Budapest, jul. 9. A nagy „reform" kész törvényeinek életbeléptetése. —
Magyarország kormányának félhivatalos lapja mult kedden 12 rendelet közlését kezdette meg. Ez a 12 ren-delet a már kész, vagyis a királyi sanctióval már ellátott három „reform-törvény" végrehajtására vonatkozik, akképp, hogy mind a kötelező polgári házasságról, mind a gyer-mekek vallásáról, mind az állami anyakönyvekről szóló 1894. XXXI., XXXII. és XXXIII. törvényczikkek már f. évi október 1-én életbe lépnek.
Az elvi vita a törvényekkel szemben ezidőszerintre teljesen ki van meritve. Az állami anyakönyvvezetés Magyarországot mindenesetre megilleti és nagy dolog, de roppant költséges és riszkirozott dolog, hogy miképp fog sikerülni ; homlokán pedig rajta marad kisütve a Kain bélyeg, mely örökre hirdetni fogja, hogy csakis a polgári házasság behozhatása végett s a Csáky-rendelet vissza-vonását követelő kath. papságon való bosszúállás czéljá-ból — indult meg az egész luxus. A gyermekek vallásá-ról szóló törvényről mindjárt javaslat alakjában való bemutatkozása idején kimutattuk, hogy az szintén a ter-mészetjogba ütközik, mint a Csáky-rendelet, bár nem oly alakban; mert megváltoztathatatlannak dekretálja a szülők elhatározását, a mi bizony embernél, mikor nem egészen tőle függő dolog az emberi határozat tárgya, non sens, képtelenség, észjogi absurdum. A kötelező polgári házas-sággal, no azzal már aztán csakugyan nyakig tisztában van az ország józan és vallásos közönsége, tisztában van különösen minden katholikus ember, a ki hitét megőrizte és annak világánál világosan látja, hogy ez a fajtája a polgári házasságnak a legáltalánosabb dechristianizácziója,
mondandják, valahányszor akár a társulat szabályai szerint, akár annak javára és gyarapodására bármely jócseleke-detet végzendenek : a nekik feladott, vagy akármiképpen még tartozásban levő vezeklésekből, az egyház szokása szerint, száz napot engedélyezünk. Egyúttal akarjuk, hogy mindezen összes és egyes búcsúkat, bűnök bocsánatát*
vezeklések elengedését, az Isten szeretetében elhunyt keresztény hivők lelkeért is közbenjáró köuyörgésképpen alkalmazhatók legyenek. Minden ellenkező intézkedés ki-zárásával. Jelen intézkedésünk tiz évre érvényes. Akarjuk végre, hogy ezen levelünk másolatainak, vagy akár nyom-tatottaknak is, feltéve hogy közjegyző aláirásával és egy-házi méltóságában levő személynek pecsétjével vannak ellátva, oly hitel adassék, mintha eredeti levelünket mu-tatnák fel. Kelt Rómában, Szent Péternél a Halász gyűrűje alatt 1894. deczember 19-én. Pápaságunk tizen-hetedik esztendejében.
2507. szám.
Láttam ! Buggiero bibornok helyett : Esztergom, 1895. jun. hó 26. Marini Miklós
Boltizár József sub.
püspök, ált. érseki helynök.
szentségi jellegéből való kivetkőztetése a házasságnak, a mennyiben minden házasulót de praesenti az állami hata-lom egész sulyjával kényszerit akkor de praesenti házas-ságot kötni, t. i. az állami hatalom előtt az egyház szine nélkül, mikor és a hol a kath. vallásnak dogmája szerint keresztény embernek házasságot kötni, vagyis szentséget felvenni nem lehet. Hiába mondják a pacificatio Pilátusai most utólag, hogy az életbe léptető rendeletekben az állam házasságkötő közege figyelmeztetni lesz köteles a feleket, hogy vallási kötelességüknek ís eleget tegyenek s menjenek el a templomba is „áldásra", vagy „eske-tésre." Képmutatás ! Miután jól megtiporták a kath. felek lelkiismeretét a házasságról mint szentségről, mely előtt semmiféle nyilatkozat és kijelentés katholikusra nézve há-zasságot nem jelenthet, egyszerre ájtatos pofát vág a vallástipró állam szolgája és — vallási kötelességökre
figyelmezteti a vallási kötelességök teljesítésében meggyö-tört kath. házasfeleket ! Egyébiránt törvény ugy mint rendelet nem egyéb, mint az erőszakos kálvinista észjárás felerőszakolása 13 millió nem protestáns és nem zsidó lelkiismeretére. Protestáns felfogás szerint a házasság lényegére nézve a faluházára való polgári dolog, melyet kegyeletes jó szokás a templomba vinni „áldás"-ra és
„ráesküvés"-re. Punktum. Magyarország népei, a lelkiis-mereti szabadság hires dicsőségére, különbség nélkül, mind a protestáns észjárást kövessétek ; máskülönben az állami hatalommal a nyakatok közé suhintatok ! Ez a polgári házasságról -szóló hosszú történetnek rövid értelme!
