A jóllét megközelítésének filozófiai irányzatai

A jóllétet vizsgáló tanulmányok zöme a fogalom meghatározásakor és annak lehetséges fajtáinak elkülönítésekor szinte kivétel nélkül hivatkozik az eudaimonikus és hedonikus jóllét megkülönböztetésére (Kulcsár, 2020). A kétféle megközelítést (többségében) Arisztotelész filozófiai elméletéhez vezetik vissza, aki a hedonikus és az eudaimonikus jelzővel a boldogság elérésének két irányát különböztette meg egymástól. Az elmélet tehát alapvetően nem a jóllétről, hanem a boldogságról szól, azonban a tartalmi összetevők miatt a szakirodalom leggyakrabban erre a megkülönböztetésre vezeti vissza a jóllét fogalmának történeti alakulását (Kulcsár, 2020; Ryan & Deci, 2001; Waterman, Schwartz, & Conti, 2008).

A megközelítések tartalmi különbségeit a következő két alfejezet mutatja be, amelyek keretén belül sor kerül a szubjektív és a pszichológiai jóllét fogalmának megkülönböztetésére is.

2.1.1.1. A jóllét hedonikus megközelítése

Az élet értelmének hedonikus (/hedonisztikus) megközelítése Arisztipposz filozófiájára vezethető vissza, miszerint az emberi élet célja a vágyak kielégítése, az örömök és élvezetek keresése, azok maximális megtapasztalása (Pikó, 2014; Ryan & Deci, 2001). Az élvezetek átélése, kielégítettsége során kialakult öröm és egyéb pozitív érzések átmeneti boldogságérzetet biztosítanak az egyén számára, ezért a megközelítést a szakirodalomban gyakran azonosítják a

boldogságteóriák egyik irányaként is (Fromann, 2011; Oláh & Kapitány-Fövény, 2012).

Emellett mivel a megközelítés hangsúlyozza, hogy a vágyak kielégítése során több pozitív, mint negatív érzés szabadul fel, ami hatással van az egyén élettel való elégedettségének és boldogságának szubjektív megítélésére is, ezért a szubjektív jóllét egyik alapvető filozófiai irányaként is értelmezhető (Diener, 1984; Fodor & Korényi, 2019; Oláh & Kapitány-Fövény, 2012; Ryan & Deci, 2001). Ezen értelmezésben a szubjektív jóllét a személy által megélt elégedettségérzésre utal, ami a pozitív és negatív érzelmek, mint affektív összetevők mellett kognitív összetevőként az élet értékelésével kapcsolatos elégedettséget is magába foglalja (Longo, Coyne, & Joseph, 2017). Ehhez a megközelítéshez kapcsolható Diener (1984) jóllétmeghatározása is, aki szerint a szubjektív jóllét akkor alakul ki, ha a pozitív hatások szintje magasabb, mint a negatívaké, és mindez egy magas fokú élettel való elégedettséggel jár együtt.

Kahneman (1999) objektív boldogság fogalma szintén ezen elméletre vezethető vissza, amelynek megjelenése jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a hedonikus megközelítés egyet jelentsen a jóllét és a boldogság fogalmával (Deci & Ryan, 2008). Kahneman (1999) szerint az egyén jólléte a Jó és a Rossz pillanatok szubjektív értékelésén alapul. A szubjektív jóllétnek két összetevőjét, az emocionális jóllétet és az élet értékelésének folyamatait különítette el. Az emocionális jóllét azoknak az érzelmeknek a gyakoriságára és intenzitására utal, amelyekkel az egyén a hétköznapokban találkozik (pl. öröm, bánat, harag) és a hangulatát aktuálisan kellemessé, vagy kellemetlenné teszik. Az élet értékelése a egyén saját életével kapcsolatos gondolataira, vagyis a kognitív mechanizmusokra vonatkozik (Oláh & Kapitány-Fövény, 2012).

