elmélet és gyakorlat
6.4. A válság hagyatéka – merre tovább?
6.4.3. A válság hagyatékából fakadó károk csökkentése
Az előzőekben láthattuk, hogy a válság számos csatornán keresztül fejti ki romboló hatá-sát a gazdaság hosszú távú növekedési potenciáljára. Az ezzel kapcsolatosan felvetődő kér-dés az, hogy hogyan reagáljon a gazdaságpolitika ezekre a kihívásokra. Mivel az okozott károkat az elhúzódó válsággal együtt járó gyenge teljesítmény idézte elő, ezért kézenfekvő válasznak tűnik, hogy a gazdaságpolitikusoknak a korábbiakkal ellentétes állapotba cél-szerű navigálnia a gazdaságot. Vagyis egyfajta „fordított hysteresis-re” (reverse hysteresis) van szükség, a recesszió ellenkezőjét megtestesítő ún. „magas nyomású” (high pressured) gazdasági helyzet létrehozására. Ha ugyanis a gazdaság túlfűtött, akkor
a munkaerőpi-acra történő visszatérés a betöltetlen álláshelyek bőséges száma miatt könnyűvé válik.
Így a foglalkoztatási ráta emelkedhet és visszatérhet a válság előtti szintjére. Ugyanakkor az egyre feszítőbbé váló kapacitáskihasználtság a vállalkozókat intenzívebb beruházási tevékenységre és a legújabb technológiák bevezetésére ösztönzi, ami szintén a gazdaság növekedési potenciáljának javulását hozza magával.
Vajon a fiskális és monetáris politikának milyen keveréke tudja létrehozni azt a magas-nyomású gazdaságot, ami a hosszú távú károk helyrehozásához szükséges? Mivel a magán-beruházások növekedése ebben kulcsfontosságú szerepet játszik, ezért egy viszonylag laza – alacsony kamatokkal dolgozó – monetáris politika és egy viszonylag szigorú fiskális politika egyidejű alkalmazása a célszerű. Az alacsony kamatlábakra a beruházások ösz-tönzése céljából, míg a szigorú fiskális politikára a beruházások forrását jelentő megta-karítások létrehozása miatt van szükség. A válság elmúltával (lényegében 2014-től kez-dődően) tulajdonképpen ezt a gazdaságpolitikai mixet figyelhetjük meg a fejlett országok viszonylatában: miközben a kamatlábakat a világ vezető jegybankjai továbbra is rend-kívül alacsony szinten tartották, aközben a költségvetési deficitek jelentősen csökkentek a válság kezdeti éveihez képest.
Ugyanakkor az is említést érdemel, hogy a laza monetáris kondíciókat és a feszes költ-ségvetést felmutató gazdaságpolitika alkalmazása egyúttal a legkedvezőbb forgatókönyv a válság másik nehéz örökségének – a magas állami eladósodás – felszámolására is. Az államadósság leszorításának numerikus szimulációját bemutató 1. táblázatban pontosan ezt láthattuk: az adósság lefaragása alacsony kamattal és magas elsődleges költségvetési többlettel működő gazdaságban mehet végbe a legrövidebb idő alatt.
Végezetül említést érdemel, hogy a válság pontos hagyatékának felmérése és a lehet-séges gazdaságpolitikai stratégiák kialakítása napjaink közgazdasági kutatásainak egyik legfontosabb területét képezi. Ennek az az oka, hogy az utóbbi egy-két év fejleményei meglehetősen sok bizonytalanságot idéztek elő a gazdaságok valós helyzetének értékelé-sében. Ugyanis az általános vélekedés szerint 2018-ra a gazdaságok teljesítménye mind az USA-ban, mind az EU-ban visszatért a potenciális kibocsátás szintjére (7. ábra), a mun-kanélküliségi ráta pedig számos országban kisebb, mint a válság kitörése előtt volt. Más szóval: a munkanélküliség a természetes ráta szintjén – illetve annak közelében – van, a ciklikus munkanélküliség pedig a gazdasági helyzet normalizálódásával lényegében megszűnt. Ilyen körülmények között viszont az inflációs nyomásnak – és a bérnövekedés dinamikájának – erősödnie kellene, ami előbb-utóbb a kamatok emelésére kényszerítené a jegybankokat.
