Budapest, jul. 26. Vallás felekezeti magyar unio. — Ez alatt a nehezen érthető czim alatt egy oszlopos protestáns férfiú vezérczikket közölt a budapesti „Prot, egyh. és isk. Lap" f. hó 18-iki számában.
El kell mondanunk az előzményeket; csak ugy ért-heti meg a nyájas olvasó, hogy Tóth Lajos egyháztaná- j csos ur tulajdonképpen mit akar.
A vallások chicagói világparlamentjénél kezdi. Di-cséri, diDi-cséri, de végre is kénytelen kijelenteni, hogy
czéltalan az egész, mert „földünknek sok milliót számláló keresztyénsége, még ez idő szerint is nagy kisebbségben van a judaizmus, mohamedanizmus, buddhaizmus s a szinte megszámlálhatatlan pogányság összeségéhez viszo-nyítva". Szerinte elég nagy feladatul szolgálna egy „val-lási parlamentnek" a „szerfelett elágazott keresztyénségnek annyira kívánatos egyesítése is". 0 az egy akol és egy pásztor eszméjét ismeri ugyan, tényleges érvényesítését egy „ha" szócskától függőnek véli, lia t. i. az „tényleg érvényesíthető," s ekkor is csak „évezredek múlva várja".
Mitől? B i z o n y á r a — „vallási parlamenttől". No, akkor jó ideig várhat, mert „parlament", még ha világparlament lesz is az, a népek vallási egységét nem fogja létre-hozni soha.
Az ev. ref. egyháztanácsos ur néhány szót szentel itt „a római katholikus keresztyének jelenlegi egyházi fejének", XIII. Leo pápának is, kit „tisztes vénsége mellett is"
szokatlanul munkásnak és tevékenynek jellemez. „A pá-paságnak békés utat követő hittéritési kísérletét" nem rosszalja, de sikert nem igér neki, mert a kikhez a pápa az unio ügyében eddig fordult, az anglikánok és görög-keletiek egyháza — nemzeti élettel van „szorosan egybe-forrva", amaz az angollal, emez a szlávval. Tóth ur meg-jövendöli, hogy a pápa szózata „minden nyom nélkül"
fog elhangzani. Aztán, feledve, hogy fentebb nem rosz-szalta a pápa akczióját, kimondja, hogy de bizony mégis rosszalja azt, mert az szerinte „közvetve a római pápák megszűnt világi uralmának még mindig remélt visszaállí-tására irányul." Ráfogás ! Igy persze Tóth uram sose fog felemelkedni az igazi vallási unio magaslatára, hanem megmarad ott, ahol vezérczikke eviczkél, a „vallásfele-kezetek nemzeti unio"-jánál.
Mi ez a „vallásfelekezetek vallási unio"-ja?
Tulajdonképpen nehéz volna megmondani, mert ne-héz, sőt lehetetlen megérteni. Vallásfelekezetek csinálja-nak nemzeti uniót! Hisz akkor kérem nem vallási, hanem nemzeti unio lesz az unio. Beszéljenek az urak világosan.
Önöknél nem az Isten akarata, a vallás ügye a fő, tanem a f a j és a nemzet ügye. Önök a vallást csak eszköznek tekintik, melyet kényök-kedvök szerint furnak-faragnak, gyúrnak és átalakitanak, csonkitanak és megtoldanak, hogy
— a nemzeti egységnek áldozatul dobhassák.
De halljuk magát az ev. ref. egyházi tanácsos urat.
