17.
nem térünk. A kijózanodó s a kereszt zsámo-lyához visszacsúszó egyeseket sorra visszafogadjuk az anyaszentegyház ölébe, a lehetőségig érvénye-sítve házasságaikat; az ily módon megrendített erkölcsi, családi, társadalmi alapokon, ha mindjárt évtizedek, sőt századok múlva okvetetlenül be-következendő katasztrófák által megtört s a ke-reszt tövére boruló népek hiányos, vagy bűnös házasságait pedig egyetemleges fölmentő kegyel-mi tény nyel fogja majdan megorvosolni az anya-szentegyház, az egyházban és az egyház által találván meg és nyervén el azok érvényesülésö-ket. Mi az alatt könyezni és imádkozni fogunk, de a kath. szempontot, kath. hitelveinket áruba nem bocsátjuk.
Ma, aug. 1 7-ikén, Liberatus, Bonifacius, Ser-vus, Rusticus, Rogatus, Septimus és Maximus vértanukról emlékszik meg a Martirologiumban az anyaszentegyház, kik az egységes keresztségért szenvedtek vértanúságot, s kik között a legki-sebbik, egy gyermek, ki a Maximus nevet mél-tán viseli, t ü n t ki.
Tűrjünk, szenvedjünk mi is ker. hitünkért az egységes házasság szentségeért. Hisz nagy e szentség is Krisztusban és az
anyaszentegyház-ban. (Efez. 5. 32.) Zelestyei.
Egyházi Okmánytár.
Dr Samassa József
egri érsek főpásztori utasítása az 1894. XXXI., X X X I I . s X X X I I I . t.-czikkek tárgyában.
(Folytatás.)
III. Azon kötelesség, hogy a házasulóknak az egy-házi házasságot megelőzőleg a polgári alakiság végett az állami tisztviselő előtt meg kell jelenniök, csakis egy esetben tür kivételt, s illetőleg az egyházi házasság elő-zetes megkötése miatt az egybeadó lelkész nem büntet-tetik, t. i. a közeli halál veszélyének esetén.
Ily esetben, ha az orvos a beteg ágyánál jelen van, vagy előhívása késedelem nélkül megtörténhetik, a lelkész a betegség veszélyességére nézve az orvos lehetőleg Írás-beli véleményét, vagy legalább két hitelre méltó egyén irott tanúbizonyságát vegye ki s ezt a plébániai levéltár-ban őrizze meg. Egyebekben b. e. érsekelődöm 1857.
febr. 18-án 252. sz. alatt kiadott körlevelének megfelelően kell eljárni, a mely szerint a házassági hirdetések köte-lezettsége ily esetben megszűnik, de a felektől külön eskü veendő ki az iránt, hogy közöttük semmi egyházi bontó akadály fenn nem forog. Ha pedig valamely egyházjogi bontó akadály forogna fenn, mely felmentvénynyel elhá-rítható, az 1889. évi VII. 2986. sz. alatt közzétett s 1888.
febr. 20. és 1889. márcz. 2-án kelt pápai engedély alap-ján felhatalmazom ezennel a lelkészeket, hogy ha a
fel-mentvény kérelmezésére idő nincs, valamennyi egyházi jogon alapuló bontó akadálytól felmentést adhassanak, az áldozári rend és az egyenes ágbeli 'rvényes sógorság bontó akadályait kivéve. Eljárásukról pedig egyházme-gyei hivatalomhoz minden esetben jelentést kell tenniök.
Ezen felül figyelmeztessék a lelkészek a feleket, hogy ha a beteg felgyógyulna, házasságuk polgárjogi ha-tályának biztosítása czéljából utólag az illető állami tiszt-viselő előtt is jelenjenek meg ; de rajta legyenek a lelké-szek azon is, hogy a beteg mindenesetre törvényes érvényű végrendelkezés által a nő s a netán létező gyermekek anyagi érdekei felől kellőképp gondoskodjék.
A halálos ágyon kötendő házasságnál a hirdetésekre és felmentésre vonatkozólag fentebb elmondottakat tart-sák meg a lelkészek akkor is, ha a felek már polgárilag, s esetleg a törvény 36. §-a alapján szintén már a közeli halál veszélyében, összeadattak.
IV. Az egyháznak házassági törvényei és rendelmé-nyei a kérdéses állami törvény mellett is változatlanul megmaradván, azok ugy, mint eddig, mindenben sértetle-nül s lelkiismeretes pontossággal alkalmazandók s meg-tartandók.
