BEVEZETŐ - PROBLÉMAFELVETÉS

Borsodban az egykor virágzó nehézipari múltból nem sok szép emlék maradt hátra az utókor számára: elhagyott, pusztuló épületállomány, rozsdaövezetek, használa-ton kívüli ipartelepek, meddőhányók, felhagyott bányák tarkítják a tájat. Az ipari múlt, ami a régiót az őskor óta meghatározza, a 20. században hagyta a leg-markánsabb nyomokat a tájon. A gyárak túlnyomó része a rendszerváltást követő években bezárt, ma használa-ton kívül áll, pusztul. A még meglévő épületállomány és az ipari örökség méltatlan körülmények között, negatív asszociációkkal övezve tűnik el a szemünk elől, annak értékeivel együtt. Ebben a hanyatlásban az a szomorú, hogy az értékek fennmaradásának nagyon csekély az esélye, mert azok leggyakrabban még felfedezésük előtt elpusztulnak.

A régió karakterét és a közösségi identitást is megha-tározó ipari örökség megőrzése, az épületek újrahaszno-sítása és a területek rehabilitálása az esetek elenyésző százalékánál fordul elő. Hiányoznak a minták a kulturá-lis emlékek és az egyre inkább szertefoszló közösségi identitás megőrzésére, és az éppen emiatt fontos ipari épületek és volt iparterületek újrahasznosítására, hosszú távú és regionális fejlesztési stratégia kidolgozására.

Mivel e probléma nem egyedi, és a máshol megvaló-sult rehabilitációk tanulmányozása sok tekintetben tar-togathat tanulságokat, ezért fontosnak tartom olyan nemzetközi példák elemzését, ahol a kultúrában sokkal

inkább jelen van az ipar jelentőségének a tudata és az ipari múlt tisztelete, amely ezeknek a fennmaradó ér-tékeknek a megóvására törekszik. Ebben a kitekintésben olyan kortárs példákat kerestem, amelyeknél az ipari múlt a fő érték- és karaktert meghatározó tényező, vala-mint nem csupán egyes ipari objektumról, hanem annak tágabban értelmezett környezetét (régiót és várost) is meghatározó beavatkozásokról van szó.

A példák kapcsán fontos megemlíteni a tájépítő urbanizmust – mint egyre elterjedtebb nemzetközi tendenciát –, amelyben a tájépítészeti eszközöknek és szemléletmódnak fontos szerepe van a városok (itt inkább a komplett borsodi iparvidék), gyors átalakulása kapcsán kialakult problémák megoldásában (felhagyott ipari terület, tájsebek…).

A dolgozat három példa elemzésén keresztül szeret-né bemutatni, hogy milyen felhasználásai és védjegyei lehetnek az ipari táj rehabilitációjának.

2. ESETTANULMÁNYOK - RUHR VIDÉK (ipari régió átfogó fejlesztése)

A Németországban a közel száz projektet magába foglaló IBA Emscher park fejlesztés a Ruhr-vidék volt ipari terü-leteinek átfogó fejlesztési stratégiája, amelynek célja egy olyan új, minőségi fejlődési és revitalizációs modell létrehozása volt, amely nem törli el a terület bánya- és nehézipari örökségét. A projekt a szabad terek és az ipari táj gondozására, alakítására és újrahasznosítására

fókuszál egy olyan urbanizált kontextusban, ahonnan a természeti táj a nehézipar aktív működésének évtize-dei alatt gyakorlatilag teljesen kiszorult. Az újonnan létrejövő zöldterület egyes elemeinek és viselkedési for-máinak elemzése a borsodi problémafelvetés szempont-jából is tanulságos történet lehet.

