Az egyenértéku ´ ´ség problematikája az iskolarendszeru´ ´felno´ ´ttoktatásban
A KUTATÁS EREDMÉNYEI A HIPOTÉZISEK TÜKRÉBEN 1. Annál inkább hisz a felnőtt tanuló a végzettsége egyenértékűségében, minél
iskolázottabb.
3. táblázat. A saját végzettség egyenértékűségének megítélése iskolázottság szerint (n = 250)
Az első hipotézis – ahogyan az a 3. táblázatból is kitűnik – nem igazolódott.
Az elővizsgálat 250 fős mintája alapján nem mutatható ki különbség a saját vég-zettség egyenértékűségébe vetett hit és az iskolai végvég-zettség között. Örvendetes, hogy a pozitív megítélés minden csoportban közel azonos mértékű, a megkér-dezettek közül az érettségivel rendelkezők tűnnek a legóvatosabbaknak, bár ez következhet a minta alacsony elemszáma okozta torzulásokból is.
2. A társadalom még mindig inkább előítéletes a felnőttkorban megszerzett végzettségekkel szemben.
A nem tanulóknak feltett „Mi jut eszébe, ha egy iskolarendszerű felnőttokta-tásban zajló tanórára gondol?” kérdésre adott válaszokat tartalomelemzéssel három kategóriába soroltuk: pozitív, negatív és semleges megítélés. Az egyes ka-tegóriákba sorolt vélemények csoportosítva a 4. táblázatban olvashatók. Az egyes vélemények szóródása igen nagy, igazán szignifikáns különbség nem mu-tatható ki, ennek ellenére az elővizsgálat eredményei szerint a hipotézis nem
iga-A szerzendő végzettség
zolódott, hiszen a megkérdezettek kevesebb, mint fele válaszolt elítélően az is-kolarendszerű felnőttoktatásban tanulókról. Az egyenértékűségben hívők el-sődlegesen a felnőtt tanuló erős motiváltságát emelik ki értékként. Ez valóban lényeges, hiszen a motiváció tudatosabb és eredményesebb tanulási folyamatot, összességében pozitív tanulási élményt eredményez. A második leggyakoribb in-dok a felnőttoktató és a résztvevő közötti partnerviszony a tanulás során. Gyak-ran didaktikai problémákhoz vezet, ha a klasszikusan alá-fölé rendelő tanár-diák kapcsolatot a felnőttoktatásban is alkalmazni próbáljuk, hiszen a felnőtt tanulót életkori sajátosságai és korábbi tanulási tapasztalatai alapján a felnőtt-oktató egyenrangú partnerként kell, hogy kezelje.
4. táblázat. A nem tanulók attitűdje az iskolarendszerű felnőttoktatásra vonatkozóan (n = 256) A válaszadók
száma
A válaszadók aránya (%)
Előítéletmentesség 104 40,7
Indokok:
a felnőtt tanuló erősen motivált, az önálló tanulást is felvállalja 43 16,8 a tanulás személyiségfejlődést eredményez felnőttkorban is 14 5,5 felnőttként tudatosság a tanulási irányok és tartalmak
megválasztásában
9 3,5
a partnerviszony mint érték a tanulási folyamatban 34 13,3
a tanulók közötti kapcsolatépítés pozitív hatása 4 1,6
Előítéletesség 93 36,6
Indokok:
a tanulás „gyorstalpaló”, „futószalag” felnőttkorban 9 3,5 munka és család mellett kevesebb a tanulásra fordítható idő 24 9,4
nehezen vállalható az iskolával járó kötöttség 19 7,4
kevesebb a tanóra 6 2,3
a fáradtság miatt nem elég hatékony a tanulás 27 10,5
furcsa látványt nyújt egy felnőtt az iskolapadban 3 1,2
unalmas az iskola felnőttkorban 6 2,3
Semlegesség (nappalival azonos megítélés) 26 10,2
Egyéb 32 12,5
Összesen 256 100,0
3. A nem tanuló felnőttek a második eséllyel kapcsolatos ismeretek nélkül nyi-latkoznak negatívan az egyenértékűségről.
5. táblázat. A nem tanulók egyenértékűségről vallott nézetei a saját tanulási tapasztalat tükrében (n = 279)
Azok között a nem tanuló felnőttek között, akik nem tartják egyenértékű-nek a rendes korban és felnőttkorban szerzett iskolai végzettségeket, a vizsgált minta alapján igazolódott a hipotézis, hiszen 63%-uk saját felnőttkori tanulási tapasztalat nélkül vélekedik elutasítóan. A válaszadók több, mint fele véleményét azzal indokolta, hogy a levelező munkarendben tanuló felnőttek alacsonyabb óraszámban tanulnak, mint a nappalisok (6. táblázat).
