A szubjektív jóllét és a testi-lelki egészség kapcsolata

Az egészség és a jóllét egymással szoros kapcsolatban álló, nehezen megkülönböztethető fogalmak, az egyén szubjektív jóllétének alapvető befolyásoló tényezője az egészsége és a saját egészségével való elégedettsége. Az alfejezet az egészség szűkebb és tágabb értelmezése által vizsgálja a jóllét és az egészség egymáshoz való viszonyát, olyan mérőeszközöket és mérési eredményeket mutat be, melyekben az egészség és a jóllét vizsgálata szorosan összekapcsolódik.

Szűkebb értelmezés szerint az egészség a betegségek vagy az arra utaló testi (másnéven szomatikus) tünetektől mentes állapotot jelent, amelyben az egyén egy kellemetlen érzésektől mentes, általános jóllétérzésről számol be. Ezen értelmezés szerint a jóllét jó közérzetet jelent, ami egészségvédő életvezetéssel tartható fenn és egyúttal az egészség előrejelző funkciója, illetve a betegségek megelőzésének egyik érzelmi faktora is, mert akik pozitív közérzetről számolnak be, ők az egészségüket is jobbnak értékelik (Chida & Steptoe, 2008; McDowell, 2010; Nagy & Barabás, 2011; Tőzsér, 2019).

A szűkebb értelmezésen túlmutat a World Health Organization (WHO,1986, 2014) pozitív szemléletű, többdimenziós megközelítése, ami az egészséget (a mentális jólléttel azonos jelentésben) a testi (szomatikus), lelki (pszichés) és szociális jóllét állapotával azonosítja, ami később a spirituális jólléttel egészült ki. Az egészség egyfajta globális jóllétként értelmezhető, ami érzelmi, szociális és spirituális téren egyszerre tapasztalt magas szintű jóllétet jelent (Oláh és Kapitány-Fövény, 2012). A meghatározás szerint az egészséges működés az összetevők harmonikus együttjárása során alakul ki: egy önmagát egészségesnek minősítő ember nem panaszkodik testi tünetekre (fájdalomra, kellemetlenségérzésre) (szomatikus jóllét), továbbá rendelkezik az öröm, a boldogság és az önmegvalósítás képességével, jó a közérzete, úgy érzi, hogy az életének van értelme (pszichés jóllét), társadalmilag és gazdaságilag is értelmes életet él, megfelelően boldogul a környezetében, és támogató társas kapcsolatokkal rendelkezik (szociális jóllét). A mentális jóllét birtokában az egyén képes felismerni saját erősségeit, gyengeségeit, képes megküzdeni a mindennapi élet kihívásaival és stresszhelyzeteivel, megfelelő munkát végez és eredményes tevékenysége által hozzájárul a társadalom sikeres működéséhez (Nagy & Barabás, 2011; WHO, 2014).

A WHO a mentális egészség fejlesztésének kiemelt jelentőséget tulajdonít, tekintettel arra, hogy a jelentései (WHO, 2013) szerint az ezredforduló utáni évtizedekben az egészségügy legfontosabb problémája a mentális betegségek (pl. depresszió, skizofrénia, szorongás) előfordulásának fokozatos növekedése. Az európai lakosság több mint egyharmada szenved a mentális zavarok egyikében, ami további testi megbetegedéseket okozhat. A nemzetközi összehasonlítások szerint Magyarország lakosságának mentális állapota a fejlett európai országok többségénél rosszabb, ami elsősorban a mentális zavarok, köztük a depressziós tünetegyüttes széleskörű elterjedésének köszönhető (Kopp & Skrabski, 2007).

Az egyén egészségi állapotának mérése objektív és szubjektív mutatók segítségével, többnyire az egészségneveléshez kapcsolódó területek vizsgálatával (pl. táplálkozás, fizikai aktivitás, alkohol, dohányzás, drogfogyasztás, baleset-megelőzés, biztonság, szexuális egészség) történik. Az egészség mérésére szolgáló objektív mutatók közé az egészségi állapot (pl. testmagasság, testsúly), az egészséges életmód (pl. mozgással töltött idő) és az egészséges környezet mutatói tartoznak (pl. levegő minősége, életkörülmények). A számszerű adatokat

szubjektív mutatók egészítik ki, amely során az egyének saját maguk számolnak be az egészségi állapotuk minőségéről, az azzal való elégedettségről, de ide tartozik az egyén életminőségének, szociális hálójának elemzése is.

