolható, bár az ember biológiai értelemben nem vírus, de kétségkívül
vannak »viselkedésbeli« hasonlóságok az emberek és a kórokozók között. Az emberi faj is bizonyos értelemben kór-okozó, baj-okozó, ahogy Vörösmarty írja: »Az ember fáj a földnek«.”
Németh Janka, Vörösmarty Mihály emberképe Az emberek című vers alapján = szemináriumi dolgozat, 2008.
* Idézet a fi lmből: „Szeretném megosztani Önnel, mire jöt-tem rá az ittléjöt-tem során. Akkor döbbenjöt-tem rá, amikor osztályozni próbáltam a faját. Ráébredtem, hogy Önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környeze-tével, kivéve magukat, embereket. Letelepednek valahová, és addig szaporodnak, míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik?
A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása.”
A Mátrix című fi lmet Larry Wachowski és Andy Wachowski rendezte 1999-ben
Mi a véleményed Az emberek alaptételéről, végkövetkezte-téséről – „Az ember fáj a föld-nek”? Szerinted is igaza van a költőnek?
1.
Egy békés Földgömb
[ 1 2 3 1 2 7 4 9 2 6 0 5 ]
A =
Az A mátrix egy 4×3-as mátrix. Az A[2,3] vagy a2,3 elem 7
archetípus őstípus, ősforma szarkazmus maró, olykor sértő gúny
Varga Nárcisz: Univerzoom
162
ii. rész \ portrék \ vörösmarty mihály Lehetne kicsalni lyukának | Mélységeiből,) | Annakutána | Fölnéze az ég tájéka felé – | A kemencetetőre, | S ilyféle szavakkal |163
Az emberek és az Eszmélet
(Összehasonlító értelmezés) E korszak szülte az egyik legpesszi-mistább Vörösmarty-verset. A kilá-tástalanságot történelmi tablóvá és misztikus látomássá emeli Az embe-rek (1846). Vagy fordított logikával:
a történelem tényeiből a kilátásta-lanság, a semmi látomásait olvassa ki a költő. Itt nem a nemzet, hanem az emberiség történelmét tekinti végig archetípusok szerint, s jut el a szomorú végkövetkeztetésekhez.
Ez pedig a vigasztalanságában tár-gyilagos, egyszerűségében megren-dítő kijelentéshez: „Az ember fáj a földnek”. Igen, ez után a történelem után ennyi mondható.
A vers hangsúlyosan tagolt szerkezete emlékezteti az olvasót József Attila nagy létösszegző költeményének, az Eszméletnek szintén erőteljes tagolására. A versek fi lozófi ája is hasonló. Ám József Attila elsősorban az individuum öntudatra ébredéséről, a világban való helykereséséről szól.
Vörösmarty pedig az emberiség életének leglényegesebb ellentmondásait fogalmazza meg. E paradoxonok alaptétele a szándékok és a megvalósítás közötti feloldhatatlan ellentmondás, ész és rossz akarat érthetetlen, tehe-tetlen és dühös, örök egymásnak feszülése.
A két vers részletes összevetése több tanulsággal szolgálhat. Egy 19. és egy 20. századi létértelmezés áll egymás mellett – sok-sok hasonló motívummal.
Mindegyik költő kozmikus képpel indít, mindegyik vers alapvetően a sza-badságról s annak lehetségességéről-lehetetlenségéről szól. Olykor meglepő, szinte szó szerinti egyezésekkel: „Törvényt! s a törvény újra ölt” – Vörösmarty;
„…a törvény szövedéke / mindíg fölfeslik valahol” – József Attila.
Vagy tekintsük a hangnemet! „És hosszú béke van s az ember / Rémítő szapora, / Talán hogy a dögvésznek egyszer / Dicsőbb legyen tora” – mondja Vörösmarty. József Attila ugyanilyen szarkazmussal: „Láttam a boldogsá-got én, / lágy volt, szőke és másfél mázsa / Az udvar szigorú gyöpén / imboly-gott göndör mosolygása.” Még számos helyen érintkezik a két vers, itt csak jelzünk néhány lehetséges szempontot egy esetleges összehasonlításhoz.
