Dilemmák napjaink fejlesztő állami szerepfelfogásaiban

Napjaink állami intervencionista politikáinak legfőbb területei a makroökonómiai stabi-litás, a tulajdonjogok, a szerződés betartatása és a részleges beavatkozás az oktatásba, az egészségügybe és a nyugdíjrendszerbe (Caldentey 2008). Egyes szerzők szerint befellegzett a fejlesztő államoknak a mai globalizált környezetben (Fine – Saraswati – Tavasic 2013).

Mások szerint nem tűntek el, csak átalakultak az 1997-es ázsiai válság követően (Weiss 2003). Az utóbbi vélemények alapján, a globalizáció nemhogy eltünteti az állami beavatko-zást, hanem újabb igényeket fogalmaz meg velük szemben. A gazdasági nyitottság együtt jár az állami szerepek erősödésével. Ugyanakkor a globális hatalom dinamikája alapján

1. ábra. Az egyes időszakok legfontosabb jellemzői Délkelet-Ázsiában és Latin-Amerikában(Forrás: saját szerkesztés)

a fejlesztő állami szerepfelfogás erősen korlátozódik. A globális tőke számára az erős állami apparátus nem kívánatos (Evans 2014). A globális megállapodások is nehezítik a harmadik világ országait, hogy a klasszikus értelemben vett fejlesztő államokat hozzanak létre.

A legfejletlenebb államok esetében az állami fejlesztéseknek határt szab, hogy hiá-nyoznak a hatékony végrehajtáshoz szükséges képességek (Rapley 2007). A Kereskedelmi Világszövetség (World Trade Organization – WTO) szabályai korlátként jelennek meg a  piacok állami támogatásában. A  szabályok adta lehetőségek kihasználására jó példa, hogy Tajvanon, az ázsiai válság hatására bevezetett gazdaságpolitikai újrahangolás során a vállalatok olyan forráshoz jutottak hozzá, amelyeket a végrehajtott szerkezeti átalakítá-suk, a termelésük beindulása és eladásaik növekedése után kellett csak visszafizetniük. Az itteni példa alapján, a pénzügyi liberalizáció együtt jár a szabályozási környezet erősíté-sével, ami alapos előkészítést igényelt. Megfelelő állami képességekkel, intézményekkel és szabályokkal a globalizációból fakadó hatások kezelhetők.

A Bretton Woods-ban 1944-ben alapított Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (International Bank for Reconstruction and Development – IBRD) mellett mára számos nemzeti fejlesztési bank jött létre. A Japánban az 1950-ben alapított Japán Export Bank (Export Bank of Japan) feladata volt előmozdítani a japán vállalatok nemzetközi piacokba való sikeres integrálódását.

A fejlesztési bankok működése négy területre osztható (Mazzucato – Penna 2016):

kontraciklikus szerepre (pl. hitelválságok során); tőkefejlesztési szerepre (hosszú időinter-vallumú projektek finanszírozása, iparosítás); venture-támogató szerepre (innovatív start-up-ok támogatása, nagy kockázatú K+F befektetések); és kihívásvezető szerepre (challenge- led role) (beruházások komplex társadalmi problémák, mint például a klímaváltozás keze-lése végett). Olyan területeken (pl. zöld gazdaság) nyújtanak forrásokat a beruházásokhoz, amelyek más piaci alapú csatornákon keresztül nem jutnának hozzá. Szerepet vállalhat-nak a felmerülő nehéz ügyek (wicked issues) megoldásában.⁵

Az 1952-ben alapított Brazil Nemzeti Fejlesztési Bank például (Brazilian National Devel-opment Bank) a 2000-es évek során törekszik a korábban az importhelyettesítő iparosítás során támogatott nagyvállalatok nemzetközi versenyképességének a javítására, ugyanak-kor kisebb, innovációval és jelentős K+F potenciállal rendelkező szereplőknek is biztosítja a szükséges forrásokhoz való hozzáférést. Forráskihelyezése során az energiaszektorhoz kapcsolódó támogatások nagysága kiemelkedően magas (Hochstetler – Montero 2013).

A 21. századi iparpolitikák kialakítása során a  környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóságot is figyelembe kell venni. Az állami és magánszektor erőteljesebb együtt-működésére épül az Egyesült Nemzetek közgyűlése által 2015-ben elfogadott Agenda 2030 kapcsolódó nemzetközi akcióterv is, amely 17 komplex cél mellett, 169 alcélt is megjelöl 5 A „nehéz ügyek” összetett, egyedi problémák, melyek számos módon magyarázhatóak és nincsen konkrét megoldás rájuk, továbbá a felmerülő megoldási javaslatukról sem lehet eldönteni, hogy jók vagy rosszak (Rittel – Webber 1973, Head – Alford 2015). Ilyen kihívásnak („nehéz ügynek”) tekintendő napjainkban például a migráció, az elöregedő társadalom, a klímaváltozás, illetve a meg-növekedett urbanizáció okozta problémák.