A kath. egyház mindennel a mi nem igaz, a mi jogtalan, a mi Krisztus tanításába és törvényeibe ütközik, fentartja a maga oppositióját. Tiszteli az állami hatalmat, mely Istentől származik ; de inkább engedelmeskedik az Istennek, mint az embereknek.
1*
Magyarország kath. híveinek magatartását tehát Krisztus törvényei és az egyháznak azokról szóló tanítá-sai szabályozzák és irányítják.
Várjuk be tehát előzetes tisztelettel és hódolattal s mindenben szót fogadó kész akarattal főpásztorainknak nyilatkozatát és utasításait, melyekre vonatkozólag a kö-vetkezőket, jó forrásból, jelenthetjük :
A legutóbbi püspöki koníerencziából Schlauch bibor-nok elnöklete alatt bizottság küldetett ki avval a meg-bízással, hogy tanulmányozván az állam törvényét s idő-közben kiadandó rendeleteit, kellő időben tegye meg javaslatait az iránt, hogy mi tevő legyen az episcopatus, mi legyen Magyarország 10 millió katholikus hívének a magatartása s eljárása. Mihelyt ez a bizottság jelentése elkészül, püspöki konferenczia lesz s valószínűleg közös főpásztori levél fog megjelenni.
Az idők mindenesetre súlyosak. Imádkozzunk, buz-góbban mint valaha! ? ?
Lausanne. Pontos határőrzés egyház és állam között Svájczban. —
Az. itt helyben székelő szövetségi bíróság (Bundes-gericht) nemrég egy tisztán egyházi pörben oly végzést hozott, mely e magas testület részrehajlatlan, tárgyilagos szelle-méről fényes tanúságot teszen. Minthogy az alsóbb fokú bíróságokról hasonló esetekben ezt nem mindig lehet el-mondani, sietünk a legfőbb törvényszék kifogástalan eljá-rását, melyben nagy bölcseség rejlik, konstatálni és az egész világ előtt dicsekedve hirdetni.
Clervaz asszony pört indított Defforel abbé ellen Freiburgban a szentségek megtagadása czimén. A lausannei szövetségi törvényszék panaszost elutasította, és pedig a következő megokolással: „A szentségek kiszolgáltatása tisztán egyházi belügy. Gazdasági károk a szent áldozás megvonásával nem járnak ; ennél fogva minden állami beleszólásra az alap hiányzik és a törvényszékek teljesen illetéktelenek ez esetben igazságot szolgáltatni. Erre csak az egyházi hatóság jogosult. Mindenki, a ki valamely egyházhoz tartozik, tisztán lelki ügyekben illetékes lelki hatósága alá tartozik. Ennélfogva világi hatóság eljárása valamely pap ellen, hogy kényszeríttessék szentség kiszol-gálására, teljesen ki van zárva. Annál kevésbé illeti meg a biróságot annak eldöntése, vaijon a szentség ilyetén megtagadása jogos volt-e vagy sem ; ennek következtében a világi hatóság nem illetékes annak megítélésére, vájjon az illető személy jogaiban sérelmet szenvedett-e. Csak ha valamely szentségnek megtagadása nyilván az egyház törvényei ellen történt volna, lehetne szó esetleg világi törvényszék előtt kártalanítás czimén jogot szolgáltatni.
Ez például akkor történhetnék, hogyha a pap a szentsé-get nyilvánosan sértő szavakkal vagy más ily külső (dif-t'amáló) jelekkel tagadná meg. De erről ez esetben nincs szó. Clervaz asszony a szentség megtagadása által nem tétetett ki nyilvánosan polgártársai megvetésének."
PáriS. A franczia katholikusok legújabb vívmánya. — A franczia katholikusok ez esztendőn egy igen be-cses szabadságot vivtak ki : a processziók szabadságát.