„A Vörösmarty által festett negatív emberképre nem csu-pán a magyar irodalomban, de a világirodalomban is, sőt más művészeti ágakban és a fi lozófi ában is számos példát találunk. Az irodalmi kánonból kitekintve hívom fel a fi -gyelmet egy sokak által kultuszfi lmnek tartott alkotásra, a Mátrix-trilógiára. Ennek első részében fogalmazza meg az egyik főszereplő, Smith ügynök az emberi fajról alkotott el-képzelését*, amely a fi lmben a Föld vesztét is okozza, hogy az emberi faj egy vírus, amely szaporodik, túlnépesedik, fel-éli a környezeti forrásait, majd továbbterjeszkedik (pl. egy másik kontinensre, aztán más bolygókra), és azt is ugyan-így elpusztítja. A biológiából vett analógia, ahogy egy vírus beférkőzik egy sejtbe, feléli azt saját szaporodási funkciója közben, majd a fi atal vírusok sokaságától a sejt szétrob-ban, kórokozók ezreit szabadítva ezzel a környező többi sejtekre, rendkívül erősen fejezi ki az emberről alkotott negatív véleményt. Ugyanakkor nehezen is cáfolható, bár az ember biológiai értelemben nem vírus, de kétségkívül
vannak »viselkedésbeli« hasonlóságok az emberek és a kórokozók között. Az emberi faj is bizonyos értelemben kór-okozó, baj-okozó, ahogy Vörösmarty írja: »Az ember fáj a földnek«.”
Németh Janka, Vörösmarty Mihály emberképe Az emberek című vers alapján = szemináriumi dolgozat, 2008.
* Idézet a fi lmből: „Szeretném megosztani Önnel, mire jöt-tem rá az ittléjöt-tem során. Akkor döbbenjöt-tem rá, amikor osztályozni próbáltam a faját. Ráébredtem, hogy Önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környeze-tével, kivéve magukat, embereket. Letelepednek valahová, és addig szaporodnak, míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik?
A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása.”
A Mátrix című fi lmet Larry Wachowski és Andy Wachowski rendezte 1999-ben
Mi a véleményed Az emberek alaptételéről, végkövetkezte-téséről – „Az ember fáj a föld-nek”? Szerinted is igaza van a költőnek?
1.
Egy békés Földgömb
[ 1 2 3 1 2 7 4 9 2 6 0 5 ]
A =
Az A mátrix egy 4×3-as mátrix. Az A[2,3] vagy a2,3 elem 7
archetípus őstípus, ősforma szarkazmus maró, olykor sértő gúny
Varga Nárcisz: Univerzoom
Az emberek I.
Hallgassatok, ne szóljon a dal, Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal A zápor és a szél,
Könyzápor, mellyet bánat hajt, Szél, mellyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!
II.
Hallátok a mesét: a népnek Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének, Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!
III.
És jöttek a dicsők, hatalmas Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek, Bújában egymást marta meg.
S a hír? villám az inség éjjelén:
Nincsen remény!
IV.
És hosszu béke van s az ember Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé, Mert hajh a föld! az nem övé, Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!
V.
Mi dús a föld, s emberkezek még Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem, Mért olly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!
VI.
Istentelen frígy van közötted, Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted, Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész, Bár mellyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!
VII.
Az ember fáj a földnek; olly sok Harc- s békeév után
A testvérgyülölési átok Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl, Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!
(1846. május előtt) Az ünnepélyes hang megfontoltságra, az öntisztázás szükségességére fi
-gyelmeztet. Fontos, ritka pillanatainkban, nagy döntéseink közelében segít-het bennünket. Ráébreszt, hogy részei vagyunk annak az egésznek, melytől szabadulni is igyekszünk, de életünket is meghatározza. „Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja összefogja / egyik do-log a másikát / s így mindenik determinált” (Eszmélet). S nem Az embereket író Vörösmartyt mintázza-e a József Attila-vers hatodik szakasza?