A fogalom jellemzéséből kiderül, hogy annak ellenére, hogy az érzelmek és azok aktuális minősége jelentős szereppel bír a szubjektív jóllét megítélésében, a kognitív mechanizmusoknak is fontos szerepe van az értékelésben. Vagyis az elmélet alapján a szubjektív jóllétet nem lehet csupán hedonikus úton megragadni, mert az élet értékelésekor életbe lépő kognitív mechanizmusok már az élet értelmének megragadására törekszenek, ami az eudaimonikus megközelítés jellemzője (Deci & Ryan, 2008).

A hedonikus megközelítést alkalmazó kutatások (pl. Fromann, 2011; Waterman, Schwartz, & Conti, 2008) igazolták, hogy a hedonikus beállítódás, vagyis az élvezetek keresése és a vágyak kielégülése nem okoz jobb életminőséget és általános elégedettséget, hanem csak átmenetileg vált ki pozitív érzelmeket, érzéseket. A kielégülés és a megvalósulás okozta átmeneti pozitív érzések azonban idővel megszűnnek, vagyis hosszútávon nem segítik az egyén boldogulását, továbbá a személyiség kibontakozását, fejlődését, az önálló döntéshozatalt és a célok elérését sem (Fromann, 2011). Mindennek köszönhetően Fromann (2011) szerint a hedonikus boldogság nem tekinthető valódi boldogságnak, hanem csak egy átmeneti kielégítettség-érzetnek, ami mögött nem feltétlenül van valódi teljesítmény.

2.1.1.2. A jóllét eudaimonikus megközelítése

Az élet értelmének másik filozófiai megközelítése az eudaimonia, amelyet a szakirodalom a boldogság és/vagy a jóllét másik irányaként határoz meg. Az eudaimonikus megközelítés alapja Arisztotelész filozófiai elméletére vezethető vissza, aki műveiben (pl.

Eudémoszi etika, Nikomakhoszi etika) az emberi élet elsődleges céljának a boldogságot nevezte meg, amelynek elérése az egyén tevékenységétől és cselekedeteitől függ. Az elmélet

szerint az ember akkor él boldog életet, ha társadalmilag fontos tevékenységet végez, emellett az erkölcsi és szellemi erényeinek megfelelően cselekszik, amik az ember természetes hajlamából szoktatás vagy oktatás-tanítás segítségével fejleszthetők ki (Mészáros, Németh, &

Pukánszky, 2003). A boldog élet tehát az emberben rejlő lehetőségek felismerése, fejlesztése és megvalósítása, ami az énfejlődés, a személyes növekedés és a céltudatosan megválasztott elfoglaltságok által valósul meg (Oláh & Kapitány-Fövény, 2012). Az eudaimonikus boldogság olyan tevékenységek közben valósul meg, amelyekben az egyén az önmegvalósítás pozitív élményét éli meg, állapotára az intenzív bevonódás és a teljesség érzése jellemző (Fromann, 2011; Ryan & Deci, 2001).

A megközelítés középpontjában álló értelmes élet fogalma arra vonatkozik, hogy az egyén a saját céljai mentén ad értelmet életének, és ha tevékenységei összehangban vannak az értékekkel és kitűzött célokkal, akkor hitelesnek, boldognak érzi magát (Ryan & Deci, 2001).

Az értelmesség keresése alapvető emberi motiváció, aminek során az egyén azt érzi, hogy képes elérni a fejlődését elősegítő céljait és ellenőrzése alatt tudja tartani a vele történt eseményeket.

Amennyiben az egyén úgy érzi, hogy saját életének és az emberi létnek is van értelme, akkor ez pozitív hatással van az életminőségre, az emberi kapcsolatokra és az egészségre is (Ryff &

Singer, 2008), befolyásolja a döntéseket, értékrendet és az életcélokat, illetve szoros összefüggést mutat az élettel való elégedettséggel és a depresszió szintjével. A belső értékek megszerzésére irányuló motiváció érzékeny a szociális kapcsolatokra, az egyén képességbeli érvényesülési lehetőségeire és a spirituális elkötelezettségére is (Pikó, 2014).