Azt mondhatnók, hogy lelkes, bátor, vallásos és hazafias fellépésökkel visszavivták az Isten szabadságát Francziaország nyilvános téréin.
így beszélni, szerintem, nem tiszteletlenség, nem túl-zás az Isten végtelen felségével szemben, miután tény, hogy Francziaországban jó idő óta tilös volt az oltári szentségben jeleulevő Istennek az utczán megjelenni, tiltva levén a processziók rendezése, tartása. S vájjon mi a nyilvános körmenet egyéb, mint az Istennek kíséretül szolgáló emberi társadalom ?
Igen sok városban és számtalan faluban jelent meg az ezidei Ur napján a legméltóságosabb oltáriszentséget körülhordozó körmenet az utczákon és tereken az ajtatos és térdepelő nép körében. Hiába való fáradság volt a községi elöljárók és a megyefőnökök részéről minden erőködés, hogy Isten a templomban maradjon; a katholi-kus Francziaország Istenét a szabadban is megtisztelni akarta, miután ő Ura az égnek es főidnek egészen véve és mindenestől.*)
Akik mindig valami rosszabbtól félnek, s a kik a kisebb rosszat oly könnyen elfogadják és követik, azok a félénk emberek, kiknek az erő és a szám jobban imponál, mint az igazság és kötelesség — láthatták most, hogy semmi baj sem t ö r t é n t : a processziók békében jártak körül s alig egy-két helyen mutatkozott tehetetlenségre kárhoztatott kísérlet megakadályozására annak, hogy a franczia katholikusok nyilvánosan gyakorolhassák a legelső és legfőbb szabadságot, azt hogy az Istent, kötelességök szerint nyilvánosan is vallhassák és tisztelhessék.
Most már végre teljesen világossá lőn az is, hogy nem mindig a szabadság hiányzik nekünk, hanem hogy mi vagyunk gyakran olyanok, hogy a szabadsággal élni nem tudunk, élni nem bátorkodunk, nem akarunk.
Non libertás de est, sed voluntas deficit.
Az ezévi események után, a clairmonti, rubaixi fel-vonulások s az ezidei urnapi körmenetek után reméljük, hogy ezentúl másképp leszen.
T Á R C Z A.
Lévay Imre e m l é k e z e t e . Pintér Kálmántól.
(Elmondotta május 29 e'n. a Katholikus Kör gyászünnepén.)**) Ma három hete, a Kath. Kör jubiláló fölolvasó-esté-jén, ezen a helyen derült hangulatban élczelő kedvvel szólottam arról a közönségről, mely a mi fölolvasásaikon meg szokott jelenni. És ma a legigazabb és legmélyebb fájdalom hangján kell megemlékeznem arról, a ki
közön-*) Nevezetes jelenség, hogy e processziókon a munkások is tömegesen trikolórt lobogtatva jelentek meg. Brestben a nép, a templomba visszavonulva a következő szózatot énekelte :
Nous sommes chrétiennes, nous sommes bretons Notre vieille foi, nous la garderons.
(Mi keresztények, mi bretonok vagyunk Osi hitünkért mi élünk-halunk !)
**) Az emlékfüzetből szerző engedelmével külön közölve.
21 RELIGIO.
ségünk soraiból soha sem hiányzott, csak éppen jubiláló esténken nem jelenhetett meg, s nem fog megjelenni többé soha, bizalmat keltő, jóságos mosolygó arczát nem f o g j u k itt közöttünk látni többé soha. Oh, hogy ennek igy kellett történnie ! . . . hogy közönségünkről szólván, éppen ő róla, ki mindnyájunk lelke volt, ki érdeklődésé-ve), bátorításával, lelkesedésével egymaga egy közönséget pótolt, róla akkor nem szólhattunk, mert nagyon beteg volt; s most ezt ugy kell pótolnunk, hogy kizálólag ő róla emlékezünk meg ünnepies módon, de gyászosan, de nagyon szomorúan !
Fájdalmunk első hevében a gyarló ember szólal meg bennünk, veszteségünk érzetében keserű panaszra fakadunk, hogy a sors kegyetlen gúnyt űz velünk. Hiszen az éltető tavasz első lehelete döntötte őt halálos ágyába, s a teljes pompájában viruló május virágaiból az ő koporsójára kellett koszorút fonnunk. Testalkata erőtől duzzadt, mint a fiatal tölgyfa, szervezete daczolt a romlandóság
gondo-latával, piros arczárói a megtestesült egészség mosolygott le, kedélye elpusztíthatatlan, munkaereje fogyhatatlan, aka-rata, jelleme szilárd, mint a szikla. S néhány heti gyön-gélkedés után a testi és lelki egészség mintaképe, a ki mellett csak törékeny alakokként mozogtunk annyian, meginog, összeomlik, romba dől. „És e nagy omladékon élünk-e hát mi ?" — kérdezzük megszomorodva a költővel.