Amennyiben az egészség valamennyi dimenziójának együttes mérése a cél, akkor összetett egészségmérési eljárásokat alkalmaznak. A WHO jóllétértelmezéséből kiindulva több mérőeszköz is született, amelyek a mentális egészség, mentális jóllét mérését célozzák. A WHO-nak a saját, mentális jóllét mérésére kidolgozott öttételes kérdőíve (WHO Jóllét Skála/The WHO-Five Well-Being Index, WHO-5) az egyik leggyakrabban alkalmazott mérőeszköz a jelenséget vizsgáló kutatásokban, amit számos nyelvre, köztük magyarra is lefordítottak, validáltak (Susánszky et al, 2009) és gyermekek, egyetemi hallgatók, felnőttek körében egyaránt alkalmazzák (pl. Szabó, 2016; Dinyáné & Pusztai, 2016). A kérdőívet a disszertációban bemutatott online kutatásban is alkalmaztam, ezért részletes bemutatása a mérőeszközök ismertetésénél olvasható (7.1. fejezet).

A WHO mentális egészségmeghatározásával összhangban Oláh és munkatársai (2018) Mentális Egészség Teszt néven magyar nyelvű mérőeszközt dolgoztak ki a mentális egészség mérésére, amit előbb felnőttek (Oláh et al., 2018; Vargha, Zábó, Török, & Oláh, 2020), majd általános iskolás tanulók körében is megbízhatóan alkalmaztak (Vargha et al., 2019). A mérőeszköz kidolgozásának elméleti háttere pozitív pszichológiai alapokon nyugszik. A fogalmi meghatározásban a mentális egészség a globális jóllét állapota, ami együtt jár a jó érzelmi, pszichológiai, szociális és spirituális működéssel, emellett a rezilienciával, a megküzdési és savoring kapacitással, valamint az egészség fenntartását, folyamatos fejlődést és változó feltételekhez való alkalmazkodást biztosító kompetenciákkal és személyiségjellemzőkkel (Vargha et al., 2020). A mérőeszköz ennek megfelelően komplex struktúrával a fogalomban is megtalálható alkotóelemeket méri: globális jóllét, reziliencia (lelki rugalmasság), savoring (pozitív élmények átélése, feldolgozása, tudatosítása), alkotó-végrehajtó individuális és szociális hatékonyság (kihívást jelentő helyzetekkel való megküzdés), önreguláció (érzelmek, indulatok szabályozása).

Hazánk a tanulói egészségmagatartással kapcsolatban több nemzetközi nagymintás mérésben is részt vesz. Ezek közül kiemelkednek a Health Behaviour in School-Aged Children (röviden: HBSC) és az European School Survey Project on Alcohol and other Drugs (röviden:

ESPAD) elnevezésű kutatások. (A HBSC-kutatásban a tanulók egészségmagatartásának vizsgálata során megjelenik a szubjektív jóllét iskolai környezetben való vizsgálata is, ezért ennek a kutatásnak a részletes bemutatása és eredményeinek ismertetése a tanulói jóllétet vizsgáló nemzetközi mérések keretén belül, a 3.3.2. alfejezetben olvasható.)

Az ESPAD-kutatás elnevezésének megfelelően az iskoláskorú tanulók egészségkockázati magatartását, ezen belül az alkoholfogyasztási és droghasználati szokásait vizsgálja (ESPAD Groups, 2020). A négyévente megvalósuló vizsgálatsorozatban hazánk 1995 óta vesz részt. A legutóbbi felmérés eredményei (Elekes, Arnold, & Bencsik, 2020) szerint a tanulók túlnyomó többsége már próbálta az alkoholt, a diákok közel felével fordult már elő nagyivás (legalább 5 ital egymás utáni elfogyasztása, kb. 20 ml tiszta alkohol), negyedük a vizsgálatot megelőző egy hónapon belül is volt már részeg. Az első alkoholfogasztás átlagosan 13 éves kor körül történik, a későbbi szélsőséges formájú alkoholfogyasztás és a nagyivás a fiúknál gyakoribb, mint a lányoknál, azonban közöttük is egyre elterjedtebb. A legnagyobb gyakorisággal és mennyiségben a lányok és a fiúk is tömény italt fogyasztanak. A diákok

