A díszítés valami többlet. Valami, ami a primér szükség-letek után következik, mégis nélkülözhetetlen. Valami plusz, ami nélkül hiányérzetünk támad. Mondhatnánk feleslegnek is, azonban tényleg felesleges-e? Ha a díszí-tést elvetjük, akkor is díszítünk; ez emberi természetünk része. Egy mozdulat a táncban: díszítés, egy felütés a
ze-a többlet, ze-ami építészetté tesz egy házze-at; ze-a funkció és a díszítés egyensúlya billenti át az építőművészet mér-legének nyelvét. Koronként változik a díszítés megíté-lése. Helye és szerepe az építészetben ma már nem olyan egyértelmű, mint a történeti korokban. Kutatásom célja, hogy a díszítés szerepét vizsgáljam és értelmezzem. A TATÁR-GÖNCZI ORSOLYA (TÉMAVEZETŐ: BALÁZS MIHÁLY DLA)
-125 124
DÍSZÍTÉS A KORTÁRS ÉPÍTÉSZETBEN Tatár-Gönczi Orsolya
Atelier Bardill, Scharans, Svájc, építész: Valerio Olgiati, 2007 homlokzati részlet (hagyományos értelemben vett díszítés) 1. DÍSZÍTŐKEDV
1.1. díszítőkedv, mint alapvető emberi tulajdonság A díszítés elemi igényünk, mint a víz és a táplálék.
Alapvető emberi dolog, mely nem korlátozódik az épí-tészetre. Mindenben megjelenik, amit kedvvel hoz létre az ember: legyen az zenemű, ruházat, használati tárgy vagy a vasárnapi ebédhez megterített asztal. Nem kikerülhető.
Az ember alapvető igénye, hogy ne teljesen csupasz, in-gerszegény környezetben éljen. Környezetüket díszíthe-tik bútorokkal, azok kiegészítőivel, és felületi díszítések-kel. A díszítések megtervezése, megvalósítása során az ember kreativitása, ötletgazdagsága és esztétikai igé-nyei is megjelenhetnek, megvalósulhatnak.
Az ember minden helyzetben keres magának valamit, amit díszítésként értemez. Legyen az akár egy használati tárgy, akár egy épület. A teljesen „csupasz” terek unal-masak, nem éri el bennük az ember a szükséges ingerült-ségi szintet, ilyenkor keres mentálisan magának valami kapaszkodót, ami érdekessé teszi számára a teret. Azt mondhatjuk, hogy lélektanilag nincs díszítetlen tér.
Vagy úgy is megfogalmazhatnánk a kérdést mikor érzi jól magát az ember egy térben?
És vajon milyen kapcsolatban van a szépség, az eszté-tika a díszítés fogalmával? Az én értelmezésemben szép, azaz kellőképpen díszített az a tér, ahol kellemesen érzi magát a használó.
Az építészeti díszítés azt az elemi igényünket szolgálja, hogy pozitív hatást, jó érzést váltson ki belőlünk a
meg-élt tér. Nem az a cél, hogy a tudatunkra hasson, nem az a cél, hogy megértsünk valamilyen jelentést. Ez az öröm viszont csak akkor jelentkezhet, ha a tér elsődleges funk-cióját kielégíti, “jól működik”.
A díszítőkedv nem mindig tudatos. Az igényes, részletekre kiterjedő munka része, melyben a munka örö-mét is kereshetjük. A díszítőkedv nem egy mechanikus, megszokott vagy begyakorlott tevékenység, hanem egy olyan tiszta tudatállapot, melyben az intuíciók szabadon megvalósulhatnak.
1.2. díszítés iránti vágy és annak tagadása az építészet-ben
A történelmi stílusok változásában ciklikusság fedezhető fel a díszítéshez való hozzáállást illetően: a klasszicizmus letisztult, kiegyensúlyozott formáit, egyenes vonalait a romantika kavargó, érzelmeket megmozgató, hullámzó vonalai váltják fel. A realizmus visszafogottságát a szecesszió túlburjánzó gazdagsága követi, majd a Bau-haus visszahozza a lecsupaszított, egyszerű formák szép-ségét.