Hadd öntse keserű panaszát a fájdalom, hadd vádolja a sorsot az emberi gyarlóság, hadd törjön ki belőlünk az önzés, melyet el nem tagadhatunk, mig emberek vagyunk, s leginkább veszteségünk érzetében vagyunk azok. Legönzőbbek pedig a szeretetben vagyunk. Nem őt gyászoljuk, nem őtet siratjuk, a kit annyira szerettünk, hanem magunkat, mert éreztük, hogy nagyon szeretett bennünket, s érezzük, hogy jóságával többé nem halmoz el, hogy szeretetében többé nem részesülünk, s aggódva kérdezzük, ki pótolja őt n e k ü n k ? De fölszárad a köny s megnyugszik a lélek, mert meg kell nyugodnia egy szent hitben, egy édes reménységben, s meg kell vigasztalódnia a vallásos érzelemben. Nem beszélünk aztán fájdalmunk csillapultával kegyetlen sorsról, hanem ég felé tekintünk s megnyugszunk az isteni Gondviselésben, mely bölcsen intéz mindeneket.
Nem guny az a sorstól, hogy tavasz derűjében, virágok nyilása közt szállott el a lelke A virág a föld jósága, a szeretet jelképe, s a jóság és szeretet a lélek virága. S az ő lelke tele voit e virággal, csupa szeretet és jÓ9ág volt, s olyan derült, mint a tavaszi verőfény.
Lelkének derűje még halálos ágyán sem hagyta el. Mert boldog volt egész életében ; én legalább, ki most annyi fájdalommal mondhatom, hogy élete jó részének t a n u j a voltam, drága halottunknál boldogabb embert nem ismer-tem. Boldog volt, mert mindent elért azon a pályán, melyet fiatalon magának választott, mert szenvedélyek nem háborították soha, mert legszebb álmai megvalósul-tak, eszmei szarnyra keltek és czélhoz jutotmegvalósul-tak, s min-denkor nemes törekvéseinek jutalmát még életében élvez-hette. Boldog volt, mert a mennyire tehetségében állott, boldogítani törekedett mindenkit, a ki szivének közelébe juthatott. Saját lelkének nemességét olvashatta le minden
arczról, mely feléje közeledett. Jellemét, törekvéseit, egész életét Vörösmarty gnómájával jelezhetem leghívebben :
Szólj, gondolj, tégy jót : s minden szó, gondolat és t e t t Tiszta tükörként fog visszamosolygani rád.
Számára az élet csakugyan tükör volt, magamagát láthatta benne, szavainak, gondolatainak, tetteinek mását, m e r t ezt kereste mindig és mindenben. Gondolkodó fő volt a szó legszorosabb értelmében ; idealista, néha tán igen nagy mértékben, de mindig a legnemesebb jelent-ményben, s azzal az erős meggyőződéssel, hogy ideái jogosultak, megvalósíthatók, s eljön az az idő, mikor a közős jó érdekeben meg is valósulnak. Gondolkodásában optimista, a ravasz szándék, a rossz akarat észrevevéséhez úgyszólván semmi érzéke, mert csak a jót tudta föltenni mindenkiről, s még csalódásában is megvigasztalta az a hit, hogy nincs az a rossz, a mi meg nem javítható, csak a módját kell eltalálni. Optimizmusa néha mosolyt keltett, de hitének és meggyőződésének dialektikájával le t u d t a fegyverezni a kételkedőt is, mert azt még a legridegebb számítás is belátta, hogy gondolatai mindig szépek, szán-dékai, ha egyelőre nehezen valósithatók is, de mindig nemesek voltak, s igy a kételkedő, legalább vele szemben, mosolyogva hódolt meg, és ő e szótlan beismerésben
bol-dogan szemlélte eszméinek igazságát. Szivesebben gon-dolkodott mint beszélt, de ha a közjó érdekében tehette, örömest fejtette ki nézeteit. Ez és nem az irói viszketeg birta rá, hogy könyvet írjon („Kalobiotika") a testi és lelki jólétről, a mi gondolatainak leggyakorabb tárgya s a minek maga is élő mintaképe volt. Két vidéki lapját is szinte azért szerkesztette, hogy bennök a társadalmi jó-létre vonatkozó eszméit hirdesse.