A megközelítés az emberi élet értelemgazdag kiteljesedéséhez szükséges pszichológiai szükségleteket hangsúlyozza (pl. autonómia, önismeret, önmegvalósítás, kapcsolatok jelentősége), amelyek változatos formában és eltérő hangsúlyok mentén jelennek meg a megközelítést alkalmazó boldogság- és jóllétkutatásokban (pl. Ryan & Deci, 2000; Ryff, 1989;

Waterman, Schwartz, & Conti, 2008). Ennek köszönhetően az élet értelmének eudaimonikus megközelítése alapját jelenti a pszichológiai jóllét fogalmának. A pszichológiai jóllét modelljének kidolgozása Carol Ryff (1989) nevéhez és kutatásaihoz (pl. Ryff & Keyes, 1995; Ryff & Singer, 2008) fűződik. Munkásságában Ryff (1989) megkérdőjelezte a jóllét pusztán hedonikus megközelítését, hangsúlyozta, hogy a jóllét több, mint a boldogság és az elégedettség érzése vagy a pozitív érzelmek túlsúlya a negatívakkal szemben (Diener, 1984).

Ryff (1999) szerint a pszichológiai jóllét alapstruktúrájának feltérképezése olyan többlépcsős kutatási feladat, ami a kapott kutatási eredmények folyamatos szintézisét igényli. Hatdimenziós pszichológiai jóllét modelljének elméleti megalapozásában nemcsak az arisztotelészi filozófia, hanem további, főként a humanisztikus pszichológiai képviselőinek elmélete (pl. Maslow, Rogers, Allport, Jung) (Ryff 1989; Deci & Ryan, 2008) is fellelhető. A modell (5. ábra) hat dimenziója a pozitív hatások mentén magába foglalja az egyéniség alakulását, a gyengeségek és erősségek elfogadását (önelfogadás), a személyiség folytonos fejlődését, a személyes lehetőségek megvalósítását (személyes növekedés), a hasznos és értelemgazdag élet érzetét (élet értelme, célok), a másokkal való kapcsolatok minőségét (pozitív kapcsolat másokkal), annak a képességét, hogy az életet és a környező világot, a mindennapi élet elvárásait az egyén hatékonyan kezelje (kiválóság), valamint az önállóság (autonómia) érzését (Oláh & Kapitány-Fövény, 2012; Ryff, 1989, Ryan & Deci, 2001).

5. ábra.

A pszichológiai jóllét modellje (Ryff, 1989)

A modellt Ryff és Keyes (1995) reprezentatív mintán is vizsgálták, a legerősebb korrelációt az önelfogadás és a kiválóság faktorai között találtak, illetve további összefüggéseket tártak fel a nemek és az életkorok tekintetében is. Egy későbbi kutatásukban Ryff és Singer (2008) a pszichológiai jóllét és az egészség tényezői között mutatott ki összefüggéseket, eredményeik szerint a magasabb szintű pszichológiai jóllét jobb immunműködést, idegrendszeri és hormonális működést eredményez és csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is. Ryff (1999) a nagymintás vizsgálatok eredményéből arra a következtetésre jutott, hogy a pszichológiai jóllét egységes meghatározása alapvetően nehéz feladat, azonban a pszichológiai jóllét tágabb értelmezését adja az egyén jóllétének, mint a hedonisztikus megközelítésű szubjektív jóllét fogalma.

