Kleist reneszánszát éli az ezredforduló körüli évtizedekben. A modern ember izgalmas azonosulási lehetőségeket talál a kleisti beszédmód jegyében fogant alkotásokban. Mert erkölcsi példázatokat, végső dön-téshelyzeteket fogalmaznak meg lélektani mélységgel ezek a művek.
Életét és műveit egyaránt titokzatosság övezi. Egy épp csak meg-ismert nővel együtt elkövetett öngyilkosságának pontos körülményei ma sem tisztázottak. Műveit kora nem értette meg, azért rövid élete is csalódások, szenvedések sorozata volt. Elbeszélései, témái ma iga-zán népszerűek, színpadra írt műveit gyakran játsszák, s talán még azt is mondhatjuk, olvassák.
Kohlhaas Mihály című novellájának erkölcsi példázata vándormo-tívumként él tovább az irodalomban, sőt a fi lmművészetben. A cseh–
amerikai Miloš Forman Ragtime című, E. L. Doctorow regényéből ké-szült fi lmjének megalázott s öntudatra ébredő, igazát kereső feketéje, Coolhaus Walker szintén a becsületén esett sérelmekért keres elégté-telt, mint a lókereskedő Kohlhaas, aki kisebb háborút robbant ki fedd-hetetlenségének visszaszerzése érdekében. Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájában dolgozta fel a témát – szintén nagy sikerrel. (12. osztályban beszélünk még erről a vándormotívumról!)
A Kohlhaas-típusú hősöknek el kell bukniuk a hatalmakkal, a kicsi-nyességekkel, az önzéssel szemben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha újra próbálkozhatnának, akkor ne kísértenék újra a lehetetlent.
Mint ahogyan a lehetetlent kísértik Kleist más műveinek rokonszen-ves-naiv alakjai is.
Homburg hercege című drámája az öntörvényűség vállalásának esélyeit villantja fel. A fi atal, némi önteltségtől sem mentes herceg nem engedelmeskedik a választófejedelem parancsának – fegyel-mezetlenségének köszönhető azonban, hogy csapataik megnyerik a döntő csatát.
A Homburg hercege arról szól, hogy vannak az ember életében eldönthetetlen dilemmák – Kleist ezzel utal a hamleti kérdésre is.
Sorsnak, akaratnak, hatalomnak, szánalomnak, olykor kegyelemnek, megértésnek s szeretetnek köszönhetően azonban ezek a dilemmák is „megoldódnak”. De csak akkor, ha a hős, az ember az önmegismerés útján képes vállalni a rá nézve végzetes következményeket. Mint Oidi-pusz király, mint Hamlet, mint Homburg fi atal hercege.
Heinrich von Kleist (1777–1811)
A pécsi Jelenkor
Kiadó gondozza „a magyar Kleist”-et (2001)
A chilei földrengés keretes szerkesztésű novella. Ebben is, mint Kleist legtöbb művében, egyaránt találhatók klasszicista, romantikus és realista jegyek. A szerkezet fegyelmezettsége az előbbire, egy-egy leírás fensége a másodikra, míg a történet brutalitása a legutóbbira lehet példa.
Kegyetlen, kíméletlenül pesszimista világképet tükröz a szöveg. A re-mény, melyet a hősök, melyet Kleist az ember megjavulásának hitébe vet, hiú remény. Ezt éppen a kompozíciós-tematikus keret is bizonyítja. A főhős – Jeronimo – spanyol fi atalember, aki idegen a történet helyszínéül szolgáló városban. A novella végén pedig az ő fi áról szól ez a mondat: „Don Fer-nando és doña Elvira később nevelt fi ukká fogadták a kis idegent…” Vagyis a bűvös-végzetes körből nem lehet kitörni. A földrengés, a pusztítás adta újrakezdés esélye megmutatkozik, de az emberek nem tudják kihasználni a lehetőséget, mert egyszerűen képtelenek jók lenni.
A törvényszegő szerelmespár Josefa és Jeronimo. A történet elején Josefát, az apácának adott fi atal lányt kivégezni viszik, mert a zárdában egy gyermeknek adott életet. Szerelme, Jeronimo elkeseredésében éppen fel-akasztani készül magát a börtönben. Ekkor azonban mindketten kiszaba-dulnak, mert hatalmas erejű földrengés rázza meg a világot, s dönti romba a várost. A várost, amely jónak hiszi magát, értelmes törvényekben gazdag-nak, de később kiderül róla, hogy a rossz törvények és sötét gondolatok bi-rodalma. Ellenben a természet, ahová a katasztrófa után menekül mindenki, megadja az esélyt az újjászületésre, a megtisztulásra. Ott az emberek az első pillanatokban még egymás szemébe is néznek. Aztán megint felébrednek gonosz ösztöneik, s győznek az indulatok, győz az erőszak.
Josefa és Jeromino pedig, akik a földrengésnek, a pusztulásnak köszön-hetik, hogy újra találkozhattak, lelkiismeret-furdalást éreznek. „…meghatód-tak, ha arra gondol„…meghatód-tak, mekkora nyomorúságnak kellett a világra zúdulnia, hogy ők boldogok legyenek!”