A mennyire működése terjedhetett, nem is volt a társadalmi jólétnek, egyetértésnek, békességben gyümöl-csöző munkának lelkesebb hirdetője és bajnoka boldogul-tunknál. A mint sokat gondolkodott, ugy embere volt a szónak és tettnek is. Minden szavát megfontolta, komoly kérdésekben és könnyebb társalgásban egyaránt, csakhogy amott a határozottság, emitt a kedély melegsége és a mindenki iránt kifejezett tisztelet jellemezte. Ezért köze-ledett feléje mindenki nemcsak tisztelettel, hanem biza-lommal i s ; és minden szó, melyet hozzá intéztek isme-rősei, t ü k r e volt saját szavainak, az emberekkel való érintkezésének.
De emelkedett szellemének, becsületes jellemének, egész egyénisége nemességének tettei voltak leghívebben mutató tükrei. Megfontolatlanul nem határozott, nem is cselekedett, inkább a lassú, de biztos működés embere volt. Czélja, szándéka, jelszava mindenben a használni akarásvolt, s ez mint bélyeg rá van nyomva minden tet-tére, nagyra, kicsinyre egyaránt. A szobrász műtermében nagy minták mellett figyelmünkre méltatjuk az apró al-kotásokat, a mindennapi kedvtelésre szánt zsánerdolgokat is, mert érezzük rajtok a művész ihletét. Ezt látjuk a megboldogultnál is, lelki nemességét bizonyítják még csekélyebb jelentőségű tettei is, melyekre egyéni érdek vagy másféle mellékgondolatok árnyékot nem vetettek, ugy hogy tettei valóban tiszta tükörként mosolyogtak reá vissza.
Szükséges e ezek után életét bővebben rajzolnom?
A közérdek embereinek szorosan vett életrajzuk nincs ; mert nem önmagukért élnek, hanem minden gondolatuk-kal, érzelmeikkel, tetteikkel és egész valóságukkal bele-olvadnak a sokaságba, mint az eltitkolt jótétémény, melynek, látjuk az eredményét, de a jótevő kezet nem ismerjük. Elég, ha rámutatunk a korra, melyben éltek és cselekedtek; mert sorra szedni a szálakat, melyek őket és életük pillanatait a sokasághoz és ennek változatos sorsához fűzték, szinte lehetetlen. S a mai drága hallot-tunk élete ilyen volt; a közérdeknek, a társadalmi jólétnek szentelve teljesen.
1842-ben született Makón, nagyon egyszerű és sze-gény polgári családból. Atyját korán elveszitvén, testvé-reivel együtt özvegy édes anyjának gondjait növelte mindaddig, mig pártfogás utján a temesvári Emericanumba a szegény gyermekek nevelő-intézetébe j u t h a t o t t . Kiváló képességei arra birták sorsának intézőit, hogy lehetővé tegyék számára a magasabb kiképzést; minthogy azonban a temesvári gymnasium akkor teljesen német volt, a né-metül egy szót sem tudó makói kis fiút előbb el kellett küldeni egy német községbe, melynek plébánosa, Miha-lovics, a későbbi zágrábi érsek volt, ki a szép remé-nyekre jogosító gyermeket atyai pártfogásába vette.
Jóindulatát, mely később szinte bizalmas viszonya vált, egész haláláig megtartotta irányában s viszont a boldogult is a legmelegebb tisztelet és kegyelet hangján emlékezett meg mindenkor nagy jótevőjéről. Ily előzmények után jó későn j u t o t t a temesvári gymnasiumba, ugy hogy 19 éves volt, mikor a 4-ik osztályt végezvén, a piarista rendbe lépett, s ez időtől fogva egész lényét a rend alapitójának, Kalazanti szt. Józsefnek szelleme hatotta át. Özvegy édes anyjához a leggyöngédebb fiúi tisztelet és szeretet csatolta mindig, s az özvegy öreg asszony boldogan ölelhette keblére évenkint a nyári szünet alatt látogatására siető derék fiát. E szerető viszonyt néhány évvel ezelőtt szakí-totta meg a halál. Az anyja iránt érzett szerető és tisz-telő kegyelet indította arra is, hogy előbbi családi nevét, Kosok-ot, anyja nevével, a Lévay névvel cserélte föl.