2.1. Duisburg-Nord Landschaftspark

Az egyik legelső és talán legnagyobb hatású rehabilitáció az ipari táj parkká transzformálásával vált modellteremtő példává. A park tájépítésze Peter Latz egy olyan koncep-ciót hozott létre, amelyben a főszerep a rozsdaövezetet visszahódító vegetációé. A terv az 1991-es pályázaton olyan tervekkel szemben nyert, amelyek a 200 hek-táros parkot annak legapróbb részletéig megtervezték és tematizálták. Ezzel szemben Latzék terve egy ra-dikálisan új szemléletmódot hozott a parktervezésben és a barnaövezetekkel való bánásmódban is. A park a maga valójában mutatja meg a szennyezett talajon rozs-dásodó vasak közül kinövő zöld hajtások csodáját, ahogy visszahódítják maguknak a civilizációt. A tervezők az egykori gyár lehető legtöbb elemét megtartották – an-nak megélhetősége és felfoghatósága miatt –, és újabb jelentésrétegekkel látták el. A beavatkozás minimális, a rozsdásodó acélművek relikviái – a történeti kertek ro-mantikus romjaival szemben – inkább a táj történetének feltárásához és megértéséhez adnak információt.

Latzék elképzelése abban az időben bőven adott tá-pot a tájépítészet és az építészet szakmai vitái számára:

1. Ózdi Kohászati Üzem; 2. Esztramos; 3. Mónosbél, szénrakodó; 4. Rudabánya városközpont; 5. Esztramos

sokszor hangzott el a „de hát nem is terveztek semmit”

mondat, amit nem könnyű megcáfolni. A változások elsősorban egyéb beavatkozásokban jelentek meg: a ciánnal vagy arzénnal szennyezett talaj helyben történő megújítása vagy használaton kívüli bunkerekbe deponá-lása, a vízrendszer ökoszisztémájának megújítása.

A parkot elsősorban egységeinek funkciója és tema-tikája, valamint az egységeket összekötő út- és víz-rendszer határozzák meg, amelyek javarészt az eredeti vágányrendszert és csatornahálózatot jelentik. Latz in-terpretációja a következő: „ha megértjük, hogy ezeken a pályákon hogyan mozogtak a mozdonyok, megértjük a parkot is, hogyan funkcionálnak egységei”, amelyeket a gyárterület eredeti építészeti kialakítása determinál, helyileg és funkcionálisan is.

A tervezésnél cél volt, hogy a park sokrétű programlehetőséget nyújtson, és sokfajta emberhez szóljon (kulturális programok, koncertek, performan-szok, sétányok, kilátópontok megtekintése a vasolvasztó tetején, falmászás, sport, játék, fény-show), ám annak ellenére a tervező leszámol a 20-as évek népparkjának kollektív szellemiségével, ahol minden korosztály egy időben és helyen volt jelen. Latz párhuzamba állítja a park logikáját és a mai nyugati társadalommodellt, amely azt mutatja, hogy az individuum áll a középpont-ban, ahol az emberek egyedül mennek a parkba, azaz a park is individuális és saját karakterrel rendelkező részekből áll (Blast Furnace park, Rail park, Water park), amihez jó alapul szolgálnak az eredetileg is a területen lévő munkafolyamatokhoz kötődő külső terek.

De mik is ezek a részek? A park központja és

egy-egykori olvasztótornyokkal övezett Piazza Metallica.

A tér közepét az öntőformák takarására használt vas-elemekkel burkolták, ez tölti be a színpad szerepét, ahol koncerteket, performanszokat és fesztiválokat szoktak tartani. Szintén meghatározó egység a szinter-park (Sinter park), ahol a kazettás vasbeton falak között ma dús növényzetű, tematizált kerteket találunk. Az egykori ércbunkerekben (Ore-bunker Gallery) egy szabadtéri galériát hoztak létre a tervezők. A park egységei közül fontos még említeni a „Vízparkot” (Wasserpark), amely a rendkívül szennyezett, és ezért egy zárt csatornahálózat-ban elterelt szennyvízcsatorna medrében kialakított tiszta vizű tórendszert jelenti, valamint a „Vasútparkot”

(Bahnpark) amely a parkban található utak fő közleke-dési váza.

A helyszínen tapasztaltakat összevetve a visszhan-gokkal, véleményem szerint azért lehet ilyen sikeres és modellteremtő a park, mert minden mesterkéltségtől mentesen mutatja be azt a valóságot (az erodálódást, az új használatok nyomait, a vegetáció térhódítását), ami egy nyersvasolvasztóval történik közel harminc év alatt, emellett teljes mértékben nyitva hagyja a lehetőséget a felfedezés örömének. Szemben az ipari rehabilitációk gyakran erőltetett funkcióváltásaival és az ebből eredő kompromisszumokkal, a gyárterület parkká alakítása a Ruhr-vidék igényeit figyelembe véve egy őszinte meg-oldás volt, amit a projekt sikere bizonyít.