0 a milleniumra azt javasolja, hogy a magyar] ajkú luthe-ránusok csináljanak „nemzeti vallásfelekezeti unió"-t ÍZ ev. reformátusokkal, kik „egy számba se vehető csekély töredéken kivül mindnyájan törzsökös tiszta magyarok", s az egyesült magyar kálvinisták és magyar lutheránusok viseljék a már úgyis törvényesített „ev. ref." nevet. En-nek ajánlására a tanácsos ur több indító és buzdító okot hoz fel. Első az „áldozatkész hazafiság." Ha tehát a luthe-ránus magyarok még se egyesülnek, se nem áldozatké-szek, se nem hazafiak. Aztán bevallja a tanácsos ur, hogy az is inditó ok kell hogy legyen, mert a „két evangéli-kus felekezet tagjai már . . . unják — az egyházi terhe-ket." Több inditó okot nem is idézünk. Látni való ezek-ből is, hogy itt nem vallási, nem az Isten előtt való együttes és egyforma meghódolásról van a szó, hanem egyébről. Es vájjon, hogy véli létesíthetni a tanácsos ur
61 RELIGIO.
az ő „vallásfelekezeti nemzeti unió"-ját? Hát ugy, hogy a — „kisebbség" egyszerűen rendelje magát alá a nagy többségnek. Mi a vallás kérem egyéb, mint meggyőződés és tiszteletadás Istennel szemben. Hogy meggyőződés
dol-gában a kisebbség elfogadja a többség „nézetét", ahhoz még egyéb is szükséges mint — többség, t. i. tekintély.
A magyar reformátusság azért, mert többsége van luthe-ránusokkal szemben, még nem kivánhatja, hogy ez utób-biak a szám előtt meghódoljanak. Meghódolni csak ók, vagy tekintély előtt lehet. Az unalom és faji, nemzetiségi tekintet vallási ügyben sem mint ok, sem mint tekintély döntő nem lehet.
Egyébiránt tegyenek protestáns atyánkfiai, a mit tetszik, mig az Isten akaratjának útjára, az egyéni tetszés útjáról vissza nem térnek, még ha egyesülnek is, nem az igazságban, hanem a tévedésben fognak egyesülni, a minek bizony nem lesz igazi haszna semmi tekintetben, legfölebb csak látszólagos. Es bennünket itt tulajdonkép-pen nem az érdekel, a mit a tanácsos ur az ő yallás-felekezeti nemzeti uniójáról eddig mondott, hanem az, a
mit czikkelye végén juttat kifejezésre, t. i. ez az óhajtáéa és „valószinü következtetése", hogy a tiszántúli ország-részekben lakó magyar ajkú gör. katholikusok, „kik már úgyis nehezen szivelik az általok nem értett ó-szláv nyelvű liturgiát", és ezeknek „jó példáját követve", a többi gö-rög-keleti vallású polgártársaink is, „szintén hajlandók"
lesznek a magyar ajkú evangélikusok s reformátusok uniójába belépni.
Nekünk erre a „következtetésre" csak két megjegy-zésünk vagyon. Nem hiszszük, hogy magyar ajkú gör.
kath. hitrokonaink annyira mentek volna, hogy készek volnának liturgiái nyelv miatt — protestántizálni. Másod-szor, magyar ajkú gör. szertartású testvéreink óhajtása magyar nyelvű liturgia iránt végre komoly ügynek tekin-tendő és komolyan megvizsgálandó, hogy mi rejlik benne ; mert, ha hitünk ellenére, véletlenül mégis igaza van az ev. ref. egyházi tanácsos urnák, akkor mégis talán jobb egy kis magyar liturgia, mint sokak beleszédülése a pro-testáns nemzeti unió karjaiba ! ? ?
Berlin. A katholikus iskolák hitoktatásának ügye a porosz országgyűlés előtt. —
Poroszországban tudvalevőleg a kath. egyház a hit-oktatásban nem élvezi az őt megillető autonomiát, sza-badságot. A kath. Centrum indítványt tett ez autonomia visszaállítása iránt. Ennek az indítványnak tárgyalásakor Bosse közoktatásügyi miniszter hosszabb nyilatkozatot tett a kir. porosz minisztérium nevében. Ebben a miniszter kijelenti, hogy a jelen állapotot, melyet a Falk-féle 1876.
febr. 18-iki edictum teremtett, fenn kell tartani, mint kísérletet a népiskolai hitoktatás vezetésének és adásának rendezésére. A Falk-féle rendelet a miniszter nyilatkozata szerint legkevésbé sem foglalkozik a tanítás dogmatikai részével; ellenkezőleg, csakis (?) az államot megillető ama jogot védi, melylyel ez az alkotmáay értelmében, a tanítás minden ága, tehát a vallásoktatás fölött is bir.