„Im itt a szenvedés belül, ám ott kivül a magyarázat.
Sebed a világ – ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad – úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ.”
Itt „a múlt meghasadt”, ott „…jöttek a dicsők, hatalmas / Lábok törvény felett.” Itt „Az emberfaj sárkányfog-vetemény”, ott „…iramlanak örök éjben / kivilágított nappalok”. Ugyanazok az alapvető kérdések az emberi létről, ugyanazok az eldönthetetlen dilemmák s kettősségek. Felismerve, hogy ezeknek lényege éppen eldönthetetlenségük.
Itt a romantika jellegzetes képalkotása, amott a 20. század másfajta nyelvhasználata. Egy expresszionizmusból és szürrealizmusból is épít-kező, végsőkig letisztult beszédmód.
Az önmegismerés élménykörének kikínlódott és katartikus, drámai erejű sűrítése mindkét vers. A hét, illetve tizenkét egység pedig egy-egy önmagá-ban is szinte a teljesség benyomását keltő állomása, fejlődéspontja ennek a folyamatnak. Melyek aztán végül is együtt rendeződnek igazán sokatmon-dó fi lozófi ává. Az „istenarcú lény” létfi lozófi ájává.
E létfi lozófi a pedig szintén kettősségeket hordoz magában. Ahogyan nappalokból és éjszakákból rendeződik össze sorsunk, úgy határoz meg bennünket ész és rossz akarat kettőssége. Rend- és autonómia-igényünk vágya egyszerre szeretne teljesülni A lírai én önmegszólító engedelme ez.
Melyben szintén benne van az igen is és a nem is: „…nyirkos cementfalak között / képzelhetsz egy kis szabadságot –” (Eszmélet).
Vörösmarty és József Attila felismerése tragikus – és így felemelő. Az igazi méltóság azé, aki a szabadságkorlátok ellenére is nekifeszül a lehetetlennek, aki felülemelkedik az evilági hívságon. Az igazi méltóság azé, „…ki tudja, hogy az életet / halálra ráadásul kapja / s mint talált tárgyat visszaadja /
bármikor – ezért őrzi meg…” (Eszmélet). Aki tudja, hogy „Nincsen remény!
nincsen remény!”, egész élete azonban mégis arról beszél, hogy van remény.
Költőink emelt fővel tekintenek erre a rossz világra, melynek ők minden nyűgét-baját jól ismerik: Az emberek és az Eszmélet az emberi méltóság, a megtalálható és megőrizhető méltóság nagy versei.
A szószerkezetekben is a gondolati ellentmondások lelhetők fel: „átok” –
„virágzik”; „sárkányfog” – „vetemény” stb. Az oxymoronok keltette reme-gés biztosítja az érzelmi hőfokot, amely meghatározza az átélés erősségét.
Az indító kozmikus képek után a költő áttekinti az emberiség történel-mének lényegét, majd az utolsó két szakaszban mérleget von és következ-tet. A cím az egyes emberre céloz, a vers az emberiségről szól. Ódai a befeje-zés, a nagyobbik részt azonban az elkeseredett gúny hangneme uralja. Nincs okunk önmagunkat ünnepelni – mondja a szöveg beszélője.
„A törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol”
Senkyházi János fotója (december 3. József Attila halálának napja)
expresszionizmus A 20. század első évtizedeinek stílusirányzata, mely mondandójának kifejezését erőteljes, szokatlan, harsány hatásokra építette.
szürrealizmus A 20. század első harmadától érvényesülő stílusirányzat.
Lényege az „automatikus írás”, a kép-zelet és az álom világának beemelése a szépség birodalmába.
oxymoron egymást kizáró ellentét Fejezd be, illetve dolgozd ki Az emberek és az Eszmélet részletes,
összeha-sonlító elemzésének egy vagy több lehetséges szempontsorát! (Az Esz-méletet majd tanuljuk 12. osztályban, de már most megkeresheted azt a könyvet, amely Tizenkét vers címmel beszél a költeményről.)
