• Nem Talált Eredményt

EGYHÁZI TUD0SITAS0K

In document Religio, 1895. 2. félév (Pldal 122-125)

Szolgáljon e zarándoklat, mely édes hazánk-ból az első nagy zarándoklat Lourdesba e csoda-teljes és világhírű kegyhelyre, — a boldogságos Szűz nagyobb dicsőségére, és mindnyájunknak lelkünk üdvösségére.

Budapest, 1895. augusztus 18-án.

Dr. Purt Iván,

a budapesti központi papnövelde tanulmányi felügyelője, az országos magyar lourdesi

zarándoklat rendezője.

(Lakik : Budapest, IY. kerület, Központi papnövelde.)

EGYHÁZI TUD0SITAS0K.

K a l o c s a . Tehetősebb templompénztárak a lazaristák budapesti templomára és házára adakozhatnak. —

Érsek ur ő nagyméltósága a következő rendeletet bocsátotta ki e nagyjelentőségű ügyben :

Budapesten ő császári és királyi fenségének József főherczeg urnák pártfogása alatt egy bizottság alakult, mely feladatául tűzte ki magának a lazarista atyákat a fővárosban letelepíteni, illetve ezek számára templomot és lakházat emelni. Az ezen terv keresztülvitelével járó költ-ségek tetemesek levén, a bizottság a rendezett gyűjtés eredményén kivül az egyes plébániák templompénztárai-nak hozzájárulására is számit, illetve utóbbitemplompénztárai-nak kieszköz-lése ügyében a nm. püspöki karhoz fordult.

Többnyire szegények lévén egyházmegyémnek tem-plompénztárai, a kért hozzájárulást csakis a jobban do-táltak nyújthatnák. Miért is csak ezeknek engedhetem meg, hogy a mondott üdvös czélra bizonyos, az illető lelkészek belátására bizandó összeget (mely azonban a tiz f r t o t meg ne haladja) fordíthassanak, s ezen adományu-kat a következő években is megismételhessék anélkül azonban, hogy akár az adomány nagyságára, akár annak időtartamára nézve bármily kötelezettség vállaltatnék.

Az ily keretben nyújtható adományok az érseki ha-tóság utján fognak az ezen ügyben működő bizottsághoz

küldetni. György, e'rsek.

RELIGIO. 119

Komárom vármegye. Istenitélet. —

Az idei szép piros pünkösd második ünnepén egy, komárommegyei Ászár községben katholikus legények által rendezett tánczmulatságot a protestánsok arra hasz-náltak fel, hogy a katholikusokon egy állítólagos és pusz-tán szóbeli fenyegetésért irtózatos boszut álljanak. Száj-ról-szájra járt a protestánsok közt, hogy a katholikusok avval fenyegetőznek a faluban, hogy Jia a néppárt győz, ők lutheránus gulyást és kálvinista pörköltet esznek a pro-testánsok húsából!" Világos első pillanatra, hogy ezt a barbár és mégis szubtilis frázist földműves ember ki nem gondolhatta ; de nem mondhatta, csinálhatta azt müveit katholikus ember sem, mert méltatlan az a műveltséghez és keresztény valláshoz. Csinálta tehát valamely rossz-akaratú kaputos protestáns ember — talán nem is falu-beli, — hogy a néppárt zászlója alatt való közös tömö-rülését ezen eddig mindig ellenzéki népnek, ily szellemi bombával lehetetlenné tegye. Elég az hozzá: a czél el lett érve, a nem annyira politikai, mint mélyen érkölcsi vagy erkölcstelen terv sikerült, a fentebbi jelszó megfordí-tásával rohantak az összeesküvő protestánsok hosszú ké-sekkel a katholikusokra, kik mitsem sejtettek, 8 a pro-testáns elöljáróság jelenlétében — mondják : tettleges részvéte mellett ! — megszurkáltak négy legényt ugy és addig, míg azt nem látták, hogy mozdulatlanok! Nem egy forrásból hallottam, hogy zárt ajtók mögött a négy leg-szebb szálas legéoyét a katholikusságnak, kik a protes-tánsok inszolens viselkedése által megzavart mulatság ren-dezői voltak és e miatt visszamaradtak, asztalra fektetve szurkálták késekkel, mig életjelt adtak magukról, fülei-ket levágva, melleifülei-ket kikeritve, de a legkényesebb szer-veket mégis kerülve, hogy legalább hirtelen a kezeik alatt ki ne múljanak! Ez a korcsmaszoba volt tehát a 19. század liberálizmus- és protestántizmusnak kínzó-kama-rája, milyenekről a középkori katholiczizmust szeretik liberális és protestáns irók vádolni.