Ellenben, miután a házassági jogról szóló törvény életbeléptetésével az egyházilag kötött házasság állami érvénynyel ezentúl nem birand : az életbelépés napjától, vagyis folyó évi október hó 1-től a lelkészekre nézve ér-vényöket s kötelező erejöket vesztik mindazon rendeletek, melyeket az egyházi házasságkötést érdeklőleg az állam eddig kiadott. Az egyházi házasságkötéseknél tehát a jel-zett időn tul semmiféle állami, kormányhatósági házassági rendeleteket figyelembe nem kell venniök. minők például azok, melyek a kiskorúak, hadkötelesek, katonák, külföl-diek stb. házasságkötésére nézve eddig kibocsáttattak s érvényben voltak. A lelkészeknek e tekintetben a polgári tisztviselő által a házassági törvény 123. §., az anyaköny-vekről szóló törvény 62. §. s a végrehajtási igazságügyi rendelet 75. §-a értelmében kiadandó tanusitvány alapján csak arról kell bizonyosságot szerezniök, hogy a polgári alakiság előzőleg teljesíttetett. Esetleges önigazolásuk vé-gett ama tanúsítványt a plébániai levéltárban őrizzék meg.
Egyébként mindenben az egyházi törvényeket s rendele-teket kell szem előtt tartaniok s követniök.
(Folytatjuk.)
EGYHÁZI TUD0SITAS0K.
Budapest, aug. 26. Még egyszer az ezidei sz. István napjáról. —
Elolvastam a „Magyarország", a „Hazánk", és a
„Nemzeti Újság" szent-István-napi vezérczikkét. Nagyon melancholikus mind a három. Ugy látszik, mintha a vilá-gosság kezdene terjedezni a fölött, hogy mily nagy bünt követett el a szabadelvüség, midőn a még csak félig le-zajlott kulturharczban is a keresztény Magyarországot, szent István Magyarországának még hátramaradt gyér maradványait is szétszórta, tönkre tette.
Elsőnek vesszük a „Hazánk"-ot. A legkonservativebb magyar elem, a földbirtokos gazdák lapja, a Szapáry-töre"
RELIGIO. 133 dék közlönye, legújabban a néppárt közp. irodájának
ajánlottja. Egyre messzebb távozik a szabadelvű felforga-tók táborától. A „magyar kereszténység" előtte tisztelt, szent fogalom, melyből erőt akar meríteni, hogy annak életben megtartása mellett sikerre számithasson. Ide vonat-kozó melancholikus nyilatkozata igy szól :
„Hol vagy István k i r á l y ? Téged magyar kiván!" — Soha sem énekelhette e gyönyörűséges régi magyar ének e sorait a magyar nép mélyebb és valódibb meggyőződés-ből, mint éppen most. Sohasem volt több oka a magyar nemzetnek annyira szívből fohászkodni szent királyához, mint napjainkban, mikor a legsúlyosabb megpróbáltatásnak, a legmegtévesztőbb kísértéseknek van kitéve a h a t a -lom kezelői részéről. Sohasem harmatoztak több búval szent István birodalmának gyönyörűséges mezői, mint éppen most. Valóban nagy szüksége van nemzetünknek, hogy lel-kében felújítsa régi szent királyainali, a magyar keresz-ténység alapitóinak megszentelt emlékezetét s e felújított emlékezetből erőt és kitartást meritsen ama súlyos küz-delmekre, melyeknek küszöbére oda helyezte kormányfér-fiainak és vezető politikusainak hatalom-vágyból eredő rövid látása."
A „Nemzeti Ú j s á g " , a nemzeti párt közlönye, Apponyi Albert gróf lapja, soha sem tartozott a szabad-elvüség vad orditói közé. De szabadelvű volt ő is és fő-elve e tekintetben az vala, hogy „szabadelvüség nélkül"
Magyarország nem kormányozható, fenn nem állhat. Mint kerékkötő működött az uralkodó radikális szabadelvüség szekerén, mérsékelt u. n. „szükségbeli" liberálizmusa által.
Sikert azonban nem ért el semmit, mert a radikális több-ség a mérsékelt szabadelvütöbb-séget félre tolta és megszava-zott mindent, a mire szavazni kellett s meg fog szavazni ezentúl is. A „Nemzeti Újság" so'se merte ajkaira venni, hogy katholikusoknak csak a katholiczizmus elveivel összhangzó állampolitikát szabad követniök ; mindig laví-rozott a katholiczizmus és a liberálizmus között : a következ-ménye most az, hogy az a két malomkő : a katholiczizmus és a hajthatatlan liberálizmus meg fogja őrölni, ha nem segit magán s nem tér vissza az ősök keresztény tradi-czióihoz, nyiltan és teljes erővel, az egész nemzeti párttal.