Egyre visszafogottabban jelennek meg a díszítések, majd egy ellenirányú folyamat indul meg, mely a moderniz-musban a díszítés, az ornamens karakteres tagadásáig jut el. A “feldíszített doboz” Venturi-féle elve helyett a
“forma követi a funkciót” elgondolás érvényesül.
Így érvel Adolf Loos az ornamens ellen:
“A díszítés elfecsérelt munkaerő, s ennek folytán fecsérelt egészség. Így volt ez mindig. Ma azonban el-fecsérelt anyagot is jelent, s a kettő együtt elel-fecsérelt
tőkét..” Más helyütt azonban a díszítés új értelmezését adja kezünkbe, mely a modernizmus és az azt követő időszak fontos építészeti kifejezőeszközévé válik:
„Gondoljuk meg, hogy a nemes anyag és a jó munka nemcsak ellensúlyozza a díszítés hiányát, hanem látható drágaságában is meghaladja.”
E két fragmentum pontosan mutatja az építészeti díszítés értelmezésében bekövetkezett változást. Loos a második idézetben a díszítés hiányának ellensúlyozását emeli ki a jó munka és anyag révén; egy dolog hiányának ellen-súlyozása valójában a dolog akarását jelenti, ami a díszí-tés utáni vágy maga. A díszídíszí-tés iránti vágy tehát új alakot ölt: a magas minőség és a felhasznált anyagok gazdagsá-ga tölti be az űrt. Mintha csak kortárs építészetünk egyik jelszava hangzott volna fel, pedig Loos 1898-ban írta le ezeket a gondolatokat.
A modernizmus hihetetlenül érdekes és feszültségekkel teli alkotásokat hozott az építészeti díszítések mai értel-mezésében. A tér- és tömegformálásban szinte aszkézisre törekvő szemlélet a síkok, felületek hihetetlenül pontos, és a kellő arányokra kihegyezett kompozícióit hozta lét-re, majd egyes felületeket (jellemzően a belsőben) igen igényes, gyakran fényűző anyagokkal “díszített”.
Az aszketikus tömegkompozíció és a pontosan megválasz-tott helyeken alkalmazott minőségi anyagok a díszítés egy új koncepcióját hozták létre. Összességében a díszí-tés tagadásának filozófiája, majd annak térbeli kifejdíszí-tése nem a díszítés és az esztétikum elvetését hozta, hanem egy új kompozíciós elv kifejlődését, mely a kor technoló-giai fejlődését és szemléletét plasztikusan tükrözte.
A modernizmus kiemelkedő alkotásai hihetetlen elegan-ciájukkal valahol az antik korok építészeti gyökereit keresték: a tektonikát és a megfelelő működéshez illő formát. A díszítés a jó arányokban és az épp elégséges mértékben használt minőségi anyagokban rejlett. Ahogy Piet Mondrian megfogalmazta: “A “funkció” és a “forma”
áthatásából adódik az “arány.”
A modernizmust követő posztmodern ismét a történeti formákhoz nyúlt vissza, hogy azok új értelmezését, új kontextusait keresse. Szellemes formai bravúrjaival, a kollázstechnika alkalmazásával a modern utáni felléleg-zést hirdette. A posztmodern az érzelmek építészete volt, ahol nem patikamérlegen súlyozták a kellemet.
E fejezet megszületésének értelme az a bizonytalan érzés volt, hogy a díszítésről tervezés közben vagy tervezés kapcsán manapság “nem illik beszélni”. Mintha valami szégyellnivaló titkos dolog lenne, valami tisztátalan, haszontalan dolog, ami öncélú és bizonytalan, vagy gyanús. Nem pontosan meghatározható olyasmi, amit magyarázni kell.