2.2. Az ipari táj védjegyei a Ruhr-vidéken A művészet és az ipari táj párbeszéde

külszíni bányafejtését sitt-lerakóhelyként jelölték meg, ami a védett épület^I közvetlen környezetében helyez-kedik el. Erre a felvetésre reakcióként Ulrich Rückriem szobrász 24 gránittömbből álló installációt helyezett le a terület közepén: ez volt Rückriem üzenete az utókor számára, hogy a terület túl értékes ahhoz, hogy hulla-déklerakó teleppé váljon. Aztán további provokációképp visszautasította, hogy az anyagot a kasseli dOCUMENTA IX–en állítsa ki, ehelyett az esseni gyár egy felújított műtermében helyezte el: ez változtatta a szénbányát a művészet helyévé.” – Winfried Knierim

Ami Zollvereinben történt, az mérföldkőnek tekinthető abban az értelemben is, hogy ez valóban egy meginduló párbeszéd kezdete volt: a védelemre jelölt hatalmas épületek felhasználására ennek előtte nem voltak ütőképes ötletek, de Rückriem felvetése jó tápta-lajra talált, mert a városvezetés a belvárosból a fűtőház épületébe költöztette design múzeumát (Design Zentrum Nordhein-Westfalen /Red Dot Design Museum – Foster and Partners).

A Zollverein esetében a művész volt a jelölő, a művészet pedig a közvetítő közeg, ami átvitte az üzene-tet a szem előtt heverő, de fel nem fedezett értékekről.

A hely művészet által létrejött jelölése hívta fel a figyel-met a terület fontosságára, az azzal való azonosulásra, a hely jellegének felvállalására, amelyek végül világszen-zációvá emelték.

Ezt a mechanizmust a Ruhr-vidéken azóta tudatosan alkalmazzák ott, ahol a helyzet felvállalása és az azono-sulás fontosságot tulajdonít a jelölt helynek: felhagyott meddőhányókon és salaklerakó hegyeken. Ezek létezése

-073 072

KORTÁRS TÁJ(ÉPÍTÉSZETI) ATTITŰDÖK I. /Az ipari tájrehabilitáció és a benne rejlő lehetőségek Borsodban/

Borzsák Veronika

14. Zollverein park, a vasúti terület parkká transzformálása,

“lineáris-park zóna”

13. Ulrich Rückriem gránit installációja Zollvereinben

15. Consol theater Gelsenkirchen, a mesterséges fény szim-bolikája

méreteinél fogva fizikálisan sem megszüntethető. Ennek a meddőhányó-tájképnek ma elmaradhatatlan része a művészeti alkotás: Schurenbachhalde, Halde Beckstasse, Halde Rheinelbe, Halde Rungenberg.

Vasúti terület és sínhálózat parkká transzformálása A barna övezetek rehabilitációinak elmaradhatatlan el-eme a minden nehézipari övezetben megjelenő vasúti sínhálózat, amely a rehabilitáció után is sokszor megha-tározó eleme marad a külső tér szervezésének. A Duisburg Nordnál említett példa (Bahnpark) mellett a Zollverein OMA (masterplan) és AgenceTer (landscape design) ál-tal jegyzett „lineáris park-zóna” koncepciója – (a par-kon belül az épületeket összekötő gyalog- és bicikliút-hálózat) is az egykori vasúthálózat újrahasznosítását és újraértelmezését jelenti. Az egy-két sínpár szét-ágazásából létrejövő párhuzamos park jól érzékelhetően követi az egykor itt mozgó szerelvények dinamikáját, ami a múltban gyökerező térszervezés mai átirata.