A „Nemzeti Újság" látása, prognosticonja ime ez :
„Magyarország nemcsak a fennállását biztositó koro-nát köszönheti szent Istvánnak. Magyarországot szent István tette kereszténynyé és igy a nyugati czivilizáczió első magvait ő hintette el e honban. A kereszténység hozott minket közelebb nyugathoz és tán nem kell hossza-sabban bizonyitgatnunk, hogy a kereszténység mily óriási befolyással volt a magyar műveltségre, annak megizmo-sodására, megerősödésére.
És az első magyar király müve, melylyel a szeretet, a béke vallására tanitá nemzetét, mintha most megzavar-tatott volna. Mintha (Még most is csak — mintha!) a szent István napi körmenet ájtatos imája mellett, felhang-zanának ez országban a felekezeti gyűlölség hangjai is.
Isten óvja ez országot, hogy a második ezredévet fele-kezeti gyűlölséggel a szivében kezdje meg.
Egyfelől a felekezeti, másfelől a nemzetiségi gyűlöl-ség ; két veszélyes ellengyűlöl-ségévé válhatik ez ennek az országnak. És veszélyes ellenségévé válhatik kivált most,
midőn a hatalom birtokosai között, kiknek kezei közé van letéve ez ország kormányzása, senki sincs, kiben biz-hatnánk, hogy e két veszélyes ellenséggel megküzdeni képes lesz.
. . . Es a szent István napi nagy sokaságú körme-net ajkairól felhangzik az ima. Csak imádkozzatok ; ritkán volt ez országnak nagyobb szüksége Isten segélyére, mint éppen most. " ,
Utolsónak hagytuk a „Magyarország"ot, az U g r o n -féle szélsőbaloldali töredék kebellapját. Ez az árnyalat is szabadelvű volt kezdet óta s maradt állandóan a vallás dolgában. Előtte is nem az volt a döntő, hogy mit kiván az Isten, az ius divinum, hanem mi tetszik az ember szabadjára hagyott tetszésének. Pártoltak mindent: pol-gári házasságot, változatosság kedveért annak fakultativ módját ajánlva, zsidóreczepcziót, vallás és vallástalanság teljes egyenlő szabadságát. Most ők is kezdenek már a
„szabadságnak" áldozatul esettt „tradicziók" szentsége mellett érdeklődni és — kardoskodni. A szent István-napi vezérczikk, bár protestáns irta, a ki szenteket nem ismer s nem tisztel, mégis csakúgy hullámzik az egész a szent dolgok, a szent emlékek és a szent emberek emlegetésé-től. S minthogy az egész czikk különben is igen érdekes a dynasztikus és nemzeti hűség karonfogva járásának, sőt egybeolvadásának jól emlegetett szükségességénél fogva, maradandóbb hatás kedveért közöljük az egész vezér-czikket. E g y protestáns ember tollából ez a leczke kin-csekkel ér fel. Halljuk tehát ! V a j h a meghallanák min-denfelé !
„A szent korona, u. m., melyet a szent király szer-zett nekünk, szimbóluma a magyar alkotmánynak, mely egy testté foglalja össze a magyar nemzetet, tagjául avatva annak minden egyes emberét. Ezért ünne-peljük szent István napját mindannyian magyarok, még azok is, a kik egyházi szempontból szenteket nem ösmerünk s azok tiszteléséből vallásos kultuszt nem
csinálunk. Mert odáig, hála Istennek, még ma sem fajult el a felekezeti gyűlölködés, hogy a magyar királyság megalapítójában csupán a katholikus szentet lássuk s a pápistaság ellen való felgerjedésünkben kivessük a szi-vünkből ama vallásosszerü érzelmeket is, a melyek nem egy egyházhoz, hanem egy hazához, egy nemzethez való tartozásnak ösztönéből és tudatából fakadnak.
Megüljük tehát az idén is a koronaszerző és ország-rendező király emlékének ünnepét s nagy sokaságú pro czeszszióval végig hordozzuk ős Buda-várában az enyész-hetetlen szent-jobbot. Csakhogy ez az ünneplés esztendő-ről-eszteudőre kevésbbé fényes és kevésbbé intenzív.