Ennélfogva ez a rendelet itt ebben a magas házban már többször volt czélba véve, a végett, hogy itt elvi kérdések és vitatkozások kerüljenek napirendre. A
jelen-legi vita is a rendeletből indul ki, de messze tul megy annak tartalmán és horderején. Egyfelől felállittatot az az eszme, hogy a vallási oktatást, az alkotmánynyal, a tör-vénynyel és a porosz állam történeti fejlődésével összhangzólag, meg kell tartani az állam felügyelete és v e z é r -l e t e a-latt, mint a népisko-lai oktatás kiegészítő részét;
másfelől az követeltetik itt, hogy a vallási oktatás adása törvényszerűen egyedül az egyházat illeti meg, az
állami hatalom minden felügyelete és ellenőrzése nélkül.
Az 1876-iki rendelet, igy folytatja a miniszter, ennek a két homlokegyenest ellenkező elvnek viszályát nem dön-tötte el, nem szüntette meg. Mind az által, körülbelül 90 év tapasztalása, úgymond, megmutatta, hogy fentartva mind a két oldalon az elveket, a főérdek egyházra és államra nézve közreműködni a vallásos oktatás fentartására és igy kölcsönösen teljesíteni a kötelességeket, melyek mind a két részre nehezednek.
Es az utóbbi tiz év alatt létre is jött ez a modus vivendi a népiskolai vallásoktatás vezérletére és felügye-letére nézve, a mely modus vivendi megfelel a vallási békének, a melynek a mi országunk annyi sokat kö-szönhet.
A kormány fenn akarja tartani ezt a békét és tőle telhetőleg kívánja azt erősiteni. Azt hiszi, hogy most veszedelmes dolog volna uj rendeletek kiadása által az elaltatott, de meg nem oldott elvi kérdések harczát. Re-ményű, hogy ezeket az általa előadott eszméket helyes-leni fogják a kath. egyház részéről az illetékes tekintélyek, hogy igy, fentartva az elveket, a kérdés megoldásának békés és jóakaratú gyakorlása folytatásos és folytonos legyen.2)
Ezután felelve Rintelen (kath. centr.) interpelláczió-jára, egyszerűen kijelenti a miniszter, hogy a kormány-nak esze ágában sincs az 1876. febr. 18-iki rendelet
megváltoztatása, abban az értelemben, hogy a kormány nem akar uj elvi vitákba bocsátkozni, mely a kérdést újonnan lángba borítaná, s megjegyzi, hogy a kérdéses rendelet semmi erővel sem bir a vallási oktatás dogma-tikai pontjaira nézve.
T Á R C Z A .
XIII. Leo pápa ifjúkori l e v e l e i .
III.
Pecci K. János urnák, Carpinetoban.
Róma, 1829. febr. 26-án.
Kedves fivérem !
. . . Néhány nappal előbb, hogy a kardinálisok ün-nepélyesen bevonultak a konklávéba, bizonyos páholyokról
^-Jme a porosz protestántizmus még a hitoktatás jogát is puszta állami jognak tekinti. A protestáns önistenités végeredmény-ben az államistenitésre vezet.