6. táblázat.Nem tanuló felnőttek, az egyenértékűséget elutasításának okai (n = 53) A válaszadók
száma
A válaszadók aránya (%)
alacsonyabb óraszám 31 58,5
a felnőtt a szükséges minimumra törekszik, már nem lehet úgy tanulni, mint
gyerekkorban
11 20,8
alacsonyabb elvárások 6 11,3
egyéb 5 9,4
Valid
Összesen 53 100,0
Nem válaszolt 2
Összesen 55
Felnőttkorban szerzett-e végzettséget
Összesen (fő)
nem % igen % Nem tartja
egyenértékűnek
a végzettségeket 87 55 63 32 37
Egyenértékűnek tartja
a végzettségeket 192 113 59 79 41 Összesen (fő) 279 168 111
Figyelemre méltó, hogy a felnőttkorban iskolarendszerben már tanult, azt azonban egyenértékűnek nem tartók közel fele is (44%) az alacsonyabb óraszá-mot jelöli meg elsődleges okként. Ez azért továbbgondolásra érdemes üzenet, mert valós, saját tapasztalatokon alapuló „kritika” az iskolával szemben.
Szintén érdekes, hogy a felnőttkorban szerzett végzettségek egyenértékűsé-gében nem hisznek, harmaduk (34,5%) mégis úgy gondolja, hogy a munkaerő-piacon nem számít, hogy mikor szerezte a munkavállaló a végzettségét, „csak meglegyen”.
4. A saját felnőttkori tanulási tapasztalat befolyásolja a munkáltató egyenérté-kűséghez való viszonyát.
7. táblázat. A munkáltató saját felnőttkori tanulási tapasztalatának hatása az egyenértékűségről vallott nézeteire (n = 87)
A hipotézis igazolódik annyiban, hogy a felnőttkorban tanult munkáltatók 88%-a tekinti egyenértékűnek azt a rendeskori tanulással, míg a felnőttként nem tanult munkáltatóknál ez az arány 75%. Ahhoz, hogy a problémáról pontosabb képet kapjunk, magasabb elemszámra lenne szükségünk. A munkáltatók közül azok, akik nem tanultak felnőttkorban, mégis elfogadják a második esélyben szerzett végzettségeket, álláspontjukat elsősorban azzal indokolták, hogy nem a munkarend, hanem a motiváció számít, ha tanul valaki. A felnőttként közép-fokon tanult munkáltatók szerint leginkább az azonos tananyag számít, a fel-nőttként diplomázó munkáltatók legtöbbje szerint pedig a felnőttkori tanulást a több tapasztalat teszi értékessé.
Az egyenértékűségben nem hívő munkáltatók leginkább az alacsonyabb óra-szám miatt szkeptikusak a felnőttkori tanulással kapcsolatban. Esetleges előítéleteik
Egyenértékűnek tartja-e a felnőttkorban szerzett végzettséget?
nem (fő) nem (%) igen igen (%) Összesen
nem 13 25 39 75 52
igen,
középfokon 0 0 4 100 4
Tanult-e iskolarendszerű felnőttoktatásban?
igen,
felsőfokon 4 13 27 87 31
igen
(összesen) 4 12 31 88 35
Összesen 17 20 70 80 87
ellenére 55%-uk foglalkoztat olyan munkavállalót, aki felnőttként szerzett vala-milyen iskolai végzettséget, míg ez az arány az egyenértékűségben hívőknél 70%.