Valamikor nagy állami szertartás volt, a melyben való részvételre a királyt törvények kötelezték. Ott volt az egész udvar s ott az országnak minden főembere.
Holnap pedig a herczegprimás baldakinja utáu ott fog lépkedni e legfőbb mindenegyéb, Bánffy, a fő-anyakönyv-vezető Perczel, azután jön Zichy Nándor s a szent-István-társaság néhány t a g j a s végül következik egypár tizezer jámbor falusi, a ki ilyen vezetés alatt teljes torokkal énekelheti :
„Hol vagy, óh magyarok tündöklő csillaga?"
Igy vagyon ez és nem másképp, mi nem is csoda.
Mert hisz rendszeresen rontják bennünk a multunkhoz, a magunk dicsőségéhez, a magunk büszkeségéhez, a magunk tradiczióihoz való ragaszkodást. Rontják kétfelől is. Rontja az az aulikus reakczió, a mely mindenben, a minek vo-natkoztatása van arra, hogy a magyar nemzet 1807 előtt is élt s megélt a Habsburgok nélkül is, elnyomni való rebelliót lát ; és rontja az a magát liberálizmusnak nevező kozmopolita doktrinérség, mely a politikát a mathema-tika módszerével üzi s az emberi megismerés legössze-tettebb, legkomplikáltabb jelenségét, a nemzeti, az állami életet, az egyes egyéneknek egynemű és egysulyu mennyi-ségekként való kombinácziójával próbálja megfejteni.
Igazán érthetetlen dolog. Nem lehet még képzelni sem ünnnepet, mely hangosabb, elevenebb, igazabb de-monstrálás volna a royalizmus, a legitimitás mellett, mint a milyen az a szent István napja. Es ime a királyi család mégis szinte tüntetőleg óvakodik tőle, hogy ebben az ünnep-ben részt vegyen s összekapcsolja magát azzal a tradiczióval, mely a magyar nemzetet a szent koronához s annak kilenczszázesztendei uralmához füzi. Mária Terézia óta, a ki akkoriban erősen szorongattatván, nagyon rá volt szo-rulva a magyar szentek segítségére is, nem akadt magyar király, a ki együtt ünnepelte volna a magyar nemzettel a magyar királyság megalapítójának ünnepét. Miért? Nem érzék talán a szükségét annak, hogy magokat a magyar nemzettel érzelemben is összekössék s hogy magokat a szent István utódjaiképpen demonstrálják? De hisz ez lehetetlen. Föltenni a felséges uralkodóházról azt, hogy
a lojalitás és royalitás ünnepétől csak azért húzódik el, mert annak megvan a speczifikus magyar nemzeti vonat-kozása : gonosz indulatu illojalitás volna. Itt tehát egy-szerűen egy érthetetlenséggel állunk szemben, a melyet legföllebb azok a sok tanácsadók tudnának megfejteni, a kik legmagasabb helyen felvilágositásokkal szolgáltak Mária Terézia kora óta.
Pedig a nemzet és uralkodóház közötti ez érzelem-közösségre, mely a tradicziók együttes kultuszában nyil-vánul, annál nagyobb szükség volna, mert minden tradi-cziót, ugy a specziális magyart, mint az általános monar-kisztikust, erősen fenyegetik a kor hullámai. Egyfelől a nagy tőke, másfelől a vagyontalan proletárság kozmopoli-tizmusa; egyaránt tör a történelmi tekintélyek megdön-tésére. Mind a kettőnek ellensége a nemzeti eszme, a mely pedig egyetlen alapja a monarchikus eszmének. Mind a kettő dajkálja azt a czinizmust, mely a tradicziókat kine-veti s mely nem a történelmileg fejlett jogok, hanem mathematikai sablonok szerint kivánja, nem a nemzete-ket államilag szervezni, hanem a társadalmat berendezni.
Ennek a felfogásnak leghatalmasabb ellenfele a nemzeti érzés, mely annál erősebb, minél régibb s minél inkább a kedélybe nőtt momentumokból táplálkozhatik.
Miért nem láthatunk hát még 'egy fiók-főherczeget sem szent István ünnepén ? J. L.a
Bécs. A kereszténység a magyar állam alapja és támasza. — (Folytatás.)
I.