Ha áttekintjük akkor az elmúlt korok építészeti vívódá-sait a díszítés körül, érthetjük meg ennek az érzésnek a hátterét. A modernizmusig az építészet a kellem és az el-egancia megjelenését kereste, felvállalta, és ez a kultúra szerves részeként egyet jelentett az épület használói és az építész számára. Vagy legalábbis megértették egymást e tekintetben. Mindenki vágyott a díszítésre, az identitás egyfajta kifejezésére, és erről diskurzus folyt. Később a modernizmus során, majd azt követően, a díszítés kérdése mintha “akadémikus”, szakmán belüli kérdéssé vált volna, mely folyamatosan szakadt el a
maguknak” azt az úri huncutságot, hogy a legmodernebb stílben építkezzenek. Egyfajta belső üggyé vált tehát -
“szakmai kérdéssé” - melyben az építészek is megosztot-tak volmegosztot-tak és ideológiákat kerestek a maguk igazolására.
A díszítés ennek ellenére elengedhetetlen és megha-tározó része kortárs építészetünknek, bár nevezhetnénk a legvitatottabbnak is.
2. A DÍSZÍTÉS FOGALMA ÉS ÉRTELMEZÉSE 2.1. A díszítésről általánosan
“Dísz, díszítmény, ékítmény, ornamentum: alapjában véve ... az emberi készítményeknek oly színekkel vagy formákkal való tetézése, amelyek azoknak szépsé-gét emelni vannak hivatva ... Eredete homályos. Egyes díszítményekről kimutatható, hogy hasznossági okok hozták létre.” (forrás: Révai Lexikon)
Ez utóbbi megállapítás érdekes, miszerint hasznossági okok hozhatták létre a díszítést. Ezek szerint a funkció és a díszítés mégsem állnak olyan távol egymástól, mint azt gondolnánk.
A díszítés a művészetek sajátja; ha az építészetet művészetnek tekintjük, akkor az építészetnek is elválaszthatatlan része a díszítés; minden épületben megtalálható a díszítés valamilyen formája, gesztusa. A díszítéshez olyan fogalmak, szinonímák kapcsolhatóak, mint: szép, esztétikus, örömérzet, élvezet, ornamentika, giccs; és olyan fogalom- vagy ellentétpárok (vizsgálati szempontok) mint: időtlen - változó, jelentés - üzenet, branding - design, ösztönös - “akadémikus”, spontán - tervezett.
ábrázoló jellegű díszítések: figurális díszítések, orna-mensek, (2) téralakítás, (3) sík- és tömegkompozíció esztétikája, pozitív-negatív formák “díszítésként” való alkalmazása, (4) anyaghasználat, (5) felületi díszítések:
textúrák, faktúrák, színezések, festések, anyagszerűség, (6) perforációk, homlokzati rétegek-lyukasztások, (7) részletgazdagság, (8) részletképzések esztétikája, (9) egyedi építészeti kiegészítő elemek, (10) design ter-mékek megjelenése az építészetben, (11) műalkotások az építészetben.
3. DÍSZÍTÉS A KORTÁRS ÉPÍTÉSZETBEN
“Az egyszerűség nem a pompa ellentéte, hanem a dagályé, az antik, a renaissance, az új klasszicizmus nem szegényített, csak a díszek formanyelvét cserélte át.”
(Halász Gábor: Új verseskönyvekről) 3.1. A díszítés léptéke
A díszítés léptéke ma más, mint a történeti korokban, ki-tágult a fogalma, léptéke változatosabb (tömegformától a részletképzésig). Nem csak az a díszítés, ha a hom-lokzatra különböző mintákat helyezünk el, lehet maga a tömegforma, lehet az anyagválasztás, lehet egy kiemelt helyiség, lehetnek a berendezési tárgyak az épület díszei. Az épület több rétegből épül fel, ezek bármelyike betöltheti a díszítő funkciót.