A mesterséges fény szimbolikája

A duisburgi nagyolvasztó és az acélművek a technoló-giai folyamatok időigénye miatt 24 órában működtek. Az éjszakai működést a benne izzó olvadt vas fénye mellett a munkához szükséges mesterséges fény is állandóan jelezte. A gyárak bezárása után néhány évtizeddel a ma ott látható fényinstallációk a megváltozott körülmé-nyekre, az új használatra, a benne zajló kulturális életre és a vibráló közegére reagálnak feltűnő, és távolról is jól látható jeleikkel.

A területen kialakult természet védelme

A felhagyott iparterületeket hamar elkezdte vissza-hódítani a természet. Ezt a jelenséget nagyon nagyra értékelték a Ruhr-régióban, ahonnan a természet hosszú évtizedeken át teljesen kiszorult. „Az emberek felfedez-ték az ipari természetet mint önálló entitást az ökológián belül, és azt, hogy ennek önmagában is vannak szépsé-gei, és mint olyan, a jövő lehetősége is.” (Jörg Dettmar) 3. ESETTANULMÁNYOK - HOLLANDIA (városi infrastruk-turális területhasznosítás)

Hollandiában a mesterséges tájalakítás évszázadokra visszanyúló történettel rendelkezik, gyakorlatilag az ország egész területét művelik. A holland példa a váro-si infrastrukturális terület parkká alakításáról szól, a felmerült problémakörök (posztindusztriális terület fel-használása, ökológiai problémák, gentrifikáció és terület újrahasznosítása) Borsodban is megjelennek.

3.1. Amszterdam, Westergasfabriek kultuurpark Amszterdamban az egykori gázgyár területének fel-használása alulról jövő kezdeményezés volt: a város központjához közel eső régi gyárterületen már évek óta tartottak koncerteket, vásárokat, fesztiválokat, amikor 1996-ban kiírták a pályázatot egy kulturális és kikap-csolódási park tervezésére.

A park tervezésénél a fő célkitűzések a következők voltak: aktív köztérhasználat, az ökológiai minőség javí-tása (brownfield to greenfield), kulturális felhasználás.

A pályázatot 2003-ban a brit Kathryn Gustafson Change-ment c. pályaműve nyerte, ahol a változás keletről nyu-gatra valósul meg: a történeti tájtól a megművelt mai

holland valóságig, a mesterséges tájig (artificial land-scape^II).

A park központi része egy rendezvények megtartására alkalmas rét, amelyet északról egy hosszan elnyújtott tó határol. A víz megjelenése fontos szempont volt a park létrehozásánál: az esztétikai szempontokon túl nyáron fürdőhelyként is működik, valamint a “természet közeli helyek” létrehozásánál is fontos szerepet játszik. Három tó található a parkban, eltérő tematikával: a mocsári ciprusok tava, a nádas tó és a színház tó. A víznek a park területén saját körforgása van, felépített ökoszisztéma szerint cirkulál, vize öntisztuló.

A park mindenfajta rekreációnak helyet kíván nyújtani sportolási lehetőségeivel (korfball, tenisz, futás, kerék-pár), kutyáknak (és gazdáiknak) elkülönített parkkal és különböző életkorú gyerekeknek szóló játszóterekkel.

3.2 Az ipari táj védjegyei Amszterdamban Kulturális felhasználás

A park és a rendezvénytér szabadtéri kulturális fel-használásán túl (fesztiválok, rendezvények) a régi gyár rendbehozott épületei is a kultúra céljait szolgálják: va-lamennyi épületet kulturális identitású szervezet vagy alkotó bérli. Az üzemeltető alapítványok által szervezett kiállítások, divatbemutatók, vásárok gondoskodnak a változatos programokról, valamint éttermek és kávézók sora nyújt kiszolgálást a rendezvények szüneteiben.

Az ökológiai körforgás újjáépítése

A Westergasfabriek rehabilitációját a terület

kitiszí-víz és iszap eltávolításával kezdődött. Annak ellenére, hogy a szennyezett talajt elszeparálták és a vízfelületek aljzatát szigetelték, a parkban található tavak vizének a körforgása és öntisztulása zárt rendszerben, helyben létrehozott ökoszisztéma szerint történik, bármilyen szivárgást megelőzendő.

4. A BORSODI IPARVIDÉK: A MENTÁLIS