(United Nations 2015). A gazdasági növekedéssel kifejezetten a kilencedik cél foglalko-zik: „Tartós, befogadó és fenntartható gazdasági növekedés, teljes és termelékeny foglal-koztatás és méltányos munka elősegítése mindenki számára” (United Nations 2015: 22).

Az iparpolitikák megfelelő alkalmazása előmozdíthatja a zöld gazdaság terjedését, illetve a szennyező iparágak átalakulását (Meckling 2018). A termelési képesség mellett, a szol-gáltatási szektor fejlesztésére is érdemes figyelmet fordítani a célkitűzéseik kijelölésénél (Williams 2014).

A délkelet-ázsiai csoda megismétlésének lehetősége ellen szól(hat), hogy napjaink leg-fontosabb termelési ágazatai esetében (autógyártás, vegyipar és elektronika) jelentős belé-pési korlátok figyelhetők meg. A nagyobb hozzáadott érték elérése rengeteg, folyamatos további befektetést igényel, amit kevésbé versenyképes termékek eladásából kellene előte-remtenie a kevésbé termelékeny vállalatoknak. Az autógyártás koncentrációját mutatja, hogy mindössze tíz független vállalat dominálja a mai globális autópiacot (Fine – Saras-wati – Tavasic, 2013). Lehetőségként persze adott, hogy nagy hozzáadott értékű résekben formálódjanak sikeres vállalatok, amelyeknek a  jelenlegi multinacionális vállalatokkal együttműködve kell szinergiában működniük. A külföldi működőtőke-beruházások haté-kony alkalmazása az iparpolitikában ugyanakkor elősegítheti a  felzárkózás folyamatát a kevésbé fejlett államok számára. Lehetőséget teremt a beszállítói potenciák növelésére, ami a termelékenységi és innováció képességeinek növelésével jár(hat) együtt.

Habár a 21. század második felében felmerült korlátok miatt a klasszikus délkelet-ázsiai értelemben a fejlesztő állami szerepfelfogás ma már nem megvalósítható, bizonyos eleme-inek átültetése a felzárkózni szándékozó országok számára megfontolandó: a pragmati-kus, az ország érdekeit hosszú távon is figyelembe vevő, ideológiáktól mentes gazdaságpo-litikai mix kialakítása; a megfelelő képességekkel és készségekkel rendelkező, hatékonyan működő közigazgatás kialakítása; a humánerőforrások fejlesztése. Az Európai Bizottság (2017) álláspontja alapján is, az intézményeknek, amelyek egy ország gazdasági és társa-dalmi kölcsönhatásait irányítják, egy sor fontos kritériumot kell teljesíteniük. Ezek közé tartozik a  korrupció hiánya, a  verseny és a  közbeszerzés megvalósítható megközelítési módja, a hatékony jogszabályi környezet, valamint a független és hatékony igazságszol-gáltatás. Emellett az intézményi és igazgatási kapacitás erősítése, az adminisztratív teher csökkentése és a jogalkotás minőségének javítása megalapozza a strukturális kiigazításo-kat, valamint ösztönzi a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottságot.

A jól megválasztott célokkal és prioritásokkal a modern (innovációorientált és tudás- alapú gazdaság kialakítását előmozdító) iparpolitikák elősegíthetik a gazdasági növekedést.

E tekintetben a szoros együttműködés az állami és magánszféra között kedvező eredmé-nyekre vezethet, ha sikerül elkerülni az állam foglyul ejtését, és a top-down megközelí-tés helyett a csoportok közötti kooperáció dominál. A fenti példák alapján látható, hogy a sikeres gazdasági felzárkózás a gazdasági növekedés primátusán alapszik, amely kez-detben együtt jár a jólléti rendszer háttérbe szorulásával. A fejlesztő állami szerep egyben ennek az értéknek a kiválasztásán is alapszik. Napjainkban, a demokráciát a zászlajára tűző, az azonnali fogyasztáson és az élmények nyilvános megosztásán alapuló

társadal-makban erre vajon mekkora az esély? Csak a társadalmi és politikai konszenzus létrejöt-tétől és a mellette való tartós elköteleződéstől függ.

3.5. Irodalomjegyzék

Bagchi, A. K. (2004): The developmental state in history and in the twentieth century. Regency Publications, New Delhi.

Bardhan, P. (2016): State and Development: The Need for a  Reappraisal of the Current Literature. Journal of Economic Literature 54(3). 862–892.

Bassa, Z. (2009): A fejlesztő állam és a pénzügyi szektor modernizációja. In: Csáki, Gy. (szerk.):

A látható kéz. A fejlesztő állam a globalizációban. Napvilág Kiadó, Budapest. 161–199.

Caldentey, E. P. (2008): The Concept and Evolution of the Developmental State. International Journal of Political Economy 37(3). 27–53.

Castells, M. (1992): Four Asian Tigers with a Dragon Head. In: Appelbaum, R. P. – Henderson, J. (eds): States and Development in the Asian Pacific Rim. Sage, London. 33–70.