A modern positivismus egyik fő szóvivője (Spencer Herbert) azt hiszi, hogy minden nagy férfiú az ő nemzete
és kora műveltségének természetes produktuma. Nem tudom, miként lehet igazolni azt, hogy egy Julius Caesar természetszerű szükségességgel nőtt ki a római társadalom-ból vagy egy Nagy Napoleon a franczia forradalomtársadalom-ból ;
de azt az egyet tudom, hogy vannak a történelemnek egyes nagy alakjai, melyekben természetfölötti erő nyi-latkozik, férfiak, kiket nem a tömeg gondolkozása vezérel, kiknek működését nem a körülmények határozzák meg, hanem akik prophétai ihlettséggel u j jövőt teremtenek nemzetöknek. Szóval vannak providentiális emberek.
„A történet száz meg száz alkalommal rámutat arra a természet fölött uralkodó szellemre, ki a véletlennek látszó dolgokat vezérli — úgymond egy kiváló történet-író, — s minden tudomány között leginkább a történet erősiti meg az isteni Gondviselésben való hitet." x)
„Nem is képzelhető el sehogysem — igy szól sz.
Ágoston, — hogy Isten, ki a testnek szépséget, erőt és symmetriát, az észnélküli lényeknek emlékezetet, érzéke-ket és vágyó tehetséget, az eszes lénynek pedig ezenkívül még észt, értelmet és szabad akaratot adott, s aki nemcsak az eget és földet, nemcsak az angyalt, és embert, hanem még a hitvány férget, a madár tollát, a virágot, a fa levelét a részek összhangjával, hogy ugvmondjam belső békességgel látta el, hogy ez az Isten az emberi társa-dalmakat, az ő uralkodásukat és hódolásukat, az ő Gond-viselésének törvényein kivül hagyta volna.2) Nem, minden gondolkozó ember, ki a történelem évkönyveit lapozza, kénytelen e szent atyával mondani : Prorsus divina Pro-videntia régna constituuntur liumana — teljesen az isteni Gondviselés alapitója az államoknak.3)
S ez az isteni Gondviselés főképpen abban nyilvá-nul, hogy Isten ama nemzeteknek, melyeket nagy dol-gokra hiv, ád kiváló lángszellemü férfiakat, kiknek szavai és tettei nemcsak a kortársakat vezérlik, lelkesítik és kormányozzák, hanem századok, évezredek folyamán tovább működnek.
Ilyen kimagasló férfiút adott Isten nemzetünknek sz. Istvánban, ezzel jelezvén azt, hogy dicső és nemes szerep fog neki jutni a népek életében. A vitézségével tündöklő magyar nemzet előtt két alternativa állott : vagy az, hogy mint az egyház és a keresztény műveltség ellen-sége tovább folytassa harczait nyugati szomszédjai ellen, mig ezek a közös ellenséggel szemben egyesülve őt földre nem teperik; vagy az, hogy megismervén az evangéliumi igazságot, s megtanulván az Ur Jézustól a béketűrés, ön-feláldozás, irgalmasság és keresztény szeretet boldogságát, ezentúl ugyanazon hévvel védelmezze Krisztus egyházát, a milyennel ezelőtt megtámadta.
A kereszténységnek voltak ugyan sz. István előtt is követői hazánk földén ; maga sz. Istrán atyja, Geiza feje-delem, félig keresztény volt. De a nemzet zöme előtt még idegen dolog volt az evangélium tanítása, mely egy ön-erejében elbizakodott és csak földi kincsek után áhítozó nép gondolkodásmódjától annyira elütő.
A föladat tehát, mely Istvánra várt, midőn népének megmentésére és megtérítésére vállalkozott, nem volt
Niebuhr G., Römische Geschichte. IV. 190.
2) De Civ. Dei, L. V. c. 11.
3) U. o. L. V. c. 1.
RELIGIO. 135 könnyű dolog. Ámbár ő nem erőszakkal, hanem buzdító
szóval és nemes példájával iparkodott népét a Krisztus országának megnyerni, mégis pártütő ellenállásra talált ; mert az önző és a földiekben elmerülő gondolkozásmód mindig ellensége az evangéliumi igazságnak és az ő leté-teményesének, a katholikus egyháznak. Ezt az ellensze-gülést szent királyunk Isten segítségével, a boldogságos szűz közbenjárására legyőzvén, elméjének és szivének minden tehetségével és vágyával az evangélium terjeszté-sére törekedett, Magasztos szándékát a nagy király főképp három eszköz által érte e l : az ő apostoli lángbuzgalma, önfeláldozó szeretete és keresztény alapra fektetett tör-vényhozása által.