Azonban inflációs nyomásnak, dinamikus béremelkedésnek, a kamatok számottevő emelésnek még a nyomát is alig-alig láthatjuk. Az eurózónában a kamatok továbbra is mélyponton vannak, és az infláció még 10 évvel a válság kitörése után sem érte el az Euró-pai Központi Bank 2 százalékos célértékét. Az Egyesült Államokban némileg árnyaltabb a helyzet, ám lényegében véve hasonló: az infláció csak 2018-ban érte el a FED-célértéket, és a kamatlábak – a 2016-ban meginduló növekedés ellenére – messze alatta maradnak a válság előtti szinteknek. A gyenge inflációs nyomás arra utal, hogy a válság nyomán
a gazdaságok potenciális kibocsátása kisebb mértékben csökkenhetett annál, mint aho-gyan azt a közgazdászok mindeddig feltételezték (Cœuré 2018). Ez egyúttal két fontos további következtetés levonását teszi lehetővé: egyfelől a válság közvetlen terhe – amelyet a gazdasági visszaesés következtében megjelenő negatív GDP-rés reprezentál – nagyobb lehetett annál, mint amit a kutatások mindeddig feltételeztek.8 Másfelől, a válság ked-vezőtlen öröksége – a potenciális GDP trendje a válság előtti helyzethez képest – viszont kevésbé lehet súlyos ahhoz képest, mint amit a közgazdászok feltételeztek. Mindez a közel-jövő gazdaságpolitikái számára azt implikálja, hogy a laza fiskális és monetáris politika fenntartása jóval tovább lehet indokolt annál, mint ahogyan azt a gazdasági döntéshozók mindeddig vélték.
6.5. Irodalomjegyzék
Alesina, A. – Ardagna, S. (2009): Large Changes in Fiscal Policy: Taxes Versus Spending.
NBER Working Paper No. 15438, National Bureau of Economic Research.
Blanchard, O. J. – Leigh, D. (2013): Growth forecast errors and fiscal multipliers. American Economic Review: Papers & Proceedings 103(3). 117–120.
Cameron, D. (2013): David Cameron Tells Porkies about Britain’s National Debt. The Spectetator január 26.
Cœuré, B. (2018): Scars that never were? Potential output and slack after the crisis. Speech by Benoît Cœuré, Member of the Executive Board of the ECB, at the CEPII 40th Anniver-sary Conference, Paris, 12 April 2018.
Darvas, Zs. (2012): The Greek debt trap: An escape plan. Bruegel Policy Contribution (19). 1–17.
Erceg, C. – Levin, A. (2014): Labor Force Participation and Monetary Policy in the Wake of the Great Recession, Journal of Money, Credit and Banking 46(S2). 3–49.
Fatás, A. – Summers, L. H. (2016): Hysteresis and fiscal policy during the Global Crisis. VOX CEPR Policy Portal. 2016. október 12.
Friedman, M. – Schwartz, A. J. (1963): A Monetary History of the United States, 1857–1960.
Princeton University Press, Princeton, NJ.
Herndon, T. – Ash, M. – Pollin, R. (2013): Does High Public Debt Consistently Stifle Econo-mic Growth? A Critique of Reinhart and Rogoff. Working Paper Series no. 322, Political Economy Research Institute, University of Massachusetts at Amherst.
IMF (2012): World Economic Outlook October 2012. Coping with high debt and sluggish growth.
International Monetary Fund, Washington D.C.
Keynes, J. M. (1936): The General Theory of Employment, Interest, and Money. Macmillan, London.
8 A GDP-rés a gazdaság tényleges teljesítményének potenciális kibocsátáshoz viszonyított értéket mutatja százalékos formában. A negatív GDP-rés recessziós helyzetre, a pozitív GDP-rés a gazdaság túlfűtöttségére utal.
Keynes, J. M. (1937): The Collected Writings of John Maynard Keynes. Volume XXI. Macmillan Cambridge University Press, Cambridge.
Krugman, P. (1998): It’s Baaack: Japan’s Slump and the Return of the Liquidity Trap. Brookings Papers on Economic Activity 29(2). 137–205.
Seidman, L. (2011): Keynesian Fiscal Stimulus: What Have We Learned from the Great Reces-sion? Working Paper No. 2011–11. Alfred Lerner College of Business and Economics, Newark DE.
Reinhart, C. M. – Rogoff, K. S. (2010): Growth in a time of debt. American Economic Review:
Papers & Proceedings 100(május). 573–578.
Trichet, J. C. (2010): Interview with Jean-Claude Trichet, President of the ECB, and La Repubb-lica, conducted by Elena Polidori on Wednesday 16 June 2010. https://www.ecb.europa.
eu/press/key/date/2010/html/sp100624.en.html (Utolsó megtekintés: 2019. május 15.) Wolf, M. (2013): Germany’s strange parallel universe. Financial Times szeptember 24.