Chang, H.-J. (1994): The political economy of industrial policy. St. Martin’s Press, New York.

Chang, H.-J. (2000): An Institutionalist Perspective on the Role of the State-Towards an Institutionalist Political Economy. In: Burlamaqui, L. – Castro, A. C. – Chang H.-J.

(eds): Institutions and the Role of the State. Edward Elgar, Cheltenham, UK. 3–26.

Chu, Y. (2016): The Asian developmental state: Reexaminations and new departures. Springer, Hampshire.

Di John, J. (2006): The political economy of taxation and tax reform in developing countries.

Research Paper. UNU-WIDER, United Nations University (UNU).

Európai Bizottság (2017): Az én régióm, az én Európám, a  mi jövőnk. Hetedik jelentés a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról.

Evans, P. (2014): The developmental state: Divergent responses to modern economic theory and the twenty-first-century economy. In: Williams, M. (ed.): The end of the developmental state? Routledge: London. 246–266.

Fine, B. – Saraswati, J. – Tavasic, D. (2013): Beyond the developmental state: Industrial policy into the 21st century. Pluto, London.

Haggard, S. (2018): Developmental States. Cambridge Universtiy Press, Cambridge, UK.

Head, B. W. – Alford, J. (2015): Wicked Problems: Implications for Public Policy and Management. Administration and Society 47(6). 711–739.

Hochstetler, K. – Montero, A. P. (2013): The Renewed Developmental State: The National Development Bank and the Brazil Model. Journal of Development Studies 49(11). 1484–1499.

Hundt, D. – Uttam, J. (2017): Varieties of Capitalism in Asia. Beyond the Developmental State.

Palgrave Macmillan UK, London.

Johnson, C. (1982): MITI and the Japanese miracle: the growth of industrial policy: 1925–1975.

Stanford University Press, Stanford, California.

Knight, J. B. (2014): China as a Developmental State. World Economy 37(10). 1335–1347.

Luiz, J. M. (2000): The politics of state, society and economy. International Journal of Social Economics 27(3–4). 227–243.

Lynch, N. (2007): What the “Left” means in Latin American now. Constellations 14(3). 373–383.

Mazzucato, M. – Penna, C. C. R. (2016): Beyond market failures: the market creating and shaping roles of state investment banks. Journal of Economic Policy Reform 19(4). 305–326.

Meckling, J. (2018): The developmental state in global regulation: Economic change and climate policy. European Journal of International Relations 24(1). 58–81.

Moudud, J. K. – Botchway, K. (2008): The Search for a New Developmental State. International Journal of Political Economy 37(3). 5–26.

Panizza, F. (2009): Contemporary Latin America : development and democracy beyond the Washington consensus. Zed Books, London.

Perrotini, I. – Vázquez, J. A. – Avendaño, B. L. (2008): Toward a  New Developmental Paradigm for Latin America. International Journal of Political Economy 37(3). 54–81.

Pinder, J. (1982): Causes and Kinds of Industrial Policy. In: Pinder, J. (ed.): National Industrial Strategies and the World Economy. Croom Helm, London.

Rapley, J. (2007): Understanding development: Theory and practice in the third world. Lynne Rienner, London.

Reich, R. (1982): Why the U.S. Needs an Industrial Policy. Harvard Business Review (január-február). 74–81

Rittel, H. W. J. – Webber, M. M. (1973): Dilemmas in a general theory of planning. Policy Sciences 4(2). 155–169.

Smith, P. H. (2018): The Rise and Fall of the Developmental State in Latin America. In: Vellinga, M. (ed.): The Changing Role of the State in Latin America. Routledge, New York. 51–73.

Stiglitz, J. E. – Lin, J. Y. – Monga, C. (2013): Introduction: The Rejuvenation of Industrial Policy. In: Stiglitz, J. E. – Lin, J.Y. (eds): The Industrial Policy Revolution I.: Palgrave Macmillan, London. 1–15.

United Nations (2015): Transforming our world: the 2030 Agenda for Sustainable Development.

Veress, J. (szerk.) (2009): Gazdaságpolitika a globalizált világban. Typotex Kiadó, Budapest.

Wade, R. (1990): Governing the Market: Economic Theory and the Role of Government in East Asian Industrialization. Princeton University Press, Princeton.

Wade, R. H. (2018): The Developmental State: Dead or Alive? Development and Change 49(2).

518–546.

Weiss, L. (2003): Guiding globalisation in East Asia: new roles for old developmental states.

In: Weiss, L. (ed.): States in the Global Economy: Bringing Domestic Institutions Back In.

Cambridge University Press, Cambridge. 245–270.

Williams, M. (2014): The End of the Developmental State? Routledge, New York.

World Bank (1993): The East Asian Miracle: Economic Growth and Public Policy. The World Bank, Washington, DC.

Wylde, C. (2012): The Rise of Developmentalism in Latin America: Beyond the Washington Consensus? In: Wylde, C. (ed.): Latin America After Neoliberalism. Palgrave Macmillan UK, London. 15–56.

4. FEJEZET