Az eudaimonikus megközelítés a pszichológiai jóllét mellett további elméleti teóriáknak is az alapját képezi. Ezek közül kiemelkedő a Ryan és Deci (2000) által leírt öndeterminációs elmélet (Self-Determination Theory, SDT), ami fontos alapját jelenti a motivációkutatásoknak is. Az elmélet szerint az ember kiegyensúlyozott fejlődéséhez és egészséges működéséhez három alapvető pszichológiai szükséglet, az autonómia (autonomy), a kompetencia (competence) és a kapcsolódás (relatedness) igényének egyidejű megvalósulására van szükség (Ryan &Deci, 2001), amelyek együtt a magatartás fő motiváló erejét adják (Martos, 2016). A szükségletek közül az autonómia annak igényét jelenti, hogy az egyén saját elhatározásai mentén, külső kényszer befolyása nélkül cselekedjen, a kompetencia, hogy az egyén önmagát hatékonynak és eredményesnek érezze, míg a kapcsolódás a másokkal való támogatáson és tiszteleten alapuló viszonyt jelenti. Az öndeterminált viselkedés következtében kialakult pozitív érzelmek és tapasztalatok elősegítik a magatartás belső vezérlésű szabályozását, ami hozzájárul a pszichológiai fejlődéshez és a pszichológiai jóllét magasabb szintjéhez (Deci & Ryan, 2008).

Az öndeterminációs elmélet szerint a pszichológiai szükségletek elérésére tehát az egyén belső, intrinzik módon motivált, a cselekvést azért végzi, mert érdekesnek és élvezetesnek

találja azt. Ezzel ellentétes irányú az extrinzik motiváció, ami a külső elvásárok és megerősítések mentén szervezett viselkedést jelenti (pl. büntetés elkerülése, jutalom megszerzése). A kétféle motiváció tehát az emberi magatartás és cselekvés két ellentétes pólusát jelenti, a belső, személyes indíttatású célok mentén megvalósuló önirányított, autonóm viselkedést, míg az extrinzik motiváció a külső vezérlésű célok elérése céljából egy kívülről kontrollált viselkedést jelent. A cselekvés konkrét motiváltsága valahol a két végpont között helyezkedik el, amennyiben pedig az egyén egyáltalán nem érez motivációt vagy szándékot a cselekvés végrehajtására, akkor az amotiváció állapota áll fenn (Fényszárosi et al., 2018).

Az öndeterminációs elmélet az értelmes életvezetés és a pszichológiai szükségletek hangsúlyozása miatt ugyan szorosan kapcsolódik az élet értelmének eudaimonikus megközelítéshez, azonban azt a szerzők is elismerik, hogy a hedonikus irányzat elemei (pozitív érzelmek, élettel való elégedettség) is megtalálhatók benne.

A hedonikus és az eudaimonikus jóllét (és/vagy boldogság) megkülönböztetése mellett olyan kutatással is találkozhatunk a szakirodalomban, ami a két irányzat egymással való kapcsolatát vizsgálja. Waterman, Schwartz és Conti (2008) a hedonikus élvezetek és az eudaimonia szoros korrelációját, együttjárását feltételezték. Eredményeik rámutattak arra, hogy az eudaimonikus életvezetés gyakran jár együtt a hedonikus boldogság érzésével, azonban ez nem kölcsönös, vagyis a hedonikus élvezetek kielégítése, azok ideiglenes állapota miatt, nem jár együtt az eudaimonia állapotával. A kutatás empirikusan is igazolta azon feltételezést, miszerint az eudaimonikus életforma túlmutat az aktuális vágyak és érzések kielégítésen, ezért az egyén fejlődése szempontjából tartósabb hatást eredményez, mint a hedonikus életvezetés (Deci & Ryan, 2008).

A kétféle elméleti megközelítésből levezetett jóllétfogalmak közül a hedonikus jóllét jelentése a szubjektív jóllét, míg az eudaimonikus jóllét a pszichológiai jóllét fogalmával állítható párhuzamba (Oláh & Kapitány-Fövény, 2012; Ryan & Deci, 2001), azonban a hazai és nemzetközi szakirodalomban a két fogalom egyértelmű megkülönböztetése sok esetben elmarad, vagy számos átfedést tartalmaz. Az irányzatok megkülönböztetése a fogalmi átfedések miatt a boldogság- és jóllétkutatások széles irodalmát eredményezte, a multidimenzionális fogalmi meghatározásokban a hedonikus és az eudaimonikus koncepció elemei egyszerre, többnyire egymást kiegészítve találhatók meg.