A katasztrófahelyzetben mindenki segít mindenkinek, megszűnnek a szokott szerepek. Az válik fontossá, hogy az emberek együtt enyhítsenek kiszolgáltatottságukon. Az édeni állapot azonban csak ideig-óráig tart, más-nap délután már indulnak vissza a városba. Az ismeretlen jóságból vonzza arrafelé őket az ismert tartomány, a kiszámítható jövő. Így könnyebb élni, mint szembenézni a saját tehetetlenségükkel és szeretetlenségükkel, szere-tetre való képtelenségükkel. Különösen tragikus, hogy a szentnek ígérkező pillanat válik végzetessé, amikor Jeronimóékat a templom mellett kegyetle-nül meggyilkolják.
A templom is az álszentségnek ad otthont, a fanatizmus fészkét építi. Az igazi szentség már csak a természet fenségében volt található; ez lett volna
„…úgy tetszett, hogy ez irtózatos pillanatok közepette, amikor az emberek minden földi java oda-veszett, és az egész természetet a betemetés fenyegette, szép vi-rágként bontakozik ki maga az emberi szellem.”
Heinrich von Kleist, A chilei földrengés = A világirodalom legszebb elbeszélései, szerk. Do-mokos János, Bp., Szépirodalmi, 1977, 335–350; idézet: 343 – Sza-bó Ede fordítása)
Nagy erejű földrengés Chile partjainál
Index/MTI
2010. február 27., szombat 09:27 | Frissítve: 2010. február 27.
Rendkívül nagy erejű, a Richter-skála szerinti 8,8-as földrengés volt szombat hajnalban Chile partjainál, a Csendes-óceánban.
Legkevesebb 147 halálos áldoza-ta van a földmozgásnak. […]
A rengés epicentruma Con-cepción városától 90 kilomé-terre északkeletre, a fővárostól, Santiagótól bő 300 kilométerre délnyugatra volt, 55 kilométeres mélységben. […]
Helyszíni jelentések szerint a földmozgás miatt – ami helyi idő szerint az éjszaka közepén történt – az óceánparttól több mint 100 kilométerre fekvő San-tiagóban fél percig remegtek az épületek, néhány összedőlt, és a főváros több részén is áramkima-radások voltak, akadozott a tele-fon- és internetszolgáltatás. […]
91
Regényes domb tetejében | A helység nyúgati részén, | Honnan faluszerte | Legjobban látni sarat, port, | Már mint az idő járása
képes megváltoztatni az embereket. Sajnos azonban több út vezet vissza-felé, erősebbek a megszokottság vonzásai. Megfoghatatlan – mondja Kleist műve –, hogy az ember miért építi életét sorozatosan rossz döntésekre.
Josefa és Jeronimo naivitása azonban határtalan. Ők hisznek abban, hogy az emberek jobbíthatók, az ő szerelmük megtartó erő. A tiszta érzések és a tiszta értékek okozzák vesztüket egy gonosz világban.
Nézd meg DVD-n vagy moziban Miloš Forman Ragtime című fi lmjét!
1.
Könyvtárban biztosan találsz Márton László új Kleist-fordításaiból. Ezek is összevethetők egyfelől az eredetivel, másfelől régebbi fordításokkal!
2.
Több mai magyar irodalmi folyóirat utóbbi évtizedbeli számaiban talál-kozhatsz eddig ki nem adott Kleist-szövegekkel, főképpen „anekdoták-kal”. Eme írások egyrészt szórakoztatók, humorosak, groteszkek, másrészt tanulságosak – ember- és történettípusaik időtől és tértől függetlenül érvényesek, tehát ma is élők! Szerinted?
3.
A természet véletlenül osztja csapásait. Az ember szántszándékkal oko-zott borzalmai sokkal kegyetlenebbek. Szerinted hogyan szól erről is Kleist elbeszélése?
4.
Mi történt volna, ha Te is ott lettél volna a borzalmak helyszínén, a temp-lom előtt? Másként alakulnak az események?
5.
Milyen prózapoétikai eszközöket ismersz fel, veszel észre a novellában (szerkezet, narráció, elbeszélő-típus, időviszonyok, értékpólusok stb.)?
6.
Vizsgáld meg a novella szimbólumrendszerét! Keress meg minden ele-met, amely valamilyen szempontból többet jelent önmagánál!
7.
Milyen jelentésszinteket és jelentésrétegeket tudsz felfedezni? Készíts ábrát, illetve rendezd szempontok szerint a kis- és nagyszimbólumokat!
8.
Biztosan el tudsz kapni valahol egy Kleist-darabot színházban vagy fi l-men. Nézd meg, s értelmezd az adott előadást szöveggel összevetve!
9.
„A semmitmondó társalgások helyett, amelyekhez máskor a te-ásasztalok mellett nyújtott anya-got a világ, most nagyszerű tet-tek példáit mesélték: emberek, akiket a társaságban különben kevésre becsültek, római jellem-re való nagyságot tanúsítottak:
özönével hoztak fel példát a rettenthetetlenségre, a veszély vidám megvetésére s az élet olyan isteni feláldozására, olyan habozás nélküli elvetésére, mint-ha azt a legsilányabb holmihoz hasonlóan újra meg lehetne ta-lálni már a legközelebbi lépésnél.
Igen, senki sem akadván, akivel ezen a napon ne történt volna valami megindító, vagy ő maga el nem követett volna valami nagy-lelkű tettet, mindegyik ember szívében annyi édes örömmel vegyült a fájdalom, hogy, amint Josefa vélte, egyáltalán nem lehe-tett eldönteni, nem nőtt-e, egyik oldalát tekintve, legalább annyit az általános jóérzés summája, mint amennyit a másik oldalon csökkent.”
Heinrich von Kleist, Uo.
Egy földrengés „képlete”