Aldozópappá 1867-ben széntelték ; tanári működését 1865-ben kezdte meg a váczi gymnasiumban, s folytatta Buda-pesten hét esztendeig. Tanári oklevelét sietett jókorán megszerezni, s nemcsak a magyar, latin és görög iroda-lomból tette le a tanári vizsgálatot, kanem, hogy háláját kimutassa, a német nyelvből és irodalomból is.
Budapestről került Veszprémbe házfőnöknek és a gymnasium igazgatójának 1874-ben. Tevékenysége itt kezdődik, müküdésének köre itt kezd mindegyre terjedni ; tapintatos modorával, előzékenységével, egyéniségének sok jeles tulajdonságával és előkelő műveltségével csakhamar kedvelt alakjává lesz a város társadalmi életének. Előbb a város képviselő-testülete, majd a megyei bizottság sietnek őt kebelükbe fogadni, s ő a legszorgalmasabb, legpontosabb tagja mindenféle bizottságnak, s lelkiisme-retes komolysággal szól hozzá a kérdéses ügyhöz. Neve nemsokára hangzatossá lesz a város falain túl, ismertté lesz megyeszerte és a szomszédos megyékben is, midőn átveszi a „Veszprém" czimü megyei lap szerkesztését, s maga köré toborozza munkatársakul valamennyi tanártár-sát. Most már teljesen elemében van : buzdít, tanácsol,
itél, eszméket hirdet, lelkesül és lelkesít, — csak mellékes vagy pártérdekek eszközéül nem tud szegődni soha, lelke egyenességén elsiklik az önző érdek. S mikor nem min-den keserűség nélkül azt kell tapasztalnia, hogy az embe-rek szándékát nem mindig a tiszta és magasabb eszményi törekvés irányítja, s hogy az igazságot nagyon haugozta-tókra olykor követ is dobnak : átengedi a teret mások-nak, de kedvét nem veszti gyáva lemondással, u j térre lép, maga alapit u j lapot, a keresztény vallásos irányú
„Veszprémi Közlöny"-t. Ezzel a vállalkozással lesz neve lassanként ismertté, majd országosan tisztelté a magyar katholikus társadalomban. Lelkiismeretes gonddal s élénk kedvvel szerkeszti lapját, de soha tollát epébe nem mártja, a reá dobott követ vissza nem dobja, s eléri azt, hogy akik minden áron ellenségei akartak lenni, nemes magatartása s közhasznú tevékenysége előtt önkényt meghódoltak.
Mint tanár képzett, buzgó, tapintatos, nemcsak tanit hanem atyailag nevel is ; mint igazgató pontos, figyelmes, lelkiismeretes, telve ügyszeretettel és lelkesedéssel ; mint házfőnök gondos és éber házigazda, nyájas családfő, a társak közt első társ, minden jogos kivánságot lehetőleg kielégítő, s legfőbb törekvése az, hogy a közös jólét és elégültség derűjét lássa környezetében minden arczon. Oda száll képzeletem és emlékezetem a veszprémi piarista-ház virágos udvarára, kis bástyakertjébe, barátságos ebédlő-jébe, hol együtt látom, mint egy boldog családot, az egész tanári kart, a viruló egészségű és kedélyű 32 éves igazgatót, a tanári karnak komolyan vett legidősbjeit, a kik csak 27 évesek, és magammal együtt a másik gyerek tanárt 20—21 évünkkel, majd komoly vitában, majd vidám élczelődés közt, melyen a rang- és korkülömbség mit sem
Mint tanár képzett, buzgó, tapintatos, nemcsak tanit hanem atyailag nevel is ; mint igazgató pontos, figyelmes, lelkiismeretes, telve ügyszeretettel és lelkesedéssel ; mint házfőnök gondos és éber házigazda, nyájas családfő, a társak közt első társ, minden jogos kivánságot lehetőleg kielégítő, s legfőbb törekvése az, hogy a közös jólét és elégültség derűjét lássa környezetében minden arczon. Oda száll képzeletem és emlékezetem a veszprémi piarista-ház virágos udvarára, kis bástyakertjébe, barátságos ebédlő-jébe, hol együtt látom, mint egy boldog családot, az egész tanári kart, a viruló egészségű és kedélyű 32 éves igazgatót, a tanári karnak komolyan vett legidősbjeit, a kik csak 27 évesek, és magammal együtt a másik gyerek tanárt 20—21 évünkkel, majd komoly vitában, majd vidám élczelődés közt, melyen a rang- és korkülömbség mit sem