2.
Különösen fi gyeld meg a költők beszédpozícióit, a versbefejezések reto-rikai helyzetét!
3.
164
ii. rész \ portrék \ vörösmarty mihály Terhelte meg a levegőnek | Könnyű szekerét. | Hogy szállítná azokat | A derék hangászi fülekbe: || „Húzd rá, Peti, | A fűzfán165
Az emberek I.
Hallgassatok, ne szóljon a dal, Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal A zápor és a szél,
Könyzápor, mellyet bánat hajt, Szél, mellyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!
II.
Hallátok a mesét: a népnek Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének, Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!
III.
És jöttek a dicsők, hatalmas Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek, Bújában egymást marta meg.
S a hír? villám az inség éjjelén:
Nincsen remény!
IV.
És hosszu béke van s az ember Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé, Mert hajh a föld! az nem övé, Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!
V.
Mi dús a föld, s emberkezek még Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem, Mért olly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!
VI.
Istentelen frígy van közötted, Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted, Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész, Bár mellyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!
VII.
Az ember fáj a földnek; olly sok Harc- s békeév után
A testvérgyülölési átok Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl, Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!
(1846. május előtt) Az ünnepélyes hang megfontoltságra, az öntisztázás szükségességére fi
-gyelmeztet. Fontos, ritka pillanatainkban, nagy döntéseink közelében segít-het bennünket. Ráébreszt, hogy részei vagyunk annak az egésznek, melytől szabadulni is igyekszünk, de életünket is meghatározza. „Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja összefogja / egyik do-log a másikát / s így mindenik determinált” (Eszmélet). S nem Az embereket író Vörösmartyt mintázza-e a József Attila-vers hatodik szakasza?
„Im itt a szenvedés belül, ám ott kivül a magyarázat.
Sebed a világ – ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad – úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ.”
Itt „a múlt meghasadt”, ott „…jöttek a dicsők, hatalmas / Lábok törvény felett.” Itt „Az emberfaj sárkányfog-vetemény”, ott „…iramlanak örök éjben / kivilágított nappalok”. Ugyanazok az alapvető kérdések az emberi létről, ugyanazok az eldönthetetlen dilemmák s kettősségek. Felismerve, hogy ezeknek lényege éppen eldönthetetlenségük.
Itt a romantika jellegzetes képalkotása, amott a 20. század másfajta nyelvhasználata. Egy expresszionizmusból és szürrealizmusból is épít-kező, végsőkig letisztult beszédmód.
Az önmegismerés élménykörének kikínlódott és katartikus, drámai erejű sűrítése mindkét vers. A hét, illetve tizenkét egység pedig egy-egy önmagá-ban is szinte a teljesség benyomását keltő állomása, fejlődéspontja ennek a folyamatnak. Melyek aztán végül is együtt rendeződnek igazán sokatmon-dó fi lozófi ává. Az „istenarcú lény” létfi lozófi ájává.
E létfi lozófi a pedig szintén kettősségeket hordoz magában. Ahogyan nappalokból és éjszakákból rendeződik össze sorsunk, úgy határoz meg bennünket ész és rossz akarat kettőssége. Rend- és autonómia-igényünk vágya egyszerre szeretne teljesülni A lírai én önmegszólító engedelme ez.
Melyben szintén benne van az igen is és a nem is: „…nyirkos cementfalak között / képzelhetsz egy kis szabadságot –” (Eszmélet).
Vörösmarty és József Attila felismerése tragikus – és így felemelő. Az igazi méltóság azé, aki a szabadságkorlátok ellenére is nekifeszül a lehetetlennek, aki felülemelkedik az evilági hívságon. Az igazi méltóság azé, „…ki tudja, hogy az életet / halálra ráadásul kapja / s mint talált tárgyat visszaadja /
bármikor – ezért őrzi meg…” (Eszmélet). Aki tudja, hogy „Nincsen remény!
nincsen remény!”, egész élete azonban mégis arról beszél, hogy van remény.