negyede már használt valamilyen drogot életében, a tiltott, droghasználati célú szerfogyasztás inkább a fiúkra jellemző, a gyógyszerhasználat inkább a lányokra. A családi háttérnek és a társas kapcsolatoknak fontos befolyásoló ereje van a rizikómagatartások alakulásában. A családi hatások közül a családszerkezet jelenti a legerősebb védőfaktort, a szüleivel együtt élő tanulóknál a rizikómagatartások kialakulása kevésbé valószínű. Az alacsony szülői kontroll, illetve a szülői kapcsolattal való elégedetlenség azonban növeli a szerfogyasztás valószínűségét. A társak befolyásoló ereje jelentős, a szoros baráti kapcsolatok valószínűsítik a fogyasztás és a használat előfordulását. Az iskolatípusok összehasonlításakor igazolódott, hogy a gimnáziumi tanulók jobbnak ítélik az egészségi állapotukat és tudatosabban figyelnek az egészségük megőrzésére, mint a szakgimnáziumba vagy a szakközépiskolába járók. A rizikómagatartások tekintetében a szakközépiskolába járó tanulók a legveszélyeztetettebbek:

köztük a legmagasabb a dohányzás és a drogfogyasztás előfordulásának aránya és az elfogyasztott alkohol mennyisége, ezáltal a nagyivás és a legrészegedés is ebben az iskolatípusban a legelterjedtebb. A vidéki iskolákban elterjedtebb a dohányzás és az alkoholfogyasztás, a drogfogyasztás a fővárosi tanulóknál gyakoribb. Az életkor növekedésével a rizikómagatartások kockázata is növekszik, a magasabb évfolyam tanulói között nagyobb valószínűséggel fordul elő. Az iskolába járás védőfaktort jelent a kockázati viselkedésekkel szemben, a kevesebb hiányzás ugyanis csökkenti a problémás viselkedésformák kialakulásának kockázatát (Espad Groups, 2020; Elekes, Arnold, & Bencsik, 2020).

Az ESPAD kutatások eredményeivel azonos, vagy ahhoz hasonló eredményeket a hazai vizsgálatok is megerősítik, alátámasztják. Az otthon és az iskolai közérzet együttes vizsgálata alkalmával Örkényi és Koszonits (2004) megállapította, hogy azok a tanulók, akik az iskolában és az otthonukban sem érzik jól magukat ők az egészségi állapotukat is rosszabbnak ítélik meg, gyakrabban panaszkodnak fáradtságra, és nagyobb valószínűséggel alakul ki a rizikómagatartás valamely formája. A magányosság érzése a társas alkalmazkodás zavaraira utal, többen érzik magukat magányosnak azok közül, akik otthon nem érzik jól magukat, ezt a hiányt valószínleg az iskola sem tudja kompenzálni. Akik viszont mindkét környezetben jól érzik magukat, ők kevesebb mentális panaszról számolnak be.

Az áttekintés alapján látható, hogy az egészség és a jóllét egymással szorosan összekapcsolódó fogalmak, az egészség szűkebb és tágabb értelmezése mentén a mérési eszközök is eltérőek. Az iskolai környezetben átélt élmények, tapasztalatok a tanulók szubjektív jóllétét és egészségi állapotát egyaránt befolyásolják. Az iskolai tevékenységek okozta stressz, a teljesítményszorongás, tanári és szülői elvárásoknak való megfelelés kényszere, az alacsony önbecsülés, az iskolai társas problémák, konfliktusok és aggodalmak mind-mind növelik a testi panaszok (pl. fej- és hasfájás, szapora légzés) előfordulásának gyakoriságát, továbbá az egészségkárosító magatartások (pl. dohányzás, drog- és alkoholfogyasztás) kialakulásának kockázatát (Hascher, 2004). Mindez igazolja, hogy az iskolai egészségnevelésnek jelentős szerepe van az egészségmagatartás alakulásában, az egészségműveltség szintjének növelése segít a tanulónak megérteni az egészséggel kapcsolatos tananyagokat, a tanultakat a saját egészségük fenntartása, fejlesztése céljából tudják felhasználni (Nagy & Barabás, 2011). Az iskolába járás a rizikómagatartások kialakulásában szemben fontos védőfaktor, azok a tanulók, akik rendszeresen és szívesen járnak iskolába alacsonyabb valószínűséggel vesznek részt egészségkárosító tevékenységekben (pl.

dohányzás).