2) Ez is furcsa logika ám ! A porosz állam végrehajtja a maga elvét s azt mondja a kath. egyháznak : te pedig fentarthatod, ha tetszik a magad elvét ; csak engedj az én -1- gyakorlatomnak l
vagy összejövetelekről regélt a hir, melyeket a kormány előtt gyanús személyek tartottak egymás közt. Mgre Ca-pelletti, kit a szent kollégium bő hatalommal erősitett meg Róma kormányzóságának tisztjében, el is rendelte nagy számban azok elfogatását, kik e gyülekezetekben részt vettek. Ez tény, melyhez semmi kétség sem fér. Más hirek is szállingóztak, de ezeket nem akarom hitelesek gyanánt feltüntetni : végre állítólag valamely privát és gyanús házban százhuznál több tőrt találtak, melyek kö-zül mindegyiken egy-egy szám volt, mely megfelelt az összeesküvő számának. Ezek terve, a híresztelés szerint, az volt, hogy a kardinálisokat a konklávé megnyitásánál megtámadják és igy megtegyék azt, a mire csak nem is gondoltak. Azonban, hála az égnek, dissipavit Dominus consilia eorum. Annak bizonyítéka, hogy tervük ez volt, nem csupán a foganatba vett tömeges letartóztatásokból vonható le, hanem egyszersmind abból is, hogy m é g mindjárt a konklávé napján fegyverbe állítottak körül-belül 500 polgárőrt, számos őrjáratot és csendőrt, kiknek egy része a megszabott ruházatot viselé, másik része pe-dig polgár-ruhában volt és a tömegbe vegyült. Mindazon-által 23-án, az ünnepélyes megnyitás napján mi sem tör-tént, legfölebb néhány jelentéktelen elfogatás. A kárdi-nálisok, kik körmenetben vonultak a konklávé felé, számra nézve harminczketten voltak. Az az öt, ki, talán bizony félelemből? más uton vitette magát a konklávéba, a következő : Bernetti, Yaro, Guerrieri, Rivarola, Yidoni. V a -lóban, a körmenetre, mely 23 óra felé1) volt, r o p p a n t sokan gyűltek össze.
Immáron három napja, hogy a kardinálisok a kon-klávéba vannak zárva. Ki lesz a p á p a ? Ez a kérdés.
Hogyan sejtsük? Pápa-jelöltekül Castiglionit, Giustinianit és különösen Paccát emlegetik, ki a kardinálisokkal érint-kezők állítása szerint, a tegnapi szavazáson sok szavaza-tott kapott ; az saccessust t-on csak két szavazat hiányzott arra, hogy megválasztása kánoni lett volna.
Röviden: általában ugy tartják, hogy nemsokára meg lesz az uj pápa. Ezt én is kivánom az egyház ja-váért és hogy nemsokára hirül adhassam néked a gaudium magnum-ot.
I V .
Pecci K. János urnák, Carpinetóban.
Róma, 1829. április 2-án.
Kedves fivérem !
Végtére, hál' Istennek, meg van az u j pápa, Róma u j érseke ! Ez, a mint azt már néhány nap óta tudod, Francesco Saverio Castiglioni da Ceogali, ki körülbelül 68 éves. Végre tehát föllebbent a jövendő fátyola, mely az elméket nyugtalanitá és megosztá. íme, a pápa válasz-tás nehéz problémája meg van oldva. Es mi ismét egy uj Pius-nak uralma alatt vagyunk, kit névelődétől alig öt év időköze választ el.
Senki sem hitte volna, hogy kedden, márczius 31-én megtörténik a dolog. 29-én vasárnap szakadatlan eső kez-dett esni, mely hétfőn egész nap tartott. Kedden ez eső oly erős lett, hogy az utcza merő tócsa volt. Nem csoda, hogy a Tiberis kicsi hiján kiáradt. Csak nem kívánhatod, hogy ily időben várakozzunk az u j pápára, — de a pápa
J) A mi számitásunk seerint éjfél előtt 11 óra felé.
még is m e g l e t t : 19 óra t á j b a n1) az angyalvár ismételt ágyulövésekkel jelentette e h í r t ; és ez özön-vizi esőben is nagy néptömeg csődült a Montecavallóra a kihirdetésre, melyet az első diákonus, albáni kardinális végzett négy más kardinális segédlete mellett. Mi magunk is kisiettünk, azonban az ágyút későn hallottuk és midőn megérkez-tünk a Montecavallóra, — a kihirdetés már öt perczczel előbb megtörtént.