Es a kiket igy megkínoztak és örökre koldussá tet-tek, azoknak a vétkük csupán az volt, hogy katholikusok voltak ; legkivált pedig ketteje, két testvér, olyan, hogy soha sem vétettek senkinek és sajnálja őket minden a tettlegességben részt nem vett protestáns.

Hogy az elöljáróság, melynek jelenléte a gyilkosság alatt konstatálva van, mily bűnös lehetett a dologban, megítélhetni azon róla való hírből, hogy intézkedéséből a 40—42 jelenlevő protestáns valamennyiének kellett a négy lefogott katholikus legénybe legalább egyet szúrnia a szo-lidáritás miatt !

Es a keresztény testvériség, a humanitás ilyen láb-baltiprásáról még csak jetentés sem ment a megyére, s mi-dőn a község plébánosa a vizsgálatot a megyénél egy hét múlva megsürgette, — csak egy másik hét múlva jött ki valamiféle, orvos nélkül való inkvizitio ; de azért az elöljáróság máig sincs felfüggesztve, katholikusok, pro-testánsok zsebjükben kifent kések és kövekkel járnak s

minden oda látszik a dolgot terelni akarni, hogy a

libe-rálizmussal szövetkezett mai protestantizmus uralma alatt feltámadjon a meghasonlott magyar nép körében a keleti vérboszu. Ászár mindig hires véres

verekedéseiről,

annál inkább kellene a törvényes hatalomnak az ily jelen-ségeket nem hagyni megtorlatlanul.

A lekéseltek szüleinek magán ügyvédet kellett fo-gadni, igazságuk kikeresésére, mert az emberek amily gyorsak az igazság megsértésére, éppen olyan lassúk annak kiengesztelésére.

A hatvanas évek elején Sopronmegye egyik falujá-ban egy pinczér csak egy pofont adott vissza egy katona-tisztnek, s negyvennyolcz óra alatt már katonaság szál-lotta meg az egész községet ; — itt ártatlan emberek lesznek örökre koldussá téve, halálra keresve, — s nem történik semmise ! Vagy a mai uralkodó rendszer nem sajnálja már a saját nemzete vérét se, — ha az katholi-kus ? Nincs elég kül- és belellensége ennek a hazának,

— még saját vérét is kell fogyasztani? Vagy inkább a katholikus magyar testvér-vérrel együtt kell veszni, mint-sem azt is együtt boldogitani ? !

De ha az emberek késlekednek az igazsággal, nem hagyja azt el az Isten és a legérzékenyebb büntetésekben nyilatkozik.

Annak a protestáns legénynek, ki elsőnek kereste a kötekedést a katholikusokkal, s kinek minden tettének tanuja, volt a saját apja is, ott volt szintén egy testi-lelki tulajdonokban egyiránt kitűnő nővére, egy valóságos an-gyal protestánsok és katholikusok szerint, ki mindent elkövetett a tettlegességek előtt, hogy bátyját, apját visz-szatartsa mindentől. Ez nem sikerülvén, a szegény a mu-latság megzavarása után bánatosan haza ment ; a gyilko-lások hirére pedig olyan lelki rázkodtatásba esett, hogy nyolczad nap múlva kiütött rajta a fejtifusz, amibe bele-h a l t ! Három kisebb lelki testi fogyatkozásokban szenvedő gyermeke van még azon embernek ; — oda adta volna mindezen egyért ! De hiába ! az Isten ugy nem kérdezte őt, amint ő nem kérdezte a fiával a szegény katholikus szülőket.

Az egész falu azt mondja r á : ime az isteni bünte-tés ! ! ! A kezelő-orvossal ugyan azt konstatáltatták, hogy a cséplőgépek zúgása okozta az agyvelőrázkodást, (me-lyek akkor még nem igen szóltak !) ; de a leányka, ha őt magát baja elején kérdezték; hogy mi b a j a ? azt

! felelte: „a nagy gondolkodás!"