A 20. században bekövetkezett egy szemléletváltás, mely a világ dolgait és jelenségeit tárgyszerűséggel igyekszik kezelni. Az épület először elvesztette (a hagyományos értelemben vett) díszeit, majd tetejét és ablakait is. A
-127 126
DÍSZÍTÉS A KORTÁRS ÉPÍTÉSZETBEN Tatár-Gönczi Orsolya
tészekben is tudatossá vált a folyamat, azonosultak a gondolattal, hogy épületük egyetlen tárgy. Tárgyszerű épület esetén az épületet teljes egészében mint egysé-get lehet dísznek tekinteni, önmaga dísze. A részletek inkább csak az egységes forma kialakulását szolgálják.
Nem különíthetőek el az épülettől.
Házszerű ház esetén a díszek külön rakódnak rá az “alap-ra”. Az alapforma (falak, nyílászárók, tető) a funkciona-litást szolgálják (elsősorban), az ezekre rárakódó díszek (tagozatok, anyagok) feladata az esztétikai megjelenés.
A díszek (léte vagy nem léte, azok minősége, mennyi-sége) tükrözik az épület és tulajdonosainak identitását.
3.2 A díszítés valódisága, absztrakció
A történeti korok előrehaladtával a díszítés egyre abszt-raktabbá válik, a figurális, konkrét jelentéstartalmú díszítést az ornamentális, jelzés-, utalásszerű, stilizált díszítés váltja fel, majd a felületi játék, a tömegkom-pozíció és a texturális díszítés válik uralkodóvá. A direkt jelentés felől az egyre elvonatkoztatottabb jelentéstar-talmú díszítés felé halad a folyamat. Ma a tömör-üres felületi játék, a textúrák vizsgálata, és a perforált, lyu-kasztott felületekkel való kísérletezés áll a középpont-ban.
Ebből a nézőpontból a modernizmus (az absztrakció kiteljesedése) voltaképpen visszalépés (nem tartalmi, hanem “tisztázási” szándékú visszalépés) a történeti ko-rok építészetéhez képest. Vegyünk egy görög templomot.
Ha ránézünk, tudjuk egyértelműen, mi az, a forma tökéle-tesen közvetíti a tartalmat, s a tektonikus rend is tisztán érzékelhető. Az oszlop oszlop, a gerenda gerenda. Azon-ban úgy van “öltöztetve” vagy igen gazdagon díszítve, hogy az előbbi tulajdonságai ettől nem módosulnak. Az
elemek önállóak maradnak, önmagukban díszítettek, a szerepük és az egymással való kapcsolatuk e felett álló tulajdonság. A díszítéseknek ezen felül ugyanolyan hi-erarchiája és kapcsolatai vannak, mint az őket hordozó alapelemeknek. Hihetetlenül következetes és tiszta ez a rendszer. Ezt a tisztaságot kezdik összekócolni a későbbi korok útkeresései. A funkciók - és ezzel összefüggésben a térstruktúrák - bonyolultabbá válásával ez a tiszta hier-archikus rend már nehezen volt tartható, újabb és újabb kompromisszumokat követelt.
Hivatkozások:
• KERÉKGYÁRTÓ Béla (szerk.)[2004]: A mérhető és a mérhe-tetlen, Typotex, Budapest
• LOOS, Adolf [2004]: Ornamens és nevelés, Kerékgyártó Béla forditásában, Terc kiadó, Budapest
• MORAVÁNSZKY Ákos - M. GYÖNGY Katalin [2007]: A tér, Kriti-kai antológia, Terc, Budapest
• MORAVÁNSZKY Ákos - M. GYÖNGY Katalin [2009]: A stílus, Kritikai antológia, Terc, Budapest
• MORAVÁNSZKY Ákos [2009]: Méhek, szegecsek Elérhető itt: http://www.c3.hu/scripta/szazadveg/11/moravan.htm, 2012. május
• MORAVÁNSZKY Ákos - M. GYÖNGY Katalin [2006]: Monumen-talitás, Kritikai antológia, Terc, Budapest
• POGÁNY Frigyes [1955]: Belső terek művészete, Műszaki könyvkiadó, Budapest
modernizmus, amely tagadja a dísztés szükségességét?
Adolf Loos: Villa Karma, 1904
Mies van der Rohe: barcelonai német pavilon, 1929
1. 2. 3