ÖSSZEGZÉS
A fentiekben bemutatott elővizsgálat marginálisan kezelt, mégis bázikus jelentő-ségű problémát vizsgál. A gazdasági fejlődést, a foglalkoztathatóság javítását ak-tív foglalkoztatáspolitikai eszközként segítő felnőttképzésnek egyik meghatározó területe az iskolarendszerű felnőttoktatás. Ha az itt szerzett iskolai végzettségek nem egyenértékűek a rendes korban szerzettekével, a második esély iskolarendszeré-nek létjogosultsága megkérdőjeleződik. Amennyiben pedig a folyamatos tanulást követelő társadalmi és munkaerő-piaci környezet iskolai végzettség meglétét várja el, az felnőttkorban csak második esélyben szerezhető meg.
A 630 fős mintán végzett elővizsgálat jó kiindulópontja lehet egy átfogóbb kutatásnak. Mindenképp kiemelt figyelmet érdemelnek a felnőttkori tanulással kapcsolatos társadalmi előítéletek, valamint ezek esetleges visszatartó ereje (a tár-sadalmi környezet hatása a tanulásra). Az elővizsgálat emellett nem tér ki rész-letesen az iskolák attitűdjeire, valamint arra, milyen eszközrendszerrel és mód-szertannal kompenzálják az alacsonyabb kontaktóraszám adta hátrányokat, amelyek az azonos kimeneti mérésnél jelentkezhetnek. Az egyik legizgalmasabb eredmény a munkáltatók vártnál pozitívabb viszonyulása a felnőttkorban szer-zett végszer-zettségekhez. Mindenképp részletesebb figyelmet érdemelne a későbbi-ekben az egyenértékűség munkaerő-piaci megítélése, az azt befolyásoló ténye-zők meghatározása.
IRODALOMJEGYZÉK
CSIKI SZÁSZ DEZSŐNÉ és mtsai (1964): A felnőttoktatás sajátosságainak figyelembevétele a dolgozók iskolája tantervének elkészítésénél. In: KISSÁ.–
NAGYS.–SZARKAJ.–SZOKOLYI. (szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány kö-réből. Akadémiai Kiadó, Budapest. 437–464.
CSOMAGY. (1966): Merre tart a felnőttoktatás? Társadalmi Szemle,2. 75–80.
CSOMAGY. (1971): Színvonal és egyenértékűség. Köznevelés,1. 2–12.
CSOMAGY. (1975): Az iskolai felnőttoktatás didaktikai alapjai.Tankönyvkiadó, Budapest.
CSOMAGY. (1977): A munka melletti tanulás.Felsőoktatási, Pedagógiai Kuta-tóközpont, Budapest.
CSOMAGY. (1985): A veréb is énekes madár! Aktuális megjegyzések az iskolai
felnőttoktatás színvonaláról. Köznevelés, 1. Továbbképzési melléklet.
CSOMAGY. (1993): A dolgozók iskolái átalakulása. A VI. Nevelésügyi Kong-resszus előkonferenciájaként megtartott Országos Felnőttnevelési Tanács-kozás, 1993. augusztus. 20.
CSOMAGY. (2000): Alapelvek az iskolai felnőttoktatás tananyagának korszerű-sítéséhez. Új Pedagógiai Szemle,11. 24–28.
CSOMAGY.–GELLÉRTL. (1967): Korszerűség és felnőttoktatás. Magyar pedagó-gia,2-3. 270–286, 273.
DURKÓM. (1964): A felnőttek élettapasztalatának felhasználása a dolgozók is-koláiban folyó korszerű nevelőmunkában. In: KISSÁ.–NAGYS.–SZARKAJ.–
SZOKOLYI. (szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány köréből.Akadémiai Kiadó, Budapest. 465–504.
SZ. VÁRNAGYM.−CSOMAGY.−DURKÓM.−GELLÉRTL.−GERER. (1966): Az is-kolarendszerű felnőttnevelés elméleti és gyakorlati alapjai.Országos Pedagó-giai Intézet, Budapest.
TIHANYIN. (1967): Összehasonlító felmérés a gimnázium nappali és levelező ta-gozatán. In: OROSZS. (szerk): A felnőttoktatás sajátosságai.Tankönyvkiadó, Budapest. 27–61.
Fu´´zi Beatrix