Igy gondoskodott Isten az ártatlan Izsákok helyett, I akik, ha csonkán is, csudálatosan mind élve maradtak,

másikról, még jobb, még ártatlanabb áldozatról!

Midőn ezt a szomorú eseményt itt tanulságul el-mondom, nem mulaszthatom el saját feleimet, különösen paptársaimat valamire kérni, inteni !

Vigyázzanak a szóra! őrizkedjenek a nagy frázisok-tól! Nem lehetetlen, hogy az a szerencsétlen lázitó frázis akképpen keletkezett, hogy valamely katholikus intelli-gens ember valamely protestáns álbarát előtt ugy nyilat-kozhatott, hogy „ha az országban a katholikusok összetar-tanának" (teszem azt a néppárt zászlója alatt), tehetnének igy, meg -ugy ! Ezt az álbarát, ki a katholikus elvek uralmát nem jó szemmel nézné, szándékosan elferdíthette s a kondicziónált forma helyett (mely már maga is bar-bár) indikativusban dobhatta a nép közé ! Mily jó volna,

ezt kideríteni ! B.

IRODALOM.

= „Kis Katekizmus." Káté-tervezet 9—10 éves katholikus keresztény gyermekek számára, a III. elemi osztály tananyaga. Irta és kézirat gyanánt kiadta Bognár Ádám, székesfővárosi hitoktató, a „Katholikus Hitoktatás"

szerkesztő-kiadója. Megjelent Budapesten a „Patria" iro-dalmi vállalat könyvnyomdájában.

Felhívjuk rá az illetékes körök figyelmét.

J e l e n t é s .

A kegyelmes főpásztoraink által 1876-ban kiadott tanterv előírja, hogy a tanuló ifjúság az egyházi szertar-tásokban is rendszeres oktatásban részesittessék.

Ezen oktatás szóbeli közlés utján már az alsóbb elemi osztályokban kezdetét veszi, s fokozatosan bővülve halad tovább, de a IV. elemi osztálytól kezdve már külön tankönyv nyomán kell történnie.

Ily tankönyvet volt szándékom a tanuló ifjúság ke-zébe adni, midőn pár év óta gyűjtött jegyzeteimet sajtó alá rendeztem s

a róm. kath. egyházi Szertartások Tankönyve czim alatt főpásztori kegyes engedélylyel kiadtam.

A könyv kérdéseket, kifejtéseket és jegyzeteket tar-talmaz. A kérdések a IV. és V., esetleg a IV., V. és VI.

elemi osztályokban megtanulandó anyagot tartalmazzák, mely anyag oly mérvben van fölvéve, hogy a IV. osz-tályra az I., az V-re a II. és III., esetleg a Vl-ra a III.

részt számitva, még kedvezőtlen iskolai viszonyok mellett is elvégezhető. Ezen anyaghoz részint iskolai, részint házi olvasmányul, illetőleg kiegészítésül, járulnak a kifejtések és jegyzetek, melyeknek némelyike kedvezőbb iskolai viszonyok mellett megtanulásra is felvehető, a hitoktató kijelölése szerint.

Felsőbb (pl. polgári vagy közép ) iskolákban az egész könyv, legfölebb talán a jegyzetek elhagyásával, tanitandó. Azon nézetre vonatkozólag, mely eme tanintéze-tekben a kérdező rendszert elemiesnek s mellőzendőnek tartja, legyen szabad megjegyeznem, hogy a könyvben foglalt kérdések föltevése, — minthogy a szövegezésnél az érintett nézet nem maradt figyelmen kivül, — a meny-nyiben helylyel-közzel nem szükséges, bátran mellőzhető is, a nélkül, hogy e miatt a felelet hézagossá válnék.

A szertartások kifejtése első sorban a katechizmus nyomán, tehát a növendékek előtt már főbb vonásokban ismert alapon történik: hogy igy a katechizmus és a szertartási magyarázatok összefüggése is kitűnjék, s ezek megértése is könnyebb legyen.

Szívesen és bálával ismerem el, hogy munkám jelentékeny része több, érdemes szerző munkájából van meritve. Neveiket az előszóban sorolom fel.