Sz. István jól tudta, hogy minden emberi törekvés hiábavaló és minden fáradság haszontalan, hacsak Isten az ő áldását nem bocsátja reá ; mert ha as Ur nem épiti a hasat, hiába munkálkodnak, kik ast épitik. 4)
Ezért imával és alamizsna osztogatásával iparkodott népe számára az igaz hit kegyelmét kiesdekelni ; imád-kozás közben gyakran földre borulván Isten házában. Igy megerősödve szóval, igehirdetéssel és tettel, a keresztény erények hősies gyakorlatával buzgó terjesztője lőn Krisz-tus országának. Christum in ore, Christum in corde, Christum in omnibus actïbus se gesture demonstravit — mondja róla a legenda — Krisztust ajkain, Krisstust szivében hordozta, Krisztust minden cselekedeteiben hir-dette. 5)
Hogy a térités nagy munkáját végbevihesse, István-nak okvetlenül mások segítségére volt szüksége. Hisz az evangélium hirdetése azok hivatása és életfeladata, kiknek mondatott: Elmenvén hirdessétek az evangéliumot min-den teremtménynek. Sz. István meghivására számos pap és szerzetes jött be Pannónia földére, hogy az U r n á k ezen újonnan ültetett szőlejében munkálkodjék. Ezeknek
tanácsát kérte ki sz. István részint gyülekezéseikben, ré-szint magán érintkezésében.
Sz. István királynak önfeláldozó szeretetét s jótékonyságát életirói nem birják eléggé magasztalni. N a p o n -kint bizonyos összeget a szegények között kiosztatni ren-delt, — de ezt kevésnek találta, ezenkívül ő maga éjsza-kánkint titokban vitte a szűkölködőknek az alamizsnát. 6) Arany erszényt hordott ágyéka körül, telve tiszta ezüst dénárokkal, s ha szegényeket látott, azonnal feléjök sie-tett és sajátkezüleg látta el őket.7)
Az ő apostoli buzgalma és fejedelmi bőkezűsége tiz püspöki széket alapított, határt nem ismerő adakozásának köszönhető, hogy mindenfelé templomok emelkedtek, szer-zetesházak épültek; „azért az ő kegyes jobbja a magya-rok szemei előtt vagyon napjainkig" — mondja a króni-kás. 8) Ős Buda várában még most is őrzik ezt a szent ereklyét, melyre büszkeséggel, hálával és szent tisztelettel tekint minden magyar. Holtnak látszó, de valójában hal-hatatlan kéz ez, mely nemcsak megalapítója az egyedül igazi, a keresztény műveltségnek Magyarországban, hanem
4) Zsolt. 126., 1.
5) Legenda maj. c. 15.
6) Hartvicus, vita S. Stephani c. 14.
7) Turóczi, Chron. II. 21.
8) U. o.
közvetve annak egyúttal mindez ideig föntartója is. Mig ezt a kezet élet és vér j á r t a át, ez törölte le az Ínségesek, a betegek, az özvegyek és árvák szemeiről a könyüket, ez oldotta meg a rabszolgák békóit, ez építette díszes templomainkat s emelt a szent visszavonulásnak, a tudo-mánynak s művelődésnek hajlékokat. S ez a halhatatlan holt kéz még most is teljesiti az ő apostoli és embersze-rető missióját, mert midőn a gazdagon javadalmazott püspökségeket, káptalanokat s monostorokat megalapitá, csak arról kívánt gondoskodni, hogy legyenek mindig, kik az ő irgalmasságának müveit folytassák, kik a szegé-nyek, ínségesek, árvák és özvegyek gondozói, s a
közvetve annak egyúttal mindez ideig föntartója is. Mig ezt a kezet élet és vér j á r t a át, ez törölte le az Ínségesek, a betegek, az özvegyek és árvák szemeiről a könyüket, ez oldotta meg a rabszolgák békóit, ez építette díszes templomainkat s emelt a szent visszavonulásnak, a tudo-mánynak s művelődésnek hajlékokat. S ez a halhatatlan holt kéz még most is teljesiti az ő apostoli és embersze-rető missióját, mert midőn a gazdagon javadalmazott püspökségeket, káptalanokat s monostorokat megalapitá, csak arról kívánt gondoskodni, hogy legyenek mindig, kik az ő irgalmasságának müveit folytassák, kik a szegé-nyek, ínségesek, árvák és özvegyek gondozói, s a