Az u j pápa, a szokástól eltérőleg, nem ment mindj á r t aznap a vatikáni bazilikába ; hanem megvárta a t e g -napi nap reggelét, hogy nagy fénynyel és ünnepélyesség-gel tartsa meg bevonulását. A régi szokáshoz hiven, kocsiban ült, Somaglia és Galeffi kardinálisoknak kísére-tében ; s a nép lelkesen tapsolt, mig az utczákon keresztül vonult. Szt. Péter templomába érve a sedes gestatorián az Oltáriszentség kápolnájába vitték. Azután a főoltárhoz ment, sz. Péter konfessziója előtt, a hol, leülve, az összes kardinálisokat láb- és térd-csókra bocsátá, mit kétszeres megölelés és arcz-csók követett. Innen azután a Monte-cavallóra tért vissza ugyanazon utczákon, melyeken a szt.
Péter templomba jött. Itt lakik, és talán itt is fog ma-radni. Találd ki, ki volt, a ki a pápa előtt a keresztet vitte, fehér öszvéren . . . senki más, mint az a számtan-tanár, a ki ismétlő órákat adott nekem. Don Bizarri de Baliano, Castiglioni-nak nagy barátja.
Meg kell emlitenem, hogy az u j pápa Albánit, hogy meghálálja néki mindazt, mit megválasztására tett, állam-titkárává nevezte ki, mellőzvén ezzel Bernetti-t, ki való-színűleg követül fog kineveztetni Bolognába, Albáni he-lyére. Gregorio kardinális, ki oly közel járt a pápasághoz, fő-penitencziáriussá és Tusculum püspökévé neveztetett ki, a hol megelőzőleg Castiglioni székelt. Bartholoni, tit-kos kamarás megerősíttetett állásában ; Gassolinak utód-jául családunk egyik barátját, Belli kanonokot emlegetik.
E k k é n t állanak a dolgok, kedves Tittám. Mert p e -dig szeretném megtudni, hogy e választás milyen benyo-mást gyakorol reád és apára, ki Gregorio kardinálist szánta pápának. E r r e igen kiváncsi vagyok. Itt, az igazat megvallva, mint mindig, a nép érzelmei megoszlanak : a jelen pápa tetszik egyik felének, a másiknak pedig nem.
A politikusok szomorkodnak, nem igen remélvén a világi hatalomban valamely sikeres szervezkedést; a tudósok pedig magasztalják a pápa tudását és nagy tudományos-ságát. A nép, mely mindig esztelen és állhatatlan, örven-dezik és oly jóval kecsegteti magát, melyet talán soha sem ér el. Mégis, ugy általánosságban véve, a pápa t e t -szik. Nyaka görbe és ugy j á r , mintha tánczolna.
U g y rémlik előttem, mintha egykor azt hallottam volna, hogy ez a Castiglioni, midőn mgre Devoti Anagni püspökének volt általános helynöke, betért hozzánk, Car-pinetóban. Ha ebben bizonyosak volnánk, — akkor ez kedvező alkalom volna arra nézve, hogy házunk falán egy ily szerencsés eseményt megörökitsünk. í r d meg nekem, vájjon igaz-e a dolog; mert apa erre minden bizonynyal emlékezni fog. Még mindig oly mohón keresi az újságo-kat ? Ez esetben kérlek, légy szives, közöld vele hala nélkül e csekélységet.
(Folytatjuk.) ' J) Esti 7 óra tájban.
63 RELIGIO.