Költőink emelt fővel tekintenek erre a rossz világra, melynek ők minden nyűgét-baját jól ismerik: Az emberek és az Eszmélet az emberi méltóság, a megtalálható és megőrizhető méltóság nagy versei.
A szószerkezetekben is a gondolati ellentmondások lelhetők fel: „átok” –
„virágzik”; „sárkányfog” – „vetemény” stb. Az oxymoronok keltette reme-gés biztosítja az érzelmi hőfokot, amely meghatározza az átélés erősségét.
Az indító kozmikus képek után a költő áttekinti az emberiség történel-mének lényegét, majd az utolsó két szakaszban mérleget von és következ-tet. A cím az egyes emberre céloz, a vers az emberiségről szól. Ódai a befeje-zés, a nagyobbik részt azonban az elkeseredett gúny hangneme uralja. Nincs okunk önmagunkat ünnepelni – mondja a szöveg beszélője.
„A törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol”
Senkyházi János fotója (december 3. József Attila halálának napja)
expresszionizmus A 20. század első évtizedeinek stílusirányzata, mely mondandójának kifejezését erőteljes, szokatlan, harsány hatásokra építette.
szürrealizmus A 20. század első harmadától érvényesülő stílusirányzat.
Lényege az „automatikus írás”, a kép-zelet és az álom világának beemelése a szépség birodalmába.
oxymoron egymást kizáró ellentét Fejezd be, illetve dolgozd ki Az emberek és az Eszmélet részletes,
összeha-sonlító elemzésének egy vagy több lehetséges szempontsorát! (Az Esz-méletet majd tanuljuk 12. osztályban, de már most megkeresheted azt a könyvet, amely Tizenkét vers címmel beszél a költeményről.)
2.
Különösen fi gyeld meg a költők beszédpozícióit, a versbefejezések reto-rikai helyzetét!
3.
Ábránd Szerelmedért Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját, S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet Szerelmedért.
Szerelmedért Fa lennék bérc fején, Felölteném zöld lombozatját, Eltűrném villám s vész haragját, S meghalnék minden év telén Szerelmedért.
Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő, Ott égnék földalatti lánggal, Kihalhatatlan fájdalommal, S örömmel nyújtanám neked Szerelmedért!
(1843. március előtt)
Szerinted valahogy bele lehet érteni a „sárkányfog-vetemény” szókap-csolatba a reményt (vetemény=kezdet)? Vagy ez belemagyarázás lenne, mely ellentmond a versegész értelmének?
4.
Vörösmarty műveinek a Mátrix című fi lmmel való lehetséges „kapcsolatá”-ról a szakirodalom-ban is találhattok szellemes értelmezési kísér-letet: Dedescovi Balázs, A’ Rom, a’ Khaos és a’
Mátrix = A Rom, szerk. Füzi Izabella, Odorics Ferenc, Gondolat–Pompeji, Budapest–Szeged, 2003, 117–132.
5.
Nézzetek bele e könyvbe azért is, mert a tanul-mányok a magyar irodalomtudomány utóbbi év-tizedének egyik fontos sorozatában jelentek meg, a szegedi dekontsrukciós iskola kiadványaként!
6.
Mit szólsz ehhez a lehetőséghez? Ármeán Otília az anagrammatikus ér-telmezésről szóló tanulmánya új horizontját nyitja meg a Vörösmarty-művek tanulmányozásának – nem olyan ez is, mint egy (betű)mátrix?
„Megszámoltam, a rom három betűjének kombinációja (orm, mor és rom formákban) harmincháromszor fordul elő a szövegben […] // Az anagramma
„Megszámoltam, a rom három betűjének kombinációja (orm, mor és rom formákban) harmincháromszor fordul elő a szövegben […] // Az anagramma