A könyv terjedelme 47-2 ív, ára bérmentes küldéssel 30 kr. Nagyobb megrendelésnél %•

Használhatósága mellett eléggé bizonyít azon körül-mény, hogy rövid idő alatt több különféle tanintézetben, jórészt elsőrangú városok iskoláiban nyert behozatalt, s

egy év alatt kétezer példány kelt el belőle. Több egy-házmegye főpásztora ajánlotta annak idején körlevelében papsága figyelmébe. A váczi püspöki körlevél 3297/1893.

sz. a. következőleg emlékezik meg róla : „Opus, quod ob accomodam materiarum dispositionem et clanim propo-nendi modum omni commendatione dignum est invention, peculiari attentioni DD. Curatorum et docentium hisce

commendo, applicationem vero ejus in scholis elemcntari-bus et civïlielemcntari-bus totius dioeeesis meae quam libentissime indulgeo."

Szerény munkámat, mely, habár röviden, mindazt előadja vagy legalább érinti, amit a tanuló ifjúságnak e részben tudnia szükséges, s igy azt a hitbuzgóság eme-léséhez szinte nélkülözhetlen szertartási ismereteknek könnyen és rendszeresen birtokába juttatja, — s mely esetleg a templomi tanításnál is vezérfonálul szolgálhat:

legyen szabad a ft. lelkészkedő papság s m. t. kartársaim szives figyelmébe és pártolásába ajánlanom.

Isten velünk !

Yácz, a postabélyeg kelte.

Bucsek István, theol. tanár, h i t o k t a t ó .

V E G Y E S E K .

— Karmeliták Budapesten. Örömmel jelentjük, hogy a sarutlan karmelita rend, az egyháznak e nagy érdemeket szerzett rendje, megtelepszik a fővárosban, hol a tavaszon tartott misszió nemcsak megismertette, de meg is szerette e rend atyáit. A győri anyaháznak jótevői módot nyújtottak, hogy a rend a fővárosban telket ve-gyen s azon kolostort és ideiglenes templomot épithessen, mely idővel teljesen kiépittetnék. A telek nagyon szeren-csésen van megválasztva. Az angyalföldön a külső váczi-ut és a fóthi ut között, a Huba-utcza sarkán áll e telek, melyet két hó előtt vásároltak a karmeliták.

— A pápa ajándéka XIII. Alfonzónak. Példasze-rűvé válik a kis spanyol királynak fiúi hódolata szentséges keresztatyja XIII. LEO iránt, ki valóságos atyai gondos-sággal őrködik keresztfia jóvolta felett. Ennek a bámula-tosan megható szép viszonynak ujabb jelét adta most a szent Atya, midőn XIII. Alfonzó királynak, ennek első áldozatra járulása alkalmából gyönyörű gyémántkeresztet küldött. A kis király első áldozásra járulása valóságos országos ünnep volt Spanyolországban.

— A müncheni kath. nagygyűlés. Mint minden évben, ugy az idén is a németországi kath. egyletek és követségek a németországi katholikusok nagygyűlésének idejében tartják meg közgyűléseiket, még pedig az idén Münchenben. Igy a Bonifáczius-egylet augusztus 26-án d. u. 2 órakor, a Szt. Vincze-egylet d. u. 4 órakor, a kath.

legényegylet este 8 órakor, a kath. egyetemi hallgatók szövetsége este 9 órakor. Augusztus 27-én d. e. 9 órakor a kath. tanitók szövetsége d. e. 10 órakor a kath. nép-egylet országos szövetsége, este 8 órakor a kath. tanító-nők egylete tartja közgyűlését. Augusztus 28-án d. u. a Piusegylet, d. u. 3-án a keresztény művészet pártoló egylet ülésezik.

Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Brezncy Béla, h i t t u d o r , k . m. t u d . egyetemi ny. r. t a n á r . Budapest, 189e». Nagy Sándor könyvnyomdájából. (Papnövelde-utcza 8. sz.)

Megjelenik e lap heten- \ ként kétszer : I szerdán es szombaton. =

Előfizetési dij: \ félévre helyben s posta- E

küldéssel 5 f r t . E Szerkesztő lakása : E

In document Religio, 1895. 2. félév (Pldal 122-125)